Ellenzék, 1942. november (63. évfolyam, 247-271. szám)
1942-11-26 / 268. szám
1142 november 29. ELLENZÉK nyilván, amelyek köziül 3.ß00-mak székhelye Budapesten van. Mennyi energia megy veszendőbb ezeknek az egyesületeknek az adminisztrálásával ! Az egyesületi élet terén Magyarországon azt a visszás helyzetet látjuk, hogy az egyesületeknek igen nagy száma csak saját maga adminisztrálásával foglalkozik és a hangsúly nem az egyesületi munkán, hanem az egyes tisztségek viselőin van. De további visszásság az a körülmény is, hogy az egyesületek nem bizonyos tervszerűséggel és egy átfogó társadalmi koncepció irányelvei szerint létesülnek, hanem a társadalmi munkaterület egy-egy termékenyebb talajrészén gombamódra szaporodnak. Ennek azután az az eredménye1, hogy egyes társadalmi feladatok ellátására igen sok egyesületünk van, az egyik egyesületi a másikat hivja életre éis igy egymásnak válnak kölcsönösen létalapjává, más, nehezebb társadalmi feladatok ellátására pedig senki sem mer vállalkozni. Ezen a ponton szükséges és kívánatos az állam közbelépése s az államU beavatkozásnak elsősorban arra kell irányulnia, hogy azok az egyesületeik, amelyek az önadminisztráoión kívül más munkát nem végeznek, megszűnjenek. Azok között' az egyesületek között, viszont, amelyek hasonló céllal létesültek, állami beavatkozás segítségével kell megteremteni a szerves együttműködést- Tudom, hogy erre már történt kísérlet, úgy állami, mint társadalmi kezdeményezésből, de ma még nagyon távol állunk attól, hogy országos vonatkozásban az állami feladtatok 'ellátásának egy részét a társadalmi egyesületek hálózatára lehetne átruházni. A megszállt területeken a helyzet máskép alakult, mert itt az állami támogatás 'hiánya és az általános szegénység nagyjában elvégezte ezt a , lmunk ált A céltalan és életképtelen egyesületek önmagukiól szűntek meg, azok az egyesületek pedig, amelyek a kisebbségi magyarság valódi érdekeinek megfeleltek, még- jobban megerősödtek. Az államhatalomból kirekesztett magyarság éppen a társadalmi szervezeteken keresztül teremtette meg a maga sajátos’ önkormányzatát. MEG KELL ŐRIZNÜNK KISEBBSÉGI SORSUNKBÓL ÁTMENTETT, ÉRTÉKES j SZERVEZETEINKET! Itt nem csak a tisztán társadalmi jellegű egyesületekről van szó, hanem a kisebbségi magyarság közművelődés-^ és gazdaságpolitikai nagy átfogó szerveiről, amelyekkel a felszabadult Felvidéken, Erdélyben és Délvidéken is találkozunk. Sem az önzés, sem a szeparatizmus nem az, ami minket az Erdélyi Gazdasági Egyesület vagy a szövetkezeti hálózatunk függetlenségének fenntartására vezetett, hanem ezáltal akarjuk megmenteni mindazt az értéket, amit a társadalmi összefogás és öntevékenység a kisebbségi sorsban létrehozott. Nem hagyhatjuk veszendőbe azt az értéket, amit a vegyes lakosságú területeken élő magyarság összefogása szempontjából ezek a szervezetek ma is jelentenek. De már most) le kívánjuk szögezni, hogy mihelyt a csonka hazában is létrejön a társadalmi szervezkedés fent vázolt reformja és ezeken az alapelveken fog felépülni, nemcsak a közművelődési, hanem az országos mezőgazdaság, hitel és gazdasági szövetkezeti rendszer, készséggel tagoljuk he az országos szervezetekbe a kisebbségi sorsból féltve átmentett intézményeinket. Tisztelt Ház! Nálunk Erdélyben a megszállás éveiben a magyar kult/ur- fel.adiatok is társadalmi feladatokká váltak és ha ma már a magyar állam biztos, segítő keze is vette át ennek irányítását és költségeinek hordozását, mégis úgy érezzük, hogy ezen a téren sem volna, szabad mellőzni azokat a tapasztalatokat, amelyek megmutatták, hogy hogyan lehet gyenge anyagi eszközökkel is kulturmunkát végezni, magyar kultuţât fenntartani, ha lelkesedés pótolja az anyagiakat. A PAPOK ÉS TANÍTÓK MUNKÁJÁT A NEMZET SOHASEM FELEJTHETI EL! Többször említettem már, de minden alkalommal újra említeni fogúm, hogy amit a magyar papok és tanitók és különösen a kis falusi papok és tanitók végeitek ezen a téren, azt a nemzet soha nem felejtheti el. A magyarnyelvű iskolákat a felekezetek egyházai tartották fenn és mi azon a véleményen vagyunk, hogy nekünk nemcsak a hála és elismerés jeléül, de azért is fenn kell tartani ezeket a felekezeti iskolákat, mert sokkal mélyebb vallásos érzületben nevelik ott a gyermekeket, ami által erősebb nemzeti érzésben is nevelhetik és rendezettebb a tanító és pap, tehát a faluvezetők viszonya, aminek fontosságát különösen a szórványvidéken, azt hiszem, nem kell hangsúlyoznom. Koz®yaiássaiib nagy feladatai Az uj magyar életnek a forrása a kultúrpolitika terén van. Hiszen uj szellemben, uj generációt kell felnevelni, az uj magyar feladatok eredményes elvégzésére. Igen nagy örömmel hallgattuk Szinyei- Merse Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter ur költségvetési beszédét. Mert amennyire igaz az, hogy az uj magyar szellemiség kialakításánál nagy szerep vár az egyetemre és igy ezeknek fontosságát senki sem tagadhatja, éppen annyira áll az is, h°gy népünk széles rétegeinek műveltségét az elemi iskola adja meg, ennek megfelelő, 1 vagy meg nem felelő mivolta határozza meg. A középiskolától pedig azt várjuk, hogy az életre és az egyetemre egyaránt készítsen elő, mivel pedig ma a szakember típusa áll előtérben, a középiskolának az általános műveltség megalapozásán túl az ifjúságot hajlamának és a szükségleteknek megfelelően a későbbi specializálódásra is elő kell készítenie. Mi szók túr k arra hivatkozni, hogy minőségi nép vagyunk, ez részben meg is mutatkozott a megszállás idején és nagy értéket jelentett. De erre szükségünk is van, ha feladatunkat itt, a Kárpátok medencéjén továbbra is teljesiteni akarjuk. Nekünk minőségi tömegre vám szükségünk és nem szabad elfelejtenünk, hogy a körülöttünk élő népek is hatalmas lépésekkel haladnak népeik Általános műveltségének emelésével. Erős munkára van szükségünk, ha fölényünket meg akarjuk tartani. Az iskola a fiatalság, a következő generáció nevelésére ad módot, de ez io—20 évet jelent. Nekünk azonban most, a háború alatt, a háború befejezésekor is szükségünk van új emberekre, az uj feladatokhoz. És különösen foglalkoznunk kell a volt megszállott területek azon népi rétegeivel is, akik nem a magyar kultúrán nőttek jel és nem ismerik a magyar irodalom, a magyar történelem legelemibb részleteit sem. Ezért van nálunk mé» fokozottabb jelentősége az iskolánkivüli népművelésnek. Legyen egészséges ez imtaliigencSa uiáajséilása De ezekkel a kérdésekkel nem akarok további részletükben foglalkozni, mert annak kifejtését László Dezső képviselőtársam volt szives vállalni, csak még egy igen fontos kérdésre szeretnék kitérni, ami épp úgy a kultúrpolitika, mint a társadalompolitika terére tartozik. Ez az intelligenciának a népi rétegből való utánpótlása. Tisztelt Házi Ezen a téren nagy hiányok mutatkoznak, mert nálunk az utánpótlás nemcsak hiányos, de nem is szolgálja kellőképpen egyik főcélját, a társadalmi rétegek összekapcsolását, egymás ismerete, szemete és megbecsülése által. A baj okát abban látom, hogy az egyik rétegből a másikba való felemelkedés nem céltudatosan, megszervezve, természetes folyamatként megy végbe, hanem ugrásszerűen, ami csaknem mindig rázkódtatással jár. Legtöbb esetben, ha valaki a népi rétegből a középosztályba, aránylag elég magas pozicióba kerül, de ugyanakkor leszakad az előbbi körétől, néha még családjától is szégyelli azt és leplezni igyekszik. Ezek sokkal gőgösebbek, ridegebbek rendesen, mint azok, akik származásuknál fogva, generációk óta abban az osztályban éltek. A természetes és egészséges folyamat az volna és azt kell megvalósítanunk, hogy a falusi parasztfiukból — mert hiszen e regenerálásra ez a megfelelő elem — a falusi intelligencia, jegyző, pap, tanító, sth. kerüljön ki és a második generáció kerüljön aztán a városba és magasabb pozíciókba. Ezzel elérnők, hogy a falusi intelligencia sorába lépett parasztim, aki a faluhoz szokva van, ebben nagy haladást, emelkedést lát, előző életkörülményeihez képest jólétbe, kényelembe kerül, tenát megelégedett, de érti, érzi ugyanakkor a falu bajait, kívánságait is. Ma ehelyett többnyire városból kerül ki a falusi intelligencia, akiket, bármi szegényes körülmények között éltek is, megfertőzött a modern városi kényelem, aszfalt, villany, látványosság. Ezek száműzetést látnak a faluban, menekülnek onnan, mihelyt csak lehet. A kultuszminiszteri tárca költségvetésének vitája alkalmával már kifejtettem a falusi tanítóság kiképzésének kérdésével kapcsolatban ezt a nézetemet, de ugyanezt látom szükségesnek pap, jegyző, stb kiképzésében is. Ezzel persze még két dolgot kellene megvalósítani: a falura kiképzendő lelkészek és tanítók rövidebb idő alatt kellene, hogy elvégezhessék kisebb tananyagból álló tanulmányaikat. Költségeik, a befektetendő tőke is csökkenthető volna azáltal, nem is oly hosszú időre vonatik el az ifjú a falutól és végeredményben nem annyira a fokozott elméleti tudás, mint inkább alapos gyakorlati kiképzés és lelkes nemzeti érzés a legfőbb keHek. Tanítóknál helyes volna, ha a négy polgárit falun, a három, vagy négy tanítóképzőt kis vidéki városban, saját vidékükön végeznék el, a papok :meg vidéki város kollégiumaiban a 8 középiskolát. Tu! hosszú a főiskolai oktatas ideje 1 Általában a mi főiskoláinkon az oktatás ideje túl hosszú, rrta, a paphiány idején a teológiát a régebbi 3 év helyett már 5-re emelték, az erdőmérnökhiány dacára, az erdészeti főiskola 9 félév, holott az erdészet nagymestereinek hazájában, Németországban ma is csak 7 fél év, az orvosok meg 6 évig és két hónapig tanulnak. Általában túl sok az elmélet, kevés a gyakorlat. Tudom, hogy szükség van az elmélet fejlesztésére is, de célszerűbb volna nemcsak, amint már mondottam a tanító- és papképzés terén, de főiskolákon is az átlagot rövidebb idő alatt, kevesebb elméleti tananyaggal és az elitnek, a tudományos pályára pályázóknak, külön továbbképzést adni. Szükséges, hogy a tudományos téren is kiválót teljesítsünk, de mikor kulturfölényről, ennek megtartásáról beszélünk, ezt csak a nép széles rétegének a művelésével, tömeges kiképzésével érjük el. A gazdasági kérdések csak egy részletével, a mezőgazdaság főbb kérdéseivel akarok foglalkozni, mert a többi kérdésre: ipar-, pénzes hitelügyletekre Bethlen László képviselő- társam fog részletesen kitérni. MEZŐGAZDASÁGI ÉRDEK- KÉPVISELETEINK SZERVEZIK MEG A MEZŐGAZDASÁGI TÁRSADALMAT! A mezőgazdaság terén, minthogy a termelést az ország egesz mezőgazdasági társadalma, tehát egy igen széles réteg végzi, amint korábban már említettem, a társadalmi erőt kell a termelés szolgálatába Állítanunk. Ezért kell a mezőgazda- sági trásadalmat jól megszerveznünk és en- 1 nek a megszervezésnek keretéül a mező- gazdasági érdekképviseletet felhasználni. Ha ez a szervezet igy rendelkezésre állana és a megadott feladatokra: pl. X. vagon buza, széna, burgonya, stb. közfogyasztásra való előállítására maga hozná javaslatba a köz- ellátásügyi minisztériumnak a legjobb megoldási módot, azt a minisztérium meg is hallgatná és végrehajtását erre a szervezetre bízná, akkor meg vagyok győződve róla, hogy közellátásunk nem sínylődne abban a - —— ' „ helyzetben, amiben ma van. Ha a mezőgazdasági érdekképviseletek átszervezésére közelebbről sor kerül, némi aggodalommal gondolok arra, hogy vájjon mennyire fog sikerülni annak tervezetében tevékeny részt biztosítani a társadalmi erőnek, mennyire lehet biztosítani a bürokráciamentességet és a gyakorlatias rövid elintézési módokat. A múltakban, még a felszabadulás előtti időben hosszú küzdelmek zajlottak le a földművelésügyi minisztérium és az országos mezőgazdasági kamara között. Meg vagyok győződve róla, hogy személyi okokon kívül, egy téves fogalom volt ennek a kiindulási pontja és pedig az, hogy a kettőjük között lévő viszonyt hatalmi kérdésnek tekintették. Pedig ez alapvető tévedés. Nem hatalmi szempontokat kell a minisztériumnak érvényesíteni, hanem helyesen vezetett terméspolitikával irányítani kell a mezőgazdasági érdekképviseleteken keresztül a gazdákat. A termelési feladatokat kell, hogy a minisztérium az érdekképviseletekre bizza és ezáltal „a minisztériumot tehermentesítse, valódi feladatának visszaadja“, amint Bánffy Dániel földművelésügyi miniszter ur igen helyesen mondotta a milliárdos beruházási program tárgyalásakor beszédében. „A valódi és reális decentralizálás nem az, ha a minisztériumot részletekben vidékre hordjuk szét, nem a földművelésügyi minisztériumot kell decentralizálni, hanem a feladatokat“. A milliárdos beruházási törvény nagy lehetőségeket rejt magában, de eredményes voí tához elengedhetetlen, hogy egy jól szervezett öntevékeny gazdatársadalom szervezetei hajtsák végre a miniszteriális elgondolásokat. A pénzt cl lehet költeni tisztán adminisztratív utón is, de valóban eredményes és hasznos befektetés csak az előbbi módon lesz. , A gazdák megsegítése igen sok téren szükséges és hasznos. Nem is szólhatnék ellene éppen én, aki ismerem a kifosztott, leszegényedett erdélyi gazdák siralmas helvzetér, amiben a felszabadulás érte őket. Ha gyors eredményeket akarunk elérni, az állat- és növénytermelés színvonalát mielőbb a trianoni ország szintjére akarjuk emelni, valóban szükség van a kedvezményes áru tenyészállat és nemesitett vetőmag, gépek és műtrágyák kiosztására és a gazdák egyénenkénti megsegítésére. Ami ezen a téren eddig történt, olyan jelentős áldozat volt, hogy Erdély gazdái mindig csak hálásan gondolhatnak a magyar kormányra. De hangsúlyozni szeretném, hogy amikor megállapítjuk, hogy a mezőgazdaság terén rengeteg a tennivaló, ne essünk abba a hibába, hogy az ok helyett az okozatot gyógyítjuk. Az alaptényezőket kell megjavítani ahhoz, hogy fejlődhessen a mezőgazdaság. Török Erzsébet P ijWk a Vármegyeházában 1942. nov. 26-án este fél 7-kor Műsoron : Kodály -müvek . Zongorán kisér: Jódái Gábor Előre elgondolt termeléspolitika, helyes árpolitika, helyes birtokpolitika és egységes nagy varendészét és vízgazdálkodás nélkül eredménytelen lenne bármiféle gazdasági megsegítés. Eredménytelenül, költenénk el a legnagyobb összeget is. A helyes birtokpolitika tulajdonképpen az alapfeltétele a termelésnek és a mezőgazdasági haladásnak. Elismerem, hogy a mai háborús idő, amely az ország egész anyagi erejét, minden mun-
