Ellenzék, 1940. december (61. évfolyam, 275-299. szám)
1940-12-28 / 297. szám
10 'Eí.LFNZP.K 10 4 0 d c c t m h c r 2, H. ZíiísíY-tiaiigverscnv 3 színházijait j Ida: Pásztói ÜViUdan Sokáig emlékezetben maradt a kolozsvári közönség elölt az a/, igazán pompázatos hang- verseny, niel\et ebben a/, nlpbcn a/. hrdélsi Irodalmi Társaság a s/.intársulaltal es a zene! i'ii/n \ atorininmal karöltve rendezett a ■ ' i nli a /.Imii r. r. /.uh's (e/anak, a ni. l-ir. Ope* ruház intendánsának, a kiváló költőnek, /.e n eszer/őnek és zongoramüvé /.nek a vezetése alait. 0 Lnnék .előzménye az. volt, hogy a budapesti i\enr/.eli Zenede fennállásának 50.-ik évfórdidój.in a Fővárosi A igadóban jubiláns dis hangversenyt rendezett, amelyet farkas Ödönnek, a kolozsvári zenekon/.ervatoriu.n felejthetetlenül kiváló igazgatójának, annyi jeles zenei mii szerzőjének pálvanyertes ünnepi nyitányával vezettek be. Ugyauez alkalommal mutatták be gr. Zichy Gézának a Zene címé; kantátáját egy njszerii, érdekes műfajt, amely az emberi kor egyes stádiumait festette zene. dal és élőképek kifejező erejével. A gyermekkort egy bölcsődül, az ifjúságot szerenád az ideál ablaka alatt és deákkar, a házaséletet népdal és tánc, az öregedő kort egy bucsudal érzékelteti, majd az egésznek a Himnusz adta a befejezését. A 6zöveg igaz költői megnyilatkozás, a zeue szindus és vonzó. Hatalmas sikere is volt a bemutatónak. Farkas Ödön hazajön a jubiláns koncertről. még alig szabadult a Zichy-mii megragadó kvalitásainak hatása alól és már tervezgeti magában, miként iehelne ezt Kolozsvárra lehozni és itt méltó keretben bemutatni. Az Erdélyi Irodalmi Társaság kezdő korát éli, minél sűrűbben és hatásosabban eleijeit kell magáról adnia, de anyagiakra is szüksége .vau. Tudja ezt Farkas Ödön .és szól barátjának, dr. Felmeri Lajosnak, a Társaság elnökének és dr. Ferenczy Zoltán főtitkárnak: — Rendezhetnénk egy ügyes dolgot a Társaság javára, elsőrangú művészi esemény lenne. mindenkép méltó hozzátok s még pénzt is hozna ... — Mi az? mi az? kedves Ödön. — Kérjétek fel gr. Zichy Gézát, hogy engedje át a Zene cimü kántátéját kolozsvári előadásra, beszéljetek Ditróival. magam belemegyek a zenekonzervatorium zene- ée énekkarával, vállalom a betanítást, az előadásra kéressétek le a grófot, hogy ő dirigáljon. így nem meradhat el a siker . . . A kitűnő eszme tetszésre talál és már megy is a felkérés Zichyhez, aki készséggel teljesíti azt. Válaszában megírja, hogy a rendezendő hangverseny teljessége okából nemcsak a Zené-t engedi át, de a szintén hasonló zsánerű két másik zenekölteményét, a Vár történetét és a Dolorest. Minthogy pedig a partitura hárfát is követel és tudja, hogy ilyen Kolozsvárt nincs, ő maga lehozza magával Kasztner Alfrédet, az Operaház kitűnő bárfamüvészét. A K0NZERVAT0R1UMI ZENEKAR A zenekonzervatoriumnak akkoriban egy igen jól összehangolt vonós zenekara volt, mely a város legjobb dilettánsaiból és az intézet tanáraiból csoportosult. Mint református kollégista diák és meglehetősen gyakorlott viola játékos, magam is tagja voltam ennek a zenekarnak. Felejthetetlenül kedves esték voltak a próbák ott a régi Belmonostor- ntcai Redutban elhelyezett zenekonzervatorium nagytermében. Farkas Ödön direktor volt a vezetőnk, nagy zenei tudásával és kedves, szellemes modorával lenyűgözött ben' nőnket, szívesen jártunk a próbákra, mert kellemes hangulatban elsőrangú zenei élvezetben is részünk volt. Mozart. Tschaikovszky, yolkmann vonószenekari müveket játsztunk és adtunk elő a konzervatórium nyilvános hangervenyein. Ilogy maga Farkas Ödön is mennyire ambicionálta ezt a zenekart, bizonyítja, hogv rávette az. intézet vezetőséget, hogy < f'v vonószenekari műre országos pályázatot Írjon ki a kolozsvári zenekonzervatorium. A pályázatot Major J. Gyula budapesti ismeri zeneszerző nyerte el Szerenád cimü kvintettjével, egy valóban igen sikerült miivel, melynek különösen n Bus magyar és Gavotte cimü tételei voltak kiemelkedők. A pályanyeries munkát nagy tetszés kíséretében mutattuk he egy konzervatoriumi hangversenyünkön. Â 25 tagú zenekar közül a következőkre emlékezem: primhegedüeök voltak dr. Höntz Kálmán, Sipos Gábor (akkor unitárius diák, ma budapesti ügyvéd), Földes M. József (szintén unitárius diák,, ma győri orvos); másodhegedűsök: Farkas János. Gáraán Dezső; brácsások: Aczél Samu, Sztrahál Ferenc (intézeti tanár) és jó magain; csellisták: Szerencsi Ede, Gámán József és Tonházi Jakab (intézeti tanár); nagybőgősök- Böhm Mihály és dr. Scheitz Vilmos. Sípos és Földes Rn- zitskáné tanárnőnek voltak a legjelesebb tanítványai. A/. 1893. évben Farkas Ödön vezetőnkkel egyiit b-fényképtu tettük magunkat, egy ilyen csoportkép ma i- látható Z.sizsrixann Rezsőnél, a konzervatórium mai kitűnő igazgatójánál. KÉSZÜLÜNK A Z1CHY-I1ANG- VKRSENYRE Farkas Ödön egy este azzal fogad Lennün- | két, hogy ké /.üljünk, mert nagy fába kell vágni a fejszénket. Elmondja, hogy miben tervét vabisilja inog az Erdélyi Iroda1 ni I árvasággal és hogy Zichy milyen kedvesen vá- , laszolt a Társaság kérő levelére. Persze mindnyájan nagy örömmel fogadtuk a tervezett színházi Ziehy-koncertet, rövidesen leérkezett a kotta-anyag és már hozzá is fogtunk a betanulásához. Technikai nehézségek nem mutatkoztak, hiszen mindnyájan jól begyakorlott muzsikusok voltunk. Inkább az árnyalatokra kellett figyelnünk és az. énekkarral való precíz összmunkára. A mi vonósharmóniánkat a katonai és színházi z.c- ! nekar legjobb fúvósai egészítették- Ti egv monstre együttessé. Cimbalomra is szükség volt, erre Molitorisz, a Pongrác/. Laji bandájának jó kottista tagja vállalkozott. Az énekkar női része a konzervatórium kitűnő -növendékeiből került, inig a férfi énekese-, két a Kolozsvári Da-kör adta. Így egy 120 tagú vegyes kar s egy 80 főnyi zenekar állott az előadás szolgálatába. Szólisták voltak , Fábiánok Berta (később Palóczy gyógyszerész j neje) a színtársulat kitűnő >zopranistáia, aki a Bölcsődalt énekelte, azonkívül ő és h apóst Józsa, a társulat alt énekesnője voltak az énekkar szólamvezetői. Girsik Gyula, a városszerte pompás tenorhangjáról ismert dilettáns énekelte a Zene szerenádját, inig BarVASÁRNAP, december 29. BUDAPEST 1. 8 Ébresztő, Szózat, hang* lemezek. 8.45 Hirck. 10 Egyházi ének és szentbeszéd a Terézvárosi plébánia templomból. 11-15 Evangélikus istentisztelet a Deáktéri templomból. 12.20 Időjelzés, idő jár ás- je.entés. 12.30 Székesfővárosi Zenekar. 13.45 Hírek. 14 Hanglemezek. 15 ..Időszerű gazdasági tanácsadó4'. 15.30 Szslonötös. 16 Hangképek vasárnap sportjáról. 16.30 „A világhódító Jézustársaság“. (A rend 400 éves alapítása.) (Előadás.) 17 Hírek. 17.15 Hon- védmüsor. 18 Magyar nóták, cigányzene kísérettel. 19 Hírek. 19.20 Sporteredmények. 19.30 A magyar paraszt a színpadon. (Tanulmány.) 20.40 Hírek, időjárásjelentés. BUDAPEST II. 11—12 Mária Terézia 1. honvéd gyalogezred zenekara. 12.05—12.35 Levernie rádiófé-óra:. 15 Jazz-zongora. 15.30 Emlékezés Kaas Ivórra“. (Előadás.) 16 Sza- lónültös. 16 25 Az Operaház előadásának ismertetése. 16.30 Az Operaház december 28-i előadásának közve'.litése. Hanglemezfe'lvéte’. Figaró házassága“. Az első felvonás után, kb. 18 óra Hírek. Az előadás után kb 19.25 ( Szórakoztató zene. 20.30 Cigányzene közvetítés a Britannia-szállóból. HÉTFŐ, december 30. BUDAPEST. I. 6.40 Ébresztő, torna. 7 Hírek, hanglemezek. 10 Hirek. 10.20 ,,A kétezeresztendős gyorsírás“. (Előadás.) 10.45 „Székely adomák4'. (Felolvasás.) 12 Harangszó, Himnusz, idojárásjeilentés. 12.10 Élnek zongorakisérettel. 12-40 Hirek. 12.55 Hege- dü zongorakisérettel. 13.20 I d ő j e'lz és jelentés. 13.30 Szórakoztató zene. 14.30 Hirek. 14.45 Műsorismertetés. 15 Árfolyamhirek, piaci árak, élelmiszerárak. 15.20 Cigányzene. 1615 Diákfélóra: „A Frithjof-monda“. (Előadás.) 16.45 Időjelzés, időjárásjelentés. 17.15 Tánc lemezei:. Közbeni 17.40 „Egészségügyi Kalendárium“ (Előadás.) 18.10 ..Suomi lelke“. Csekev István dr. egyetemi tanár előadása. 18.40 Cimbalom zongorakisérettel. 19 Hirek. 19-20 A Filharmóniai Társaság rádióhangver- senve. 20.40 Hirek, időjárásjelenté s. BUDAPEST II. 17.15 „Úszó földrészek“. (E’őadás.) 17.40 Ének zongorakisérettel 18 Hirek. 18.10 Gordonka zongorakisérettel. 18.45 „London éeése 1666 ban“. {Felolvasás.) 19.15 Szórakoztató hanglemezek. 20.25 Cigányzene. közvetítés a Hungária-Szállóból. KEDD. december 31. BUDAPEST I. 6.40 Ébresztő, torna. 7 Hirek. hang emezek. 10 Hirek. 10.20 „Egy régi Szilveszter“. Emlékezés Katona József re. (Felolvasás.) 10.45 ..Divalt.tudósitás“. (Felolvasás.) 12 Harangszó, Himnusz, időjárás- jelentés. 12.10 Cigányzene. 12 40 Hirek. 13.20 I Időjelzés, időtárás jelentés. 13.30 Melles Béla J zenekar. 14.30 Hirek. 14.45 Műsorismertetés. dócz Gyula nemesen férfias baritonja a Üu- | csudáit szólaltatta meg. Az összpróbák oly sikeresen haladtak előle. hogy már meg lehetett hívni az. illusztris szerzőt a főpróba és a hangverseny megtartására. Gr. Ziehv Géza Kolozsvárra érkezvén. a pályaudvaron <lr. Felméri bajos és dr. Ferenczy Zoltán, Fark;;.-. Ödön és Ditrói Mór fogadták. Néhányan diákok, mi is kimentünk a fogadtatásra, akkor láttam életemben először ;: magas, igen megnyerő külsejű, I él- ka r n művész arisztokratát, aki szives mosolygással fogadta a kolozsváriak iidvöz'elét. A gróf De Gcrmdu Antóniához szállott, aki már előre meghívta vendégéül. Tiszteletére este színházi előadás volt, amely ,i a gróf meghallgatta Farkas Ödönnel; Tündérforrás cimü igen sikerült kis dăinuiri'. majd előadtál; gr. Zichy Géza Blue- twiog cimü szellemes bis vígjátékét A mii hőse Delor márki (E. Kovács Gyula) a koponyatan tanára annyira belemélyed e tudományág rejtelmeibe, hogy végül ina- niatikussú válik és környezetében mindenkit a koponyaalkata szerint kezel és lehetőleg mindenkiről súlyos defektusokat állapit meg. Sok derültségre ad okot. hogy nemcsak a nejét, leánvát és leendő vejét tartja bolondnak, de a konzul (Szentgyörgvi) estélyén azt hiszi, hogv őrüllek közölt van és mindenkivel öss/.evész. Krasznavné, Hunyady Margit, Dellv Emma, Gál Gyula játszottak még a darabban, mely nagy tetszést aratott és maga a szerző is megköszönte kic müvének iig < . gördülékeny előadását. A FŐPRÓBA SIKERE A gróf tényleg lehozta magúval Kasztn-r Alfréd bárfást, hatalmas hangszere vászon- huzatban már ott volt a színházban, ahol a főpróbát fogjuk megtartani a szerző vezetése alatt. A hatalmas zene- és énekkarnál; a megfelelő elhelyezése bizonyos gondot adott a színház technikai személyzetének, de ezt is ügyesen megoldották. A szükséges díszleteket nem tudta egészében elkészíteni Bentheim Róbert, a színház jeles festője, a hiányzókat a gróf az Operából szállíttatta le s igy a kolozsvári közönségnek módjában volt Spannruft Ágostnak, az Opera kiváló festőjének néhány igazán művészi dekorációjában -gyönyörködni. Két próbán a gróf megtette észrevételeit és általában igen meg volt elégedve a Farkas Ödön betanító munkájával, a főpróbán már minden kitünően egybevágott. Gr. Zichy Gézának még arre is kiterjedt a figyelme, hogy bennünket diákokat a délelőtti próbákra az iskola igazgatóságától kikérjen, nehogy elmaradásunk igazolatlan legyen. Ma is őrzöm azt a névjegyet amelyet dr. Török István igazgatónkhoz küldött az én isko'ai távollétein igazolására. A kolozsvári közönrég felcsigázott érdeklődéssel várta a nagyszabású színházi koncert estéjét. (Folytatjuk.) 15 Árfolyamhirek. piaci c* élelmiszerárak. 15.20 Pátria-hanglemezek. 15.40 Mit föz/.iink'' 16.15 Mentők Szilvesztere. Dr. vitéz József Ferenc kir. herceg, a Budapesti önkéntes Mentőegyesület elnökének előadása. 16.45 Időjelzés, időjárás jelentés, hirck. 17.15 Az év halottak 17.30 A rádió szalonzenekara. 18.35 Ravasz László dr. püspök szilveszteri elmélkedése. 19: Hirek. 19.20 Tarka Szilveszter-est. 21 Cigányzene. 21.10 Mit énekeltünk és mire táncoltunk 1940-ben? (Hang- felvétel.) 22.15 Részletek a pesti Vigadó Szilveszter-estiéből. 23.15 Táncoljunk. Hanglemezek. 23.55 Az Ujesztendő küszöbén. Vitéz Scmogyvári Gyula előadása. A kolozsvári harangok köszöntik az Ujesztendőt. Utána: Himnusz. Ráklezi induló. Majd: A Szózatot elmondja Táray Ferenc, a Nemzeti Szinház tagja. 00.10 A Mária Terézia 1 honvédgya- logezred zenekara 1 óráig. Közben: Cigányzene. BUDAPEST II. 17.15 Cigányzene. 18 Hirek. 18.10 Harsányi Gizi mesél. 18.30 A földművelésügyi minisztérium mezőgazdasági félórája. 19 A BHÉV Liszt Ferenc Énekkar. 19.30 Ruszin népdalok, zongorakisérettel. 20.30 Tánc-lemezek. SZERDA. JANUÁR 1. BUDAPEST I. 8 Ébresztő, Szózat, hanglemezek. 8.45 Hirek. 9 Ref. istentisztelet a Kálvin-téri templomból. Prédikál Ravasz László dr. püspök. 10 Egyházi ének szeutbe- széd a belvárosi plébánia templomban. A szentbeszédet Hamvas Endre érseki helytartó mondja. 11.20 Ev. istentisztelet a Bécsikapu- téri templomból. Prédikál Szántó Róbert lelkész. 12.20 Időjelzés, időjárás jelentés. 12.30 Beszkárt-zenekar. 13.05 Ujesztendő. Márkus László előadása. 13.45 Hirek. 14 Hanglemezek. 15 Adjon Isten mindent az uj esztendőben. Tarka gyermekdélután. 15.35 Ének, zongorakisérettel. 16.05 Lidércek nyomában. Emlékezés Madách Imrére. (Előadás.) 16.30 Harmonium, hegedű, hárfa-együttes. 17 Hirek. 17.15: Petőfi a dalköltészetben. (Felolvasás.) 18.05 A rádió szalonzenekara. 19 Hirek. 19.20: Naptár. Vers és muzsika az esztendő folyásáról. 20 Cigányzene. 20.40 Hirek, időjárásjelentés. BUDAPEST 1L 17.15 A nagyváradi lélek. (Előadás.) 17.35: Beethoven: VII. szimfónia. (Newyorki filmharmónikusok, vez. Toscanini. (Hanglemez.) 18.15: 1. Repülni akart. 2. Öntözködés. (Elbeszélések.) 18.40 A háborús Németország művészete. (Felolvasás.) 19 Országos poslászenekar, 20.20 Tánclemezek. CSÜTÖRTÖK, JANUÁR 2. BUDAPEST í. 6.40 Ébresztő, torna. 7 Hirek, hangelemezek. 10 Hírek. 10.20 A pofon. (Felolvasás.) 10.45 Külföldi híradó. (Felolvasás.) 12 Harangszó, Himnusz, idő járásjelentés. 12.10 Gordonka, zongorakisérettel. 12.40 Hirek. 12.55 Élnek, zonkorakisérettel. 13.20 Időjelzés, időjárásjelentés. 13.30 Magyar nóták, cigányzenekiséreítel. 14.30 Hirek. 14.45 Műsorismertetés. 15 Árfolyamhirek piaci és élemiszerárak. 15.20 Rendőrzenekar. 16.45 A rádió szalonzenekara. 17.-10 Külügyi negyedóra. 18 Tejelő állatok takarmányozása. (Előadás.) 18.35 Zongoraszámok. 19 Hirek. 19.20 Hangképek az 1940. esztendő második felének érdekesebb eseményeiből. 20.20 Magyar tánelemezek. 20.40 Hírek, időjárásje- lentés. BUDAPEST II. 16.15—16.45 Jazz-számok hanglemezről. 17.15 Páholy, műhely, céh, akadémia. (Előadás.) 17.40 Debussy: Ibéria- szvit. (Hanglemez.) 18 Hirek. 18.10 Magyar nóták, zongorán. 18.30 Rókafi kalandjai. Részletek Goethe állatéposzából. 19 Szórakoztató hanglemezek. 20.25 Cigányzene, közvetítés a Flórián-kávéházból. PÉNTEK, JANUÁR 3. BUDAPEST I. 6.40 Ébresztő, torna. 7 Hirek. hanglemezek. 10 Hirek. 10.20 Százesztendős Kossuth Lajos Pesti Hírlapja. (Előadás.) 10.45 Mitől sántíthat a gyermek? (Felolvasás.) 12 Harangszó, Himnusz, Időjárásjelentés. 12.10 A rádió szalonzenekara. 12.40 Hírek. 13.20 Időjelzés, időjárásjelentés. 13.30 Magyar Revü Tánczenekar. 14.30 Hirek. 14.45 Műsorismertetés. 15 Árfolyamhirek. piaci és élelmiszerárak. 15.20 Szórakoztató hanglemezek. 15.40 Mit főzzünk? 16.10 Diák- félóra. Utána: Ifjúsági közlemények. 16.43 Időjelzés, időjárásje’entés, hirek. 17.15 Hegedű, zongorakisérettel. 17.40 Gazdagság. (Elbeszélés.) 13.30 Sportközlemények. 19 Hirek. 19.20: Részletek az Operaház műsorából. (Hangfelvétel.) 20.40 Hirek, időjárásjelentés. BUDAPEST II. 17.15 Bátori Irén mesél. 17.35 Ének, zongorakisérettel. . 18 Hirek. 18.10 A visszatért Erdély talajkincsei. (Előadás.) 18.40 Tánclemezek. 19.30 Képeslapok Holland-Indiából. (Felolvasás.) 20.20 Szórakoztató hanglemezek. SZOMBAT, JANUÁR 4. BUDAPEST I. 6.40 Ébresztő. torna. 7 Hanglemezek. 10 Hirek. 10.20 Szent Cecilia vértairkuhaMla. (Felolvasás.) 10.45 Mit néz- zünkmeg a Nemzeti Múzeumban. (Felolvasás.) 12 Harangszó, Himnusz, ide j álr ás jelen lés. 12.10 A József nádor 2. honvéd gyalogezred zenekekana. 12.40 Hírek. 13.20 Időjelzés» időjárás. 13.30 Hanglemezek. 14.30 Hirek. 14.45 Műsorismertetés. 15 Árfolyamhirek, piaci árak, élelmiszerárak. 15.20 Cigányzene. 16.10 Ifjúsági rádió. Muzsikáló képeskönyv Móra Ferencről. 16.45 Időjelzés, időjárásjelentés, hirek. 17.15 Wagner: Tannhäuser — nvitány. Hanglemez. 17 30 Innen onnan. Hangképek. 18 A pécsi Művészeti Keltek megnyitó irodalmi estje. Közvetítés a pécsi Nemzeti Színházból. 19 Hirek 19.20 A Gyimesi vadvirág. 20.40 Hirek, időjárásjelentea. BUDAPEST II. 17.15 Zorgora. 17.40 S cáiis Missziós Társulat előadása. F--> 1 Edith alapitó főnökasszony: Misszió- ti- - tek. 18 Hirek.18.10 A földmiivelé-üa' misztérium mezőgazdasági félórája. 18.40 i minden történt ötven évvel ezelőtt. ]0.0A A rádió szalonzenekara 19.40 Ne sirj Marik (Felolvasás.) 20.20 Tánc!emezek. x.- ■flHMHkrt É ««