Ellenzék, 1943. június (64. évfolyam, 123-144. szám)

1943-06-26 / 142. szám

6

E î, L E N 7 t K

19 0 ) n n ! u » 28

Bartha Miklós özvegye a régi Ellenzékről, az osztrák tisztek támadásáról és a mult ezernyi emlékeiről beszél. . .

BVDAl’EST, junuis hú- \z And- I

I assy ut 79. sz ház második emeletén J antik bútorok, légi képek s emlékei • kö/.ött él özvecv Bartha Miklósné. «

I

Itt van öltben a házban dohánytozs déjo is, ahol azt mondja a kisasszony:

Nem szaluul bt izgatni, kérem. Gyengélkedik. Most jő ti haza a klinikáról .. .

Odaföníi, mikor a fehérhajó nagyasszony meghallja a két szót „Kolozsvár“ és „Ellenzék" mind a két kezét nyújtja felém.

— Isten hozta' — szól és látszik rajta, hogy szívesen lát csakugyan. Szobájában becsomagolt bőrön dóik között most készül Kolozsvárra, azaz Gallus Viktorokhoz Gyalulta, nyaralásra. lágy örül az útnak, csillog a kedves, kék szemeMondom, hog\ sokkal öregebbnek képzeltem Bartha Miklós özvegyét.

— Nagy volt közöttünk a korkülönbség •— feleli.

Bartha Miklós özvegye nem él gondtalan özvegységet

Beszélünk s elmond m. hogy müven egyedül, milyen magánosán él. Nem panaszkodik, de szavaiból kiveszem, hogy gondjai vannak, \ngol, francia, német órákat adott eddig, de most, hogy nem egészséges és legyengült nagyon, nem foglalkozhat tanítással.

A dohánytőzsde a mai dobánvámisl- tás korlátozása mellett 100—1^10 pengőt jelent havonta. Segélyt kap a Saj- tókamarától és nyugdija — a tiz évvel ezelőtt megállapított 09 P. így lassan-lassan kikérdezem s ezekből az adatokból kiderül, bogy alig kétszáz pengője van havonta ebben a sokszorosan megdrágult pesti életben. Valósággal faggatni kell hogy ezekről a dolgokról beszéljen. Az az úri, szemérmes fajtájú asszony Bartha Mik- lósné, aki sohasem menne kilincselni, kérni. Csak azt mondja még:

— Oh, ha egy kicsit jobban lennék» szívesen elvállalnék még ogy-két tanítványt. Hiszen volt idő, mikor kizárólag ebből éltem ...

Olyan fájó látni, hogy nem élhet gondtalan, szép öregséget ez a finom, kedves, kulturált, kiesi teremtés, aki élet- és sorstársa volt annak az embernek, akinek nemzete szobrot állított és akinek neve oly büszkesége a magyarságnak, A „Kazárföldön“ nemrégen jelent meg ríj kiadásban, Bartha Miklós eszméi, gondolatai frissebbek és időtállóbbak, mint valaha voltak. És életének társa itt, ebben a lármás és nagy városban egyedül és gondokkal ék

Emlékezés a múltra

Aztán beszél az életéről, a múltról, azokról az évekről, amelyek valóságosabbak számára, mint a jelen minden magános szomorúsága.

— Szegényen jött az uram Kolozsvárra, — mondja — hol eleinte más lapokba irt, majd Ugrón Gáborral, Magyart Mihállyal és másokkal megalapította az Ellenzéket.. Legyen a neve Ellenzék — mondotta hosszas vita után — mert akkor mindig kénytelen lesz független lenni...

Elmondja a hires merénylet történetét, mikor Barthál osztrák tisztek összekaszabolták a szerkesztőségben, mert megírta az igazságot, s azt semmilyen fenyegetésre vissza nem vonta. Oly eleven elbeszélő, hogy szinte látom a borzalmas jelenetet s az utána felkavarodott vihart, interpellációkat a parlamentben s az országos felháborodást. Ezután a hires eset után lett Bartha Miklós először képviselő és az is maradt élete végéig. És a k'ét keze örök életében merev maradt.

És látom szavai nyomán az Ellenzék első szeri: észt őségét, a régi posta mellett, a Deák Ferenc-utcán, melyet akkor még Közép-utcának neveztek. És megelevenednek Sobesi Samu, Uéleki Sándor, Salamon városi ta*

I iá csőm és a többiek, akik a lapba irtok.

— Az uram sohasem töllötl sok

Időt a szerkesztőségben meséli

Bartha Miklósné csak otthon, a legnagyobb csöndben és nyugalomban Múlott dolgozni. Négy-öt csésze teát kellett neki mindig bekésziteni, igy dolgozo't. Nem járt be, csak a szerkosztőségi konferenciakra, sem az Ellenzékhez, sem később Pesten a \Iagyarországhoz. Milyen músképp dolgozotb mint ma az újságírók

nagy része! Hogy törödót' a stílussal, a mondatok szépségével Hányszor előfordult, hogy kijött hozzám és az;t kénlezlo: „Mniuld, nem tudnál ein*- Ivett a szó helyett egy másikat? Valamit, ami szebben hangzik?" És ha kelten kisütöttük a helyes szót, milyen elégedett volt, Istenem... „Ez Igen — mondotta ez szép, ez zeiig- zei escbb *. .“

Az elméjét, u csodálatos karakteréi bámultam leginkább- mondja.

S beszél azután a boldog együtt töltött évek után a nehéz özvegységről. Gazdag, előkelő urilány volt Bariba Miklósné, házukban német, francia, angol nevelőnők fordultak meg, tőlük tanulta meg az idegen nyelveket. Férje halála után birtokai, llosszumar.skás-t eladta.

Bátran vállalja az életküzdelmeket a Nagyasszony

— A legnagyobb fináncemberek tanácsára — emlékezik pénzemet bot ót I mi a Kisbirtokosok Bankjába. Ibi i ben kiütött a háború s minden odaveszett, teljesen dévaivá hallott minden értékpapír. Ekkor költöztem Kolozsvárra ás kizárólag nyelvtanításból éltem. Volt úgy, hogy 38 növendék em volt, napi nyolc órát adtam, bizony kimerített, de még erőm volt hozzá, élveztem i«s, mindenki mondta, hogy jó pedagógiai érzékem van. Sokat utaztam szüleimmel és 1909-ben Londonba mentem, ahol öt évig éltem. Férjem szobrának leleplezésére jöttem haza s aztán kitört a bábom. Itt Pesten folytattam a tanítást. S aztán akadtak jó emberek, jóbarátaim Milotay, Först Aurél és mások. Akkoriban Bethlen István volt a miniszterelnök, ő is felfigyelt nehéz helyzetemre, akkor kaptam a trafikengedélyt. Ki is segített addig, mié nem jött ez a másik háború s az j óriási áremelkedés. De nem panasz- ! kod m.' Most is haza melletek Érdély- • be, vendégeskedni. Vannak még jó I embereim, akiknek eszébe jutok., j Kimondja, bog} mennyire szeret 1 olvasni. Asztalán ott a legfrissebb Fl- lenz k is, az újság, amely szinte szimbólummá vált életében.

Sokáig lakott albérletben és hősiesen dolgozott akkor, mikor még nem volt „divat“ a dolgozó n<\ Dolgozott, mert magáról kellett gondoskodnia, hiszen senki sem gondoskodott róla. Kimerült. Most mar öreg — de nem a reménytelen és apati- kus öregek fajtájából. Szeme — melyet a beszélgetés és emlékek hatása alatt finom könnypára fut be néha ma is fiatalosan csillog. Nagy ér deklödés és bámulatos tájékozottság jellemzi az élet s főleg az Írás és irodalom dolgaiban. Bartha Miklós feleség«' volt, tanítványa, szellemi társa. (i is éppúgy értékeli a szépséget, az Írásban rejlő erőt és igazságot, mint az a komoly, okostekintetü férfi, kinek képe lenéz rá a falóri s aki ha régim halott is, sugárzó szellemével nemcsak ebben az emlékekkel zsúfolt szobában él, hanem künn a magyar életben is elevenen és való* súgóban ...

Nem akarom sokáig zavarni a nagyasszonyt igy utazás előtt s lábadozón. Törékeny kicsi kezét nyújtja. szemében mosolygás, az ajtóig kisér.

— Köszönöm a látogatást — mondja — jöjjön el máskor is...

Megígérem, Ts arra gondolok, hogy mi maradt Bartha Miklósok Székely- kereszt ur melletti birtokából, Rugon- falvából, 1 losszumaeskásból, földekből és házakból? Néhány bútor, kép és ezer gond.

De a mérleg másik oldalán láthatatlanul ott van Bartha Miklós szellemi öröksége, melynek legigazibb hordozója a nagyasszony, akit jobban, ezerszer jobban meg kellene I»eesülnie, minden földi gondtól men tesitenie annak a magyarságnak, Î amelynek olyan büszke, sugárzó ' alakja Bartha Miklós, a politikus és j publicista ...

» MARTON LILI.

KITEKINTÉS A VILÁGBA

írja: HESZKE BÉLA

A FESTŐ KÖNYVE

A szellemi konjunktura-lovagsag mai reneszánsza -idején gyanakvással veszünk kézbe olyan könyveket, amelyeknek szerzői megszokott megnyilatkozási formájuktól elütő formában közük mondanivalóikat.

Láttunk már rossz regényt iró, kitűnő tanulmányírót s olvastunk rossz tanulmányt, melynek szerzője egyébként kitűnő elbeszélő. Mindezt azért, mert a szükséges önismeret — rövid időre talán — csődöt mondott.

Nem közömbös az alkotás sikere nézőpontjából az a körülmény, hogy szerzője ct- döntötte-e már magában, Hogy valóban hivatott-e arra a szellemi vagy művészeti munkaterületre, amely felé a tehetség titkos erőin túl a mai napság fölötte gyakran jelentkező könnyű siker talmi ragyogása is vonzza.

Az alkotni akaró művészben. íróban sokszor évekig lappang a megnyilatkozási forma kiválasztásának igénye. Műfajok és különböző megnyilatkozási formák csábítgatják. hívják a tehetséggel megáldottat. Kész tragédia, ha nem sikerül a megfelelő megnyilatkozási forma kiválasztása.

Ezért figyelmeztette már Aristoteles és késői, finom utódja, az elmés Boilcáu a maga „L'Art Poétique“-jében az okulni akaró olvasót, hogy vigyázzon; döntő fordulat egy tehetség megnyilvánulásában a megnyilatkozási forma helyes kiválasztása. A kedélves- kedő Boileau a bolognai építész esetét emlegeti okulásul. A jámbor tabán ugyanis sokáig azt hitte, hogy őt felcsernek teremtette az Isten s csak miután egy temetőny-i embert „gyógyított“ a túlvilágra akkor jött rá arra, hegy neki építőművésznek kellett volna len* nie.

A tehetség oiki-denáron mez akar flvitatkozni. Sok k*sftr\néget okoz minden tehetségnek az, ha megnyilatkozási hajlamának irányát nem ismeri fel és icsszul választott formában közli mondanivalóit.

Ilyen és hasonló gondolatok jutottak eszünkbe, amikor Szőnyi István „megjegyzéseit a művészetről" elolvastuk. (Szőnyi István; Kép. Megjegyzések a művészetről.)

Szőnyi István, aki a mai magyar képzőművészet kitűnőségei köze tartozik, vallomása szerint kiadójának unszolására könyvet irt a művészetről. A festő tehát Íróként jelentkezett. Különös jelentkezése megérdemli a figyelmet. Nem egy átlagos tehetségű képzőművészünk szólalt meg tőle eddig idegen formában, hanem a modern magvar piktura egyik büszkesége Foglalkozzunk tehát megnyilatkozásával.

Ritka eset, hogy tehetséges képzőmü* vész egyúttal jó iró ás. Nem minden évben születnek Benvenuto Cellimk. Ismerünk ugyan egy pár kiváló képzőművészt, akik a tollat is remekül forgatták, de azok Írásbeli . megnyilatkozásai is elsősorban „szakmai“ kérdéssel kapcsolatosak. Szívesen emlékszünk Cenmino Cennini értékes megjegyzéseire. melyeket a „Művészet könyvében ‘ kifejtett. Vasari tanulmánya Rafaelről, Huygens, Reynolds, Delacroix, Ansehn Feuerbach művészeti problémákat tárgyaló Írásai vetekednek sikerűltségükben azokkal a müvekkel, melyeket ecsettel alkottak. Nem ritka eset, hogy tehetséges festőművész egyforma ügyességgel kezelte mind A tollat, mind az ecsetet.

A példák azonban nem szentesítik a szabályt. Szőnyi István kitűnő festő, de írói bemutatkozásával még várhatott volna.

Fokozott érdeklődéssel vettük kezünkbe a nagy festőművész könyvét és csalódva 'ettük le. Az ecset mestere nem bizonyult a toll kifogástalan munkásának. Szonvi István

könyvénél, kiadója „(gyi/erünrk í h/ Unnék' hirdeti a művész ir.ílbrli m< riyii.i kn/ását. A hellyel közzel előforduló pongyola tagot, a kifcjc/.ékmód pallérozott agának In . ii).ít bizony nem nevezhetjük sem timek, keni „közvetlennek*1. J cgnagyobb csalódá*unk pcdiit az volt. hogy egy valóban r.pgy cs kiváló tcstőmilveszünk egyéni. e:e de ti és elmélyült megnyilatkozását vártuk. A „mester" vallomását igényeltük a nu iől s helyette sok közhellyel, pongyolasággal tar kitott „megjegyzéseket" kaptunk. A könyv hiányosságain sokat segíthetett volna egy alapos, hozzáértő lektorizálás.

JÓSÉ ORTEGA Y GASSET - MAGYARUL

Amióta Márai Sándor fejét jobbról, balról és középről egyaránt „megmosták“ a kritikusok nevezetes röpiratában nyilvánított „Ortegán“ magatartása miatt, Ortega „divatos“ lett hazánkban. Divat ma Ortega-ra hivatkozni, mint amilyen divat volt az inflációs időkben Proustoi emlegetni — mert az „műveltségre“, „európéerségre“, „disztingvállságra“ vallott.

Bizonyára p felcsigázott érdeklődésre való tekintettel jelentették meg a könyvnapokra a nagy spanyol esszéiró két kis tanulmányát egy kötetben. (Don (Quijote nyomában; Atlantisz.)

Nem ezek az első magyar nyelvre fordított Ortega-irások. Évekkel ezelőtt már nagy feltűnést keltett a ragyogó szelíe- mességü spanyol gondolkodó „A tömegek lázadása“ cimü müvének magyar fordítása. „A tömegek lázadásában“ Ortega a válságba jutott európai, illetve általános emberi gondolkodás és életszemlélet okait kutatta. Korunk nagy bajainak okát Ortega a „tömegek lázadásában“ jelölte meg. Abban a jelenségben, hogy a középszerű emberbe többsége, akiknek vezetetteknek kellene lenniök, felnvo- mui az eddigi vezetőknek, a kiválóak kisebbségének helyére. Ortega látszólagos szellemi arisztokratizmusának magassá gából lesújtó ítéletet mondott a tömegember térfoglalásáról s az individuábzmus mintapéldányaként mutatkozott ebben a müvében a magyar olvasó előtt. Azt hirdette, hogy a tömeg elárasztotta a modern világot s érvényre juttatta azt a hiedelmei hogy van társadalom elite nélkül is. A neveletlenek pedig dühösek a neveltekre s ezt a dühöt nevezte Ortega artsztolókiának, vagyis a legjobbak gyűlöletének. Gasset ez ellen az élet és a szellem szintézisét követelte. Az észnek és az értelemnek, a tudatosságnak és ösztönösségnek magasabb összhangját, a neveletlenek életmohóságával szemben.

Ortega szellemi forradalmat akart elérni ezzel a könyvével. Nagy célok felé akarta indítani az inflációs idők társadalmát, amelyben már évtizedek óta nyilvánvalóvá lett, hogy

a szellemi kiváltságost felváltotta a vagyoni és származási kiváltságos.

Ezt a jelenséget pedig mindenki a saját társadalmi helyzetében még most is észlelheti.

Az Antal Gábor fordításában most megjelent Ortega-irások is a rendkivüi eredeti „ortegás“ kritikai szellem jegyében születtek.

A „Don Quijote nyomában” cimü elmélkedésben Ortega a quijotizmus közismert jegyein túl az individualizmus egyik sajátságos megnyilatkozási formáját bizonyltja a cervantesi műben. Ra- gvogó stilus, szellemes és sokszor frappáns gondolatvezetés teszi élvezetessé ezt a különös „elmélkedést“, melyben páratlanul érdekes képet rajzol Ortega arról a csodálatos .szintézisről, melyet „európai lelkiségnek“ nevezhetünk. Ortega a regényben látja ennek az „európai lelkiségnek“ a legmarkánsabb kifejezését s ezért esik a legtöbb szellemes szó éppen a regényről Cervantes halhatatlan müvétől számítva a zolai naturalizmusig.

A kötet második része Ortegának húsz évvel ezelőtt írott szellemes tanulmányát tartalmazza Atlantiszról, az eltűnt földrészről. A hasonlóképpen meglepő szellemességgel és egyetemes tudással megirt tanulmányban Ortega Frobenius~szal, a kulturmorfológiák apostolával és Spengler-rel, a kulturközök borúlátó szemlélőjével vitázik és bizonyítja a maga igazát: nincsenek kulturformák. nincsenek kulturközök, csak egy valóság van a történelemszemléletben: a történelmi látóhatár, mely magába zárja az egyetemes életet, mert

„az élet mindig egész, mindig egyetemes. Minden, gesztus, amit cselekszünk, személyünk minden mozdulata az Egészre irányul s már keletkezésében is az Universum eszméje határozza meg.

Rég került a magyar olvasó kezébe hasonló szellemes, okos könyv. Kár, hogy fordítása felületes és az idegen nyelvű idézetek hibásán szedettek. Ortega ragyogó szelleme gondosabb magyar közvetítést érdemelt volna,