Ellenzék, 1940. április (61. évfolyam, 75-98. szám)
1940-04-21 / 92. szám
12 **al. kicsii luilakos. Sokat látott hadifogoly korában s uom főit, uhog> ö mondta, még a/. Istentől sem. Sandriék szerették a maga módján mókán üreget. Sokat beszélt az nekik az apjukról. — Legjobb eiiuborám volt mondogatta. Az volt ember diesérte nagyon. Kár volt érte. de kár vajnálko/.ott mindég. Együtt dolgoztak a/ erdőn, mikor leütötte azt egy fa. A mellére esett éppen — magyarázta Sokszor. — Kifolyt száján a vére, mind törülhettem. Szólni se tudott, esulc nézett, uhogy fogtam a fejét, de ugv, hogy kiesett a könnyem. — Biztattam, ne búsuljon, gondot viselek rátok s anyátokra is, de csak nézett s fogta a kezemet, hogy alig tudtam elvenni tőle, mikorra meghalt. — Kár volt érte ,de kár... Jó cimborám volt, fiatalabb létére.. Meg is tartotta szavát becsülettel az öreg. Segítette az öasvegy asszonyt mivel csak tehette. Fát lopott neki télen. Nyári időben meg ezt-azt, ami termett u mezőn. <5 is abból élr sokszor. De meg aztán biztatta őket jó szóval, tanáccsal és sokszor több az, mint egyéb. Sandrinak is ő fizette az iskolapénzt. — A kicsi asszony honnan fizette volna. — Mondta is. hogy ne fizessen Mihály bá, beadom az államiba. így szólt az öreg s azóta ő járatja iskolába Sandrit. De magában büszke volt rá, hogy 5 is taníttat valakit. Neki nem volt gyermeke soha. — Tudod mi leszel hé — állította sokszor maga elé. — Ügyvéd... Aztán csak urakat csapsz be, jó lesz- e? Sandri ígérgette, hogy jó. Most is az öreghez fordult a kiesi asszony nagy bajában. Mit csináljon most már, sírta ki az ágyból. Az öreg végig sem hallgatta jóformán. — Hadd a nyavajába a tiszttartóját — vágott közbe. — Ne félj elfelejtette az eddig. Menj moss neki vagy kétszer s ha még lár- raázik. mond ledolgozom én a többit, sok haszna nem lesz abból, ne félj, kilopom a szemét, ki én. Egyéb haszon úgy sincs ott a szegénynek... Na gyere hé, amig nem jár a világ — fordult Andráshoz, ki kész is lett akkorra. Indultak fahozni. A kicsi asszony is elindult kis idő múlva a faluba. Sandri is vele. Az utón mind nyag- gáttá az anyját, hogy 6 nem megy ma iskolába. Nem tud semmit, aztán, hogy menjen. — Na csak eredj, jó... rivallt rá az anyja. Sandri elhallgatott, csak az elválásnál tört ki belőle sirósan. — Igen. engem mind csak üssenek, igen. Tudom, maga nem bánja, tudom. — Elkeseredve indult neki a hat ablakos iskolának, vissza sem nézett az anyjára, úgy tele volt keserűséggel, gonddal. Az mind rágta. emésztette, bogy mit mondjon a tanitó urnák. — Az igazat úgyis hiába — sóhajtotta. — Mind mondhatja, hogy elküldte az anyja puliszkalisztért a faluba, mire visszakerült lett haj a tiszttartóval s ki gondolt aztán tanulásra — hát ő ezt mind mondhassa, ki hiszi el? Ki kell találni egyebet — sóhajtott újra. Da akárhogy gondolkozott, nem jutott eszébe semmi, de semmi. — Jó Andrásnak — gondolta irigyen. — Csak megy az erdőbe, semmi baja. Ő is inkább elhúzna egy nagy fát, akár ne is birja, akkorát. Elért az iskolához. Ott állt az a helyén. Bement sóhajtva s leült a padba félősen. Csuhuk Pali egy brugott mutatott neki hamar, hogy a tegnap csinálta fábóL, mit ad érte. Egy ceruzáért neki adja — kínálta. Sandri a fejét rázta s csak az ajtót leste egyre. Kis Albert is odavegyült közéjük. — Nem is jó — nézte meg a brugót. — Ez? — háborgott fel a Csubuk Jani fia. — A szemed világa, a nem jó. —- Forgatni kezdte a brugót, aztán huzigálta ke- y élyen. Szólott az gyönyörűségesen. Kis Albert nézte nagy irigyen. — Te Pali — szólalt meg végiil. — Ha nekem adod, nem mondalak meg a tanitó urnák, hogy nem is igaz, hogy csinálták a cipőd s azért nem jöttél két nap... Láttalak gilicselni a patakon . . . Csubuk elvörösödött egyből. — Jaj te nem is igaz, sze az édesanyám cipője volt, még meg is vert, igen — tiltakozott rémülten. — De én láttalak — ismételte konokul Kis Albert — megmondalak ne félj. — Bizonyisteu te, — fordult Sandrihoz az kétségbeesve. — Megmondalak, megmondalak — ismételte a másik szigorúan. — Hát mondjad na, mondjad. Úgyse adom, — iilt le sápadtan Csubuk Pali, de eltette a brugót féitősen. Kis Albert ijeszgette még egy darabig, aztán elkezdett valami egyebet. Csubuk Pali meg az ajtót nézi, akár csak Sandri. A végén csak nem biría, elé kapta s odavetette a brugót a Kis Albert padjára. __ Nesze te, nesze... — mondta kiveresedve. Az először csak nézte csodálkozva, aztán elvigyorogta magút s forgatni kezdte sebesen. v jNa el is tette mindjárt» 7 - - ~ ~ ellenzik mm Jött l»c a tanitó, de nein egyedül. Egy f'u* túl urfonuu volt vele. Haragos volt Orbán tanító, de nagyon. Ötödik, hatodik, hetedik osztály itt inurud. « többi átmegy a másik terembe — mondta ki haragosan s leült komoran lupozgului az áltálon. A fiatal urforma zavartan úlliugált. Hát akkor én átmegyek velük s/ófch meg végiil. A tanitó ránézett. Nem valuszolt, csak bi- rentett a fejével. Az meghajolt s egy kissé félszegen kiment. Orbán tanitó nézte az ajtót sokáig. Kár volt minden — legyintett sóhajtva. Mióta meghalt a vén tanító, minden követ megmozgatott, hogy u fiát nevezzék ki melléje, aki az ötödik megyében tanitóskodott egv rongy faluban s most meg ide küldenek neki egy kocifer senkit. Mit harcolt ő az állami iskolával a tanulókért, külön szerzett meg minden kölyköt, hogy maradjon két tanerős az iskola s most tessék... — legyintett fene egye meg az egészet! fáradtan nézett végig a termen. — Imádkozni — mondta ki aztán csendesen. Adelig a másik teremben nézte egymást szembe az uj tanitó n u négy osztály. A toni- tó vulahogy zavarban volt, mint fiatal leány uz első csóknál. Babrálgulta az asztal szélét s váltogatta u lábait. Végiil is rúmosolygott » gyerekekre s úgy szólott. llát szervusztok le. Én vagyok az uj tanitó, aztán... — itt megakadt s szavakat keresgélt, hogy mondjon vulami kedveset, de nem tulált egyet sem. — Aztán legyetek jók H kész... — végezte be nevetve. A négy osztály, mint akit megeiükJanlanak, kezdett cl nevetni vele együtt. Derű ömlött végig a termen. Csubuk Pali előre rúgott a lábával. — Vissza add a hrugóin te, mert... — sziszegte oda Kis Albertnek — kapsz, csak menjünk ki __ ígérte kétszer is — kapsz te ne félj. Szemtér BÚVÓPATAK (Bibliotéka kiadás 1940) Szemlér Ferenc új és szép verskötete megerősít abban a tapasztalatunkban, amit előbbi versköteteiből s számos he- lyen megjelenő köleményeiből meritel- ünk. Intellektuális költő 5, akinek képzeletét nem annyira a romantikus szárnyalás lázas heve fűti, inkább a körülöttünk folyó valóság tényei így képzelete is tárgyias vonzatúnak mondható s költői megjelenítése dologias irányba hajlik, az érzelmi tipusu költők (tehetségükhöz vagy zsenijükhöz mérten elfogadható bálványozott, vagy elfogadhatatlan) „fél- rebeszélése" helyett. Bár a költő általános fogalmához a mágusi mindenhatóság s a szimbolumnyelvek kinyilatkozásainak világából tapadt mindenkor a legtöbb képzet, az észszerűen szabályos, érzésben, nyelvben és müelvben is metrumos dráma és költészet nagy világirodalmi hagyományai már eleve gémestalanná teszik a kifejezést: intellektuális költő. Természetesen ennél a típusnál is, nevezetesen Szemléméi, szintén átlényégésül a valóság s képekben, színekben és hangulatokban csillan fel az élet komor árnya, u játék és a derű. A Búvópatal: verseiben is azt érezzük, hogy láva fortyog a költő lelkének rejtett folyosóin, sejtelmek, izgalmuk és gyötrelmek fülnek, de a világba, kivetített versben, a ,,kidolgozott“ élményben a hangsúly, valamely költői kifejezés állandó bélyege, nem a formátlan üstökös szabad lobogó- sa vagy száguldó vihurzásu. Hanem a lélekben is és nemcsak az észben fejlő mértan és mennyiségtan. Innen származik Szemlér költészetéSzemíér Ferenc verseiből (Búvópatak. ■— Bibliotéka kiadás) KUKORICA Hajat növesztett már a kukoricacső, szétbomlasztotta mára az esti eső. Sötét városi gondok közül figyelem ezt és amazt a dombot, ahol megjelen. Barnahajn fejecskék, szőke koponyák egyszerre kiszínezték a rét hajlatát. Az ömlő napba tartják ifjú éküket, bő nyarak új divatját mutogatni meg. A szél susogva leng el, egyet megsimít 8 az lágy engedelemmel tűri csókjait. NŐ, egyre teljesebbnek, nem kérdi miért? e főnek s szűzi testnek a föld mit ígért! Csak néz, mint csupa szemmé vátozott gyerek, ha mondanám se hinné, ami közeleg. Gazda, kufár, csavargó töri el nyakát s a holdpengéjii sarló derekába vág. NAGYKÜKÜLLŐ Gyermekorom folyója volt a sárga víz, a Nagyküküllő, Úgy folyt el Udvarhely mögött, mint karcsutestű lomha hüllő, mely duzzadó és apadó testével roppant távolokba nyúlik s csak néha szól, hogy él, szűkös ágyában felmorogva. A partja tort és agyagos, csak ritka helyen volt sövénnyel megkötve. Conduit székelyek morogták: „Ejsze a2 idén nyel bé újra egy darab mezőt a rossz víz!... fogynak már a fodek!“ Tovább szántottak s este már a Küküilővel nem törődtek. És éjjel jöttek langy esők, tavasszal hó a Hargitáról, megnőtt a víz, mohó fogát a partba vájta s mint magáról láncot lerázó szörny, evett, habzsolt, a föld elomló teste zuhant. S a gazda földjeit reggel hiába is kereste. Alig volt néha egy tenyér, mi eltűnt, tíz-húsz centiméter, — ösvény szakadt meg csak, a víz a kert sarkáig még nem ér el — vigasztalgatták önmagukat a székelyek és tiszta, fáradt szemük becsukták. S földjeik köré nem fontak fűzfagátat. És évről-évre nőtt a viz, szakadtak partok észrevétlen, ők meg se látták, láttam én, ha néha-néha visszatértem. Ijedten szóltam: gátakat kell vetni már e rossz folyóra! Csak hümögettek s egyikök se válaszolt a ritka S2Óra. Most néha-néha álmodom, a sárga víz apasztja, marja az udvarhelyi székelyek földjét s a gazda lomha karja csak int: „. . .egy ösvény, egy sarok, minek vigyázni!...“ s mint a hüllő torkút mögéjük tátja szét • - a szörnyű, sárga Nagyküküllő. * 194 0 í prlH * 21. wammmmmmmmmmmmmmmaammummnammm nek egyik érdekes jelensége, a metaforát lanság. A tárgyias kifejezés nem táti a rnetafornia bakugrásait; a lélek nyers- anyaga a formába hrnlés elölt átsiklik a mélybe hűvös pillantással tekintő költő „rendezőpályaudvarán". Ezéit élet- és tájérzése hasonlatokban elevenül meg. anélkül, hogy tovább képezné őket a metafora ködös és kalandos útjain. Mértékkel merített, arányos, eleven hasonlatai, különösen táj festéseiben, jóleső szépségeket láttatnak meg: „öregszik lassan u rideg augusztusi föld, mint ijedős öreg beteg, ködkabátot ölt. Komor sejtésekkel teli Kapkod és köhint s a sápadt napol úgy nyeli mint uz aszpirint.“ (Brassói nyárvég.) Ennek a reális költészetnek érdekes darabja a Júliusi Napló". Egyszakaszos versek sorozatában bontja fel az cllibegö időnek azt a darabját, amit egy adott tartamban a fogalmi nyelv júliusnak nevezett. Ilyen természetű versben nyomozhatnánk leginkább utána u költői reflexiót kiváltó történésnek. Szemléméi a történés alig parázslik át a reflexió mögül s üzért ez tökéletesen konkrét, szabályos egésszé válhat. „Szólni, tudom, a néphez kellene, ezt mondja — mondják— a kor szelleme, érezni is kell, de vajh érzem-e? ha csak tudom, megette a fene. (18-án felébredéskor.) „A börtönömet én csinálom, hivatal, pénz, polgári lét takar és a sürülő rácson nem bújhatok át sen.mikép.“ (Utolsó nap este.) Eskü. átok és elragadtatás egyformán idegen tőle. Túlzásoktól ment, hűvös, tiszta költészetében sem árnyék, a lélek, vagy a test szenvedése, vagy a székely, a drága fajta lassú romlása el nem ragadtatja. Képzelete szereti a mértani arányokat s az ihlet mélyéről már szinte fogalmi szabatossággal tör fel a bajra-döbbe- nés: ..Most néku-néha álmodom, u sárga i'iz apasztja, marja az udvarhelyi székelyek földjét s a gazda lomha karja csak int: ........egy Ösvény, egy sarok, minek vigyázni!..." s mint a hüllő torkát mögéjük tátja szét a szörnyű, sárga Nagyküküllő." (IS agykiikiillö.} Egyszerű és keresetlen ez a költészet. Egyéni hangon szól s az eszeveszett világ bukfenceit és orditozásait finom műszereken szűri át. Gátlás nélkül beszéli ki a világot, de megvan benne a szabályosra. a rendezettre törekvés. Klasszicizáló hajlama és törekvése tagadhat at lein. 'A közvetlenül adott valóságból táplálkozó költészetét ugyancsak valós, tárgyias nyelven fejezi ki. Egyszerűen, nemes arányokban és mértékben. Verselése szabatos, sallangtalan és pózmentes, ezért van klaszikus ize ennek a költészetnek; mélysodrású a Búvópatak, ám a felszínen csaki a tiszta saluktalan ere csillog. Ssem/en gonddal és műizléssel alkotó kohó. Minden verse szépséget teremtő, mindenik-\ mk van ..Istentől kapott nemeslevele Erdélyi irodalmunknak feltétlen nyeresége. A Bibliotéka kiadó meglepően szép és ízléses kiadásban jelentette meg Szemlér Ferenc új verseit.-• . j . ^ Szabó István^
