Ellenzék, 1939. november (60. évfolyam, 252-277. szám)

1939-11-19 / 268. szám

10

TzLt.P.NZ ÉK

193 9 nove ni brr 1!).

Vidéki sajtóélei

(Csiby Lajos MSegif*óg,,-shez)

Megrendítő juj ti alt ás hangzott el Csiby Lajos ajkáról. Vinas/talan síró*' unk. látszik, éppen mert gyokérkérdés- ro! van szó.

Csiby Lajost evek óta ismerem, mén a tíyergyói Élettől, mikor vállvet ve dúl* gvztunk jelentéktelennek minősített vidéki lapocskákban. De Ismerem n Székelyföld valamennyi Csiby l.ujosut, hisz mattam Is egy Csiby Lajos vagyok, ma- rossz ék i kiadásban.

Tudom, hoiry a Csiby Lajosok miért siriuik. Legnagyobb ható erő ina a fáj’ dalom, mely folyton ősz tökét. Az a leo tevékenyebb, akinek enyhitetleniil iái a fajta. f:z a tájdalom mén észtvesztöbb ott, ahol az ember egyedül, martat ehe■ tétlenül iapicskol a mindent lehnzo vidéki sárban. A vidék jajdiif ief előbb, mert neki közvetlenül fáj.

i

Csiby Lajos összeszorult szívvel ir a hivatását veszteit vidéki sajtóról, mely

mást akar, mint amiért van és amire képes. A vidéki hetisajtó semmivel sem pótolható szükség; először, mert vidéki, másodszor, mert heti. i

Lnnék a sajtónak szerepe és hivatása a magyar helyzetismeret kiegészítése és a hü/yzetiudatositás. Lrre pedig ciűk vidéki hetilap képes, melynek nem kell naponta hallatlan érdekességeket összehordania a nagyvilágból. Célja éppen a kis szomorúságok őszinte tel tárása és a megfelelő gyógyszer clőkercsésc.

Vidéki hetisajtónk siralmasan szi k anyagi és szellemi keretek közé van szorítva. És még hozzá több súlyosbító körülményt kell nehezékül magával cipelnie. I

Szellemi tjócpontjalnk elhanyagolták, elejtették. Nem akartak rokonságot tar tani vele s ezáltal majdnem kilátástalanná tették verekedését. AI ár már ott állottunk, hogy vidéki sajtónk — bűnös általánosítás következtében — hitelét veszíti, nemcsak felfelé, de saját tábora előtt Is. Hogy soha nem vetlek komolyan. az mulasztás volt, de hogy néha gátolták, az bűn.

\ vidéki átlagember egészséges táj- hazafisága műidig bizonyos kétkedéssel fogadja a központi, tőle térben tavo! álló irányítást, a kifogástalanul

megfogalmazott, ragyogói stílusú erkölcsi parancsokat. Neki fel hell oldani, mindjárt vonatkoztatni és alkalmazni kell, hogy kézzelfogható legyen. Éppen ez a vidéki hetisajió dolga. I rt a táp hazntlságot, mint hajtó erőt akartuk a köz ügyek vitorláiba fogni.

Tudni kellett volna, hogy ez soha sem az egy akarat rovására történt, hanem a helvl erők bekapcsolásáért, a helyi felfogás ápolásáért, a jó hagyományok megbecsüléséért, népi szellemi értékeink eleien tárolásáért, melynek egykor az lesz a neve; magyar műveltség.

Küzdöttünk a babona, hiedelem és téves felfogás ellen, de a magunk módján. Alert csak ml tudjuk, hogyan kell és hogyan leltei valamit úgy megmondani, hogv a vidéki ember azt értse bélöle, ami szükséges.

Szél malom harcnak tekintettük volna tiltakozói az ellen, hogy a vidéki újságírót alacsonyabb szellemi árfolyamon jegyezték. Végül a vidéki közönség is azt hitte, hogy az újságíró szellemi emelkedését mindig lapokban felezik ki, vagyis a szó értéke minden esetben aránylik a lap előkelőségéhez.

A vidéki tiisáfiiróit zsörtölődő házi szerzőinek kezdték nózn:, akit nem kell komolyan venni: hivatása, hogy ne találjon semmit jónak. Gyaníts volt, ha

jó írást adott \ Idéki lapnak. Aliért néni adja nagy lapnak? — kérdezték. Dini volt többet nyújtani, mint amire az olvasó el volt készülve. Lassa/r-fassan minden értéket cl akartak vitatni tőle, mtűdén erényét le akarták koptatni.

At indeund meg kellett verekednünk. De vállaltuk a nehézségeket, mert tisztán állt előttünk a vidéki hetisnjtó ma gasabb rendeltetése. Tudtuk, hogy ez van hivatva u nagy eszméket apró Igaz. Ságokra váltani, hogy az erjedés folytán közéletünk tényezőivé legyenek. De ez van hivatva arra is, hogy nép/ gon‘ dulkozásmódnnkat, szellemi értékeinket átadja a városi rétegeknek. Az a magyar életforma lebegett szemeink előtt, mely minden izében át van hatva U népietek sajátságaitól.

Akkor nem értettek meg. Ma is csak kevesen.

■Mégis mennünk kell, Csiby Lajos, nekünk mennünk kell, mert hív és kerget a vérünk, hogy üzzük a népi közjót, mindenki boldogulását s ezáltal a magunk örömét.

Annyiszor nem tudnak megbántani minket, hogy mindannyiszor ne próbálkozzunk újra sorompóba lépni lenézett kis lapjainkban; azokért a gyalázatos, azokért a vérünkben égő, drága vidéki bajokért.

1NCZE LAJOS.

A V ürös-Kcreszt hetvenötéves jubileumára. (Iftö-i—1939.)

Van egy zászló — fehér mezőben 'őrös kereszt —, inelv a nemzetek fölött szár i. dó emberi és keresztényi irdalom jeli énve. Ott lobog a kórházakon, melyekben seb:sU. tekét ápolnak, ott látjuk a kórházvonatokon, melyek emberi kínnal zsúfolásig; telve, i í- kéaebb országrészek felé robognak; ott -útjuk orvosok és ápolónők karján, akiié enyhülést osztanak a háborúk áldozatainak.

A Vörös-Kereszt az emberi szív legnemesebb indulatát fejezi ki, azt a krisztusi irgalmat. mely szívesen kötözi be az ellenség sebeit is. Egy nemes kis köztársaság ajándékozta meg vele a szenvedő emberiséget; az a Svájc. melynek békéje, nyugalma, nem'.éti viszályok fölé való emelkedése szilárd pont az európai történelem zűrzavarában.

Kevesen ismerik a Vörös-Kereszt történetét, pedig nines érdekesebb fejezete a kul- tnrhistóriának. Oly szerényen kezdte, miut ,a bibliai mustármag, mely kisebb ugvau minden magnál, de terebélyes fává .nov ek- szik.

„Soüsrino borzalmot“...

1859 júniusában III, Napoleon és Viktor- Emmanuel szárd király csapatai Magenta után diadalmasan nyomultak előre Lombard a földjén. Az osztrákok drágán adtak minden ialpalattnyi földet és Solferinonál még egyszer megpróbálkoztak a liadiszerencsével. Forró nyári nap Ígérkezett. Hajnalban 'ette kezdetét a csata és késő délutánig dühöngött, mígnem a kitörő zivatar és jégeső rá nem terült a pusztulás és a halál szinterére. Az ég újra kiderült és az itáliai ég tikkasztó kekje a halottak és sebesültek ezredre pillantott le. Rettenetes volt a feltáruló szenvedés látvárya. Maga III. Napoleon is megrendült, amikor fehér lován végigüge- tett a csatatéren, mint egykor 1, Napoleon az austerlitzi nap után. Idegeit nem a korszakai sastól örökölte, aki szemrebbenés uélkül tudott feláldozni ezer és ezer embert, ha a francia „Gloire“-ról volt szó. Még maradandóbb nyomot hagyott ez az apokaliptikus kép egy Henry Dunant nevű svájci polgár érzékeny lelkében, aki történetesen a csatatér szomszédságában, Castiglione della Pieve-n tartózkodott s egész közelről követhette a véres dráma fordulatait. A csatatéren és a környező falvakban ezer és ezer h;'dokió Ó3 kÖnnyebb-sulyosabb sebesül, hevert, a rögtönzött segélyhelyek mocskos szalmáján; s nem volt elég kötszer, orvosság, hiányzott a kellő számú orvos és ápoló. A sokezernyi szerencsétlen még az iv".-űznek is bjjjával volt. Legyek fertőzték be a ebeke’. és a láz, az üszkösödés, az el vérzés rengeteg áldozatot szedett azok közül is, akiket gondosabb ápolás megmenthetett volna az életnek. Henry Dunant-t megszállta az irgalmas szamaritánus szelleme. Szeiény anyagi eszközeit latbavetve, szekereket i é- reit: kötszert, orvosságot, dohányt, éteí-ai* szert szerzett be és kiosztotta a szenvedőknek. Látnia kellett azouban, hogy könyőrü- letessége mily csepp a szenvedés tengerében s mily kevéssé tudja ellensúlyozni az emberi lélek mélyén rejtőző gonoszságot. Mert voltak, akik gyűlölettel fordultak el a/ ellenség 6ebe8Ültjeitöl s jelentkezett az az ^rabéi i nem aljából toborzott népség is, mely a mások szerencsétlenségét arra használta fel, hogy uzsorával, vagy magatehetetlea sebesültek kifosztásával erszényét hizlalja. Ez

a fajr.at undokahh lett Dunant szemein n, mint a dögkeselyűk serege, mely a hevenyészve inegásot» solferinoi tömegsirol* fölött keringett.

Es a lelki szenvedés méltó volt a testi kínhoz. mely az áldott lombard mezőt p »k. dlá változtatta. Ezernyi haldokló ajkáról rüp- pout lel az otthonhngyott kedveseket .» vő szó s ezernyi üvegesedé szem meredt :»■- menytelenül az. égre. — „Uram! írja n eg apámnak, hogy vigasztalja meg anyámé*!“ — fordult Dtinentdioz egy haldokló ' ia’.aI francia s ekkor született meg a mi «zalei emberbarátunk termékeny lelkében az az öt tét, hogy meg kellene szervezni a háoo- ruk sebesült jelnek és foglyulesett jeinek hir- szclgálatát. Dunant előtt most már tisztán álltak a háborús irgalmasságnak azok a nagyszerű elvei, melyeket később a Vi; Kereszt intézménye gyakorlatban is megvalósított: minden sebesültnek ápolás jár. te- k*ntet nélkül atra, hogy barát, vagy ellenség; a halottak és sebesültek értéktárgyait

óvni kel) a csataterek hiénáitól: a liozz.utar- tciókat értesíteni kell kedveseik «orsánl. Amikor ezek a nemes eszmék megfognálak Dunant agyában. talán Florence Nightingale példája is lelkesítette, aki önkéntes ápoló- n'' i'lén, annyit tett a krimi háború borzalmainak enyhítéséért. Ha egy gyönge, nő \ő- •icsen tudta vállalni mindezt a szenvedé-t és üé.külbyéet, amivel a háború jár; ha el tudta viselni mások szenvedésének égbekiáltó látványát, ne tehetne sokkal többet egy férfi?

Dunant keresztényi példája nem mű t el vi-sz.hangtalánul Csakhamar kis baráti í-ör gyűlt köréje, moly azután sem vette le gondoskodó kezét a solferinoi sebesültekről, hogy jórészüket a szomszédos olasz városok kórházaiban helyezték el. Géniből teológiai hallgatok jelentkeztek önkéntes ápolónak _s '-kkor kötött Dunant rgv egész életre szóló haiutsápot Louis Appiá-val, a hires s<-l é?z- orvossal, akivel együtt még nagy dolgokat ing művelői.

Eílij Kiess ftönp nagy nafása

Henry Dunant hazatért Svájcba, de a solferinoi borzalmak nem hagyták nyugodni. 1862-ben „Solferinoi emlékkönyv“ cime.i kiadott egy alig százoldalas kis müvet, metvet nem is a nagv nyilvánosságnak szánt, <,»• pán néhány kiválasztottnak. A döbbenet és a szánalom megrázó hangjai csapnak ’’el e ki« könyv lapjairól, melynek minden sora elárulja, hogy egy szivbeinarkoló nagy élmény hatása alatt íródott. A könyvnek óiá- si sikere volt. Egyik kiadást a másik után nyomták belőle s az egész világón ismertté tette Henry Dunant nevét. „Müvem - irta Dunant utószavában — könyörgő ::at minden nemzet és minden ország fir.hoz, mindazokhoz, akik elég emelkedett szeMe- müek és érzékeny lelküek ahhoz, hogy embertársaik szenvedésein meginduljanak.'' -- „A háborúk ügy látszik kikerülhetetlenek; nem lenne-e célszerű még öé.’ve időben oly intézmények alapitása, melyek az önkéntes segélyt megszerveznék e háború esetén részrehajlás nélkül gondoznák a sebesülteket?“ — „Ezt az eszmét a nemzetközi jognak is fe1 kell karolnia 9 ha egyszer valamennyi ország elfogadta és szentesítette, a sebesültek ápolása céljából alapított segélyegyesü- let megkezdhetné áldásos működését.“

A „Solferinoi emlékkönyv'4 eljutott egy másik nomesszivü genfi férfiúhoz, - Gustave Moynier-hez, akiből n naesszivüsége mellett nem hiányzott a gyakorlati érzék sem. E pillanattól kezdve Dun-ut eszméje a gyakorlati megvalósulás útjára terelődött. Moy- mer nyomban összehívott egy öt tagból álló bizottságot -— Dunant és Moynier mellett ott látjuk Louis Appiá-t és Dufour tábornokot. az 1847-es Sonderbund erőskezü megfé- kezőjét — s ez a bizottság „háborús sebesültek nemzetközi segelyegylet"“ címen társaság alapítását határozta el.

A segélyegylet egy egyszerű szobácskábán ütötte fel tanyáját s amíg az előkészületek tartottak, maguk a jó genfiek sem igen tudtak létezéséről. Ára az igazi nagy dolgok a homályban születnek. Az öt genfi polgár, aki időnként összeül a bolthajtásos kis szobában, nagy terveket forgat a fejében. Nem forgácsolják szét erejüket és lelkesedésüket apró pártfogók keresésével, mindjárt a .legnagyobbakhoz fordulnak. S lehetnek-e nagyobb pártfogók a hadak urai'

nál, Mars isten kegyeltjeinél. Európa királyainál és császárjainál, akik szeretik a harci babért, de a sebesültek ezreinek jajkiáltása megmérgezi gyönyörüket? Dunant felkerekedik s bekopogtat könyvecskéjével a porosz királyi udvarba, ahol Bismarck, a diplomácia uagymestere a nemet egység terveit kalapálja. Dunant szívélyesen fogadják és elgondolásait heiveslik. Ellátogat a szász udvarba is. ahol hasonló fogadtatásra talál. Németországból egyenesen Parisba utazik, hogy Napoleon császárt is megnyerje az egyesület eszméjének. Nagy hasznára van Dufour tábornok ajánlólevele, aki a Thounp-i tüzérségi iskolában Louis-Bonuparte tanára volt. A császárrá lett tanítvány szívesen emlékezik vissza egykori tanárára, különben is Solferino óta lelkifurdalásai vannak. Dunant-nak igy nyert ügye van a Tuilleriák- ban. A három illusztris uralkodó példája arra készteti Európa többi koronás főit, hogy a derék genfi polgárok emberbaráti tervéhez kegyesen hozzájáruljanak; Az ötös bizottság erre egy nemzetközi szakértői konferenciát hiv össze, mely 1863 október hó

26-án meg is kezdi üléseit.

Tizenhat ország képviseletében harminchat delegátus vett részt a tárgyalásokon és három nap leforgása alatt Henry Dunant ábrándos eszméjéből valóság lett. Megszavazták az alapszabályokat és határozatba ment, hogy minden nemzet köteles megszervezni a maga segélyegyesületét, mely a genfi központ ellenőrzése alatt fog működni. Most még C3ak jelvényt kellett találni a testet öltött eszmének. Louis Appia, a kiváló sebészorvos és lelkes hivő, a védő és enyhet adó fehér gyolcsot ajánlotta, mely oly irgalmas szelídséggel tapad a sebre; Dufour tábornok 3 svájci szövetség vörös keresztjét szerette volna látni a gyolcs fehér mezején; igy született meg a? emberiség egyik legnemesebb szimbóluma, a Vörös-Kereszt jelvénye.

Aztán a svájci szövetségi tanács,-Napoleon császár hathatós támogatásával, diplomáciai konferenciát hivott össze Genfbe. A Dufour tábornok elnöklete alatt összeült tizenhat állam hivatalos képviselete 1864 augusztus 22-én megszavazta az emlékezetes genfi egyezményt s a2t a nemzetközi jog szabályai közé iktatta.

Muirtimn a Vörfts-hereszf

Mostmár megkezdődhetett minden országiján a munka. Egvre-másra alakultak az országokban a Vö rös-Kereszt Egyletek s mindnyájan alávetették magukat a genfi központ nagy erkölcsi tekintélyének. Külön fejezete.t lehelne szentelni annak az izgalmas pályának. amelyet a Vörös-Kereszt-eszme minden országban megfutott, de hasznosabb és érdekesebb. ha a genfi központ Bzerepét kísérjük továbbra is figyelemmel. A genfi 5 örüs-Kereszt egylet Dunant nemes elveinek hü őrzője. Nincs semmiféle kényszerítő, vagy anyagi hatalma, mégis minden nemzeti egylet meghajlik előtte. Tökéletes autoritást gyakorol, de az őt körüllengő engedelmesség merőben önkéntes. Buzdít, bírál, irányit s a maga módján péterfilléreket gyűjt, melyeket nagy közérdekű célokra költ. Svájci „nemzetisége“ megóvja úgy a gyanús nemzetköziségtől, mint a nemzeti részrehajlástól. 11a elveit valamelyik hadviselő állam megsérti. nyomban felemeli tiltakozó szavát és közbelépésének mindig megvan az eredménye, mert nincs az a nagyhatalom, mely ne számolna azzal az erkölcsi erővel, amelyet a genfi Vörös-Kereszt megtestesít. Háború esetén nyomban „ügynökségeket“ alapit, melyek a háborús szenvedések enyhítésén fáradoznak. Egyik főfeladatának a hadifoglyok sorsának javítását tartja. Valahányszor háború tör ki, a Vörös-Kereszt nyomban megszervezi hírszerző szolgálatát, mely ingyenes hírrel látja el a foglyot, illetve a fogoly családját. A hadviselő felek Vörös- Kereszt egyletei összegyűjtik az elesettek és hadifoglyuk névsorát és személyi adatait « {elküldik a genfi központhoz, mely feldob; gozza az anyagot éa eljuttatja az érdekeltekhez. A központhoz futnak be a hadifoglyok részére küldött könyöradományok is; s ugyancsak a központ gondoskodik a* adományok szétosztásáról, ami mindig a legte!« jesebb pártatlanság jegyében történik.

A világháború idején a genfi Vörös-Kereszt oly lekiisineretességgel és pártatlansággal végezte feladatát, hogy a hadviselő felek csak a legnagyobb hálával nézhették működését. Naponta sokezer levelet hozott s posta a hadviselők országaiból, melyekben kétségbeesett szülők, hitvesek, gyermekek érdeklődtek fiaik, férjeik, atyáik sorsáról. A hírszerző szolgálat céljaira egy egész nagy múzeumépületet rendeztek be, melyben több, mint 1200 önkéntes munkás foglalkozott az óriási anyag feldolgozásával és rendszerezésével. Minden megkeresésnek külön iratcsomót nyitottak, melyeknek szama a háború négy és fél eve alatt több- mint ötmillióra szaporodott. A kézbesített csomagok száma meghaladta a kétmilliót. A kiosztott pénzösszeg 18 millió aranyfrankra rúgott.

A háború után akadtak optimisták, akik azt hitték, hogy a Vörös-Kereszt bevégezte nemes hivatását. A Chaeo-í háború, majd gyors egymásutánban az olasz—abesszin há ború, a spanyol polgárháború, a japán—kínai habom és a . szemeink előtt kibontakozó nagy európai háború megcáfolták aa optimizmust,, :

A genfi Vörös-Kereszt ismét fokozott erővel dolgozik, hogy megfelelhessen annak az uj, fájdalmas próbának, amit a történelem nyújtott neki.

A Vörö§-lf€re§zt szivliszszóio lörícncic