Ellenzék, 1940. május (61. évfolyam, 99-122. szám)

1940-05-26 / 118. szám

n

'ELLENZÉK

BABOS SÁNDOR:

Keresztyén misszió a Szungári folyó mentén

MEGÉKKEZÉS TUNG-IIO-BE

Szembe a folyóval már lassabban merít az Utazás, tie igy is már délután bárom órára megérkeztünk másik állomásiunkra, Tuug-Ho- be. Már nem vártam meg inig felszólítanak csomagom felnyitására, hanem mint egy ószeres, hamar mindent szétterítettem a földön és hagytam az urakat kénvük-kedvük szerint s miután kiélvezték magukat zöld kendőm négy sarkát összefogtam s a batyuval elindultam egy kocsi felé. Egy ur ugrott fel a kocsira. Sejtettem kicsoda. Sok beszéd után megkérdezte, hogy tudom, hogy kicsoda? Mondom: hogyne tudnám, a rendőrségtől. Asct kérdezte, hogy honnan tudom felismer- ni őket? Mondon, hogy olyan fontossággal járnak az utcáu, mintha az egész világ sorsa a vállukon volna, meg botjuk van és nyalka kalapjuk.

Ez a gyülekezet kisebb, mint a másik volt. Nagv szomorúságuk is vau. mert a város fala épitésekor az egyház telkéből jó nagy sávot elvett, semmi pénzt érte nem adott még s íz ígéret is már nagyon bizonytalan, a telek pedig és a ház már nem alkalmas istentisz telet céljára a kapukon ki és bejáró katonák miatt, akik sokszor éjfélkor zaklatják fel a prédikátort, hogy adjon nekik vizet. így elköltöztek onnan és egyik kinai keresztyén orvostól béreltek ki szobát istentisztelet céljára és egy másik szobát 2 prédikátor lakásául. Tanácskoztunk, hogy mitevők legyünk. Az volt a döntés, hogy egy presbiterrel men jek el a rendőrségre és érdeklődjek a dolgok után. El is indultunk, de nem jártunk szerencsével, mert akivel kellett volna beszélni, az sohasem volt ott, amikor mi mentünk. így ez az ügy elintézetlenül maradt, mintakogy elintézetlenül marad akkor is, ha én, vagy bárki is megy. Azt mondtam, hogy a másik telket és házat el kell adni és újat venni, vagy építeni. Ez a csapás csak arra kell ösztönözzön minket, hogy az egyházért még több imádsággal többet tegyünk.

Egyik délután egy katona nagy lelkend© zéssel jön be az imaházba. Csak úgy ragyog az arca az örömtől .hát hogyne, mikor nem remélt szabadságot kapott .A dolog háttere az, hogy ebben a városban van egy katona, akinek tiszti rangja van a aki még Feng, a keresztyén tábornok táborában tért meg. Nagyon komoly keresztyén ember, akivel én még az ásihöi körzetben találkoztam g akit nem tudtam még máig sem elfelejteni. Mikor vele találkoztam, azt kérdezte: a tiszte- letes ur ismer engem? Mondom, hogyne ismerném, hiszen olyan sokszor gondoltam magára, mióta nem láttam, mert maga volt az, aki egyizben az egyik miss-ziói egyház látogatásakor olyan sok segítségünkre volt a csomagjaink cipelésénél, ami nekem akkor nagyon jól esett. Nos, az a katona, amikor megtudta, hogy Tung-Ho-be érkeztünk, hamar telefonált egy húsz kilométerre levő katonai őrségre, tudtul adván az egyik hivő katonának, hogy jöjjön, mert itt a tisztelete:« ur. A szegény katona szaladt is a feljebbvalójához, hogy egy kis kimenőt kérjen. A feljebbvalója a konfuzianusi ünnepségekre való tekintettel azt mondta, hogy egy fél napra elmehet. A katona elmondta, hogy az a fél nap neki semmit sem jelent s igy inkább nem megy. Felettese azt kérdezte, hogy mi az a nagy ügy, amiért a városba szeretne menni?

„Keresztyén vagyok és Hulánhól itt van a tiszteletes ur, meg egy misszionárius nő, akik Tung-Ho-ben istentiszteletet tartanak és a tiszteletes ur úrvacsorát is fog osztani“ — felelte a katona. A tiszt elgondolkozott és azt felelte:

„Négy nap múlva aztán itthon légy“.

Több se kellett a katonának, szedte a lábát és végig gyalogolta a húsz kilométert, csakhogy Tung-Ho-be istentiszteleten és urvai* csoraosztáson résztvehessen. Nem lehetett csodálkozni az örömén. Mi is boldogok voltunk és áldottuk az Ur kegyelmét, aki pogány . szivekben is titkosan dolgozik. Vasárnap délután úrvacsora osztás volt. A kérész- teles délelőtt történt meg. Nem tudom mi ie- pi meg ezeket az embereket, amikor kínos csendben mondom a szereztetési Igéket, de a csend még nagyobb lesz.

MEGHAL A HAJÓN EGY SZEGÉNY KÍNAI...

Több pogány családot látogattam meg, olyanokat, ahol már nincs ugyan bálványimádás, de ahol még testvéri segítségre van szükség, hogy találkozhassanak az Igével. Biztattam és intettem a prédikátort, hogy a gyermekek közötti munkát és a család-látogatást el ne hanyagolja, mert ez a kettő sok embert segit arra, hogy megismerje az Istent. Itt sokat nem ülhettem. Három nap után ismét

egy Harbin felé menő hajóra szálltunk fel, hogy harmadik állomásunkra, Muláuba menjünk. Mivel a hajón egy szegény kinai meghalt. áruig számára elkészült egy ócska deszkákból való koporsói, addig nekünk várni kellett és szagolni a fertőtlenítő kábító szagát. Húrom órai késést jelentett ez nekünk. A halottat betették a koporsóba, partra vitték, utána hajították kié cókmókjai, majd a feleségét is partra rakták 9 a hajó máris dudálta az indulást. A parton pedig megindult egy szomorú kis menet; a halott az igás szekéren, mellette a rongyai és utána kullogott fásultan, könny nélkül, szinte lélektele- mil egy kis gyönge termetű kinai asszony.

Ez a késés azt is jelentette, hogy Muláuba már csak éjfélkor érkezhetünk meg. Úgy is volt. Senki nem várt. Egyetlen vezetőm és tanácsadóm csak a misszionáriusnő volt, aki valamikor járt itt. Hogy a város messzi van-e, vagy sem. hogy vajjou lehet-e valahol megszállui, azt senki se tudta. A misszionáriusnő csak emlékei után haladt. A hideg s a 6ar szörnyű volt. Cipőnk ragadt a sárba. Sehol egy ember, aki segithetne a csomagjaink cipelésébeu. Csak előre! előttünk a nagv éjféli sötétség és a sár. Hála Istennek, nemsokára fényt láttunk és igy reményünk is nagyobb lett. Egy kocsmához érkeztünk, ahol szá'lást is kaptunk, mert arról már szó sem lehetett, hogy alkalmatosság uélkül, koromsötétben botorkáljunk, nagy csomagjainkkal éjfél idején Mulán városában. Kapuink mi is egy kis sarkot, ahol a többi alvókkal nagy egyetértésben mi is álomra szenderültünk. Jól aludtunk és reggel felé bementünk a városba megkeresni az egyházat, amit uagvne- hezen meg is találtunk. Az őszi sár nagyon marasztaló voh már. A misszionárusnő ott is

'A minap mutatta be, kifogástalan előadásban, a kolozsvári magyar színház Machiavelli „Mandragora“ cimü komédiáját. Hálás alkalom ez arra, hogy nemcsak színészeink minden dicséretet megérdemlő teljesítményéről írjunk, hanem arra is, hogy a halhatatlanságba költözött olasz szerzőről egyet s mást elmondjunk.

Machiavelli Mcndragorája a világirodalom azon kevésszámú darabja közé tartozik. mely mindig „sikerSiker, mert benne a komédia-szerzés örök fogásai érvényesülnek, a szatírába tévedt szerző mo- rálilásba torkolló akarásával egyetemben.

Voltaire azt mondotta, hogy a Mandra- goráért odaadja Aristophanes egész müvét Pedig Voltaire korában ugyancsak nagy becsülete volt a klasszikus íróknak. Sokkal nagyobb, mint ma és a Ferney-i levélíró-forradalmár mégis igy nyilatkozottDe a Mandragora hervadatlan mivoltára nem a kritikusok jó véleménye a legdöntőbb bizonyíték, hanem a szépirodalom számtalan alkotása, melyben hol jól, hol rosszul a Machiavelli darabjának utánzatát, halovány utánérzéseit fedezhetjük fel. Hányszor láttuk már a hatás- vadászó modern színpadi szerzőtől elénk állított öreg férjet, akinek botorságukba tévedt élete hol komédiát, hol tragédiát szült a fiatalok örök, ideális szerelmének megnyugtató játéka mellett.

Az utókor kiszámíthatatlan játékának tudható be, hogy Machiavelli nem mint színpadi szerző, hanem mint politikai iró látszott a halhaetatlanság csarnokába kerülni. — Azonban a zsarnokság katekizmusát megalkotó olaszról most már világosan tudjuk, nem. az .,11 Principe“ révén él még ma is előttünk és az irodalomban, hanem a Mandragoră- ban. ebben az üde. örök komédiában.

Gobineau. a regényes kritika mestere, az „Ujjászületésrőlli írott müvében egy képzelt párbeszédet közöl, mely Machiamaradt ( de nem a sár miatt), nekem azonban három nap múlva ismét hajóra kellett ülnöm, hogy a huláni körzet dolgait átvegyem és megkezdjem „esperesi“ működésemet. Ez a gyülekezet is kicsi, de egy nagyon áldotdelkü prédikátora ,inkább pásztora van. Igaz, hogy csak egy foga vau és sokszor nehezen hallható a hangja, de nagyon sok lelket pásztorul és vezet az Úrhoz. Annyira jó- lelkü, hogy talán ez az oka annak, hogy fekvőhelyén az élősdieknek olyan gazdag tárháza van. Lefekvés után csak úgy nyüzsögtek a fejem körül a papírral Leragasztott falon a pincebogarak, tücskök, svábok, meg apró, fekete, általam ismeretlen bogarai a khángnak. Olyat is láttam, amelyik, mint valami kÍ6 sárkány. rohan végig a khángon apró lábaival és nagy fejével. Azt hiszem, a khángnak meg van a maga külön állatvilága. Csípni egyik sem csípett s igy nem volt semmi bajom.

UTAZÁS HAZAFELÉ

Éjfélkor érkeztünk ide é3 nekem most egyedül ismét éjfélkor kellett hajóra szállá- nőm. Már előző este Liu úrral, az evangéhs- tá\al. kint ődöngtünk a kikötőben és ha igen hideg volt, a korcsmában melegedtünk a khángon. Szerencsére itt is megmenekedtem az éjféli csomagbontástól. De a hajón nem volt hely. Csak később, nagy nehezen, a második osztályon tudtam egy fekvőhelyet kapni. Úgy is ízlett az alvás, mint soha. Reggel, amikor kinyitottam a szememet, kit látok elmenni a kabin ablaka alatt mást, mint az ásihői kürzet vezetőjét, skót kollegámat. Nosza hamar felöltöztem, rendbeszedtem magamat és felkerestem Stevart urat. A találkozásnak mindketten nagyon megörültünk, ö is missziói útjáról igyekezett hazafelé. Dél

veili és Michel Angelo között folyik le. Machiavelli újságolja, hogy befejezte darabjának harmadik felvonását. „Szép mii lesz, IS’iccolo mester — mondja neki Michel Angelo — mert bár ön egy szegény politikus, mint irodalmár, kiváló és ez elég ok a vigasztalásra“. És biztatja barátját, hogy nyugodtan állhat az utókor elé egy ilyen komédiával, habár arról álmodott, hogy mint államférfiu lesz majd halhatatlan. Pedig ez a gyomorbajos politikai apostol, aki az érvényesülés kódexét próbálta megírni (közben ö maga az érvényesülést életében sohasem érte el), minden önmaga gyakorolta machia- vellizmusa ellene re, csak a színpadoti nagy, eredeti és önálló. Hisz Grácián ,.Udvari embere'" sokkal jobb alkotás abban a műfajban, melyben az .,11 Principe“ megszületett. Életének ellentmondásait példázza az a furcsa tény, hogy ö, aki értekezést irt a ,.Háborúzás művészetéről“, képtelen katonává lenni. Ban- dello feljegyzi róla, hogy két óráig kínlódott. hogy háromezer katonát rendbe állítson, de ez nem sikerült neki. Hogy nemzeti hadsereget és olasz népi egységet követelt, az elsősorban az olaszok háláját érdemli meg. Előttünk Machiavelli, a ko- médiaszerzö, az igazi, a nagy, az ember. Egyébként politikai nézeteiben nem is olyan tetszetős, mint a színpadon vallott szentenciáiban. Kinek tetszik még a mai. már megszokottá vált káotikus időben is, az az ember, aki a köz és politikai életben csak két eszközt ismer el jogosnak: a háborút, vagy a gyilkosságot?

Érdekes megjegyezni, hogy Machiavelli ugyanabban az évben. 1513-ban irta a „Herceget“, a zsarnok kézikönyvét és a Mandragorát, az újjászületés legüdébb komédiáját. A ,.Hetceg“ Machiavelli kegybe- jutásának előmozdítására készült. Száműzetés lett belőle. A Mandragora szórakoztatásra ivódott és biztosította szerzőjének a halhatatlanságot.

Flórenc melletti kicsi tanyáján irta a darabot. Közben a falubeli mészárossal és molnárral kártyázgatott. Majd. ha az irás ba és kártyázásba beleunt, sétára indult,

194 0 m & I u v 2 b.

feh’: széli, verő fénye s Idő volt. Élveztük az őszt, a dombokat vörös iáikkal, a Sziingarit.

Délután volt már, amikor messziről feltűnt a nagy vasúti hid, amelyen Hiilánha kell menüi. Nagy volt a reményem, hogy a délutáni vonatot még elérem, de jajj, a vonat éppen akkor ment át a bidon, áruikor a mi hajónk a hid alatt ment át. Igy türelmesen tervezgettük, hogy llaxbiiiLun hová fogunk szállni és mit fogunk csinálni az este. A hajó már egy órája, hogy megérkezett, de mi még mindig a hajón voltunk. A esomagviz gálaton túlestünk hamar a „misszionárus“ varázsszó által — csakhogy nem minden ember olyan intelligens, hogy megértse a rimsziónárus 6zót, mert nekünk még külön a rendőrségre kellett mennünk, ahol nekem szögezték a kérdést „a madame hol van?“ Moridori: Hidán- ban van. Azt mondják erre, hogy nem igaz, mert én több, mint két héttel ezelőtt mada- rae-al indultam útnak. Vagy úgy? Felvilágosítottam őket, hogy most az a madame Mu- lárihan prédikálja az Igét a kínaiaknak, az én mdame-om pedig Hulánban dajkálja a kicsi fiát. Erre eleresztettek.

Váratlanul azt a hirt hallottuk, hogy a menetrend megváltozott. Nekünk sem kellett több: egy rozoga kocsin azonnal siettünk az állomásra, ahol azt a még örvendetesebb hirt hallottuk, hogy mindkettőnknek 20 perc múlva van vonatunk. Erre úgy faképnél hagytuk egymást, mintha sohasem ismertük volna és mindegyikünk rohant a saját önzése után. Sok megelégedéssel ültem már a huláni vonatban, amikor egy tisztes egyenruhás ur arra akart kérni, hogy azt a bizonyos kis fekete noteszt, amelyben mind rólam van szó, adjam oda egy bizonyos valakinek a huláni állomáson, de mivel azt a bizonyos valakit nem ismertem, igy elestem a nagy megtiszteltetéstől. hogv saját „hatósági felügyelet alatt álló' 4 személyi jegyzőkönyvemet én nyújtsam át a huláni rendőrségnek. Másnap a detektív meg is látogatott, érdeklődvén hogylétem és utazásom felől. Ez az alkalom arra volt jó, hogy neki a Krisztus egyházáról beszélhettem.

így két és fél hét után itthon voltam a családomnál, mert az otthon csak otthon még Mandzsúriában is és itt is szükségeli az ember néha-néha feleségének intelmeit és okos tanítását.

Mandzsúria—Hui an.

kezében egy-egy Dante, Petrarca, vagy Tibullus kötettel. Este kicsi könyvtárába vonult, más ruhát öltött és faggatta a könyveket. Végül mégis az élet és vitat-, lan tehetsége sugallták neki a komédiát, mellyel minden időkre az újjászületés hangulatát, embereit, játékos figuráit idézi a szinházbajárók elé.

Nem mondjuk el a darab tartalmát, mert a tartalom, dialógusok és játék nélkül csal: árt neki. Kár volt a darab előadása előtt azt megtenni, ahogy meg is tették. Mert a tartalmi kivonatból a mai napság szinházbajárók előtt egy modern házassági komédia példázata bontakozhatott ki. Az úgynevezett családi háromszög komédiájának remineszcenciái kisértettek, hangulatlámpával, ifjú csábitóval, gazdag és öreg, zsugori férjjel, minden hájjal megkent baráttal. És mennyire mást kapott a néző a színházban! Kapta az újjászületés korának élettől duzzadó embereit, szellemes párbeszédeket, az örök komédia hervadatlan fogásait nagy színpadi érzékkel kihasználó szerző cselekményvezetését és moralizáló, igaz szatírát, minden nagy gondolkodó elmaradhatatlan megnyilatkozási formáját.

Téved az, aki Machiavelli igazmondását, figuráinak szókimondását, helyzeteinek beállítását sikamlósnak, bántónak, erkölcstelennek nevezné. Ez a mai álszemérmes, álpuritán ember bírálata, aki elfelejti, hogy ..Castis sunt ortinia casta“ és azt, hogy csak azok pirulnak, akiknek van miért pirulniok. ]

Színházi és irodalmi esemény volt a Mandragora bemutatója ezúttal is, min) mindig és mindenütt, ha szinrekerült ez a darab, melyet még Moliére is játszott a társulatával Lyonban, 1652-ben. S ha' már Moliéreről beszélünk, végezetül leírhatjuk, hogy a Mandragora példája nélkül sem a „Botcsinálta doktorsem a „Gyógyító szerelem“ nem jött volna létre a nagy francia komédiás tolla alatt.

MANDRAGORA

írfa: HESZK EBÉLA