Ellenzék, 1939. december (60. évfolyam, 278-302. szám)
1939-12-24 / 298. szám
ÍÍS39 tie je in be ír 2 '4. ELLENZÉK lí AZ ERDÉLYI MAGYAR IRODALOM HÚSZÉVES MÉRLEGE IRTA SZABÓ ISTVÁN A húsz évvel ezelőtt beállott történeti fordulat váratlanul és a közvetlen „önellátá- sós” irodalmi és művelődési termelésre a gyakorlatban fel nem készülten áliitotta a szellemi lét vagy nemlét nagy kérdése elé e föld legjobb magyarjait. A háború utáni nagy széliitéses percek múltával megindult önesz- mélkedés, szerencsére régi és gazdag szellemi hagyományra támaszkodhatott s a megpróbáltatás nehéz éveiben az erdélyi mult bőven szolgált vezérlő példákkal. Az egykori önálló államiság szellemi, lelki és érzelmi leisapodâşş. a zárt értelmű és sajátos érdé- ívií-ég ismét tudatosult. A szaporán megindult csoporjosulások. szegénységük és csekély hatókörük miatt csak mozgolódásnak neVf íhető mozgalmak és a kezdei íiszavi.vg- éltü lapjai kimondják az önállósodás utján elindulni akáro erdélyi szellem varázsigéjét: transzüvánizmfis. És az ige testié lett. Két évtized után hitet tehetünk arról, hogy a transzilvánizmus, mely a kezdet kezdetén csak a holttá der- niedthe életet önteni akaró szellem mágiájának eszköze volt, vaskos valósággá vált. Benne dobognak hétköznapjaink és ünnepeink. Szellemi tartalékunk és útmutatónk. A tran- sziivánizmusban találtuk meg erdélyi magyarságunk legigazibb kifejezését s ugyanakkor az európai művelődésben résztvevő és részt kérő nemzetekkel való testvériesiilé- siinket is. A transzilvánizmus ma ezen a földön minden erdélyi magyar alkotás alapeszméje kell, hogy legyen. Nemzeti és európai mivoltunk közös kifejezője. Erdélyi magyar irodalmunk húszéves múltját is e részint testet öltölt valóság, részint még kívánalomként jelentkező transzilvánizmus teremtő jegye és szemszöge alatt nézzük, amikor bizonyos általános értékítéletek megállapítására teszünk kísérletet. Maradandó nagy egységnek tekintjük az erdélyi magyar irodalmat. közös szellemi kincsnek, a közösség kincsének. Ezért nem annyira az egyesek érdekelnek, mint inkább az egész, a tünetek es jelenségek, nem a részletek és részeredmények. hanem a korokon átvészelő, időtálló aíkolások. A csúcsok, ahol leginkább magunkban vagyunk, tehát önvizsgálatunk is élesebb lehet s ahonnan a legmesszebbre láthatunk. Éppen ezért nem törekszünk a „bemutatás” teljességére, célunk nem lexikális felsorolás. Sokkal inkább kétségtelen nagy értékeink mellett időzés három szempontból. Irodalmunk alkotóiban azt keressük, ami erdélyi magyar, egyetemes magyar és európai. Meggyőződésünk, hogy e három alapvető tényező harmonikus, művészi megtestesülése az erdélyi magyar irodalom egy-egy müvében halhatatlanságot biztosit alkotójának, s a műnek örök helyet az egyetemes magyar irodalomban, EszmfflKcdfó is Msl lendüld, lira €s lâîszcmMlcI A transzilvánizmus kezdetben az erdélyi tál szemléletében tudatosodik. Ebből merit földrebukp Anieuskéní uj erőt az erdélyi szellem. Á Ura, amely világviszonylatban is a lázas ni élmény és formakeresés időszakát élte ekkor, uj felfedezéseket tesz és Erdélyben még nţrp hallott hangokat hallat. Nagy világváltozásokra, sorsfordulatokra érzelmileg hat yisszá először az ember s ez egyik magyarázata a Ural költészet dús felvirágzásának. Tömegesen tűnnek fel verselők és igazi költők. Feladatuk az volt, hogy uj történeti helyzetünkben elvégezzék a megmaradt értékek átértékelését és főként, hogy újakat teremtsenek. Szükségtelen talán mondanunk, hogy csak a költők feleltek meg. s azok is csak részben az uj értékek termelése feladatának. A verselők tömege a pillanatnyi helyzetben értékesen járult hozzá öz uj erdélyi magyar tudatnak kialakításához, ma azonban az általános értékítélet szempont* pett, s az emberi nem javítíiatatlanságáíól keserű Vörösmarty egyenes utódja. Ugyanabban az erdélyi tájszemiéletben gyökerezik, mint Áprily, költészetét ugyanazok az eleinek indítják el. de Reménvik emberileg melegebb és közvetlenebb hangon szól. Kevésbé kötött formájánál fogva gondolatai, sőt bölcseleti indítékokkal erősen túlfűtött költészete szabadabban és szélesebb mezőkön esapong. Erdélyből indul el, de a humánum minden fájáról hoz uj virágot, legtöbbször tövises ágat. A magyarság és az egyetemes ember szenvedésének tövisét. Borúlátó költészete a humánum talajába ás egyre mélyebbre, beláthatatlan szépségeket és kimondhatatlan fájdalmakat bányászva elő. A szenvedés bölccsé és lemondóvá teszi. Mig Áprily a zeneként felfogott költészettel, a „poésie pu- re”-iel, addig Reményik a filozófiával tart rokonságot. Gondolatilag hajlékonyabb, az uj tartalmak mindig hamarább jutnak el hozzá. Eíért annyira termékeny és inkább hozzáférhető. Fiatalabb költőink tőle tanultak a legtöbbet, Bartaiis János egyike volt azoknak, akik nemcsak nálunk, de a magyar nyelvterületeken, elsőnek teremtették meg a szabadverset. Három kötetében, s azóta is elszórtan megjelent költeményeiben a szabadvers művészetének legszebb hagyományait honosította meg. Költészete legnagyobb részben sallangtól mentes, tősgyökeresen erdélyi. Első azok között is, akik a népköltészethez fordulnak ihletért, részben átvették annak sajátosságait, egyszerű és rendkívül sugalló ereiü nyelvét és fordulatait. Tompa László gondolati költő. A magányosság borúlátó énekese. Az erdélyi ősz komor, sőt tragikusan mély színei uralják köl- u-zéfét. Bölcselő hajlama fogékonnyá teszi friss és időszerű „témák“ iránt, melyek az erdélyi talajban gyökerezve messzi távlatok emberi sorsaira villantják rá, különösen újabb verseiben, u költő fény és árnyék-változatból egybeszőtt képeit. Tompa költői skálája nem széles ,lírája mélységek és magasságok útjait járja. Zord, mint szükebb hazája, a Székelyföld és magányos, mint népe, a székely. l)s ida Jenő s Szemlér Terenc kiváló formaraii- veszek. A forma mester© Finta Zoltán is. Féltőéért keltett első kötetéhez füzöti reményeket azonban nem váltotta be. Annái egyenesebben és töretlenebb vonalként ivei felfelé Kiss Jenő költészete. A fiatal nemzedék tagjai között ő a legtermékenyebb és ő járta meg a legtöbb költői utat. mig ma már ku forrott egésznek tűnik fel költészete. Szabé- di László széptanilag talán hajlékonyabb és» csillogóbb; ám Kiss Jenő az igazi bővénáju, modern erdélyi költő. Komoly és színes. Egyetlen költőnknél sem találjuk meg a gondolati és érzelmi elemnek azt a természetes egyensúlyát, ami Kiss Jenő sajátja. Érdemes költőnk Hegyi Endre. Kötött és szabad, s a kettő között átmenetet jelentő versei egyaránt elmélyedő és komoly költőre vallanak. Az évtized óta hanyatló líránk fiatal tehet sége és reménysége. Áprily és Reményik maradtak mindmáig az erdélyi költészet legnagyobbjai, a transzilvánizmus első és legnagyobb kifejezői, Költészetük jelenti az erdélyi magyar irodalomban az eszmélkedést és hősi lendületet. Ám ami a második nemzedéket illeti, ez a töretlen művészi, játékos, bajnoki lendület, erdélyi magyarságunk és emberi mivoltunk megközelítőleg egész kifejezésére törekvő készség és művészet ellankadt, elsorvadt, Évek óta lemetgetik uapról-napra a Urát. mint az irodalom nagy halottját. Már nem is csődroL halálról beszélnek, Mi azt hisszük, a lira sohasem hal meg. Csak vannak korok, amikor nincs aki kifejezze azt a költészetet, ami örökkön áramlik a világban. Erdélyi irodalmunk „hőskora“ után ezért AanystloU le költészetünk, ‘ jából már seinmi jelentőségük nincs. Áprily Lajos, Reményik Sándor és Tompa László költészete volt kezdetben, az erdélyi I irodalom „hőskorában44 is a legnagyobb esz- rnéltetŐ erő, s a legtisztább költészet. Művészetük megnyugtatott, önmagunkra ébresz- te* t. buzdított és serkentett, nemcsak művé» : szí, de a mindennapok gyakorlati értelmében is. Hárman képviselik ma is költészetünkben Erdélyt a legmagasabb hatványon, annak a végső kifejezésnek a síkján, ameddig költészet egyáltalán eljuthat. Áprily mélyen az erdélyi tájszemiéletben gyökerezik. Költészete a szobrászattal, s az ötvösművészettel rokon. Hogy az erdélyi vers I a háború utáni általános nagy Urai felfordulásban és zavarban, jelentéktelen kísérletek- ,;toÍ eltekintve, melyekkel az erdélyi szellem és irodalom netn tart rokonságot, mégsem beruh fei, az Áprily kristálytiszta, tudatos költészetének köszönhető. Iskolát nem teremtett a szó Todalomiskoiaí értelmében, hatása azért nem kevésbé volt nagy. Ö látta meg az erdélyi tájban azt, ami minden körülmények között, elpusztulhatatlanul erdélyi es csakis erdélyi lehet, ő betűzte ki hiánytalauul azt a „láthatatlan Írást'4, amit hegyeink, vizeink, Erdély földje és a fölébe boruló ég írnak egybe öröktől. Költészetében elmondja Erdély sorsát földjében, köveiben és történeti életében. Ha azonban legutóbbi költői megnyilatkozásait vesszük szemügyre, úgy megái- lapíthatjuk, hogy a tiszta és hiánytalannak érzett erdélv-kifejezésnéi nem jutott tovább. Megmaradt a változatlanul nagy költői értéket jelentő tájszemiéletben. Formamüvészeié változatlanul csillog, zeneisége örökre feledhetetlen és maradandó, de a második évtized utolsó szakának módosult, sokban uj erdélyi tartalmát már nem beszéli ki. Újabb termése is a homo aestheticus alkotása: formailag zárt és erősen kötött költészete, s hihetőleg Erdélyből való távozása eltávoli- tolták napjaink változott ütemétől. Erdélyi- ségünk újabb és dinamikusabb emberi tartalma fiatal költő frissebb és éppen erdélyi- ségünk szemszögéből maibb énekesre vár. Ápiüynak minden sora Öröm és ünnep nekünk. Ám az erdélyi költők soraiban — ha egyelőre nem is találjuk — az uj énekest kutatjuk. Reményik költészete elmondja azt a rendkívül gazdag és bőven ömlő nagy élményt, amit Áprily éppen formamüvészetének zárt, klasszikus, sőt parnassien voltánál fogva nem mondhatott el. Mint két pólus egészítik ki egymást. Reményik szabadabb, kötetlenebb költészetében a gondolati elem jut túlsúlyra. Nemcsak erdélyi, de jelenkori egyetemes magyar irodalmunknak is egyik legnagyobb gondolati költője; az öregedő, irodalmilag KtfoautÜMis kovái élő» fajtája gondjáfői té' " fc ■■ RÍ Á termékeny regionalizmus jegyében alkotó nemzetiségi íróra kezdettől paranesolóan nehezedik rá a nemzetnevelés és irányítás következménye. Az első idők tájékozatlanságában szinte természetes volt, hogy próza- íróink főleg történeti tárgyakat választottak, s példamutatás okából az erdélyi múltba fordultak, A „vallani és vállalni44 vitája felvetette azt a kérdést, hogy nem jelent-e megfuta- modást a mindennapok kinzó kérdései elöl, ha az író a múltba merül, s a történelemben keresi tárgyát? Többen tettek amellett hitet, hogy a történelmi táreyválasztás valóban megfutamodást jelent. Abban az időben ítr- mékeny volt ez a vita, mert irodalmunk sok belső, „szervi44 kérdését tárta fel. Ma, viszonylagos távolságból szemlélve a kérdést, a megoldás önmagától kínálkozik. Erdélyi irodalmunk, nemzetiségi mivoltunk, s a széptan általános tekintete alatt is természetesnek tűnik, hogy a történelem „anyagát44 megelevenítő mü lehet súlyosabban napjaink, s közösségünk életébe vágó, mint akárhány modernnek és társadalminak mondott, de se nem valló, se nem vállaló regény44, Eszméliető és nevelő például Nyirő József Nemcsak az erdélyi, de az egyetemes magyar életnek is sajátos pillanata volt az, amikor a Döbrentei-féle pályázaton nem vették észre a Bánk Bánt. Az azóta voit pályázatok hasonlóképpen végződlek. Azzal a különbséggel, hogy még egy Bánk Bánt senki sem nyujtott be. Ha menteni akarjuk az erdélyi dráma sajnálatos hiányát, védelemül felhozhatjuk azt. hogy Erdély hányatott sorsa miatt sem térben, sem időben nem szolgálhatott otthonául egy a századok folyamatosságát őrző és biztosító irodalmi és művelődési körnek. A dráma az irodalom műfajai között a legkényesebb virág. Ahol virágzott, talaját számos irői nemzedék gondos munkája készítette elő. Mégis meggondolkoztatő, hogy régi és nagyszerű színházi kultúránk nem tudta jótékonyan befolyásolni a drámairodalmat. Meg volt és meg van nálunk a legkiválóbb kezdeményező erő. s a szinház- kulturában a magyar nyelvterületeken Erdélyé volt az elsőség. Mégis a folyamatosság, s az állandó központ hiánya lehetett még a közelmúltban is egyik oka annak, hogy drámairodalmunk erőre sem kaphatott. Állandó színházunk ,rövid korszakokat kivéve, nem volt állandó, mint ahogy ma sem az, ha szeretjük is igy nevezni, A Helikon és a színház Síből bölénye, vagy Madéfalvi veszedelme, de nem mondhatjuk el ugyanezt P. Guiácsy Irén Fekete vőlegények c. regényéről. Bár utóbbinak sok jelenkori szociális kérdést irodalmi eszközökkel tudatosító Írása igen jelentékeny, kár, hogy történeti regényeiben a könnyed tetszetősség felé fordult, Uz Bence és a Jézusfaragő ember (nem mint szinnadi mii) művészi tökéletességüek- nek mondhatók. Sikeres novella és regényírónk sok van, ám a siker időleges is lehet mint már az elmúlt húsz év alatt sokszor tapasztalhattuk; •— meggyőződésünk szerint nem tekinthető az értékmegállapitás ismérvének, Kós Károly, Makkal Sándor, Kuncz Aladár, Moí= tér Károly, Berde Mária, Tabéry Géza, Szántó György, Ligeti Ernő, Kemény János, Karácsony Benő és még annyian értékes regény és tanulmányírók, de egyikük sem mondta ki Erdély, s az erdélyi magyar humánum tárgyában a végső szót, mint azt a lírában April v és Reményik kimondták. Kós a sokoldalú erdélyi ezermester-művész, Makkai szabad és elfogulatlan bíráló szelleme az erdélyi drámapályázatai szintén nem jártak s kívánt eredménnyel, mégis a pályázatnak köszönhetjük Tomcsa Sándor Műtét c. színmüvét. Kos Károly Budai Nagy Antaí-jával — mely a minduntalan ismétlődő kísérletek közül egyedül tornyosul elő, igazi drámai műként — példát mutat arra, hogy a tárgy önmagában nem, csakis a művészi megjelenítés módja emel sikeressé, vagy buktat meg egy müvet. s Mire a műfajok „legnehezebbjéhez14, a drámához értünk, már csak hiányokat állapíthattunk meg. Pezsgő életről, egymásután születő müvekről nem lehet szó. Erdélyi irodalmunk vénája itt elapadt. Ezzel az egyszerű és súlyos megállapítással különösen a kritika terén kell szembenéznünk. Két évtized óta hiúba várunk arra a bírálóra, aki egyesítse magában Osváth Kálmán izzó igaz- ságszeretetét, heves vérmérsékletét és min- denekfölöti bátorságát — az eiső és egyetlen igazi erdélyi biráló túlzásai nélkül. Jele:. esetben a hibái tárgyi okokban nem kereshetjük. Az első idők tapogatózó, az inkább váiiveregető, dicsérő, bírálatnak alig mondható baráti kölcsönök és előlegek korszakának lejártával — viszonylag gazdag és protestantizmus évszázados szabadon vizsgálódó légkörének párlata, Kunc-z szenes ma- gátólértetődéssel nő bele az erdélyiségből a legkifinomultabb Európába. Mégis úgy érezzük, hogy az utolsó szót, Erdély szintézisét a 1< «-magasabb fokon Tamási Áron adta ir-eg Szülőföldem c. könyvében. Ez a „székely tárgyú” könyv igazabb mindeo más erdélyi könyvnél. Gyógyít, vigasztal, okosít, s nem« csak mai, de a mából a jövőbe mutat. Kiutat mutat, 8 ennél nagyobb érdeme művészi érdemén kívül alig lehet, A novella és regény terén utánpótlásról beszélni még nehezebb feladat, mint a lira esetében. Wass Albert és Böződi György mellett feltűnnek Szabédi László novelláival, Szenezei László és Asztalos István regé-, nyeikkeh Sokáig szeretnék meg folytatni a sort. Ám alig volna kivel. Neveket emlegethetnénk iegfeljebh már beválthatatlan vagy még be nem váltott ígéretekkel. Különösen a novella tereli érezzük a nagy szegénységet és terme» tétlenséget, s ezt is főként a fiatalok részéről» ----A változatos folyóirataink már megadhatták volna a kellő és méltó fórumot. Voltak és vannak esztéta-bírálóink, de nem támadt olyan biráló egyéniség, aki az esztétizálás «.ellett egy személyben ápolta volna a tehetséget és irtotta volna a műkedvelői gyomot. Az értékek csökkenő skálájáról nem jelképes értelemben beszélünk. Ez a tünet napjai:’!, komoly valósága, s annál meggondol- buktatóbb. A kezdet szerves és szervezési nehézségei elmúltak, kialakult és megállapodott folyóiratirodalmunk van. S ha vannak is harcok elvi kérdések körül, kiadói viszonyaink megközelítőleg rendezetteknek mondhatók. Az erdélyi irodalmi múlt húsz éve megteremtette az alapot és elismerést vivőit ki magának. Tudományos irodalmunk minden bénultsága ellenére is már frissebb levegőben mozog és részleteiben bár, de rámutat már az erdélyi történeti mult és je- len szellemtörténeti összefüggéseire. Müfor- d> ó nk megteremtették a kapcsolatot a szomszéd népek irodalmával. Az úttörő munka bevégződött és értékekben a nagy csúcsok is biztos eligazítást nyújtanak a következőknek. Remény és kétség közi megyünk át ® harmadik évtizedbe , . » II dráma e$ feltételeinek klánná „Vallani ís váltatni“
