Ellenzék, 1939. november (60. évfolyam, 252-277. szám)

1939-11-26 / 274. szám

ÍQ$9 govern be t 26.

, JTEXEíVTj»«

immun

innmoiesMi' *n??m

í >

i4 nagyszületésü

Wesselényi Miklós utínaplóíában

yS A nagy Wesselényi 1821—22-es utinaplója nem közkézen forgó olvasmány, pedig meg• érdemelné, hogy jobban ismerjük. Lépten• nyomon tanúsítja, hogy Wesselényi hatalmas testében milyen érzékeny lélek és emelkedett szellem lakott. Mint korrajz is érdekes, mert az a futó kép, melyet a korabeli Németországról. Franciaországról, Angliáról és Hollandiáról fest, rendkívül eleven és jellemző. Kevés simítással talán ma ís egészen találó. De még érdekesebb az az emberi érvényű, minden szobor szerűségtől mentes kép, melyet nagy barátjáról, Széchenyi Istvánról rajzol. Megszoktuk, hogy Széchenyi egyéniségében csak a démoni és angyali elemek tüzes találkozását lássuk s szívesen felejtkezünk meg kicsinyes emberi pillanatairól. Nos, az a Széchenyi, akit Wesselényi elénk tár. házikabátbcn jár-kel a színen, kellemes üdülésül mindazoknak, akik torkik vannak a kotkurnusszaL

Széchenyi és Wesselényi lóvásárlás céljából utaztak Angliába. Tudnunk kell, hogy Wesselényi Miklós Széchenyihez képest szegény ember volt s angliai Htját barátja pénzbeli támogatása nélkül aligha vihette volna keresztül. Ez a körülmény sebezhette Wesselényi büszke lelkét s ha kisebb a tét; alighanem vissza is utasítja Széchenyi ajánlatát, de a szellemiekben oly kietlen erdélyi magány már régen érlelte benne a vágyat a müveit, gazdag, szabad Nyugat iránt s ezért féket vetett büszkeségére. A~seb mindamellett nem hagyta nyugton. Kitűnik ez azokból az indulatos szavakból is. amelyekkel azt a megjegyzést aposztrofálja naplójában, amit egy erdélyi mágnásasszony, gróf Bethlen Ferenc- né, tett Széchenyivel való társasutazására. Wesselényi Debrecenben találkozott Bethlen- nével s társalgásuk, Wesselényi n em nagy örömére, angliai Útjukra fordult, melynek hire már szerte elterjedt és közbeszéd tárgya volt. Wesselényi érthető okból „deprecálva“ nyilatkozott a dologról, mire Bethlenné eny- nyit mondott: ,J?n sem hittem, hogy elfelejtkezve egy palatínustól való származásáról, egy Széchenyit kisérgessen s avval kitartássá magát— „Rég nem hallóm a buta erdélyi gőgnek ennél ostobább -kifejezését— Írja dühösen Wesselényi. — Hogy efféléket fognak beszélni, azt előre jól tudtam; hogy azt, amit Széchenyi értem barátságból tészen, azt úgy fogják nézni, mint a gazdag nqgyur kegyét egy szegény ördöggel szembens erre el voltam, készülve“.

nem titkolt bosszúsággal —■, kivált tudván azt, hogy vagyon t>agy tíz szobája és hogy a nékem igén három szobában egy francia szakácsot (aki a télen nem is fog néki főzni) szállított. Nékem az, hogy minden sok szobái mellett szállást nem adott — folytatja nem. minden csalódottság nélkül —-, teljességgel nem tetszik helytelennek, mert az ö sorsa és környüláílásai megkívánják, hogy nagyon csinos s egészen az elegáns világ törvényeihez alkalmaztatott- lakása legyen. Egy szobát sem lehetett nekem adni. de hogy ígért s még sem adott, azt én nem tettem volna“ Az eset még azért is kellemetlen, mert 4—500 frt. külön kiadást jelent a kevéspénzü Wesselényi számára? „...Széchenyibe ugyan hozzám való nagy bizodalmának jele — írja nem minden epe nélkül —, hogy még Ígérete megszeghetéséig sem genirozta magát ér- tem. de hpgy engem az ezért valamennyire előrecsinált calculusom ellen kiadandó 4—- 500 frt. éppen ne genirozna, azt nem mondhatnám

S mintha Széchenyi utazási kedve is lelohadt volna. Kedélyváltozásának az az oka, hogy őrnagyi kinevezése előtt áll; újra tényleges szolgálatra osztják be s talán nem is akaró; már aulikus jó hírét egy angliai, vagy Isten ments, amerikai utazással beszeplősite- ni. Wesselényit megtörte a fordulat. Széchenyi kiemelte a tunya erdélyi magányból, magasztos eszméket és célokat villantott meg előtte s most vissza akarja ejteni a tespe- désbe. Szerencsére minden jóra fordult. Széchenyi égy évi szabadságot kapott s most már Wesselényi is kérelmezheti útlevelét a kancelláriától oeconomiai és lóismereti tapasztalások céljából leendő útjára■**.

A vágvva-várt utazásnak is voltak tövisei. ,Széchenyivel ezen utolsó napokban nagyon sok beszédem lett volna — írja Wesselényi —i, de annyira elfoglalta s foglaltatta magát..., hogy lehetetlen vele semmi okos dologról beszélni. Látom s érzem, hogy sok bajom lesz az utón vele s sok mérget kell nyelnem, de érte. belső jóvoltáról meg lévén győződve s célom eléréséért jó szívvel megteszem“.

Wesselényinknek az annyira szivéhez nőtt ,Jóvásárlás“ körül is éreznie kellett lángeszű barátja közönyét. Wesselényi töri magát ü Széchenyi vásárlásai miatt, de Széchenyi csöppet sem törődik azzal, hogy barátja is

iához jusson. Wesselényinek fájt ez az eljárás, de még inkább fájt Széchenyi hidegsége. Egy ízben heves jelenetre került a sor u hét utitárs között. Wesselényi nyíltan beszélt, de nem a szemrehányás hangján, mire Széchenyi felindultan válaszolt. Wesselényi megőrizte hidegvéréi s így nem váltak el haraggal, de a nemes erdélyi rezignálton jegyezte be naplójába: „...most látom, hogy mely gyermeki éretlenség volt az ő barátsági fainabb érzéseire (delicatesse) számlálnom s arra praetensiokat formálnom. Ő a világon a legjobb ember, de passiói hatalmasabbak s benne a gazdag ember s nagyszületésü mágnás inkább foglalatoskodtatták ötét magáitól, hogy sem oly szerencsés lehetett volna erezhetni, mely boldogság barátunkért egész lélekkel munkulódni".

Az idő mult s ilyen körülmények között nem csoda, ha Wesselényi nem tudta a maga vásárlásait elvégezni. Széchenyi mindig csak a maga dolgával törődött s nem sokat bánta, hogy barátjának mire van szüksége. Mihelyt a maga lőállományát összevásárolta, barátjára való tekintet nélkül, utriak is indította hazafelé. Wesselényinek serceg a tolla mérgében. Még megcsinálja Széchenyi azt a szégyent, hogy ló nélkül kelljen hazaállitania Erdélybe, a szilágyságiak nagy mulatságára.

Szolgáljon Széchenyi mentségére, hogy Wesselényi sem könnyű utitárs. Túlságosan érzékeny és büszke s bizony sok benne a vidéki ügyetlenség. Tudta, hogy milyen kínos helyzetet teremt magának, ha Széchenyi jóvoltából utazik, mégis elfogadta ajánlatát, de feszengő érzésein már nem tudott erőt venni. Széchenyi nagy ,,consternatio“-jára a ..kövér erdélyi medve“ -— így titulálja magát Wesselényi — kétszer is orra esett, egyszer Parisban, az előkelő közönség szemelátiára, az Academie Royale de musique lépcsőjén, másodszor a Calais-i kikötőben.

A nagy emberek gyengéi olyanok a kulató számára, mint azok a művésziesen elhelyezett árnyékok, melyek az arcképnek hátteret és domborulatot adnak. Az emberi meghittségre szomjas szem szívesen keresi ezeket a játszi árnyakat, hogy annál több gyönyörűséget találjon a lángész és a lélki nagyság látványában, mely ott igazán . ragyogó, ahol legmélyebb az árny és a sötétség.

1 * - ‘ <-)

KACSÓ SÁNDOR

A KÖLTŐ ÉS A PÜSPÖK

A két ifjú férfi barátságában mindjárt a kezdet kezdetén jelentkezett valami zavaró elem, ami utóbb egészen megnőtt s elválasztotta életútjukat. Széchenyi, lángész létére, sokkal önzőbb és hiúbb volt, semhogy igazi barátságot érezhetett volna. Wesselényi felé is inkább a lekiismeret fordította, mint az igazi hajlam. A dúsgazdag, aulikus főur némi honvággyal nézhette a msgyegvülések tüzes, ifin szónokát, aki annyi kuruc hévvel képviselte azt a szabadelvüséget; mely Széchenyit egyszerre vonzotta és~ taszította. A vele kötött barátság enyhített titkos lelkifurdalásán s ki tudja: — Széchenyinél mindig helyénvaló, ha természete démoni oldalára is vetünk egy pillantást — nem ápolta-e lelke mélyén azt a kaján reményt, hogy befonja és labancságba dönti? Wesselényi sohasem kereste barátságát, ő volt a kezdeményező s a közös utazás tervét is 6 ajánlotta. Wesselényi többízben is panaszkodik barátja közönye, sőt nyersessége miatt. Egyizben Széchenyi sakkozott .s W esselényi „egész illendőséggel“ kérdést intézett hozzá egy lépés felől. „Na. nem kell most itt izélrti1“ — vágott vissza Széchenyi egész durva, parancsoló hangon. Wesselényit mélyen bántotta ez ä hang s szó nélkül szobájába vonult, ahol hosszasan tépefődött kettőjük furcsa viszonyán. Széchenyi viselkedésében már előbb is talált a maga számára sérelmeset s most egyszerre felszakadt benne a kétség: „„Szövetségünket... a kölcsönös megbecsülésen (gegenseitige Achtung) építette. Most elmésbe- Örseinek szerfelett gyakran választ céljául; én ugyan a tréfát értem, de a Witz éles fegyvere oh barátok közt, kik közül az egyik azt forgatni sem tudja, se nem akarja, játékviadalra nem használható, hanem sért. Vélekedéseimet nem dispvt&lja, hanem letácsolja, elmebeli preponderentia-ját mindenben » mindenek előtt nyersességgel kívánja megmutatni“.

Sopronból Bécs felé menet Wesselényi „nyílt szívvel“ beszélt kétségeiről Széchenyi vigyázatlanságnak minősítette múltkori nyers válaszát és Wesselényi megnyugodott, lsen ám. de Pécsben újabb csalódás érte. Széchenyi Zsibón, amikor utazásukat elhatároztak saját szállásán ígért neki lakást ? most méíiÍ3 a Jaeperzeil-ra küldte lakni, „Hogy' mégis nem adott, csudásnak tetszhe- tik morfondírozott magában Wesselényi

A „Brassói Lapok45 povember 19-iki számában jelent meg az alábbi írás. Súlyos tartalma és írói hangja egyaránt természetessé teszi, - hogy a „Vasárnapi Szó44 fórumán is napvilágot lásson.

A költő évekkel ezelőtt megkiáltotía közösségi életünk legelső és legfőbb parancsát: „Ne Hagyjátok a templomot és az iskolát 1“ Sajnos, a költő szava költemény maradt s nem lett belőle azonnal parancs. A színes, sodró erejű költői szavak zúgtak végig rajtunk s nem a bennük rejlő parancs. Hangulatot s felbuzgó érzelmet vettünk belőle s nem munkatervet. Csak a lélek mélyén súgta valami, hogy a költő ezúttal is az élet lényegére tapintott. Ez elég volt ahhoz, hogy a költemény eljusson az utolsó kis faluba is, a nagy városi katedrálistől és váa rpsi iskolától leszálljon a legeldugottabb kis falu szerény templomáig es iskolájáig. A költemény megtette azt a nagy utat, amire hívatya volt. A benne rejlő parancs azonban beleful" Íadí azokba az érzelmekbe, amelyeket keltett. Bujdokió, felsajgó, vagy ép= pen dacoló érzelmek voltak ezek, tele olyan elemekkel, amelyek hasznosak és hasznosíthatók, ha józars szemmel is végig tudunk tekinteni rajtuk, ha rendszerezni tudjuk őket s meglátjuk bennük a belíő értéket is. Csakhogy éppen ez hiányzott. Nem józan, hanem fátyolos szemmel fogadtuk a költeményből reánkömlő hangulatot. S ez a hangulat erősebb volt, semhogy uí^t kaphattunk volna belőle a cseieky*)

akarat felé. Pégi bajunk ez már ne" künk, ez a hangulati tultJeÜtetíségl Aztán jött a püspök. Az egyházfő és a mély népi rétegből feltört népi irányító erő. Biztos kéz* zel ragadta meg a felettünk szárnyaló költői szavakat s úgy mutatta fel, hogy egyszerre értelmet és megfogható tartalmat kapott az eddig csak sajgó szállóige. Áron püspök is azt mondta: életünknek két sarkalatos pontja van: a templom és a*z Iskolai S néhány mesteri mondatban mindjárt rá is mutatott, hogv miért. A püspök száján a költő szavaiból kibontakozott a népi parancs s a parancs néhány uj mon» daton keresztül munkatervvé nemesedett. Áron püspök első közgyűlési megnyitója kétségtelenül fordulópontot jelent közösségi életünkben, mert megtalálta a módját annak, hogv miképpen válbafik a sajgó hangulat teremtő és építő erővé,

„Kisebbségi sorsban a középszerűek rászabadítása a vezetőbelyekre nemzeti veszedelmet jelent“ — mondott«** a püspök. A legnagyobb népi feladató az volna, hogy minden fontosabb helyre. örállásra, irányító pozícióra a középszerűnél jobbat állítsunk. Ez a kiválasztás nagy feladata volna. A kiválasztás azonban az «iskolákon keresztül történhetik meg. Már az Iskolák padjaiban fel kell tűnniük azoknak, akikre a későbbi nagy feladatokat blz- ni fogjuk. Iskoláztatásunkkal azonban baj van, >

„Középiskoláink növendékednek arány- száma —» állapítja meg a íőpászíor —

Híem tolódott e! a> falu ţavâra olvan mértékben, mint ahogyan azt várni lehetett volna. A középiskolákba nem azok Jutnak b« elsősorban, akik tenet, ségesek és airravalók, hanem akik ke-, zel kapják s aránylag kevés költséggel megúszhatják..

Amikor tehát arra lenne szükség, hogy a legnagyobb gonddá* egész ifjúságunkból válasszuk ki a legjobbakat, középiskoláinkat csak néhány szűk és leromló társadalmi osztály látja el növendékekkel. Mennyi nagv érték, nagy tehetség, rendkívüli feladatokra alkalmas gyermek és ifjú kallödhatik el a falvakban, abban a nagy tömegben, amely népi életünk legnagyobb tartaléka, Ebből a nagy tartalékból kerül* Heinének ki tömegesebben azok a fuss erők és tehetségek, amelyeknek hiá* nyát oly nagvon érezzük közéletiünk minden területén. Hogyan lehetne és miképpen kellene felhasználni ezt a nagy erőtartalékot? A jobb és tervszerűbb kiválasztás utján. De miképpen lehetne megkezdeni ezt a kivá lasztást ti falvakban, a középiskoláktól elzárt falusi gyermekek kozott?

ígv érkezünk el a falusi elemi iskolákig. Tudjuk, hogv mit jelent számú ikra a felekezeti iskola. Az Egyházme- gyei Tanács jelentése ezen a téren nem közöl vigasztaló adatokat'. A katolikus elemi iskolákat látogató tanulók száma 1921-ben 45 ezer volt. ma pedig 14.897. A katolikus gyermekeknek ler.leg csak 2.5 százaléka látogatja a katolikus elemi iskolákat. Ilyen, vagy talán még ennél is rosszabb az arány- szám a többi magyar egyházaknál is Ez pedig azt jelenti, hogy a kiválasz* tás szempontjából gyermekeink 75 százalékát elveszítettük, hiszen nincs a mi megfigyelésünk, felügyeletünk; ne* védésünk afatt. Ki láthatná meg abban a falusi gyermekben a teheí|:óget. rá* íermettséget. a nagyrahivatotíságot, ha nem elsősorban a tanítója? Mi viszont kitől várhatnék el — elvárhatjuk-e egyáltalában mástól, mint saját tanítóinktól —= hogy szeretettel gond dal és felelősséggel megkeresse tanítványai között az ilyen gyermekeket s ha megtalálta őket, mindent elkövessen annak érdekében, hogy tovább kerülhessenek a felsőbb iskolákba? Ennek a feladatnak az elvégzését1 cs.^k saját iskoláink tanítóitól várhatjuk eb Mi lesz tehát, ha iskoláink s az azok fesn tanuló gyermekek száma továbbra is Így csökken? íme, itt van a költő* parancsa és a püspök munkaterve: ;,Ne hagyjátok az iskolát!“ A magyar tár- vadalomnak' minden erejét meg kell feszítenie, hogy kihasználja azokat n lehetőségeket, amelyeket az ország törvényei az uj iskolák felállítása tekintetében nyújtanak. Ne sajgó, vagy dacoló hangulatit kérdés legyen ez ezután, hanem kidolgozott munkaterv. amelynek megvalósításánál nem szn bad kímélni anyagi és erkölcsi erőt. Sorsunk jórészben attól függ, hogy templomaink mellett, templomain árnyékában és védelme alatt dolgozó iskoláink milyen uj vezetőréteget tudnak kiválasztani és a nagy feladatok végzésére alkalmassá tenni. A közép* szeriiek nemzeti veszedelmétől meg kell óvnunk magunkat, mert csak így tudjuk biztosítani azt a1 jövőt, amely mai hivatástudatunkat egykor igazolhatja. Jegyezze ezt meg magának jól minden tanítónk és lelkészünk — s kezdje meg nyomban a munkát legalább olyan keiretek között, amilyenben mai dolgozhatik — hogy fi gyelő szemekkel s tudatosan kell tekintenie minden tanítványára. Áron püspök bejelentette, hogv fit ösztön- díjalapok' felhasználásánál érvényesíteni kívánja az okos és helves k?vá laszíás elvét. Nem kételkedünk abban, hogy a többi magyar egyházak is pontosan »gy fogiák fel a maguk hk n i- sát s ezzel már az eddiginél sokkal nagyobb és biztosabb lehetőség nyílik majd arra. hogv a falusi népréíegeink- bö! elinduljanak fölfelé az igazán rá termettek, arra hivatottak.

A költő szavai, a püspökön keresztül, igy jutnak *el igazi céljukhoz. S legven szabad külön jelentőséget tu* laidonftanunk annak is, hogy Juterá- mis költő gondolata mélyül ezzel a ka toíikus püspök útmutató szarvain keresztül azzá, amiért megszületett: egy nép életerejévé.

« ir,