Ellenzék, 1940. december (61. évfolyam, 275-299. szám)

1940-12-14 / 287. szám

19 4 0 d ec ember 14. 'EC LENZ ÉK Vitézzé avatták néhai Zágeni Dezsőt KOLOZSVÁR, december 14. (Saját, tud.) Bensőséges és meghatóan szép. ki­tüntetés érte özv. Zógoiii Dezsőné hírlap- írónőt. Vitéz HoUányi János tábornok táviratilag értesítette, hogy férjét, néhai Zágoni Dezső hírlapírót a Vitézi Széli tagjai sorába iktatták. A kiváló lapszerkesztő és író az 1914-es világháborúban 29 hónapi .frontszolgálatc alatt kilenc háborús kitüntetést, szerzett, köztük a III. osztályú Vaskoronarendet. Zágoni Dezsőt az 1918-as tragikus össze­omlás Erdélyben találta s a gyönyörűen dekorált magyar főhadnagy a romáin ura­lom alatt nem tett esküt, hanem gazdál­kodáshoz kezdett Biharmegyében és eb­ből tartotta jen'.i családját. Aztán az új­ságírói pályára tért át, , ahol hervadhatat­lan érdemeket, szerzett. Három évvel ez­előtt az „Ellenzék“ szerkesztője lett s másfél éven keresztül „Vasárnapi levél“ és „Szép szó“ cimü rovatai kedvenc cse­megéi voltak az Ellenzék olvasótáborá­nak. Gerinces, befolyásolhatatlan, jó ma­gyar volt. Erdélyből a románok üldözése miatt Budapestre ment, ahol a „Magyar- ország“ cimü kormánypárti politikai na­pilapnál helyezkedett el. Tartalmas esz­méket fejtegető vezércikkeivel csakhamar ismerné tette nevét a főváros politikai köreiben. Két évvel ezelőtt gyönyörű és megható elbeszélését olvasta fel a buda­pesti rádióban a korán elhunyt Dsida Je­nőről. Ez volt Zágoni Dezső utolsó iro­dalmi szereplése. Súlyos epekőopcráción esett keresztül és többé nem vehette ke­zébe a tollat, amelynek a román uralom alatt oly bátor. töretlen és elszánt har­cosa volt. Tragikus halála mély részvétet váltott ki úgy az anyaországi, mint az erdélyi ujságirótársadalomban, valamint hatalmas baráti körében egyaránt. Most örömmel vesszük a hirt, hogy né­hai Zágoni Dezsőt a Vitézi Rend tagjai közzé iktatták és őszintén fájlaljuk, hogy ezt a megtisztelő szép kitüntetést már nem érhette meg. ti?- feís&kdtd tiszteit Icái údőti a ţeis&Uâz dto&ke BUDAPEST, december 14. (MTI.) Szé­chenyi Bertalan gróf, a felsőház elnöke, 1 a visszatért keleti és erdélyi országrészek felsőházi tagjai tiszteletére csütörtökön délután az Országház kupolacsarnokában teát adott. Hivatalosak voltak a kormány és a felsőház tagjai, a képviselőház elnök­sége, a visszatért keleti és erdélyi ország­részek országgyűlési képviselői, a képvi­selőház volt elnökei, a minisztériumok főtisztviselői, valamint az égyházi és gaz­dasági intézmények vezetői. Á kupolacsarnokba az oroszlános főka­pun át érkezett vendégek a palotaőrség festői egyenruhás alabárdosai között vo­nultak fel: A bejáratban Széchenyi Ber­talan gróf, a felsőház elnöke fogadta a vendégeket. A kormány tagjai közül ott volt Teleki Pál gróf miniszterelnök, vitéz Bartha Károly honvédelmi miniszter és vitéz Teleki Mihály gróf földművelésügyi miniszter. Megjelent továbbá Tasnády Nagy András, a képviselőim/ elnöke, Színuyei-M.ersc Jenő, a képviselőim/ alel- nöke, valamint Zsindely Ferenc,A vitéz Bonczos Miklós, Fáy István, Stol pe Jó­zsef és. Kádas Károly államtitkárok. A felsőház tagjai közül igen sokan gyülekez­tek össze. Ott voltak József és Albrecht királyi hercegek is.1 Az erdélyi képviselők, akik délután a ké pvi selöházban voltak értekezleten, együtt érkeztél: ál a felsőházija. A kupo­lacsarnokban gyülekeztek és csoportodat alakítva élénken beszélgették. A'felsőhöz régebbi tagjai nagy érdeklődéssel vették körül a visszatért országrészek felsőházi tagjait. Később átvonultak a szomszédos terembe, ahol felszolgálták a teát. Az egy- hegyült vendégsereg élénk beszélgetésbe merülve hosszú ideig maradt együtt. *36 én p®fft Méf i4 filléréit Í3 kapható gyógyszer ígrbap. a Darmo!. Beváltja, amit ígér. Nincs vele bajlódás, teafózés, keserüizf: anyagok nyelése, stb. Jóízű hashajtó HOGYAN KÜLDJÜK A KARÁCSONYI POSTACSOMAGOKAT? BUDAPEST, december 14. (MTI.) A postavezérigazgatóság a karácsonyi és új­évi csomagforgalomban mutatkozó torló­dások elkerülése végett közli a közönség­gel, hogy a nem romló élelmiszereket tar­talmazó küldeményeket ne közvetlenül az ünnepek előtt, hanem lehetőleg korábban adják postára. Ez. alkalommal saját címü­ket és a címzett nevét tartalmazó cini- iratot, amit a csomag burkolatán helyez­nek el, . egy másolatban n csomag­ban is helyezzék el. Az utalványon és a cimiraton nem elégséges a „Vegyesek“, „Éleim szer eh“, stb. elnevezés, hanem pontosan fel kell tüntetni a szállítmányt., példáid: „Egy darab pulyka“, „Egy liter bor“, „Egy kilogram hús“, stb. i I I SZÉKELY és RÉTI1 liutorgyir r. I, Msímvá^árheiy 2 ISandá kiállítása. fippáií Gyüla építész, lakberendező i9!Înt{itfriiteik@n Kolozsvár, Szerjirgyáz-utea 2, sz. 1. m*M. „fénykén! állapítom meg, hagy a magyar külpolitikát az egész ország helyesül“ Pénteken illést tartott az országgyűlés mindkét háza országos kormánybízto-árak helyi szerve által az élesztő eladási ára Kolozsvár város területére 2’30 pen­gőbe lett megállapítva. Kolozsvár, 1940 december 13. Kovács árpád élesztő elosztó. CÁFOLJÁK A FÜHRER ÉS A DUCE KÖZELI TALÁLKOZÁSÁNAK HÍRÉT BERLIN, december 14. (Német Táv­irati Iroda.) A külföldi sajtóban olyan hí­rek jelentek meg, hogy a Führer a legkö­zelebbi jövőben találkozik a Dúcéval. A Wilhelmstrassen kijelentették a hírrel kap­csolatban, hogy ilyen közeljövőben törté­nő látogatásról- mitsein tudnak. (MTI.) A FERENCES HARMADIK REND Eucha­risztikus Szakosztálya jótékonycélu előadást rendez a menedék otthon és a szegények ka­rácsonyi felsegélyezcsére, 1940 december hó 15-éu délután 4 órai kezdettel a rom. kát. főgimnázium dísztermében. Bevezetőt mond: P. Benedek Fidél, rendi igazgató. LEVÉLPAPÍROK, egyszerűtől a leg- választékosabb kivitelig:, legolcsóbban az Ellenzék könyvosztályában, Kolozs-» váar. Mátyás király^ér 9. BUDAPEST, december 14. (MTI.) A felső- ? ház harmadik napja tárgyalja az állami költ­ségvetést. Szombaton és hétfőn nem lesz ülés, kedden azonban 8 órás ülésen folytatja a költségvetés tárgyalását. A pénteki ülést 10 órakor nyitotta meg Széchenyi Bertalan gróf elnök, ürffy Imre volt az első szónok. — Tényképp állapíthatom meg — mon­dotta — hogy a magyar külpolitikát az egész ország helyesli. — Ezután a Belgrádban alá­irt barátsági szerződés megkötéséről beszélt. — Szerződést kötöttünk vitéz és tehetsé- 'ges népek államával, amely egészen biztosan gyümölcsöző lesz a két állam sorsának át­alakulására. Örvendetes e szerződés azért is, mert ezzel a magyar külpolitikának régi el­gondolását valósították meg. . Litéz Meskó Zoltán szembeszállt azokkal a felelőtlen kijelentésekkel, hogy az ország 22 esztendő alatt alig haladt valamit. Hangoztatta, hogy a kormányzó ur vezeté­sével az elmúlt kel éviized alatt a nemzet elérte azt. hogy nagy, számottevő tényező­vé vált Délkelet-En ró pában. Meghat ottan emlékezett meg az erdélyi bevonulásról. El ismerte Erdély különleges helyzetét. Elismeréssel szólott dr. Pál Gáborról, az erdélyi képviselők csoportjának elnökéről. Ezután áttért, a belpolitikai kérdések meg­vizsgálására és kijelentette, hogy az erős kéz irányítását fokozatosan éreztet- J ni kell a szélsőséges kísérletekkel szemben Végül katonai egészségügyi kérdésekét fejte­getett és a földreform kérdését érintve, a zsidó kérdéshez is hozzászólott. A javaslatot elfogadja. A FELSŐHÁZ ÜLÉSE A felsoház délután 5 órakor folytatta a felhatalmazási törvényjavaslatról szóló vitát. Az ülést báró Perényi Zsigmond nyitotta meg. Rauner Mihály volt az első felszólaló, aki kereskedelem és közlekedésügyi kérdésekkel foglalkozott. Hangoztatta a kereskedőután­pótlás és a kereskedői hitelek megszervezéséi­nek szükségességét. Elismeréssel emlékezeti meg a po^ta és a vasút működéséről. Miután a kormányzat iránt teljes bizalommal viselte­tik, a javaslatot elfogadja. Szilágyi Lajos hangoztatta.; hogy a felsőház túlnyomó többsége a kormány mellett áll, ugylát-szik, hoey a kormány belpolitikai tevékenysége elég erélyes és következetes. Sajnos, miközben a kormánynak külpolitikai és katonai kérdésekben súlyos gondjai van­nak, ugyanakkor. szakadatlan küzdelmet kell folytatnia belpolitikai téren az Imrédy-párt­tal és a nyilasmozgalomma!. A zsidó kérdés­sel kapcsolatban kijelentette, hogy. a zsidó kezekben levő vagyonnak át kell mennie ma­gyar kezekbe és azoknak nem szabad kül­földre kerülniük A felsőliázat fenn kelt tar­tani, a honvédséget minden erővel támogatni ke'.'l. — Ezután az idő előrehaladottsá­gára való tekintettel az elnök napirendi in­dítványt terjesztett elő, amelyet elfogadtak. Ennek értelmében a felsőház legközelebbi ülését december 17-én, kedden délelőtt 10 órakor tartja és azon folytatja a költségvetés ■vitáját. Az ülés este háromnegyed 8 órakor ért véget. lniedics 22 színárnyalatban a legtökéletesebb hajfesték. — Kérje fodrászától a világmárkás Imediá-t Kapható minden drogériában és illat- ■ szerkereskedésben !! — A KÉPVISELŐHÁZ ÜLÉSE BUDAPEST; december 14 (MTI.) A kép­viselőház péntek délelőtti ülését 10 ólakor nyitotta meg Tors Tibor alelnök. Napirenden szerepelt az egyes igazságügyi szervezeti és eljárási kérdések szabályozásáról, a büntető Ítélethez fűződő hátrányos jogi következmé­nyek korlátozásáról és megszüntetéséről, az egyes kiilálíamokkal való kereskedelmi for­galmi viszonyok rendezéséről, végül az egye­temi és a főiskolai hallgatók felvételének sza­bályozásáról szóló törvényjavaslatok . egyes szakaszai feletti döntés. Vitéz Zerinváry Szilárd és Tömböly Dénes előadók ismertették a java.,iátokban a bizott­ságok által eszközölt módosításokat. Bejelen­tették. hogy a javaslatot a bizottságok elfo­gadták. A képviselőház fenji javaslatokat harmad­szori olvasásban részleteiben is elfogadta és gzokal tárgyalás és hozzájárulás végett a fel­sőházi) oz tette át. Az .elnök napirendi indítványára a Ház ezután úgy határozott, hogy a karácsonyi szünetekre való tekintettel a Ház legköze­lebb 1941 január 23-án, csütörtökön' délelőtt 12 órakor iii össze, amikor is- a további teen­dőkről fog határozni. Közben még a felső- ház üzenetének átvétele céljából összeül. En­nek időpontjáról az elnök a Ház tagjait a megfelelő módon értesíti. A Ház mai ülése 11 órakor ért véget. . . . karácsonyra _ az ORION-122-es Europav&vó, mert nagyteljesítményű rádió ez, kp.-ára mégis csak 157 pengó Kapható mlntían ORiON raai&KcresKeűóriél líawrtZ-Uazács&ktif IIoíú-zsvá&ok­KüLOZSVÁR, december 14. (Saját tud.) Az anyaországban évek óta minden decemberben, a Megváltó születésének emlékünnepén, katona-karácsonyt ren­deznek. Ez az ünnep annak bizonyiíéka akar lenni, hogy a harcokban megedzett embereknek is meleg, érző szivük van s ez a szív a hazáért való féltés és őrködés mellett nem feledkezik meg arra gon-» dőlni, hogy karácsony estéjén minél ke-' vesebben érezzék a mindennapok rideg­ségét. A katona-karácsonynak minden évbeit igen nagy sikere van. A felszabadult ke­leti országrésznek az idei december 23-árí lesz első Ízben alkalma, hogy ebben atx országossá váló katonai vallásos ünnep­ségben résztvegyen. V> A katona-karácsony, amelyen ősi ka­tona és karácsonyi énekeket meg szoká­sokat elevenítenek fel a szereplők, nem­csak szórakozást nyújt, hanem egybe* jótékonysági célt is szolgái azokkal szexa-p ben, akiknek egyébként nem volna mód­jukban megérezni a karácsony ünnepi je­lentőségét. Az ünnepségről még á rádió) is minden évben közvetítést ad. Termé-í szelesen az első kolozsvári magyar katona- karácsonyt is továbbítani fogja. Kolozsvá­rott ezt az ünnepet a honvédség rendezi a! Magyar Színházban. Az előkészítő pró­bák már meg is kezdődtek. A katona-karácsonyt á helybeli iskolák és intézmények számára külön bemutat­ják. még pedig előzetesei*, december 17-éu délután 3 órakor. Ez a bemutató az ün­nepség teljes műsorát tartalmazza. 50 fil­léres belépőjegy mellett. Az előadás tisz­ta jövedelmét a rendezőség a kolozsvári nyugdíjas szegény színészek javára aján­lotta fel. A karácsöny esti .3 órai előadásra vi­szont egy és kétpengős bejépőjegyet bo­csátanak ki. Tartsa mindenki magyar kö­telességének. hogy ezen az első kolozsvári magyar katona-karácsonyon résztvegyen. Az ünnepély teljes jövedelmét a honvéd­ség'szeretetadományaképpen a város pol­gármesterének adja át, aki még <41 a bel vszinén kiosztja a nélkülöző szegény; magyar családok között. A katona-karácsony műsorának részle­tes ismertetésére annakidején visszaté­rünk. Belvárosi Panzió Kolozsvár, Izabella-utca 4. szám alatt megnyílt Olcsó árak. mm knnviia. !S£Í

Next

/
Thumbnails
Contents