Ellenzék, 1939. november (60. évfolyam, 252-277. szám)
1939-11-19 / 268. szám
Egy polgár vallomása „ _ A polgári művelődésről li>í sie 3R zu ör> aj ea isi ill 3q uí li*> |3l aj Iß ív so ‘S LU sa rn £ ü id !V .ti IX II e ii >f. 3 s a n 3 I 1 í c f ( Mikor a frauoa forradalom egyik vesz- törvényszéki birója vérpadra küldte Lavoi sier-t azon a ebnen, hogy „a köztársaságnak nem kellenek tudósok“: — már régen bi/o uyos volt, hogy e nagyszabású drámát a tudósok és írók készítették elő. E dráma el kezdése óta a nagy szerepeket, fejedelmek és kalandorok között, szintén tudósok, felfedezők, irók, kísérletezők és utazók, különleges hatókörű emberek: egyéniségek játszók. Bár a ,.forradalom filozófiai szele“ a tizennyolcadik század közepén a már két polgári forradalmon is túllévő Anglia felől fújt, s e szelet viharrá dagasztották az en- ciklopédisták, mégis az amerikai példa volt legfőbb ösztönzője a nagy forradalom kirobbanásának. A Függetlenségi Nyilatkozat, s az amerikai gyakorlat ugvanis demonstrálta a világ előtt, hogy az „elvont“ eszmék harccal megvalósíthatók. Különösen, ha egy anyagiakban és kultúrában tetemesen gyarapodó uj társadalmi osztály, a végső hatalom megszerzése érdekében, tűzön-vízen keresztül meg akarja valósítani „elveit“. Ezt akarta a francia polgárság, s igy a francia föld lett a világ üstje, melyben grand-guignol-os mozgalmassággal mágusok, szentek, istentagadók bűvölök, megszállottak és hideg őrültek ka* varták-főzték azokat az eszméket, melyek az uj századot uralták. Az előzetes tisztitómnnkát elvégezte a tizennyolcadik század első fele. Az ipar és kereskedelem mind szélesebb arányokat öltött, s volt rá eset a forradalom előtt, hogy Europa leggőgösebh machiavellista monarchiája pénzügyi nehézségeiben a gazdag és zsugori polgársághoz fordult segitségért. Ez az anyagi fellendülés a technikai forradalom nyújtotta lehetőségekkel döntötte el a polgárság és politikai forradalmának sorsát. A pozitív hajlandóságú, könyörtelenül a hatalomra törő uj társadalmi osztály öntudata egyre élesedik: megérzi. hogy c:ak a nemzetgazdaság első vonalának ös zes állása't kell meghódítania, hogy széles rétegeivel a politika első vonalán is helyet foglalhasson. m Szellemi ereje uj és uj területeket hódi», friss elevensége repeszteni kezdi a feudalizmus kereteit, s a gátlásokat és előjogokat végre egy csapásra töri össze a forradalomban, mely a felvilágosodás jegyében törvénybe iktatta az Ember és a Polgár Jogait. A forradalom, azaz a kezdősebességben levő polgárság elvei, régóta szunnyadó, többször „meghirdetett“, leveretést is szenvedett és újra felszínre tört alkotó elvek voltak. Nem egyszer meghaladták azoknak az egyéniségeknek teljesítőképességét cs erejét, akik ez elveket valóságba ültették. Ennek ellenére eltávolították azokat a c akadályokat. melvek a modern állam kialakulá.a előtti időből útját állták a polgárok szabad egyesülésének és tevékenységének, megteremtették a szabad egyéni és ne_nreti fejlődés lehetőségeit és kitűzték a nagy célt: a népek nagy tömegeit a polgárosulís ig lehető legmagasabb fokára kell felem*-ni. Ez a célkitűzés lett a polgári művelődésnek, » egyáltalán a polgári világnak kezdetben legnagyobb büszkesége; később m.ndinkáb1» problémája, ma legnagyobb nyomorúsága. A polgárság politikai forradalmát egyrészt megelőzte, másrészt betetőzte a technikai és ipari forradalom Előbbi a müszut.i találmányok és felfedezések végtelen szózatával az iparosodásban olyan jelenséget idézett elő. mely az emberi élet általános feltételeit gyökeréig megváltoztatta; s okot szolgáltatott a tisztán gépies munka és az értelmes emberi erőkifejtés közti élénk — és történeti jelentőségű — különbségtevésre. A korai civilizációkban óriási tömegeket használtak fel gépies erő kifejtésére. A polgári művelődés e kezdeti szakában a látók már más szemmel néztek az emberre. Megváltozott az ember hivatása és szerepe a társadalomban. "Világossá vált, hogy a fejlődésnek ebben a menetében csak az értelmes, az elhatározó akaratot, az elemző és összetevő ítéletet igénylő munkához szükséges emberi munkaerő. A géperő megjelenése hozta a legmélyrehatóbb fordulatot az ember hivatásában és kiinduló pontjául szolgált a polgári civilizációnak és művelődésnek. A uvugati világ égetően időszerű kérdésévé vált a rohamosan fejlődő oktatásügy, nielv bizonvos vonatkozásban a polgári rétegeknek biztosított nagyobb és szélesebb körű előhaladást. Mindez a polgári művelődés kezdeti korszakának jellegzetességei közé tartozik: a fokozódó vagyonosodássa! s a haladásba ve- I tett rendíthetetlen bizalommal, sőt hittel I együtt. „Az emberi nemnek, mint egésznek I rendeltetése a folytonos haladás felé törek- I vés. Ezt úgy érjük el, hogy szemünket ál- I landóan a célra szegezzük. Ez a cél, bár tisztára eszménykép, a gyakorlatban a legmagasabb értékűnek bizonyult; mert törekvéseinknek irányt ad, mely megfelel a gondviselés céljainak” — írja Kant. A tizenkilencedik századot, a polgárság történeti ki- teljesülésének századat, hatalomban, tudományban, irodalomban és művészetekben, mint vallásos bizonyosság uralja a haladás gondolata és eszméje. E század volt az emberi haladás klasszikus kora; nagy események játékosan váltják egymást. A polgári individualizmus teremtette szabadversenyben néhányperces távbeszélgetés alatt krőzusi méretű uj vagyonok születtek, a tengereket óriási hajók járják, a városok népessége rohamosan szaporodik, uj városok nőnek ki a földből, s a civilizáció és kultúra urbánus kivirágzása messze felülmúlja a görög és római méreteket. Mig a régebbi kultúrák a természet tökéletesedésével, az emberi természetben rejlő jónak és igaznak elemzésével foglalkoznak, addig az uj század az anya- giság végső fokát emeii eszménnyé. Ünnepli a természet legyőzését, s hatalma gyarapításáért, anyagi kényelme növeléséért szorgoskodik. A haladás mámorszerüen hatalmasodik el a lelkeken. Ezt a néha siváran pozitiv világképet tükrözi a felfelé haladó polgárság irodalma a hivő, hatalomvágyó és hatalomszerző polgári reálistáktól a kiábrándult ujreálistákig. „Nem törődünk vele, vájjon tényleg létezik-e az éter, csak az a fontos, hogy minden úgy játszódik le, mintha valóban létezne“ — írja a századforduló körül Poincaré, a matematikus. A romantikus irodalom nagyjainak kérlelhetetlen gőgje, megvesztegethetetlen világfájdalma, lirai szárnyalása és felsőbbrendüségi tudata, a naturalizmus és realizmus megszállottjainak valóságkeresése, s Poinearé „elhizakodott“ tudómén vszemlélete közös eredőjű. A folvto- nos fejlődésbe, a tökéletesedés felé haladásba vetett bit, s a nyomán sarjadó civilizáció és művelődés bizonyos hasonló és közös jegyekkel ruházza fel a tizenkilencedik századot. A nyugati nagy nemzetek művelődése jellegzetes vonásaiban, eszméiben és célkitűzéséiben — nemzetközive válik a közlekedés és a kereskedelem azonos összekötő kapcsai folytán. Ismét Condoicet szelleme kisért a nagy forradalom előtti időből. A polgári kozmopolita pacifizmus közhellyé teszi^ a márki gondolatát: az embernek, mint egyénnek kiül fejlődnie, de teljes erejét csak egy hasonlóképpen fejlődő társadalomban fejtheti ki. Ebből következik, hogy meg kell szervezni az embereknek minél erősebb ösz- szetartását olyan társadalomban, mely az igazság jegyében e társadalom szilárdságát és fejlődését biztosítja. Az emberiséget a haladás, a fejlődés érdekében egyesíteni kell, s a „háborúkat gyilkosságoknak kell tekinteni“. „A természet nem szabott korlátokat reményeinknek“ hangoztatja a francia filozófus; s egyetemes német szellemek, mint Goethe, Humbold és Helmholtz, a közös emberi boldogulás és boldogság eljövetelén munkálkodtak. A nagy polgári korszak és művelődés a tudomány végtelen fejlődési lehetőségeire alapozta az anyagi haladást, a szellemi erkölcsi erők mind szélesebb kiterjesztését a földön, s az emberi rokonszenv elmélyítését a gyengékkel és szenvedőkkel szemben. Az evolueionizmus szolgált a világ egységesítése iránti törekvéseknek is alapjául: mindaddig, amíg a francia—porosz bábom gyógyíthatatlan sebet nem ejtett nyugat polgári, világpolgári egységén. A századforduló körül e civilizáció és művelődés még sokkal terjedelmesebb hatókörhöz jut. A polgári célkitűzések beteljesülésének idején még semmi jel nem vall arra, hogy ez az egyre bővériibb és többágu szellemi folyamat nemsokára elérkezik zenith- jéhez; majd repedések támadnak finom ive- léáü karcsú tornyán és sokan az ókori kultúrák pusztulási tüneteit vélik felfedezni megnyilatkozásaiban. Nyugaton az élesebb Ä reményhez ■Csokonai Vitéz Mihály Földietekéi játszó Égi tünemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak remény! KI teremt maginak A boldogtalan, S mini védangyalának Bókot untai an, Sima száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz Még most is belém? Csak maradj magadnak! Biztatóm vaW; Hittem szép szavadnak’. Mégis megcsal ál! Kertem nárciszokkal iV égig ül tetéd; Csörgő patakokkal Fáim éltetéd; Rám ezer virággal Szórtad a tavaszt, S égi boldogsággal Fűszerezted azt. Gondolatim minden réggel Mint a fürge méh, Repkedtek a friss meleggel Rózsáim felé. Egy bifját e smér feni ürömimnek még: Lilla szivét kértem; S megadó az ég. Jaj, de friss rózsáim E lltecvadtanak; Forrásim. zöld fáim Kiszáradtanak; Tavaszom, vigsúgom Téli bura vált; Régi jó világom Méltatlanra szállt, Oh, csak Lillát hagytad volna, Csak magát nekem: Most panaszra nem hajolna Gyászos énekem. Kärja közt a búkat Elfelejteném, S a gyöngykoszorukat Nem irigyleném. Hagyj el, oh reménység! Hagyj el engemei; Mert ez a keménység Úgyis eltemet. Érzem: e kétségbe [Volt erőm elhagy, Fáradt telkem égbe, Testem földbe vágy« Nékem már a rét himetlen, A mező kisült, 'A zengő liget kietlen, A nap éjre dűlt. Bijoló lágy trillák1 Tarka képzetek! Kedv! ReményekI Lillák! Isten veletek! 1Î szeműek még halkan, de egyre többet beszélnek c művelődés sziliéinek elhalványulásáról, amikor — jóval angol, francia és nennst példái után — a magyar polgárság is „megérik“. A meghasonlás bizonyos kezdeti tünetei — éppen, mert nem áll oly gazdag mult mögötte — talán hamarább kiütnek rs polgárosodás falain, s a polgári művelődés nagv sót fogó, közös cs nemzetközi áramai ellenére is egy-két jelenség élesebben világit rá a közelgő válságra. A világháború utáni korszak általános gazdasági, lelki és társadalmi zavara feloldja az addig egységesnek tekintett eitrópai polgári művelődési képletet. A meghasonlás lelki és anyagi tünetekben ütközik ki. Megjelenik a színen a magányosan ődöngő polgár, aki az elmúlt század vallási kétke l’"-ét átviszi általános művelődési térre is, s lerombolja magában egy pozitivista kor erőt adó nagy bizonyosságait. Meglazulnak azok a világot átfogó kapcsok, melyek a művelődés egyetemes kisugárzásút biztosították; s mindinkább a gyógyithalutlan magány isság érzése, a talajtalanság és elvetéltség, a csalhatatlannak hitt egy és változatlan valóság erőszakos, mesterkélt felbontása* lesz az irodalomnak és művészeteknek időszerű megnyilvánulása. Bölcselők, tudósok, felfedezők, akik löG évvel ezelőtt a polgárosodás alapjait lefektették, éles választóvonalat vonnak a civilizáció és kultúra fogalma közé. A meghasonlás válságba megy át. Spengler kulturmorfológiája meghirdeti Nyugat- európa hanyatlását, s az embert a civilizáció áldozatának tünteti fel. Összeülnek a doktorok. s a tüzetes vizsgálatnál kiderül, hogy a hagyományos formák valóban felbomlottak és használhatatlanná váltak. „Én már összeomlott városokat Iátok, Vad paloták helyén csöndes romhegyeket, S betonok gőgjéből törmelék sziklákat, Szakadt drótok lógnak, mint a tavalyi gaz“ — énekli Babits, az egyetemes Untergang-hangulatnak legnagyobb költője Európában. Duhamel jelszóvá kiáltja ki a kultúra megmentését. Úgy látja, hogy a klasszikus művelődéshez való visszatérés az egyedüli módja annak, hogy századunk elszabadult, mechanizált embere lee.al- lapuljon. Csakis a klasszikus művelődés Képesít arra, hogy megőrizzük az elért ned- ményeket. Csak a humanizmusban találjuk meg annak a fegyelemnek titkát, melynek révén az emberiség megtalálja egyensúlyi helyzetet, s uj emberies korszaknak nézhet elébe. A technika vívmányai uj barbárságba döntik az embert, mert leszoktatják arról, hogy átélés utján szerezzeii élményeke', s niegki.-érelje felülmúlni önmagát. „Minket nem- tévesztenek meg és nem elégítenek ki a technika és gépek világának csucsteî jcsil- raényei. melyek lealacsonyítják az embert. Sem a mechanika őrülete, sem a kolosszus, a roppant nagy, az egyedülálló, a brtiilis erő, ha nem hatja át a szellem és nem teszi mindig szebbé, magasabbrendüvé és nemesebbé ez életet. . .“ — állapítja meg Saüuar, a modern Portugália tanár-diktátora. A mai válságban, a „polgári eszmekor halálának“ pillanatában még azok is akik kevésbé borúlátóan ítélik meg művelődésünk sorsát, hangoztatják, hogy a „fejlődés“ szóval óvatosan kell bánni. Mig a századforduló körül általános volt a hit, hogy az emberi megismerés határait nemsokára elérjük: ma már általános vélemény, hogy azok n kategóriák, melyekkel a gondolkodás eddig segített magán, s megteremtette a francia forradalom óta civilizációnkat és kultúránkat, lassanként felbomlanak. A tudás anyaga &ny- nyira specializálódott, hogy a nagy tömegek már alig férhetnek hozzá. A tudomány természetesen tovább fejlődik, de ez a fejlődés már nem a polgárosult emberek tömegesek ügye. Mindinkább bizonyossá válik, hegy nem képes civilizálni az emberiséget, s a többség kikapcsolásával halad a maga ni’án tovább. A polgári művelődés kezdeti időszakának nagy célkitűzése, a polgárság oagy tömegeinek minél magasabb szellemi síkra emelése utópiának bizonyult, mert az európai átlagember Ítélőképessége a rohamosan rázúduló benyomások közepette elhomály r-ult. Misztikus és áltudományos tanok bnrjánza- nak fel mindenütt a felbomlóban levő művelődés körében. E kultúra alapvetését képező racionalizmussal ellentétben anti-ntel- lektuális tanok születnek, s az átfogó ereiét elveszített művelődés félembereket termel. „A félig tanult munkás egy életen át csak a csavarig jut, s a félintellektus a szellemi vagdalékig“. Nem hisszük azonban, hogy az emb >ri szellem hanyatlásnak indult. Salazar, Huizinga és még számos teoretikus, ha más és más elgondolás alapján is, de látják a válságból kivezető utat. A polgári művelődés nagy eszményeihez, a szebb és nemesebb, az á:élt emberi tartalommal telt haladás eszményéhez való visszatérés, megmentheti legalább azokat a nagy és áldásos kereteket, melvek a polgári művelődés klasszikus hagyományainak folytatásához nélkülözhetetlenül szükségesek. A humanizmus feltárna? vása meg győzhet az uj barbárság felett; s sisz- szavezethet azokhoz a forrásokhoz, melyekből PbÖnix-madárként újra felelevenedik, a polgáii kultúra módosulásai folytán, a kul- turatermő szolidaritás s a világegység esz- in f n \ 6 • j .. SZABÓ ISTV 4N,
