Ellenzék, 1939. december (60. évfolyam, 278-302. szám)
1939-12-03 / 280. szám
1939 do cé m b e r t. F, tt ENZÉK U Hadar Észjárás, magyar müvcltstg KARÁCSONY SÁNDOR UJ KÖNYVE Irta JUHÁSZ ISTVÁN rí d & l c A 3 3 I l [ Karácsony Sándor neve sokfelé ismerős, de még mindig nem annyira, hogy megnyilatkozásainak jelentőségét kellő módon látná az egész magyar olvasó réteg. Munkájának jelentősebb része a háború után indul meg, amikor mint fiatal hadirokkant s középiskolai tanár a szénvakáció idején össze tudja gyűjteni a fütetlen tanteremben pesti elsős gimnazista tanítványait és ráveszi őket arra, hogy a legyőzött állam újjáépítésében tanu- lásbeli nemzeti túlórázással vegyenek részt. Ez az osztály, melyet nyolc éven át tanit, magát uj, szellemi frontnak vallja s belőle a mai magyar művelődés legtehetségesebb munkásai kerültek ki. Karácsony Sándor ez- idő alatt „Erő*4 címen diákújságot szerkeszt, melynek sem előtte, sem utána érdekességében és nevelő hatásában párja nem akadt. 5 ugyancsak ezidő alatt lett a magyar cserkészet és a protestáns diákmozgalmak nagy ifjuságSzeretettől áthatott és hozzáértő irá- nyitójává. Ilyen nevelőmunka után csak természetes, hogy ezt a magyarszakos tanárt, az ifjúsági munkából kiemelve, a Magyar Tudományos Akadémia szótárkészitő bizottságához osztják be. Itt egyéniségének másik vonása: Arany Jánosra emlékeztető magyar nyelvérzéke és nyelvismerete talál nagy munkamezőt. Emellett azonban visszatér életműve főirányához: a neveléshez. A debreceni egyetem pedagógiai magántanára, aki minden héten leutazik a fővárosból előadásai megtartására. A Protestáns Szemlé-ben és kü- ,lön is, egyre-másra jelennek meg nevelésügyi tanulmányai. Munkásságának két döntő meghatározó tényezője van. Az egyik: öntudatos keresztyén hite. Annak az embernek a vallásossága, aki a maga rokkantságából való teljes felgyógyulásától kezdve közösségi életünk legsúlyosabb betegségeit is úgy tekinti. mint amelyekben változást csak a kérész - tyénség életadó ereje tud hozni. A másik (vonás az alföldi magyar, (ismét ezt kell írnom): Arany János magyarsága. Az a magyarság, mely szülőfaluja, az évszázados 'autonómiája Földé? község és a még teljesebb autonómiáju Debreceni Kollégiumban formáltatva, a népi és történelmi magyar öntudat rendíthetetlen biztonságát, semmiféle európai idegeskedéstől meg nem rontható ázsiai erejét jelenti. Egyéniségének e vonásaiból származik müvének kritikai ereje és hóditó magyarsága. Ha el akarjuk őt helyezni a mai magyar szellemi életben, túlzás nélkül mondhatjuk, hogy önismerete metszőbb kritikája, mint a falukutató Íróké; magyarsága, jövőlátása pedig biztonságosabb, derűlátóbb, mint a Szabó Dezsőé. Mindezekről nemcsak alkalomszerűen számolunk be, hangm azért, mivel az előttünk fekvő 300 oldalas nagy müvében; „A magyar észjárás és közoktatásügyünk reformja44, —■ eddigi munkája, Írása betetőzését látjuk. Hármas tag02ÓdásU könyve külön ír a magyar alsónéposzíály, középosztályunk és a magyar felsőosztály lelki világáról, művelődési állapotáról és nevelésének jövendő útjáról. 6 ma&jar aisön^psszfáUJ műveltsége Könyvének egyik legérdekesebb fejezete az, melyben a magyar alsó-néposztály, a ma* gyár parasztság lelki világáról megállapítja, hogy megkövesedett a XVI—XVII. századi magyar élet, magyar művelődés formáiban. Műveltségének alsóbbrendűsége tulajdonképpen fejletlem ég, egy régibb történeti állapot konzerválása. „Amikor Sztárai Mihály uram egy szál hegedűvel kiült a dombra a templom elé s messzecsengő hangon rákezdett egy zsoltárt, a hívek odagyültek köréje, utána dúdolták a szent éneket, azután bementek a templomba, végighallgatták a prédikációt, könyörögtek. megint énekellek egyet: akkor az volt a legmodernebb jelenet, ami Európában egyáltalában lejátszódhatott. Akkor a nép is végigcsinálta ezt: idáig ma is meg tudja csinálni. Ma ez a néposztály nem követhetné vezetőjét operába, vagy filharmonikus hangversenyre. De ahogy hangversenyre hiába vinnék; hiába viszik, vagy küldik, vagy engedik a huszadik század formáinak bármelyikébe is. mert. kultúrája megkövesedett a XVI. és XVII. század fordulóján. Ez a népiélek átélte az ezután következő századokat mind e mai napig, de tevékeny részt nem vett benne többé. Sztárai Mihállyal még együtt énekelt. Tinódi Sebestyént még meghallgatta, Pázmánnyal még együtt vitatkozott, vagy az ő, vagy az Al- vinczi pártjára állott, megvette a Bibliát (olvassa is mai napig), megbecsüli a könyv- nyomtatást, de már ahhoz, ami Zrínyit fűtötte, hogy önálló hadseregünk legyen, lélekben semmi köze. Nagyon érdekes megfigyelni, hogy egy nyomban utána következő korszak egyik művészeti problémájával szemben milyen pontosan reagál a megelőző korszak felé. A jezsuita iskoladrámát megköveteli. (A gyermek feleljen, vagy még inkább, szavaljon a vizsgálaton.) Szívesen veszi az iskolai ünnepeket is, de megelégszik a sha- kespeari színpaddal. Az élőképek, a diszletek, a barokk nagy arányai elmaradhatnak. A vezető gondolat mindig csak az marad, hogy a gyerek is ott van és szerepel44. A magyar alsónéposztály nevelésének alap- problémája az, hogy szükséges-e és lehetsé- ges-e a XVII. század műveltségi állapotában viszamaradt magyar parasztságot bevezetni a mai művelődésbe. Ha mindkét kérdésre igenlő a felelet, akkor merül fel a hogyan kérdése. Karácsony Sándor szerint elhibázott minden kísérlet, mely a gazdasági szakoktatás módozatain át gazdasági kultúrát akar adni népünknek s igy remél tőle többtermelést. Nem, a mai magyar parasztságnak mai magyar és egye,temes európai műveltségre van szüksége. Még a többtermelés szempontjából is erre van szüksége, mert a több- termelésnek a magyar ember akkor lát neki, ha tudja, hogy az miért kell. Ha a maga termelő munkájának értékét megismeri az egész nemzetgazdaság, államélet, világpiacok és világpolitika összefüggésében. Addig nem érdemes többet termelnie, hiszen fölösleget az állomástól egy olyan világ veszi át, melynek ő se nem részese, se nem ismerője. E fejtegetések végén parancsként ébred a gondolat az olvasóban: uj, a magyar parasztot szolgáló földbirtok-politika kell, de még inkább, vagy leginkább ugyanúgy kell az uj, a magyar parasztot szolgáló kuiturpolitika is. Olyan kultúrpolitika, mely a hajdani falusi psrticulák képére megteremti a nyolc osztályos népiskolát, a gazdasági szakiskola mellé pedig a parasztgimnáziumot és a népi egyetemet. Nevelőkul nedig a XVI. és. XVÍÍ. századbeli külföldi akadémiákat járt rektor munkájának folytatására olyan tanitórendet képez és küld, mely falusi munkája előfeltételeképpen igyekszik megismerni a magyar és az európai műveltséget; nem didaktikus elszükitésben, hanem mai életszerű gazdaságában. KOzeposifâiganft idM alkata A középosztályunkkal kapcsolatos kérdésekben azért van annyi zavar, mert mai napig sem áll világosan az, hogy ki is a középosztályi ember? Karácsony megállapítása ebben a tekintetben amilyen újszerű, annyira igaz is. Az elmosódott társadalmi határokat újra megvonja — mert ez nevelésügyi érdek —, de nem születési, vagy iskolavégzettségi alapon, hanem az egyedül helyes szempont: az alkotóképesség, a szellemi minőség tekintetbe vételével. Példával él: „Az a mérnök, aki a M. Á. V. gépgyárának mozdonyosztályán a legújabb tipusu gépet, a szó szoros értelmében megálmodja, tehát teremtő munkát végez; a felső néposztály egyik tagja. Az a mérnök ur, akit (gondolom, felügyelő urnák szólítanak a gyárban) s aki, hogy egész népszerűén fejezzem ki magmat, egyik uj típus megteremtésétől a másikig szorgosan konzerválja a meglévőt és gondoskodik róla, hogy az elképzelt mozdony egyes alkatrészei csakugyan elkészüljenek s közben a részletek egymáshoz való viszonya >neg ne változzék amiatt, hogy az egyes részeken egymástól függetlenül dolgoznak; aki tehát adminisztratív összekötő munkát végez: középosztálybeli egyén. A vasmunkás végül, aki az egyes részeken valósággal dolgozik, aki tehát a munka szellemi hátteréből látni is legkevesebbet lát, végezni is legkevesebbet végez; akié a munka anyagi vonatkozásai majdnem teljes egészében: alsónéposztálvbeli.44 E középosztályról, melyet élesen elválaszt az alkotó munkát végző felső néposztálytól, az a véleménye Karácsonynak, hogy művelődési bajaink gyökere van benne. Abban, hogy középosztályunk nem teljesiti a müveit* ségközvetités rá váró feladatát. E közvetítésnek kétirányúnak kellene lennie, a középosztály helyzetének megfelelően. Alsó néposztályunk számára közvetítenie kellene a mai XX. századi egyetemes műveltséget, mely élő felső néposztályunk tagjaiban. Felső néposztályunk felé pedig árasztani kellene a magyar hagyományvilág gazdagságát, erejét, melynek népünk a letéteményese s mely a felső néposztály műveltségi kincséből az idők folyamán kiszikkadt. E vélemény ily szelíd formájában kevéssé KISS JENŐ két verse NE KÉRDEZZÉTEK... Ne kérdezzétek, merre jöttem, ? mily' tájon át és mily utón, ne kérdezzétek, hiszen én azt megmondani úgysem tudom. , Szemem kendövei bekötötte, mi elfogott, a szép öröm — s mikor már itt voltam, csak akkor oldotta meg lágy szemkötőm. SZENT MIHÁLY TEMPLOM Vitéz templom, a város közepén, különös tisztelettel nézlek én — a bajtársnak szól ez a tisztelet, ki örí áll itten, őrzi a teret. AblakszemedbÖÍ fény csap, égi láng, elnéznélek igy, el, míg a világ! Félválladon a feltüzött torony meg-megcsillan, mint napban a szurony. 'Állsz, mintha köböl volnál, mereven; állsz mozdulatlan, időn és teren — Hogy is moccannál, hu vitéz, Mihály?, hisz lm előtted Mátyás a király! (Kolozsvár) ártó, ellenben az a sok igaz példa, amit « tétel igazolására Karácsony felvonultat, idegesítő lehet és termékeny önvizsgálatra indíthat. Ily szigora hangon rég nem beszéllek középosztályunk gyávaságáról, művelet* leuségéről, tunyaságáról, lelki szegénységéről. Ha túloz, akkor is érdemes elolvasni e példákat, hiszen egytől-egyig lelkiismeret- ébresztok s nevelő erejük nemcsak abban van, hogy egy későbbi pedagógiai reformot készítenek elő. Nagyon jellemző a középosztálybeli ember életfelfogása, a látszatra törekvés. „Éhezem és nyomorgok, de legalább ur vagyok4’. Életmódjának legszomorubh jelensége élhetetlen anyagiassága. „A középosztálybeli ember mindennapi érintkezésének témái 80—90 százalékban a létminimum kérdése körül forognak. Ez anyagiassághoz az a furcsa hősiesség járul, amellyel a középosztályiak tízezrei lemondtak igényeikről és embertelen sorsukat két évtizede tűrik. Van ebben a kitartásban valami gyáva gyámoltalanság, amiért nem tekinthetjük tiszta és gyümölcs- hozó martyriumuak. Az igazi martyriumban több a pozitiv megdicsőülés, mint a negativ lemondás, emennek tragikomikus vonása, hogy csak lemond, a kevés, de biztoshoz akkor is ragaszkodik, mikor ez már régen mínusz és bizonytalan, végül — s ez a legnagyobb bűne —: nem látja a kibontakozást és a szebb jövőt vizionárius erővel.44 A magyar középosztálybeli ember kultúrája még sivárabb, mint életmódja. Értelem- világát elsősorban egy nagy negativ jellemzi: nincs tudományos rendszere, hamar elveszíti tájékozódását és menthetetlenül olvasmányai, vagy környezete rabjává válik. Nagyon érdekes például azoknak az embereknek a történetszemlélete, akik II. Ulászlót elemi iskolás emlékeiken keresztül kró- nikás-anekdotikusnak képzelik, mellette ott látják Bakács Tamást romantikusnak (Eötvös és Herczeg nyomán), velük szemben viszont Dózsa Györgyöt történelmi-materiális- ta színezésben. Másik nagy veszedelem, hogy az összefogó gondolat hiányában kénytelen-kelletlen polihisztorrá lesz szegény középosztálybeli. Azért olyan kelendők körében a lexikonok, bevezetések, tudományos dióhéjak, ismeretterjesztő folyóiratok, könyvek és lapok „Innen- onnan“ rovata. Sőt a Szabadegyetem, a különféle tanfolyamok is ennek a fogyatékosságnak köszönhetik igazi vonzóerejüket. Az ilyen előadásokon a példák nem azért tetszenek, mert megvilágítanak egy elvont tételt, vagy éppenséggel, mert hozzásegítenek összefüggések tisztábban látásához, hanem azért, mert érdekes adatok; mindegyik egy- gyel több egység a középosztályi ember tudásraktárában a többi adat mellett. Ha meg akarjuk ismerni a középosztályi embernek a művészettel való kapcsolatát, vallassuk ki szinházi előadásról éppen hazafelé tartó középosztálybeli istnerőseinket. Legnagyobb részüknél a zenei hangok erőssége és tarkasága, a diszletek és kosztümök, a színészek hanghordozása, alakja, sót még tovább mehetünk: az egyenletesen fütött helyiség!, fényes világítás, puha bársonviilés, parfőmillat és felvonásközti buffet mennek szinházi, irodalmi, zenei élvezetszámba. A par excellence középosztályi olvasmánynak szánt hírlapi ismertetések hemzsegnek az ilyen jelentésváltozásoktól, mint: puha vonalak, hideg tónus, meleg bariton, harsogó színek, illatos emlék. Mindezekben a jelentésváltozásokban az történt, hogy az invenciószegény és langymeleg intenzitású érzések ösz- szekeveredtek tisztán vitális érzésekkel s ma már az esztétikai élvezet correlativ testi gyönyörűség formájában jut a tudat előterébe. Középosztályunk művészete, művészi érzéke épp olyan kialakulatlan, bizonytalan, mint tudományos rendszere; s a szomorú polihísz- torság mellett rajta nehezedik saját Ízléstelensége is. Nem folytatjuk tovább Karácsony nyomán saját rendünk leckéztetését- A civiliza- cióbeli elmaradottság, a kulturális életben való bizonytalanság, az egész életet átfogó nyugtalanság: ngy érezzük, bizonyos tekintetben erdélyi magyar középosztályunkra még inkább áll, mint a magyarországiakra. A válság méretét, súlyát érezzük s azt is, hogy ezért nevelési rendszerünkön, művelődési intézményeinken túl, egyedenként is felelősek vagyunk. A megoldásra nézve kétségtelenül érdekesek azok a gondolatok, amelyeket Karácsony Sándor könyve nagyobbik részében, a magyar felső néposztály műveltségi világának boncolgatása közben, a magvar észjárásról kifejt. E gondolatokat egy második cikk keretében ismertetjük.
