Ellenzék, 1941. június (62. évfolyam, 125-147. szám)

1941-06-10 / 131. szám

^ 8 ELLTN7ÉK 1941 lunlfrn 10. S'a'íaiaciísos'szág egymaga kivánjia leverni Sziriábasi az angol iama«Iás4 ION DON, junius 10. (I>NB.) A Rcu tor iroda jelentése szerint az angol lm dák bevonultak a 3Z:rini transarjordá it iái határon túl fekvő Derrába es be­in omoltak inéig a Damaszkusz tói dél koletre mintegy 60 kilométernyire lévő Marjiy umba i*í. Az angol hadműveletek célja Damaszkusz elfoglalása, mely Ni chyben a legnagyobb felháborodást és vgalmnt keltette, de nem okozott sem miféle meglepet óid. Minden rendé ke zésre álló eszközzel szembeszáll nak a franciák az áruló támadókkal. V ichy uta­sítást adott, hogy Szíriát kizárólag francia eszközölök©! védelmezzék. I ran ciaország vissza tudja verni a támadó kát anélkül, hogy bármiféle segítséget kérne. (MTI.) Illetékes kairói angol nyilatkozat sze r nt az angol csapatok sziriai benyo múlása sokkal inkább politikai, mint katonai jellegű. Hogy ebből katona ténykedés lehet e, kizárólag a szüria frariiciak magataitusától függ. Attól hogy hűek maradnak e a vichyi kor • mányhoz. Német politikai és diplomáciai kö ! rökben a legsúlyosabban elítélik az an góloknak Szíria ellen 'ntézett támadó sót. Német felfogás szerint Anglia lé pé>'e mindenben visszaadta Franciaor su«g cselekvési szabadságát és I ran (htország ezután olyan eszközökhöz fo lyaimxlimtik, amelyeknek használatát korábbi helyzetében nem vehette igénybe. A német birodalom hadveze tősége a legliatározot tabban el van szánva arra, hogy Szíriát mindenféle­képpen megvédhetövó tcjstzi UjabS» Jelentés szerint négyezer áldozata volt a szeneiről robbanásnak ÚJVIDÉK, junius 10. (MTI.) A szendröi borzaimos robbanás áldozatairól ed- dig még nem adtak ki hivatalos közleményt, (le Ujvidékre érkező szemtanuk sze­rint mintegy 4000 halott és schesiilt áld czatu lehet a robbantásnak. A város lako­súinak száma 12.000 fő volt a robbanás előtt. Itt volt Szerbia egyetlen vagon- gyára, amely a robbanás következtében szintén el pusztult. T (vidékről tehergép­kocsik mentei; Szendrőre, hogy elhozzák onnan a magyarokat. Az első csoport hétfőn indult el. I jvidéken töltik az éjjelt és reggel utaznak tovább illetőségi helyükre. .4 második csoport kedden délben indul el. Ur.lapján tanácskoznak az erdélyi képviselők KOLOZSVÁR, juuiLu 10 Ai Erdélyi Párt ori-zágo» rlnők»égc táviratilag közulTe a pírt k' |j\ iícIőivc-J a parlament, újbóli rövid oata liivávát a kiiaöltr: rgybeu, hogy a képviselői csoport fouto* ügyek megbeszélő»*' végeit ciiitörtökön, Űrnapján, délelőtt 11 órakor a párr budapesti h«íyi*ó gében értekfzlrti-i túrt. Lat azCrda délután ugyaur.aak ott rue* • előzi u párt országúé elnöki tunúc«ának ü‘ése, uirn-ly a nagygyűlés által elfogadott szerv - zz-ti szabályzat alapján kijelöli a párt köz­ponti fr-gy»lini bizottságát és megállapítja a párt jelvényt. E niftgbeezélébikcu fogják ki­jelölni, hogy fi párt részéről kik szólnak hoz­zá az. országgyűlés*"n a kormány által a na­pokban beterjesztendő uj Törvényjavaslatok hoz. A párt Szónokai feltéti Tiül fel fognak szólalni a közellátási törvényjavaslat, vala­mint a zsidók és keresztények házasságát megtiltó javaslatok vitájában. A képviselő- házban egyébként gróf Teleki Béla elnök fogja bejelenteni az Erdélyi Párt megalaku­lását. CÁPITOL-mezgó MA PREMIER ÖROKK LSWREHCf OLIVIER a MiSLi OBERON hatamas színészi alakítása az: ( ÖRVÉNY SZERINT MÍSÉ.) A fejáldozott szere em romantikul filmje. — Előadások kezdete hétköznapokon 5, 7 és 9.20 órakor. — Szomba­ton, vasárnap ts ünnepnapokon 3, 5, 7, és 9.20 órakor. Of ¥sn@zerember hamSa ÁleK3®driát a németek légitámadására NEW YORK, junius 10. (DNB) A Newyork Herald Tribune a Massachusetts állambeli Woodsholeból, ahová a General Green parti gőzös a Marconi angol te­herhajó életben maradt legénységével befutott, jelentést közöl egy angol hajoltisé- rét elleni német támadásról, amelynek során kilenc hajóból nyolc sülyedt el. Az angol hajók — Írja a lap — teljes gőzzel haladtak Uj-Fmidland és Halifax felé. amikor röviddel éjfél előtt német tenger alatt járók támadták meg őket. Az Associated Press alexandriai jelentése szerint a német légi haderőnek Alexandria katonai szempontból fontos célpontjai ellen intézett vasárnapi támu- dás nyomán 50.000 ember, legszükségesebb ingóságait magához véve, elhagyta a várost. (MTI.) Tegnap 163 vonatjátaíoí szüntettek be Romániában BUKAREST, JUNIUS 10. 'A HÉTFŐRE VIRRADÓ ÉJSZAKA 163 VONA­TOT SZÜNTETTEK BE. EZEK KÖZÖTT HAT EXPRESSZ, TIZENKÉT GYORS­VONAT ÉS HATVANKÉT RENDES SZEMÉLYVONAT IS SZEREPEL. A FOR­GALMI KORLÁTOZÁSOK LEHETŐVÉ TESZIK ELSŐSORBAN A LEGFONTO­SABB ARUK ELSZÁLLÍTÁSÁT. A KORMÁNYZÓ UNOKÁJÁVAL EGY NAPON SZÜLETETT GYERMEKEK MEGAJÁNDÉKOZÁSA A városházán ma délután 5 órakor fog­ják kiosztani azok között a gyermekek kö­zött, akik a Kormányzó Ur unokájával egy napon születtek, a Budapesti Mintavásár és Kolozsvár város ajándékait, fejenként 200 pengőt, egy ezüst poharat, egy bekeretezett oklevelet és egy szeretetcsomagor. Harmincöt ilyen gyermek részesül megajándékozásban. H5man Bálint kai ajzminiszíer visszaérkezett Budapestre BUDAPEST, junius 10. (MTI.) Human Bálint vallás- és közoktatásügyi minisz­ter két hétig tartó kárpátaljai éá erdélyi útjáról vasárnap este a menetrendszerű gyorsvonattal visszaérkezett Budapestre. Varga miiszíer r.yi otta meg a búdipesfi állandó o asz ipari kiállítás! BLDAPEST, junius 10. Varga József dr kereskedelem, köz’ekedésügy» és íparügyi mi­niszter hétfőn délben ünnepélyesen nyitotta meg az olasz kézmüveskisipari kiállítást az ENIT Váczi-utcai helyiségében. Varga József minisztert és a megjelent előkelőségeket Pierro Gazzotti üdvözölte. MEGHÍVÓ. A Metalurgia Fémipari Szö- % t’kezet tagjai ezennel rendes közgyűlésre vannak egybehiva, mely 1941 junius hó 24. napján 16 orakor tartatik m«g Kolozsvárt, Honvéd-utca 110. számú saját helyiségében a következő tárgy-sorozattal: 1. A közgyűlés vezetőségének megalakulása és a jelenlévő ta­gok megállapítása. 2. Az igazgatóság jelenté­se az 1940. év ügy vételére. 3. A felügyelőbí- zettság jelentése. 4. A mér&eg és nyereség- v&szte.ség számla jóváhagyása, a tiszta jöve­delem felosztása és a feUigydőbizottság fel­mentése az 1940. év ügyvitelére vonatkozó­lag. 5. Az 1941. évi költségvetés megszava­zása. 6. 5 igazgatósági tag megválasztása 3 évi megbizássál. 7. 3 felügyjelőbizottsági ren­des és 3 íelügyelőbizoftsági póttag megvá­lasztása <egy évi megbízással. 8. Azon legna­gyobb összeg meghatározása, melyet a szö­vetkezet kölcsönkép felveaeit 1941. évben. 9 A beiratkozott uj tagok éa a kilépett tagok igazolása. 10. Egy tag megválasztása, ki a szövetkezetét képviselje. 11. Esetleges indít­ványok. Azon esetben, ha a fent kitűzött el­ső gyűlés napján nem jelenne meg az alap­szabály által érvényes határozathozatalra előirt Számú tag, a közgyűlés ugyanazon na­pon .egy órával később, ugyanazon hfÜviség- ben és tárgysorozattal tartatik meg. amikor érvény-es határozatok hozatnak, tekintet nél­kül a megjelent tagok számára. Az igazgató­ság. 2480 Hálói űragóDb n vcnfógtö c§ a l$ái€tiái KOLOZSVÁR, junius 10. Az árkqr- mánybiztosság tudvalevőleg megengedte, hogy a vendégiparosok az eddigi rögzí­tett (trakat tiz, illetve 15 százalékkal fel­emeljék. Ebben a tárgyban a városi Köz- élelmezési Hivatalnál megbeszélés volt, melyen ár. Szentiványi osztályvezető, Fülöp Géza előadó, a vendégiparosok ré­széről Ehrlich Ernő elnök és Szirmay Ká­roly főtitkár, az árkormánybiztosság ré­széről pedig dr. Dobó vettek részt. A megbeszélések értelmében — bár 25 szá­zalékos áremeléshez lett volna joguk — a kolozsvári vendéglősök a mai naptól kezdve az augusztus 23-án érvényben le­vő árakhoz I. oszt. éttermekben 20, II. oszt. éttermekben 15 és 111. oszt. étter­mekben 12 százalékkal magasabb áraltat számítanak. Az italok árai nem emelked­tek, de kávéházakban az ételek és kávé­házi cikkek árai is csak 15 százalékkal drágábbak. Megkezdődött Ko ozsvár költségvetésének felülvizsgálása KOLOZSVÁR, junius 10. Közöltük, hogy a belügyminisztérium Kolozsvár első magyar költségvetési tervezetét közegeivel a helyszínen vizsgáltatja felül, hogy a szükséges módosításokat gyorsan keresztül lehessen vinni. Szombaton e célból már Kolozsvárra érkezett Szujpán Géza pü. számvevőségi osztálytanácsos, aki az előzetes szemlét már meg Ls kezd­te. E hét közepén dr. Sass Elemér, min. osztályfőnök vezetésével tárcaközi bizott­ság érkezik Kolozsvárra és ez a bizott­ság fog a költségvetés fölött határozni, a végleges döntés azonban a törvényha­tósági bizottságot illeti, amely rendki viili közgyűlésen dönt a költségvetés vég- leges összege és a pótadó arányszáma fölött. AZ IDEGENFORGALMI HIVATAL PRO­PAGANDA-FILMBEMUTATÓJA. Az Orszá­gos Magyar Idegenforgalmi Hivatal szomba­ton délben a Capitol-filmszinházban nagy­számú meghívott közönség előtt igen érde­kes propaganda-filmbemutatót rendezett. Előbb a Bábolna cimii keskeuyfilmet vetítet­ték le, amely a hires bábolnai méntelep ér­dekes életét és a magyar lovaserényeket mu­tatta be. A másik film Erdély csodálatos ter­mészeti szépségeiből és műemlékeiből adott Ízelítőt. Kolozsvár legszebb műemlékeit, Gvergyó és Csik csodálatos életét, tájait és népszokásait tárta a szem elé, azért, hogy azok. akik Erdélv rejtelmes szépségeit jól le­mérik. csak újból ámuljanak ezeken a min­dig fényképész vagy filmfelvevő után kíván­kozó romantikus szépségű tájakon. A film annyira kitűnő, hogy nemcsak propaganda­jellege van, hanem kifejezetten művészi és szórakoztatva tanító jellege is és érdemes volna Marosszék, Szilágy, Bihar. Háromszék, Udvarhely. Beszterce stb. természeti szépsé­geivel és látnivalóival kiegészíteni. A propa­ganda-filmbemutatónak érthetően igen nagy közönségsikere volt. Halálozás Nagyboczoni Nagy Lajos nyug. e. isk. igaz­gató. a kolozsvári re), egyházközség presbi­tere, f. hó 9 én elhunyt. Temetése 11-én d. u. 4 órakor lesz a köztemető nagy-kápolná­jából. Tóth Vilmos birtokos f. hó 6-án elhuny1.. Temetése 10-én d. u. 3 órakor lesz m Árkosi családi sirkertbe. Túrós Mártonná sz. Papp Maria f. hó 7-én elhunyt. Temetése 10-én d. u. 3 órakor lesz a szászjenesi családi sirkertbe 19.211 iiösfi haioffla ¥3ii Olaszországnál! RÓMA. junius 10. (DNB.) Olaszország hadbalépésének első évfordulóján hivatalos részről áttekintő jelentést közölnek az olasz haderőnek első háborús évben ‘zárazföldön, vizen és levegőben kifejtett veszteségeiről is. Az olasz haderők 1940 junius 10-tol 1941 május végéig a következő veszteségeket szenvedte eh A hadsereg 17.622 halott, 43.779 sebesült és 132.523 eltűnt. A haditengerészet: 1.075 halott, 1.301 sebesült és 6.146 eltűnj A légi haderő 514 halott, 825 sebesült ts 1.613 el­tűnt. (MTI.) I I Fiivar Magyaros Dlvatbemutatöia a R tiauíban kedden este 8 Érái kezdette!. Belépőjegy 1 P. diákoknak 50 fillér! oisi9 Uj határkő Erdély szellemtörténetében az első erdélvi Magyar Könyvnapok fénye és sikere. Száz és száz magyar remekmű olcsó áron a Lepage könyvkereskedés könyvnapi sátorában. Kér- jan ingyen jegyzéket a Lepage-sátorban. ___ ELLENZÉK politikai napilap fllelös szerkesztő: Z8THURECZKY GYULA fe elűs klaU: Vili SlNDOR â Concordii» Rt. nyomdai miiintézetének nyomása. Felelős nyomdavezető: Katóka Gyula.

Next

/
Thumbnails
Contents