Ellenzék, 1941. május (62. évfolyam, 99-124. szám)

1941-05-31 / 124. szám

I I L n N Z t K 1941 máiul 31. Az Erdélyi Pari Bia^ygy&Blésémelí visszlsangia a fővárosi sajtóban \ fű\ aro>i *;i j(ő meleg visszhanggal ki séri az l-rdélvi Párt alakuló kö/.gyülése­in! szoló jelent« sehet. Minden lap rész- 11*tos tudósításban számol 1 »«* a közgyűlés lefolyásáról s a legtöbb ve/enícikkekbeii nu'ltalja az eseményt, melynek nagy je­lentőségét mintlanny ián kiliangsulv ózzák. Az U| Magyarság megállapítja. hogy Semmiben nem lin.wn- lit a most megalakult I rilelvi Part azok­hoz a politikai szervezetekhez, amelyek­nek szereplését, virágzását es Imkásűt. vagy csendes kimúlását annyiszor láMinv az ország i leteheti. Mar magahanvéve az is furcsa, hogy a párt elnöki tanácsúban nemcsak a kisebbségi mult vezető hireo- sai kapnak helyet, hanem Erdély minden társadalmi rétegének képviselői, az egy­szerű iparosok, parasztok éppen úgy, mint a méltóságos és kegyelmes urak. De olt vannak azok a fiatalok is. akik a/ el­múlt huszonkét esztendő során nein fe­lülről. de legmélyéről igyekeztek össze­fogni az egész erdélyi magyarságot, akik megszervezték és felvirágoztatták az ér­tékesítő szövetkezeteket, a semmiből va­gyont teremtettek a magyar intézmények mögé s gazdaságilag erősítették a min­denfelől támadott ..kisebbséget*’. Az a sors, amelyet a történelem a Királyhágón tuli magyarságra kimért s eltüntette ott az osztályellentéteket, betömte a szakadé­kokat, amelyek annyi jószándékot, auayi nemes törekvést tudnak elbuktatni s a mostoha élet kitermelte, megerősítette az erdélyi osztálytalan magyarságot. Ez je­lentkezik most az Erdélyi Pártban, amelytől bizonyosan lesz inég tanuluiva* Susogó Étterem Unió-utca 14. sz. kerthe yiségs iunius 1-3n nyílik meg. — Káló Károly teljes zenekarával hangversenyez lója az anyaországi politikának s főleg az anyaországi politikusok cgyrészenek. A Pest „Örök magyar egység“ cimeu közöl bősz szabb cikket az Erdélyi Párt alakuló köz­gyűléséről. A hazatért erdélyi részek — Írja a lap — újra egyesültek az anyaor­szágban. föld a földdel, lélek a lélekkel, szív a szívvel, amit az újonnan alakult Erdélyi Párt ezekkel a tömör szavakkal fejez ki programjában: magyar élettér­nek tekintjük a Kárpátok koszoruzta ezeréves magyar földet és legelső köte' lességünknek tartjuk, hogy ezen a földön minden magyar számára otthont, munkát és kenyeret biztosítsunk. Ennek az örök magyar egységnek bonthatatlan szelleme élt Teleki Béla gróf szavaiban és talán még emlékezetesebben fejezte ki a ..má­sodik egyesülés“ bensőségét és jelentősé­gét báró Bánfíy Dániel földművelésügyi miniszter, aki a magyar kormány képvi­selőjeként jelent meg a kolozsvári párt­alakuló gyűlésen. Az uj Erdélyi Párt, amely mögött ott áll a hazatért Erdély egész magyarsága, sűrített megte3tesitője perc Marosvásárhely, 35 4© Nagyvárad, perc Budapest repülőgéppel. n Magyar Légiforgalmi r. t. lÁiiin légi'áratai vasárnap is közlekednek. Jóelöregondoskodjék helyfoglalásról: Mátyás király-tér 7. sz. Telefon: 35—96. és kifejezője a/ os/.lluilallan magyar egy ség ősi gondolatának, a legelső es legna­gyobb nemzetl'*.*nntúrió erőnek. Lvz a gon dokit adta meg vezérszólamát azoknak a beszédeknek. arnelvek a párt alakúiéi ülé­sén elhangzottak. S innen v ;i11 az is hogy a/ Erdélyi Párt munkafeladalait körvo­nalazó program nem csupán Erdélyben, de az, egész országban élénk visszhangot keltett. A „Magyarországban“ Kéj a Géza ir vezefőeikkel az alakuló ko/g\ ülésről. Megelégel léssel nyugtázzuk írja Feja. hogy a közgyűlésen nem történtek ..szenzációk.” Vz. Erdélyi Párt rancsoló szükség! nf k gondolata uralko­dott a lelkeken írja a lap. Az Erdélyi Párt az anyaöl-/.ághoz kil osztottan, le romlott állapotban visszakerült keleti ré­szek mielőbbi talpraúllitásál, a jövő fej­lődés hiányzó alapjainak és elemi felté­teleinek megteremtéséi liiz.lt* ki minden márt haltei bes/orilé» főcélként. Nyilván" való. hog\ a megoldandó feladatok nagy- része a visszatért kelet magyarországi te­rületen elmulasztott intézkedések sürgős pótlásából s/amlékos célzatossággal az el­követett kártevések mielőbbi jóvátételé höl adódik ki és főként érthetővé teszi, hogy a párt villongások megszüntetésén, kiküszöbölésén kivid a kelctrnagyaror­MEGNYÍLT a SÖRKABARE KERTJE Jókai-utca 15. sz. — Uj artista számok bemutalkozása. Elsőrendű zene, tréfák, táncok, stb. Belépti dij nincs. — Kezdete lü órakor. irt nem választott protokollfőnököt és nem jelölt politikai trónörököst és különös jogokkal felruházott alvezéri állást sem létesített. Az Erdélyi Párt újjászületése úgy folyt le, mint minden társadalmi ese- mény Erdélyben: a belső demokrácia je­gyében. örvendezve állapítjuk meg azt is. — folytatja Féja. — hogy az Erdélyi Párt vezetése fiatalok kezében van. Jól tudjuk, hogy az alkotó élet területén ne­héz korhatárt vonni és éppen elég fiatal lelkű „öreg" és szikes szellemű fiatal ta­lálható közéletünkben. Az Erdélyi Párt élére azonban kipróbált fiatalság került, mely a román irnpérium alatt megállotta a helyét és tanúságot tett elhivatottságá­ról. Az erdélyiek mindig megtalálták a nyugati kultúra legjobb forrásait és f el ­Susogó Étterem különtermei Borbén:i Sándor oki. iparművész tervei szerint paza­rul átalakítva szívták az emberi haladás igéit, anélkül, hogy magyarságukból egy jottányit is fel­adtak volna. A kolozsvári kongresszus mindenkit meggyőzött arról, hogy Erdély ma is hü ebhez a legszebb és legértéke­sebb hagyományához. A Pesíep Lloyd másféloldalas tudósításban számol be a párt alakuló gyűléséről és bevezetőjében kiemeli annak történelmi hangulatát. Lé­nyegbevágó — irja a lap — a nagygyűlé­sen kifejezésre juttatott ideologia, amely azé a magyar ifjúságé, amely eddig a magyar politikai élet második, illetve harmadik vonalában állott, gondolatait legfeljebb folyóiratokban vagy magán tár/saságokban közölhette és ezért vér- mérsékletének megfelelően különböző pártokba szóródott szét. Ennek az ideo­lógiának a magva az, hogy Erdély ma­gyarsága kisebbségi sorsban túljutott azon a társadalmi forradalmon, amelyet Európa megkövetel. Ezért nincsen szük­sége sem forradalomra, sem pedig arra. hogy az olasz vagy német társadalmi forradalom külsőségeit utánozza. A párt programja bizonyltja, hogy Erdély ma* gyarsága nemcsak az anyaországgal, ha­nem Európa jövőjével is visszavonhatat­lanul és örök időkre egynek érzi magát. A továbbiak során a lap foglalkozik a párt vezetőségével és gróf Teleki BjHa pályafutásával. A Pesti Hírlap Erdélyi Pórt“ ebnen vezércikket közöl. A nagygyűlésen a minél bensőségesebb összefogás, a minél teljesebb egység pa­szági magyarság politikai szervezetének, az Erdélyi Pártnak a sürgős feladatok legszükségesebb megoldásaiban a kor­mánnyal való szoros együttműködés ut­ján kell haladnia. józan gondolkodás mellett nem lehet kétséges, hogy a mai adott keletmagyarországi viszonyok kö­zött a pártpolitika szokásos eszközeivel nem lehet szolgálni a visszatért magyar­ság életbevágó érdekeit, sem pedig or­szágos érdeket és egy jobb jövő előké­szítését. \y. alakuló gyűlés szelleme és egész lefolyása azt bizonyította, hogy az Erdélyi Párt nein különállást éa regio­nális politikát akar belevinni a magyar közéletbe, hanem megint csak uniót, tel­jes egységet, tökéletes beilleszkedést a magyar állam keretébe. ) A Magyar Nemzetben Parragi György ir hosszabb cikket -Meg­alakult és programot adott az Erdélyi Párt“ eimen. A Redout öreg falai — irja Parragi — ismét megteltek ezen a na­pon Erdéllyel. Erdély jelenével és fájdal­mas emlékű múltjával. Úgy éreztük ma­Susogó Étierem Kitűnő éie'ek, Falok! — Jazz. — ü közönség táncol. — Dizcz- parádé! — Szolid árak! szÉPSícmuúK. zs r )H és száraz. »r< dirik ki kezelése, vitamino:;, hormon « pakkolá­sok legújabb a nerikai móUizer szerint, arc ó t testápolás, helyi fo '/avJások illa" kozmetika. Tulajdonos: PÁZMÁNY NÓdA, Matyii király-tér 20. I. emelet. Telefon: 33—20. ff Kíáioncs névsor A románok 0/ agrárreformmal kap Cxolathnn a világ előtt mindig szo­ciális indokokra: a kisemberek meg segítésére hivatkoztak, hogy mi \ olt a valótág. bizonyítja az alább- név­sor is, amely a s/ovátai fürdötelepen, magyar kisgazdák földjéből kisajátí­tott területen „villahely“ hez jutta­tott „igényjogosultak“ csekély részét sorolja fel: Dr. Daiufea Lm I ügyvéd Marossá sárhely, Avramescu Péter Ítélőtáblái bíró Marosvásárhely, dr. Dunca tic*r gely Kolozsvár, dr. Ilea Livius kir. ügyész Kolozsvár, Metz Ervin lümér- nok Marosvásárhely, Komán János, a marosvásárhelyi földművelésügyi kamara elnöke, dr. Suc;u János rend örkvesztor Marosvásárhely, Zsarda János ügyvéd Marosvásárhely. dr. Porubsky Ferenc ügyvéd Marosvá­sárhely, Serbán Honoriusz Marosvá sárhely, dr. Macavei Brútusz orvos, Codarcea Gyula primprétor Nyárád- szereda, Dolejan János közjegyző Szászrégen, Muntean Elek kataszteri igazgató. Maior Laurean préfor, Muntean József föelnök Marosvásár­hely, Rangli György ny. járásbiró Szászrégen, dr. Curta Jenő ezredes, Codarcea Szabin őrnagy. Andre' Ovi- diusz lelkész Kolozsvár, dr. Pintican János orvos, Rogoz Péter közig ins­pektor. Oltean János lelkipásztor Nyárádszereda, dr. Panacoada Mihály Szováía (nem létező egyén), Smárá- gitan Em i Parajd, Pantea István subprefektus Marosvásárhely, Zseku János gazdasági mérnök Marosvásár hely, Dumitrescu Marius Bukarest, Zeicu János mérnök Kolozsvár stb. gunkat az ünnepi órában a patinás te reniben, mint amikor a megszentségtele- nitett szentegyházat újra felszentelik. A felszabadult Erdély első parlamentje ülé­sezett a Redoutban. Alkotmányjogilag helytelen ez a kifejezés: parlament. Lé­nyegében azonban teljesen fedi a szerdai nagygyűlés a parlament fogalmát, ba ez" j alatt igazi népképviseletet értünk. Mert J a hivatalosan is megalakult Erdélyi Párt Erdély népének akaratát, politikai szán­dékait, reményeit, jogos kívánságait kép­viselte. IN épképviselet elsősorban azért, mert nem felülről toborozták össze, vagy nevezték ki a Redoutban összegyűlt kép­viselőket, hanem maga a nép küldte ki és választotta meg őket. Senki sem ta­lált semmi különöset abban, hogy Szabó nagyváradi gyárimunkás „kedves bará­toménak titulálta beszédében a párt fia­tal uj elnökét, a 42 éves gróf Teleki Bé­lát, aminthogy nem volt semmi színpa­dias gesztus gróf Teleki ama felszólalá­sában, amelyben az őt „méltóságos el­nök ur“-nak címező egyik felszólalót ar­ra kérte, hogy a pártban mellőzzék eze­ket a címeket. LEVÉLPAPÍROK, egyszerűtől a legvá­lasztékosabb kivitelig, legolcsóbban az ELLENZÉK könyv osztály óban, Kolozsvár, Mátyás király-tér 9. 1 ,.v 800 PENGŐS ARANYÓRA LOPÁS A TENISZPÁLYÁN. Kinos meglepetésben volt része tegnap az egyik sétatér! te­niszpályán luri András Rózsa-utca 5. szám alatti lakosnak. Mialatt tenisze­zett, az öltözőben maradt kabátja zsebé­ben hagyta 800 pengős értékű Schaff- hausen márkájú aranyóráját. Amikor át­öltözött és haza akart menni, megdöb­benve vette észre, hogy zsebéből hiány­zik az értékes aranyóra. A l-opás ügyé­ben feljelentést tett a rendőrség bűnügyi osztályán, amely széleskörű erélyes nyo­mozást indított a tettes kézrekeritósére. * HIRDETMÉNY. A’ulirott. mint a Csík­szeredái m. kir. pénzügy igazgatóság 5798/3-— 1941. II. számú határozatával zár alá vett Salzer és Staines ditrúi fűrésztelep-cég zár- gondonka, a zárgondnokságom alá tartozó üzemet 1941. évi június hő 18-án reggel 9 órakor Ditró községben, a fűrésztelep iroda- helyiségében nyilvános árverésen bérbeadóm. Az árverési feltételek — melyeknek egvik pontja szerint az 1939. évi IV. t.-c.-beu meg­határozott személyek-az árverésen részt nem vehetnek — a Ditró községi főjegyzői iro­dában tekinthetők be, hétfő, péntek, vasár- és ünnepnapok kivételével minden délelőtt 8—12 óra között. Ditró, 1941 május hó 26-án. Povázsay László sk., zárgondnok. Versekben tündöklő Erd?iy Magyar költők erdélyi verseinek gyűjtemé­nye (Szentimrei Jenő) kezdettől máig. 150 szerző, 300 vers. 344 lap Könyvnapra fűzve 3.80 P. Azután 4.80 P.. kve 650 P. Balassa B. Isteues éneki könyvnapra kve 3.60. aztán 4.80 P. Mécs L. Összes versei, kvnapra kve 760 lap. 7.50 P. Azután 12 P. Siessen elő­jegyezni Lepagenái Kolozsvár. Kérjen teljes könyvnapi jegyzéket Lepasetól. Csodás melleket »arázssl mabtartóival és princesz- íüzüive!. Gy /gyfüzük orvosi rendeletre Griiü Rózsi Wesselényi Mlltics-ia 14. szám alatt. Lepereg az eső ä freücfioíjáráf, . iramán «ist, vizhatlanitást CZÜI& ÍSl^i&2» I felelősséggel szám. — Telefon 30—35

Next

/
Thumbnails
Contents