Ellenzék, 1940. január (61. évfolyam, 1-23. szám)

1940-01-14 / 10. szám

í 4 mn.Uk..4

T-.1.LEN7.ÉK

J 0 4 ft I n ii n Zi r 14.

r.

V '■ v- **

Irta: PUSKÁS LAJOS, a katolikus cserkészek volt

1. Számadás az efsö eviöl

KOLOZSVÁR, jtmuar hő

Pár nap "múlva megiinnepelhetnők a Romániai Magyar Népközösscg megalakulásának cgv éves fordulóját. Húsz év vár iko- zása és próbálkozásai után lehetőség nyílt arra, hogy a világháború s az azt követő nagy megpróbáltatások után elfáradt, kimerült. hitét és bizalmát annyiszor vesztett erdélyi magyar uj életre keljen. Uj rügyfa- kadásra vártunk. Szétszórtságunkban, ernyedtségünkben is tudtuk, hogy bennünk erők lappangnak. Csonán mindent összefogó szervezet, a munkamenetét irányító erős vezető kéz hiányzott ahoz. hogy a nemzet közösségének szunnyadó ereje, csodáltat műveljen. Remegő szívvel figyeltük, vajon alakul-e ki egyet akaró közösség, egymásért dolgozó mag>ar testvériség. Hogy kidia- knl-e az erdélyi magyarságnak az a nagy családja, melynek egyenjogú tagja ez ország fnindes TSzögyarja s amely családnak ‘itiZCtartó ereje a meg nem fogható, fel nem mérhető nemzettestvéri szeretet. Figyeltük, hogy kialakul-e az a nagy család, amelyben az egyedüli értékmérő és rangadó csak az lehet, hogy ki, mennyit dolgozott népünk o közösségéért.

Mikor aztán a hónapok csak múllak és az uj életinozdulásnak még csak félénk próbálkozásait is alig lehetett észrevenni, azzal vigasztalódtunk, hogy bizonyára túlságosan borúlátók vagyunk. Azonban sajnos, közéletünk igen jelentős tényezői szintén »Íven megállapításokra jutnak uz elmúlt évre visz- szatekiutő karácsonyi írásaikban. ..Közömbösség és fásultság áramlik a tömegek felől ... a jövőbe tekintő szem megborzad, ha végigtekinti a bizalmatlanságok szülte eme lelkiállapot tragikus következményeit...1* — írja közéletünknek egyik irányítója, dr. Gyáriás Elemér. S hogy a nagy tömegekre nézve tett e lesújtó megállapításokat kiegészítsük. egy az előbbinél mé«1 leaujtóbb meg- állapítást is idézünk: „... Sajnos, nem ceti közösségünk teljességéből hiányzik közép- osztályunk eléggé tekintélyes hányada, ügy látszik még nincs tisztában azzal, milyen jelentősége is van népünk életében a lep- közösségi keretünknek és távoltartja magát attól a ncnizetépitő munkától, amelvet mint súlyos kötelességet rótt rá a történelem...1* — igy ir Népközösségünk egyik vezető személyisége. gr. Teleki Ádám. S hogy a felelősek listáját teljessé tegyük, idézhetjük a „Vasárnapi Szó“ legutóbbi számából Takáts Lajos sorait: a fiatal magyar szellemiség, ez uj középosztály nem érzi azoknak buzdító, segítő kezét, akiktől ezt el lehetne várni. Társadalmunknak ez az igen értékes rétege arra van kényszerítve, hogy minden idejét, minden munkáját sokszor éhbérért n leg- szükségesebb mindennapinak a megszerzésére fordítsa 8 a leküzdhetetlen auyagi gondok közepette a közösségi ékt munkájából ki kell kapcsolódnia. Pedig .vannak pénzintézeteink, keresked'dmi vállalataink, :p -Ívnek vezetőségében olt ülnek közéleti é* egyházi vezetőink, vannak rnt/ jobbára magyar tőkével dolgozó ipartelepek, mcljek mindannyian kenyeret tudnának adni fiatal diplomásainknak. A h ebbségi magyarság még vari óban gazdasági tényező ebbm az országban hogy bevonhassa munkakörébe ezeket a t iatalokat.“

Tehát: a tömegekben közömbösség, bizalmatlanság, u középosztályban indokolt, vagy indokolatlan tartózkodás, érdeklődés-hiúi/, a vezető rétegben rneg nem értés. — Megengedjük. hogy a megtett és itt idézett img- állapítások helyessége fölött lehet vitázni, de annyi bizonyos, hogy ma a „Népköz is- gég“ fogalma, az engedélyezés első éve «.tó lg még Igen távol áll attól, hogy élő valós ágként lehessen róla beszélni.

If. A népkozössétj eleéreüiivása — nevelési kérdés

Nem akarjak kutatni, ki. vagy kik *jzért a felelősek. Annál nehezebb volna ez, mert hiszen tulajdonkép nem egy év, hanem két évtized állott rendelkezésünkre egy olyan közszellem kialakítására, amely akár minden külső forma nélkül is élő, működő, önfeláldozó közösséggé tehette volna a széttöredezett erdélyi magyarságot.

Ha tehát nincs is jogcím arra. hogy különös örömmel fogadjuk a Népközösség ;nge- délyezésének első évfordulóját, az eredménytelenül, vagy kevés eredménnyel eltelt egv év miatt borúlátó csüggedésnek tera szabad felettünk elhatalmaskodnia. Amint az előbb említettük, a Népközösség életre- hívása egy uj közszellem kialakításától függ. Az erre szükséges időt pedig nem hónapokkal, hanem évekkel mérik. Hiszen itt nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy itr- sadaimnnknak. s e társadalmat alkotó tagak túlnyomó részének újjá kell születnie gondol knzá sutodban. Földi élete céliának uj értelmezést keli adnia, boldogulását uj uta- kon kell keresnie.

Amig a letűnt liberális-materialista korszak jelszavainak jegyében („mindenki magáért, Isten mindenkiért“) élűik öncélii életünket. amíg cselekvéseink központjában ez „én“ áll, amig nem vállaljuk egvéni érdekeinknek a közérdek által való korlátozását, amig nem tesszük magunkévá a nemzeti szolidaritás „mindenki egvért és egy mindenkiért“ jelszavát, —- addig nerc lehet élő Népközösségről beszélni.

Ma, amikor a rosszul értelmezett és el korc.sosult „szabadság“ eszme § ennek nyomán a beteges individualizmus a társadalmat szétzüllesztette, csak egy megoldás vi? : minden egyénnek a közjó érdekében vdó munkába állítása. A nemzettárs ráneveb'-e arra. hogy saiát javát a nemzeti közösség javával egybeforrottnak isr-erje s a boldogulását is csak népközessége boldogulásán keresztül keresse. ígv egyeztethető össze se egvéni érdek a közérdekkel, igy fogia szó* gáini az égvén rtépközössége gzolgálásukop önmagát. ígv a fiatal diplomás maid nyugodtan kopoghat annál a vállalatnál, amelynek élén közéleti vezetőink állanak. 3 *al»«- si magyar is „ügye védőjét“ fogja látni nép- közösségéhez tartozó ügyvédjében s ez is igv látia a saiát szernét. Igv tűnhetnek el osztálvkülönbségek és olvadhatnak fel személyi és társadalmi ellentétek a Népközül- ség nagy családjában a nemzettestvéri szeretet melegében.

Nem egyszerű szervezési probléma tehát a Népközösség kérdése, nem tisztán a megadott kert betöltéséről van itt szó. Uj kö/.- szellem kialakulása, újszerűbb értelmezése saiát létünknek, uj ember nevelése kívara- tatík.

Felnőttet nevelni pedig a lehető legnehezebb feladat. Tökéletes eredményt talán nem is lehet elérni. Hiányosak erre az eszközök (folyóiratok, szónoklatok, slb.) s gyengék nrr&. hogy a liberális-individualista kor iskolája. társadalma, családja, eseményei által felnevelt embert önfeláldozó, önzetlen és fegyelmezett katonájává tegye népi közösségünknek. Ezért sokszor a nemz edék^k közötti nagy ellentét, ezért sokszor igen megértő és egviittérző nemzettársaink cselekedeteiben a következetlenségek.

Ha azonban a felnőtt közönség ilyen irat- laaloly ásoiá&a, afeveles© el is maradi.

ezért szemrehányás alig illethet valakit. Különben is nein sok eredménnyel járó munka lett volna. El kell ismernünk azonban. hogy ezt a nevelőmnnkát nem végeztük el az életbe évről-évre kikerülő ifju nemrv déknél sem. Pedig itt szép eredmény reménye kecsegtethetett volna. A Népközösségi gondolatnak vannak ugyan közöttünk lagy- szerü „fiatal“ teoretikusai és gyakorlati emberei, apostolai, «le kevesen, túl kevesen ahhoz, hogy műsfélmilliós tömegünket megmozdíthassák. S ezek is különös tehetségűk, természetes hajlandóságuk és komoly önképzés után jutottak célhoz s csak kis részben szervezett nevelés utján. Csak elképzelni is valami nagyszerű érzés, hogy milyen más lenne ma a romániai magyarság helyzete, ha az impérinmváitozás után azonnal, vagy csak a feloosndás első évei után is hatalmas szervezetbe tömöritettük volna ifjúságunkat — a mai baiillák, cserkészek, országőrök mintáiára — s ezt az egész ifjúságot, vagy legalább is a vezetésre hivatott

De itt elkerülhetetlen, hogy rá ne mutas- sunk egy tévedésre, egy balhiedelemre, mely jórészt még ma is fennáll. Egy olyan tévedésre. melv az előbb említett mulasztásokat eredményezte. Ha ez a téves felfogás el ne«n tűnik, magvar Népközösségünkből élő valóság soha sem fog válni s végzetes kát tsz- trófába fogunk sodródni.

Ez a téves hit pedig abban áll, hogy sokak. s igen illetékesek meggyőződése szerint fiatal nemzedékünk nevelése (s ez alatt uz integrális, tehát közösségi életre való nev> lést is értik) az iskola s elsősorban a hitval- lásns iskola joga, illetve mások szerint: kötelessége. Ebből a felfogásból aztán kiindulva aztán egyesek tisztességtelen konkurreneiát láttak és látnak minden más, iskolánkiv^ili ifjúsági szervezetben. Mások fölösleges túlterhelést láttak benne 8 hívatlan vendégként kezelték a jelentkező uj szervezetet. legjobb esetben jóaksratuiag s bizonvos fölényességgel lemosol yogták a „gyermekeknek ezt T játékát“.

Az említett tévhittel szemben pedig meg kell állapítanunk, hogv az iskolának ez a nevelés, amelyről itt beszélünk, nem célja e éppen ezért nem erre alkotott szervezete miatt ezt a nevelést az iskola végezni nem tudja. Nem tudja ezt végezni a hítvalíá-'ng iskola sena. — araelvre pedig olyan szívesen szoktak sokszor hivatkozni — már csak azért sem, mert magvar tannlóifjnsagink- nak alig egynegyede jár hitvallásos iskolába, no. de meg azért sem. mert magyar ifjúságunk összességének (falusi gazda és városi iparos-kereskedő ifjúság!) talán nagyobbik fele egyáltalán nem jár iskolába.

De visszatérünk ahhoz az állításhoz, hogy ez a nevelés nem az iskola feladata, célja e éppen ezért nem is képes erre. Legegyszerűbb ennek bizonyítására felhoznunk azt a ténvt. hogv minden állam, mindpn nemzet, ahol bizonvos újszerű állami, vagy nemzeti életre való berendezkedés történt 9 ezért egy uj nemzedéknek, uj eszmények szerinti nevelése nemzeti szükségletté lett. az ifjúság részéiríí az iskolától függetlenül megazervezközépiskolás ifjúságot mái zsenge gyermekkortól kezdve a „közszolgálat“, az önfeláldozás, a fegyelmezett munkavállalás, kö*tí- lességteljeistés, igénytelenség gyakorlati iskoláján vezettük volna keresztül és bocsátottuk volna ki az életbe. A „harmincévesekének micsoda serege serénykedne ma a nemzeti erők duzzasztó gátján! S ez az elképzelés nem merő fantázia szüleménye. Még három évvel ezelőtt is szinte korlá'lan lehetőségek állottak előttünk e téren. Meg régebben pedig . . . ifjúságunknak a közösségi életre való ne\elése a cserkészetnek világszerte bevált és sok más ifjúsági szervezet által is átvett módszerei szerint , többször akadt el. bukott meg, vagy vált jelentéktelen helyi kísérletezéssé a saját magunk hibájából, mint az állami hatóságok«^ ból. Ma pedig, mikor e szórványosan végzett cserk^sznevelő-iuunka eredményeit már számba lehet venni. — s a számbavételhez nevelésügyben legalább 5—10 év távlata szükséges — mondhatjuk a mea csipát.

ték a nemzeti igények szerint változó tartalmú, de módszereiben nagyjában egyforma if- jusági szervezeteket (olasz Hal illa. német Hitlerjugend, magyar cserkészet és leven- teség, román strázsaság, stb.)

Hogy azonban e tapasztalati tény meggyé ző erején felül közvetlen közelről hozzak fel érveket, idézem a román pedagógia egyik legnagyobb hírességének. St. Soimesrunak megállapításait, amelyeket a strázsasággal és iskolával kapcsolatban tett egyik tanulmányában. E megállapítások lényege:

az iskola — bármennyire is nemzeti szellemű — nem adhatja meg a dolgok természeténél fogva sem azt a besugárzást a gyermeki lélekben, amely őt az önfeláldozás magasságáig vigye s amely őt tökéletesen beUolvasztja a nemzeti közösségbe. Az iskola természeténél fogva individualista és az is kell hogv legyen: hivatása, hogy felkutasson és kialakítson a társadalom részére vezetőegyéneket. Az őrségmozgalom , (strázsaság)-ban is keressük az egyéniséget. de itt nem azon van a hangsúly, hogy ki mit szerezhet önmagának, hanem, hogy ki mit adhat a közösségnek. Az iskola »s nevel sok más tényező mellett. De az iskola ezt a nevelést direkt módon s főleg az oktatáson keresztül tudja befolyásolni? a szivet lángra tudja lobbantam, de csak az észen keresztül, az akaratot is erősíti 8 munkára is ösztönzi — az érteimen keresztül. A komoly nevelő hatások azonban nem az észen, hanem az érzelmeken keresztül történnek. Az ész. mindig számító, az egyén részére megóvó és nagyszabású cselekedetekben korlátozó. Egv nemzet follendüíése nagy nemzeti misztikus erők eredménye, a nemzeteket felemelő nagy hősök és mártírok pedig nem az ész emberei voltak! Az iskola főleg a szellemi tulajdonságokra fekteti a fősulyt s igy is t;esl hogv legyen. Az elsőséget a szellemi képességek alapján s annak az akaratnak alapján osztja ki, amellyel ki-ki mgát kitüntetni akarja. S ez másként nem is lehet, mert ez &z egyetlen eszköz arra, hogy s

társadalomnak jól megmunkált agyakat adjunk. Ebben az iskolai életb-n azonban a társadalmi szolidaritás gondolata a gyermek részére pn ztán csak elvont fogalom, esetleg egy tantárgynak egy órai „tananyaga“. Már pedig e gondalat valóságához másként nem juthat el, mint a bajlársias* sag érzelmének élése által, eleinte közös játékban, a bizalmas barátságban 8 mindabban. ami összeköt, nem pedig elválaszt. Lehet, hogy Soimescu professzor munkájából néhány gondolatot idézve talán a szükségesnél tovább időzünk e kérdésnél. Da agy gondoltam, nem lesz haszon nélkül 3 megoldások útjára is egy futólagos fénysugarat vetni.

Hogy fejtegetéseimnek ezt a részét égj egészen gyakorlati utalással fejezzem be, bi zonvos, hogy amint ..nem mindig a legjobb tanuló a legjobb országőr“, úgy Magyar Nén közösségünk is íegáldozatkészpbb és legmuii kásabb, legderekabb tagjai nem mindig azok« akiket az iskola — s ide értem a hitvallá- sós iskolát is — jelen osztályzattal indított neki az életnek.

IV. AZ ELMONDOTTAKBÓL KÖVETKEZŐLEG . . .

Ha valóban téves hit ae. mintha fiatalságunknak az életre való revelése — még pedig a közösségi éiptre való ránevplése — az iskola joga és kötelessége ienne, szükségszer rüen el kell jutnunk néhány megállapításhoz. Ezek:

1. Hitvallásos iskoláink fej nem becsülhető értéket jelentenek és jelentettek köz. művelődésünk emelése és a leendő szellemi vezetők oktatása terén. Főbb kevesebb sikerrel s ifjúsági egyletek, főleg vallásos egvletek segítségéve! nevelő feladatokat if igvekeztek betölteni. Ez azonban — föle» ha a népközöségi élet valóságait tartjuk szem előtt — csak igen kis részben sikerült. Amennviben a dolgok természeténél fogva sikerülhetett. Hitvallásos iskola- ügviink rendezésével, még. ha minden igényünk a legteljesebb kielégítést nyerne is, jövőnket korántsem láthatjuk biztosítva.

2. Létezik az iskolaiigy mellett és ettől teljesen függetlenül, de fontosságban ezzel legalább i« egyenlő horderejű ifjúságra vonatkozó kérdés: a nevelésügy,

3. Ez a nevelésügy Népközösségünk épü® Setének az alapja. Kielégítő megoldás nélkül, időt nem álló. ad hoc építmény talán valahogy felhúzható, de ezt az e!«ő vihar izekre szaggatja. Ez az ügy tehát élstlie vágó népközösségí ügy. Magától értefődk azonban, hogy ez az ügy a „tfinitó és nevelő egyház“ nélkül nem oldható tncg. illetve velő egyház“ nélkül nem oldható meg. ill. ilven megoldási kísérlet eredményes nem lehetne. A két tenvpzőnek az állam segítségével együttesen keli kezébe vennie a közösségi nevelés ügyét.

4. Ez s nevelésügy részünkre teljese1* aj. sziiztiszta terület. Ezt inkább előnvne« és könnyebbségnek s a sikeres működésre szinte kezességnek lehet tekinteni. Nent gátol régi kezdeményezések iránti köteLg kimélet. nem kell régi, esetige korhadj maradványokat fohozgatnunk. Viszont 3 kezdet kísérletezéseit mellőzve s sírázsi- ságig jól kipróbált rendszerét alkalmazhatjuk magunkra a mi viszonvEÍnk és igényeink, nem zeii szükaégietexuk. sserict.

III. A nevelés kérdése nemcsak ískolaügy