Ellenzék, 1941. október (62. évfolyam, 224-250. szám)

1941-10-17 / 238. szám

BIT.BHZCK irrt «imit tî. 2 t mc^tK »< lu ic'i» jmi'h «nprtn .1 Kormain l i Oföiiültói-ágii magas Mimrlv ével lolv látott ln-.iclprtr-.--ol «rt. f hi tunai *r,nyelt «, ,i km fer fini bőit < $s//r «i«^fr>t« siíő/r* nefc tekintem Öt. V bol pur koriiuiuvelnök ezután ipru mele- vru nyilatkozóit a (ingvar kormányt éi fiukról remik'vii) r/nt-lvi * fugadtatú-ért « - luvrt .1 megértő tâmtigaliW-rt, aiurlvl.ro a tuapvar bol par kapcsolatokra vonatkozó elgondo á „aikhau részesi tettek. Annak a reményének adott kifeje.őst. hopv a mos; megkötött kút* rurali; egyezmény révén nemcsak az nryctr mi tanárok hauen» .» Kai iratok esnreakciója 1» létrejön. E/után a magyar sajtó munká­sairól nyilatkozott a legnagyobb elismeréssé', (kik mint a magyar kor.vélemény szósző oi, a leple kesebben hirdetik a két nemzet hagyo^ inányos barátságát és különös szeretettel ápolják a két uép politikai, gazdasági és kid lurális kapcsolatait. _ A nyilatkozat elhangzása után Ü Icin-Re viczky Antal sajtófőnök bemutatta a bolgár kormánylőnek n sajtó képviselő t. 1 ilov mi uisstereínök hosszasan és szívélyesen elb* szélgctett a magvar újságírókkal. Este Homan Ba int Vallás és közoktatásügyi miniszter est* ebédet adott a bolgár kormányelnök és fele* sépe tisUeli téré. A vacsorán hivatalosok vol­tak a bolgár követség tagjain kivül a kor­mány tagjai, valamint a magyar közelet sok más vezető személyiségei. fözárdska rendelőtök BUDAPEST, október 17. (MTI.) Az ár ellenőrzés országos kort«ánybiztosa újabb rendelettel szabályozta a héjas dió és dió. bél legmagasabb árát. Az 1941. évi fenné* eü béjjas dióból előállit->Tt dióbél legmaga­sabb diótörodei (nagybani) eladási ára a következő: csemege ti.ebéi 6 Bő, elsőrendű Jióbél 6.55, rózsa dióbél 3.55 pengő kg.* ként. A hivatalos lap csütörtöki száma közli az árellenőrzés országos kormánybiztosá­nak rendeletét a szárított tészla árának megállapítása tárgyában kiadott rendelet módosításáról. A rendelet szerint a tojásos árura megállapított árak két tojásos áruk egy kilogrammnál nagyobb, egy kilograqa* mos, fél kilogrammos és negvedkilogram mos csomagolásban netto kilogrammon­ként 8 fillérrel, egy tizedkilogrammos cső* magolásban pedig nc*to kilogrammonként liz fillérrel, a négytojásos áru pedig ugyan elvan csomagolásban 16 fillérrel, illetőleg 20 fillérrel felemelhető Az árellenőrzés országos irormányhizto- 6a rendeletet adott ki ? morzsa, perec és fcétszersült legmagasabb árának megállapi* fásáról. A rendelet h hivatalos lap csütör­töki számában jelenik meg. A kereskedelemügyi miniszternek a hi­vatalos lap csütörtöki számában megje* lent rendeleté értelmében október 19 tői november 16-ig bezárólag terjedő időszak* ha eső vasárnapokon a szőlőcefre és a szőlőmust összevásárlásával, elszállításá­val és értékesítésének előkészítésével kap­csolatos kereskedői tevékenység, valamint a szőlőcefre és a szőlőmust előállításá­val kapcsolatos fuvarozó ipari tevékeny­ég egész napon át végezhető. \ DÁVID FERENC EGYLET őszi felolva­sásainak ezévi sorozatában először dr. Gyű 31 /.oltán egyetemi tanár, s természettudományi kar dékánja, fog legközelebbről előadássoro* satot tartani az un'-tárius kollégium dísztér" tűében a következő érdekes tárgykörről: Ok­tóber hó 20-án, hétfőn délután 6 órakor „A hit ereje11, október 24én, pénteken egyház, va lás“, november hó 3-án hétfőn ..Egyház és állam“ címen. Később még dr. Géléi József fögondnok, egyetemi tanár és dr. Mikó Imre képviselő fog előadást tartani, miről aimakidején az egyleít értesíteni fogja a közönséget. Az érdekes előadássorozatra ezúton is felh'vjuk az érdeklődők figyelme- \z egv et nemcsak n tagokat, hanem minden érdeklődőt szívesen lát. Belépti díj nincs. Szives adományokat az egylet köszöntette! fogad. Most ia’ent ro?» ’ ÖS-Ö - Szappanfőzés és egyéb vegyé­szeti fi lkak közszükség­raü cikkek házl előállításira és pótlására. & a Pa 2.10. Kapható az Híísazéí* Yénvvzsbolilában Kolozsvár, Mátyás király tár 9. szám. — Vidékre utánvéttel is azonnal szállítjuk. Japán nyílt színvallásra kényszeríti Amerikát UIRI.IY október 17. \ politikai i-rih Uő dl--. Hó Jenben a japán kormány lemondása ■ öt Bái a válság előjel«i inár rzcrdán nyit* I vunvu'ouk voltak. meg'1' feiiiinéot .1 j kormány lemondása. A .apán tájékoztató li1 • vata! közleménye szerint 11 Konoye-kormány bemondása a nemzeti politika mods/erciröl való megegyező felfogás hiány« ininjţ“ kö- \ étkezett hí . Tájékozott körökbeu kétség­telennek tartják, hogy a válságot n Wu* j -liidíitonn.it műi majdnem kél hónapja tarjó eredménytelent tárgyalások Ü ltél, «züknégett- ' -é. Az 11 létív, hogy az Egycnütí-ÁUumok a tárgyalások el euere <s folytattn a Japán ! < !1 ni jioli.tlkát. az. utóbb! időben a kiegye­zést. pllmstó áramlatok malmára hallotta a vizet Lgy vélik, hogy most olyan kormány lép uralomra, anudy ai<m enged idiP Ameri­kának u hallgatásra és azonnali Kríuvallájtra kényszeríti. KÓMA, október 17. Rómában a köz- vélemény nagy érdeklődéssel figyeli, hogy mit tesznek iu argóink a Kunká* zus megvédésére. Ví'awel tábornok a Kau* kázuabao időző szó .jelseregekkel épült megkezdte a védelmi vonal kiépítését. Az angolok hadianyagot, fegyvereket, el sősorban légelháritó ágyukat szállítanak a Kaukázusba. W evvel a/ újságírók egvik csoportjának kijelentette hogy nemcsak az egyes hegyi erődöket erősitik meg. hanem azt is megakadó’v<»: zák, hogy as/ü­vetséges esapatok Dátumban vagy más fe- keletengeri kikötőben partra szállítássá* nak. \ németek nem támadhatják meg hatásosan » Kaukázust — mondotta — csak úgy, ha az olasz í ■ Ita átkel a Dar danellákon es niegjeie.uk a Feketo-tengr- ren. awel kijelentéséhez a Popolo «li Koma hozzáfűzi, hogy a tábornok azért lette a nyilatkozatot, bogy a törököket megriassza, de ez a kiséc’ee eredmény te. len marad. 5z olaszok a fehruki szakaszon angol támadásokat vertek vissza RÓMA, október 17. (Ştefani.) Az olaft* főhadiszállás 501. számú közb-tnénye: Eueakafríkábau a tobruki arcvoila'.on az , olasz haderőre nézve nagyon fontos áílások j ellen intézett támndást sikeresen vbttzaver- , tűk. Tüzrérfégünk eredményeden lui’iködött I közisí az eltenségc* gépesített osztagok visz- j s »«vetésében. Légi erőnk hatású*-an bombáz­ta a kikötőt és az Crőd védelmi berendezé­seit. Ketlctafrikáhan az L'aUg tkn U-tézett el* ienséges támadást az erőd legénysége »ike­1 yen visszaverte é* jelentékeny veszteséget okozol? a támadó osztagok sorsában. A ke. , letafrikai arcvonal egy másik szakaszon csa­pataink meghiudtották az elms/guck azí » kísérletét, lwgv megközeliUék víztartályai j kát. A Földközi tengeren cgység«jink elsülye&z j tettek tfzy Kmgeralattjárót. (MTI.) Szigorúan korlátozlak az ulazésl Horvátországban ZÁGRÁB, október 17 fBud. Tud) A borvát belüzyminis/ler rendelete élelmé­ben október 20*lol keziiődőleg a Horvát­ország egyéb területéről Zágrábba uta­zóknak a rendőrségen, s agy az illetéke* járási hatóságoknál kiilöu utazási enge­délyt kell beszerezniük A főváros látó* gátijára csak azok jogotultak, akiknek útja üzleti, vagy más tleifontosságu ér- | dekből elkerülhetetlenül szükséges. Ezek is kötelesek 10 napon Kelül elhagyni Zág rabot, miután az eugeJély továbbtirtóz- kodásra nem érvényes. Kivételt képeznek a rendelkezés alól azok a személyek, akik orvosi kezelés céljából utaznak 3 bor vát fővárosba. U$bói élesen támadják Roosevelt beavatkozási RÓMA, október 17. (Búd. Tud.) A GLornale d‘Jtal a washingtoni értesülése szerint a kongresszus külügyi bizottsá- ţ gának ülésén, amelyen elfogadták a I semlegességi törvény módosítását, >5?en , éles összetűzések voltak a demokrata- és köztársaságpárt-nk közöítt. Az el­szigetelődés hivei élesen szembefordul tak a törvényjavaslattal és felhasznál* tak az alkalmat arra, hogy a legszigo­rúbban bírálják Roosevelt elnök hábo* rus politikáját. Newyorkból érkező hír szerint az j északamerikai papság szintén hevesen | ellenez minden háborús beavatkozást és ellenzi azt, hogy a Szovjetnek bár­milyen formában is seg tséget nyújtsa­nak. A papság körében rendezett sza vazás ékesen bizonyítja az amerikai hivők lárd állásfogJalását. Mindös­sze 885 en helyeselték RooseveJt politi* kaját. 12.038 szavattai pedig az elnök háborús tevékenysége ellen fordultak. A SZÉKELY HADOSZTÁLY DISZ ELŐADÁSA, ünnepi díszt ölt Kolozsvár városa a hazatért Székely Hadosztály zászlószen felesi ünepélye alkalmából. A helyi vezetőség mindent megtett, hogy az j ünnepély méltó keretek között menten : régbe. A díszelőadáson közreműködnek: I vitéz dr. Bíró Gyula gazd. akad. igazgató. j az egyesület elnöke, Keasier Ede ev. lek I kész, az egyesület főtitkára, Strauszném i Simkavits husi, Braunn lloka. Katona j fíöske, Simkovíts Erzsiké, Szabó József. I Sántha Ferenc tárogatomiivész. Rezik /vű* j ráír karigazgató, Erzsébet énükkor, t t e- I zetőség kéri a Mátyás királytéren lakó í háztulajdonosokat, hogy házaikat 10 én j az ünnepély alkalmából fellobogózni -zk I repkedjenek. Az esti díszelőadás részletes j műsora este. a színházban l(ţz kapható : Nlvfegysk npsnísát i j (300 drb oi, már 2.30 pcnpötol kezdődőé«) j 24 órán belül vál aljuk. El’enzék k.öayveíi- hohj*. Kolozsvár, Mátyás király-tér 9. fiún ksníak a zentai és a cssníavérS szegény magyarok ÚJVIDÉK, oklófar 77 Zenla határá­ban a Dusanov, volt dohrovroljác telepen 150 zentai és 85 csan^avéri gazdát jut* latiak 1500 hold földhöz és 100 lakóház­hoz. A magyar földműveseket ünnepélyes külsőségek között csütörtökön iktatták be birtokukba. (MTI.) Vállámhlrdetések ELADÓ egv egész hegedű tokkal és egy B-trombita, mindkettő jó állabotban. Érdek­lődni a Wesselényi Lövészegyesületnél. 03260 LEGÚJABB minták szerint női ruhavarrást vál alok, házakhoz is megyek. Cserei utca 34. Ozv. Megytsiné. Ugyanott fintorok és férfi télikabát eladó. Gr. 388 MOTORKERÉKPÁRT 175 kh.-ig keresek sürgősen megvételre. „Ptieh. Cseppet " gyárt* mánv érdekel. Címeket: Kazuiezvotr j 83. 3259 Török Erzsébet és Raics István előadóestje Mintegy meghitt ünnepre gyübek iksz. Tignaji a \ áruuígycháza disztermében a ßsr- tők—Kodály népdale-t hallgat ói, hogy r< tizesei Legyenek a kristálytiszta magyar da nak S az ünnep nem maradt el. A magyar zene nyűgöző hatalma a drága kortyból mind többet kívánó itta»u:ásban o-vaszfutU fel a nagy hagy várakozó szomjúságot. Az estélyt Domokos Pál Péter tanitókép zö intézeti igazgatónak Barrók és Kodá1' ni unka iát s eniH*k ei edménviir vázoló befezé- rte nyitó ja inrg. A nyngatró! jött hatásol alatt haum-á torzult, de magyarnak inon dott zenének a hélyéj-e Kodály Zoltán éL Bartók Bé:a a szántóvetők, a nép még fér lőzejten ajakárcü csokorba gyűjtött tízezer nyi dal üfeme'beta niegk«.-r‘Ht^ a valóeágo.- magyar muzsikát. Fogadjuk cl — mondotta Domokos Pái Péter — fogadjuk el magun­kénak ezt a muzsikát, ha tet-zik- ha Dem. Édesanyának nincs csúf gyermek*. Igeu, a mienk ez a muzsika ós még a sző­lő szépítő szemének s^m kél! bár kegyese*"" vétkeznie, hogv szépnek iá>sa fzţ a gverme két. Amíg hallgattuk Török Erzsébet való- husi pompás előadásában a hetykén, játéko san kacagó, majd időtlen fâjdalin'ât tiikrö zőn komo’lvá mélyülő ütemekét, valamennyi mintha szivünkből nyílna é* laiaméTinyi sz vünkhöz Talált. Bemutassuk Török Erz-ébetet? Kolozsvá: közönsége Umeri. De ismeri őt nemcsak c* a város, hanem szereti s a fiatalok között az egyik fegsokatigérőbb tehetségének he e.süínj mCgrannlta az ország egész közönség«. 3s. Né pd a!e«1 jchiek lói kitérője a sikér és ;• taos. Iffv volt ez tegnap este ís. Viharzó csillapodni nem tudó caps jutalmazta mind egyik dalár. A zongoránál ülő Raics látván neve szín tén nem ismeretlen. Bartók Béla Legtehetsr genebb tanitványainak egyike. Török Erzsé l»et .legutóbbi önálló hangversenyéin, n<r\- rzintén rádióbeli szereplései alkalmával é kísérte a fiatal művésznőt. Tegnap esjé i- méltán osztozott a közösen megérdemeli si kerben. A tegnapi est tiszca jövedelmi a ,.Caiita= Omberbará^i cél jak segíti da amiért külön köszönet iBeti meg a kiíünő művészeket. (—) Going marsai hűn haláll h^fí ?z Biblia eüerl Ségiíífr:ck’:aa BERLIN, október 17. (NST.) A bér lini lapok csütörtökön közölték Ciöring Péter gyászjelentését.. Gör ng Péter ; birodalmi marsall 20 éves unokaöccse október 1.3-án hősi halált halt az Ang Ha elleni légi harcok során. Egy német vadászrepülőraj tagja volt. Két testvére szintén a tüzvonalban harcol, mindkét tő a légi erők tagja. Kaukázus védelmére készülnek az angolok?

Next

/
Thumbnails
Contents