Ellenzék, 1940. augusztus (61. évfolyam, 172-198. szám)
1940-08-04 / 175. szám
A tanárok tudományos munkássága Irta: BRÜHL EMÁ1UEL 1. A tanárok tudományos munkásságáról szólva, először azt a kérdést ke)! tissiazűunk, vájjon szükséges-e egyáltalában a tanárnak akként foglalkoznia a maga szaktudományával. íiogy maga is új eredményekkel gazdagítsa. Ezt a kérdést elég gyakran fölvetik maguk között a tanárok és elég számosán akadnak, akik azt hangoztatják, hogy nem szükséges. Csak az szükséges, hogy szaktárgyának (vagy szaktárgyainak) terén elért újabb fölfedezésekkel, ismeretekkel tisztában legyen. Szükséges továbbá az is, ha nem is éppen olyan fóltétlen követelményként, hogy tudását minden téren, a művelődés egész területén állandóan fölfrissitse; nehogy a vígjátékokban annyiszor kifigurázott egyoldalú, szaktárgyain és orrán lul nem látó tanáftipussá váljék. Akik ezt a fölfogást vallják, azt szokták mondani, hogv két urnák nem lehet szolgálni: nem lehet valaki lelkiismeretes tanár is, aki minden erejét a nevelés és oktatás munkájának szenteli. aki mestersége legújabb eredményeinek ismeretében a legtöbbet akarja nyújtani az ifjuságuak és nem lehet ugyanakkor a maga tudományának buzgó munkása is. Ebben a kettősségben vagy az egyik, vagy a másik érdek szenved, még szerencse, ha nem mind a kettő. Azt is hangoztatják némelyek, hogy nem mindenkit áldott meg az Isién azzal a tehetséggel, hogy újat alkosson, vagy hogy tudományos vizsgálódásának eredményeit írásba is tudja foglalni. Megvan az a képesség?, hogy megszerezze és hasznosítsa az uj ismereteket, de többre nincs ereje. Mindkét tételben van jókora igazság, de a tudományos foglalkozás éo a tud' 'áay előbbvitclét azoktól lehet elvárnunk, ik* uek tehetségük is van, akaratuk is van és elég erejük ahhoz, hogy élethivatásukat el ne hanyagolják miatta ' ' — í Kétségtelen, hogy a tudományos világ és a társadalom többi rétege is (ezek között különösen a szorosabb értelemben vett közép- osztály) mindig a tanárságtól várta és várja ina is a tudományok művelését. Nagyot néznének az emberek, ha a tanárok egyszer azzal állanának elő, hogy ez nem az ő dolguk; ha az bizonyítanák hogy nékik csak az a kötelességük, hogy átadják az uj nemzedéknek azt a tudományt, amelyet mások termeltek. A termelés maga másoknak a feladata. A tanár munkája hasonlatos a kereskedőéhez, aki szintén nem termel csak továbbad, köz- vetít; a kereskedőnek sincs érkezése ahhoz, hogv a portékát elő is állítsa. Kettőjük között csak áz a különbség hogy az egyik szellemi javakat árul, a másik anyagiakkal kereskedik. Sokan bizonyára azon is csodálkoznának, ha elárulnék nekik, hogy van a világon olyan hely, ahol a tudósnak semmi más dolga nincsen. csak hogv kutasson, gondolkozzék, tör* jp a fejét, egyszóval hogy tudóskodjék. Ellátják minden szükségessel, ami tudománva műveléséhez kell természetesen azzal is, amire néki magának és csa’ádjának a gondnélküli megélhetéshez szüksége van. Vagy áz állam látja el. vagy valamelyik tudományos intézet, vagv éppen valamelyik milliárdos,, aki ugv akarja kiengesztelni a sorsot, hogy ilyen bolond szerencséje volt, vagy igy akarja leróni tartozását a művelődésnek. Ez a helv terniészetesen Amerika. Európában egyelőre egyébre kell a pénz. Mig naluhk is ilyen intézmények nem lesznek. a tudós munka legtöbbször csak mellékfoglalkozás. Nálunk senki sem foglalkoz- hátik C9ak azzal, amivel akarna és szeretne, még az egyetemi tanár sem, érdeklődésének körét néki ?s jórészt hallgatóinak szükségleteihez kell szabnia, tehát a tudományos kutatás somsinek sem lehet főfoglalkozása. Nálunk (talán másutt is) az a helyzet, hogv az a kevés ember, akinek a Gondviselés adott annyit, hogv anyagi, megélhetési gondja ne legyen, nem érzi szükségét annak, hogy tarjon, és tanítson, nem érzi kötelességének, hogy ideiét és vagvonát és tehetségét a tudományok fejlesztésére, tehát az emberiség javának előmozdítására fordítsa Úgy látszik, ez a természet rendje. 2. Nem térhetünk ki a feladat elől, bármenynyire bizonygatnék is, hogy nem a ml dolgunk volna, csakhogy a tudományos munkálkodásnak napjainkban sokféle akadálya van. Mindenekelőtt u a bizonytalaaág és van. Mindenekelőtt az a 'bizonytalanság és nyugtalanság. Ez az állapot semmiképen sem alkalmas arra az elmélyedésre, amelyet minden komoly szellemi munka megkövetel. A másik hátráltató a mindennapi kenyérnek a gondja. Kevesen élhetnek ma marcipánnal, mindenki érzi az idők mostohaságát, dt egyetlen munka sem követel annyira egész embert, mint a nevelőé és tanítóé, nem lehet hát csodálni, ha némelyik tanárnak nem marad testi ereje sem a tudománnyal való foglalkozásra. Egy másik akadálya a komolyabb munkádnak a szükséges könyvek és folyóiratok hiánya. Nincsen olyan tudomány, amelyet csak úgy az ingujjából rázhatna ki az ember. Minden munka azzal kezdődik, hogy számla- Veszi az ember a kérdésre vonatkozó irodalmat, nehogy másodszor is fölfedezze Amerikát. Aztán meg egyik gondolat másikat kelt életre, vagy ellentmondásra késztet, de talán nem is kell Lővebben magyarázni, mennyire nélkülözhetetlen valamely szaktudomány eredményeinek ismerete; egyetlen fontos lépését sem lehet büntetlenül figyelmen kifül hagyni. Ehhez azonban elsősorban megfelelő magyarnyelvű könyvtárra volna szükség. A mai viszonyok között gondolni sem lehet arra, hogy a tanár a maga pénzén csak a legszükségesebbeket is megvásárolja, hiszen alaposan meg kell fontolnia, ha esztendőben egyszer valamely klassz'kus darab előadását meg akarja nézni, nehogy havi mérlege fölhoruljou. Érdemes volna megkérdezni (ez is érdekea szociográfiai fölvétel volna), ki hányszor volt tavaly színházban, hangversenyen, mozgóban vagy más nem ingyenes előadáson, Az Erdélyi Muzeurn, a Kárpát Egyesület s hasolók népszerűsítő előadásai évről-évre lálogatuttabbak, ennek c3ak örülni lehet, de ha okát keressük, lehetetlen rá nem jönnünk arra, hogy középosztályunknak csaknem ez az egyetlen módja a művelődésre, mondhatnám a szórakozása is. Ez aztán elrontja, megkeseríti örömünket, de annál halasabbaknak kell lennünk ezeit iránt az intézmények iránt, mert ma igazán hivatást teljesítenek és nélkülözhetetlenek. Itt volnának középiskoláink könyvtárai, ezek a múzeumi és egyetemi könyvtár felál-, litása óta háttérbe szorultak, mert nem volt rájuk szükség. Ezért nem is igen fejlesztették őket tervszerűen, pedig a magyar tudományos irodalom termése nem volt olvan nagy, hogy a világháború eűőtti költségelőirányzatból egészen meg ne lehetett volna vásárolni és az értékes szépirodalmi alkotások megvételére is maradt volna elegendő fedezet. Ma mindenki tudja, hogy iskoláink hogyan küszködnek a fennmaradásért, ma fényűzésnek látszik azt kiváuni tőlük, hogy egyrészt pótolják a mult hiányait, másrészt szerezzék meg az újabb tudományos munka-1 kát, legalább a magyarokat. Pedig ha komolyain akarunk harcolni az elmaradás ellen,, ezt föltétlenül meg kell kiváunank. A könyvtárak évi átalányát legalább a kétszeresére1 fel kell emelni; milliós költségvetésben 25—.?() ezer lejért nem szabad fukarkodni, ha igazán szükségesnek, muszájnak tartjuk a tanárok továbbképzését. Ehhez fölötte« hatósá-' gainknak is segitőkezet kellene nyujtaniok: és különösen elő kellene mozditaniok a kolozsvári iskolai könyvtárak ellátását és fejlesztését, minthogy főiskolai hallgatóink is használják és rongálják. Sokszor azonban csak használnák, ha megvolnának azok a könyvek, amelyekre tanulmányaikhoz szüksé-. gük van. Vajmi gyakran hallani tőlük csalódott és csodálkozó felkiáltást, ha valamelyik bagyon keresett könyv hiányzik. ' Van annak már vagy tizenöt esztendeje, hogy egy köz- és szépirónk felvetette egy1 kolozsvári Magyar Ház építésének tervét. Az illetékesek akkor nem tartották a dolgot időszerűnek, azt mondották: életbevágóbb és sürgősebb feladatai vannak az erdélyi magyarságnak. Ezelőtt mintegy üt évvel ismét szóba került a terv, úgy látszott, hogy lesz is belőle valami, de nem lett semmi. Sok mindent terveztek ebbe a házba, többek között egy modern könyvtárat is megfelelő ol-j vasó- és dolgozószobával; itt találna otthont sok magyar intézmény és egyesület, amelyek most egy-két szobában szoronganak vagy éppen otthonok sincsen. Nem hiszem, hogy abból a rengeteg pénzből, amelyet ezek a szervezetek tizenöt éven át házbér fejében élfizetek, ki nem telt volna a Láz felépítésének jókora hányada. Volna neki egy szép előadóterme és egy nagyobb hangversenyterme, ebből jövedelme is lenne, nem kellene idegenbe menni vagy alkalmatlan kis érmekben (sokszor drága pénzért) szorongani.' Még most sem volna késő komolyan hozzáfogni a megoldáshoz. Azt mondják ugyan némelyek hogy mindez csak szép, de megvalósíthatatlan álom: hounan veszünk rá pénzt. Minden amit az ember ezen a földön elért, alkotott, kezdetben ábránd és jámbor szándék volt egy-két rajongó ember lelkében é9 megvalósult, mihelyt a gondolatot, erős akarat magáévá tette. Nemrégiben ol-, vastam egyik napilapunkban, hogy egy székely falu knlíturházat szeretett volna épi-: teDi, egy jómódú, gyermektelen özvegy telket is adott erre a célra, de pénz nem volt, az építéshez, összeült a falu férfi és nőszövetsége, egyidőben, de külön-külön hogy az építési költség előteremtéséről tanácskozzék. A férfiak nagvon akarták, de a nincs miből elég hamar eldöntötte a kérdést: elhatározták, hogy jobb időkre várnak. A nők tanácskozása tovább tartott, jobban bírták szóval. Amikor megtudták a férfiak határozatát, méregbe jöttek és megfogadták hogy csak azért is megcsinálják. Mindeuik asszony felajánlotta tvukjainak minden nélkülözhető tojását: akadtak vállalkozók a tojások össze- szedésére (erre valók a gyerekek), ingyen a városba szállítására, eladására a pénz kezelésére, egy szó mint száz, esztendőre tető alatt volt a ház. így építettek a falusiak kul- lurházat tyúktojásból. • Amit meg tudott tenni egy kis falu paraszti népe, bizonnyal meg tudná tenni egy városnak müveit társadalma js, ha igazán akarná. Sőt hiszem, hogy nemcsak a város, ln'uem az egész orsszág magyarsága támo gatná őzt a tervet, mert ez a Magyar Há - nemcsak Kolozsváré volna, hanem az égé- országé. Románia egész magyarságának Köpf iíti Magyar Székháza volna, ahol mindé i ügyes-bajos dolgában útbaigazítást nyerhetne. szellemi szórakozást sót olcsó pénzért szállást és ellátást is találhatna. JÓL VAN EZ IGY TÓTH ÁRPÁD VERSE Hogy miért vágyóik többször szomorú, .Mint víg, oh kedves, kár úgy számbavennl, Jól van ez így, Lásd, kell szomorú embernek is lenni. Kell lenni szívnek, amelyben kihajt S dússá érik az é*et szenvedése, — Vak, ferde mag, Mely mégis mégis, istenek vetése, S lásd, van az úgy, hogy ez a bús vetés Legsúlysabb kalászát akkor kapja, — Furcsa titok, — Ha jó időknek fénylőn süti napja. Sokszor meg mintha mély, nyugodt öröm Acélos fénye éppen öbelőle Csillogna kk Ha ráhullt a könnyek meleg esője. „Bánat“, — mondod — de bánat és derű Között a határ olyan egyszerűbe? Hátha a bú Ize kapat a legbölcsebb derűre? Hátha a végső Aratás után, Mikor sarló alá hull lassú szára, Belőle kél Szent kenyér az istenek asztalára?. Kiss Jenő verseiből SEMMI Valahol tört levélre lel a csöppség; Anyácska, ez mi? Te türelmetlen inted el, ó hagyj, szivecském, semmi. Áll s elgondolkozik ezen — (van oka gondba esni) Majd néked nyújtja szívesen; Tessék, anyácska, semmi Î JAPÁNI ZÁSZLÓ Haszonnal kel fői, nap mint nap, a hajnal Veszít az éjszakázó. Lobog az ég már, közepén a nappal, mint egy ja páni zászló. Csak lobogtasd, fény, ferdeszemii sárga, vig győzelmek elébe! törj hóditón a kő csipkés világra s tűzd ki a tetejébe! SÍR ÉS S Itt öcsém fekszik. Sírját közrefogja a kivezényelt lécek sorfala — és sírja mellett még egy síirhalomnyit — így hagyta meg a parancsnok maga, Nézem — és rátok gondolok, parancsnok, a méla csöndben reátok, Apám s már nem tudom, mi fáj inkább: a hant-e Vagy az a kis tér, ott jobboldalán...?
