Ellenzék, 1940. március (61. évfolyam, 49-74. szám)
1940-03-22 / 67. szám
}b-l b tji ptc ţkc' ug Ct' iki yî k 1ek I y ef, •a\ Jí «zii í: lan T/ fel je tot ita Is ltá teh 1 et Az Jrai K/ií ülté 9 y Im/s re M. ’orn 'ét, vej ló, élig éti 'aln rajti int ford ivii/ oki in es évi iné he Vér, a. s Sur is i lám E gas Un pró telt is egy zűr ta-i szí, vei ! kei Aíé me I ma rei M ■ m ■Ál «• I * FILM A film, mint önálló műfaj és tiszta művészet A filmet, mint önálló miifajt, kevesen értékelik. A leggyakoribb tévédé« ‘°Ky irodalmi tartalmat es nem tilm-zcni el tekékét keresnek l»ţ nne. V filmnek is -.eg van a saját művészetét adó eszköze a mo/go, V , ÍOZÓ képekben. Ezek a/, egyre alakul«' kepek olyan jelentőséggel bírnak a lil.ure.idezes- lél. mint a zenekompouálásuál a hangjegyek is a festészetnél a színek, a költészetnél a gondolatok, «zavak. Ennél az nj íinilajnal az irzések, gondolatok, cselekvései, kulso-belso megnyilvánulásait cs-ak mozgó kép es nem ízó, szöveg fejezheti ki stílusosam Az irodalmi sziizsé a filmművészetben csak másodrangu fontossággal bír, ezt igazolja a . Ködös utak" c. Ülni a legszemlelte- tőbbeu. Énnek a darabnak a szövegtartalnia csapnivalóan rossz és mégis azzal az esetlenül naiv mesével bizonyította be a kiváló rendező azt, hogy kizárólag csak a Idtn sajat tartalmával lehet művészetet produkálni. A film birodalma határtalan. A köznapi élet robotosainak feltárja rövid másfél óra alatt az idő és térbeli távolságoknak olyan széles horizontját, hogy más körülmények között ennyi megismerésre egy élet tartama kevésnek bizonyulna. A reális és irreális világot minden tarkaságával élénkbe tudja varázsolni. Amit egy könyvnél elképzelünk, színházban hallunk, a filmnél láthatóvá válik. A fantázia minden korlátot széttörhet és felszabadultan cs-a- ponghat. Rövid percek alatt a régmúltból a jelenbe, vagy a jövőbe vezethet. Az álom és mesevilág víziói megelevenednek és azoknak stilizált illuzionisztikus szépségeiben gyönyörködhetünk. Láthatóvá válik .,Ezeregyéj csodái", máskor milliárd csillagvilág káprá- zatai, vagy a technika minden vívmánya, a természet végtelensége. A ködnek, füstnek, árnyéknak, felhőnek alakulását, játékát ép- ngy érzékelteti, mint mérhetetlen nagyságokat és parányokat az „tömök, sejtektől kezdve a csillogó hókristálytól, a felnagyított virágsziromtól végig. Kifejezésre jut az emberi indulatok sokfélesége is, az örömtől kezdve a fájdalomig. Pld.: forró izással adta vissza az „Extazis“ c. film az ébredő vagy extazisig fokozásának külső és belső viharzását. Az „Ámokfutó“ c. filmet is nem a szöveg tette értékessé, hanem a képek egv- másutá|ii következésükben van belesüritve a darabot jellemző tikkadt atmosztféra, amit a főszereplő szinész nemes játékával még jobban kimélyitett. A film megvalósíthatja nagy költők elkép- zélését. Mint Milton „Elveszett paradicsom“- át, Goethe „Faust“-ját, Madách „Ember tragédiáját.“ Azzal a káprázatos rendezéssel, mint pld. a Warner Brothes vállalat elkészítette Reinhard rendezésében a Szentivánéji álmot. A mély jelentőségű szószövegek filmre át- vive, átalakulnának képszöveggé. Milyen michelangeloi erővel lehetne visszaadni a világ teremtését, az első pár ember kiűzését a paradicsomból. Az eszközeiben gazdag film könnyen üres virtuozitásra, revüszerü csillogtatásokra sikkadhat. Igazi művészetet teremtő rendező a rengeteg eshetőségtől ízléssel válogatja és alkalmazza a legmegfelelőbben mozgó képjegyeket. És az egésszé koncentrált képjegyekkel fokozódó és kifejlődő cselekményeket formál, ugyanakkor a gyors egymásutáni következésükben bizonyos zenei ritmust is vihet bele. Tisztán képszöveggel mennyi szépséget lehet visszaadni, példa rá a „Cigányok“ c. szovjetfilm. A darabból egy képszöveg részlet: A nomád cigány dolgozni akar. Az aratás lendülete, ritmusa elbűvöli. Előtte bosszú sorban hajlanak, lengenek az aratók. A sarlójuk nyomán rendben hullanak az érett kalászok. A cigány próbálkozik. Ügyetlenül csetlik-botlik, megbontva az aratók mozdulatainak harmóniáját. Ezt látva a munkavezető, szó nélkül a cigányt mögé áll és a két könyökénél fogva vezetni kezdi. Együtt hajlanak a sorral. A munkavezető később a cigányt mind lazábban fogja, végül elengedi. Akkor már a nomád vérében bizsereg az aratás taktusa. A darab szószövege egy-két Puskin-idézet, de nem ezeken az örök szép szavakon épül fel a film, hanem a mozgó képek öuádó szépségükkel akkor is puskini hangulatot, költészetet adnának, ha az orosz költő egyetlen sorát sem idéznék. A rossz és filmszerűden filmről a következőket irja Balázs Ferenc: „Világossá vált előttem, hogy a japáni filmek csapnivalóan rosszak. Irtózatos lassan folyik benne a cselekmény. Percekig nem látunk egyebet, mint ii színészek közelről felveti fintorgatásait“, máshol pedig ezeket irja: ..kissé sok illám, hogy leányát vesztett apa ül percig egyebet nem miivel, mint sir." Mennyire helyesen látta meg llalázs Ferenc a japáni filmek hiányosságát. üt percen át síró apa csakugyan filmszerűden. Filmszerűen a kővetkezőképen is meg lehetett volna oldani a drámai jelenetet: Apa mint főmotivum, az előtérbe helyezve és a benne felajzott gondolatok, érzések, halott gyermekével kapcsolatban feltörő emlékek az egymásra retusálás, fotomontage segítségével second-planban elevenednének uieg. Kétségbeejtő fantáziatlanságra vall az is, amikor a szereplők egy helyben ülve. holmi eszmecserét váltanak. Dialógusok akár szellemességtől is sziporkázhatnak, még akkor sem segíthetnek az ilyen film stilustalausá- gán. Walter Disney rajzmüvész „Hófehérke és a bét törpe" mese-filmjén a legmerészebb elképzelések is láthatóvá lesznek. Pld. a gonosz mostoha átváltozása. Azonkívül tisztán mozgó képekkel lelki motívumot. teljesen belső drámát tett láthatóvá Hófehérke ájulásig fokozódó félelmével. Hófehérke képzeletében az erdő fái. kedves szelíd állatai szemünk láttára nőnek, alakulnak szörnyekké, félelmetes démonokká. Disney a rettegést, ezt a láthatatlan valamit tette szemlélhetóvé képek gazdag és drámai változataival. Menynyire lapos és semmitmondó lett volna az erdőjeleuet. ha csak szószövegen keresztül értesülünk arról, ami Hófehérke lelkében dúlt. A képszöveg kiegészítője a színészek arcmimikája és a mozgásmiivészetük. Felejthetetlent alakítót t Napóleon megszelnél vesitő- je: Charles Boyer, vagy az Édes anyaföld c. film szereplői: Louise Rainer és Paul Muni. A fotomontage hatalmas eszköz a rendező kezében. Alulról, fölülről, »régen é több szemszögből nézve, egyszerre felvett jelenet, keresztül-kasul egymásra retusált, montírozott képek fokozhatják a belső tartalmat. Mint a Bűn és bünhődés c. filmben lázálomból magához térő Raszkolnvikov fekve az alulról nézés torzításával látja a feléje hajóin látogatóit. Fzzel az irreális látás-móddal is fokozza a rendező a még ki nem tisztult agv ködös, vizuális impresszióját. Film szempontból a Iliin ét hüiihődésnc.k ez u legszebb jelenete. Különben a rendező sok értékes motívumot, — mint Raszkolnyi- kov álma u gyilkosság előtt —. nem dolgozott fel. Legbelsőbb dolgot. mint a fentebb emli- tett félelem 1 okozéxlását. csak technikai eszközökkel. mii vészi erővel lehet kifejezni. Egy zemély 'agy tárgy, ami a félelem érzését váltja ki a szereplőből, eleinte total képben, távolról látható perspektivikus kicsinységében. A felébredt félelem egyre nő, közelebb jön, second-planba (közértéibe), majd pre- mier-planba (előtér) érve, teljes nagyságában kifejlődik, betölti a képsikot s már ez a hely sem elég, egyre közeledik a szereplőhöz s végül rámontirozás technikájával egyesül a megbolygatott idegek látomása az agyongyötört szereplővel. A színész rémületet kifejező arcmimikája drámai összhangban kell fokozódjon a félelem tárgyának közeledésével s annak növekedésével. Vagy lia valamit nagynak tartott a szereplő, annak kicsinységére ráeszmél, előttünk zsugorodik össze egyre kisebbre, majd széthullva, semmivé válik. A drámai sűrítésnél is el kell kerülni a túlzsúfoltságot, hogy a jelenet se monumentalitásából, se formái egységéből és szépségéből ne veszítsen. Ezért a jó rendező a legtipikusabb, legjellemzőbb motívumokat választja össze s ba több képjegyet egy jelenetté összegezve tár elénk, szimultánizmus- szerüen, akkor is könnyen áttekinthetőnek és egyszerűnek kell lennie a cselekménynek, lgv válnak teljes egésszé az egyidőben egymás mellé helyezett képjegyek, mint Wagner zenéjében az egymással küzdő motívumok. Bár mindegyik művészet egymástól független és mindegyiknek meg van a csak magát 1 kifejező eszköze, azért a művészet örök szabályai mindegyikre egyformán szabály. Fest- mény. zene, költemény, balett, film egyformán lebet wagneri erejű vagy álomszerűén megfoghatatlan. Ugyanígy magába foglalatja minden műfaj és a film is a különböző irányokat, izmusokat, ahogy különböző látású és érző művész vagy rendező a saját adottsága szerint formálja azt. A korunk adta és a legfiatalabb műfajunk előtt még határtalan lehetőségek állanak. Rozsos Etel. A japán szinház (Harmadik közlemény.) Álarcok és ruhák A Noh szinház egyik legjellegzetesebb sa- | játsága, hogy minden szereplő álarcot visel, j így a színésznek nem kell kifestenie magát. Az álarc emellett lehetőséget nyújt arra is, hogy a színész pillanatok alatt kort és nemet változtasson, vagy — ami oly gyakori ezekben az ősi játékokban — természetfölötti lényekké változzon át. Ebben a tekintetben a Noh-játékok teljesen a klasszikus görög játékok tradicióját követik. A Noh-álarcok rendkívül sokfélék és változatosak. A következő csoportokra oszlanak: (Az egyes csoportokban is természetesen nagy változatosság van.) 1. Öreg férfi, 2. öregasszony, 3. középkorú férfi, 4. középkorú nő, 5. fiatal férfi, 6. fiatal nő, 7. gyermek, 8. vak ember, 9. jóságos istenség, 10. hatalmas istenség, 11. rettenetes istenség, 12. tündér, 13. természetfölötti lény, démon, 14. szörny, 15. vadállat. Az álarcok művészi és kiviteli szempontból a legkülönbözőbbek, de a legkülönbek a XIV. századbeli Kamakura-korszaktól a XV. századbeli Muromachi-korszakig terjedő időben készültek. A régi álarc-készitők között a legnagyobb mesterek nevei máig is fennmaradtak. Néhány általuk készített álarcot ma is a legnagyobb gonddal őriznek meg az ál- arckészitő dinasztiák fejei. Nikko Miroku, Shakuzuru, Echi voltak a leghíresebb álarc- készitő mesterek. A Tokugawa-korszakban készült álarcok legtöbbnyire az előző korszakok álarcainak utánzata s néhány nagy mester (Kamaclii, Yamato. Zehan. stb.) munkáinak kivételével sokkal gvengébb munkák, mint az előzőek. Ma már az álarckészités művészete kihalóban van. Általában az a vélemény, bogy a Noh maszkok csodálatos darabjait sohasem fogják pótolni tudni. így természetesen a régi művészi álarcok rendkívül drágák. A hozzánemértők nehezen különböztetik meg a régi hires álarcokat az utánzatoktól, amelyek ehhez hasonlóak, de összehasonlíthatatlanul gyengébb kivitelűek. A Noh játékok ruhái, kosztümjei is érdekesek és különösek. Például egy háborúba induló katoua nem visel a szinpadon légy- vert s a kínait játszó szinész sincs kinai viseletben. A koldus nincs rongyokban s egy favágó díszes, gazdag ruhát hord esetleg. Mindez azt bizonyltja, hogy a Noh-játékok elve a reálitás. Minden egyes Noh-játék célja a szépség egy különleges világának megalkotása és a ruhák megválasztását is ez a koncepció vezeti. A cselekmény is erősen szimbolikus. Például, ha a szinész az eeyik kézzel megüti a térdét, az izgalmat jelent. Ha valaki megérti az ilyen konvencionális kifejezéseket, tökéletesen megérti az ősi Noh-játékokat, amelyek- nek mozgásbeli ritmusát költőivé teszi a sajátosan keleti zenekiséret. A Noh-játékok csoportjai A Noh-játékok igen sokfélék és igy ezeket két csoportra osztják. Az első csoportba tartoznak az úgynevezett Isten-játékok (Ka- mi-mouo.) Az ebbe a csoportba tartozó játé- , kok témája egv istenség körül forog. Az istenség emberformát öltve jelenik meg a szinpadon. A Második szinész ezekben a darabokban Shinto-papot játszik s ezért ezeket a játékokat a Második Színész Nokiának is nevezik. Az istenség dicsérete, és felmagasz- talása a játék cselekménye, amelynek második részében az istenség leveti emberi álarcát és eljárja az istenség táncát. A második csoport játékainak neve: Harci játékok (Shura-mono), amelyek tárgya a harcmezén lejátszódó patétikus jelenetekből áll s főszereplői nemesek vagy bátor harcosok. A harmadik csoport a Kazura-mono, azaz Paróka-jaték vagy Asszony-játék. A Kazura az a paróka, amelyet a férfi szinész magára vesz, mikor nőt személyesít meg. A darabok hősnője egy nemes ifjú nő vagy egy öregasszony. A negyedik csoportba tartoznak az Őrült játékok és Bofcv/ii játékok. Az Őrült játékok hun (Kiirui-mono), rendszerint egy őrült a főszereplő, de gyakran őrült asszony, aki gyermekei elvesztése miatti 1 ájdalmáhan örült meg. A Bosszú-játékokban (Onryo-mo- no) néha emberek hazajáró lelkei a hősök, akik nem tudnak szabadulni a bosszú szenvedélyétől s ezért h-lkük nem tud megpihenni. Gyakran a féltékenység a témája ezeknek a daraboknak. Az ötödik csoport a Genzai-mono, vagyn a földi játékok állnak a valóságos élethez legközelebb. A Noh-darabokban legtöbbször kisértetek és szellemek a főszereplők, de a Genzai-mono hősei mind élő emberek, akiket realisztikusan szerepeltetnek. Mig cl többi Noh-játék eseménye inkább epikus vagy lirikus, ebben a csoportban emberi és drámai darabok szerepelnek, innen a csoport elnevezése. Végül a hatodik csoport az u. n. Utolsó játék-csoport (Kiri-Noh-Mono), a természetfeletti lények játékait foglalja magában. Misztikus hatalmú istenségek, a Démon (Oni), a Kitsune (róka), a Sishi (oroszlán), a Sbojo (orángután) és más fantasztikus figurák szerepelnek. Különleges táncok teäzik jellegzetessé. (Folytatjuk. Strauss Richard fövő tervei Az egyik bucuresti-i napilap közli az alábbi érdekes cikket Strauss Riehardrób a legnagyobb élő zeneköltők egyikéről, a hires Strauss-diuasztia legutolsó tagjáról. „A Strauss-diuasztia — irja a lap — ma is érdekes témája az európai zenei köröknek. A legutolsó Strauss: Richard, akit világszerte jól ismernek és aki gyakran látható Becsben feleségével és leányával. A zeneszerző érdekes fehérhaju feje a Strauss-család többi nagy tagjának jellegzetességére emlékeztet. Az, ami megkülönbözteti ezt az arcot és felejthetetlenné teszi, az a melankolikus pillantása, amely azt a látszatot kelti, hogy a Mester valahol messze van az őt környező világtól s mindattól, ami körülveszi. Mintha egy más világban, a zene csodálatos birodalmában élne. Es ez igy is van, mert a Strauss családfa utolsó sarja a világtól visszavonultan él az Alpok lábainál. Garmisch mellett egy festői villában, távol a lármás világtól. Ide nem érnek el a politikai élet hullámverései és egyedül a zene foglalkoztatja Strausst. Strauss nemcsak zenei lángész, hanem egyike azoknak az embereknek, akik annak ellenére, hogy a nagyvilágban élnek — mégis távol vannak ettől a világtól. Feleségén és lányán kívül — akik őt tökéletesen megértik és rajongásig szeretik — Strauss igen kevés emberrel érintkezik Garmischban. Ezek között van Miss Kauser, aki a Salomet Amerikában szinrehozta és rendezte s aki a Mester müveinek amerikai lanszirozásával foglalkozik. Strausst nagyon szeretik az Újvilágban, ahol müvei mindig nagy erkölcsi és anyagi sikert aratnak. Richard Strauss a napokban Bécsben volt, ahol nyilatkozott jövő terveiről. Szó volt arról, hogy a Mester operát ir a Der Mörder cimü regényből, de ezt a tervet elvetette, mert, habár a könyv igen érdekes, témája nem elég lirikus. Az uj Strauss-opera szövegkönyvét Hugo von Hoffmannstahl irja, akit a Mester rendkívül nagyrabecsul. S ebben az izgalmaktól tele világban is az egész világ zenekedvelő közön=ége nagy érdeklődéssel várja az nj Strauss-operát, melynek meséjéről a Mester nem akar nyilatkozni. Egy emberéletbe és négyszázezer lejbe került a gondatlanul eldobott cigarettavég. Pio- estiből jelentik: Az elmúlt éjszaka a ploestii müjéggvárban nagy tűz pusztított. A tűz el* pusztitta az istállót, a mellette levő szénaraktárt és még egy épületet. Az istállóban bennégett Wéber Rudolf kocsis, valamint két ló és két tehén. Az anyagi kár meghaladja a 400.000 lejt. A tüzvizsgálat során megállapították, hogy a tűzvészt a tűzben elpusztult Wéber Rudolf kocsis idézte elő, aki részeg állapotban egy cigarettavéget dobott ei a szénapadláson. A Muzeum-Egylet orvostudományi szakának értesítése. Csütörtökön, március 21-én az EME népszerüsitő előadássorozatában az unitárius kollégium dísztermében d. u. 6 órakor az „Élet és halál problémájáról“ előadást tart dr. Fischer Ferenc, a „Praxis medici“ főszerkesztője. Ezen igen érdekes előadásra ezúton felhívjuk a közönség figyelmét. VJ j EKsssk-^e .iössr-v fggP* sä
