Ellenzék, 1939. november (60. évfolyam, 252-277. szám)

1939-11-05 / 256. szám

2 SzBfk@3zii TAMÁSI ÁRON

Tévedező nyájak, gondatlan pásztorok

Ma TAMÁSI ÁRON

A próféta kemény Igéi, melyeket (Szívében hordoz a mai Vasárnapi Szó, nem kímélik a rossz pásztorom lkat, de az Ur Isten vigasztalását nyújtják a tévedéző nyájaknak. Van-e máj időszerűbb és igazabb beszéd e megrendítő isteni szavaknál? Csak a próféta hiányzik időnkből, ki az Ur mai vezényszó“ vait ilyen szédítő magasságból tolmácsolja. De ha volna, uj Ezekiel 'gyanánt' bátran önthetné dörgő beszédét Európa nyakába.

Ezidőszerint nem is érdemelne mást. j

Mert Európa hegyein és völgyein ma egyformán tévedeznek a nyá“ jak. A pásztorok pedig önmagukat legeltetik, letapossák a nyájnak va- . !ó kövér fiiveket és megzavarják a tiszta források vizét, miután ittak . azokból. Hol va.n és mit szói mindezekhez a széliéin, mely annyira szeretett csattogó madárként e vén földrész virágos fájára szállni, s ott felfújt beggvel kérkedően énekelni, amig verőfényes volt az idő!

Bizony, odúkban van az európai 'szellem nemesebb madárcsapata, s a verebei pedig a politikai világpé' [zet sivár ágairól adják a legmodernebb hangversenyt, mely ezer és . ezer jelszó halandzsája. Pedig nem ... ennek kellett volna történnie. Mért jól van: érthető módon elrisldtak e szellem fülemüléi és barázdabillegetői, de a sirályokat legalább látni szerettük volna. Különösen Látni szerettük volna mi, akik soha" sem tudtunk oly könnyedén felszál- Tani z virágos fára, mert vaskosak voltunk és. az áldott s egyben áldatlan föld vonzóerejét is jobban éreztük. Hol vannak hát a röppe» jHŐk és a határtalanok?

Igen: én kérdezem ezt és a> hoz" zám hasonlók kérdik, akiknek fejéhez oly sokszor verték „Európát“. Nem az igazit, hanem a mostani változatát, amely maszkot1 hordva szédítette a 'könnyüvérüe" két. Hallgattunk minden festett szónál s népünk bibliai sorsa miatt meggyötört ábrázattal ültünk, mialatt' a nagyszerű „műveltség“ tarka gvlíkiai vidámért füflkorásztak köröttünk ide-oda csapkodó farokkal. Azonban nem ülünk többé, bármennyire meggyötörtettünk is. Hanem felállunk a szellem elcsendesült mezején, s népünk és az isteni ember szolgálatában Európát mi vesszük a szánkrai Talán azért, mert az odúkba bujók helyét nem nézhetjük üresen hagyva; vagy talán azért, mert magyarázkodás nélkül eljött ennek az ideje. Sohasem hittük, hogy Európát az uni rend jelenti, de hittük azt', hogy az örök Európa megőrzésére a polgárság jelentkezett. Az okos és világfias szó- és betüáradatban s a müvek siva!kódú rengetegében néha1 még azt is hittük, hogy fejlesztésére vállalkozott. Bizonyára nem kell mondanunk, hogy Öröm helyett sajnálkozás és csalódás jutott ne» künk. Most már nem bűn talán, isöl1 nem îs fölösleges, ba az urli rend ijedt zavarában» s néha már árulása közben felütjük a fejünket és a félbehagyott harc folytatására jelentkezünk. Megvan az okunk rá, hogy ezt megtegyük, hiszen számunkra mindig európai kultúra

volt/ az is, melyet a felső réteg alatt a nép őrzött és tartogatott arra az időre, amikor megcsuszam- lik a kéreg. Ha úgy tetszik, mély kulijura ez; vagy ha úgy tetszik, csupán kultúra, mely nem vibrál ugyan mozivásznakon s nem szolgái szellemi eledelül nagyvárosoknak: de van és él rendületlenül. S kész arra, hogy idők változtával, mint áldás, eíöntse Európa földjét.-időik változtával?

Hallják a szót a fülek és megrándulnak tőle az idegek: de mi lesz addig?! A munkánál és a reménynél más feleletet adhatunk-e mi, akik nem űzzük a politikai jós* lás tetszetős, de haszontalan műfaját? Nem jósolunk és nem találgatunk, hanem ahelyett felmérjük helyzetünket és megállapítjuk ten* Kiválóinkat. i

Közel kétmillió számban, itt élünk a régi, áldott és áldatlan anyaföldön. Ez a hely szinte kétszeresen európai mai, hiszen ami [ezelőtt1 is Balkán volt benne, az változás nélkül lett európai; s ami pedig valódi Európa volt, azt dugva őrizzük és csiszolgatjuk. mint valami kincset. S hat ilyen a keret és a jelleg, amelyben s ahogyan élünk: nem első teendőnk-e ma* gunk fölé emelni minden Ezekielf, aki a tévedező nyájakról1 és a gondatlan pásztorokról kimondja az igazat! Mivel jót és igazat szeret* nénk cselekedni mi is, bizony oda emeljük a prófétát szemeink elé, hogy igazságának mámorában megfeledkezhessünk az apró veszedelmekről, amelyek mindenkinek a nyomában vannak ma, aki igazság nélkül nem akar élni. S ha már

HALLJÁTOK AZ IGÉT

, EZEKIEL JÖVENDÖLÉSE SZERINT

lön az Ur igéje énhozzám, mondván: Ember fia! jövendölj Izrael pásztorairól; jövendölj és mondd a pásztoroknak: Ezeket mondja az Ur Isten: Jaj Izrael pásztorainak, kik önmagokat legeltetik vala! Nem a nyájat keli-e legeltetni a pásztoroknak?

A tejet megettétek, és a gyapjúval magatokat ruháztátok, és a mi kövér volt, megöltétek; az én nyájamat pedig nem legeltettétek; az erőtlent nem erősítettétek, és a betegeket nem gyógyítottátok, a megtöröttet nem kötözgettétek, az elhajtotiat vissza nem hoztátok, és ami elveszett vala, nem kerestétek: hanem keménységgel uralkodtatok rajtok és hatalmaskodással. és eiszéledtek az én juhaim, azért hogy nem volt pásztoruk, és mind a mezei vadak eledelévé leitek, és eiszéledtek.

Jévedeztek az én nyájaim minden hegyen és minden magas halmon; és eiszéledtek az egész föld színén az én nyájaim, és nem volt ki fölkeresse. nem volt, mondom, ki fölkeresse.

Azért, pásztorok! halljátok az Ur igéjét. Élek én! úgymond az Ur Isten: Mivelhogy az én nyájaim ragadománnyá lettek és az én juhaim mind a mezei vadak eledelévé: azért, hogy nem volt pásztoruk, (mert pásztoraim nem keresték az én nyájamat) hanem a pásztorok önmagokat legeltették, és a nyájamat nem legeltették; azért, pásztorok! halljátok az Ur igéjét: Ezeket mondja az Ur Isten: Íme én magam leszek a pásztorok ellen, az én nyájamat követein! fogom kezökböl, és végezek velők, hogy többé ne legeltessék a nyájat, és önmagokat se legeltessék többé a pásztorok; és megszabadítom nyájamat az ö szájokból, és nem leszen az nekik többé eledelül.

Mert ezeket mondja az Ur Isten: íme én magam keresem föl jlibáimat, és meglátogatom őket. A mint a pásztor meglátogatja nyáját az napon, mikor elszéledett juhai között vagyon, úgy látogatom én meg juhai- mat; és megszabadítom őket mindazon helyekről, melyekre eiszéledtek volt a fölleg és sötétség napján. És kivezetem őket a népek közöl, és beviszem saját földükre; és legeltetem őket Izrael hegyein a patakoknál, és a föld minden lakhelyén.

Igen bőséges mezőkön legeltetem őket, és Izrael magas hegyein lesznek az ö legelőik; ott nyugosznak meg a zötdellö füvön, és a kövér legelőkön legelnek majd Izrael hegyein. Én legeltetem juhaimat; és én pihentetem meg őket, úgymond az Ur Isten. A ml elveszett, fölkeresem, és a ml elhajtatoit, visszahozom; a ml megsérüli, bekötöm, és a mi erőtlen, megerősítem; a mi kövér és erős, megőrzőm, és legeltetem azokat, amint illik. i

Tinektek pedig, én nyájaim! ezeket mondja az Ur Isten: íme én ítéletet teszek a juh és juh, a kosok és bakok között. Nem volt-e nektek elég, hogy a jó legelőt leéltétek, azonfölül legelőtök maradékait is leta- podtáiok lábaitokká1. és miután igen tiszta vizet ittatok, a többit lábaitokkal fölzavartátok? S igy az én jubaimnak az volt legelője, mit ti lábai* tokkal eltapodtatok, és amit lábaitok felzavartak vala, azt itták.

Azért ezeket mondja nektek az Ur Isten: íme én magam teszek^ ítéletet a kövér és ösztövér juhok között. M ivei hogy oldalaitokkal és vállai* tokkal taszigáltátok, és szarvaitokkal ökleltétek mind az erőtlen juhokat, mígnem elszéledtenek: megszabadítom az én nyájamat, és nem leszen az többé ragadományul, és ítéletet teszek a juh és juh között.

j És támasztok nekik egy pásztort, ki őket legeltesse, az én szolgámat, Dávidot; ö legelteti majd őket, és ö leszen nekik pásztoruk.

Én, az Ur, pedig nekik Istenök leszek, és az én szolgám, Dávid, közöttük fejedelem; én, az Ur, mondottam ezt.

meg tudtunk egy kissé feledkezni a leselkedő veszedelmekről, rögtön azt nézzük, hogy hol vannak a magunk kicsike és mai Ezekiel prófétái. Ezekre van múlhatatlanul szűk’ ségünk, mert a nyájak ezen a földön is riadtan tévedeznek s a legjobb pásztorokban is számtalan hiba találtatik. Jöjjenek hát, akik az Isten vagy a nép sugalmazása alatt kemény, de gyógyító igéiket hallatják, hogy azoknak esője alatt megszáradjon bennünk a rossz és kivirágozzék, ami jó.

A nagy próféta árnyékában imé már ott állanak fiaink közül i® ketten-hárman s a Vasárnapi Szó szerény nyilvánossága előtt a nyájakról és a pásztóroikról beszélnek. Az időnek, mely vigasztalan ugyan, de még nem tragikus: ahhoz mérten vannak prófétái. A remény szivárványán áll még az egyik lábuk s csak a másik türelmetlen, hogy rálépjék aimeztelen igazság útjára. De meg kell állapítanunk, hogy az eddigi leselkedés és suttogások után ez is nagy eredmény. Ragadjunk oda hát szemeinkkel beborult egünknek eme kicsi kék foltjára; s aki ahogy tudja, űzze tovább a felhőket. [

A társadalmi egészség, a népi boldogulás és a nemzeti erőgyara- pitás érdekében minden szabod annak, ajkít felelősséggel cselekszik és nyilvánvalóan jobbat tud a meglévőnél. Azt hisszük, hogy akik mai számunkban éltek ezzel a terhes szabadsággal, mind ilyen emberek. Bár mostani helyzetünkben minden szót kétszer is meg kell fontolnunk, mielőtt kimondanék azt: mégis úgy döntöttünk, hogy bajainkat nem takargatni kell, haw nem a nyilvánosság napfényén gyó“ gyitani.

Ha valaki lélek és vér szerint gondot és felelősséget hordozhat ma, akikor mi azok között ott vagyunk. Szemünk egyformán megtelik fájdalommal: akár a gyergyói segitség-kérő szavakat olvassuk, akár a temesvári munkásvezeiő panaszait. Tudjuk, hogy jobbról és balról egyaránt segíteni kell. Falunak és munkásságnak kölcsönö- isen biztosítani kell a nemzeti keretek között a megillető helvet. Ha van valami, amit szüntelenül óhajtunk és munkálunk, akkor ez az. De tudjuk és tudnunk kell, hogy ott áll előttünk a régi „magyar rend“, mely munkást szívesen kirekeszt és népet még szívesebben utasít belé a népszínművekbe. S ott áll a hátunk mögött a munkás- vezetők egyrészének nemzeíközi- sége. mely egyre őrzi az akadályo* kát köztünk éis a munkás tömegek között.

Elöl viz, s hátul tűz.

Ez a mi helyünk ma.

De itt közbül, a nemzeti érzés és az emberi jogok földjén, elszán* tan állunk. Nem bókolunk előre és nem rúgunk hátra, hanem karjaink széttárni nak. hogy egybeöleijiik mindazt, ami jó és erős. Ez a rr»l •szerepünk, amelynek betöltésére vállalkoztunk. Kicsiben és magunk között ugyanaz a szerep, melyet ezer esztendeje hordoz a magyarság, kelet és nyugat ütközőpontján.