Ellenzék, 1940. november (61. évfolyam, 251-274. szám)

1940-11-23 / 268. szám

I X 1. É V ! 0 [ V A M, 2 Ó &. S V. Á M, £ i L.ENZ-gK Hi erdélyi és az amerihai mîtgqartâg nagySealossádn Kérdéseivel foaiaiKozefí a Budapest! református társadalom BUDAPEST, november 22. A Kálvin- téri Református Férf i társaság ülésén az amerikai magyarok kérdésével foglalko­zott. Az ülésen Máthé Elek kiskunhalasi lelkipásztor nemrégiben tett amerikai ta- nulmányutján szerzett tapasztalata alap­ján az amerikai református magyarság ál­dozatkészségéről tartott előadást. Előadá­sában rámutatott arra, hogy odakint sok­szor 30—40 család milyen hihetetlen ál­dozatkészséggel tart fenn egy-egy egy­házközséget. Ha sikerül Amerikában a magyarok egyházi beszervezése — mon­dotta az előadó — akkor ezek a magya­rok az egyházon keresztül megőrzik ma­gyarságokat is. Az előadó hangsúlyozta, hogy az amerikai magyarságot rendkívül nagyra, becsülik odakint. A magyarok a kin telő nemzetek minőségi sorrend­jében igen előkelő helyet biztosítottak maguknak, talán azért is, mert keresve sem lehetne közöttük bűnözőt találni. Az amerikai magyarokra idehaza is nagy szükség volna. Az előadó szerint odakint azonban még nagyobb szükség van rájuk. Az Egyesült-Államok — úgy­mond -— mindig súlyos tényezője marad a világpolitikának és igy nemzeti érdek, hogy értékes magyarság maradjon és ér­vényesüljön ott. A HAZATELEPÍTŐ kérdése Boér Elek, a Közigazgatási Bíróság ta­nácselnöke. református főgondnok to- vábbfüzte az előadó szavait és hangsú­lyozta, hogy az amerikai magyarságnak hid főnéit kell lennie, s a magyar szellem teljes erejével kell odakint nemzetét képvi­selnie. A visszatérés kérdése elsősorban nem az amerikai magyarokkal kap­csolatban időszerű, lument az Európá­ban szétszórtan élő magsarok haza tele­pítésé a sürgős és ezek között is elsősorban az Óromániában élőké. Boér Elek főgond­nok szerint elsősorban az órotnániába kiszakadt magyarok és csángók hazatel építésé a fontos és az időszerű. ERDÉLYI ÜGYEK Medgyaszav Vince, dunántúli reformá­tus püspök évi hivatalos jelentésében megemlékezik az erdélyi bevonulásról és felhívja híveit az ..Erdélyért“ mozgalom támogatására. — Az isteni kegyelem megengedte él­nem — írja a püspök —, hogy résztve- hessek Kolozsváron a szeptember 15-i örömünnepen. Ez az ünnep életemnek egyik legboldogabb élménye, alkonyaira Hajló napóra egyik legkedvesebb, legra­gyogóbb és legmelegebb buesusugára volt. A kora délelőtti órákban elborult a ko­lozsvári ég, jeléül annak, hogy a magyar ra soha, még az ünnepek idején sem le­hel frlleglelcj'i. S amikor a magyar had­sereg tagjai erőt. sugározva, biztonságot ígérve felvonulták, egyszerre olyan ra­gyogóvá lett. az örömünnep, mintha a ka­rácsonyi csillag égi fénye áradt volna el rajta. Most pedig szeretetünk teljességével, az erősebb testvér minden áldozatra kész leli,ével öleljük ái a nem egy helyütt minde­nükből kifosztott, megrabolt erdélyi magyar véreinket. Álljunk oda az Er­délyért“ megsegítő mozgalom munká­sai közé, adjunk e szent célra a lehető­ség szerint Istentől vett javainkból. A püspök ezután az anyaország gyüle­kezeteinek szükségéről beszélt és mindé- nekfelett azt hangsúlyozta, hogy a mos­tani alkalmatlannak látszó időben is min- denek'felett a hitnek tudományát kell hirdetni és a Bibliát kell odaállítani az élet központjába. IRa ngilík meg Kolozsváron a mérnök- és Épftészegglef fttíésíecfi- níkai kiállítása és előadássorozata KOLOZSVÁR, november 22. (Saját tud.) A Magyar Mérnök és Épitészegy- let — mint közöltük — e hó 23. és 24-éu előadássorzatot rendez Erdély ásvány- olajtermékekkel, szénnel és fával való el­látásával kapcsolatos, tüzeléstechnikai kérdésekről. A kiállítás előkészítése érde­kében dr. Gyulay József műszaki taná­csos már napokkal előbb Kolozsvárra ér­kezett, hogy a katolikus gimnázium mu- sodemeleti helyiségében megnyíló kiállí­tás gazdag anyagát rendezze és megnyitá­sát előkészítse. E kiállítás ke.reteben mu­tatja be a Magyar Király i Technológiai és Anyagvizsgáló Intézet áz elmúlt két évtized tüzeléstechnikai kérdéseinek gya­korlati fejlődését. > A kiállítás ünnepélyes megnyitása ma, pénteken délután 4 órakor lesz a főgim­názium emeleti helyiségében. Á kiállí­tást dr. Vér Tibor miniszteri tanácsos, műegyetemi magántanár nyitja meg és a kiállítás megszemlélése után a Mérnök és Épitészegylet előadássorozatát fát 6 órakor Biró Zoltán egyleti elnök, felső* Közelharcra kerüli sor az olasz és görög csapatok közöd Visszaverték az olasz csapatok a görög ellentámadást RÓMA, november 22. (MTI.) „Valahol Olaszországban“, az olasz főhadiszállás (67. számú közleménye: A görög arcvo­nalon Korcianő szakaszán az ellenség is­mételt ellentámadása megtört csapataink szilárd ellenállásán. Légi erőink heves támadásokat intéztek több fontos kato­nai célpont ellen. Négy repülőgépünk hiányzik. Más légi alakulataink Málta katonai célpontjait és Lavaletta légi kikötőit, erődberendezéseit, lőszerüzemeit (támad­ták, hatalmas tüzeket okozva. Valamenv- nyi repülőgépünk visszatért. Egy angol repülőgép kényszerleszállást végzett Szi­cíliában. A gép hét főnyi személyzetét, köztük fíoyd Átver 2 udor repiilőaltáborna- gyot, egy őrnagyot és három alacso­nyabb rangú tisztet elfogtunk. Eszakafrikában légi erőink fényes győ­zelmet arattak egy jóval nagyohhszámu ellenséges vadászrepülőgép alakulattal megvívott légiharcban. Hét ellenséges re­pülőgépet lelőttünk, három saját gépiink nem tért vissza. Más légi alakulataink sí- j ágyúzás, kérésén bombáztak több vasútvonalat. I légikikötőket és ellenséges táborhelyeket, i Ellenséges repülőgépek Tobruk ellen ir.- < főzett támadása eredménytelenül végződött ! Keletafrikában az ellenség erős tüzér- ! ségi tevékenységet fejtett ki Gallabatnál j lévő állásaink ellen. A támadást gyofsosz- 1 1 againk visszaverték, úgyhogy az ellenség j sok hadianyag és halott hátrahagyásával J kénytelen volt menekülni. Légi erőink j Szudánban pályaudvarokat és táborhelye- ! két bombáztak s eredményes támadást hajtottak végre Aden kikötője ellen h. Egy repülőgépünk nem téri vissza. Az ellenségnek Assah ellen intézett bombatámadása következtében a benszii- löttek köréből öten életüket vesztették, kilencen megsebesültek. Egy ellenséges hadihajót repülőink találattal érlek. (MTI.) ATHÉN, november 22. (Görög Táv­irati iroda.) A Görögországban állomáso­zó angol légi erők parancsnoksága közli, hogy Barnes, a Névé-York Herald Trib un hadi tudósítója egy angol repülő­gép lezuhanásakor életét vesztette. Az angol bombavető, amelyen tartózkodott, az albán-jugoszláv határon lezuhant és minden utasa meghalt. (MTI.) BELGRAD, november 22. (Búd. Tud.) A Pravda szerint Korika és Lerine közti szakaszon az i olasz és görög csapatok küzdelme tető­pontjára hágott. Több helyen közel­harcra került sor. Mindkét részről erős egységeket vetettek harcba. Megszólaltak a messzehordó ágyuk is. Különösen a korikai görög sza­kaszon hallható a nagverejü szüntelen házi tag nyitja meg, utána pedig ..Er­dély szénellátása“ címmel Aliquander Ödön miniszteri tanácsos, az Anyaggazdái kodás Szénipari Bizottságának elnöke, ..Magyarország ellátása ásványolajtermé­kekkel“ címmel dr. Móry Béla királyi műszaki tanácsos, az Anyaggazdálkodás Ásványolajipar! Bizottságának elnöke, vé­gül peciig „Motorikus hajtóerők“ címmel Ordódy János nyug. min. lanácsos tart előadást. Utána a Mérnök és Épitészegy­let ismerkedési vacsorát rendez. Holnap, szombaton dr. Gyulay József műszaki tanácsos ralamennyi háziasz- sz.Qnyt érdeklő problémáról, a házi tüze­lések kérdéséről tart érdekes előadást. Utána Meszlényi Jenő gépészmérnök „Központi fűtések“*, Roth Ferenc gépész­mérnök „Ipari tüzelések“ címmel tart előadást, vasárnap Prob ászka László ki­rályi főmérnök „Fagázgenerátoros moto­rok és teherkocsik“* cirnii előadása fejezi be a sorozatot. Utána bemutatóra kerül az anyagvizs­gálóintézet ■ fagázgenerátoros kisérleli szerkocsiiának bemutatója a róni kát. főgimnázium udvarán. Az előadás és a ' kiállítás látogatása díjmentes. A kiállításra ma érkezik Kolozsvárra a Magyar Mérnök- és Épitészegylet, nem­különben a Technológiai és Anyagvizsgá­ló Intézet vezetősége. névszerinti dr. Makrav Imre MÁV helyettes igazgató.' "Weissmahr Béla szab. ügyvivő, dr. Erdé­lyi Sándor Salgót. Kőszénb. igazg., Roth Ferenc gépészmérnök, dr. Heinrich An­tal Salgót. Kőszénb. igazgató, Beliczav András vegyészmérnök. Meszlény Jenő főmérnök és neje, dr. Móry Béla m. kír. tanácsos, Ordódy János ny. min. taná­csos,. Aliquander Ödön min. tanácsos, Prohá.szka László főmérnök, dr. V ér Ti­bor min . tan. egyet, magántanár, Biró Zoltán ny, min. tan., felsőházi tag. MMÉE elnök, Bárány Béla MÁV igazga­tó, m. kir. ko.rmányfötanácsos, MMÉE ul- elnöke, Ruzitska Lajos dr. nyug. MAá műszaki főtanácsos, MMÉE könyvtárosa, Fvohncr József dr. gépészmérnök, m. kir. kormányfőtanácsos, MMEE főtitkára. Schulek János miiép., a MMÉE igazgató­ja. m. kir. kormányfőtan., Szmodits Káz- mér MÁV miiszaki főtan., Kun Attila, a budapesti Gázmüvek igazgatója, dr. Po- bozsny István, a budapesti Gázmüvek fő­titkára, Juhász István gépészmérnök, Henrich Viktor bányaügyi főtanácsos, Roth Floris bányaügyi főtanácsos, Tho- ma Frigyes m. kir. kormányfőtan., a bu­dapesti Mérnöki Kamara titkára, Haiclek- ker Miklós «ivaros. Bmm Jenő elegánsan berendezett éttermében a havi abona 50 P 3 fogásos ebéd és 2 fogásos vacsora Menü báron fogás étlap szerint 150 P. Villás reggeli. Zóna-pörkölt. Kitűnő erdélyi konyha. Fajborok. Szolid árak. íaászlö Jenő és zenekara muzsikál. Kíil«**vár* Kossu^ii í,aio*-«ÍCíB 5. $7. Szomszédaink határeróditései Németország katonai felemelkedésé vb i párhuzamosan erősödött meg a győztes álla­mokon belül mindinkább az a meggyőződés, bogy a békeszerződések által elkövetőit igazságtalanságok jóvátételére és kiegyenlí­tésére újabb háború következik be. A német politika aktivitása és feszítő ereje önműködően váltotta ki a vele határos, há- borunyertes nemzeteknél a katonai védőremi­szabályok végrehajtását. A háború tapasztalatai alapján az ország védelmére legalkalmasabbnak Ítélt határterü­leti erődítések kiépítését Franciaország kezd­te meg', közvetlenül a világháború után, a német határ mentén mintegy 50—60 km. mélységben végrehajtott területi erődrendszer megépítésével. Az 1935-ig eltelt békeévek e téren való kí­sérletei alapján, francia irányítás mellett fogott hozzá Csehszlovákia is határának meg- erődítéséhez. A munkálatok a szudéta németek, által la­kott határvidék területén indultak meg, az akkori szövetséges hatalmaknak rendkívül nagy anyagi támogatása mellett. A cseh államvédelmi rendszer e területen bárom védelmi övön nyugodott. Az első öv közvetlenül a határ mentén húzódott, a har­madik öv magát Prágát vette körül, mig a második e kettő között haladt. Az erődövek erődsorok láncolatából állottak, amelyek kö­zött nagyobi) erődcsoportok települtek a tá­madásra különösen alkalmas tereprészeken, mint például a glatzi határheugrásuál. 4z erődök kiépítését közvetlenül a határ mentén kezdték meg és folyamatosan haladtak a ha­tár mentén végig. A magyar határon 1936-ban láttak hozzá a munkálatokhoz Pozsonynak Majd a Duna vonalában haladtak, de itt csak a főbb átkelő helyeket erődítették meg támpontszerüen. összefüggő mélységi rendszert az Ipoly men­tén kezdtek el építeni és innen kezdve ha­ladtak lépésről-lépésre kelet felé. Az 1938-as bécsi döntésig a munkálatokkal nem tudtak teljesen elkészülni. Sátoraljaújhelytől keletre az erődök burkoló munkálatai nem fejeződ­tek be. Az első bécsi döntés hazánknak juttatta a határunk mentén épitéit összes eseh erődíté­seket, a pozsonyi hídfő kivéte’ével." A cseh erődök csupán golyószórós rajok részére épültek, egyenként 2 golyószóró és 6 fő megszálló erő számára. A lőiésck páncé­lozottak voltak és általában a szomszédos erődök oldalozására szolgáltak. Csak kivéte­lesen. útzáraknál slb. irányultak a lőrések közvetlenül az ellenfél arcvonala felé. Az erődök falvastagsága nagyjában 120 cm. kö­rül mozgott, bejárata páncélajtóval volt el­zárva. Leküzdésükre csak közepes vagy arc­úéi nehezebb tüzérség jöhetett számításba. Kis térfogatuknál fogva igen kis célpontot mutattak. Az erődök egymástól 400—500 m. távolságra állottak, üvenként három sorba». Támadásra igen alkalmas területeken k t övét építettek. Géppuskák, nehéz fegyver«.k térközeiben vagy mögötte, a támogató tüzér­ség pedig az erődrendszer mögött települt volna táborszerü állásokban. A drótakadályo­kat már nem tudták kiépíteni a csehek, csu­pán az útzárak készültek el teljesen. Bár a cseh haderő az 1030. évi őszi moz­gósításkor a határra felvonult, a tábori erődí­tések munkálatait mégsem hajtolta vegre. Románia a Károly-vonal kiépítését 1938- bau kezdte meg és azt igen nagy lendülettel végezte. Ez az erődrendszer a csehekétől ab­ban különbözött, hogy a beton erődöv nem állott olyan közel a trianoni határhoz, mint a cseheké. Az egyes erődök mintegy 15 fő befogadására szolgáltak. 3—1 géppuskát, köz­tük esetleg páncéltörő puskát vagy golyószó- rót foglaltak magukba és egyesek páncéllc,- ronnyal is el voltak látva kisebb lövegek ré­szére. A páncéíanyag azonban hiányzott, mert a bekövetkezett politikai események kö­vetkeztében azokat a Skoda-gyár nem tudta idejében leszállítani. Az erődök közölt igen erős. háromszoros drótakadály húzódott és az erődök első vonala előtt mintegy 6—8 m. széles, meredekfalu harckocsi akadályárok feküdt. Az erődöv mögötti terepet tábori erödités- szerüen építették ki. Az erődöknek külön megszálló csapatai voltak, mig a tábori erő­dítéseket soralakulatok szállották volna meg. A csehekkel való összehasonlitáshan feltű­nő volt a románoknál', hogy ezek a tábori erődítés elemeit igen kiterjedt mértékben építették ki. A románok betonerődreudszerüket a máso­dik bécsi döntésig csak Nagyvárad és Érmi- háJyfalva közt, valamint — a Számos-völgy kijáratának lezárására — Szinérváraljánál építették ki. Mindkét állam erődrendszere egyazon sors­ra jutott. Az igazság elé nem lehetett beton­építményeket huzni és azok összeomlottak, mielőtt hivatásukat betöltötték volna, LEVÉLPAPÍROK. egy sáriitól m kft* választékosabb kivitelig, teg*lc*tttóí<as* •üt Ellenzék körtyvosutályáiwtB» vár, ÁUtyáf király .fér f* * s *

Next

/
Thumbnails
Contents