Ellenzék, 1943. augusztus (64. évfolyam, 172-196. szám)

1943-08-30 / 195. szám

t ellenzék 1943 augusztus 30 l t í 6 a n € 6 é ír n a; m A 61 <la 1 ■A i.l-e .'ál ?tá ki Jej lói a be Jel, lék zik lD>rs Ilié __2 Külpolitikai figyelő Diplomáciai .síkon a quclvci konferencia után a mozgolódás olyan dónk, liog\ az el­következő napok tárgyalásai, amelyeknek szin- helvéről, sem a résztvevők pontos Jegyzékéről rcm tudunk, esetleg szokatlan es váratlan toi- Julatot adhatnak a politikai fejlődésnek, A Neue Züricher Zeitung londoni jelentése sze­rint Churchill ismét elhalasztotta vasárnapra jelzett beszédét. Kétségtelen, hogv a brit pre­mier hallgató taktikájának meg vannak a jól megfontok okai. Az ottawai, majd a wa­shingtoni sajtókonferenciákon a szóvivők any- r.vira szűkszavúan nyilatkoztak, hogy a but amerikai propaganda módszereit ismerve, szin­te teljes bizonyossággal mondhatjuk: Quebec csak a kezdet volt s a megbeszélés a kettős konferencia helyett esetleg hármas konferencia vác bővül ki. Alátámasztja ezt a véleménvün- ket a Daily Mail tudósítójának washingtoni jelentése is, amely szerint Roosevelt és Chur­chill a legutóbbi sajtóértekezleten azt a benyo­mást keltették, mintha valamire, vagy valakire várnának. Szorosan a fennti fejtegetéshez tartozik a Magyar Távirati Iroda lisszaboni munkatársá­nak jelentése Molotov kijelentéséről, hogy Sztálin most már hajlandó résztvt.mi egy hár­mas értekezleten, amelyen a háború utáni be- kerendezés kérdéseit vitatnák meg. A brit tájékoztató minisztérium szócsöve ezzel kap­csolatban röviden csak ennyit jegyez meg: „Reméljük, hogy ez igaz“. Vasárnap reggel a dániai nemet csapatok parancsnoka az európai partok fokozottabb biztosítására és a dániai idegen ügynökök te­vékenységének megfékezésére kihirdette egesz Dániára a kivételes állaporor. Hangsúlyozza a német hivatalos jelentés, hogy a szükséges in­tézkedéseket zavartalanul hajtották végre és említésre méltó zavaró esemény sehol sem történt. Nem tudni még, hogy Keresztely dán királv és a hatalmat parlamentáris rendszerrel gyakorló dán kormány milyen közjogi helyze­tet foglal el Dánia uj rendjében. Az a körül­mény, hogy a német kiáltvány szerint Dámá­ra éppen úgy, mint Norvégiára, Hollandiára és Belgiumra is alkalmazni fogják a német hadsereg katonai szabályzatának 46—56. pa­ragrafusait, azt mutatja, hogy Dánia német katonai törvények alá esik. Finn vonatkozásban is nagy figyelmet ér­demel az lka Sanomat helsinki lap cikke. „A háború után14 cimü cikket az lka .Sano­mat számára Sumner Welles irta. A cikk szövegéből, amelyet az MTI. jelent, kiemel­jük a következőket; „Az Egyesük Államok történelmének leg­nagyobb harcát vívja népének szabadságáért és függetlenségének megőrzéséért, hogy egy­úttal boldog cs nyugalmas életet biztosítson a szabadságot és békét szerető népeknek. A háború után azonban főleg Európában né­hány évig gazdasági és szociális bizonytalan­ság lesz. Néhány állam, melyet a tengelyha­talmak most megszállva tartanak, politikai bizonytalanság helyzetébe kerül. Ezekben az államokban és más tengelyállamokban az emberek milliói fognak éhezni és további milliók térnek vissza hazájukba és otthonuk­ba, ahonnan elűzték őket. Az egész világon zűrzavar, egyes országokban anarchia lesz úrrá. Ezekben az időkben a szövetséges ha­talmaknak kell fenntartani a rendet. Az át­meneti időben és a háború befejezéséig a szö­vetséges nemzetek talán megvethetik az alap­ját annak a nem etközi tervnek, amelyet megteremtem kivannak Sunnier Welles huszonöt ev tapasztalatai alapján az elveket a következő hat pontban foglalja össze: 1. Nemzetközi szerződéssel fegyveres erő­ket kell létesíteni, melyeket az arra vállal­kozó államok rendelkezésére bocsátananak. Ezeknek 1 fegyveres erőknek eléggé erősek­nek kel! fenniük, hogy elejét vehessék min­den támadásnak, lehetetlenné tehessék a nem­zetközi viszályokat és általában őrködhesse­nek afölött, hogy senki se zavarja meg a világ békéjét. 2. Nemzetközi bíróságot kell szervezni. Ez elé járulhatnak a nemzetközi peres fejek. A bíróságnak nemzetközi bizalmat kell biztosí­tani. 3. Hathatós nemzetközi eljárást kell alkal­mazni, mely megszüntetésre Ítélheti a fegy­verkezés bizonyos nemott és válfajait és amelynek segítségével ellenőrizni lehet min­den nemzet véderejét. 4. Célszerű és gyakorlati technikai szerve­zeteket kell létesíteni, melyeknek feladata közgazdasági és pénzügyi kérdések intézése lenne, egyben az Egyesült Nemzetek tanács­adójaként működnek és úgy, hogy a gyakor­latban egyetlen állam se folytathasson önálló kereskedelmi, vagy pénzügyi politikát. A háború utáni idők inkább a gazdasági együtt­működés és az emelkedő életszínvonal kor­szaka legyen, mint valamilyen gazdasági har­cé, mely az egész világ életszínvonalának süllyedését eredményezné. 5. Az egyenlő s/uvcrémt.is elve alapján cl kell ismerni minden államot, a nagyokat ts kicsinyeket cgyaram. I linek megfelelően ér vcnycsulni kell annak .1/ elvnek, hogy min­den nemzet számára, mely szabadságot akar, egyengetni kell az utat mindaddig, amiq élni tud szabadságával. 6. Abban a világban, amelyért harcolunk, senkinek sem szabad többé használnia azt a szerencsétlen kifejezést, hogy faji, vagy val­lási kisebbség. Minthogy a világ népei most ezért harcolnak, cs halnak meg, hogy meg­őrizzék és biztosítsák az egyén törvényes szabadságát, feltehető és hihető-e, hogy az Egyesült Nemzetek jóváhagynak olyan rend­szert, amely az. embereket egyik vagy másik kisebbségbe sorolja? Az egyének és nemzetek egyenjogúságát nem lehet csak paragrafusok­kal biztosítani. Az egyenlőség a teljesitmcnye- ken és a belső értékeken alapszik. Az Isten mindenkit egyenlőnek teremtett, ez a legmé­lyebb tartalma demokratikus felfogásunknak. Sumner Welles cikke, amelyet az előkelő finn lapba irt, ’gy fejeződik be: Bizalommal és hittel tekintünk a férfiakra és nőkre ebben az eldurvult világban, ha nmdazokban az államokban, amelyeket a szabadságszerctet jellemez, nem szóródnak szét az emberek, hogy képesek leszünk uj világot teremteni, amelyről az emberség már oly régen álmodozik. Oly világot, amelyben nincs háború és amelyben a férfiak és nők egész életüket biztonságban, boldogan cs bé­kében élhetik. Jellemző a Finnország és az Egyesült Ál­lamok közötti viszonyra, hogy Sumner Wel­les cikkét az Ilta Sanomatból utadtás nélkül vette ár az összes finn lap és bőséges kom­mentárt fűznek hozzá. NAGY JÓZSEF. 4 tfransziKánizmus Itöpenyege (Megjegyzés Rally 4jám nyiia<!íoz:Lhoi) Kissé túlságosan távolinak tartjuk azo­kat a kapcsolatokat, amelyeket nyilatko­zatában a Giordano Brúnóról, Mesmerről, Paracelsusról, Heródesröl, s legújabban Duse és D'Annunzio viszonyáról könyve­ket irt iró önmaga, témái és a „transsyl- vanizmus szellemisége“ közt lát. Hiszen tagadhatatlanul jók ezek a könyvek, s az is természetes, hogy az iró onnan veszi témáját, ahonnan éppen a szorgalmas bu- várlat és az ihlet találkozásának boldog perceben ösztönzést kap. A lényeges csak az, hogy valóban jó legyen a könyv. Hogy igazában ,, a humánum iránti mély­séges rajongás tüze melegítse át“ sorait. De arra a nem éppen szerencsés kérdés­re, hogy ..miért választ mindig idegen, mindig külföldi témát“, miért kell min­denáron a transzilvanizmus köpenyege alá bujái? Mert ezt teszi az iró, aki a feltett kér­désre ezt válaszolja: »Lehet, hogy témáim idegenek, ami a miliőt illeti, de tudatosan azt a szellemiséget kívánom szolgálni ve­lük, amelynek „transzilvanizmus“ a neve." Ez is nagyon szép, de hangsúlyozottan közvetett szolgálat. De a nyilatkozat nem éri be ennyivel, s a továbbiakban igy szól: „Mindig is az volt a célom, hogy a transsylvanizmust abban a színezetben csillogtassam meg, amely születése pilla­natában, az erdélyi fejedelemségek (?) ’dején szivárványozta be (mit?), hogy eu­rópai magaslatra emeljem fel az erdélyi partikularizmusból. Azt a humanizmust akarom szolgálni, mely a renaissance ko­rában lebegett a világ felett, amely Er­délyben is uralkodott azokban a száza­dokban. Azokra az erdélyiekre gondolok szüntelenül, akik a humanista századok­ban tömegesen mentek ki Nyugatra és megtcrmékenvült lélekkel tértek onnan vissza. Köztük Oláh Miklósra ... Apáczai­ra, Páris-Pápaira ... (akik) munkája eredményeképpen Erdélv liberalizmusa túllépte a magyar határt, Erdély lelki szelleme (?) közösséget teremtett a nagy európai gondolatkörrel. Azon a földön, ahol annyi fajtájú ember él, Erdélyben, ez jogos is és szükséges is volt“... Nc-m nagyon értjük ezt a nyilatkozatot, mert hiszen mi is olvastuk az említett könyvek nagyrészét, de a legnagyobb jó­akarattal sem fedezhettük fel azokban a tranjszilvanizmust semmiféle színezetben sem csillogni. Sem Heródesen, sem Mes- meren, sem satöbbin keresztül. Azt sem értjük, hogy az említett alakok regénye- sitésével hogyan és kit vagy mit emelt fel az iró az erdélyi partikularizmusból. Annál kevésbé értjük, mennél inkább tudjuk, hogy a transzilvanizmus bizonyos vonal kozákokban és jól tudott okodnál fogva éppen partikulái 'izmust jehnt. M<it nem 1:; jelenthet mást Egy bizonyom '$>'•“ - tikularizmus adja míg s/inezetét. <■■ t; 11 - lógását. S ezt nem lehet, de nem is kell semmiféle európai magaslatra felemelni, hiszen a transzilvanizmusnak többek közt éppen az a lényege, hogy egyszerre erdé­lyi magyar és egyszerre európai. Azok­nál a személyi és szellemi kapcsolatoknál fogva, amelyeket az femlegetett és nem emlegetett nyugatjaié erdélyiek megte- iemtettek. Hol van tehát itt a tiaiis/il va- mzmus szolgálata? Sajnos, ezt a nemes törekvést még közvetett szolgálatnak sem fogadhatjuk el, mert ilyenformán, ugye­bár, a brazil kávéültetvényes is a tran- szilvanizmust szolgálná, ha tegyük fel Apáczait ismerve, palánta-dugdosás köz­ben szüntelenül rágondolna. Szörnyű nagy távolságok vannak itten, amiket a humánum, mint érzés, \s a hu­manizmus, mint szellemi áramlat vagy emberi magatartás sem hidalhat át. Az egyik egyetemes emberi érzés, a másik az egyetemes emben szellem fuvallata, amely bejárta a világot; hol van itten csak megközelítőleg Ls kapcsolat a — transzilvanizmussal? IJendkivül különös és méltán szemet szúr az a vallomás, hogy az iró, aki Oláh Miklósra gondol D'An- nunzioról ir regényt, s a jövőre Beatrice Cencit és Gallileit tűzi pennája végére. Ezzel azonban korántsem akarjuk fel­szólítani arra, hogy cito citissime írja meg valamelyik nyugatjáaó erdélyit, elmélke­désének tárgyát. Ä „vie romance“ nagy divatját éljük, s tudjuk, hogy jól-rosszul, s elobb-utóbb csak megteszi valaki he­lyette is. Nem célunk itt a transzilvanizmust bő­vebben fejtegetni. Az iró nyilatkozatában a tünet érdekes. Az. hogy amikor az er­délyi szellem autentikus képviselői — péilc vvást Erdélyben is éltek, s Gior­dano Brúnónál sokkalta közelebbi témák­kal bajlódtak — éppen a transzilvaniz- mussal való szerves, életes kapcsolatuk folytan az erdélyi szellem válságát puha­tolják, állapítják meg, értelmezik, vizs- gáigatják cs gyógyítani szeretnék bajait, akkor egy a müveiben az erdélyi szel­lem KI bolygónyi messzeségben megnyil­vánulni szokott iró, máról-holnapra tüzes transzllvanistának csap fel. Bajnoknak cs felemelő vitéznek. Nyilvánvaló, hogy sze­mélyes vonatkozásoktól eltekintve sincs kapcsolata — szavaival élve — „Erdély lelki szellemével“, miért akarja elhitetni, bogv „a szükségben és a bajban — ilyen volt Erdélyben a kisebbségi sors —ő vigasztalt meg minket, felemelve ,,a vi­tathatatlan emberiesség tisztult légköré­be“, igv „nyújtva vigasztalást és re­ményt“. Nem tudjuk mi okból volt erre szüksé­ge az írónak, legfeljebb sejthetjük. Sze­mé1.' es szüksége nem érdekel. De annyi buonyos, hogv mi igazi erdélyiek, akik a Kűküllők, a Nyikó vagy a Szamos mentén éltük meg azt a sokat emlegetett kisebb­ségi sorsot, s nem példának okáért Páris- ban, nem szeretjük, ha valaki, s ha még oly humanista is, útitáskájában Paracel­sus panaceájával, csakúgy. ha kell. ha nem. ki akar gyógyítani minket partiku- larizmusunkból. Ez ellen védekeznünk, valóban logos és szükséges. SZABÓ ISTVÁN. A kelyhesbogár Kis életem legnagyobb csalódása, amit most leírok. Rég történt, de én még min­dig érzem édes könnyek izét, ha rágon­dolok Akkorában lépten-nyomon csodát vár­tam. Titokban mindennap kinyitottam a nagy ruhásszekrényt, ahol anyám első ál­dozáskor hordott kis puhámat őrizte. Be­hunytam a szemem, orrom egészen közel viţtem a fehér ruhához. Még éreztem a tömjénillatot benne. Sokat álmodtam az angyalokról is, leszálltak hozzám a virá­gos udvarra, szembe térdeltek velem és nagyon szépen összetették a kezüket. Az ágyam mellett gipszangyalt őriztem, az éppen úgy térdelt, de nem volt már olyan szép fehér, mint az álombeliek. Gyakran hurcoltam magammal, az orrát kissé le­törtem és a térdén zsírosán megszürkül­tek már a gipsz ruharedök. Nagy falusi kertünk lugasai között bo­lyongtam egyedül. Az angyal a hónom alatt szorongott. Titkos helyet kerestem. Bőven akadt is a bokrok között, de én ebben az időben legjoban éreztem ma­gam a málnasor megett. Koranyári dél­előtt volt. Az ég fölttalan kéken borult a világra. Nagy zöld legyek és bódult da- 1 azsak dongtak itt és nagy köröket írtak le fejem körül. Kerti házunk falánál húzódó málnabok­rok között történt a csoda. Málnaérés ide­je volt és én akkor éjjel újra az angyalok­kal^ álmodtam. Este ugyanis elfeledtem imádkozni és az egyik angyal ezért meg is fenyegetett fehér ujjával. Megszeppen­ve ébredtem s most a koranyári reggelen engesztelő szertartásba kezdtem. Oltárt állítottam üres cukrosdobozból, anyám legszebb törölközőjét emelve el térítőnek, a gipszangyalt középrp térdeltettem és egész virágerdőt raktam köré. Akkoriban a búzavirágot szerettem a legjobban. Ki­mentem az árokpartra, belültettem anyám I tulipánjai és pünkösdi rózsái közé. Úgy gondoltam, hogy gyönyörűség lehet szá­mukra ez az előléptetés. Csodálkoztam is, hogy másnapra rendszerint elhervad­tak a kis hálátlanok. De ezt is hamar el­felejtettem. Áhítattal ácsorogtam a kék virágok kö­zül kukucskáló angyal előtt és közben félérett málnát szemelgettem. Az egészen éretteket már azelőtt való nap megettem. Ekkor történt a csoda. A virágok kö­zött különös bogár mozgott. Közelebb ha­joltam. Egészen elfúlt a lélekzetem és hajlottam a szivem gyors verését. A bo­gár már az angyal szárnyain mászott. Há­tán szabályos kehelyfprma rajzolódott ki. Kimondhatatlan boldog izgalom fogott el. Letérdeltem. — Csoda ez — suttog­tam forró lélekzetvételek között. — Ö. ez talán egy uj bogár, ami most szállt le a földre. Egyenesen onnan, a nagy kék Ég­ből, ahonnan az álmok és az angyalok szállnak. Jaj, meg kell fogni, meg kell fogni! Zsebembe kotortam. Üres gyufás- skatuiya lapult benne. Két fűszál közé fogva óvatosan beletettem a bogarat. Megvolt. Már minden gondolatomat betöltötte az uj kincs. Hallottam, amint majd mö­göttem suttogják: „Ez a kislány találta meg a kelyhesbogarat!“ — „Ezzel a kis­lánnyal történt az a csoda, nézzétek!“ —■ „Egy kislány megtalálta az égből szállott bogarat“ — olvastam lelki szemeimmel az újság vastagbetüs szenzációját. Mert akkoriban sokszor próbáltam leírni a ne­vem nvomtatott nagybetűkkel. — Kinek mutassam meg- — töpreng­tem türelmetlenül. És hirtelen eszembe jutott öreg tanítóm. — Igen, igen, neki mutatom meg! Ö a legokosabb ember a világon. Ö avatott be engem azoknak a könvvben levő apró fekete hangyáknak a titkába, amelyekről egy év előtt azt hit­tem, hogy sohasem tudom formájukat megkülönböztetni. Átbújtam a liciummal befutott venyi- gekeritésen, miközben kék lüszterköté- nyemből jókora háromszög hasadt ki. Mindegy. Ilyen kinccsel mégsem lehet a rendes, veszélytelen utón járni, csakis a kertek alatt. A dobozt szivemhez szorít­va futottam és öreg tanítóm gyümölcsö­sén át osontam a csodával a lakás felé. Útközben irigyen néztem a gágogó fehér hidakat, hiszen azoknak szárnvuk van. Türelmetlen .izgalmamban repülni szeret­tem volna. A kertajtónál egy nillanatra mégis megálltam. Bekukucskáltam az udvarra. Öree tanítóm széke, amiben igv délelőt- tönkint üldögélni szokott, üresen állt az almafa árnyékában. Nagy csend ült a napfényes udvaron. Agglegény volt az öreg. még kutyákat sem tartott, hogv az iskolás gve'rnekeket el ne Uessze. Mégis volt, akitől valamennyien féltünk. Há- zsártos nénié, aki a háztartást látta el. a hajlott, csontos, előreugró állu. éles han- gon rikácsoló félelmes nőszemély uralko­dott itt az egész portán. Ha mesésköny­vemben boszorkány fordult elő. egy per­cig sem gondolkoztam, hogy milyen is le­hetett. Pontosan ö felelt meg fogalmaim­nak. Most pedig csak őt találtam otthon. A tűzhely előtt állt és minduntalan megke­vert egy-egy gőzölgő fazékban valamit. Mindig igy lehetett őt látni. Kinek is fő­zött annyit? Sovány arca lángolt a tűz­hely melegétől és a pára olyan szivszo- rongató félelmesen vette körül. — Talán kigyölevést főz — gondoltam ijedten és csaknem holtra váltam, amikor valóban hosszú, kígyózó szörnyűséget, emelt ki a fazékból. Pedig csak kolbász volt. — Bogarat hoztam — mondtam végre nagyon bátortalanul, elhaló hangon. Érez­tem, hogy az izgalomtól elsápadok. — Tessék megnézni ... Kelyhes bogár ... Kehely van a hátán. Az égből szállt le. Én láttam. Az angyal hátára szállt. Tes­sék nézni ... Fanyar arccal jött oda. Az orra mindig lilásvörös volt. Hogv lehajolt, arrábbhu- zódtam. Benézett a dobozba. Én tartottam reszketve és áhítattal. — Mi ez? — kérdezte mérgesen. — O. te vásott gyerek, te, miket hozol te ide! Nem ousztulsz vele. de mindjárt! Kidobd innen! Hiszen ez mezei poloska! Dobd ki hamar, mig meg nem verlek! Fuj! Hát nem érzed a szagát? Nem éreztem a szagát. Becsuktam n gyufásskatulvát. Hazamen+em. Az utón egyszer sem néztem fel. És este, amikor lefeküdtem, háttal fordítottam a gipszan- gyait. Nem tudtunk egymás szemébe nézni. MÉREYNS JUHÁSZ MARGIT.

Next

/
Thumbnails
Contents