Ellenzék, 1943. július (64. évfolyam, 145-171. szám)

1943-07-31 / 171. szám

Bfe'LKNZ ÉK 1 9 4 3 Julias 31. .rí PARAJ Dl INCZE LAJOS: Arany napok a magyar tenger partján Vonatunk még csak a Vclencei-tó tá­ján csattogott, de már erőt vesz az izga­lom az utasokon. Még a jónevelésü öreg urak, sokszorosan Balatont járt hölgyek és egyéb mérsékelt elemek is észrevétle­nül az ablakokhoz szeretnének húzódni. Rekkenő hőség van, kérem — szabadko­zik valaki — az ember örvend, ha leg­alább a félkarját kinyújthatja a szélbe hüsülni. A fiatalemberek rövidnadrágot, ingkabátot és vászoncipőt viselnek, a höl­gyek is részint rövidkében (short) illeg- billegnok, a mult századból itt maradt ko­moly asszonyok megbotránkozására. Amire egy szivarka félig ég, minden szóbeszéd eicsitul a vonaton, mert nem­sokára Akarattya után a távolban várat­lanul megtárulkozik a nagy látvány, a Balaton. Innen, a veszprémi partokról, éppen hosszában tekintünk a tóra, amely­nek üvegzöld, látomásszerűen könnyed le- begésii vize, az álombaillő, karcsú testű ■fehér vitorlásokkal olyan, mint a végtelen tenger egy tágas öble. Az emberi agy, mint a mágneses térbe tolt finom szerkezetű óra, egyszerre megáll, csupán az érzelem működik még, a szív dobog és zakatol, amint a magyar tenger egy sorsdöntő élmény­ként színekkel és illatokkal egyszerre belézuhog az életüTikbe. Országunk egyik gyöngye, idegenforgal­munk legjelentősebb tényezője, sok ma­gyar ember vágyálma fodrozik ott lent a mélyben, a badacsonyi szél szelíd lökései miatt. Hangosan nem mondta ki senki, de a hőségtől és vágyakozástól kieserepede- •zett ajkakon ez a szó volt olvasható: Bala­ton. A levegőnek halszaga van, pedig még távol vagyunk a víztükörtől. A parttól puskalövésnyire kettős fedélzetű gőzhajó : hasítja a fehéren feltarajosodó hullámo­kat. Egy picurka vontatógőzös hat irdat­lan uszályt vonszol maga után. Két ha­lászcsónak egy keritőhálót szőrit a part felé zsákmány reményében. S ez az élénk­ség már felrakja az utolsó ecsetvonásokat a magyar vizi életmód nagy festményére, amelyen hajósok, ha­lászok, vendégforgalmi üzemek, nagyszál­lodák és kis halászcsárdák, kikötőhelyek, martfürdők, gyönyörű parti sétányok, üdülőtelepek, előkelő szórakozóhelyek, di­vatos fiatal hölgyek és saját vitorlásuk­kal egyik partról a másikra kalandozó if­jak, pincérek, hordárok és rakodómunká­sok zavartalan összhangban megférnek egymás mellett. Kenésén néhány másodpercre megtor­pant a vonat, éppen mintha csak mély lé- lekzetet akarna venni, hogy dohogva ro­boghasson tovább és friss vendégekkel szórhassa tele a tó partját. Minden állo­máson elhullat belőlük s amire végigsza­lad a somogyi, vagy zalai parton, egy egész had élményre vágyó ember esik ne­ki az itteni élet izgalmainak. E pár má­sodperc is elég volt néhányunknak ahhoz, hogy a megérkezés örömével leugráljunk. A régi vendégek, az „ősfoglalók“ előjo­gaikat tudatával, fürkészve méricskélnek végig bennünket, de mi semmivel néni törődve, önfeledt boldogsággal szívjuk be a magyar tenger leheletét. Balatonkenese, Budapest székesfőváros 'üdülőhelye, talán a legnyugatiasabb für­dőnk. Meseszép parkban óriási szomoru- "üzek és csodálatosan szép ezüstfenyők ’'özött gondozott sétajj.tak vezetnek a rá­fogó tisztaságú szállodákig, onnan a ki­kötő hullámtörő gátjáig és a strandig. Különböző nagyságú vitorlások himbálóz­ik a part közelében lehorgonyozva, ki- "ebb-nagyobb csónakok verik orrukat ’temesen a part cementszegélyébe. Ke- nese a Balaton hossztengelyén van, itt a legszélesebb a tó. Reggel van. a távolban még vékony li- 1o ködoszlopok csavarodnak a magasba a yiz színéről, de már vízbe ugrunk és a Kzoeömbökön túl messzire beúszunk a •égtelennek látszó tóra. A selymes tapin- ssu viz egyszerre kiveszi a fáradtságot '’sontiaikból. Gondtalanul elnvulunk majd a csokoládészinüre bámult hölgyek kö- ' a finom homokon. Néhány nap tulvilági gyönyörűségben uhant tova s utána nekünk is csomagol­junk kell (törülközőnket és úszónadrá­gukat újságpapírba, hajtogatjuk). Szo- ' ónk már január óta meghatározott na­pokra le volt. foglalva. Különösen a bala- onl üdülőhelyek majdnem minden szál­lodája és penziója hasonló helyzetben '•an: minden szoba be van táblázva, s az lőre nem gondoskodó vendég csak ab- ''an az esetben kaphat szobát, ha a foo- ’aln közben megbetegszik. Némelyik szál- 'ndn szeptember közepéig is igy be van táblázva. Áthajózunk az európai hírnevet szer­zett, gyönyörű Almádiba. A hajóhidról leszaladva, Petőfi és Rákóczi ércszobra mellett egy örökmécset tartó kőoszlopon figyelmez­tető felirat olvasható: magyar, sohase feledkezzél meg rabságban maradt test­véreidről! Bölcs gondolat állította ide ezt a magyar felkiáltójelt: ahol minden dolgozó ember teljesen ki akar kapcsolódni a kavargó világ bonyolult gondjaiból, ott sem feled­kezhet meg arról az egyről, hogy még vannak testvéreink, akiket idegen szuro­nyok tartanak vissza a mi életünkben va­ló testi részesedéstől. A vacSorázóhelyen hires cigány játszik, a szomszédban pesti énekmüvésznő ven­dégszerepei kedves dalaival. Almádiból azonban rövidesen tovább kellett állnunk, mert a balatonkörnyéki nyári lakásínség könyörtelenül hajszolt: tekintélyes összegeket ajánlgattunk fel a szállodák kapusainak, ha valahogyan át­játszanak nekünk egy szobát. Mégsem si­került hajlékhoz jutnunk. Egy éjszakát a váróteremben töltöttünk, egyet a sétatér fái alatt harmadnap, pedig továbhajókáz- tunk Füredre. Az öreg urak nyaralótele pén is ugyanaz a helyzet fogadott: nincs elég szoba sehol a Balaton mellett, a szállodák befo­gadóképessége szinte elenyészőnek bizo­nyult a felduzzadt nyaralótömegekhez mérten. Bár csendes sétányok, gyönyörű virágos parkok hívogattak, mégis útra keltünk a jobb lakásviszonyokkal kecseg­tető Tihany felé. A t'hanyi félsziget ma­gas hátsága, mint egy sárkány a hátára pottyant gyermeket, úgy viseli az apátság messzire látszó épületét. A meredek part erdőövezete alatt a legregényesebb bala­toni fördő villasorai kandikálnak az ér­kező felé. Hajónk, a szép Helka, megke­rüli a hullámtörő gát viharjelző lámpával ellátott fokát és csendesen odasimul a ki- kötőhidhoz. Ahogy partra ugrunk, egyik-másik tré- fáskedvii utas ki akarja próbálni, él-e még a hires visszhang, Tihany riadó leánya s tenyeréből tölcsért alakítva hosszan" ha­hózik a magas és meredek mart felé. Ám a ravasz „visszhang“ csak erre várt, tüstént megszólal és feleletképpen azt kiabálja, hogy a X. korcsmában habos- kávét, vajat., foszlós bélü Icalácsot, tej­színt és egyéb jót lehet enni, nemkülön­ben szalonnát, kolbászt, tepertyüt fala­tozni. Természetes, hogy izzadó homlokkal tör­tetünk fel a hegyoldalon a csúszós ösvé­nyen. Útközben élelmes tihanyi gyerme­kektől balatoni kecskekörfnöket vásáro­lunk s amig fizetünk, a hozzáfűzött népi mesével is megajándékoznak bennünket s meséjükben az egyszerű Congéria-kagyló varászlatos tárggyá válik. Tihanyban is a már jól ismert túlzsú­foltság uralkodik. Itt uzonban s/.ivesen lakunk a faluban, csakhogy bejárhassunk a mindig háborgó vi$ü tihanyi strandra, félméteres ■nagyságú, fehér habtól taréjos hullámokban uszáini. Valami földöntúli zsongitó érzés az élénk hullámverésben úszni, ellenszéllel küszködni, miközben a viz szeszélyesen emeli és dobja az em­bert, bukdálcsolni hullámhegyről-hullám- völgybe s érezni az elemi erőt, amely nád- szálként hajtogatja az ember porcikáit. Amint a távolban megpillantjuk a vizi csendőrség gyorsjáratú ellenőrző motoros­hajóját, igyekszünk elérni az úszóknak engedélyezett viziterületeket, nehogy el­csípjenek az éber csendőrök. Előkelőségében és titokzatos zárkózott­ságában, nyugalmával és a női divatőrü­let teljes hiányával örök élményt jelent az embernek. Néhány nap Tihanyban — ma­ga a földi boldogság, az üdvöség. A Csobáncon áthajózunk a legragyo­góbb balatoni fürdőhelyre, Földvárra. Sió­fokkal együtt ez a Balaton legnagyobb méretű vendégforgalmi telepe. De amig Siófok zsibongó, feltűnést kereső, moz­galmas és divathóbortjával tüntető, ad­dig Balaton földvár tartózkodó, finom, bel­ső előkelőségre törekvő, csendes hely. Hatalmas kikötőjét két hullámtörő gát, mint két óriáskar, körülöleli. Mellette végeláthatatlan strand nyúlik belé a tó­ba. Töldvár ugyanis, mint általában a keleti part valamennyi fürdőhelye, la­pos homokos parton ül s igy itt-ott több­száz méternyire is be lehet talpon gázolni a vizbe. A kikötőt is állandóan kotortat- ni kell az elhomokosodás ellen. A bala­toni 'szelek többnyire a meredek zalai partok felől fujdogálnak a lapos somo­gyi partok irányában s igy itt homok- turzásokkal kis vaktavakat zártak be és szakítottak le a Balatonból. Itt látni meg a legkizárólagosabb ma­gas társadalom életbeosztását. Délelőtt strandolás, falatozással, fényképezéssel és udvarlással, délután vitorlázás szükebb körben, hármas-négyes csoportokban, es­te vacsora, tánc, séta és ami egyébként reggeltől-estig tart: heves ostrom a női nem ellen. Közben a nőknek más nemes szórako­zása is akad. például az, hogv az esti vonatérkezések idején más-más merész öltözékben páváskodva, mindennap va­lóságos divatbemutató van a ^pályaudvaron, a női szabászat legmerészebb alkotásai­nak pazar felvonulásával. Hogy stíluso­sabb legven, az urak és hölgyek az ebédhez és vacsorához sem öltöznek „pol­RÚlUfll OTTHONöm (JVégy nappal Róma elstí 1 égIbombúzása előtt) Ki épii a vulkán tövébe házat, s ki keres Virágot a viharokban, s ki nem készül javat menteni és verset ir, mikor a bomba Magam a költő. Úgy lehet: nevetség. Úgy is lehet: bátorság. Én az árral mindig csak szembe mentem és ma is az vagyok, ki mindent vállalva-váilal. Ez a római otthonom: a dac a sorssal és egynémely emberekkel, a tűzesővel, mely'nem tart örökké, s a sötétséggel, melynek mondja: reggel! Kicsi római otthonain: utolsó vagy talán nekem, de legkedvesebb: tüzheyy tövében szépítettelek, mikor más otthonokra pusztulás lesett. S enyém felett s ott felhőzik szí Szabad-e szépitenii, mint a fészket hévül: puhábbá tenni, a falakra képet akasztani: a hideg észnek hadat üzenni íüttyösen, víg kedvvel, s úgy élni mindvégig veszélyes módon, másként mint a nagy megszokás, de közel minden teremtett szivéhez? Hetek, napok, vagy órák? Azt ki tudja: falaid között meddig Őrzői épen kis otthonom Romában, ki a vulkán tövén is ott vagy: Isten tenyerében! MIHÁLY LÁSZLÓ ír sdó JUT-rno-Í9ÍJ óbs I-m* gárnak“. Az urak házikabálban, vaaţ egyszerű fürdőköpenyben, uszónadró //] ban és taniszcipőben létpnc k az értei'-mi XI A hölgyek vir.nnl gombolatlari Jiongyol jjj bún, vagy néhány ujjnyi rétvidkelteiM esetleg hosszabb nadrágban ülnek a /tó hoz. Talán csak a tánc kivétel. Ahhoz pl li.k fehérnadrágot huzni, tengőiészsapit f tenni. A hölgyek is fehérben jelenn«,« meg. A rossz nyelvek szerint azért, hogy® (<;oVfeIádéba i páj a kezelt bőrük aun&fc jobban érvényesüljön. Lehetséges. A pályaudvarokon időnkint gyermek. rttfaraltató motgalu’jn céljaira rendek szerelvények szaludnak keresztül, hala. tonmellékre szánt budapesti iskolásgyerA mekekkel. Jólesik hallani a székely him* nuszt és a székely népdalokat a budu-j pesti gyermekek ajkáról, amint felveri!:] az állomásokat harsogó énekükkel. Bármerre megy az ember, mindenütt] ismerősökbe botlik, pestiekbe, erdélyiek­be, délvidékiekbe, felvidékiekbe. Hiába, szűk nekünk ez az ország, sokan vagyunk hozzá. Hát ki kell bővíteni! Úgy telnek a napok, mintha félálom­ban pehelylábon suhannának el mellet­tünk. Csupán vészes sebességgel lohadó pénztárcánk üt mellbe néha, de nem saj­náljuk a pénzt. A keményen dolgozó em­ber itt úgy áll bosszút a pénzen, hogy könnyen elszórja s ezzel mutatja meg,| mégis ö az ur: mikor megszerezte, el is löki magától. Mintha valami különös megszállottság venne erőt az embereken, Szemrebbenés nélkül kifizetik a huszon­öt pengőt egy kétszemélyes reggeliért, fietven-xiyolcvanat egy vacsoráért és negyvenhatot az egyágyas szobáért na­ponta. Mi teszi ezt? Talán az, hogy van hazánk­ban egy meseország, szebb és igazabb minden El-Dorádónál: a Balaton. Külön törvényei vannak neki. Az élet hajszája, gondja, könyörtelensége itt teljesen ha­tástalan. Egy vacsorázó társaságban valaki fel­vetette a kérdést: mi a Balaton? A jelen­levő természettudós nyomban felvilágo­sította: egy hetven hilométer hosszú, át- ;1 agban nyolc-tizenkét kilométer széles, majdnem hatszáz négyzetkilométer felü­letű, higitott ásványvizü tó, nagyobb va­lamennyi svájci tónál. Mélysége átlag három méter, de a viharos és áramlatok­kal mozgatott tihanyi szűkületben tizen- kettedfél méter mély. Nvári hőfoka husz- huszonhárom Celsius-fok. Hullámai más­félméternyire is megnőnek. A víztükör tengerszint fölötti magassága százhat mé­ter. f rakszterü magyarázat volt, kétségte­lenül. Ám a sarokban a lesült arcú fiú a feltűnően szép leányra nézett, szemük öszecsillant, szá­juk mosolyra futott s ezzel elmondták egymásnak: más a Balaton öreg tudó­som, egészen más. A Balaton álom, a Balaton szerelem, felszabadulás, újjá­születés, a Balaton az eo^éniség forra­dalma a nyűgös világ ellen. A valószinütlenül kék ég, az üvegzöld viz. a napsugár, homok, a sok vitorlás, a kecses hajók sora, a hajókürt bugása valami csoda, amit nem lehet a Zala vi­zével és a Sió-csatorna vizszintkiegven- litö szerepével megmagyarázni. Mennyi ábránd és mennyi képzelet vah bele­fojtva a partot végigkísérő villák, nyári lakok ét „szombati házak“ (week end házak) neveibe! A vonatablakból még egyszer vágya­kozva visszatekintünk a tóra, amelytől valamennyi időre búcsúznunk kell. Köz- velenül Siófok mellett, a legőrültebb di­vat közvetlen szomszédságában lovaskocsik állnak a tóban a parton is egész szekértáborok keletkez- tek távolabbi falvakból egy-két napra idejött családok és szomszédok szekerei­ből. Otthon felcsomagolnak néhánynapí élelmet, a család felkapaszkodik a sze­kérre, gyermekek a saroglyába és eljön­nek a Balatonra, nyaralni, aratás után és cséplés előtt. Mert a Balaton nemcsak a pénzesekké, a szükebb pénziieké is. A napsütésben vakító fényű víztükör a vonat egv kanyarodásával eltűnik sze­münk elől s ebben a pillanatban minden arc egy árnyalattal komorabb lesz, ugyanis már az emberi testekkel szinül- tig megtömött pesti fürdőmedencéket lát­juk, a „keskeny“ Dunát, a helyiérdekű vonatok kínosan döcögő zöld szerelvényét, a mindig túlterhelt sárga villamosokat. A korlátozott mozgásnak olyan nyomasztó érzése lesz úrrá rajtunk, mintha orrunk elől a friss levegőt is elszívnák mások. Lecsukjuk szemünket; a szőlők és gyü­mölcsöskertek, kukoricatáblák és szója­babvetések helyett is a végtelennek tet­sző zöld vizet akarjuk látni, szelíd hold­fényben révbe térő fehér vitorlásaival, beszédesen loccsanó hullámveréssel, az ég tiszta kékjével, zavartalan békéjvel s a partokon tenyésző édes teremtésekkel, a nőkké1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents