Ellenzék, 1940. október (61. évfolyam, 225-250. szám)

1940-10-05 / 229. szám

A magyar költészet gyöngyeiből...

j—iiiiMii— mii—miina—iwi IM« an I« H I n ii ttiít ir~rii«iiiiimnriT-------ii»n ’"‘“"“'im I ii^MWr***^ UHnanuMMMmi mmmmmmmmmmmtmammm

A SZÉKELYEK

PETŐFI SÁNDOR

Nem mondom én: előre (Székelyek, Előre mentek úgy is, hős fiuk;

Ottan kíván harcolni mindegyik,

Hol a csata legrémesebben zúg.

Csak nem fajult el még a székely véri Minden kis cseppje drága gyöngyöt ér.

Úgy mennek a halál elébe ok,

A mint más ember mennyegzöre inén; Virágokat tűznek kalapjaik Metilé s dalolnak a harc mezején.

Csak nem fajult el még a székely véri Minden kis cseppje drága gyöngyöt ér.

Ki merne nékik ellenállani? i .*; Hy bátorságot szivében ki hord? Mennek, repülnek mint a szél, s iizik Az ellenséget, mint a szél a port.

Csak nem fajult el még a székely véri Minden kis cseppje drága gyöngyöt ér.

Katona-ének

‘ BALASSA BÁLINT.

Vitézek! mi lehet

E széles föld felett

Szebb dolog a végeknél? ^

Holott kikeletkor A sok szép madár szól,

Kivel ember ugyan él!

Mező jó illatot,

Az ég szép harmatot Ad, ki kedves mindennél.

Ellenség hirére Vitézeknek szive Gyakorta úgy felbuzdul!

Sőt azon kívül is Csak jó kedvébül is Vitéz próbára indul:

Holott sebesedik, öl, fog vitézkedik,

Homlokán vér lecsordul.

T eres zászlók alatt Lobogói kópiát Vitézek ott viselik,

Roppant sereg előtt Távol a sik mezőt Széljel nyargalják, nézik.

A párduez kápákkal,

Fényes sisakokkal,

Forgókkal szép mindenik.

Jó szerecsen lovak Alattok ugrálnak Hogyan trombita riad,

Köztük ki strázsát áll,

Ki lováról leszáll,

Nyugszik reggel, hol viradt Midőn éjien éjjel Csataviseléssel Mindenik lankadt, fáradt. ’

VA jő hírért, névért,

A szép tisztességért ők mindent hátra hadnak, Emberségről példát,

Vitézségről formát *Mindeneknek ők adnak,

Midőn mint jó sólymok.

Mezőn széjjel járnak,

Vagdalkuznak, futtatnak.

Ellenséget látván.

Örömmel kiáltván,

Ők kópiákat, törnek,

S ha súlyosan vagyon A dolog harcokon,

Szólitatlan megtérnek;

Sok vérben fertezvén,

Arcul reá térvén,

Űzőt sokszor megvernek,

A nagy széles mező S a szép liget erdő Sétáló palotájok;

Az utaknak lese,

Kemény harcok helye,

Tanuló oskolájok;

Csatán való éhség,

Szomjúság s nagy hévség.

Fáradság: mulatságok.

Az éles szablyákkal Mélrán örvendeznek,

Mert fejeket ők szednek;

Viadal helyeken Véresen, sebesen,

Halva sokan feküsznek;

Sok vadmadár gyomra Gyakran koporsója Vitézül holt testeknek.

Óh, végbelieknek,

Ifjú vitézeknek Dicséretes serege:

Kiknek e világon Szerte szerint, vagyon Mindeneknél jó neve,

Mint sok fát gyümölccsel.

Sok jó szerencsékkel Áldjon Isten mezőkbe.

RIADÓ

CZUCZOR GERGELY

Sikolt a harczl síp; riadj, magyar, riadj!

Csatára hi hazád, ki fent aczélt ragadj!

.Villáma fesse a szabadság hajnalát

S fiirössze vérbe a zsarnok faj bíborát!

' Él még a magyarok Istene. J Jaj annak, ki feltámad ellene;

Az Isten is segít: ki bír yeliink?

Szabad népek valánk s azok legyünk!

Nem kell zsarnok nekünk, csatára, magyarok! Fejére vész-őialál, ki reánk agyarog,

Ki rabbilincseket s igát kohol nekünk,

Mi... leikébe tört verünk!

Él még a magyarok Istene. j Jaj annak, ki feltámad ellene;

Az Isten is segít: ki bír velünk?

Szabad népek valánk s azok legyünk!

Talpunk alatt a föld s fejünk felett az ég Tanú legyen: hogy áll Árpád hős népe még; ,

S mely e szent földre hull, minden csepp honfivér, Kiáltón égbe a bitóra bosszúért!

Él még a magyarok Istene.

( Jaj annak, ki feltámad ellene;

Az Isten is segít: ki bír velünk? j Szabad népek valánk s azok legyünk!

.Tiporva szent jogunk, szent harczczal óvjuk azt, Pusztítsa fegyverünk a... gazt S zsarnokok torán népek vigadjanak,

A nép csak úgy szabad, ha ok elbuktanak.

Él még a magyarok Istene. j Jaj annak, ki feltámad ellene;

Az Isten is segít: ki bír velünk?

Szabad népek valánk s azok legyünk!

Elé! Elé! Jertek, haramia hadak,

Kiket nemzetbakók gyanánt uszítanak, Temetkezésiekül, ti bősz szeFnderek,

Helyet degvész vadak gyomrába leljetek!

Él még a magyarok Istene.

Jaj annak, ki feltámad ellene;

Az Isten is segít: ki bír velünk?

Szabad népek valánk s azok legyünk!

Szivünk elszánt keserv; markunk vasat szőrit, Csatára milliók imája bátorít; óh drága véreim! vagy élet, vagy halál!

De szolganépre itt a zsarnok nem talál!

Él még a magyarok Istene.

Jaj annak, ki feltámad ellene;

Az Isten is segít: ki bír velünk? v Szabad népek valánk s azok legyünk!

Vitézek, őrhadak, fogjunk búcsukezetv Iszonytató legyen s döntő az ütközet; j Ős áldomás gyanánt eresszünk drága vért,

|Végső piros cseppig hadd folyjon a honért!

Él még r. magyarok Istene. i Jaj annak, ki feltámad ellene;

Az Isten fis segít: ki bír velünk? (

Szabad népek valánk s azok legyünk!

A MAGYAROK ISTENE

[ PETŐFI SÁNDOR

Félre kislelkiiek, akik mostan is még Kételkedni tudtok a jövő felett,

Kik nem hiszitek, hogy egy erős istenség Őrzi gondosan a magyar nemzetet!

Él az a magyarok Istene, hazánkat Átölelve tartja atyai keze;

Midőn minket annyi ellenséges század Ostromolt vak dühhel: ö védelmeze.

Az idők, a népek éktelen viharja Elfujt volna minket, mint egy porszemet;

De ö szent palástja szárnyát ránk takarta,

S tombolt a vihar, de csak fejünk felett.

Nézzetek belé a történet könyvébe,

Mindenütt meglátni a vezérnyomdokat,

Alint a folyóvizén által i nap képe,

Áthúzódik rajta arany-hid gyanánt.

így keresztül éltünk hosszú ezerévet;

Ezer évig azért tartott volna meg,

Hegy most, amikor elértük a révet,

Az utolsó napok eltemessenek?

Ne gondoljuk ezt, ne káromoljuk ötét!

Mert káromlás, róla ilyet tenni fel,

Nemhogy egy Isten, de még ember sem űzhet Ily gúnyos játékot gyemckeivel! |

f .‘ % ■

A magyar nemzetnek volt nagy és1 sok vétke,

S büntetéseit már átszenvedte ö;

De erénye is volt, és jutalmat érte

Még nem nyert: jutalma lesz majd a jövő.

Élni fogsz, hazám, mert élned kell; dicsőség És boldogság lészen a te életed;

Véget ér már a hétköznapi vesződség;

Várd örömmel a szép derült ünnepet!

Nemzetőr-dal

ARANY JÁNOS (1848)

Süvegemen nemzetiszin ,özsa,

A jnkamon édes hah ám csókja;

A'e félj, bubám, nem megyek, világra: Nemzetemnek vagyok katonája,

Nem kerestek engemet kötéllel;

Zászló alá magam csaptam én fel: Szülő anyám, te szép Magyarország, Hogy 1 ne lennék holtig igaz hozzád!

Nem is adtam a telkemet bérbe;

Négy garajezár úgy se‘ sokat érne;

Van nekem még öt-hat garajezárom Azt is, ha keil, hazámnak ajánlom.

Fölnyergelem szürke paripámat; Fegyveremre senk, se* tart s2ámott Senkié sem igaz keresményem:

Azt vegye hát cl valaki tőlem!

Olyan marsra lábam se* billentem,

Hogy azt bántsam, a ki nem bánt engtm De a szabadságért, ha egy iznyi, Talpon állok mind halálig vini.

ÉBRESZTŐ

BAJZA JÓZSEF

Ébredj nagy álmodból,

Ébredj, Árpád fia!

Fölkelt a nap, hazádnak Föl kell virulnia.

Ellenséges hadakkal Vívtál ezer csatát,

Szivéreden ezerszer Váltad meg e hazát,

A felvirradt kor ismét Igényli szivedet;

Vért nem kér, csak hazáért

Égő szerelmedet;

Igényli, hogy becsüljed Honod külföld felett;

Vedd, ápold, mikkel Isten Megáldá földedet.

Amit gyártott magyar kéz,

Nevelt a hontelek,

Amit magyár zamattal Ihlettek a szelek;

Mi a rónák felett él, Hegyaknában terem,

Mindaz nemes fajodnak Erőt adó elem.

S függjön rajtad daróc bár,

S szembántó színzavar,

Kecses, mikor hazáért Égő szivet takar.

Óh nemzet, nemzet, eszmélj Becsüld meg tenmagad,

Gyilkold le szolgavágyad,

Mely külföldhez ragad;

Járj egyesült erővel,

Tégy egy szent fogadást, Hazádnak Istenén kivül Nem fogsz imádni mást!

Te népek óceánján Hullámtól vert sziget,

Kit mint elsülyedendöt Ezer jós emleget:

Mutasd meg a világnak,

Hogy még erőd szilárd,

Hogy ezredes korodnak IJj ezredév sem árt.

Mutasd meg, mit vihet ki Erős szivláng alatt,

Az elszántság hatalma,

És az ércakarat.

Ébredj nagy álmaidból,

Ébredj, Árpád fia!

Fölkelt a nap: hazádnak Föl kell virulnia!