Ellenzék, 1939. november (60. évfolyam, 252-277. szám)

1939-11-19 / 268. szám

A népi műveltség honfoglalása Irta VENCZEL JÓZSEF K a : á. A szellem emberének vajúdó időben alig lehet szebb hivatása, mint harag, sértődés, vészesen fenyegető ellenkezés, „rossz haza* fi“ nevezet ellenére is megvívni a harcot: a romlásba vivő ártalmas közhangulattal, elfer­dült nézetek, az ósdi és a rossz makacs sze­relmeseivel, hogy előkészíthesse az uj alkotó eszmék útját; egyben azoknak útját, kik maj­dan az eszmét gyakorlattal tudják páro­sítani. íme. midőn Kölcsey a magyar nép zivata­ros századaiba visszatekintve megírja a nem­zet imádságát s nemsokára Vörösmarty aj­kán felhangzik a honhoz ragaszkodó, rendü­letlen helytállás nagyszerű szózata, a szellem embere tanúskodik, hogy a magyar tudat im« már föléje emelkedett a helyi korlátoknak; térben kiszélesiilve tág öleléssel karol át minden magyar népcsoportot és ugyanakkor a jobb kor kívánásával kész maga alá gyűrni a rendi önzés bajnokait s megnyitni a nem­zet várának pántos kapuit azok számára, kik eddig robotban a falakon kivid marad­tak. Számos évtized szellemi hatásának ered­ménye ez: a nemzetszemlélet gyökeresen át­alakult s megérlelődött a reform végrehaj­tásának ideje. Már jöhet Széchenyi, sőt jön­nie kell az embernek, ki építeni kezd a meg'' vetett alapokon. A szellem bátor őrállói nem riadtak vissza, hogy megjárják a régi dicső­ségről szóló történeti századok önkinzó út­ját s volt erejük túllépni a látásukat korlá­tozó egykori 82ük magyar horizonton is. De érdemes volt, mert a müveltségváltás, mit előkészítettek s aminek megvalósulásáért annyit áldoztak, lehetővé teszi, sőt kikövete­li az egy köti magyar társadalom korszerű változásának megindulását is. _ ^ Ma ugyancsak a történet és a nép erői horgonyozzák le a magyar gondolkodást s készítik a széliem forradalmát, az uj magyar müveltsógVáhást. De ma sem szellem* illendőségből csupán, hanem a hivatás kínzó és gyötrő parancsa- kb‘- vetkeztében. Az eltelt egy évszázad háloúára gyűjtötte a magyar kérdéseket; kebleinkbe kell hát nyúlni, eszünkhöz kell jönni, ma­gunkkal számot vetni s magunkat megbe­csülni jó tanácsát követve — aztán magunk­tól őszintén tudakolni: mi légyen okoskodá­sunk megállapított tényezője? Mért a köz­téren szereplő magyarság, szellemében és akaratában, nem azonos a magyar nép egye­temével; kultúránkban hagyomány pusztító törés következett be s szellemünk idegen erők foglya még. Bizony, ha egy évszázad­dal előbb kérdéses volt a nemzet nemzet­ként való létezése, ma ugyancsak az. S te- keí-e mást a szellem embere, mint akkor? Nagy útra vállalkozik, hogy megfigyelje a nemzetiség termő talajún végbement válto­zásokat, uj történelemszemléletet alkot s mint Szekíü irja: nem a politikai történet évszámait s fondorlatait kutatja, hanem az örök nép vonásait, korok vezető rétegeinek, embereinek, cselekedeteinek az örök magyar szellemtől való függését s ez örök szellem gazdagodását és izmosodását kiséri éber fi­gyelemmel. S közelébe férkőzik u népnek, mely a történeti magyar műveltséget ápolja „az ősi változatlan szellemiséget“ tükrözi; s megállapítja: „csak úgy lehet termékeny ez idegenből kölcsönzött magas kultúra, ha gyökeret tud verői a népkulturában“. Ma­gyar gondolkodók talán sohasem voltak hi- vebbek magyar mivolíukhoz, mint a mosta­niak, mikor gondolkodásunk fonalát a né- piség horgonyához kötik. Szemük az eljö­vendő magyar társadalom uj rendjén pihen meg. S amikor egy ifjúsági daloskönyv elé bevezetőt kell írni, Kodály sem tétovázik sokatmondó kijelentést tenni: „Közönséges tévedés, úgymond, hogy a földmives nép dalai csak az ő sajátos, szűk érzésvilágát tükrözik. Az igazság az, hogy a földmives nép közt fennmaradt dalok java valamikor az egész magyarság tulajdona volt. Ha azon igyekszünk, hogy njra az legyen: a magyar közösség szűk körét tágítjuk. Akik e dalo­kat nem ismerik, nem akarják ismerni, ön­ként kizárják magukat a nemzet nagy kö­zösségéből, tartozzanak bármilyen szorosan valamelyik részletközösségbe. Mert ez a kö­zösség, ahol egy érzésben találkozbatik az egyszerű pásztor a nemzet bármely nagyjá- val, ahol mind a kettő csak ember és any- nyit ér, amennyire ember.“ £ Ma már nem csupán jámbor «zándék, hogy „a magyarabb szellemiségnek mélyebben kell gyökereit lebocsátania azon erőkhöz, melyek számlálbatatlan nemzedékek óta termelik ki a magyarságot s azon erőkhöz, melyek az örök mozdulatlan magyar lélekben az örök változás mozgását tartják fenn“. (Szekfü) Az uj magyarságtudományt a történeti idők dúsan termő talajának éltető nedve táplálja s virágai a népi élet sugárzó melegében nyiladoznak. Nem a véletlen miive, bogy a hungarológia könyveinek sorában a Magypr Történetet a Magyarság Néprajza követi, mert a jobbak kívánta nemzeti önismeret csak igy lehet teljessé. A hungarológia igy tisztázhatja a szerepet, mit a keleti magyar­ság önként vállalt Európában; tisztázhatja mégpedig a fejlődés rendjén, feltárhatja az értéket, mely sajátja nz európai magyarnak s rámutathat a nemes szerzeményekre, me­lyekkel Európa gazdagította a magyarságot. Szintézist óhajt teremteni s ehhez csak ez a két ut vezet: a történeté, mely a nemze­ti hagyomány századok óta sűrűsödő erdejé­be hatol s a néprajzé, mely az élő népi ha­gyomány tágas mezejére visz. Két világ ez, köztük az idegenkedés járatlan ormai ma- gaslanak, de az uj magyar szellemiség bátor­sággal kutatja, keresi <* bizton meg is talál­ja a sziklák közt a rejtett csapást: a nem­zeti és a népi hagyomány kapcsolódásának lehetőségeit. Legutóbb Győrffy István, a magyar pa­rasztság e nemrég elhunyt kiváló ismerője mutatott rá erre a különbözőségre, ami az Uralkodó népréteg nemzeti hagyománykiu- cse és a köznép hagyománya közt megálla­pítható. S ugyancsak ő volt az, ki összefog­lalta a népi hagyomány sajátos mai jelen­tőségét az uj magyar műveltség építő mun­kájában. Téves —- fejtegeti ő — a müveitek HALLJÁTOK AZ IGÉT Jézus, Sirák Fia könyvéből bölcsesség önmagát dicséritiszteletben áll az Útnál. és népe kö- zott kitünteti dicsőségét. És a Felségesnek gyülekezeteiben megnyitja száját, és az ö seregé- nek színe előtt dicsőnek mutatja magát; és népe között felmagasztalta- tik, és a szent sokaságban csodáltatik; és a választottak sokasága előtt az ö dicsérete, és az áldottak között áldatik, és igy szól: Én a Fölségesnek szájából származtam, elsöszülött vagyok minden teremtmény előtt. Én cselekedtem, hogy az égen eliogyhatlan világosság támadott, és mint köddel, befödöztem az egész földet. Lakásom a magas­ban, és királyi székem a felhők oszlopain. j Az ég kerekségét egyedül kerültem meg, és az örvény mélységét áthatottam; a tenger habjain jártam, és az egész földön állottam, és min­den nép között és minden nemzet között elsőségem vala. Minden nagy és kicsiny szivét legyőztem eremmel; és mindezekben nyugodalmat ke­restem, és az Ur Örökségében lett maradásom. Akkor parancsola és monda nekem a mindenek Teremtöje, és aki teremtett engem, megnyugovék hajlékomban és monda nekem: Jákobban lakjál és Izraelben bírj örökséget, és választott aim között verj gyökeret. Kezdettől és az idők előtt teremtettem és mind az örökkévalóságig meg nem szünök, és a szent lakhelyen szolgáltam előtte. És igy Siómban megerősítettem, és a megszentelt városban hasonlóképpen megnyugod­tam, és Jeruzsálemben az én hatalmam. | És meggyökereztem a tiszteletreméltó nép között, és az én Istenem részében, mely az ö öröksége; és a szentek teljes gyülekezetében az én tartózkodásom. Magasra nőttem, mint Libanon hegyén a czedrus, és mint a cziprusfa Sión hegyén. Növekedtem, mint a pálma Kádeszben, és mint a rózsául- tetveny Jerikóban; mint mezőkön & szép olajfa, felnőttem; és mint a platanus viz mellett az utczákon. f Mint a fahéj és illatozó balzsam illatoztam, s mint a válogatott mirr=* ha adtam a jóilíat gyönyörűségéi. És mint a terpentinia, kiterjesztettem ágaimat, és ágaim pompásak és kedvesek. I Élrt a szép szeretet anyja vagyok, és a félelemé és az ismereté és a szent reménységé. Nálam az ut és igazság minden kegyelme, nálam az élet és erény minden reménysége. Jöjjetek át hozzám mindnyájan, kik engem kívántok ,és gyümöU cseimből teljetek el. ­ama felfogása, hogy a népi műveltség nem kerek egész, éppen ellenkezően „az élet minden vonatkozására kiterjedő művelődés". A néphagyomány nemcsak nyelvet, művész* kedő hajlamot, dallamkincset őriz, hanem az élethez szükséges tudomány száz meg száz elemét: „a parasztember a legapróbb rész­letekig ismeri háziállatai tájfajtájait, a ta­lajnemeket, az időjárást, tnd szerszámot ké­szíteni, házat építeni, embert, állatot gyó­gyítani, ismeri a füveket, fákat, madarakat, bogarakat s azok természetrajzát; a nap ál­lásából, a csillagok járásából megmondja az időt; tud mesélni, dalolni, táncolni, fonni, szőni, főzni; s mindezt a tudást nem az is­kola adja, hanem apáról-fiura, anyáról-leánv- ra száll. „Mennyire igaz. hogy keresztény­ségünk, habár évezredes, mégis az ősi po­gány bit képe a néphagyományokból néni nagy fáradtsággal ma is helyreállítható“. Ze­neoktatásunk a magasíoku nyugati zenekul­túra minden népszerü-itése mellett sem tud­ta a másfél évezredes bulgár—török hagyo­mányt teljesen elenyésztem; s a magyar nép nyelvén mitsem változtatott az a körülmény, hogy a középosztály századokon át latin nyelven irt és beszélt, s majd a nemzeti eszme fellobbauásakor deákos, németes; franciás iskolával, nyelvújítással akart ma- gasabbrendü nyelvet létesíteni; mert végül is Petőfi és Arany magyar népi hagyomány­érzékén keresztül diadalmaskodott a nép nyelve s ma kétes esetekben még az Akadé­mia is a népnyelvre utal. Ismeretes példák ezek; irodalmunk, zene- és nyelvtudomá­nyunk már áttörte a határt s a szintézis pá­ratlan lehetőségeit mutatja. Csak a gyakor­lati tudományok hivatott szakemberei ma­kacsok. Pedig az évszázados tapasztalatok­ból leszűrt népi tudás — mint Győrffy bi­zonyítja — a legtöbb tévelygő, erőtpusztitő kísérletet fölöslegessé tenné, de sajnos: ma még könnyebbnek s hasznothajtóbbnak tű­nik idegen, külföldön bevált módszerekhez igazodni s tudományért a szomszédba sza­ladni. Azonban mindez már csak idő és tü­relem kérdése; a magyar néprajz a legjobb utón halad, már nemcsak megállapít, gyűjt és rögzít, hanem művelődési eszmét is kép­visel: tudományos kiadványai az uj magyar műveltség határait tágítják; múzeumai, gyűjteményei nevelő hatást gyakorolnak s szakemberei lassacskán elfoglalják az őket megillető helyet művelődéspolitikánk vezér­letében. M - -N­Iíyés Gyula írja egyftelyt, hogy a magyar szellem némely alkotására jellemző, hogy bár germán példák unszolására jött létre, mégis végső formájában a latin népek alko­tásaival hozható rokonságba. A népismeret tudománya is a kezdet kezdetén magán vi­seli a Folklore és a Volkskunde jegyeit, de ma, sajátos fejlődése után, mindinkább a francia és az olasz népliagyománykutatás ut- jával párhuzamosan halad. Nem éppen mód­szertani változás ez, a szemlélet és az Ítél­kezés irányában állapíthatunk meg gyökeres ujulást: hagyoniánykincsünk értékelése lett mássá. S ha bár ma is sokan vannak még olyanok, kik a néprajz eredményeit csak ri­deg tudományos anyagnak tekintik, mit se számit, ez az álláspont rég a múlté; művelő­dési szerepe van a népi hagyománynak, ősi alap, melyre az uj műveltség díszes dómja épül. S csodálhatni-e, hogy nem germán ter­vek szerint? Népiségünk nem völkisch-gou- dolat, nem durva politikai ösztönök foglala­ta, — nemes művelődési eszményt hordoz mellében, s legfönnebb annyit mondhatnánk: — Tudjuk, hogy ennek az uj magyar művelt­ségnek hordozója csak ama bölcs és igaz nemzet lehet, melynek „ebnere a nép“. A

Next

/
Thumbnails
Contents