Ellenzék, 1941. február (62. évfolyam, 26-49. szám)

1941-02-21 / 43. szám

4 ELLENZIK Iliit i 0 b r u Á r 21. Csäy^nhjAbi! Mint ismeretes. ti la/lakitól s rádión ke resztiil < gyul ául, a mull novemberi fold• rengés folytán na gy csapus erte a isiit• >oml\oi In z \ templomot. /iiiígy mm hun megrongálódott. Annyim, hog\ hulasztha- tuti an juri tusi a szorul. Minden magyar tudja azt, hogy Csili- somlyó székely központ, immár országos tici rel. du azt megelőzőleg, országos er- dumrnul is. Sokat tuti a színtiszta magyar Imit inat rt us az orszugórzó urós hérosz- túnxségért. h. nur tisztult s u hely szűnt! íz okozott s mcglurö kart a szegény fe- rumosul: saját erejükből egyáltalán nem. a Uszegenxitelt körinek segítsége folytán sem tutijuk pótolni s a szükséges javítá­sokat eszközölni. Kunéi fogva a rn. I:ir belügyminisz­térium engedély ével országos gyűjtést in­dítanál: a csiksomlyói kegytemplom kija­vítási költségéinél: összehozására. Csiksomlvót századok során ennél több I és nagyobb csapasok is érték. Mindeniket s mindig kiújulta, kemény munkával is közös áldozattal. Biztosra vehető, hogy a jelen csapást is, a jelen körülményei: között is kiújul­ja. Mert sokaknál: gondja ez. közérdekű az ügy. A székely központ, a magyar kulturn helve, a Magúiról: Nagyasszonya kéri a [ Te segítségedet is. Szükség van rá. Segíts adomáin óddal hozzájárulni a ! kegytemplom kijavításához! I A javítási munkálatok eddigi k'öltsüg- retése 150.000 pengő. Az orszéigos s igy hírlapi gyűjtés bel- j ügyminiszteri engedélyezési szama 363.380 —1940. V. Adományok e címre küldendők: Feren­ces Házfönökség Csiksomlyó. külön csekkszámla szám: 72.208. Adományokat továbbításra lapunk is elfogad. 1 SZOLGÁLATOS GYÓGYSZERTÁRAK. F. év február 15—21-ig a következő gyógyszer- tárak teljesítenek éjjeli szolgálatot: Egyszarvú i gyógyszertár, -Mátyás király-tér 9. Telefon: j 32—23. Demeter, MuSsoHni-ut 2. Telefon: j 13—49. Hargita, Horthy Miklós-ut 1. Tele­fon: 21—55. Dr. Cseresznyés, Bocskay-tér 13. I VASÁRNAP LESZ AZ ERDÉLYI P ÍRT ! SZATMÁRI TAGOZATÁNAK ZÁSZLÓ ! BONTÁSA. Az Erdélyi Párt a visszaeső- J tolt területen egymásután tartja zászló- bontásait. A párt Szatniár városi és Szut- már megyei szervezete folyó hó 23-án tartja alakuló gyűlését a szatmárnémetii városi színházban délelőtt fél 12 órai kez­dettel. Az ünnepélyes alakuló közgyűlé­sen résztvesznek a járási és városi elnö­kök és a községi vezetők. Az alakuló köz­gyűlés program ja a következő: Elnöki megnyitó, tartja Ember Géza országgyű­lési képviselő. Nyolc országgyűlési képvi­selő felszólalása. Választások megejtése. Esetleges indítványok, üdvözlő táviratok megszövegezése. A megtartandó alakuló közgyűlés elé Szatm-ármegye magyarsága nagy lelkesedéssel fordul. KÉT HALÁLOS ÍTÉLET PÉCSEN. Pécsről jelenti a MTI: A pécsi törvény­szék folytatólagos tárgyalás után hozott Ítéletet Szakala György, Kolóczy István és Nyári Ernőné rablógyilkossági bűn­ügyében. A törvényszék mind a bárom vádlottat bűnösnek találta a vádbeli bűn­cselekményekben. Szakala György és Ko- lóczy Istvánt kötéláltali halálra Ítélte. Nyári Ernőnél öthónapi fogházbüntetés­sel sújtotta. Az Ítélet nem jogerős. ANGLIÁBAN SKORBUT-JÁRVÁNY I TÜTTE FEL A FEJÉT. Stockholmból jelenti a DNB: A Nya Dagligbt Allehanda londoni tudósítójának jelentése szerint Angliában skorbut-járvány ütötte fel a fe- iét. Az ország több részéről jelentettek járványos megbetegedéseket az egészség- ügyi minisztériumnak. (MTI.) BORZ \l MAS PUSZTÍTÁSOKAT OKO ZOTT \ PORTUGÁLIÁI FORGÓSZÉL. 1 .iv/abonból jelenti a DNll; A február I->-i lorgns/.el Imi . alma* pusziit.inni most kezdenek kibontakozni, ahogy lassan helyreáll a portugál fővárosban és kői nvekeu a távbeszelöforgaloni. Vjabb és újabb jelentések \ilágitauuk rá az orkán altul okozott károkra. A kiknlőiiegycdhen 21-en haltak meg a szél villáiban. Minim Odekcn az egész erdőség elpusztult. Hiva­talos becslések szerint kél emberöltő szükséges azokhoz a munkálatokhoz, hogy ezt a területet helyrehozzuk. A halálos áldozatok száma százon felül van. Az anyagi kár felbecsülhetetlen. (MTI.) AZ 0SSZ1S IEJI SÁGI szervezetek kép viseltetik magukat a Maria Valéria Egylet 211 ikI álarcos bálján, de ott lesznek az ősz s/.es baráti nemzetek kiküldöttei is színes viseletűkben ívinától Szék elvországig Ebbe/, a kápréizato.s látnivalóhoz ajánlatos a páholy jegyeket maris megváltani a meghívók elő- mutatása melleit Hargitav Bertalanná úrnő­nél Főtér, Erdélyi Bank épülete II em., d. e. 10 —12 óráig. Egy páholy ára (5 sze­mélyre' 25 j).. diákjegy 1.50 p. Jelmez és álarc nein kötelező. KI/) AI )ÁS A/ I PAH OS- OTT IIOINH AJ\. A m'luiny Srllrl rzrlöti megnyilt ipari küzigazgatusi tatii o 1 > um zaro előadása Ucppi o iii a «‘ir egynogyi'd }î órakor «Ir. : I orc la Bal a/s iparkamarai titkár tari rlö- udánt az iparkamara disr.l rrmrlieii. Az I ipaiIfstiiI«-1 elnökségi* ftdliivja ngy az ipái lentiilrl idol jaróságának t a |r j a i t „ mini a város iparosságát, hogy minél nagyold* számiian pdcnjrn meg az. érdekküriikhe vágó rlöadáson. O EK K í'S/.Tl.A LKOZÓ K 01.0/s VAKOK. I Iz erdélyi cserkészkeriilet elnöksége eset- ki-sztalálk'ozúrn fogja összehívni mindazokat \ a Kolozsvárt Itiltó eserkészferf iákul (egyele. i mi hallgatókat és végzet teh et), akik az nj j idők nagy változásaival akár az anyaország- j hol. tikár Eriiéi) más vi fi ékeiről Kolozsvári a i költöztek, llogy a találkoitíl össze lehessen I hívni, felkéri az elnökség mindazokat, akik valahol cserkeszek voltak s gondolkozásaiéul- hon ma is cserkésznek érzik magukat é.s sze rclncnek idönkint tg ve gy tinit cserkészeit társaságában tölteni, hogy szíveskedjenek alábbi adataikat közölni Puskás Lajos kér. elnökkel (Petőfi-utcn 0—1].) Kév, foglalko­zás, születési ér. étidig melyik cserkészcsapat­nál I s milyen minőségben működött, jelenlegi pontos lakcíme. Sebesültek szállítása ti mentőszolgálatot végző repülőgépen KÜLÖNÖS NÖVÉNY. A Búvár februári száma írja: A trópusi Eutada srandeu» Afri­kában. de főleg Jáván terem. A hüvelyesek közé tartozik, de akkora hüvely termése vau, hogy a métert is megüti. Maga a növény is különös. Olyan, mintha a földből egy derék- vastagságú kigvó tekerődznék elő. Átveti magát a közelebb, távolabb á ló fákon, olyan látványt nyújtva, mintha támadó mozdulata ban óriáskigyó volna. Többször visszahajlik egykét fa koronáján keresztül és lelógatja óriási fürtökbe csoportosított virágzatát vagy érett, méteres hüvelyeit. A KOLOZSVÁRI FRANCIA INTÉZET VITADÉLUTÁNJAI. A Kolozsvári Francia Intézet (Bartha Miklós-utea 20... I. emelet) tudatja mindazokkal, akik a francia nyelv és irodalom utáu érdeklődnek. hogy minden csütörtök délután 4—6 óra között vitadél­utánokat rendez. M. Kir. Ferencz József Tudományegyetem Gazdasági Hivatala Kolozsvár (Mihó-ulca 3. sz,}.-327/1941. gh. sz. VERSENYTÁRGYA­LÁST HIRDETMÉNY. M. Kir. Ferencz‘Jó­zsef Tudományegyetem Gazdasági Hivatala 194! évi április hó 1.-től 1941. december hó 31.-ig terjedő időre szükséges iió-, szá­moló- és sokszorositógéjiek karbantartásá­ra 326,1941. gh. sz. alatt nyilvános írásbeli j versenytárgyalást hirdet. Az Írásbeli ajáula tok a Gazdasági IJivata hoz címezve 1941. évű március hő 10.-én 10 óráig személyesen, vagy posta utján adható be. A fenti határ­időre beérkezett ajánlatok a Gazdasági Hi­vatalban 1941« év március hó 10.-én 11 óra­kor fognak felbontatni, mely alkalommal a magukat igazoló ajánlattevők, vagy megha­talmazással ellátott képviselők jelen lehet nek. Bánatpénzül az ajánlat szerinti érték­nek 2%-a (Kettőszázaléka) teendő le kész­pénzben vagy egyéb megfelelő értékben a Gazdasági Hivatal pénztárába. A szállítási feltételeket tarta’mazó nyomtatvány és aján 1 a ti űrlapok a Gazdasági Hivatalban a hiva­talos órák alatt díjtalan kaphatók. A jelen ver­senytárgyalássai kapcsolatos mindennemű felvi ágositással készséggel szolgál a Gazda sági Hivatal minden hétköznap 9—1 óráig. Kolozsvár, 19-41 február hó 17.-ép. M. kir. Ferencz József-Tudományegyetem Gazdasági Hivatala Kolozsvár, Mikó-utca 3. szám. ESKÜVŐ A HALÁLOS ÁGYON. Meg- j ható esemény színhelye volt a uapokbau az Anyagát körüli Mo’dován Gergely-utca 7. szám alatti ház, ahol Endes Lajos anyakönyv­vezető helyettes a halálos ágyon adta össze 8 nem törvényes házasságban éle H J. asz- talossegédet. akinek 9 törvényes házasságon kiviil született gyermeke volt; aki életének uto’só óráiban nevet akart adni gyermekei­nek. A hét elején a fonuyadtarcu, munkában és nélkülözésekben elcsigázott asszony ko­pogtatott be az anyakönyvvezetőhöz és elő I adta, hogy .,férje" utolsó napjait éli és mi­után az együttélésből 9 gyermek származott, meg űkar esküdni vele, hogy régi mulasztá­sát pótolja és a gyermekeknek nevet adjon. Az anyakön)vvezető-helyettes elintézte az irodai alakiságokat, délután taxiba ült és ki robogott a színhelyre, ahol a legsötétebb nyomor fogadta. A valamikor jobb napokat látott és érettségizett tüdőbeteg apával egv szobában élt az anya és 9 gyermeke. Kél tanút hivott ide az anyakönywezető a szom­szédból és a nehéz beteg embert hűséges élettársával összeadta. A megható aktuson könnyeztek a tanuk, könnyezett a férj, de leginkább az anya, akit eddig az élet szava kötött férjéhez, azután most már a tör­vény is. 11941. február 22 f1 A SZENTKERESZT SZÖVETSÉG MŰSO­ROS ELŐADÁSA. A ferencrendiek vezetése a’att álló Szentkereszt Szövetség február hó 23-án. vasárnap délután 5 órakor a róm. kát. főgimnázium dísztermében műsoros elő­adást rendez. A műsoros előadáson a beveze­tőt P. Boros Fortunát mondja. Előadásra kerülnek (A fotográfus) énekes jelenet, ma­gyar dalok, táncszámok, Pétör a B listán, fa­lusi vígjáték és „Üveges szekrény“ táncszá­mokkal tarkított gyermekelőadás. A láncokat a Vajda-nővérek tanították be, az énekeket és a táncokat Braun Ferenc kiséri zongorán. MERÉNYLŐKET TARTÓZTATTAK LE ZÁGRÁBBAN. A Mai Nap írja: Zág­rábi jelnetés szerint tegnap 16 embert tartóztattak le Zágrábban, akik részesei voltak a közelmúltban az ..Amerikai Club44 ellen elkövetett merényletnek. Megállapították, hogy az elfogottak to- | vábbi merényleteket is terveztek. Emlékezzünk! 1915 felírnál 21. Ezen a napon Mntkellu Isiiéin és Szé­kely József volt nagyszebeni 23 I. nepfel keld háti tápzuszlóal/beli tizedesei:. Kelet gali (inban azzal tüntet tél: Iti mnguknt, hogy ti zászlóalj Krehot t őnél megszállt t edelnu vonalú mögött volt és az orosz tüzérség gránátja által felgyújtott paraszt- házból, eleiül: legliornolyabb kot káztuln sóval és szinte már az utolsó percben, In mentettél: a házba szorult gyermekeket. Utána ]>edig nyomban visszatér tel: a ló- vészárukba, hol vitézül és derekasan har­coltál: tovább. Becsülettel véghezvitt. pél- dúsan derekait magatartásukat a kisezüst vitézségi éremmel jutalmazták. Cip&zárlat Ideijeié nz egyik belvárosi cipőüzletben olyun nagy a tolongás, mint a legjobb üz- letmenetlcor, Karácsony elölt. A vevők egy részé, nem is kap ülőhelyet, ezek ott állnak a fel tornyosuló fehér cipődobozhe- gyek előtt, kezükben forgutják, mustrál- gatjál: a cipőket. Egyszer aztán megjelenik két rendőr és a tulajdonos rövid és drámai párbeszéd alán int a segédnek, az bólint, szalad, lehúzza a rolót és az egyszerre sö­tétté vált cipősboltbcn felgyűl a villany. A vevők nagy vásárlási lázukban szinte észre sem veszik a dolgot, csuk arra lesznek fi­gyelmesei:. mikor a tulajdonos a bolt kö­zepére állva, liáttéiben a cipőhegyekkel, tragikus pózban, mint egy színpadi hős a nagy jelenetben,’ kis szónoklatot intéz hozzájuk: — Kérem, önök tudják, hogy a bőrtal­pú cipőkre zárlatot rendellek el. A rende­let értelmében azokat, akik benn vannak c bobban még kiszolgálhatom, feltéve ha csak egy pár cipőre van szükségük. Kérem a vásár gyors lebonyolítását, aztán minden­ki egyenként távozhat kérem ... Kissé megtöröli a homlokát, ki van merülve. Csupa nő van az üzletben, az a fajta, amelyik már február vége felé csak az uj divatlapokat lesi s világháború ide. gazda­sági válság oda azzal törődik, hogy min­dig csinos és divatos és szép legyen. Olyan életfeltétele ez neki, mint pilótának u le­vegő. Egy csoportban három ilyen különösen hangsúlyozottan elegáns hölgy áll és azon tanakodnak, hogy lehet-e márciusban fe- hérdiszitéses cipőt viselni, majd tudomá­nyos pontossággal állapítják meg. hogy csak áprilisban lehet. Olyan vészes szigo­rúsággal jelentik ezt ki. mintha a fehér- diszitéses cipős nőket bekísérné a rendőr, ha márciusban fel merd: venni uj cipői­ket. Ezek csak most riadnak fel és kezük­ben cipőkkel ott állnak kétségbeesve, az­tán mikor ráeszmélnek a t alóságra, biiv- mosollyal környékezik meg a segéd urat és könyörögnek neki, hogy az előre kiné­zett cipőket megvehessek. A Segéd tiltako­zik. a nők oda vannak, arcukról szinte le­fagy a rúzs, elfelejtik a divatvitát és úgy kétségbe vannak esve. mintha legalább is az életük függne attól, hogy tavasszal a legújabb és a legdivatosabb cipőjük le­gyen . . . Egy egyszerű fiatal asszony, aki kisfiá­nál: vett uj pár iskolacipőt, megjegyzi csendesen: — Nem árt ezeknek egy kis cipőzárlat, bizonyisten . . , (—n.) HANGVERSENYT RENDEZ A KO­LOZSVÁRI TÜZOTÓSÁG. Dicséretremél- tó érdekes tervet valósit meg a közeli he­tekben az újjászervezett kolozsvári tűzol­tóság. Nemrégiben zenekart alakított, amelynek tagjai egyetől-egyig tehetséges zenészek s hónapokon át tartó lelkes munkával most hangversenyre készül. A hangversenyt március első felében fogjak megtartani, annak jövedelmét ni újonnan alakított tűzoltó zenekar felszerelésének tökéletesítésére fordítja a testület veze­tősége. A hangverseny műsorén tűzoltó- dalokat fog énekelni a Bástya-dalárda, sze­repelni fog a tűzoltók szimfonikus zene­kara, a kolozsvári Kisiparosok Önsegély­ző Egyesületének dalárdája, továbbá Végh Kató. a budapesti zeneakadémia vég­zett növendéke Tüzoltóver sehet szaval Kántor János, mig az Acélhang-dalárda magyar nótákat énekel. A hangversenyt Zattler Sándor karmester készíti elő s minden valószínűség szerint a Nemzeti Szinhában fogják megtartani. Miután ez lesz Kolozsváron az első tüzoltóhangver- seny, érthetően általános nagy érdeklődés előzi meg. A hangverseny időpontját kel­lő időben közölni fogjuk. I Iparkamara összes termeiben (Royal mozi felett) I

Next

/
Thumbnails
Contents