Ellenzék, 1940. június (61. évfolyam, 123-145. szám)
1940-06-23 / 139. szám
ES 19 40 június 2 3. ELLENZÉK 1 A NOVELLA MESTEREI IRHÁI MA^ GUSTAVE FLAUBERT:| r JUL IÁN LEI GSENDÁJA 1 . . ---I. Julián szülői egy kastélyban laktak, mely nagy erdők között egy domb lej tőjén emelkedett. A kastély négy sarkának tornyait ólomzsindelyes üvegek tetőzték es a fa lak széles alapzata nagy sziklatömbö kön nyugodott, melyek meredélye ege-» szén az árkok fenekéig nyúlt alá. Az udvart olyan szabályos kockakő* vek burkolták, mint akár a templomok pádimentomát. Hosszú ereszcsatornák, végükön kilátott szájú sárkányfigurák- kal, köpték az esők vizét a ciszternák^ ba és az ablakok párkányán, végig az összes emeletek sorain, festett cserép* fazekakban bazsalyikom vagy heliotrop virágzott. Egy második kerítés, melyet tüskés sövény alkotott, befoglalt előbb egy gyümölcsöst, majd egy emelkedettebb rétet, melyen a virágbokrok úgy voltak csoportosítva, hogy messziről nézve óriási számjegyeket írtak a rét zöld lápjára, továbbá árnyas lugast és végül egy játékteret, melyen az apródok métát játszottak fagolyókkal és bunkós végii botokkal. A másik oldalon voltak a kopófalka ólai, az istállók, a sütőház, a présház és a csűr. Terjedelmes legelő zöldéit körösköriil, melyet szántén erős sövény kerített be. A kastély népe már olyan hosszú ideje élt békében, hogy a felvonó hid ka* purácsa egészen berozsdásodott; az árkok meg voltak telve vízzel; a fecskék a tornyok lőréseibe építették fészkeiket; és az ijjász, aki őri tiszte szerint reggeltől estéiig a várfok hosszában sétált, amint a nap erősebben tűzött rá, lehuzódott egy hűvös toronyfülkébe és aludt, mint a bunda. Benn a kastély vasszerszámai, ajtó pántjai, kilincsei és zárai ragyogtak tisztaságukban; a szobáknak jóleső mei leget adtak a puha szőnyegek; a szék rények telve voltak vászcnnemiivel; a pincében dús rendben sorakoztak a boroshordók; a vaskos bükkfaládák recsegtek az aranytól duzzadó zacsikók súlya alatt, A fegyveresházban a zászlók és szarvasagacsok között mindenféle kor* beli és nemzetbeli fegyverek lógtak a falon; látni lehetett itt a nomádok pa rittyáit, a garamantok dárdáit és a nor- mandok páncélingeit. A konyha öregebbik nyársa akkora volt, hogy megforgathattak rajta egy egész ökröt; a kápolna díszes volt, akár egy királyi oratórium. Volt a kastélynak egy félreeső zugában római gőzfürdő i-S; de a jámbor várur soha** sem használta, mondván, hogy ez a bálványimádó pogányoknak való. Testét mindig rókaprémes köpenyé be burkolva a várur keresztényi jámborsággal járt-kelt házában, törvényt ült a hűbéresek és jobbágyok dolgaiban és békéltette a pörlekedő szomszédo* kát. Télidőben azzal mulatott, hogy nézte ablakából a hóesést, vagy történeteket olvastatott föl magának. Ahogy földerültek az első szép napok, öszvére hátán bejárta az uradalom dűlőit a röl delő búzatáblák széfén és szóbaeredt a földművelő parasztokkal, tanácsokat osztván nekik. Hosszú legénységé alatt sok szerelmi kalandot ért meg, végül is feleségül vett egy előkelő nemesi házból való kisasszonyt, Nagyon hafavány, kissé rátartós és komoly nő volt. Magas bóbitájának szarvai az ajtó szemöldökfáját súrol* ták; dús brokát ruhájának uszálya háromlépésnyire nyúlt mögötte. Háztartásában olyan szigorú jórend volt, mini egy monostorban. Reggelenként szemé lyesen osztotta ksi a napi teendőt cselé* eleinek, gondosan felügyelt a gyümölcsök befőzésére és a zsiradékok és kenőcsök kezelésére, jókedvvel pörgette rokkáját és kendőket hímzett az oltár számára. Addig imádkozott, hogy egy napon Isten fiúval áldotta meg. k AMgftg nnneg 1 % házban gţ olyan lakoma, mely három napon és négy éjszakán át tartott, a fáklyák vörös fényében, a hárfa szava mellett, a zöldgalyakkai ékesített termekben. A Jegválogatottabb eledeleket ették itt, olyan kövér tyúkokat szolgáltak föl, hogy némelyik fölért volna egy báránynyal. Itt*ott a vendégek mulatságára törpék bújtak elő a maircipántornyok ból. Már serleg és pohár sem volt elegendő, mert a sokaság egyre növekedett, az emberek kürtökből vagy sisak jaikból ittak. Az újszülött anyja nem vett részt a vigalomban. Nyugodtan őrizte ágyát és boldogan aludt. Egy este fölriadván úgy látta, hogy az ablakon át bcszi várgó holdsugárban egy árnyalak mozog. Daróckámzsába öltözött öreg ba* rát volt, oldalára akasztott kalappal, vállán tarisznya. A barát ágyához lé pett és anélkül, hogy ajkait megmozdította volna, e szavakat mondotta neki: — Örvendezz, ó asiszony, mert fiad szent ember lesz! A nő félelmében már kiáltani akart, de a remete a tejszinii fényoszlopra dőlve simán a levegőbe emelkedett és eltűnt. A vigadók éneke még erősebben hangzott, de ő csak az angyalok kórusát hallotta, és feje lehanyatlott a van* kosra, mely alá ékköves ladikéban egy vértanú csontjai; valának rejtve. Másnap kikérdezte valamennyi sízol gáját és cselédjét, de ezek mind azt vallották, hogy nem láttak darócruhás remetét a házban. Meg kellett nyűgöd* nia abban, hogy akár álom volt, akár valóság, mindenképp a ég üzenete volt a látomás, de nem szólott róla senkinek, nehogy azt hig.yjék az emberek, hogy az anyai hiúság beszél belőle. A vendégek másnap hajnaliban szé ledtek el; és Julián atyja éppen künn álldogált a kapu előtt, miután az utolsónak maradottakat kikisérte, amikor hirtelen egy koldus toppant elébe a ködből. Egy vándorcigány volt ez.csap- zolt szakállu, csuklóin ezüst pereccel. Szeme villogott a szürkület homályá* ban. Arca a profétlia ihletében ragyo gett, amikor ezeket az összefüggéste len szavakat dörmögte: — Oh, oh, a fiad!... nagy vér ontó! ...mennyi vér!... menny; dicsőség! ...nagy boldog ember!... császár lányát kapja feleségül... És miközben lehajolt, hogy fölszedje a földiről alamizsnáját, a föld elnyelte; elpárolgott. A várur nézett jobbra is, balra is, minden erejéből kiáltott utána, de hasz* talan! Senki! Éles szél támadt, a reggel párái elröppentek. Látomását nagy fáradságának tulaj donitolta, meg annak, hogy négy éjsza* kán át nem aludt. — Ha elmondanám valakinek, még kinevetnének — szólott magában. Mégis, a fiának jövendölt fényes sors megdöbbentette, jóllehet ez az ígéret nem volt egész tisztán kivehető, talán nem is hallotta jól. A két házastárs még egymás előtt is titokban tartotta látomását. De a fiút egyforma szeretettel dédelgették mind a ketten; és az isteni kinyilatkoztatásra gondolva, személye iránt a legoda* adóbb figyelemmel voltak. Ágyát a legfinomabb pehellyel töltötték meg, fö* lőtte galambformáju mécses égett éjjel nappal; három dajka is dajkálta; és pólyába erősen bebugyolálva, piros pu fók arcával és kék szemével, brokát ta karójában és gyöngyös főkötőjében a kis Jézushoz hasonlított. Fogai is meg* jöttek már, anélkül, hogy egy nyikka násnyit sirt volna. * Amikor hétéves lett, édesanyja éne* kelni tanította. Hogy bátorsághoz szokjék, atyja fölültette egy magas íó hátára. A fiú nevetett örömében és nem sok időbe telt, hogy mindent tudott, ami a lovaglás művészetéhez: tartozik. Egy nagvtudományu vén szerzetes Kiismer tette véle a szeg tir ást, az arg bök számjegyeit, a latin betűket] és megtanította arra is, hogyan kell a ve* linpapirosra szép színes képecskcket festeni. Együtt szorgoskodtak egy to rony tetején, távol minden zajtól A lecke végeztével lesétáltak a kert be, ahol figyelmesen szemlélődve, a ní rágok életét tanulmányozták. Olykor-olykor föltűnt a völgy alján haladtában egy csorda, melyet egy gya logos ember hajtott a vásárra, egy fúr* csa tatármódra öltözött pásztor. A vár* ur, aki megösmerte benne a vándor kereskedőt, utána küldötte egy szolgáját és behivatta a kastélyba. A 'kereskedő letért útjáról; és amikor bevezették a várur elé a palotásszobába, előkereste köpenye alól az ékszeres dobozokat, a bársony és selyem végeket, a illatos olajokat; díszes ötvösmunkákat és még sok olyan tárgyat mutatott, aminek hasznát itt nem isimerték; a vásár végeztével a vén hajcsár elment, busás hasznát erszényeibe sodorva, békesség* gél, anélkül, hogy valaki bántotta volna, Máskor zarándokok csapata kopogott a kapun; átázott ruhájuk gőzölgött a tűzhely melegénél. Mikor kipihenték magukat, hosszasan meséltek vándorlásaikról: hajójuk hányódásairól a viharzó tengeren, meg arról, hogy gázol tak át mezítláb a sivatagok homokján, a pogányok kegyetlenkedéseiről, Syria barlangtömlöceiről, a Jász ölből csőről, a szent sírról. Végül csuhájuk zsebéből színes kagylókat kotortak elő a várur* finak. A várur gyakran látta vendégül rég: fegyvertársait. Nagyokat ittak és közben ráemlékeztek régi háborús viselt dolgaikra, a várak őstromaiira, a dübörgő hadigépekre és számos sebesülésük re. Julián, aki az asztalnál hallgatta őket, ámulatában sokszor föl-rföl kiáltott; atyja ilyenkor mindjobban meg volt győződve róla, hogy fia nagy ka pitány lesz. De esténként, aiz angélus szavánál kijővén a templomból, mikor a szegé nyék meggörnyedt sorai között elhaladt, annyi szerénységgel osztotta az alamizsnát és arca olyan nemes ktrfe* jezésü volt, hogy anyjia lelki szemei előtt már fején ragyogott az érsek gyöngyös mitrája. Julián helye a kápolnában szülei oi dalán volt; és bármilyen hosszú lett lé gyen is a mise, ö ott térdet az imazsámolyon, fövegét maga mellé téve a földre, összekulcsolt kezekkel. * Egy napon, hogy a mise alatt föl* emelte a fejét az imazsámolyról, egy kicsiny fehér egeret pillantott meg a fa! tövében, amint egy lyukból eiöbuji. Az egér bátran fölszaladt az oltár első lépcsőjére és körbe-körbe futkározott kétszer háromszor, majd eltűnt. Julián a következő vasárnapon már valóságos izgalommal várt rá. Az egér isimét mutatkozott; így volt ez egymásután több vasárnap. Julián bosszankodott. Már halálos gyűlölettel gondolt erre a kis féregre. Végül elhatározta, hogy el* pusztítja. Bezárván a kápolna ajtaját, a padi mentomra kenyérmorzsákat! szórt és lesbeállott a lyuk előtt, kezében egy pálcával. Hosszú ideig várakozott igy. Egyszer re csak előtűnt a fal hasadékából egy kicsiny rózsaszínű orr, majd az egész egér. Knnyedén rácsapott, majd meg* döbbenve bámult az állat kis testére, mely nem mozdult többet. Egy csöpp nyj vér piroslott a márvánvkookán. Hirtelen föltörülte a zekéje ujjával, az egeret kidobta és nem szólt a dologról senkinek. A kertben mindenféle apró madarak raja pusztította a magvas növényeket. Julián levágott egy hosszú nádszárat és ennek sima szárába száraz borsósze* meket rakott. És amikor észrevette, hogy a madarak hada egy fára gyüleke zett, fölemelte a nádcsövet, tüdejét te liszitta levegővel és minden erejéből bele fújt; és a ráad arak zápor módjára hullottak a vállára. Julián nem tudta inegállani, hogy ne nevessen a jól S’* került tréfán. Egy reggel, ahogy a kertből vissza* térve a várfok hosszában haladt végig, a fal párkányán egy kövér galambot pillantott meg. Julián megállóit, hogy jobban megnézze. Miután e helyen a- falon rés volt, a törmelék kövek ön ként kínálkoztak kezeiigyébe. Jobbkarja hirtelen hátralendiilt, majd előre és a kődarab leütötte a madarat, mely nyomban alázuhant az árokba. Utánasietett, a sziklák között kúszva összeszaggatván ruháját, lihegve, fürgébben, mint egy kutya. A galamb, összezúzott szárnyaival egy bodzafa ágaiba akadt és vergődött. Ez a szívósság felbőszítette Juliánt. Torkon ragadta a galambot, hogy7 meg^ fojtsa. És a madár vergődése szrv.-t vad dobogásba hozta, mohó és kegyet* len gyönyörüséggel töltötte meg. Mikor a sebzett szárnyak utolsót csaptak és az áldozat karmai megmeredtek, a fiút a szédülés környékezte. ,Este, ebéd alatt Julián atyja kijelentette, hogy a fiú elérkezett abba a korba, melyben meg kell ismertetni a faH kavadászat titkaival; és fölkelvén elő keresett egy kopott irásfüzetet, melybe föl voltak jegyezve, kérdés és felelet formájában a vadásziudomány Összes törvényei. Egy régi mester adta elő eb ben tanítványainak, hogyan kell beido* mitani a kutyákat, a vadászsolymot, hogya vetik ki a csapdát Jiogyan ösme » ri föl a vadász a szarvas közelgését a szagáról, a rókát és farkast a nyoma ról, minő elővigyázatossággal kell követni ezek útját, szokásaik szerint hová rejtőznek, mi módon lehet kiűzni őket menedékükből, melyek a legked* vezöbb szelek és melyek a szokványos jelkiáltások és mik a prédaosztás szabályai. Amikor Julián mindezeket könyvnéi- küi tudta, atyja ennek örömére nagy hajtást redezett. Volt itt mindenekelőtt huszonnégy agár, a gazellánál karcsúbb állatok, de kitartóak és erősek; aztán tizenkét pár breton juhászkutya, barna bundájukon fehér foltokkal, izmos mellüek és öblös terkuak. Vaddisznó üzésére és a veszedelmesebb prédára negyven gréffonku* tya is volt itt, továbbá néhány tatárországi komondor, lángvörös irháju hatalmas állatok, akkorák, mint egy*egy szamár, széleshátuak és eröslábuak, arravalók. hogy lefogják a bölényt. A hosszuszörü vizslák fekete préme úgy ragyogott, mint a szatin; az apró házi- kutyák ugatása tullármazta a kopókét. Egy udvarban távolabb, nyolc véreb morgott és rázta láncait, nyolc roppant fenevad, mely képes a lovas ember arcába ugrani és nem fél az oroszlántói sem. A legfinomabb buzakenyeret kapták eledelül, köböl faragott tálakból ittak, és mindegyiknek széphangzásu neve veit. A solymászat talán még a falkát is fölülmúlta itt tökéletességben, a várur drága pénzen hozatott kaukázusi him- sólymokat, babyJoni fojtósolymokat, né* metországi keresceneket, vándorsóly mókát, melyeket a vadvizek fölött, a sziklákon fogtak, a jeges tengerek partján, távoli országokban. Ezek tágas, nádzsuppal födött csűrökben laktak, nagyságszerinti csopor* tokban az állóhoz kötve, előttük nagy halom fii volt, hogy időnként leszállítva helyükről, itt nyujtertőssák ki elgémberedett testüket. Solymosiivegek, horgok, rókavasak és mindenféle vadászszerszámok bősé* ges számban voltak Julián atyja házában. Néha fűrkészvizslákkal mentek vadászatra a várbeliek. A kuyák csakhamar megtorpantak, megszagolva a préda közelségét. Akkor a hajtok, akik lassan nyomultak utánuk, a mozdulatlanul heverő kutyákra és a környező vetésre vegy cserjésre roppant hosszú és saélca
