Ellenzék, 1942. augusztus (63. évfolyam, 173-196. szám)
1942-08-24 / 190. szám
KLLE NZfiK mammmsmmmm 1 ki 2 «uyuutai 2 4. 4 fiflBREK Kádár kontra Kerekes A legragyogóbb magyar film-bohózat. Főszereplők: Tolnay Klári, Szilassy László, "Mály Gerő és Vaszari Piri. NEMZETI GYÁSZUNK NAPJAIBAN SZÓRAKOZÁSBA SZÁNT PÉNZÜNKET AJÁNLJUK FEL A HADBA- VONULT HONVÉDEK HOZZÁTAJU TOZÖI JAVÁRA KOLOZSVÁR, augusztus 24. A honvédek részére téli holmik gyűjtését rendező bizottság pénteken délután 6 órakor dx. Vásárhelyi László helyettes polgármester elnöklésével gyűlést tartott. Szcmiossy Lászlóné bizottsági tag azt a nagyon időszerű és minden emberi szivet megkapó gondolatot tartalmazó indítványt terjesztette a gyűlés elé, hogy a bizottság forduljon felhívással Kolozsvár társadalmához, felszólítván mindenkit, hogy a nemzeti gyász napjaiban adjuk a ..Hadbavonultak c-3 hozzátartozóik segélyezési és gondozási alap'* javára azt az összeget, melyet rendes körülmények között szórakozásra fordítottuk volna. .— Hiszem, hogy minden magyar ember szivének olyan szeretet ével ajánlja fel ezt ivz összeget, mintha a Kormányzó- helyettes Ur sirjára helyezne el cgv szál virágot, — mondota Szamossy Lászlóné. A nemes indítványt Kolozsvár közönsége elé terjesztjük, felkénén mindenkit, hogy azt az összeget, melyet szórakozásra szánt, ajánlja fel a hadbavonultak hozzátartozói részére. A városi \ íII. népjóléti ügyosztálynak. Farkas-utca 4. szám lehet a pénzt, befizetni. Ugyanott postatakarékpénztár: befizetési lapot is lehet kérni. A postatakarékpénztár csakklap száma: 46-975. A már megváltott színház, mozi. labdarugó- mérkőzésre stb. szóló jegyeket is be lehet szolgáltatni, mert ezeket a Népjóléti hivatal visszaváltja. , Metrumrad o nyári Uloffir.<tmitá-i télire b. P ránt ta ország bau. Parisból jelentik: a párisi sajtó szerint a vichyt kormány peat ezen elhatározta. bogy <i meg nem szállt FMiimni - szádban a télen ». megmarad a nyárii idofiz.i- mltáe. OKTÓ »ERBEN LESZ A 13. LAKBERENDEZÉSI VÁSÁR. A komsked.deines közVekedésiigyi miniszter engedélyt adott az Országos Ipörteetiiletnek arra, hogy Budapesen. ;» \ árosJigiMi Iparcsarnok épületében 1942 október elseje es ok tói H*r 12. közötti időben ».13. őszi luk* i berendezési és háztartási vasár elneve- I zé'-se) országos jellegű általános ipari- I vásárt rendezzenA Magyar Föld, a magyar falu képes hetilapja legújabb számában a mézharmatról, a törzskönyvi*!« s hasznáról, a napraforgó-termés betakaritásáról és a helyes tollgyiijtésról közöl értékes szakcikkeket. Elbeszélést, verset, háborús képeket, kisgazdák cikkeit, rendeleteket, piaci es vásári árakat és 6ok más érdekes cikket és képet találunk benne. Kaphutó az újságárusoknál és az IBUSz-pavillon,okban. I Mutatványszámot küld a Magyar Fold kiadó- I hivatala: Budapest, VII. Erzsébet krt. 7. HALÁLOS GÁZOLÁS EGY BÚCSÚJÁÉ ÓHELY KÖZELÉBEN. Nagykanizsáról jelentik: Andocs község, az ismert bucsujáróhely határában egy személygépkocsi. az utón ki akart térni egy szekér e’ől. közben élgázolta Olcsák Józsa 40 éves tanyai asszonyt. Az asszony meghalt. Ä fantasztikus sárga köpeny Ma. hétfőn este fél 9 órakor tartja he- j mulató előadását Danieli, a hindu rnaha- : radzsák udvari bűvésze a Nyári Szinkür- I ben. I Hétfőn cHe érdekes eseménye lesz vá* { rosunkruik, mert ma tartja első előadá-sát Danieli, a világhírű tele-patákus-iUuzionista. A krtiinő, modem varázsló műsorának legnagyobb világsikere az érintés nélküli gondolatátvitel. Ez a mutatványa a lcg- maradandóbh csodálatot váltja ki a nézőben. Káprázatos számai közű)« ki kell emelni a „fantasztikus sárga köpeny“ számát. Ez a ragyogó káprázat olyan meglepetés erejével hat, hogy a közönség az ámulattól jóformán a helyéről sem tud 1 ölkelni. Tapsra pedig csak percek múltán képes tenyerét összeütni. Az ördögi gyorsasággal végzett expressz-csoinagszáma. a hindu csodakazetta, az indiai lakú-mutatvány Í és tömérdek felső Tolhatatlan gazdag bűvész és illnziószámai örökre felejthetetlenné teszik nevét. Aki tehát ezeknek az ! élményeknek részese akar lenni, ne mulassza e[ Danié i előadását megnézni. Jegy- í elővételi délelőtt 10-től, délután 5 óráig. Kedd&m mául m&g KotoGzváran m fél! wuhagyüjSésifi lsei© KOLOZSV ÁK, augusztus 24. A harctéren küzdő hortvédeinh részére megindított téli gyűjtés Kolozsváron e hó 25- én kezdődik. Mint köztudomású, illetékes helyről felkérték a közönséget arra, hogy hazánkat védő honvédeink javára a nélkülözhető meleg ruhanemüeket ajánlják fel. 25-től kezdődőleg mindenJdneh a lakásán jelentkeznek a 1 ízes Szervezet tizedesei és a leventék, hogy átvegyék és elszállítsák a honvédeknek szám cikkeket. Mindenki készítse elő tehát azt az ajándékát, amit katonáinknak szánt, hogy ezáltal megkönnyítse a gyűjtők munkóiját. Szerdái tarifa fcözgYüféséf a Hangya MAROSVÁSÁRHELY, augusztus 24. j l udósitónk jelenti, hogy az Erdélyrészi \ Hangya Szövetkezet közgyűlését, amelyet j eredetileg augusztus 26-ra tűztek ki, ' a í rendes időben, szerdán délelőtt megtartják. A szövetkezet igazgatósága felkéri az összes érdekelteket, hogy a közgyűlésen teljes számban vegyenek részt. TÖBB LESZ AZ APRÓPÉNZ. A pénz- ügyminiszter elrendelte, hogy a 260 millió pengő névértékben megállapított össz- mennyiségből az eddigi rendeletek alapján már vert érméken felül 2 pengős aluminium érmékből 2 millió darabot 4 mii- hó pengő névértékben, 2 filléres acélér- mékből 20 millió darabot 400 ezer pengő névértékben, kell) verni. l ’ Öltöny, felöltő, átmeneti kabát ^ j; B«SaÍis Isiwón | *! ruhaáruházában $ Kolozsvár, Egyetem-utca I.sz. $ I A napokban nyilak meg!! | Himlőjárvány Szíriában. Ankarából jelentik: A Steíani-iroda jelenti: Beyruthból jelentik. hogy Szíriában himlőjárvány tört ki. Az áldozatok száma máris százakra megy. ,,A hadbavonultakért" e hó 18-án. megjelent számunkban közölt cikkünk felsorolásában —- beküldött jegyzék alapján — beszámoltunk a kolozsvári borkereskedők 200 pengős adományáról Heív es-bitesül közöljük, hogy a megajánlást a Kolozsvári Keresztény Bőrkereskedők Szakosztálya teile. A NEMZETKÖZI VÁSÁRRA UTAZÓK FIGYELMÉBE! Azoknak a váisárliátógátoknak visszaút a zási kedvezményét, akik a budapesti nemzetközi háborús vásári igazolványukat a „Magyar Haza — Magyar Kard'4 kiállításán lebélyegeztetik, szeptember 3-ra virradó éjjel 12 óráig a kereskedelmi miniszter meghosszabbította. Egy hónapra ítélték az árdrágító zugvajke- reskedőL A kolozsvári törvényszék szüneti tanácsa, mint uzsorabiróság Bogdán Jenő dr. tűrvényszéki tanácselnök en ölelésével Ítélkezett szombaton Mayer Miklós Boc6kay-utca 3. szám alatt lakó, állásnélküli zsidó felett, aki ellen árdrágítás miatt indított a királyi ügyészség el járást. Mayer Miklóst, akinek nincs semmiféle iparjogositványa, a közellátási hivatal ellenőrei tettenérték, amikor egy kilogramm vajat, amelynek hatósági, ára 7.30 P, 14 P-éxt kínált eladásra egy élelmiszerüzlotnek. Az uzsorabiróság Mayer Miklóst jogerősen egyhónapi fogházra ítélte. GRÓF ZRÍNYI MIKLÓS: „Nai|y merészség e« talán vak- mondén oly állapotra hozni ügy© det, hogy vagy meg kell halnL vagy meg kell győzni az ellenséget.“ APHORISMA. ÁL-ROMA MZ ÁJ Ml U I.IAÖRÖK MŰKÖDNEK KOMA MÁR AN. BuWat hői jelentik; A központi rorruiuoritó h'v.« fül kü/.li: Egyesek, magúkat ;i ronuinosjlo központ ciilenőreinek •*<ts ■» k r. lálognl.íst teamek. kűJönhüzö « égeknél. Kérjük, mm den ecetben igazoltassák a/ ellertörök' t akik egyébként fényképes iga/'dvámív « vannak ellátva. Átvágták a Sápga-folyó gátját a esuskingi csapatok £.400.000 kínait &ujt az áradó folyó kártevése NANKING, augusztus 21. (MTI.) A Német Távirati Iroda közli: A Honan-tarioAiánybcli Kauíengböl jelentik, hogy 2 miillió 400 ezer Irináit sújt a. Sárga-íolyó áradása. Hir szerint csunykinrji csapatok átvágták a lolyó gátját, ehhez nagy esőzés járult még s ezáltal Honán és Anhui tar temány síkságainak nagyrésze víz alá került. Az elárasztott vidékeken az egészségügyi 'intézkedések hiánya következtében járványok törtek kiBetörő sazazdálkodik a Zug-utciban. A kolozsvári rendéi6cgbez föbbizben éikez.ett már panasz alelől, hogy a Zug-utca környékén ;s- merellen betörő gaiázdáikodák, aki éjszakánként behatol a lakásokba és kifosztja azokat. A betörő főként az aiuny- és ezüstnemüt kedveli és ha hyesmn 4alál, egyebet nem is visz ei. Legutóbb Nemes József Zug-utca 15. szám alatti lako6 jelentette, hogy a péntekről-szom- batra virradó éjszaka a környék, házi betörője az ő lakását tisztelte meg látogatásával és a szekrényből ellopott egy női aranyórát és egy lórii arany karikagyűrűt. A MUNKÁSOK A HONVÉDEKÉRT. Veszprémből jelentik: A \ esszely-féle műhely alIra!nHízottjai heti bérük egy százalékát felajánlottál: a harctéren Iniz- dö honvédeknél:. A munkások két hétre be is fizették az összeget a föispáni hi- vatctlba. ELÍTÉLTÉK AZ ÁRDRÁGÍTÓT. Szolnokról jelentik: A királyi törvényszék jogerősen 3 hónapi fogházra Ítélte árdrágításért Ágota Mária ugartanyai leányt, akr a vaj kilogramjúért 13 pengőt, a ke- nyérlisztért pedig 3 pengőt kért a piacon. Gfultóíéggcm&öí tett drtel- raaí.űnná ery kolozsvári fő.dész KOLOZSVÁR, augusztus 24. (Az Ellenzék munkatársától.) Szombaton délelőtt jelentette a kolozsvári rendőrségen Diószeghy MfiklóA. Pala-utc(t 199. szóim (datt lakó földműves, hogy pénteken- este 9 óra utóin háza felett nagy magasságban három úszó léggömböt látott. Figyelni kezdték a sziporkázó léggömböket, amelyek közül az egyik lehullott a kertjébe és szikráidat szórva, nagy hőt fejlesztve, egy méter magas lánggal égni kezdett. Vízzel kezdték oltani, mire a gyújt ópalack mégjobban égett. Azután földet kezdtek szórni a léggömbmaradványra. amelyet sikerült így hamarosan eloltaniok. Elmondotta azt is Diószeghy Miidós, hogy a másik két léggömb is leszállón valahol a városszéli házak kertjébe, de hosszas kutatás után sem tudták megtalálni a léggömbmaradványokat. A gyaiitó- palack maradványait Diószeghy Miidós beszolgáltatta a rendőrségen és katonai bizottság állapítja meg a léggömbök eredetét. 1 A rendőrség ezúton is felhívja a lakosok figyelmét, . hogy ha valaki hasonló gyújt óléggömböt, vagy gyű jt ópalackot lát földre hullani, azonnal földdel, vagy homokkal lásson hozzá azok eloltásához. mert vízzel való öntözés közben a gyújtó- palackok nemhogy elaludnának, hanem méz veszedelmesebb módon kezdenek tovább égni. , ! Női szabók! Figyelem! I*t ^«ittscsk uj őszi és , téli női kabát és koszfilm Árlista: Pengő Le Tailleur Moderne 9.50 ' Le Style Tailleur (volt London Style) J.60 The Correct Taylor * 8.50 Le Taüleur Flou 9.50 Le Tailleur de. Luxe (Vornehme Modelle) io.— Smart Manteaux et Costumes 4.— .Star Tailleurs et Manteuäx Classiquee 4.80 Costumes et Manteaux jeun. fill, (serdülő ifjúság koszíiim-kabátlapja) 5.— Costumes-Manteaux 4.50 Kaphatók az ELLENZÉK KÖNYVESBOLTBAN t Kolozsvár, Mátyás király-tér 0. Vidékre megrendeléseket arnap intézünk. Nagybányai Híradó j A magyar nemzetet ért mély gyász mia't a j nagybányai Szent István-hét ünnepségei j félbemaradtak. A f. hó 15. és 16-b ünnepsé- , gekrőj részletesen beszámoltunk, míg a 17. ós 18-iki műsoros délutánról röviden a következőkben számolunk be: 17-cn délután a Munkás íőmkoja udvarán Gyulay J. Károly szerkesztő a ,.Szent korona és kettős kereszt" történelmi jelentőségéről tartott érdekes és ' tanulságos előadást, mig Lőrínczy Géza unit. Iákész. teol. m. tanár olvasott lel verseiből. 18-un délután pedig Gáli Ferenc festőművész ,,Nagybánya képzőművészeti múltja" cimc-n tartotta meg érdekes és tartalmas előadását. Utána Eiker Antal magyar nótákat énekelt cigányzene kísérettel. Mindkét napon nagyszámú közönség vett részt s ezzel, amint említettük, a nemzeti gyász miatt a Szt. Is ívé".- ünnepségek be :'s fejeződtek. A Szent István- héttel kapcsolatos előbbi beszámolónk alkalmával tévedésből kimaradt Bodor Áron üzemi főtitkár neve, akinek rendezésében történt 16-án eGte az a nagyszabású bányász-lámpás és cJ6 kereszt felvonulás, amely az ünnepség egyik legszebb és kiemelkedő része volt ♦ Hagyományos kerelek között, Nagybánya egész lakosságának ragaszkodó; szeretetétől kisérve iktatták be hivatalába Szent István napján dr. Mellon Ferenc szentszék tanácsos*, a bányaváros római katolikus egyházközségének uj plébánosát Mint ismeretes, a nagybányái plébános! állás Pák öcs Károly távozásával üresedett meg, amikor szatmári kanoroki méltóságát elfoglalta. Dr. Melian Ferenc beiktatását a reggel 9 óraó szentmise keretében Pakocs Kánciy kanonok, püspöki heiynök végezte, aki a plébánia jelképes átadása után gyönyörűen felépített beszédben szólott a hívekhez. Az ünnepségen az egyes hatóságok vezetői is jelen voltak. * Nagybánya bányászati és ipari központtá való fejlesztésének egyik jelentős pontját képezi az a nagyszabású terv is, melynek megvalósulásán műszaki körök fáradoznak. Nem kisebb dologról van szó, mint hogy az állami bányák zuzérc feldolgozását végzó kereszthegyi flctácői termékeit vasúti tengelyen szállítsák az alsóíeimezeiyi kohómüvekig. Ezt annál is inkább meg akarják valósítani, mert a mai körülmények folytán a gépkocsifuvarozás egyre nehezebbé válik a gumibeszerzés miatt. A terv szerint tehát a jelenlegi városi iparvasutat olyképpen hosszabbítják meg hogy az a városi faraktártól kiépülő pályán egészen az alsófernezelyi kohómüvekig nyitna plat a jelenleg veres viz-kereszthegyi bánya között közlekedő motorosnak. A terv megvalósításának kapcsán szeméiyszállitó koesixnt is állítanának be a munkásságnak szállítására. Emberre v©*zélYtel©si, de a poloskáit petéstül kiirtja a Para- gáz. Kizárólagosan jogosított a „Tisztaság“ vállalat, Kossuth Lajos-utca 34. Telefon: 30—32. Italraktár a volt vendéglős lakásán. A kolozsvári közellátási hivatal ellenőrei bizalmas feljelentés alapján, a rendőrség közegeivel házkutatást tartottak Léb Simon Malom-utca 18. szám alatti vendéglős lakásán, ahol közel 200 liter különböző italnemüt találtak. A zsid í vendéglőstől a pénzügyigazgatóság megvonta dz i tarn érési engedélyt, Léb Simon azonban megmaradt italkészletét ahelyett, hogy kiárusította volna, lakásán elrejtette .Miután alapos gyanú volt rá, hogy Léb az elrejtett ital - készletét zugkereskedelemben akarja forgalomba hozni, a hatóságok lefoglalták az egész italmennyiséget és a vendéglős ellen megindították az eljárást. Építési vállalkozók forgalmiadé bevallása. A pénzügyminiszter megengedte, hogy a for- galmiadó-fizetésre kötelezett építési vállalkozók első bevallásukat augusztus 15-ike helyett 1942. évii szeptember 15-ig nyújthassák be, az akkor esedékes bevallással együtt. Ez a halasztás csak a bevallás beadására vonatkozik, tehát szeptember hó 15-én esedékessé váló forgalmiadét az esedékesség idején meg k ’11 , fizetni.