Ellenzék, 1939. december (60. évfolyam, 278-302. szám)

1939-12-31 / 302. szám

i93y december 31»

ELLENZÉK

r>

Szolnay Sándor festőművész és Szervatiusz Jenő szobrász közös kiállítása

Szolnay Sándor, egyik legnagyobb művészünk, 't városunkban tartózkodik és kiváló szobrászunkkal, SzervátiusszaL közösen, állították ki müveiket a prefektura üvegtermében.

Szolnay Sándor 1893-ban született Kolozsváron. 19 éves korában, mint műegyetemi hallgatót éri a világháború. Következik a front, majd mint olasz hadifogoly ismeri meg álmai vágyát, Itáliát egy penészes, rothadt pincebörtönön keresztül. Innen súlyos bete gen a casinoi baraktáborba szájlitják, majd a pisai táborba s végül 1919 nyarán, mint cserefogoly minden nagyszerűségtől megeső- mörölve, hazakerül Kolozsvárra. itthon, puszta életéért, elvesztett egészségéért küzd. Anyagiak hiányában, ami egész életén keresztül végig kisé,*i, nehezen haladhat a gyógvu lás utján. Mikor végül egy kis erőhöz jut, utókurára Nagybányára megy, ahol fci«sé megerősödik és dolgozni kezd. A nagyba nyaiak felfogásától egészen függetlenül saját egyéni világába merül. 1926-ban roegbá- zasodik, 1927-ben visszajön Kolozsvárra, je lenleg pedig Segesváron él.

I Művészete. Franciás expresszipnizmusába a realizmus meztelen illuziónélküli igazsága vegyül. Festő? felfogásához talán Cezanne szín- és fényvilága van a legközelebb, jŞzoînaynak nem elég Cezanne optikai tör vényeken alapuló zsenialitása, akinél a lélek tani tartalom csak máéodrangu tényező /óit Szolnay egy képét sem tudja függetleníteni 'a belső meglátásoktól, áléit szenvedéseiről ^em ad megrázó emlékképeket, de fáradtáról! és mozduiatu modeilein és önarcképein ke resztül érezzük keserű kiábrándulását. Arcképeiről leolvashatjuk, hogy azok már nem hisznek a hangoskodó testvériességben, viíágszsbadságban, humanizmusban és több más tartalomnélkülivé vált jelszóban. Nines benne páthosz, illúziókat nem hazudik. Ké telkedő lett. Megismerte az önzés minden, változatát. Kendőzetlen őszintesége által'válljárt ő egyszer legény korában. Azzal kezdte, ,iiogy Bizcnyisten igaz volt, hallgassuk csak meg;

i — Még legén karomba vöt ez —~ kezdte hogy vót minálunk a faluba egy igeirszép Icán. De mint a csillag. Csak a hire vót rossz. Csúf öreg anyjáról mindenki azt tudta, hogy boszorkán Nem is járta a házikat senki, egy fia legén se. Pedig mondom, szép vót a lean, taint a nviló rózsa, de még annál is szebb.

— Na, de én akaratos egy légén vófam fiatul koromban. Nem féltem én az Istent se, nemhogy a boszorkánt. Elkezdtem én járugat ni a leánhoz, csak úgy virtusból. Jaj meny nyit mondott anyám a fejemnek —-"Ügyujj, te, iigyejj! Bajod lesz, méglásd.-- Dehogy törődtem. Jól fogadtak, még a széket is megtörölték. Szép vót a lean, aztán engedékeny. Jártam én, mint korsó a kútra, egész télen.

— .-.Igen,, de jött a tavaszi favágás, kellett menni az erdőre. Na, mentém is többed magammal, dolgoztam is egész nap. De este akármilyen fáradt is votam/ ahogy eít^m, már nem leltem a helyem sehogy a kalibában ídintha bolond leltem véna, neki az erdőnek, meg se álltam a faluig s ott egyenesen a leánhoz. Tiz kilométerre vót biza hazáig. Így én minden nap. Úgy megszokta a kutyájuk is már, egy nagy fekete bakk kutya. hogy kezdett elembe jövögetui a falu elejéig.

Társaim kacagtak az elején, igen, de egy hónap alatt ugv lehitványkodtam, hogy csak ^zörögtem, mint az őszi fa, már dolog közben ;is ejtegettem a fejszémet a nagy fáradságtól.

Beszéltek nekem, szidtak, de mind szidhattak. Ahogy eljött az este, én már csak azt néztem, hogy hogy mehessek.

— Na, de vót ott két jó íegéncimborám, na azok egyebet csináltak aztán, össze sus- moetak még kettővel, aztán vacsora után egvet se szóltak, csak megkaptak kélfelöl s valami kötéllel úgy összekötöztek, hogy rúgni se tudtam. Biza. Akkor csak lehengeritet- tek a kaliba sarkába s csak reggel ódozrak fel. Mind szidhattam őket, nem törődtek semmit. Másnap újra. Egy hét alatt ngy ki- gyógyitottak a leánból, mint a semmit. Mert hogy meg vótam csinálva, az biztos. A fekete bakkutya az a boszorkán anyja lehetett. B’zomsten így vót — végezte be Suta bá s nézte, hogy hisszük-e.

Az dreg Pitvik bólogatott: Sok furcsa

dolos^ ván világon, bizá — mondta. Aztán meg 5 kezdett beszélni valami históriát, ami Árvában történt meg valamikor. <5 is erősítette minden mondatát, hogy — Bizá igaz.

.. Jött fekéte kutya leánhoz —- mondta. — Nyákáttá ijfilkor szegint minden nap. bi/á máz.. Méghalt a szip léán egy filiv alatt. Bizá igaz.

Más este rablókról beszélgettek Suta báék. Ng, ezek 32 ők képzeletükben nágyerejü hónak portréi megrázó erejüekké 8 Halhatatlan értéküekké. Egy fáradt kézlegyintéssel, egv elnéző mosollyal elballgattat minden nagyképűséget. Ilyen kiábrándult csak az tud lenni, aki valamikor nagyon tudott hinni és lelkesedni., < >t

Tiszta festői tartalma képeinek, a szin es a fény elválaszthatatlanul eggyé válik és világossággal tölti he. tárgyainak minden pórusát. .A vonalak már kisebb jelentőséggel bírnak,, de egyes munkáin mintha önálló értékükkel kapcsolódnának a festői tartalomhoz. Színnel formált tárgyai szinte átlátszókká valóak s a testek térbeli elhelyezését és egymásból való viszonyát színekkel hangsúlyoz za ki. Festői tertalonj saját érzéséinek mélységével találkozik müveiben. A mostani kiállításon- halaim as anyaggal szerepel. „ Alm» gyermekeidnél mindkét gyermeknél az egyiptomi művészetre emlékeztetőén az arc, kar és a test ismétlődő mozdulata, bensőséges egyszerűséget, finom ritmust fejez ki. A szendergő arcokra az álom puhasága borul. Világos, lelieletkönnyü színek dekoratív keretet nyújtanak a szerkezetnek. Újabb munkáin kiegyenlítődést, megbékélést érzünk. Rengeteg virágos csendélete, tájképe és ke'&* kbmnoziciója a szépben való elmeridest és megnyugvást sejtetik. Egyik tájképéről Swiit lovai birodalmának tiszíuUsága árad. Talán már nem kisérti az emberi társadalom zűrzavara. Ebbe"* a képben zöld színharmónia barnás-vöröses színharmóniával találkozik. A kép szépségét a négy állat ritmikus mozdulata egészíti ki.

„önarcképe“, „Anya gyermekével“, „Bágyadtait fekvő fiúcska“ figurális képei Szol- náyt, a művészt hozzák közelebb hozzánk. Csendéletei, a rokonszineknek sejtelmes átmenetei a halványból a kicsattanó merészig váltakoznak. Egyes képein a színes és világos háttérből a virágok oly leheletszerű íi- nőmsággar s lengő színnel bontakoznak ki, minţha -előttünk születnének meg. Máshol

ZKg iátoké a., í

cAfr

L íflfeteWákbcm

, aspira

És mind««

e,ak ^ b U H * ţ b l&O-ke,eS '(

megfogott érzések valósággal jelképek1 - kristályosodtak. A belső lényeget nagy erő vei adta és adja vissza. A láthatatlan érzésekét, gondolatokat formákba zárja. Kezdetben a fizikai valóságot csak sejtetve, elvontan ábrázolta és ,-sak plasztikus illúziói adott. Bár a száraz materializmus távol ált tőle azért az anyag egyéni jellege mégis érdek!:, mert az anyagban is érzi a lelket. Az anyag és a lelek tartalmúnk találkozásából, az ösztönös és tudatos művészi erőből születnek meg szobrai. Ma is, mint régebben, figurái zártak, szétvetett testrészekkel ritkán bontja meg a szerkezet tömör egységét. Vonalainak nemessége nemcsak a gótikával rokon hanem a kelet művészetével is.

Utóbb bosszú ideig élt Csikménaságban a székely nép között. Innen származik a most kiállítás alá került anyag legnagyobb rész- Ezekben az egyszerű, sokszor fáradt, elcsigázott székely alakjaiban sok szépséget fe dez fel. Figuráinak nemcsak az arcmimikája, de kéztartása is kifejező erejűvé válik, mint az indiai művészeknél, akik a kéz különbözői beállításával hangsúlyozni és érzékeltetni tudják az eszmei tartalom változatait. Az anyag a test és a lélek belső dinamikájút egységes egésszé foglalja össze.

Egyik legszebb szobrára azt mondta vala ki. hogy a paraszt nem olyan értelmes, hogy a fájdalom annyira lesújtsa, mint az „Székely a kaszával“ c. munkájából kiviláglik. Szervatiusz, aki a népleiket jól ismeri, tagadta ezt és joggal. Különben is, tette hozzá, én nemcsak a modellt, hanem önmagamat is adom munkáimban. Nem vette észre, hogy ebben a percben saját magáról is menynyit mondott. Szemei gyermeki tisztasággal vannak tele és derűsen melegek, 6 maga pedig megnyugtató jósággal teljes. Szenved1' Ez csak munkáiban jutna kifejezésre. A’eán és megjelenésében lelki gyötrődései nem jutnak felszínre, mely azonban nem zárkózottságot, vagy őszinteség hiányát jelenti. Ennél nyiltszivübb. inkább a természetében rejlő derűje burkolja be az élettől kapott sebeit- Csak a munka hevében válik meztelenné a leike, ami szobrain felszínre jut. A „kaszás székely -nél vállára nehezedik munkájának súlyos szimbóluma, a kasza, ami a való méretnél nagyobb. Tömörebb, mintegy hangsúlyozni akarva az örökös robot terhét. A meggörnyedt alak arcát összekulcsolt kezére hajtja. Arcán és alakján mélységes fájdalom tiikro ződik.

„Táncra perdülő székely“ c. müvében a mozgás ritmusa szahadou hullámzik végig az alakon. A test tengelye mint egy megelevenedett vonal hajlik előre-hátra, de szerves összetartozását, egyensúlyát megtartja. Görögös szépségű ,011 és Maros“ legendájának alakjai lenyiigözőek. Itt mesélő hang, játékos kedv jut érvényre. A két erőteljes, de egyben nőiesen gyöngéd akt lendületesen hullámzó mozdulattal indul el ellenkező irányba. Mögöttük a hegyek királya, a hatalmas fenyő, békítőén fogja át a két durcás lányt, de más késő, mert ütjük örökre elvált. Valinkra omló baj mintegy jelképezi a víz játékát.

„Ravasz székely“. Mindössze egy arasznyi az egész munka. A kicsi terakoíta tiszta nagyvonalú formáival monumentális kőbe kívánkozik. Előrehajló alak. botjára támaszkodik és az arra szart kucsmáján nyugvó kezére könyököl. Az arc kifejezése rendkívüli. Gazdáját becsapta, vájjon rájön-e? Lesi, figyeli a másikat, óvatosan latolgatva a heíy- zetet. Lentről felfelé sunyit apró szemeivel. A döntő pillanat lerögzitésével az életrevaló ravaszság megtestesülését örökítette meg.

„Székely kompozíció“, fa dombormű. V faragott mese elindul. Fent az árpaföld letarolt csücskeién pihen a kisded. Az anya egész alakjával mintegy betakarva gyermekét. hajlik feléje, másik felén kövér, érett kalász borul a bambinócskára. Az alsó sarkában egy forrás vizéből iszik a székely. \ rögnek szeretetéve! borul a földre. áb:‘ittál tapadva hozzá és érintve kezeivel. Ivá közben szinte csókolgatja a vizet. Mellette a pajtása, barátja, a hegyi lovacska. Türelmesen, szelíden várja, hogy sor kerüljön rá is.

Értékes a többi niü is, de helyszűke miatt elégedjünk meg ennyivel is.

ROZSOS ETEL.

harsogó ellentétek találkoznak képein. Pld. a tüzes liliomok. Sárga báltér, sötéfebb árnyalatú kancsó, merész kék színű térítőre hulló virágszirmok égő vöröse alatt sötétkék árnyék. Továbbá tulipánok .orgonák és nárciszok. Népies kancsóban tarka virágok. Minden képe hatalmas szín- és féuykullurá- ról, szinötletről tanúskodik. Virágorgiájában nem ad aprólékos természetrajzi adatot, csak színüket, hármasságukat, frisseség ükét, levegőben és fénvben való fürdésüket és láthatatlan lelkűkéi festi meg. Sajátos jelenség Szolnaynál, hogy amig csendéletein az im- ureszionizmus jegyei uralkodnak, addig figurális képein, különösen portréin, az expresz- szionisztikus tartalmon van a hangsúly.

SZERVATIUSZ JENO SZOBK ASZ

Szervátiusz Jenő ismét itthon van Kolozsváron s ezúttal állandóan városunkban is marad. Á közös kiállítás alkalmával az ő életét és művészetét is vázoljuk. 1903-ban született Kolozsváron. Parisban és a helybeli Képzőművészeti Főiskolán tanult. Régebbi munkáinak nagyrésze a gótikus művészet átszellemült szépségével volt teljes. Ezek az érzelmi erőtől áthatott stilizált ala kok lágy hullámú vonalakban hajlottak. leegyszerűsített, inkább expresszionisztikus mint náturalisztikus mozdulatok legjellemzőbb vonásait rögzítette meg- melyekben a

le mindent, de. hamar. Pedig csak gatyásán reszketett a. jegyző».. De le kellett vesse, ha Biénesi mondta. Le is. vetette bajoson, akkor osztáu Biénesi oda kötötte úgy csórén az agv lábához s ygy jó bogaş szijuostorrai úgy elverte, de úgy, ahogy csak tudta. Biza. Csak nyögött a jegyző, mert kiátani se balta, aszonta lelövi. Mikor elvégezte, csak ki az ablakon, fel a lovára s ereszd. Ott se vót egy- bő!. A vót a legén. Na, ügyi? A jegyzőt úgy kanták reggél csórén az ágy lábánál, csupa hurka vót s megbánás. Bizonyisten.

— Há, mikor a nagy autót megállította tele adópénzzel? — folytatta Suta bá. — Utolsó krajcárunkat fizettük .bé akkor, hogy végre ne hajtsák a fél falut, mert ránk ijesztettek vót nagyon. Jaj. vitţe az autó a drága sok pénzt. ígende másnap már jött a híre, hogy megállította Biénesi s elşzedte tői ük ügyesén egv szálig: Aszonggyák- szét iá osztogatta a falu szegényei között, csak azok

titkolták, mért vót eszük.

Diadalmasan nézettó.- ránk1 Suta. bá. — Na9... — De há mikór, a' gazdag zsidót rabolta ki, aki pénzt adott ki nagy kamatra a szegénynek s utána még a párnát is, eldobok latta a feje alól? Kibabrált, avval is erősen. — Fánk nézett Suta bá ragyogva is igy folytatta: — Há, mikor betört a szentmiklósi nagy trafikba s elhozta onnan a jó vastag szivarokat9 Osztán a mezőn szét osztogatta a kint dolgozóknak. Mindegyikhez odanyargalt szép fehér lován, a Szellőn, osztán marókkal atta a szivarat. ..

Csillogott az öreg szeme büszkén, áhogv beszélt. — Egyszer meg tehent állított bé borjastó! egy szegén özvegy asszonboz, akinek vót vagy bét köjke, egyik éhesebb, mint a másik. Reggel osztán nézhette őrömmel a tehenet s az írást, amit a tehén nyakára akasztott Biénesi. — Ez a magáé, baj la — az vót ráírva. Ilyen ember vót az — büszkélkedett Suta bá.

— Derik érabér vót — örvendezett Pi- tvik is.

1 o is feltiizesedtem nagyon s nekem is hősöm *ett akkoriban Biénesi Pisla a fehér lovával. Sokszor kívántam, hogy bár eljönne arrafelé is igazságot tenni.

Rajomrott Suta bá Biénesi Pistáért és ha valaki közbe szólt, hogv: — Igen. de elfogták — hat csak leavüntett az öreg. — A.«-* csak «/ urak hazudjak *— mondta. — Dehogy lehet azt elfogni. Niucs olyan csendér, ki arra kezet tegyen. Nincs az a börtön, mi azi fogva tartsa. Csak most bujkál, várja, hogy csendesedjék az idő. Osz.tán elé jön az... *

A ?avágókra gondoltam vissza, ahogy néztem a fél öl fámat, melyre csendesen telepek le a hó. És az is eszembe juţott. hogy annyi baj van erre. mináhmk. de nnnvi, hogv nuszar beállni Rlenesí Pistának akárhogv is.

Ki ceruzával, ki más egyébbel,

sök voltak egytől-egyig, akik kör<A dicsőséges legendákat szőttek bőven. Az ő szemükben ezek szegénységből fellázadt, bátor emberek voltak, akik a_gazdagtől elvettek, a szegénynek adlak s akiket a szegények által nem szeretett törvény üldöz szigorú csendőreivel.

Ezek köré szőtték minden kimutatni nem mert lázadásukat Szájról-szájra adták történeteiket s mindegyik megtoldta a maga bajából- kigondolt valamivel. Dalt csináltak róluk érdemtelenül.. 5 lia a valóságban el is pusztult a rabló a csendőrgolyótól, vagy másként, a szegények között élt halhatatlanul. , ;.

Az öreg Pityik mind Mátyót emlegette, aki jií?:es rabló volt valamikor Árvában.

<— Égész kicsi vótam ni, mikor Matyó üt

— magyarázta, kezével mutatva, hogy mekkora.■— Égyszér égy égen szip léán, az ÉK- sál>éíá,Akecskéket őrézte á begyén. Náhá 'csak jött égyszér Mátyo. Szip, magas émbér vót, érős, fekete. Szip lóvá vót, sárgáj olyan táncos.

—- Nú, leszállt rólá Matyó s ászönygyá szip Itánuak — • Csókoj még Bétái — Rig néni láthatott léánt.

A szip léán nem fiit. Megcsókolta.

— Háesák odá úttá a gyeplőt a kezilié. — Nesze Béta, sárgá csikó — s áwál élment. Bizá igaz. Gáválir vót Matyó. Bizá igaz — dicsérte az öreg.

— - ügyes ember lehetett — hagyta helyben Suta bá is. Aztán ő kezdett beszélni Biénesi Pistáról, aki meg az ő kedvence volt és aki a gyergvói hegyekben rabiós-kodoti. sokai a. :

Frről a Blénesiről én is hallottam annyit, hegy egy gyergvószentmiklósi gazdag ember könnyelmű mulatós fia volt. Előbb hazulról lopott, majd mástól, a végén pedig már a Bú esi tetőn, álljtgatta meg az autókat, amig el nem fogták.

Na, de máskép szerepelt ő a Suta bá meséiben. «Je milyen máskép.

— Jaj. miesg ember vót — dic-é»-te súgva. — ’És rnics a ereje vót. Jaja jaj! Éccer bét csendőrt pocsékolt össze —' magyarázta — pedig puskával vót mind s ő csak a kicsi fészivek IJiszjk-e?... Há, mikor az alfali jegyzőt megesufolta? — lelkendezett az öreg. —- Azt hallgassák csak meg. — Azzal rá is kezdte:

— Az úgy vót, hallják, hogy a jegyző aggregen vót, asztán nála szógált Kis Eszter, ecv vek oh leauocska, alig tizenhat esztendős. Biza csúffá tette szegént. osztán letagadta. Az apját meg, hogy kiabált, hát még az őrsre is .elvitette. De ez nem vót az első. akivel ugv csinált. Na de egyik éjjel csak beállított hozzá Biénesi Pista. Máig se tudiák. hogy jutott bé. Pedig az őrs mellett lakott a jegyző. Aszonggyák. maid össze csinálta megát, mert Biénesi eeceribe neki tartotta a pp,, tolyt. B parancsolta hatalmason, hogy vessen

I. . . • ■