Ellenzék, 1942. november (63. évfolyam, 247-271. szám)
1942-11-28 / 270. szám
ELLENZÉK 1942 november 2?. Magyar közmtlvefőJfspoIitiBia és nemzetnevelés Az Erdályl Pórt előadássorozotónak 1942 november 12-i ülésén elmondotta Ge.ei József A ,,kultúra" szó magyar nyelvünkön há- rorntclekép fejezhető ki, amennyiben azon hol művelés, hol művelődést, hol pediglen műveltséget értünk. Ennek megfelelően a Köz- müvelődéspolitikának is hármas irányáról, vagy hármas feladatáról beszélhetünk, amenv- nyiben abban hol kivülről irányított cselekvő beavatkozásról, vezérlő irányításról, hol a magától haladó fejlődés, az önművelés feltételeinek megteremtéséről, hol pedig a műveltségnek, mint nemzeti közkincsnek megteremtéséről, a közművelődés eredményeként ránkmaradt, illetőleg ránkbizott kulturkincs- nek megőrzéséről, illetőleg fejlesztéséről van szó. Mindhárom mozgalomból politika, köz- müvelődéspolitika akkor lesz, ha ezt a munkát elvek, szempontok vezetik, ha a tudományok, a művészetek, a közoktatásügy, a val- laserkölcsi élet s ebben az egyházak ügyei eseményekhez igazodnak. Mivel a politika egy-egy nemzet életéhez tartozik, a közmű- i velődéspoíitika csakis a nemzet eszményéhez igazodik. És itt érintkezik a közművelődés- politika szorosan a nemzetneveléssel, melynek tárgya és eszménye is a nemzet. 1 Vessük fel első kérdésként: legyen a közművelődés irányításának alapelve? Vannak emberek és voltak kulturpolitiku- saink, akik azt mondják és mondották, hogy a közműveltség kincs, szellemi vagyon s ennek következtében közmüvelődéspolitikát akkor űzünk, ha a kultorkincs állományát: a tudományt és a művészetet gyarapítjuk, ha tömegérték fokozására törekszünk.. Ennek következtében a kultúrának mind üzésébcn, mind pediglen fejlesztésében lényegében arra törekszenek, hogy okos, tanult fejeket, széles körültekintéssel terhelt tudósokat műveljenek ki, joggal hódolván eközben a tudomány belső, u. n. objektiv értékének. A kultúrpolitika elve tehát a szellemi kincsek gyarapítása és tökéletesítése, a kulturfok emelése és ezért a vallás- és közoktatási politikában főként a tárgyak tanítására fektetni a súlyt. Ez a ta- nitáspolitika. Egy másik művelődéspolitika nem a dologi oldalát, nem az objektiv értékek megtartását, illetőleg gyarapítását nézi főbenjáró feladatnak, hanem főként az értékhordozó alanyra figyel, az emberek lelki nemesítésére, életrevaló képességeinek fokozására törekszik. Ez a felfogás lényegileg azt az élő embert veszi figyelembe, aki a tudományt is és a művészetet is megteremtette s főként figyelembeveszi az életet és azt mondja, hogy ez az élet nemcsak tudáshalmazat, hanem ez az élet elsősorban feladat és ennek következtében az életben való maradást is s az élet lényegét tevő fejlődést is elsősorban azok az életrevaló, talpraesett egyéniségek szolgálják, akik a feladatok előtt nem torpannak meg, akik azonnal felismerik magukat és rátermett itélőkész- i seggel a helyes utón azonnal a cselekvésbe lendülnek. Mindez pedig lényegében a jellem kérdése s így a közmüvelődéspolitikának ez az irányzata a cselekvő, lélekformáló, az elszánt, harcos jellemnek kiképzésé. Célt ez a jellemképzéspolitika sem ér cl tanitás né’kül. tehát közműveltséget ez is nyújt. A megtanítandó azonban nem önmagáért van beállítva, hanem az főként arra használatik fel, hogv a jellemet formálja s így a tanitandónak ér- té.ce". is az ad, hogy annak mekkora a jellem- i ormáló jelentősége. A nemzetnevelés lényegeben a második ponton találkozik a közműveiődéspoíitikíval, S igy tel vethetjük a kérdést, hogy a közművelődés is, meg a nemzetnevelés is milyen szemlélettel nézi, illetőleg nézheti a nemzet alkotóelemeit? A nemzet közművelődési és nevelő szemlélete két uton-modon lehetséges- az egvik mód az uevnevezett egvénszemlélet, a másik mód pediglen a közósségszemléler Az egyem, miélet vagy úgynevezett individualista v'agnézet a letűnt liberális korszaknak voit világszemlélete. Ez politikai, történelmi téren a francia forradalomra tekint vissza, amelyben az egyén szabadsága, egyéni' gének és testvériségének elve jutott ideiglenes diadalra. Közművelődési téren pedig a Darvin-féle gondolatvilágra vezetődik visz- sza, mely az egyénnek a vak véletlenre alapított különbözőségén, a szabad egyéni versenyen s a versenyben a legjobbak szabad kiválasztódásán alapszik. Ez a világnézet az államot s vele a nemzetet szabad polgárokból összetettnek és összetevődőnek minősítette, megalkotta az állampolgárnak, sajnos, még ma is élő fogalmát és megvalósította az egyénnek könyörtelen könyökkel dolgozó szabad versenyét, azt a szabad versenyt, melyben any- nyi, nem a könyörtelenségen nevelődött magyar vér pusztult el és magyar család merült el a megsemmisülésbe. A közösségszcmléletnek is két módja lehetséges. Az egvik az emberiség egyetemét tekinti. világpolgárokról és világpolgárságról álmodozik. Azt vallja, hogy a kultúra egyetemes, az emberiség egészéé és teljesség .. Nem népeknek van kultúrája, hanem az emberiség egyetemének. Ezt az ember-totál itási elvet igen helyesen nevezik a nemzetköziség gondolatának. A másik közösségi gondolat azonban egészen világosan látja, hogy az emberiség egysége, sőt az emberiség teljessége a történelem szemüvegén át nézve sohasem létezett. Hiszen a történelem hajnalán a népek alig tudtak a szomszédaikon túl levő más népekről és nemzetekről s az emberiségnek kulturtörténelmc a Krisztus utáni tizenötödik században érte meg, hogy két nagy földrésznek: Euráziának cs az amerikai kontinensnek kulturnépe egymás kölcsönös létéről egyáltalán tudomást szerzett. A közösségi szemlélet ennek következtében világosan látja azt, hogy az emberiség kulturtörténelmc felrészletezve népek, nemzetek, saját benső veritékes küzdelmeként, saját benső adottságain alapuló szárnyaló fejlődés eredményeként valósult meg. Nem egy közös kultúra fejlődött, hanem kultúrák keletkeztek, melyek mindegyike magán viselte a teremtő, a szülő nép történelmét, jellemét s a felsőbbrendűségre törekvő minden lehetőség módozatait. Ez a nemzeti vagy nacionalista világszemlélet. A nemzeti vonalú kultúrpolitika azt követeli, hogy az ismeretek nyújtása és tökéletesítése rendjén először a nemzeti tárgyak nyomuljanak előtérbe és másodszor a nem nemzeti tárgyak nemzeti hasznavehetőségük értéke szerint taníttassanak. A fősuly azonban — amint már mondám —, nem az oktatás, hanem a jcllemképző nevelés. A történelmi szemlélet előbbi nyilvánossága mellett a kultúrának, mine belső nemzetközösségi, illetőleg'ősi mivoltában belső ■ népközösségi szüleményének valósága mellett fel kell vetnünk a nevelődő egyén nemzetalkotó jelentőségét. Annál is inkább, mert ezen keresztül a liberális gondolkozással elképzelt állampolgár lényegi mivoltára is választ tudunk adni. Ha a nemzetet a jelen pillanat adottságában nézzük, kétségtelenül azt kell megállapítanunk, hogy a nemzet valóban egyénekből tevődik össze, mert szemünk előtt csupa nemzettagokat látunk. Ha azonban azt tekintjük, hogy egy-egy adott egyén honnan jő a nemzetbe, azonnal egy kis közösségre akadunk s szemünk elé az egyén helyébe azonnal az a kis család kerül, melyből a nemzettag a nemzet egyetemébe kilépett. A tudományos kutatás megállapította, hogy egy-egy egyénben a felmenőkből legalábbis negyvennyolc külön ősnek különböző vérállománya kerülhet ösz- sze. S már csak ezen keresztül is bizonyos, hogy az egyén nem elkülönitett külön tag a nemzet testében., hanem legalábbis huszonnégy férfimagyarnak és huszonnégy magyar nőnek egybekeveredett, hamisítatlanul átszármazott részesedése. Annak ellenére, hogy tehát a gyerek két szülő után születik meg, már akkor is a nemzet egyeteme jelentkezik rajta s ha az érett ifjú kilép a nemzet testébe, vagy a hon védelmére kilép a haza határain túl, minden egyes nemzettagban a vérségi kötelékek révén valóban a nemzetnek egy-egy fia kapcsolódik hol a teremtő életre, hol a teremtett hon védelmére a nemzetnek ma élő állományába. Az a szemlélet tehát, mely a nemzet alkotóelemeiben csak állampolgárokat lát, üres, rideg és hamis szemlélet. Ezen a vérségi köteléken túl az egyént a legkülönbözőbb kapcsolatok fűzik a nemzet testébe. Mindenekének előtte belekapcsolja a történelmi kötelék. Odafüzik a századokon keresztül elszenvedett szenvedések, a földért hullatott veritek, a honért kiomló vér, a honszerzésben felragyogott dicsőség s a hon építésében megszentesitett nemes örömök. A nemzet közösségébe kapcsolják az egyént mindazok a kulturkincsek, szellemi és lelki javak, tudomány, művészet, irodalom, hit és hitvallás, erkölcs és becsület, melyek a nemzet közkincseként előttünk fekszenek és iskolákban, templomokban, közművelődési házakban napról-napra élőnkbe teregettetnek. Az egyént bekapcsolja továbbá a nemzet közösségébe az a szerkezeti és szervezeti erő, melyet az államhatalom az ő ősi végrehajtó rendszerében megvalósít és az egyén létbiztonságait szolgálja. Az egyént nemzettaggá avatják végül a közös feladatok, a közös célok, a meleg lélekegyüttességében megálmodott eszményi jövendő képe. Hiába küzd tehát a liberális gondolkodásnak állampolgára az 5 egyéni szabadságáért, függetlenségéért, magában és magáért, valóságáért, mert igazság az, hogy az egyén a nemzet testébe száz és száz kötelékkel var. betűzve és éppen ez a száz és száz kapocs szolgálja leginkább az 6 egyéni biztonságát s ha ő is úgy akarja, eltántori thatatlan ságát. Hamis képet adnánk azonban a nemzetről s vele az egyének nemzethez való viszonyától is, ha az clmatuiot*&k alakion a U£m7.«cet egy taerkafcoo állapotunk mi nőéi tn: Ők. Világosan kell tudnunk azt, hogy a némtet eszményei alapján előrehaladó s ha a vezetők megtudják valósítani, akkor magasságok felé száguldó élő valóság. A nemzet fejlődött, történelmének soha egyetlen pillanatában meg nem állott, hanem hol felfelé, hol pedig hanyatlóig átalakult és változott. Ennek következtében a nemzeti lét nemcsak egyszerűen ismeret, hanem nagyobb részében feladat. S ezzel pálcát törtünk amellett a közművelődési világnézeti elv mellett is, hogy a nemzeti lét követelményeinek szolgálatára nem annyira tudós embereket, mint inkább harcos, cselekvő személyiségeket kell nevelnünk. S ha a nemzeti lét örök történelme változás, akkor nyilvánvaló, hogy a nemzetet legfőbb és legmagasabb vonatkozásban úgy és arra kell nevelnünk, hogy történelméért mindig, egészében is, fiaiban is felelősségre lehessen vonni, hogy történelmét ennek a felelősségnek tudatában megfontolt, előre kieszelt tervek és elvek szerint, de belső adottságának, nemzeti lényegének tudatában erővel és lendülettel előre, felfelé irényitsa. A nemzetnevelés világnézeti alapja tehát a közösségi szemlélet, és pedig abban is a népi nemzeti közösségi elv. Hogyan neveljük tehát a nemzetet? Ha a nemzet közösség, akkor nyilvánvaló, hogy a nevelést sem lehet egyénenként űzött testi-lelki idomitással végezni, hanem a nemzetnevelést közösségekben kell megvalósítani. Az volna a helyes, ha a nemzet egésze és teljessége a nevelés rendjén se bomlanak meg, hanem amikor a kiválasztott alkalom a nemzetnevelésre megjött, akkor a nemzet egésze testben és lélekben is együtt legyen. E cél érdekében minden meglévő közösséget fel kell használjunk a nemzetnevelés megvalósítására. Mindeneknek fölötte és előtte a családnak kell arra ébrednie, hogy a családfő vezetése alatt a nemzeti áhitat óráit valósítsa meg, midőn imádság közben Istenen kívül a nemzet iránt való kötelességekre is gondolnak. Továbbá mindazokat a történelmi, társadalmi, közgazdasági, termelői és hitéleti közüle- teket, amelyek társadalmunkban hála Istennek oly nagy gyakorisággal élnek és születnek és mindig fel kell használni arra, hogy együttlétükkor, összejöveteleiken a ' nemzet- nevelés kérdéseivel foglalkozzanak. Különösképpen a hivatásos nevelői és oktatási közü- leteket, tehát az iskolákat kell arra felhasználni, hogy tanórákon és testnevelési órákon a nemzeti érdekek teljességben szolgálva legyenek. Ha a nemzet egy származási, történelmi és közművelődési közösség, melynek kitűzött, megálmodott eszmények vezetése alatt fejlődnie kell, akkor mindezekből adódik az is, hogy a nemzetnevelésnek mire kell kiterjednie. A nemzet teljességének és bonthatatlan egységének gondolata önként dobja élőnkbe a gondolatot, hogy nemcsak a nemzetszeilem szőrit nevelésre, hanem a nemzettest, a nem- zeterő, a nemzethit és nemzeterkölcs is. A vérségi közösség mérete s egyúttal a nemzet nagyságálma érdekében biztosítanunk kell egy erős, hatalmas nemzettestet. A nemzetneveles elsőrendű feladata tehát a nemzettest nevelése. A nagy nemzettest azonban még nem ön- céluság, hanem az legyen a cél, hogy azon keresztül nagy nemzeterőre kell törekednie. Ezt a nemzeterőt belső vonatkozásában a közrend, külső vonatkozásában pedig a katonaság képviseli. Egyáltalán pedig minden nemzettagnak testben erősnek s a teljesítésekben szívósnak, kitartónak kell lennie. Ezt pediglen csak testnevelési gyakorlatokkal lehet biztosítani. Az államnak tehát az ifjúságon, a katonakoron s utána a lövészegyesületeken keresztül az egész nemzetet katonás nevelésben kell részesítenie. A nemzettest mérete is, a nemzeterő is mind azon alapszik, hogy a nemzetegyeterrf minő egészséggel van megáldva. Ezért a nemzet- nevelés harmadik feladata az egészségszolgi- lat. Ha az elmondott három nevelési ágon keresztül a nemzet vérségi kapcsolatait ápoljuk, úgy mellé sorakozik a nemzet lelki kapcsolatainak nevelése, az a voltaképpeni ágazat, amelyet kifejezetten szeretnek nemzetnevelésnek minősíteni. Ennek is három főága van: a nemzetszellem, a nemzethit és a nemzeterkölcs valóságában. A nemzetszellem nevelésének lényegbevágó része a közösségtudat ápolása. Ennek a közösségtudatnak egyik legnemesebb, lényegbevágó alkotórészé az egymásrautaltság, mely mind a történelmi közösségekben, mind pedig a teremtőközösségben megnyilvánul s amely ha átitatja a nemzet minden tagját, akkor egyrészt a magyar tesu vériségnek, másrészt a magvar társadalmi igazságosságnak a legbiztonságosabb fenntartója és erősítője. A nemzetszellem neveléséhez tartozik a nemzeti öntudat ápolása is. A nemzeti öntudat a nemzeti történelemnek, az örökölt közművelődési közkincseknek, a nemzeti lélek alkotóerejének és a nemzet elhivatottságának tudata, A nemzeti öntudat lényegében múltúnknak és jelenünknek hűséges tükörképe. A kezösségtudat és a nemzeti öntudat azonban nem elég a nemzet fenntartására s főként nem elég nemzeti jövendő megteremtésére. Ez utóbbihoz, de egyerővel mind a fcontair.íshnz, mind pediglen fe;lcvtéíW harcos, cselekvő ,/cllcmre • .a süíüiiség A nemzetnevelésnek erre kell hihetetlenül Tat fektetnie. A nemzetet clcsctfscgcnck napjain, évtizedein és évszázadain keresztül mind'/, hite óvta meg a szétporlaíiástól. A nemzethitnek azonban és az önmagába Vetett bizalomnak nemcsak a vészek ideién van nein/etmcntő jelentősége, hanem épakkora, vagy talán még nagyobb szerepi van a jövendő kiépítésében, a fejlődés biztos Írásában is. A mi elhivatottságún]. nemink tudat, hanem hit is; a un jövendők nemcsak a jelenen alapuló biztonság, hanem hit *s: a mi nenreti fejlődésünk i»cin- csak a múlton alapuló meggyőződés, hanem a magasra kitűzött, nemes célokban való r.-n- cMKizden hit is. Czért a nemzetnevelésnek lényegbevágó feladata a hit ápolása és nemcsak a templomokon kereszti:! nemcsak az arra hivatott papság apostoli rendeltetésén át, hanem küicn a nem. etnev’ *;re szánt mozgalmak cs alkalmak közepette is. És végére hagytuk — bír ezzel kellett ve' ni kezdenünk — a nem/eterlvó* • nek a kodétét. A nemzeterkölcs egyik oldalon becsületügy. A nemzeti becsület kéruése, mely kiütő vonatkozásban a nemzet bajtársi megbízható.é- gában nyilvánul, belső vonatkozásban pediglen abban a lelki kényszerben, mely a nemzet előrehaladását szolgáló jót nemcsak örömteli szemmel nézi, hanem erőtől duzzadó len - dületes karral megragadja és teljesedésbe viszi. A nemzeterkölcs lényegében a léleknek cselekvéskcnyszcre s nemcsak a rossztól való óvakodás, mely cselekvéskényszer nem hagy nyugtot a jót szemlélő léleknek, hanem arra készteti, hogy minden jót és üdvös dolgot teljesedésbe vigyen. Ezek szerint tehát a nemzei- erkölcs nemcsak megtartó, hanem fejlődést biztositó tényező is. A művelődéspolitikának főfeladatáuj a sze mélyiség erkölcsi értékének művelését tettük, araikor azt kívántuk tőle, hogy a jó művelődéspolitika a nemzettagok személyiségi értékét, talpraesettségét, életrevalóságát, általán képeségeit fokozza. Ha itt mi most a nemzec erkölcs nevelésének kérdésével odajutottunk, hogy a nemzetnevelésnek a honfiak lelkében a jóravezérlő cselekedetnek kényszerét kell kiművelnie s igy az erkölcsileg harcos szellemet .megvalósítania, akkor nyilván látjuk, hogy közmüvelődéspoíitika és nemzetnevelés hol találkoznak. Midőn azonban a művelődéspolitika csak az elvet jelöli meg és legfeljebb csak kötelességévé teszi az államnak, "valamint az egyénnek az elv követését, a nemzetnevelés nem elégedhetik meg azzal, hogy kötelességünk a nemzetei köles követése. A nemzeterkölcs vészes időkben vagy nagy fejlődéslehetőségek szükségénél a kötelességnél többet, nevezetesen áldozatot kíván a nemzet tagjaitól. A nemzetnevelés legfőbb törekvését ebben tudnám megjelölni: nemzetért és annak jövendőjéért bármely pillanatban áldozatra kész, sőt nemcsak áldozatrakész, hanem áldozatra vágyó fiatalságnak és az áldozatban tündöklő meglett embereknek kinevelése, mely közművelődés politikailag egyúttal a nemzeti értékek teljes birtokosa. Szavaimat azzal zárom, hogy a magyar kultúrpolitikának is, meg a magyar nemzet- nevelésnek is magyar világszemléletre kell felépülnie s ezzel megoldódik Veress Péternek az a kívánsága, hogy előbb irtsam ki a pártok és osztályok magánvilágnézetét és csak azután kezdjek nemzetpolitikát és nemzetnevelést. Közművelődésünk és nemzetnevelésünk pedig vallja a. nemzetek valóságát, köztük a magyar nemzetnek fajtabéli sajátlagosságár, vérségi különlegességét, történelmének minden népétől eltérő erős sajátlagosságár, népi jellemének páratlan voltát s mindezek alapjár. vallja művelődésünk és műveltségűnk magá- banállóságát, erősen nemzeti mivoltát és művelésünk útjainak, módjainak, feltételeinek magyar módon való szükségességét, valamim a nemzetnevelésnek a nemzet jelleme és történelme értelmében és a nemzet eszményei szerint való megvalósítását. A nemzet alkata, szerkezete és szervezete szempontjából vallja a közösség eszményét, a nemzeti öszefogás elkerülhetetlenségét, az egymásrautaltság és vele a társadalmi igazságosság megvalósitását. Vallja a családnak a nemzetben alapegységi jelentőségét, ősi törzs- szerkezetünket, a tizedrend^zeren felépülő ősi katonanemzetvoltunkat. Eszményi módon vallja a nemzet magasztos eszményeként a magyarság elhivatottságát, a nemzetek táborában nélkülözhetetlenségét, a magvar nemzeteszmény felségét, a hitnek és erkölcsnek, az egyháznak és a templomnak és a mindezek fölött való, a nemzetet jóravezérlő Istennek valóságát és szentségét. Jövőbenéző szemekkel vallja a magyar világnézet a nemzet léti örökvoltát és abban' örök fejlődését; ennek szolgálatára a fejlődés-.’ gondolatnak a művelődésben és a nemzetnevelésben is alapvető jelentőségét és ehhez az értékeken kívül a jellemmivelésnek, a teremtő és alkotó készségnek, a nemzettest bármikor áldozatrakész harcos katonaszellemnek szükségét, nemzetfenntartó és fedődéit biztosítói jelentőségét.
