Ellenzék, 1942. november (63. évfolyam, 247-271. szám)

1942-11-06 / 251. szám

ELLENZÉK 1842 uovemfcftr ft. SZERKESZTŐSÉGI HíR. Zutliu- reczky Gyula, az Ellenzék felelős szexkeszfoje hosszabb külföldi tar­tózkodásra utazott el. Távollétében Vétfb József szerkesztő látja el mun­kakörét. MÉG MINDIG NEM KEZDTÉK MEG A PAPÉN elleni merénylet pe KÉNEK ÉRDEMI TÁRGYALÁSÁT. An­karában szerdán nu'fikezilüdötl a Papén némt'l nagykövet elleni bomba merénylet ügyében a felebbviteli tárgyalás. Kornilov vádlott, aki szovjetorosz, állampolgár, a perrendtartásra vonatkozóan kifogások­kal igyekezett folytatni az előző tárgyalá­sokon követett taktikáját, úgyhogy a bí­róság mindeddig nem tudta megkezdeni az érdemleges tárgyalást. DÉLUTÁN I ÓRAKOK ZÁRNAK A LONDONI í /.LETEK. Lisszaboni jelen­tés szerint a Daily Telegraph kö/di: A v il­lamos- és gépkocsi közlekedés, tehermente­sítése végett a londoni üzletek november 2-ától január 23-ig délután 4 órakor /.ár­nak. Az élelmiszerüzleteket ez a rendelet nem érinti. A LÉGOLTALMI SZOLGÁLAT IDEJÉRE NEM TARTOZIK A MUNKAADÓ BÉRMEGTÉRITÉST FIZETNI. Többizben előfordult, hogy a légoltal­mi szolgalatra behívott munkások munkabér- megtéritést követeltek munkaadóiktól légvédel­mi szolgálat idejére. A vitás kérdések elkerü­lése végett az egyik iparkamara felterjesztés­sel fordult a kormányzathoz, amelyre a mi­niszter most válaszolt és kije'entette, hogy nincsen olyan törvényes rendelkezés, amely­nek alapján a munkaadót arra lehetne kötelez­ni, hogy az üzemen kívül légvédelmi szolgá­latra igénybevett alkalmazottjának szolgálati idejére munkabért fizessen. A miniszter vála­sza szerint a légvédelmi szolgálatra igénybe­vett személyek részére, amennyiben kérik, a különleges légvédelmi alakulat felállító ja tar­tozik térítést fizetni. Újra megnyitja kapuit a Kolozsvári MunLásfóiskoía A Kolozsvári Munkásfőiskola Tanulmányi Bi­zottsága ezúton értesíti hallgatóit é6 az ér­deklődőket, hogy az 1942—43. évi tanév meg­nyitása folyó hó 12-én, csütörtökön este 7 óra­kor lesz az Egyetem Közgazdaságtudományi Karának (Bástya-utca 15. szám) helyiségében. A Tanulmányi Bizottság a komoly tanulási lehetőség biztosítására csupán korlátolt, számú hallgatót tud felvenni. Felvétel a jelentkezés, sorrendjében történik, felhívja ezért a Tanul­mányi Bizottság a beiratkozni szándékozókat, hogy folyó hó 11-ig, 6zerda délig jelentkezze­nek. Beiratkozni lehel naponta délelőtt 9—11 óráig és délután 5—7 óráig a Városi Népjóléti ügyosztály (Farka6-utca 4.) é6 a Hivatásszerve­zet (Mátyás király-tér 14. II. em.) helyiségei­ben. Tandíjat az idén sem kell fizetni a hall­gatóknak. Beiratkozási dij félévenkint 2 pengő. Az előadásokat a Közgazdaságtudományi Ka­ron, illetve vetitettképes előadásoknál a Köz­ponti Egyetem épületében tartjuk meg. Az előadások időpontja a tavalyi marad, azaz szerdán és pénteken este 7-től 9 óráig. * KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Mind­azoknak, akik drága szüleinket. Tamás Sándor ny. alezredest és jeleségét utolsó útjukra iplkisérték és szomorúságunkban részt lettek, ezuion mondunk hálás kö­szönetét. Székely Jánosáé és Fiilöp Gé­zán c. 03631 3790—1942. gh. sz. VERSENYTÁRGYALÁSI HIRDETMÉNY. A m. kir. Ferenc József Tudo­mányegyetem Gazdasági Hivatala (Kolozsvár, •Színház-üfccá 1. szám) 1943 január hó l-lől 1943 december hó 31-ig terjedő időben szük­séges üvegezési munkaiatokra 3790—1942 gh. szám alatt nyilvános versenytárgyalást hirdet. Az Írásbeli ajánlatok a Gazdasági Hivatalhoz címezve 1942 november hó 25-én délelőtt 10 óráig, személyesen, vagy posta utján adhatók be is ugyanazon napon délelőtt 11 órakor fog­nak felbontatni. Kolozsvár, 1942 október hó 31. M. kir. Ferenc József Tudományegyetem Gazdasági Hivatala, Kolozsvár. Női RENDŐR CSAPATOK AT SZER VEZNEK AMERIKÁBAN. Newywkból leöntik Északatnerika nyugati i».npr putrii ló.hl* \ árusban női renrjőre.sapa fokai S-z.oi \ r/uiek. \ nők ipeii yle"\ cleler*' azért volt szükség, mert sok rendőrt biv- tak be katonai szolgálatra. Egyedül kos Angelesben 2300 nő jelentkezett rendőri szolgálatra. ÍIADIIAVONI IT TANÁR A VÖRÖS- KERFS'/TfiRT. Miskolcról jelentik-: \ ar­gó József kurjmszoniányos szakaszvezcl <>, a miskolci református (fimtiázium Ilmá­ra. a keleti harctéren ÖsszegyűjtőtI Zsolti­ját. 400 pengőt felajánlotta a miskolci l öriisheresztnek-. FORGÓSZÉL PUSZTÍTÓIT FRAN­CIAORSZÁGBAN. Toulonhól jelentik: Artigno.se vidékén november I re virradó­kig forgószél pusztított, amely fenyő­főik, iharfák és biikkök ezreit tépte ki. Négy rablógyilkos leány bflnperét tárgyalja a bukaresti esküdtszék BUKAREST, november b (MII.) A bukuieMi esküdtszék csütörtökön kezdte meg négy rab­lógyilkos leány ügyének tárgyalását. Kettő a mull év folyamán meggyilkolta és kirabolta Mi­A TÜKÖR NOVEMBERI SZÁMA a fóti dal születéséről, az 1H42. évi hires fóti szüretiül közöl forrásértékű s egyúttal hangulatos cik­ket. Vörösmarty Mihály hires és megragadó költeményének születésénél ott volt az akkori magyar irodalom és közélet minden kiváló alakja, köztük Kossuth, Deák, Fáy András. Különösen érdekelni fogja még az olvasókat báró Villani Lajos cikke Amerika olasz íelie- dezőiről. A Tükör fényképei és rajzai, köztük Dulovits Jenő mesterlényképei a mai művé­szet legjobb alkotásai közül kerülnek ki. A Tü­kör Révay József szerkesztésében és a Frank- jin-Társulat kiadásában jelenik meg. Az Utcaseprő /,ell a kolozsvári Deák Ferenc-utcában lakó polgárságnak megfizetnie: pénzben és zeneél rezet ben. kétségkívül öntudatot ad nz Utcaseprőnek. Aki — mint mond" title — minden reggel jwnlosan egynegyed hut órakor kél ablaktáblán át élesen es bizlosan érvényesülő közvetlenseggel em­lékeztet a tisztségre, melyei neki viseln'.e, nekiinl; pedig éheznünk folytonos közös örömünk-. 1 oltal, e ml éke ze lünk szerint, könnyel­mű lakói nz utcának. kik szégyenükben más tájékra költöztek, mert a nyáron, eléggé meggondolatlanul. azt a kétest közvetítették az l trasepröhöz, hogy e ko­rai időben mérsékelje napi szokását. Az 1 teasepröt túsztségében bántotta e mél­tatlanság és még nála is előkelőbb tiszt* ségviselök határozottságával utasította vissza e zaklatást• azt felelvén, hogp ö dolgos ember, ott és akkor fütyül. ahol es amikor akar. tisztességes ember már jó­kor dolgozik', a munka néni szégyen és Így tovább, aki ilyenkor beszél, az ne za­varja őf. a munkás, dolgos embert munká­jában. V’/?z. olyan világot élünk — mon­dotta erélyesen, hogp a két oldalon ttiin- den adófizető és családja még az ndvci- ribh szobákban is értesült a döntésről —, amiken• a dolgát végző embert dirigálhat' ja a dologtalan. Azóta a hűvös idő becsukatta a házak ablakát. Az f lenseprő át fütyül n csukott ablak-okon és leeresztett redőnyökön. Át~ fütyiil e télire az ablakokra készített pokrócokon is, melyei: a huzatos kolozs­vári ablakok légáramlása ellen is véde­nél:. Az Utcaseprő nem az ablalr légáramé lásni: szárnyán fiit pül. Azoktól fiiggelle- niil óvja és inti a polgárt kötelességére. Főként a tiszteletre, mellyel a tekintély­nek, a közmunkát végző személynél: min­dig, reggel egynegyed hatkor is tartozik. B. A. AZ ERDÉLYI SZÖVETKEZETEK ÚJABB KERESKEDŐI TANFOLYA­MA. Ezen a télen ismét megrendezi az Erdélyrészi Hangya a bo tostanfolyamot, de most már hatvan hallgató szamara. A tanfolyam előreláthatólag január 15"én kezdődik és bárom hónapig fog tartani. A tanfolyamon résztvevő növendékek a három hónapi időre kosztpénzt is kapnak, ezenkívül Írószereket és minden más szükséges eszközt ad nekik az erdélyrészi szövetkezeti központ. Az uj tanfolyamra is elsősorban falusi földműves családok nős, legalább öt elemit végzett fiát ve­szik fék Borotváira! felvágta az ereit KOLOZSV ÁR, november 6. (Az. Ellen­zék munkatársától.) öngyilkossági kísér­let és egy gyári szerencsétlenség ügyében hívták ki csütörtökön a mentőket. A ké­ső délelőtti órákban a Nádastorok-utca 43. szám alatt lakó Prábel László 21 éves lákatosségéd ittas állapotban élesrefent borotvával felvágta balkezén az ütőereket. A helyszínre kihívott mentőorvosok első­segélyben részesítették, bekötözték súlyos sérüléseit, majd beszállították a klinikára. Az idejében érkezett orvosi segítség meg­mentette az életunt fiatalembert, akinek állapota azonban a nagy vérveszteség mialt elég súlyos. A munkásbaleset a Szamosközi-utcában levő Rendőr bőrgyárban történt, ahol ed­dig még tisztázatlan körülmények között egy munkásnönek balkeze ujjait leszakí­totta a gép. A helyszínre kiszállott men­tőorvosok elsősegélyben részesítették, majd súlyos áiUapothan beszállították a sebészeti klinikára. LETARTÓZTATTÁK A TETTENÉRT ÁRDRÁGÍTÓT. Nagyváradról jelentik: Diener Andor nagyváradi kereskedő 2000 kg. méz eladására vállalkozott és az üzle­tet úgy szándékozott közvetíteni, hogy 4 pengő 10 filléres ár helyett 6 pengőért adja el a mézet. A vevő szinleg belement az üzletbe, de feljelentette a rendőrségen és Diener ellen megindult az eljárás. Ki­hallgatása után átkisérték az ügyészségre. NAGYARÁNYÚ TISZTOGATÓ HAD­JÁRAT A FRANCIA KOMMUNISTÁK ELLEN. Párásból jelentik: A francia rendőrségnek a német hatóságok közre­működésével sikerült nagyszámú kommu­nistát és terroristát letartóztatnia. A le­tartóztatottak között vannak az utóbbi időben elkövetett majdnem valamennyi merénylet és szabotázs tettesói. 3791—1942. gh. szám. VERSENYTÁRGYA­LÁSI HIRDETMÉNY. A m. kir. Ferenc József Tudományegyetem gazdasági hivatala (Kolozs­vár, Mikó-utca 3. szám) 1943 január hó 1-től 1943 december hó 31-ig terjedő időben szük­séges izzólámpák szállítására 3791—1942 gh. 6zám alatt nyilvános versenytárgyalást hirdet. Az írásbeli ajánlatok a gazdasági hivatalhoz cí­mezve 1942 november hó 25-én délelőtt 11 óráig személyesen, \ragy posta utján adhatók be és ugyanazon napon déli 12 órakor fognak fel­bontatni. Kolozsvár, 1942 október hó 31-én. M. kir. Ferenc József Tudományegyetem Gazdasá­gi Hivatala, Kolozsvár, mi lbodajiovirs bukaresti aiturtdiiőt <’“> amink 15 éves szolgálóját, a másik kettő szállásadó, nőjét, Grünbaum öregasszonyt gyilko íj in*-> és rabolta ki. VÁSÁRTARTÁSI REND SZILÁGY- És Hi- 7, TERCENASZÓDVARMEGYf KBEN. A 1.-n,Ae. delem és közlekedésügyi miniszter a követke­ző vásárokat engedélyezte: A szilágyvsrmcgy<*i Ki aszna községben minden évben január ho 3, április hó 2, juliu6 hó 2 és október hó máso­dik keddjén országos állat és kirakóvásárt, minden kedden pedig heti kirakóvásárt. —- Szi- lágysomlyó városban március 20, szeptember hó 20-án, junius 20-át és december 20-át ma- gábaíoglaló hét csütörtökén és péntekén orszá­gos állat- és kirakóvásárt, a május 20-át és október 20-át inagábafoglaló hét csütörtökén országos állatvésárt, minden pénteken pedig állatfethajtással kapcsolatos hetivásárt tartson. Az. országos állat- és kirakóvásárok első nap­ján csak állatvásár, második napján csak kira­kóvásár tartható. — Monorfalva községben (Besztercenaszúdvármegye) szeptember 25-én országos állat- és kirakóvásárt, minden pénte­ken pedig heti kirakóvásárt.. A község királyi adomány alapján évente még egy országos ál­lat és kirakóvá6árt tarthat. Ennek megtartása minden évben május hó 21-éré engedélyezte- 1 ett. — S/.i'.ágycseh (Szilágyvármegye) község­ben minden évben a hamvazószerda utáni csü­törtökön. a virágvaeámap előtti csütörtökön, az Űrnap utáni csütörtökön, augusztus hó első csütörtökén, szeptember hó 8-a utáni csütörtö­kön, október hó 18-át magában foglaló hét csü­törtökén és december hó 25—2 előtti csütörtö­kön országos állat- és kirakóvásárt, minden csütörtökön pedig ádatfelhajtás6a! kapcsolatos hetivásárt. — Csákigorbó (Szilágyvármegyei községben március hó második, junius hó e’ső és szeptember hó második keddjére, abban az esetben, ha e napok valamelyike Gergely nap­tár szerinti, ógörög naptár szerinti, vagy nem­zeti ünnepre esnék, a legközelebbi következő köznapon tartandó az engedélyezett országos aliat -C6 Kirakovasar. HAT NAP ALATT KÉT HALÁLOS ÍTÉLET EGERBEN EGER. november 6. (MTI.) A törvény szék rögtöni télő tanácsa szerdán este fél 10 órakor hirdetett Ítéletet Nagy Sándor 38 éves vámosgyörki MÁV órabéres biin- iigvében. aki október 21-én éjjé! a pálya­udvaron három lopást követett el. A biró- íág előtt azzal védekezett, hogy a lopást 5 óra után követte dl. A tanuk azonban megcáfolták. A rögtönitélő bíróság elsö­tétítés alatt elkövetett lopás miatt kötéb általi halálra ítélte. Hat nap leforgása alatt ez már a második halálos ítélet Egerben. . A JÖVŐ HÉTEN NYÍLIK MEG KOLOZSV Á_ RON A „MAGYAR BOLT". A jövő hét végen a volt Szora-áruház helyiségében megnyílik a „Magyar Bolt". Az összefogásnak és az élni- akará6nak szép példája ez az uj üzlet, amely­nek közgazdasági jelentősége eléggé nem di_ csérhető. összefogtak azok a "keresztény kiske­reskedők is kisiparosok, akik nem kaptak ma­guknak üzlethelyiséget s a közjóiéii szövetke­zet és a város erkölcsi támogatásával kibérel, ték a Szóra helyiségét. Huszonegy kereskedő és iparos rendezkedik most be és az áruházban minden szükségleti cikket árusítanak. Olyan lesz, természetesen kisebb keretekben, mint a pesti nagy áruházak, ahol minden háztartási cikket meg lehet vásárolni. Az uj keresztény magyar kereskedők és iparosok a legteljesebb mértékben ki akarják elégíteni a közönség igé­nyeit és remélik, hogy célkitűzéseikben Ko­lozsvár közönsége támogatja s ezzel hozzájá­rul anyagi egzisztenciájuk megteremtéséhez. , 3738—1942 gh. szám. VERSENYTÁRGYA­LÁSI HIRDETMÉNY. A rc. kir. Ferenc József , Tudományegyetem gazdasági hivatala (Kolozs­vár, Mátyás Király Diákház, Szinház-utca l I 1943 január hó 1-től 1943 december hó 31-ig terjedő időre szükséges tej szálitására nyilvá­nos- versenytárgyalást hirdet. Az írásbeli aján­latok a Gazdasági Hivatalhoz címezve 1942 november hó 24-én déli 12 óráig személyesen, vagy posta utján adhatók be és ugyanazon na­pon délután 13 órakor fognak felbontatni. Ko­lozsvár, 1942 október hó 31-én. M. kir. Ferenc József Tudományegyetem Gazdasági Hivatala 3739—1942. gh. szám. VERSENYTÁRGY - LÁSI HIRDETMÉNY. A m. kir. Ferenc József Tudományegyetem gazdasági hivatala (Kolozs­vár, Mátyás Király Diákház, Szinház-utca 1.) 1943 január, hó 1-t.ől 1943 december hó 31-ig terjedő időre szükséges kenyér, zsemlyemorzsa és kétszersült szállítására nyilvánoe verseny­tárgyalást hirdet. Az írásbeli ajánlatok a gaz­dasági hivatalhoz címezve 1942 november hó 26-án délelőtt ll óráig adhatók be é* ugyan­ezen napon déli 12 órakor fognak felbontatni. Kolozsvár, 1942 október 31. M. Krr. Ferenc Jó­zsef Tudományegyetem Gazdasági Hivatal« Kolozsvár. LEVÉLPAPÍROK, egyszerűiét a * legválasztékosabb kivitelig, legel* csobban az „ELLENZÉK“ könyves' boltjában. Kolozsvár Akinek- tisztséget ad az Isten, észt is ad hozzá, s ha észt sem mindig, ön tuda­tot, a méltóság viselésének. képességét minden bizonnyal megtolja. Amint reggel duplaiivegü ablakom előtt megállni, elné­zem ezt a képességét a hivatalos szemel p- nek, ki negyed hatkor minden áalatt reg­gel felébreszt a Deal: Ferenc utcában leg­egészségesebb és legpihentetöbb állmom­ból, újra, meg újra látom, nuly bölcsek és igazai: voltai: őseink-, akik ráér tel: köz­mondásokban megfogalmazni az elet sa­játosságait. Ezúttal az Utcaseprőről ran szó, aki seprőjét hanyag méltósággtd for­gatva. ugyanazt a dal (lmot őrzi léikében és ajakén hetei: óta a megbizhatóséig es hűség befolyásolhatatlan biztonságával, melyre már nyáron. — amikor még meg­kíséreltem itt. a varas közepén az éjsza­kai hazatérők elvonulása után npitott ah­lak meliett megmaradni —, megtanító!/. A dallam, melyet az l tcaseprö mind jn reggel éles füttyszóval pontosan egyne­gyed hat órakor tudtomra ad, monoton. A 'em ..képez" dalt, sem népies, sem slá- gerszerii zeneköltészeti közleményt. áltá­léiban nem közöl szándékot, ragp tartal­mat, mint ahogyan az fiatal utcaseprők­ről feltehető ró na korán, tukaritéisra fel­kelő. csinos szobaleányok ablaka alatt. Erről nincs szó. Az l tcaseprö néni ehhez a korréteghez tartozik. Inkább leorosabb. arca tekintélyt és közérdekűség-tudatot mutat, határozótt önállóságot. egy kevés közönyt a világ fe'é, különösen a Deétk Ferenc-utcában lakó. adófizető poljfroli felé. kiket minden reggel egynegyed hat órakor következetesen és láthatóan szíve­sen figpehneztef a kapcsolatra, moly egy közpénzekből rendezett köziilet pénztéiréi- ból havonta folyósított utcaseprői fizetés élvezője és az adófizető polgárok szemé­lye között kétségkívül egyoldalú kötele­zettség formájában fennáll. Az adó, mit tehát kétféle formában

Next

/
Thumbnails
Contents