Ellenzék, 1940. április (61. évfolyam, 75-98. szám)
1940-04-28 / 97. szám
1940 »prills 28. Á. ELLENZÉK n ocr volt-e, vagy Isten angyala. Miiulenkihez jó szívvel volt, mindenkit sajnált és elment, ai nevét se mondta meg, hogy azt se tudjuk, kiért imádkozzunk Istenhez- Mintha most is látnám: fekszem, várom a halált, — hát esak bejön egy öreg ember, egyszerű kopaszfejii emberke, inni kér. Mit csavarog az ilyenfajta népség? — gondolom még bűnös fejemmel. — ő meg mi minden jót tett velünk! Amint meglátott bennünket, azonnal lerakta a tarisznyáját, itt ezen a szent helyen, kioldozta... A lány beleszólt: — Nem a, nagyanyó; előbb ide, a kunyhó közepébe rakta le a zsákját, aztán tette a pádra. És ezen vitatkoztak és emlegették minden szavát és minden tettét: hol ült, hol aludt, mit csinált, kivel, meg mit beszélt. Estére hazatért a paraszt is a lovával és mesélt Jeliszejről, hogy és mikép élt náluk. — Ha nem került volna hozzánk, — mondta, mind meghaltunk volna bűnös lélekkel. Kétségbeesve, halálunkon voltunk, ő lábra- állitott bennünket és általa ismertük meg Istent és nyertünk hitet a jó emberekben, Krisztus tartsa meg! Előbb úgy éltünk, mint az állat, ő csinált belőlünk embert. Enni-inni adtak Jetimnek, lefektették és maguk is lefeküdtek. Jefim lefeküdt. Kerülte az álom- Nem ment ki a fejéből Jeliszej, amint háromizben látta, a legelső helyen Jeruzsálemben. — Hát itt, — gondolja, — itt előzött meg! Hogy elíogadta-e az én áldozatomat az Ur, én nem tudom, — de az övét elfogadta. Reggel elbúcsúzott gazdáitól. Kalácsot adtak vele az útra és munkájukhoz láttak. Jefim hazafelé tartott. 12. Ép egy esztendeje, hogy Jefim elment hazulról. Tavaszra érkezett haza. Este volt, amikor hazaért. A fia ti kocsma- „ ban volt és nemsokára hazakerült ittasan. Je- , fim kikérdezte és hamarosan rájött, hogy a fia sok pénzt pocsékolt el, a gazdaságot meg ' elhanyagolta. Az apja szidta, a fiú gorombás- kodott. — Mozogtál volna magad, — kiáltott rá. — De te elmentél, minden pénzt elvittél, most/ • meg pénzt akarsz tőlem. Az öreg dühbe jött, megütötte a fiát. Amikor másnap reggel Tárászics Jefim elment a sztárosztához, hogy az utiigazolványt 1 visszaadja neki, elment a Jeliszej házatája mellett. Jeliszej anyjukja a bejárat lépcsőjén áll és köszönti.-— Hozott Isten, komám; jó egészségben jártál? Jefim Tárászics megállt. — Hála Istennek, — mondta — elérkeztem; az öregedet elvesztettem, de hallom^ •• hogy hazajött. Az öregasszonynak megeredt a nyelve — szerette a jó szapora beszédet. ■ — Hazajött, jótevőm, már régen. Boldogasszony után hamarosan. Hej, de örültünk, hogy Isten hazavezérelte! Szomorú volt itt az elet nélküle. A munkája már nem megy valami frissen, elmúlt már az ő ideje. De mégis ő a fej és vele vigabban vagyunk. És hogy örült a gyerek is! Ha nincs itt, olyan az, azt mondja. akár a szemevilága hiányozna! Szomorú volt az élet, lelkem, ő nélküle, szeretjük mi, de még mennyire szeretjük! y' — No es most itthon van-e? — Itthon, kedves, a méhesben, a rajokat gyüjti.Jó volt a rajzás, azt mondja. Olyan erőt adott Isten idén a méheknek, hogy az öreg ilyenre nem is emlékszik. Nem számolja fel Isten a bűnöket, azt mondja. Kerülj beljebb, rég várt kedves komám. Hogy örül majd az öreg! Bement Jefim a pitvaron át, az udvaron, át a méhesbe Jeliszejhez. Bemegy' a méhesbe, — °tt áll Jeliszej, védőálarc nélkül, kesztyű nélkül, szürke kaftánjában a nyírfa alatt. Széttárja kezeit, fölfelé néz és tarkója fény* ük: mint ahogy Jeruzsálemben állt az Ur sírjánál: és fölötte, mint Jeruzsálemben, a fa ágai között ép mint a parázs, játszadozik a napfény,feje körül meg koszorúban süröguek, tülekednek az arany méhecskék és nem szúrják meg. Jeliszej felesége előszólitja az urát: — Megjött a koma! 1'elnézett Jeliszej, megörült, a komája elé sietett, óvatosan kiszedve szakállából a mé- beket. Adj Isten jó egészséget, kedves komám- uram. Épkézláb megjöttél? A lábaim megjárták az utgt, vizet is hoztam neked a Jordán folyóból. Gvere el hozzám, vidd eL De hogy az Ur elfogadta-e az áldozatomat... No, hál Isten, dicsértessék a Jézus Krisztus! Kicsit hallgat Jefim, aztán megint fölveszi a beszédei: A Iabammal ott jártam, de hogy lélekkel i ott voltam-e én, vagy valaki más . . . — Isten dolga ez komám, Isten dolga. — Aztán visszajövet jártam ám abban a kunyhóban, ahol te ottrel^Stél... Jeliszej megrémült. — Isten dolga, komám, Isten dolga. Hanem : te: gyere be a szobába, hozok egy kis mézet. És félbeszakította Jeliszej beszédét, a házi , do1 gokról mesélt neki. Jefim felsóhajtott és nem emlegette többet a kunyhó népét és nem mondta, hogy látta őt Jeruzsálemben és megértette, hogy Isten rendelése ezen a világon életfogytiglan szeretetben és jócselekedelben leróni JáígadÓftájíát, ^^ HÍRES KÖLTEMÉNYEK COCTEAU Mas HESZKEBÉLA E cint alatt minden vasárnapi számunkban u világ irodalmának, vagy n magyar irodalomnak egy-egy hires versét közöljük. Régi ismerősöket, akikkel érdemes újra találkozni. S köztük esetleg olyanokat, akikkel az olvasó most találkozik először. Hires verseket, amelyeket érdemes magunk elé idézni, vagy amelyekkel érdemes megismerkedni. LA FONTAINE MESÉIBŐL (La Fontaine az 1600-as évek második és harmadik negyedében élt, a francia irodalom klasszikus korában, XIV. Lajos uralkodása alatt. Falun indult az élete. Erdész volt. Innen került az akkori francia irodalom magas világába. Párisba. ,,A francia költészet mesterei formaművészetének annyi csodálatra méltó és pompás példája között La Fontaine meséi úgy állanak, mint annak mintái, hogy milyennek kell lennie a tökéletes művészetnek“ — írja a francia irodalomról szóló remek könyvecskéjében Strachey, a nagy angol esszéiró. „Ó a legfranciább francia, a költő, ki elmúló divatok és lezajlott áramlatok után örökké modern és olvasott s hazájában ma is a legnépszerűbb iró Írja róla Kosztolányi Dezső, aki néhány meséjét magyarra fordította.) A FARKAS MEG A GÓLYA A farkasok nagyon zabainak. .. Egy farkas, idején a bálnak, Mindent úgy össze-vissza falt, { Hogy — mondják — majdnem belehalt; Torkán akadt egy csont, szorult a gége, Még azt se ordíthatta, vége. Ekkor jött az oHalmazója, Egy jelre odament a gólya S műtétet végzett rajt, hogy életét megója. Kivetie a csontot s a jó szolgálatért Már kérte is a bért. , A farkas igy szólt erre: „Tessék!?, AI ég kérn'tvaíód is akad!? Hat, gólya néne, nem fizetség, Hogy visszahúztad torkomból nyakad? Menj, háládatlan, rut alak; Aztán többé ne lássalak.“ A FÖLDMŰVES ÉS GYERMEKEI Dolgozzatok mindig verejtékezve, vágyón, A pénz maga édeskeveset ér. Egy gazdag földmives, már a halálos ágyon, Fiait hívja s titkon igy beszél: Ne adjátok el — mond — soha e földet, Mit apáitok is úgy örököltek: Mért kincs ^ an rejtve benn a mélyen, Hol, nem tudom, de rajta csak serényen, Majd megleli, ki dolgozni nem gyarló. AI ár kora nyárban nekilássatok, Kapáljatok és folyton ássatok, Viruljon ki a tarló.“ Az apa meghalt s minden koron át Forgatták a fiuk a boronát, ■ S az év végén a töld többet terem. A kincsnek hűlt helye. De végtelen Bölcs atyjuk volt, mert bárha nincs A mondott kincs, a munka kincs. A KOCSI ÉS A LÉGY Úgy izzik a nap, hogy szikrát csihol, Egy kocsit von a homokos, hanyatló Lejtön, föl a magasba hat ló, Agg no és pap kiszáll a kocsiból, Mert kereke nyikorgóit, megfeneklett. Majd jő egy légy és mint Isten remeklett Csodája zümmög a lovak körül, Csípi is őket s végtelen örül, Hogy megindítja a kocsit, A kocsis orrán meg a rúdon száUdos Itt. S hogy nekidöccen ezalatt A vén szekér s halad, halad, Úgy véli, övé a dicsőség, Sürög forog és azt hiszi, Hogy szárnysegéd, bármily pici, És győzni hajtja most a hősét. Sőt bánata határtalan, Hogy senkisem segít, ki a batárba van, Csak ö buzgolkodik, repes. Közben imádkozott a szerzetes Épp mostan! És egy nö dalolt, Pedig ö néki is más dolga volt! A légy ellenben csak legyeskedett. Még zúgni is kegyeskedett. Végül a kocsi fenn gurult a sík mezőn. ( „Fujjuk ki most magunk“f szólt a légy szenvedőn, „Biz fáradtam, mig fölért a fogat, Fizessetek ki hat, tisztelt lovak.“ , Sok ember igy sürög-forog szüntelen, Kéretlenül mindenbe belecseppen, Csak hátramozdlt, mig a buzgót adja, S a többieket dolgozni se hagyja. .............. Kosztolányi Dezső fordításai. Cocteau megírta a Fotóinak folytató sát. Amikor ehöizben jelentkezett e névvel, akkor azt mondotta, hogy „ben ne önmagát keresi“. Pedig a könyv nem volt egyéb, mint az énjétől szabadulni vágyó fiatal szóbiivész merész kísérlete. Most bevall jat hogy keresése hiábavaló volt. De nem keseríti el ez. Aki hamar megtalálja önmagát, kevés keresni valója lehetett s az bizony rossz jel. Elég azt tudni7 hogy min dig önmagát keresi az ember, ha énjétől szabadulni óhajt. És Cocteau mindig szabadulni kívánt önmagától s igy maradt meg annak, aki olyan most is, mint indulása idején volt: a francia irodalom „enfant terribhje“, szellemes bohóc, aki először önmagát torzítja, hogy másokat is torzíthasson. Azt mondják, írják róla, hogy dekadens. Pedig csak az impressziók rabja. Kiszámíthatatlan fintorsorozat minden írása. Pirongaíó fricska. meglepetések bányája. Dekadencia nála nem az élet apadását jelenti. Nem olyan értelemben dekadens, mint a fertőzött lelkű modern ember, aki gondolkodásában képtelen új összefüggéseket meglátni az élet szövevényes jelenségeiben. Aki belefullad ösztönös testébe, reflex megnyilatkozásai ráburjánzanak teremtésre képtelen énjére és mechanizálják életét. Cocteau nem ilyen dekadens. Hisz Ö sohasem kérözte vissza teremtő korok és emberek gondolatait. Ellenkezőleg: eddig hangra nem talált emóciókat fejezett ki. Impressziókkal öntözött élete színesen bomlott ki müveiben. írásai hemzsegnek elmés szentenciáktól, de amit elvként is vallana közülük, az nagyon kevés. Ezek közül is elsőként hangoztatja, hogy a stilus, ellentétben sokak gyakorlata szerint, nem bonyolult mód egyszerű dolgok elmondására, hanem egyszerű próbálkozás bonyolult dolgok kifejezésére. Cocteau ott volt a dadaizmus bölcső- jenéi. Akkor az európai tájon egy varázsszó bóditgatta az embereket: prosperity. Jólét és egyre gépiesedő forma- kultura jellemezte azt a korszakot. Ja- - tott Idő irodalmi irányzatok kiagyalására Is. A dadaizmus kávéházi asztalnál született meg. Az élet bolondosán felelőtlen volt akkor Nyugaton és távlatokat rejtegető. A francia polgár év, tizedekben gondolkodott. Ma azt sem( meri megígérni, hogy másnap délután barátját meglátogatja, mert egy Messerschmidt könnyen megzavarhatja békés terveit. A dadaizmust, a nagy irodalmi forradalmiságckat eltörölték a változott idők, de megmaradt Cocteau. 'A párisi költő. Mert ö elsősorban költő. Giraudoux fantáziájával és Morand fö ; lényességével. De sok van benne a dur- cás gyermek dacos ellentmondásából s a romlott Idegzetű modern ember nemtörődömségéből. Szellemes emócióvá dász. ópiumszívásra adta magát, hogy egyik könyvének hősét, aki e szeme- dély rabja, minél élcihübben bemutat hassa és egy legyen vele. Ezt azonban nem a naturalista recept szerint tette. Talán felfönnirágyúsból. De azzal men tegeUe magát, hogy Barrés annakidején a publicitás kedvéért táblát akasz-1 főtt egy ember hátára és úgy hirdette ,,Tentafolt“ cimü könyvét. Pedig Barrés halálosan komoly ember volt. A magyar olvasó csak egy könyvét ismeri fordításban. (Le Grand Écart —’ A párisi fiú.) Müvének hatása annál inkább feliitögeti a fejét egy-egy gondolatban, hasonlatban a mi íróinknál. Először azt hitték Cocteauról, hogy kortü net az egész ember és n műve. Ma már tudjuk róla, hogy olyan színfolt, amelyet nem lehel letörölni a modern francia irodalom tarkává színesedett palettájáról. J ^
