Ellenzék, 1940. szeptember (61. évfolyam, 199-224. szám)

1940-09-15 / 211. szám

r r iten 7ek

'V

___________________

—11 lllll MII—■ ■IHIITfMf

'10 4 0 i*T ptembe r 11Csatadal

PETŐFI SAXDÓR

Trombita hajsog, dob pereg,

Kész a autóra <i sereg.

Előre! I

Satui u golyó. cseng a kurd.

Ez lelkesíti a magyurt. f

Klóré!I

Föl a zászlói al magasra.

Egész világ hadd Unhassa.

Előre! I

Hadd lássák és hadd olvassák.

Rajta szent szó van: szabiul súg. _ . Előre! I

rAki magyar, aki vitéz.

[■íz ellenseggel szembe néz.

Előre! I J * £>

Mindjárt vitéz. mihelyt magyar, * ú s az Isten egyet akar.

Előre! 1 v I

Véres a főid lábam alatt, Lelőtték a pajtásomat.

Előre! I

fin se leszek rosszabb nála

Berohanok « halálba. .

Előre! { ('

'ft*

Ha lehull a két kezünk is.

Ha mindnyájan itt veszünk is!

Előre! I

Hogyha el kell veszni, nosza, -v Mi vesszünk el, ne a haza.

Előre! ■ »•

Két ország ölelkezése PETŐFI SÁNDOR

És az idő eljött, bár nem hamar,

De nem is későn még, midőn ■ *,

\4 szent imádság meghallgatva lön,

•Midőn eggyé lett mind a két magyar!... Ki eddig a porban hevertél, r

Légy üdvözölve kebelünkön, Erdély!

Oh nemzetemnek drága szép testvére, Simulj, simulj testvéred kebelére, Amelyben a szív most oly édesen ver... Légy üdvözölve százszor, százezerszer!

Mi jól esik ölelkezésünk,

S még is milyen sokáig késtünk!...

De mindegy, mindegy, feljött végre A győzedelmes nap az égre.

Mely összesimult arcainkra süt,

S örömkönnyüket szárit mindenütt.

Oh nap, ne bántsd e könnyeket,

Melyek most pilláinkon rengenek, *

1Amelyeket Öröm csepegtetett; í Hagyd a világnak végeiglen Ottan ragyogni szemeinkben.

Hagyd ott ragyogni mindég!...

Mag yar szemében ez oly ritka vendég. í

<5

Együtt vagyunk és együtt maradunk! Nincs isten és nincs ördög, aki Ismét széjjel bírná szakitni Ölelkező karunk.

Ha majd leszóltunk a holt, nemzetekhez... Egy volt a bölcsőnk, koporsónk is egy lesz, De én nem félek többé a haláltul; 1 Viselje bármilyen csalárdul "A változékony sors magát,

Sebet kapunk talán, de nem halált.

Jöhetsz, most már jöhetsz vihar,

Nem rettegjük már haragod,

Két ország eggyé olvadott,

Két élű kard lett a magyar,

Mely jobbra is vág, balra is vág. 1 Es jobbrabalra majd érzilt csapását!

S te, lelkem, szállj a Királyhágón által Érzelmeimnek tündérvilágával,

Es szórd el ott e kincseket.

Ajándékozz meg ifjat, öreget,

Hadd gazdagodjék mindemk meg, • De legszebb részét add a székelyeknek! Csókold meg a székely fegyvereket.

Azok csákódtól tündököljenek,

S azoktól nyerj te hős-erőt,

Mely úgy türidöklik a világ előtt!

S ka bejáród a völgyeket, !

Röpülj föl s állj meg bérceik felett,

S hogy megismerjék a rónák fiát,

SáítzeL szemükkel, mint a délibáb.

r

VITÉZEINKHEZ

Erdélyben

PETŐFI SAN DOB,

Y1R Mi BENEDEK ( I78‘>)

li: kikel harcnak mezején szemlélek ürömmel:

I i, kikben már re^i magyar vér, s félni tudatlan l.élck vall, honunk jelesebb védői, huszárok! li vagytok, kiket Ozmánnak vad népe remegve Néz; kik elölt megvonja magát a durva negédség. érzékeny lelkek! míg Múzsám z.-ngi vitézi Lángotokat, harchoz készüljetek! Oh! ha ijeszthet, S rettenhet nevetek, mit nem fog tenni hatalmait Karjaitokba szokott fegyvertek? — Rajta viíézekl

Egy katona éneke

RIMAY JÁNOS ^

Katonák hadnagya, Istennek jobb karja,

Kit ö szeret, annak vagyon éles kardja;

Segíti, építit véle jár s nem hagyja.

Ezt dob, tromhltaszó mindenkor vidítja,

Az ellenség ellen örömmel indítja, j Köpi4 rontásra karját vastagit ja.

Roppanást, sikoltást, lövést semminek vél, Megbátorodváo ö Istenében; nem fél A sok pogány vérnek szag fával uc,yan ét.- ütf .Jr>. « a

Halát, sem kín, s rabság öt nem tartóz Krisztusát, mert ez nép szidja s kárhoztatja, íVi szívből, mert mennyből Istene bittatja.

Ékes diadalmán szíve buzog s örül,

Pornódnak mellette baráti mlndkörül:

Segíti latente, mert rajta könyörül.

IVéres fegyverével, kinyitott sebével Hazatér, örvendez jó híre nevével,

Nem gondolván semmit sebe sérelmével,

Kedves életnek ezt valaki nem vallja,

Istenét s jó nevét az szívből utálja,

Hazája oltalmát minden jónak tartja.

Kérjük sz úristent közöttünk maradjon,

Bő nyárral, szép Ősszel bennünket megáldjc;:,

Yig tavasat és telet nekünk érnünk adjon.

A felköh nemességhez

BERZSENYI DÁNIEL (1797)

Él még nemzetem Istene! ,

Buzgó könnyeimen, szent öröm, ömledezz!

Állsz még-, áHsz, szeretett hazám!

Nem dőlt még: alacsony porba nemes fejed!

Méltán búsJakodám előbb, )

Hogy hérosz eledd nyomdokiból kitérsz,

S régen félt veszedeJmidet Rádhúzzák netalán maid buta korcsaid.

Hála! mást mulat e sereg, ,

Mely most, régi magyar módra, nyeregben GJ, Nem szállt Trója alá soha Ily szép spártai had, sem Hunyadink kevéfy * Zászlóit nem emelte volt Rettentőbb hadi nép Becs letörött faláru Csak sast nem zenek a sasok,

S nem szül gyáva nyuiat Nubia párduca.

Thétis nagy fia nem maradt Cliíaronnál, mikoron kardra veté szemét:

Árpád vére se hűlhet el,

Ámbár rég herverésfz. a puha pamLagon.

I Nézd: most felköti fegyverét,

Csákóján lobogó kolcsag emelkedik.

Buzdító katonás ruhát \

Ölitvén, lelke nemes lángja kígeriedez.

Majd kardjára felesküszik,

Mindent ront s megemészt, mint heves Afrika Búsult tigrise, amidőn Ordít kölykeiért s körme viaskodik.

Majd felkelnek alatt ed is,

Oh József nagyanyád Trézia bajnoki,

S bátran mégy, szeretett vezér A jégálpeseken s Adria öblein.

E nép nem gyű le vész csoport,

Nem rabbérbe emelt bús buzogányt keze, önként áldoz ez életet,

S horgas kardja hantjaiért hasit Míglen hősi bihor süveg Tündöklik fejeden, Hunnia csillaga,

Eszterházy, dicső magyar!

Míg győző eleid pallosa combodon Csattog: győzni fog a magyar,

S Andrásnak ragyogó napja le nem menend!

Barangol é* /,úf(, zúg m őszi wti\.

Csörögnek a fűk száraz lombjai,

Mimi rali kezén n megrázott bilincs,

MuHgasn. zugó szel, hadd br.széJjek én! liu el nem hullgutsz, lúlkiúltaluk,

Mint nöhirá«t az < gi háború.

Égy nemzet ón két ország hullja meg,

Mi lvennein eddig titkon fórra csuk,

S amit kehiemből momim kirepítek,

Mint a vulkán uz égő köveket.

Az. fórra bennem, az fújt ér» nekem,

Hogy egy nemzetnek két országa van, hogy E két országos nemzet n magyar!

Ez tette lelkem pusztává, a bánat Pusztájává, hol egy tigris lakik;

A vérszemíi, « lángszemű harag.

Oh e vadállat hányszor verte el Magányos éjim csendét, a nődön Besii voltot te puszta léikéinél! —

Mely ördög súgta, hogy kettészakadjunk. Hogy szétrepessziik a szent levelet,

M ég diadalmas őseink irának.

Szivük vérében mártván kardjukat? Kettészakadtunk és szép levélből Rongyok levének, miket elsodort És sárba dobott a századok viharja, lábbal tiportak bennünket. Könyökét Es jajkiáltást küldöttünk az égbe.

De panaszunkat az be nem fogadta.

A rabszolgákat nem hallgatja az meg,

Mert a ki jármot bágy nyakába tenni,

Méltó reá, bogy azt hurcolja is,

Mig össze nem dől a korbács alatt. Tartottunk volna össze: a világ most Tudná hírünket, nem volnánk kizárva A templomból, hol a nagy nemzeteknek A tisztelet tömjénét égetik.

Tartottunk volna össze, nem törölnénk Szemünkből annyi fájdalmas könyűt,

Midőn forgatjuk reszkető kezünkkel Történetünknek sötét lapjait.

A porszemet, mely csak magában áll,

Elfúja egy kis szellő, egy lehelet.

De hogyha összeolvad, összenő, ha A porszemekből szikla alakul:

A fergeteg sem ingathatja meg!

Fontoljuk ezt meg. elvált magyarok,

A mit mondtam, nem új. de szenţ igaz.

Az események romboló szele Nem fú jelenleg és a porszemek Nyugton hevernek biztos helyökön;

De ha föltámad a szél, mielőtt

Eggyé olvadnánk: el — szétszór őrükre

A nagy világnak minden részibe,

És soha többé meg nem leljük egymást, Iparkodjunk. A század viselő«,

Születni fognak nagyszerű napok.

Élet — halálnak vészes napjai.

Fogjunk kezet, hogy rettegnünk ne kelljen.; Az eljövendő óriásokat.

Tartsuk meg a szép, a szent kézfogást, Tartsuk meg azt. oh édes nemzetem!

Ki legelőször nyújtja ki kezét,

Azé legyen a hála s a dicsőség;

S ki elfogadni azt vonakodik?

Annak porára szálljon minden átok,

Melyet sírunkra majd virág helyett Éltetni fognak maradékaink.

Kiket őrökre megnyomoritánk!

HUSZÁRDAL

Dohrentsi Gábor

Sírtál anyám egykor ériem,

Hogy huszárnak felütöttem;

Ne sdrj, anyám, fiad jól van Vitézek közt a táborban.

Fájva váltam Juliskától,

Şzive repedt bárfaijától;

Ne sírj Julis, hived jól van,

Vitézek közt a táborban.

De ha nem él anyám immár,

Ha JuHshoZ eddig más jár,

Akkor szivem a táborban Vitézek Közt sincsen vígan.

Könnyet ejtekt nagyot erre!

, Csak egy balzsam jó szivemreÎ Körülnézek a táborban,

Ahány pajtás, majd mind így van.

Nyugodj anyám, édes dajkám!

Élj boldogul s2ép Juliskám! Kedvesetek a táborban,

•r Királyáért s hazáért van..

i s Vitéz vagyok, felmegyek én,

Paszománt lesz csákóm széfén S majd azt mondják a táborban,■

, AI agyar tűz volt a fiúban.