Ellenzék, 1940. szeptember (61. évfolyam, 199-224. szám)
1940-09-24 / 219. szám
8 ti lle n7 fiK 1 9 4 ö szeptember z /. MUHI Díszes nemzeti zászlói ajánJéltez Kolozsvárnak a Magyar Országos Tiizolió Szövetség IU D 4PKST. szeptember 21. (MTI.) I Magyar Országos Tűzoltó Szövetség <lr. vitéz Kiss Lajos elnök-lésével. elnöki tanácsülést tartott. I szövetség elhatároz- tn. hogy díszes nemzeti zászlót ajándékoz Kolozsvárnálvalamint üdvözlő tavimtól küld a felszabadított 22 erdélyi taros tűzoltóságának és 3000 pengőt adományoz a ielszabadult varosok tűzoltóságainak átszervezése céljából, továbbá egy-egy baj- társ díjtalan üdülésének költségeit viseli. I szövetség elfogadta azt az indítványt, hogy az 1910. évi nagygyűlést Kolozsváron tartsák meg. Eckhardt Tibor cikket irt az erdélyi feladatokról BUDAPEST, szeptember 21. Eckhardt Tibor, a Független Kisga/.dupárt elnöke cikket irt Erdélyről és többek között u következőket mondotta: Tartsuk távol Erdély földj-'-löl a strébereket és arra törekedjünk, hogy elejét vegyük annak, bogy a visszatérés szent örömeibe a jogos neheztelés keserűsége vegyüljön. Vkik a szervezés munkájút végezték Erdélyben az elmúlt 20 év idején, vigyázzanak ur- ia. hogyan végzik ezt az uj bonalapitást. Essenek a kezére a hitvány árulkodóknak, tkik -zeméKes érték híján, uuy akarnak érvényesülni, hogy ócsárolnak es meggyanúsítanak mindenkit, aki italuknál különb és ezért személyes ambícióikat látják veszélyeztetve. Kötő-, kötszövővox és harisnyagyáraknak szál lit IPARI ÉS KERESKEDELMI K. F. T. ezelőtt John & Dunkel ERNS1EDEL cottongépeket C. TERROT SÖHNE körkötő- és kötszövő gípeJet ELITE DIAMANTWERKE A. G. legmodernebb kivitelű lapot és jacqu3rd kötőnek.t GEBRÜDER LUDWIG, „UNION“ bolyhozó-gépeket GROZ-BECKERT tűket, platinákat VERG BÖTTGER 3 szátás harisnya varrá- és kettóző gépeket BACH & WINTER íedőgépeket PLE1SSAER MASCHINENFABRIK int'riock gyors varrógépeket LUDWÍG & Co. lánckütéses varrógépeket WÜRKER automatikus hímző gépeket. Orsózógépeket, felszereléseket, alka!rés:eket. Elismerten legjobb javítóműhely. BUDAPEST, V., ÚJPESTI RAKPART 2. Telefon 122-915. A bukaresti magyarellenes - támadásokat az Universul vezeti BUDAPEST, szeptember 24. (MTI.) A ..Pest" cimü lap zürichi értesülése szerint, a román sajtó, mint Bukarestből jeentik. a magyar cáfolatok ellenére folytatja a rémhírek terjesztését és magyarellenes támadásait. Ebben a horná yos célú sajtókampányban az ..Universul“ vezet, mely vasárnapi számában fantasztikus rémhíreket közöl a Kolozsváron és más, Magyarországhoz visszakerült erdélyi városokban maradt románok sorsáról. Nem As angol király rádióbeszédben ismerte be, hogy országa katasztrofális helyzetben van Fokozott erővel folytatódnak a London elleni légi támadások LONDON, szeptember 24. (MTI.) VI. György király tegnap a Buckingham-palotá- ban rádióbeszédet intézett az angol néphez. Az angol uralkodó beszédében hangoztatta, hogy a birodalom népei tudatában vannak annak, milyen félelmetes az ellenfél ereje. Az első háborús év letelt. 193() szeptember óta sok minden történt, nagy nemzetek buktak el. A harc most a kapunk előtt áll — mondotta beszédében az anaol királv. -—- A támadó hadseregek a csatorna másik oldalán, partjainktól mindössze 20 merffddnyire állanak. Éjjel-nappal folynak a legi támadások London ellen. Az első vonalban harcolunk, oogy védjük örökségünket. szabadságunkat és hagyományainkat. A király hangoztatta, hogy Anglia nem áh egyedül és bizik Amerika jóindulatában. A Nagybritanniaert folyó harc középpontjában London áll. Ezért elsősorban a londoniakhoz MŐl, de mindazokhoz is, akik hasonló veszélyek közepette küzdenek Angliáért. Közölte, hogy a lakosság minden rétegéhez tartozó férfiak és nők számára uj rendet alakit: a György-keresztrendet amely rangsorban a Viktória-keresztrend után következik. Részvéttel emlékezett meg a támadások áldozatairól, majd hangsúlyozta, hogy az angol nép súlyos napokat élt át s lehet, hogy még súlyosabb napok várnvk rá, de bízni kell Istenben és az angol nép cllcná’ló eiejébcn. LONDON, szeptember 24. (MTJ). A Reumeglepő, hogy ez a propaganda sikerre talált a vasgárda soraiban. A bukaresti magyar követséget és lőkonzulátust erős rendőri készültséggel vették körül. Bukarestben az este hire volt, hogy a tengelyhatalmak fővárosai közbelépésre készülnek a feszültség megszüntetése érdekében. Komoly .jukaresti körökben tartanak tőle, hogy a feszültség növekedése súlyos veszélyt jelenthet a megmaradt Románia számára is. ter-ügynökség jelen!'.: A vasárnap éjszakai két légi támadás és a hétfő reggeli légi támadás alkalmával több bomba London belső területére esett. A bombák háztömböket találtak el. A támadás még szürkületben kezdődött. A fényszórók élénk tevékenységet fejtettek ki és nz ellenséges repülőgépek a felhők között kamatek fedezéket. A sötétség beállta után London egész területén az ágyúitüz nagyobb volt, mint valaha. Nagy robbanó erejű bombák délnyugaton és északnyugaton több házat és üz’etet romba döntöttek. Bombák cV.etc Vngiia délkeleti és délnyugati részeinek más városaira b. BERLIN, szeptember 24. (MTI). A hétfőre virradó éjjel Louioi ellen végrehajtott német légi támadásokban 150 repii’őgép vett részt. A német légi haderő ismétlődő hullámokban támadta meg az angol fővárost és a kikötők dokkberendezéseire dobott különböző nagyságú bombák.:’. LONDON, szeptember 21 (MTI) Az angol légügyi és belső biztonsági minisztérium jelentése szerint a mult éjszakai nem légi tevékenység főcélja ezúttal is London környéke volt. A bombázások nagy területre terjedtek ki. Több helységben házak és ipari épületek kárt szenvedtek. Több ember megsebesült s közülük néháuyan meghaltak. Bombákat dobtak egyes dálkelctangiiai városra is. Három városban több ember megsebesült, i ietve meghalt. Az egyiptomi fialárvidéhcn tovább folyih az olasz előnyomulás, d€ a Harsa flalruh elleni nagy iániodás míg nem indul! meg BERLIN, szeptember 21. (MII.) Az ..Essener National Zeitung", (hiring lapja, nagy cikket kozol Uihltentrop elutazó-óval év a római megbeszélésekkel kapcsolatban. \ lap szerint a háború szempontjúból óiiá-i jelentőségű események vúrliutók. \ ..National Zeitung" azt Írja, hogy a legközelebbi napokban más államférfiakkal is megbe.széle- >ek lesznek és a tengeyhatalmak vezetői njra érintkezésbe lépnek egymá'sa . BELGRAD, szeptember 21. (MII.) \ helg- rádi Uc.litika cimü lap úgy tudja, hogy (.iano gróf o’a-z k id ügy miniszter csütörtökön Berlinbe érkezik. \ lap tudósitója jelenti Berliniül1. hogy ottani vélemény szerint Delke- leteurópa békéjét a tengely hatalmak véglegesen biztosították. Bl DAFEST. szeptember 21. (MTI.) Az ..I j Nemzedék“ zürichi jelenté e szerint Hibbentrop német birodalmi külügyminiszter vasárnap visszautazott Berlinbe, miután három zor is tanácskozott Mussoüniv el. A német külügyminiszter mórt a spanyol beliigy- mini:zterrel fog tárgyalni. Több helyről hire kell, hogy Spanyolország nemsokára belép a bábomba, de erre az. eshetőségre vonatkozólag sem német, sem olasz részről nem hangzott el bivalalo kijelentés. Berlini és római Ilitek szerint nincs kizárva, hogy Hitler. Mussolini és Franco találkozik. A spanyol beliigy mini: ztor egy ébként valósziniileg még a héten Rómába is ellátogat. BUDAPEST, szeptember 21. (MTI.) Az ..Esti I j»úg" munkatársa fog alkozik a ,.Po- polo d ltaba cikkével, mely szerint a tengelyhatalmak Európát nem tudják úgy átszervezni. ha egyúttal nem szervezik át Afrikát i-. \ iszont Afrikát nem lehet megváltoztatni anélkül, hogy ne változtatnák meg Európát. Afrika Európa legtermészetesebb gazda-ági bázisa, r/.érl teljesen Európa érdekkörébe akarják kapcsolni. RÓMA. szeptember 21. (MII.) Kómában erősen tartja magát a/ a bir. bogy Serrano Sumer spanyol beliigy miniszter pénteken az. olasz fővárosba érkezik Ezzel szemben küI- íöfdi lapjelentések szerint ( iano külügyminiszter utaznak Bér inbe, hogy folytassa a Kómában megkezdett tárgyalásokat. Ezt a birt római hivatalos kö röklx-n nem erősítettek meg. BERLIN, szeptember 21. (MTI.) A DNB távirati iroda jelentése szerint a vezető német lapok Ribbentrop német külügyminiszter római látogatásával kupe->o atosan hangsúlyozzák a római megbeszélések alaposságát és szívélyes hangját. Churchil nek megköny- nyilhetjiik a jósolgatást — írja a Berliner Börsen/eitung. majd Így folytatja: A tengelyhatalmak folytatják a Versailles! szemét kitakarítását. Olaszország leljegen ura az afrikai Összeköttetéseknek. Amig a Themse partján rejtvényeket fejtenek meg, addig a német és o asz nép földön. levegőben és tengeren küzd az igazság diadaláért. RÓMA. szeptember 24. (MTI.) Peruzzi o asz gyarmatügyi miniszter nyilatkozott a német és olasz afrikai együttműködésről s kijelentette, hogy ez az együttműködés a Duce és a Führer egyenes utasítása alapján log megtörténni. Teplánszky PENSIO Budapest, IV., Bécsi-utca 5. Tel. 382—157. Minden modern komfort. Polgári árak. napig szenzációs darusítás pár hibás selyemharisnya P 33 fillér• Lei Í30. Dávid Fsresí-a'fv 10 szám udvzrh&n. Ko 440 FRANCIA INDOKÍNAI megszállják a japánok BEIiLIX. szeptember 24. A Német Távirati Iroda jelentése közli a japán császári főhadiszállás közleményét, melynek szöge a következő: A japán és indokinai hatóságok a japán és a francia kormány közt lefolyt tárgyalások értelmében szeptember elején megbeszélést tartottak az őket közösen érdeklő kérdésekben. Szeptember 22-én japán időszámítás szerint délután fél 5 órakor megegyezés jött létre. Ennek értelmében japán csapatok szeptember 23-án megkezdték a békés előnyomnlást Fran- cia-índokina északi részében. Amikor át lépték a határvonalat, eddigi jelentések szerint néhány szakaszuk kisebb ellenállásba ütközött. Mindazonáltal remélik, hogy az előrenyomulás komolyabb nehézség nélkül mehet végbe. A japán külügyminisztérium közli, hogy Hanoyban Írták alá vasárnap délután a végleges japán—francia megegyezést a japán részről szükségessé vált hadműveletekről. TOKIÓ, szeptember 24. (MTI): DNB: Â japán császári főhadiszállás közleménye szerint a francia-indokínai csapatok Du- gangnál hétfőn délelőtt végleg beszüntették az ellenállást. A japán hadsereg is nyomban megszüntette az ellenségeskedést. KdmiH! 3őzsef legrégibben fennálló ingatlanforgalmi irodája Deák T'erenc-utca 45 sz. Ha házat eladni, vagy venni akar, úgy forduljon bizalommal hozzám, kertes családi házak, villák, bérházak, parcellák. a város bármely részében nagy válaszlék áll a vevő rendelkezésére Lakóházak es birtokok átcserélésére Erdély minden részében nagy előjegyzéseim vannak. TOKIÓ, szeptember 24. (TMI.) DNB: A japán katonai küldöttség vezetője szerint hétfőn délután Indokina kérdésében megállapodás jött létre az indokinai hatóságok és a japán kiküldöttek között. NEWYOIK, szeptember 24. A Neuyork Times szerint, mint a Stefaui-ügynökség közli, Washingtonban a japán előrenyomulás nagy meglepetést keltett. A washingtoni külügyminisztériumban addig is, amig további részletek érkeznek, kijelentették, hogy Anglia és Amerika egyetértőén tiltakozik Indokina és Hollandindia status-quojának Japán részről való minden megsértése ellen. A Ha- vayban összevont amerikai hajóraj továbbra is helyén marad. Japán katonai megfigyelők szerint — jelenti a DNB — Japán Tndokinába történt bevonulása teljesen elzárja Csang Kaj bele elől az utánpótlás útját és igy Japán újabb lépése a esuukingi kormányra hala os csapást jelent. Ha a kínai haderő jnegróbálná, hogy tovább folytassa a kilátástalan tevékenységét. a japán csapatok azonnal telje? ellentámadást intéznek Yüuan ta?l*soá;?y ellen. * DR. BUIA MARIA csecsemő- és gyermekgyógyászati rendelését megkezdte. Rendel d. u. fél 4-től fél 5-ig. Majális-utca 321 A. ■ I MERKUR KARTELENK1VÜLI izzói* fi mPíi gazdaságos fény ki9 áramfogyasztás garanciával viszonteladóknak nagy árengedmény. Tegyen egy próbát! — Gyártja: MERKUR IZZÓLÁMPAÜZEM Budapest, VI. Aréna-ut 122 szám. íA ^-^cordia Rt: nyomdai mjiiniézetéJdtk nyomása.