Ellenzék, 1940. április (61. évfolyam, 75-98. szám)

1940-04-28 / 97. szám

LÖRINCZ1 LÁSZLÓ:

Ankét a műkedvelésről

Befőjezö rész.

Közművelődésünk szolgálata lebegett szemünk előtt, amikor elhatároztuk, hogy a mükedvelés kérdéseit alaposan megvitatjuk mellékletünk hasábjain. A mükedvelés kisebbségi életünkben olyan fontos szerepet játszik, hogy nem tar-« tottuk elegendőnek csak egyetlen írás keretében foglalkozni vele. Emellett az a mozgalmas műkedvelő élet, amit a Népközösség bukaresti tagozata él, any nyrra magára vonta műkedvelőink figyelmét, hogy úgy éreztük: ez az a pillanat, amikor komoly megbeszélés for májában döntőn lehetne befolyásolni mükedvelésiink ügyét. Ezért súlyt fék tettünk arra, hogy elméleti szempontból. de sohasem felejtkezve el a gya* korlati tennivalókról sem, tisztázzuk azokat a kérdéseket, amelyek égetőek- nek látszottak. Miután röviden rániu tattunk a műkedvelés jelentőségére (az Ellenzék húsvéti számában), a következő négy vasárnapi mellékletben rész* Jeteiben is kifejtettük a egész kérdést. Kovács László a mükedvelés eszmei jelentőségével és a műkedvelő irodalom problémájával foglalkozott. Kiss László a gyakorlati mükedvelő-<ember szemüvegén keresztül vizsgálta meg a kérdést. Kemény János báró a hivatásos színjátszás és a mükedvelés viszonyáról beszélt és rámutatott a Népközos- ség hivatására a mükedvelés szempontjából. Végül Kéki Béla azokkal a gyakorlati lépésekkl foglalkozott, amelyeket a Népközösség a műkedvelés érdekében tett. ;

Megvalljuk, voltak bizonyos kételye* ink, amikor az ankétot megindítottuk. Szorongva vártuk, hogy vájjon erdélyi közvéleményünk megérti e a kérdés fontosságát és tanusit-e elég érdeklődést iránta. De már az első köziemé* nyék után, aggodalmaink elmúltak. Mindenfelől olvan érdeklődés nyilvánult meg, amely reményeinket túlszárnyalta. Ezt az érdeklődést nemcsak a vidékről beérkezett hozzászólások és levelek bizonyítják, hanem a magyar sajtóban megjelent Írások is, amelyek nagyon sokszor értékes szolgálatot tettek. Örvendük. hegy laptársaink is fog* lalkoztak a műkedvelés ügyével. j

A beérkezett hozzászólások közül tér hiányában csak kettőnek adhatunk helyet. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a többieket nem tartanánk értékesnek. Minden jó ötletre, építő gondolatra szükség van és ezért ezúton is felhív* juk mindazokat, akik foglalkoznak a mükedvelés kérdéseivel, hogy közöljék velünk eképzeléseiket lapunk szerkesztőség utján, I

Erese Miklós református lelkipásztor a következő komoly írást küldte be , Mükedvelésiink“ címmel:

„rAz Ellenzék vasárnapi mellékletében cikksorozat jelenik meg műkedvelésünk- rol. Mint kultúránknak egyik ága, valóban meg is érdemli a fokozottabb, részletező figyelmet. Különösen vidéken! — Nálunk, Hunyadmegyében — s gondolom más megyékben is — a városi színpadi műkedvelés teljesitményileg elég magas színvonalú. Vajdahunyadon még szabadtéri előadást is rendeztek műkedvelőink, kitűnő sikerrel. A bánya- és gyárvárosnk különben mindenütt a legalkalmasabb műkedvelő-terepek. Ezzel szemben falusi műkedvelésünk egyre hanyatlik. Ta'án az enaedélymegszerzés nehézségei, talán az érdeklődés hiánya, talán a vezetők be- lefáradása okozza, de az utóbbi években alig hallottunk nagy óbb szabású falusi mű kedvelő megmozdulásról. Pedig a műked- velé.s valéman áldásos lehetőségek hordo- zó ja... ,

Nagy általánosságban három irányban hat.

1. Műveli a nyelvet.

2. Csiszolja, neveli ifjúságunkat.

3. A közönség irodalmi és művészeti ízlését. fejleszti.

Minthogy mindháromra elengedhetetlc- tii'd szükségünk van. ívűkedvelésünk központi iiányitását haladektalunul meg ítéli

szervezni, hogy egységes és tudatosan nél- szerii lehessen. — Eddig sajnálatostul nélkülözte mükedvelésiink uz ilyen irányítást s innen van, hogy amíg teljesítményben (mondjuk technikában) magas színvonalat ért el, tartalmilag — csekély kivétellel — igen sok kívánnivalót hagyott.

Nagy tévedés ugyanis azt hinni, hogy minden színdarab és minden műkedvelőelőadás a nyelvtisztaság és művelődés szolgálatában áll. Ellenkezőleg! Nem egy műkedvelöelőudás tolmácsol olyan müvet, amely a magyar nyelvtől és szellemiségtől merőben idegen azt megrontó, csibész ..argót“, olcsó szellemeskedés, jnofon „kiszólások“ s a magyar erkölcstől és szellemiségtől teljesen elütő, minden tisztességet nélkülöző érintkezési forma térhódítását jelenti. Épités helyett — rombol.

A megalakítandó központi szervnek egyik főfeladata eppen az lenne, hogy ki- tátogassa a megfelelő darabokat falusi és városi mkedvelésünk számára. Nehéz és hálátlan feladat, mert a műkedvelők — 5 többnyire a közönség is — inkább kedvelik a könnyű fajsúlyú, úgynevezett ,.sláger“ darabokat. Kétségbeejtő, hogy e darabok idegenből importált dallamai, szöi-egei ti magyar természettől és lelkiségtől elütő hisz ilásai milyen rohamosan hódítanak teret a közönség között. Műkedvelő és közönség egyaránt nehezen érti meg, hogy a különböző tájszólások, népieskedő kifejezések, esetleg cifra „magyaros káromkodások“ még nem tesznek egy darabol magyarrá! Épp igy az sem, ha a szerző nem használ idegen kifejezéseket (bár ez már érdem). A nyelvi magyarság sokkal mélyebben, a magyaros gondolkozásban, mondat szerkesztésben, gondolat fűzésben, magyar lelkiségben gyökerezik.

Tartalmi szempontból is nagy feladat az előadandó színdarab megválasztása, főként a műkedvelők és a közönség változó Ízlése miatt. Viszont a közönséget nevelni lehet és kell! Ezelőtt 12 esztendővel adta elő dévai nutkr-dvelőgárdánk Zilohy . Síit (i nap“ c. színmüvét. Idős, de kiválóan képzett és egészen modern gondolkozása lelkészünk elolvasta és igen helytelen irányúnak ítélte A háború előtti magyar társadalom talajába gyökerezett ember ösztönös visszariadásávnl fogadta a befejezést, hogy ..keveredünk' képtelennek találta a megoldást, hogy a papkisasszony egyszerű „paraszt legény“ felesége legyen. Am az előadás után melegen gratulált s kijelentette: „Nem hittem. hogy ilyen finoman, melegen és szépen érvényesítik a darab szépségeit műkedvelőink.“ Kétségtelenül jók is voltak a műkedvelők, de mégis a Zilahy géniusza győzedelmeskedett itt, megoldva n legnagyobb nehézséget, szociális ellenietek áthidalását. A közönséget nevelni lehet és kell is! Fokozatos és egységes nevelését csak központi irányítással lehet i égezni.

De nevelni kell a műkedvelőket is. Nálunk a műkedvelés részben a hivatásos színészek munkáját pótolja s ezért minden vonatkozásban a lehető legmagasabb sziuvalat kell elérni. Egy központi irányitó szerv jóindulatúan tárgyilagos kritikája, főként pedig a vidékenként és országosan rendezett versenyek, igen áldásosak lehetnének... A műkedvelők nevelése elsősorban mégis a helyi vezetőktől függ s ezért nagyon fontos, hogy a helyi műkedvelő gárdák vezetője az általános és a színi irodalomban. egyaránt jártas, legműveltebb embere legyen a falunak, illetve városnak.

A műkedvelők munkájának legnehezebben leküzdhető akadálya az engedélyek beszerzése. Ezt az akadályt igazán eredményesen csak úgy lehetne leküzdeni, ha a központ időről időre szemlét tartva színpadi irodalmunk felett, állandó engedélyt szerezne a műkedv elésre ki- 1 olaszt ott darabok előadására s e darabok jegyzéket napilapjainkban megfelelő időben ismételten leközölné

Műkedvelőink eddig is hézagpótló munkát végeztek, különösen olyun vidékeken, ahol szórványosan élő magyarságunk

nyelvtisztaságának megmentése vulóság- gal nernzetnientö feladat. Munkájuk minden támogatást megérdemel s lói a mii- kedveiéi fogalma alatt nemcsak >zinpadi műkedvclést értünk, hanem idesorozzuk a dalárdakai, szavalókórusokat és magán- előadókat is, kulturális életünk legfontosabb tényezőjéhez jutottunk. Egyetemes megszervezése minden fáradságot megér- demel. Központi irányítására jó példái ud a Magyar Dalosszöi etség. Hisszük, hogy Népközössegünk központi vezetősége — mint annyi másnak — műkedvelésünk megszervezésének is megtalálja a módját és formáját.“

I *

A következő hozászólásnak Csiby Lajos az írója. Ámbár írásában kissé benne ég az ügyszeretetből fakadt ke3e rüség, meglátásai folytán hozzászólása feltétlen figyelmet érdmel, |

„Régen vajúdó kérdése a magyar kisebbségi Uulturéletnek az, amit újabban Lőrinczi László: Ankét a miikedvelésről címen meg. szólaltatott.

Műkedvelő színjátszásunk hatásait, mint a kultúra egyik legtermészetesebb és nélkülöz- heteden ágát, úgy egyéni, mint nemzeti művelődés szempontjából — altár a falu nevelő hatásait illetőleg, szinte fölösleges már felsorakoztatni.

E pyetemes kultúránk fejlődésében a színház mindig csodálatos és végtelenül vonzó erejével hatott s félreismerhetetlenül vegyült össze a színpad mindenkori szeretetével.

Volt idő. amikor ebben a szeretetben elsősorban csak a tudnivágyás vezetett, mig a feltűnni, tetszelegni akarás, vagy más szempontok csak mell ékhajtásai voltai: annak a mindig bennünk élő erőnek, melynek kényszer alatt szívesen menekültünk abba az álomvilágba, ahol feledtünk, ahol a festett háttér és zene kisimították a hétköznapok arcankbavájt ráncait. Mikor még boldogok is teltünk, pedig tudtuk, hogy csak hazud- juk mindazt, amit csinálunk. Amikor öreg és ifjú kötelességének tartotta a műkedvelő színjátszást. Boldog és büszke volt az, akit színpadra vittünk, amikor áhitat, komoly akarás volt a nyeimüvelés és a műkedvelői munka.

A műkedvelő előadás megrendezése ma olyan nehéz, hogy azt végigcsinálni valóságos gyötrelem, kínszenvedés.

Miért?

Egy vidéki kisvárosban vagyunk:

Az egyesület, illetve a rendezőség egy háromtagú bizottsága kéri fel a szereplőket. Szép. kenetteljes szavakkal adják elő kérő- süket, szinte könyörögnek.

És kezdődik:

A bizottság összetétele nem volt elég előkelő.

A felkinált szerep rövid.

Nem fogadhatja el, mert X. Y. is játszik a darabban.

Nem tetszik a rendező.

Csak úgy fogadja el a szerepet, ha ez, vagy az lesz a partnere.

Az illető csak főszerepet játszik.

Nem fogadhatja el, mert nem őt kérték fel először.

ö akar szerepet választani. Ha elvállalta, akkor kiköti, hogy csak akkor megy próbára, amikor ö akar.

De végre együtt vannak papíron.

Az olvasópróbán fele már hiányzik. Nincs egy este, hogy a szereplők együtt legyenek. Hol az egyik, hol a másik hiányzik,

Kérdőrevonni? Komolyságra inteni, vagy több tiszteletre hivatkozni?

Még csak az kellene.

Holnap este van az előadás, az engedély azonban még nem érkezett meg.

Ugyancsak igy van a falvakban, sőt még rosszabbul is . . .

Ezer és egy akadály merül fel, ami teljesen megöl minden jószándékot, akarást.

1 jjuságunlc javarészénélc nincs érzéke a müko.dveléshez. Az idősebb, komoly elem elfásult, belefáradt, akiket nem lehet színpadra vinni.

E sorok szerény íróját több. mint harminc- évnyi sok szép, de annál több szomorú visz- szaemlékezés készteti mindezek őszinte feltárására. _ r s Kovács László szerint, a műkedvelés természetszerűleg mindig a minden rangú ifjúság kedves mulatsága volt. Igaz, de csuk volt.

Ha a nerriesfajia mükedvelés terén, uz ifjúság elitjeié, az egyetemi ifjúságra gondolunk, altkor csalt egyoldalú megoldásra jutunk. Ez pedig nem lehet célunk. Városokban, ahol színtársulat van, ott nincs szükség műkedvelő színjátszásra, de tere sincs. Tehát minden gondolatunk és akarásunk a vidék felé, fő- képperi a falu felé kell irányuljon, ahol u nyelvművelés, csiszolt beszéd és pallérozott- ság kell, hogy fontos eszközévé válljon a falu emberének és ahol lényéig „iskolapótló“ is.

Műkedvelésünk rendszeresítését legelsősorban is ifjúságunk egész újjánevelésével kellene kezdjük, amit húsz éve elmulasztottunk.

Papjaink és tanítóink belefáradtak a sok herce-hurcába, amit nem annyira az engedélyek körüli sok és fárasztó leendő, hanem az ifjúság érthetetlen, a fönt felsorolt lehetetten magatartásával okoz . ..

A műkedvelés mindig mostoha gyermeke volt úgy írói közönségünknek, mint társadalmi vonatkozásban. Hogy itt-ott még előfordul, azt egyházaink papjainak és tanítóinak köszönhetjük.

Táisadalmunk — sajnos — nemigen érdeklődik műkedvelő színjátszásunk iránt.

Most legutóbb is, városom legkiválóbb mű- kedvelőivel voltam egyik 8—10.000 lakosú székely községben vendégszerepelni, ahol egy 150 főnyi befogadó képességű teremben is még elég hely maradt üresen . . .

Műkedvelőink egységbe való tömörítéséről ma szó sem lehet. Többféle okok miatt is, mellek leküzdhetetlenek.

Újból, meg újból hangsúlyozom, hogy éppen annak a népnek és ifjúságnak a nevelését mulasztottuk el, akik hivatva lettek volna műkedvelésünk gondozását fenntartani, kezünkben tartani. De igy van ez az általános falumunkával, falusi irodalmunkkal, annak művelésével, amiről csak mindig cikkeztünk, tervezgettünk, de gyakorlatban tenni elmulasztottuk.

Hi-gy mik lennének a elgsiirgösebb teendők e tekintetben?

Az, hogy Magyar Népközösségünknek egy erre hivatott, külön, vagy a kulturszakosztály kebelében működő alosztályának erre hivatott emberei intéznék a műkedvelés országos problémáit.

Elmúl oszthatatlanul szükséges felvenni végre, de legkomolyabban a falu papjaival és tanítóival a közvetlen érintkezést e tekintetben. És megkezdeni azt a munkát, amit a „Segítség“ című cikkemben (az Ellenzék mult évi nov. 5-iki, 256-ilt számában) kértem a falu érdekében. j

Magyar Népközösségünknek sok, áldozatos munkája között is ez legyen legsürgősebb feladata.

Ne feledjük el, hogy minden munkánk, minden tevékenységünk falra hányt borsó a falu egysége és a falu szelleme nélkül, ami ha ideig-óráig gúzsba is van kötve, de némaságában küzdő, érlelő ereje meg fog szegye- niteni, vádolni fog . . .“

*

Amikor ankétunkra visszapillantunk, jólesően állapiihat juk meg, hogy vannak eredményeink. Egyfelől sikerült a műkedvelés ügyét komoly érdeklődés tárgyává tennünk, másfelől gyakorlati eredményeket is mutathatunk fel. Tudjuk, hogy a hírlapi irá«ok rövid-detüek, de ha közleményünket' építő irányba tudtuk befolyásolni, ez nekünk elég. Mert egész népünket magábafoglaló szervünk, a Magyar Népközösség, hivatásának tudatában, már megkezdte ilyen irányban a munkát. Egyrészt elhatározta, hogy az engedélyek ügyét in* tézményesen fogja megoldani, másrészt pedig olyan szerv megalakítását vette tervbe, mely a mükedvelés művészi szempontból való irányítását fogja majd végezni. Ha ez a két terv a kö* zeljövőben megvalósul, mükedvelésiink ügye nagy lépésekkel fog igazi célja felé haladni.

LEVÉLPAPÍROK, egyszerűtől a leg* választékosabb kivitelig, legolcsóbban! az Ellenzék könyvosztályában, Clujt PiaU UnirU. "