Ellenzék, 1939. december (60. évfolyam, 278-302. szám)
1939-12-31 / 302. szám
} A nemzedék munkára jelentkezik Irta J|. TAMMS LAJOS temesvári Ügyvéd A kisebbségi sorsban élő magyarság egyszerre csak reádóbbent —- talán a tizenkettedik órában — arra, hogy testvéri kézfogás nélkül pusztulás, erkölcsi, kulturális és gazdasági értékeinek megsemmisülése vár reá egy kilátástalan jövőben. Megszületett a magyar népi közösség eszméje, mint erkölcsi alapelv. Kétségtelen, bogy a romániai magyarságnak ez a belső megújulása —• ha nem is kizárólagosan — a világháború utáni nemzedék érdeme, Ez a nemzedék akkor jutott kisebbségi sors ba, amikor a lélek legfogékonyabb az átfogó, általános kérdések iránt. Amikor a félek még nem lett a „matéria“ rabjává és szabadon csaponghat, keresve az élet szebb, magaáaibbrendü értelmét. Nem csoda tehát, ha ez a kisebbségi sorsban és az általa kitermelt gon- dolatvilágbain felnőtt nemzedék, jobban átérzi azokat a problémákat, melyeket az itteni magyarság élete felvet és felelősségének tudatában sürgeti azok megoldását. • i r  népközösségi eszme mint erkölcsi aíapelv megkezdte a maga termékeny munkáját. Ez a munka egyelőre inkább szellemi, mint gyakorlati téren termi gyümölcseit. Folyóirataink és napisajtónk magasszellexnü cikkeiben. tanulmányokban érik ez az eszme. .AÍint egy hatalmas zenekari mü bevezető ütemeiből, k!i-kicsend?i! a vezér- 1 szólam. Az előjátékban benne zeng már foszlányokban a mü hat2flmas gondolata, hátra Van azonban még a szintézis, az elemeknek egybefoglalása egy tökéletes szimfóniába. Kérdés, vájjon az ősz Karmester rendelkezik-e maid olyan zenekarral, niefy tökéletesen bele tud illeszkedni a Alii alapgondolatába? Hol kéresse a megfelelő zenészeket? j Kétségtelen, hogy a magyarságnak abban az értelmiségi rétegében, mely öntudatosan vallja hivatását, hogy népi közösségének áldozatkész munkása legyen. Elsősorban tehát abban a fiatal nemzedékben, mely lélekben átélte és magából kitermelte a nemzeti megújulás magasztos e?zménvét. Ez a nemzedék vállalja is ezt a munkái. Vállalja fiaílaJos lelkesedéssel és a koravének felelősségével, komolyságáéval. Azzal a szeretettel, mellyel a fiú leveszi munkában megrosktadt apla válláról a munkát és a düledező hajlékot újraépíti, de munkájában szem előtt tartja apja tanácsait, a mult ta» pasz'íalatait. Azonban, mikor ez a nemzedék átérzi el hivatását, életéve! szolgálni kívánja és szolgálja fájának egyetemes érdekeit, ugyanakkor van egy szerény kérése. Egy kérése az idősebb nemzedékhez és ez a kérés őszinte és komoly, mint az a fájdalom, mely kiváltotta: Több szerefétet kérünk! T öbb szeretetet, több gondoskodást, a felelősség melegebb átérzését kérjük azok iránt, akikre ez a munka vár! j Hogyan tudna ez a nemzedék egész munkát végezni, ha életét megmérgezi a mindennapi kenyér gondja, ha lelkét guzsbaiköti, lendületét megbénítja a szükség és a jövő kilálástalansága? Ez a nemzedék a szülői verejték apró garasaival, nélkülözések árán, de komoly és alapos munkával, diplomát szerzett magának, de az a gyümölcs, melyet ez a megfeszített munka terem, vajmi kevés ahhoz, hogy sokszor a legelemibb szükségleteket fedezze. Milyen ritka az a fiatal magyar mérnök, orvos, ügyvéd és más szabadfoglalkozású ér* telmiség, aki —■ ha csupán saját munkaerejére támaszkodhatik —■ meg tudja teremteni magának az elemiek fedezésére szükséges létalapot Hogyan tudjon a nagyrahivatott lélek felemelkedni, ha szárnyait lefogja a „matéria“ bilincse? Szomorú vergődés, kétségbeesett szárnycsapkodás osztályrészünk. Mivé lesz igv az a közösségi munka, mely reánk vár, melyre elhivattunk, müven az az eredmény, melytől egy nép sorsa íiigg? A diplomás fiatal magyar társadalmi réteg nem érzi kellőképpen a magyar társadalom segítő, buzdító kezét abban a harcban, melyet léte megalapításáért vív. Ha nem áll háta mögött családi vagyon, vagy egy anyagi szempontból is jólsikerüli házasság, a legtöbbször nem is gondolhat önálló gyakorlatra. Kénytelen sokszor testétől, leikétől idegen érdekek csatlósává szegődni és puszta kenyérszükségből enged olyan szellemnek, mely esetleg megpecsételi egész további sorsát. Ezért van az, hogy. nagyon sokszor összehoz a sors fSatal magyarokkal, kikben a lelkünk örvendezve ismeri fel a közös sorsra, közös munkára elhivatott testvért és szomorúan kell megállapítanunk azt, hogy milyen idegenek előtte azok a kérdések, melyek — hitünk szerint — minden ifjú leikét eitöltik. „Mi az, hogy közösségi elv, nemzedéki vallomás, szomszédság, fá- lumunka, szövetkezeti mozgalom, munkáskérdés ...? Hát ilyen is van? Sajnos, nem érek reá. Ezek fiatal ábrándozások, majd kimegy a fejükből, ha elsején nem tudják kifizetni a házbért vagy az adó miatt elárverezik bútorát.“ Milyen szomorú és milyen gyakori az ilyen beszéd a mai nemzedék köreiben, e válaszoljunk ezekre a gyötrelmekre könnyelműen. Ne hozakodjunk elő mindig azzal a kéznél levő válasszal, hogy a szenvedés acélo. sitja a jeliemet és az erős akarat mindenkor ki tudja erőszakolni a maga számára az érvényesülés útját!, Igen, vannak szép számmal vezető egyéniségek, közéleti férfiak, akik a legszegényebb sorból küzdöttek fel ma gukat csupán saját erejükre támaszkodva, de miért nem látjuk meg. miért nem keressük azoknak tömegét, akik ebben a harcban alul maradtak és azoknak mérhetetlen számát, akik ki tudták ugyan küzdeni a sorstól a testi jóléthez szükséges anyagi feltételeket, de a lelkűket adták érte cserébe? Ne hivatkozzunk a magyarság gaz. dasági rnegszervezettségének hiányára sem és ne okoljuk szegénységünket sem, amire pedig tehet ellenségünkbe^ olyan szívesen szeretünk hivatkozni. Igaz, hogy a gazdasági szervezkedés kisebbségi életünkben még csupán a kísérletezések stádiumában van. Ennek hiányában nem gondolhatunk tervszerit eljárásra olyan mértékben és olyan eredménnyel, mint azt a német sors- testvéreinknél látjuk, azonban — ha egyelőre szerényebb keretek között —• nekünk is volnának lehetőségeink. annak pénzintézeteink, kereskedelmi vállalataink, melyeknek vezetőségében ott ülnek közéleti és egyházi vezetőink, vannak még jobbára kisebbségi magyar tőkével dolgozó ipartelepek, melyek mindannyian kenyeret tudnának adni fiatal diplomásainknak. A kisebbségi magyarság még van olyan gazdasági tényező ebben az országban, hogy bevonhassa munkakörébe ezt a fiatalságot. Nem szinekurákat kívánunk, nem is alamizsnálkodást, hanem munkaafika!- mat. Munkalehetőséget, annak belátását, hogy ez a fiatal, nemzeti munkára hivatott nemzedék, anyagilag sem támaszkodhat másra, mint saját faji közösségére és ennek a közösségnek nemcsak természetszerű kötelessége, de érdeke is, hogy ezt a feíkináíkoző munkaenergiáti igénybe vegye. Hiszen a közösségi élet egyik alapgondolata a2, hogy az egyazon közösségben élő társadalmi osztályok egymást egészítsék ki, egymást szolgálják. A közösségi élet nem lehet teljes akkor, ha ez az összhang hiányzik, mert az a társadalmi réteg, mely nem fejtheti k azt a társadalmi munkát, melyre hivatott, visszafejlődik és rést ütve a kü zösségi élet egységén, fejlődését hái> ránvosan befolyásolja, és ha ez a szív ciológiai igazság minden társadalmi ré tegre egyaránt érvényes, annál súlyosabban esik latba, arra a rétegre vonat koztatva, mely természetszerűleg arrr> hivatott, hogy az egvetemes néni közösség szellemi vezetőiévé fejlődjék. Mi lesz ezzel a népi közösséggel, h\ éppen ez a társadalmi réteg satnyul el, vagy nem tud odafejlődni, Hogy hivatá sát betöltse? Célunk csupán az, hogy a kérdést feltegyük a magyar szellemiségnek. Ki-ki feleljen reá úgy, ahogy azt lelkiismerete és felelősségérzete diktálja. r-rivá» HALLJATOK AZ IGÉT A ZSOLTÁROK KÖNYVÉBŐL ^ávid zsoltára mielőtt felkeltetnék' Az Ur világosságom és szabadit- lásom, kitől féljek? az Ur életem oltalmazó ja, kitol remegjek? Egyet kértem az Űrtől, ismét azért esdeklek, bogy az Ur házában lakjam életem teljes napjaiban; hogy lássam az Ur gyönyörűségét és látogassam a ő templomát. fiiért elrejtett engem az ö hajlékában, a veszedelem napján megoltalmazott engem hajléka rejiekében, kősziklára emelt föl engem. És most fölemelte fejemet ellenségeim fölé. Körüljártam és örömáldozatot áldoztam az © hajlékában; énekelni fogok és dicséretet mondok az Urnák. j Hallgasd meg Uram! szómat, mellyel hozzád kiáltottam; könyörülj rajtam és hallgass meg engem. Neked szólott szivem, az én orcám téged keresett, a te orcádai kerestem, Uram1 | Ne fordítsd el tőlem orcádat, ne térj el szolgádtól haragodban. Légy segítőm; ne hagyj el engem és ne vess meg engem, én üdvözítő Istenem! | Álért atyám és anyám elhagytak engem: az Ur pedig fölvesz engem. Törvényt adj nekem Uram! a te utadra és igazíts engem igaz: ösvényre elleneim miatt. Hiszem, hogy meglátom az Ur javait az élők földjén. Várjad az Urai, cselekedjél férhasan, szived legyen erős és remélj az Urban,
