Ellenzék, 1940. április (61. évfolyam, 75-98. szám)
1940-04-07 / 80. szám
1 9 4 0 áprilisi* mai ii ELLENZIK TOMPA LÁSZLÓ: HOL VAGY, EMBER? — VERSEK — (Erdélyi Szépmives Céh 1940) Igazi költő mindig az volt, aki költészeté* töt anyagtalan hidat alkotott, hogy azon a mindenkori embert az örökkévalósághoz köz- vetítse. Múló létünk apró stációin keresztül tuszkol a múlhatatlanság kapuja elé. Bűvös erővel döngeti tér és idő sorompóit, hogy a kimondhatatlan mindenség minél nagyobb feszültséggel töltse el a lélek áramait. Költő tudósit a rothadó testből a halhatatlan léleknek s a fertőző, poshadt gyümölcsből — csodálatos desztilláció — a föld örök izeit nyújtja a szomjas ajaknak. Csakhogy kevés hid vezet az örökkévalósághoz és kevesen vannak hid járó beavatottak. Ezeket kérési Tompa László Diogenész lámpájával, „dühös szerelemmel•*. Keresi az embert, a ritka és méltó példányt, társát, akiben saját sorsának szebb oldalát felfedezhetné. Altit elindulni látna a fénypászmás Hídon s azzal biztatná, hogy valamikor minden ember követi. Ám hol leljük fel az em- beit, a költő eszményeit megközelítőt? Sehol. Akárhogy is tágítja a költő a tért* „Mindegy, akárhol... Becsben, Newyorkban, Omszkban, Kairóbanct... az emberek csak játsszák az életed A „vak tömegé legboldo- gabbja is boldogtalan ... • Haragról dalolj múzsa! — az Ilias első szavai jutnak eszünkbe, ha Tompának a világgal szembeni kemény magatartását vizsgáljuk. Nincs benne sem aszkézis, sem rajongó túlzás. Sötét magányában is elfogulatlan, a jóság keményen eltökélt akarása és szelíd emberiesség indítja szembenállásra, mikor a keményen felzugó hangra vár: „Megálljotok! így nem lehet tovább!“ Komor hangon szól költészete. Tömör erejű, zord szavú verseiben csak ritka percekben villan halvány derű, amikor a megbocsátóbb, elnézőbb belátás nem magasabbrendü, de több emberi bölcsessége árad el látásán. Kietlen magányában vörösmartys aggodalommal szemléli a bus csillagot, az emberlakta földet, melynek rendjét úgy összekavarták, hogy azt kibogozni aligha lehet. E bus kor hősei: Gandhi, Amundsen s az ember javáért magát feláldozó párisi orvos derítenek még némi fényt a sötét világban. Egy versethozó pillanatban már-már úgy látja: ...„Lesz újra öröm és lesz jóság a földön“ ...- Testvér, kívánna! ngv-e még te is egyszer Ily korra virradni? Mondok valamit: Gondolj rá gyakran és várd hittel e kort** . Ámde meddő marad minden remény, Az ember kér esés és a jobb korba vetett hit tevékeny élménye keveset munkál benne:- Csak lótusrt enaém, eszméletlen felejtést, Már ne gyötörjön: ki voltam s ki lettem —“ Visszahúzódik magányába. Mit tehet ma költő a künti világban, a leprás főidőn, . melynek rothadását a csillagok is irtósva nézik? A csiga-bölcsesség nem kényelem: undor s nemcsak titkos, de kimondott vágy lappang mögötte: hétszer hét század is eltelik addig, de alkalmas időben újra eljövök — mondja- s „akkor villám, vagy korbács less a kezemben!** , Addig is azonban lappangom, elbújni kell. , Önmaga megmentésének ez az ára. íme e tétlenségbe vonulás, félrehuzódás s általában a költő magányának igazolása s egyben minden idők nagy szellemi világ fájdalmának ritka erejű indokolása: ____ ..Csak igy sikerűit otthagynom á gyilkos ölelé8Ü vásárt, erőszakos, őrült Derviseivel, az árusok s peoérek Szünetnélküli, nyers rikácsolását, Hogy fülem, szemem egyszer ismét pi* -,.jj ! fhenni tudjon**. De ha azt mondjuk, hogy a magány felett ■rzett keserűsége, az istenarchox méltóbb ember keresése s e vad kor ostor ozása Tomim költészetének témái — csak megközelítő vázlatot rajzoltunk. Lehet-e sokszori olvas- tatás nélkül érzékeltetni, hogy egy-egy „témának“ nem sok változatát üti meg. S ugyanúskor erősen gondolati költészetében, komor engésü mélységes emberi bölcsessége mel- '' t a szív megbocsátó belátásának és érzéknek micsoda finom játékait űzi. Költői -intézise tömören fogja egybe a roppant em- i éri és természeti világot s finom, tartós fonaluk módjára köt össze minden emberi, vagy természeti rezzenést az egységbe látás rendje. Szél, csillag, rügy, avar, cserebogár, Jean HaiioMu. xstmá. ríni " fiíi7Y*fini aaíi« et hígból itlgyei a lélekbe bocsátottalc, egy rendbe kerül a költői látás igazsága folytán, amikor komor szemlelete higgadtan bár, de a tavaszban is a rothadúst látja s énekli meg. ziik: post, equitem sédet arra cura. ben. Inkább félt everl, mint békés ünnepi harang szavához hasonlít, üe szólhal-e másként a kor költője, mikor űzetett vaddá aláztatott az ember s a csodált nagyok — Dosztojevszkij szent szíve, Goethe agya, megannyi sejt- csomó — halottatt enyé&z? Tompa költészetét az erdélyi táj színei uralják a hangulatát népének, e kicsiny seregnek. gondjai. Komor lobugásában minduntalan azt érez- ziik: post e quite m sédét útra cura. Igazi költő. SZABÓ ISTVÁN. LÖRINCZI LÁSZLÓ: ANKÉT AMŰKEDVELÉSRŐL H. Hogyan látja műkedvelésűnk ügyét a műkedvelő-rende? Ankétünk első részében Kovács Lászlót, az Erdélyi Helikon szerkesztőjét szólaltattuk meg. Az volt a célunk, hogy a mükedvelés eszmei jelentőségét telje* 6en tisztázzuk ezzel a beszélgetéssel. Ugyanakkor arra is volt gondunk, hogy néhány terv is vetődjék fel, melyek a jövőre nézve hasznos Útmutatásul szolgálhatnak. De nem akarjuk azt, hogy a mu- kedvele3 kérdéseit csak elméleti vonatkozásaiban világítsuk mtg és éppen ezért ankétünk második részében a gyakorlati műkedvelő-vezető jut szóhoz Aki gyakorlatilag foglalkozik a kérdéssel, elevenebben érzi azokat a sebeket, melyeket gyógyítanunk kell És a műkedvelés eredményeiről sem nyilatkozhatik más illetékesebben, mint éppen az, aki személyes tapasztalat alapján beszél, Kiss László, a Kolping legényegylet műkedvelő társulatának rendezője, már régóta foglalkozik műkedveléssel. Nemcsak mint rendező hanem mint szinész is. Öt kértük meg arra, hogy nyilatkozzék a miikedvelés időszerű kérdéseiről. Milyen eredménnyel jár közösségi szempontból a műkedvelő munka? — tesszük fel az első kérdést. Talán alakítsuk át igy a kérdést: kö> zösségi és egyéni szempontból. Mert ebben a két síkban mutat fel eredménye• két a műkedvelés. Közösségi szempontból, mert egy cél érdekében össze tud hozni egy társaságot, melynek tagjai legtöbbször különböző társadalmi osztályokból és különböző felekezetekböl kerülnek ki; egyéni szempontból, mert a műkedvelőt megtanítja helyesen magyarul beszélni és emellett különböző ismereteket is nyújt neki. Ezek az ismeretek irodalmi, történeti és társadalmi vonatkozásnak, melyeket a műkedvelő az előadott darabokon keresztül szerez meg. Panaszokat hallottunk mostanában, hogy műkedvelőink nem megfelelő da* rabokat játszanak. Mi ennek az oka? Ennek kétféle oka is van: az egyik az. hogy műkedvelő egyesületeink nincsenek kellőképpen tájékozva ezen a téren. Rendezőiknek pedig nincs olyan közvetlen forrása, ahonnan elgondolásokat, terveket meríthetnének előadásaik számára. De van egy másik oka is. Ez az, hogy színházaink is gyakran játszanak köny- nyehb műfajokat. A közönség hozzászokik ezekhez és igy nekünk is alkalmaz, kodnunk kell. Társadalmunkhaíh ny&váiftá é rréeg ér- itfeklődés a mükedvelés ügye iránt? ; Sajnos, olyan helyeken, ahol hivatásos színtársulat is működik, az érdeklődés nagyon lanyha. Rokonokon, ismerősökön kívül más alig látogatja az előadásokat. De a nagyobb baj az. hogy a kc<zönség előítélettel jön el a műkedvelő társulat előadásaira és bármennyire is igyekezünk elfogadhatót nyújtani, a kritika mindig egy kézlegyintés: műkedvelők! Érdekh>- dés csak olyan helyeken nyilvánul meg igazán, ahol nincs színtársulat Ott az emberek nemcsak jegyet vesznek, hanem el is mennek az előadásra. Nem úgy, mint itt, ahol — ha vesznek is jegyet — mást Lilidének el maguk helyett. Melyek azok a legégetőbb kérdések, melyek műkedvelő köreinkben n a leg inkább napirenden vannak? Különösen vidéki műkedvelőinknek okoz komoly gondot az engedély megszerzési' Legtöbbször nicsenek tisztában azzal, hogy müven formában és hogyan kell az engedélyi kérni. Kívánatos lenne, ha Népközösségünk olyan állandó irodát létesítene, amely tájékoztatná a vidéket a különféle terminusokról és formaságokról. emellett pedis a befutó kérvényeket el is intézné, illetőleg rendeltetési heh ükre juttatná. De szükség lenne arra is. hogy arra hivatott szerveink a munka tekintetében ts irányítást adjanak. Valamilyen formában meg kellene szervezni műkedvelőinket, hogy csakugyan aha: munkát végezzenek, amely megfelel e. mükedvelés szép hivatásának .., HÍRES KÖLTEMÉNYEK E cint alatt minden vasárnapi számunkban a világ irodalmának, vagy a magyar irodalomnak egy-egy híres versét közöljük. Régi ismerősöket, ölökkel érdemes újra találkozni. S köztük esetleg olyanokat, akikkel az olvasó most találkozik először. Hires verseket, amelyeket érdemes magunk elé idézni, vagy amelyekkel érdemes megismerkedni, A REMÉNYHEZ Csokonai Vitéz Mihály verse (Majdnem méisfélszázéves a magyar költészet e szépséges virága. Benne már a modern vers teljes zenekara játszik. Latin szépség, uj európai forma s tarka virágokkal diszitö keleti magyar képzelet. „Nem láthatom által, miért lehetne a magyar nyelvnek gyalázatára az, hogy mind a régi dicsőségesen elhunyt világnak, mind a mai felelte igen csinos Európának mértékét, harmóniáját és Ízlését, egyedül ő, aki követheti?‘* — írja annak a hires „Lilla“ cimü könyvecskéjének Élőbeszéd“-jében, amelynek búcsuverse ez a költemény. Örök életre alkotott műve annak a magyar költőnek, aki viszontagságokkal, nyomorral és betegeskedéssel teli rövid élete után 31 éves korában hah meg.) Földiekkel játszó Égi tünemény, Istenségnek látszó Csalta, vak Remény! Kit teremt magúnak .4 boldogtalan, S mini védangyalának Bohol untalan. Sima száddal mit kecsegtetsz?, Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz Még mo*t is belém? Csak maradj magadnak! Biztatóm valál; Hittem szép szavadnak; Mégis megcsal ál. Kertem nárciszokkal Végig ültetéd; Csörgő patakokkal Fáim éhetéd; Rám ezer virággal Szórtad a tavaszt, S égi boldogsággal Fűszerezted azt„ Gondolatim minden reggel Mint a fürge méht Repkedtek a frrss meleggel Rózsáim felé. Egy hijját esmértem örömimnek még; Lilla szivét kértem; S megadá az ég Jaj, de friss rózsáim Elbervadtanak; Forrás!m, zöld fáim K iszáradtanak; Tavaszom, vlgságom Téli búra vált; Régi jó világom, Méltatlanra szállt. Oh !csak Lillát hagytad volna, Csak magát nekem: Most panaszra nem hajolna Gyászos énekem. Karja közt a búkat I Elfelejteném, S a gyöngykoszornkat Nem irígyíeném. Hagyj el, óh Reménység l Hagyj el enge met; Mert ez a keménység ügy is eltemet. Érzem: e kétségbe Volt erőm elhágy, Fáradt lelkem égbe. Testem földbe vágy. Nékem már a rét hímet len, A mező kisült, A zengő liget kietlen, A nap éjre dűlt. — Báfoló lágy trillák! Tarka képzetek! .. ..... ... . Kedv! Remények/ Lillák! — Isten veletek !!!
