Ellenzék, 1942. április (63. évfolyam, 74-97. szám)
1942-04-16 / 85. szám
X itt« iprits» It, ELL fe A ZK* Szigo^usn GlHélték & rssép&i teiszövetkezet wezetőii Âr&râgSiâsR pm®k m mmmm&l'rég&g ilSH KOLOZSVÁR., április 16, Kolozsvár tejellátáéa az utóbbi hónapok alatt gyak" ran igen súlyos nehézségekbe ütközött.- mert a Kolozsvárkörnyéki kisgazdák és tejtermelők nem akarták készleteiket piacra dobni, azaz fogyasztás végett a városba beszállítani, hanem lelkiismeretien iáncköreskedők, lelketlen, pénzsóvár ku* fárok sugalmazására tejkészletük legna- gyobb részéből vajat készítettek, amelyet az üzérek a hatóságilag megállapított árnál jóval magasabb összegen vásároltak fed. ‘ Ilyen bűnszövetkezetről rántották le múlt év őszén a leplet a hatóságok és a bűnösöket bíróság elé állították. A, kolozsvári törvényszék mellett működő uzsura- birőság hármas tanáesa legutóbb ülésén foglalkozott a bünperrel. A vádlottak padján három mérai gazdálkodó: Simon György Szász, Simon István Csutka és Fem kete György, a mérai tejszövétkezet igazgatósági tagjai ültek. Ady Zoltán kolozsvári nagykereskedő — akit szintén vád alá helyeztek — betegségével mentette ki távolmaradását, ezért a bíróság az o ügyét elkülönítette a három gazdáikadóétól és h vataibo! kitűzendő tárgyaláson hoznak majd Ítéletet az ellene inditotl bisnperben. A vádirat alapján a bíróság többrend- !beli Üzletszerűiig elkövetett árdrágítás miatt vonta felelősségre a éjszövelkezeí ' igazgatósági tagjait., mer <vy<i.-í 'grcrr'déat kötöttek Ady Zollán kolozsvári nagykereskedővel, hogy a vajszád'üsianyi'k hatóságilag engedéíyezet* legmagasabb árán felül havonta még fc zonyos összeget fizet a tejszövetkezelneko A vádlottak elmondották kihallgatásuk alkalmával, hogy nem érzik magukat bír nősnek. Szerintük, ők nem kértek semmiféle felárat Ady Zoltántól, hanem a nagykereskedő ajánlotta fel, hogy vajkészletü* két teljes mennyiségben mindig átveszi s ezért a kilónkénti 4.90 pengős hatósági áron felül havonta megfizeti két munkásuk száz-száz pengős illetményét, azordc " vül havonta 300 pengőt fizet bordfíkácíós megtérítések címén, amelyet bizonyos Kákán Izidor megelőző üzletfelük behajthatatlan tartozásával hoztak kapcsolatba. A szerződést 1941 augusztus 2ö*án kötötték és október 31-ig teljesítették a szállításokat. áruig a hatóságok be nem tiltották a törvényellenes üzletet. A két és fél í hónap alatt közéi százhúsz mázsa va jat száll totf a, szö‘ vetkezet Ady Zoltánnak, amelyért ö a hatósági áron felül még hétezer pengőn felüli összegét fizetett ki. A felek kihallgatása, valamint a tanúvallomások elhangzása után dr. AlbrecM Zoltán királyi ügyész a vádlottak megbüntetését, míg védőjük felmentésüket kérte. A bíróság a íejszövetkézet igazgatósági tagjait hal-hat hőnapi börtönbüntetéssel sujB tolta és politikai jogulr gyakorlásától 3—3 évre felfüggesztette őkfig. Az Ítéletben az ügyész megnyugodott, n*«g a vádlottak enyhítésért, védőjük pedig a bűnösség megállapításáért felebbezett. Ugyancsak most hozott ítéletet a bíróság néhány kisebb árdrágitási ügyben. Szabó Mihály Kövespad-utca’1 hentest kétszáz pengő pénzbüntetésre és egy évi hí. ratal vesztésre, segédjét Kot'ács Gézég száz pengő pénzbüntetésre ítélte, amiért megtagadták a ^iţmalocna háj toszok gáíáoát, F.Hvbia volt bérem kéezlnlük, «»»«II ár. ürüggy-ek hogy s>. neam vmlí «Uajut dóan üzletfelük. A királyi Ügyész staí*;'wr bitásérf felebbezett, mig a védő a bűnösség megállapításáért s-emmiségi panaszt jelentett be. — Mezéi József né piaci árust árdrágításért ötven pengő pénzbüntetésre Ítélte az uzsorabiróság. Az ítélet jogerős. — Nás Gyula Berek'utea 9. szám alatti hentest és segédjét, Zug Józsefet árdrágításért száz száz pengő pénzbüntetésre és egy évi hivatal* és jogvesztésre ítélte a bíróság. Az Ítélet jogerős. ■' * Asa Itt Bániig Dinlel báré « fii fees tanácsos BUDAPEST, április IS. (MTI.) A Kormányzó Ur Őfóméllósága báré íostmczi Bánííy Dániel m. kir. földművelésügyi miniszternek a haza szol gálatában szerzett kiváló érdemei elismeréséül a m. kir. titkos ianácsesi méltóságot adományozta. Rádiaüzenetei intéz a m inbilcuma alkalmából VÁTIKÁNVAROS, április ló. (MTI.) A Stefani-iroda jelenti: A Szent atya. pápai jubileuma alkalmofbál rádióüzenetet intéz a világhoz. Nem május 14-ikén, hanem május IH-ikán közvetítik a rádión az üzenetet és május 14-ikén azt a misét amelyet a Szent Péter-templomban mond. Lehetséges, hogy mise után. a székesegyház erkélyerői ,,urbi et orbi“ áldást oszt. A május 13-ikán mondandó üzenet olasz nyelven hangzik el, majd azonnal közvetítik a többi idegen nyelven is. Bajtársi segéitség az orosz arcvoBalen^ ' Érdekes per indult meg a as munkás Otthon tulajdonjoga körül KOLOZSVÁR, április 16. (Saját lad.) Érdekes perben tartott tárgyalást tegnap a kolozsvári kir. járásbíróság. A per anyagát a város keresete képezte, u kolozsvári vas- és fémipari munkások szakszervezetének Fejedelem-Ktca 17. szám alatti szervezeti Székhaza ügyében. A vas- és fémspers munkások szakmai eso» portja, amt ismeretes, az impériumvilfiozás f után csatlakozott a Migvarországi Vas. ég * Fémmunkások Országos Központi Szervezetéhez, mint ko’.ozsváij helyi tagozat. Ezek ff Papen-merásóiéi egjili vádlottja a Szovjet jogi tanácsadójával akar érintkezésbe lépni Páti©? iűrését n íSrvénsszéli eíntasiíofm ANKARA, áptills 18. A DNB jelenti: A Papén nagykövet, ellen megki= sereit merénylet ügyében indított per szerdán megtartott harmadik tárgyalási napján Pavlov és Kornilov, a két szovjetorosz vádlott biztosíték ellenében ideiglenes szabadlábra helyezését követelte. Az elnök kijelentette,, hogy a két vádlott nemcsak egyszerű letartóztatásban van, hanem igém sok súlyos vádat emeltek ellenük. Ezért szabad!ábrahélvezésnél semmi esetre sem lehet szó. Pavlov azt ^ követelte, engedjék meg, hogy érintkezésbe lépjen a Szovjetunióból külön ©rre a peri® Ankarába érkezett jogi tanácsadó* j vaL I A törvényszék azonban kijelentette, hogy a török törvények értelmében j megengedhetetlen egy idegen, kül- j földi ügyvéd szerepeltetése. Ezt kö- j vetőleg felolvasták Papén nagykövet ; írásbeli tanúvallomását. I Török körökben nagy méltatlan- I kodást keltett a szovjetsajtó heves támadása a Papén német nagykövei ; merénylői ellen indított perrel kap- í csőfalban. Felelős körökben úgy vélik, ez a támadás annak köszönhető, hogy Moszkva valamit el akar’ titkolni, amit világosain még- nem határozhatnak meg. A választ majd a per lefolyása adja meg. (MTI.) OZLET, IRODA- ES LAKÁSBERENDEZÉSÉT készüléssé: VARGA ®$il®í©s«»á#9 Unió-utca 22. szám. utáa a szakmai szervezet Fejedelem-utca ,!?. szám alatti uiunkásotínoiMnak iulajdbojjogíí vitássá vált, ciert ® '«árus 2118—942. ásása alatt hozott határozatiban a betägyadaiszCer • 194175—942. 7. B. számú sende leiére hivatkozva ntógái.’upifotia, hogy az ingatlan küi* földi vagyonálísgkéat kezelendő, mintás az itteni csoport- csatlakozol: a Romániai VäsI és Fémipari M lukások Országos Egyesületé- , hez, amelynek központja suég 3r9äö-bau Bukarestbe költözött. A város dr. Sáry István ügyvédeit hsíós*^ biztossá és ügygondnokká ofövesCe ka ée Eaeg- biata őt a bérlők kitelepítésének fásával. A dr. Aszláuya Andor jarsß&irö elnök előtt lefolytatott járásbíróság! tárgyaláson Gyary István dr. budapesti ügyvéd pergátló kifogás! emelt az«s a óimén,, hogy a helyi csoportnak nincs perképessége s ezárt e beadványt az érvágás szerveset köapoatja ellen ke’lett volna benyújtási.Á pergálbló kifogást a bíróság elutasította, viszont helyet adott az ügyvéd azon kérésé- aek. hogy védelmét írásiban adhassa ©Jő; amelyben kifejtheti, hogy s vas- és fémipari ■ munkások szakszervezetének helyi tagosaia í nem mint bértő, hanem mint tulajdonos • használja a kérdéses ingatlant. Márkus László a Magjfar Éirá«iiSűremií középkeresztes® BUDAPEST, április 16. (.MOT.) A hivaitalos lap csütörtöki száma közli a Kormányzó Ur Qf Öméltósága legfelsőbb elhatározását, amellyel Márkus Lászlónak, az Operaház igazgatójának, a művészet szolgálatában szerzett kiváló érdemei elismeréséül, a Magyar Érdemrend Középkeresztjét adományozta. Ezzel egyidejűleg Hóm an Bálint válás és közoktatásügyi miniszter ifjú Oláh Gusztávot, az Operaház főrendezőjét vezető főrendezőül, Nádasdy Kálmán rendezőt pedig főrendezőül szerződtette. Mim Mr! SzékelvfGüdi ré? rények'v;; VJ'- & Eraélyrészi Hangya Kuirr Ükörgyár, Marosvás: Kifogták az országosan körözött szálhámosjiőí KOLOZSVÁR, április 16. (Az Ellenzék munkatársától.) Szerdán a déli órákban or- szágo»?n körözött széihámosno «fiáén tott fe< jelentést Túrós Sándor Jirétfü -utca 31 :t szám a’att 1-akó kolozsvári fö <1 műves. I’«“ jelentésében elmondotta, hogy pár nappá! ezelőtt egy ismeretien nő, apácának adva k» magát, rizst kínált eladásra és a megrendelt árura 9. pengő előleget vett fel. A fö’dműve- f el jelentése során pontos személyleirást. adott a szé'hámosnőröl is. A. személyleira- aktpjárt azután kiderült, hogy a szélhámos Kral Dezsőné., többszörösen büntetett előéletű, országosan körözött széihámosnőveí azonos, akit a budapesti rendorsé«; a napol; ban tartóztatott le a fővárosban. A kolozs várá rendőrség azonnal érintkezési-,t- lép -*; a budapesti főkapitánysággal és közölte a fe- jelentés szövegét s a szclhámosuő kolczs’. úri bün’ajstromát. gyakran csak as emésztési zavaroknak ksvetkezmerryt í232a ü kell a Székely is^wăss í®méf KOLOZSVÂB, április Î6, (Az Ellenzéi.-. ind“ silójától.) A kolozsvári kir. Ítélőtáblának a av gyár magánjog ismertetéséről tartott előadás- sorssáta ksretében tegnap délután 6 órai kéz de ttel Székely István dr, egyetemi tanár tartói* nagy érdeklődéssel kisért előadást a hizasság vagyonjogi rendelkezésekről, valamint a ok tokvéiieími intézkedésekről, Különössé - a - házassági i’agyonjogi rendeik-.- sésekről s ennek kapcsán a házassági intéz mények jogszabályairól fcartote kimerítő ismer 7etéaí. ^RésKÍ*tegeiií ismertette magának a házasság kötés intézményének jogi fejlődését., kitért “a római jog házassági szabályainak, valamint a germán magánjog és osztrák magánjog házai sági szabályainak beható magyarázatára. Majd a magyar magásjog házassági vagyonjogi rendelkezéseit ismertette, amelyek tulajdonkép pen a három megelőző főbb jogforrásokból fakadnak, de azokat teljesen átalakította a ma gyár jogalkotó géaiuez .a magyar aép lelkise- .gének saegfelaléazi, 15 Sf, ft *$?. r % : * ÍJ ú -hé ítf i-v * a % I i# .... sVigyá«! EUmég közslegP Edison Mozgó Hűreil A világhőd íó magyar obsitos vakmerő küandjai és szerelmei. — Főszerepekben Páger Aníai, Daj^a Marcit ésPethes. Előadások kezdete 3,5, 7.10,9.10. jön! Április 22-től! Jőnl ithataüsn gmb;r ¥GSZ3tír.