Ellenzék, 1939. szeptember (60. évfolyam, 200-225. szám)

1939-09-23 / 219. szám

193 9 szeptember 2 3. ELLENZÉK mm Szigorú büntetés vár az árdrágító kereskedőkre Kérlelhetetlenül érvényt szereznek a hatóságok az áruzsora" törvénynek» — Dr. Horvat losíf rendőrkvesztor felhívása a kereskedőkhöz KOLOZSVÁR, szeptember 22. Napokkal ezelőtt több irányból ér­kezett panasz a hatóságokhoz arravo- natkozólag, hogy egyes kereskedések­ben teljesen indokolatlanul, egyik nap­ról a másikra megdrágították az áru­kat, elsősorban is az élelmiszerüzlet tekben. Az illető kereskedőknek ez az eljárása annál is inkább feltűnő és el­ítélendő, mivel a legfontosabb köz­szükségleti cikkek árát is olyan horri­bilisán felemelték, hogy a lakosság szegényebb rétegét, amely köztudomá­súlag csak kisebb tételekben szerzi be naponként az élelmezési cikkeket, sújtja a legjobban. (Megtörtént például az is, hogy a ve­vőnek 8 és 9 lejt kellett fizetnie né­hány deka olyan élelmicikkért, amely­ért egy-két nappal ezelőttit még csak 5 lejt fizetett. Miután nyilvánvalóan a mai rendkívüli helyzetet kihasználva, lelkiismeretlen üzérkedés és nyerész­kedési vágy vezette ebben az irányban ezeket a kereskedőket, legfőbb Ideje annak, hogy a hatósá­gok a tegerélyesebben vessenek vek get ezeknek az állapotoknak. A beérkezett panaszokat maga dr. Horvat Josif rendőrikvesztor vizsgálta meg, majd miután beigazolást! nyert, hogy valóban számos visszaélés tör­tént, tegnap este magához kérette a lapok munkatársait s a sajtó utján a következő fontos felhívást intézte a ■kereskedőkhöz: ] — Ezúton újból és nyomatékosan fi= gyelmeztetek minden kereskedőt, hogy az áruzsoratörvény rendelkezéseit a legszigorúbban tartsák be. M indazok, akik indokolatlanul emelik az árakat, a törvény teljes szigorával fogják szembetalálni magukat. A rcndőrkvesz,< tura a mai naptól kezdve sízéles'körii ellenőrzést fog folytatni váratlanul, razziaszeriien s akiknél a legkisebb visszaélésre jövünk rá, azokat kímé­letlenül az illetékes bíróság elé fogjuk állítani, s ez esetben a legsúlyosabb büntetés vár reájuk. Ugyancsak kérlel­hetetlen szigorra! járunk el azokkal szemben is, akik ellen a vásárló között- ség köréből feljelentés érkezik. — Annál inkább tűrhetetlen ugyanis ez a lelkiismeretlen üzérkedés — mon­dotta felhívásában dr. Horvat/ kvesz- tor, — mivel egyes kereskedőknek ez az eljárása, j ez az indokolatlan áremelés elsősor* ban is a szegényebb családokat sújtja. I Végül arra is rá akarok még mutatni, i hogy az áruzsoratörvény rendelkezé- ! seinek nemismerése egyetlen kereske­dő számára sem lehet mentség, mert az errevonatkozó rendeletet mindenki­nek módjában volt olvasni és tudomá­sul venni s a rendelet különben is vi­lágos és félreérthetetlen. Éppen ezért, — fejezte be nyilatkozatát dr. Horvat kvesztor, — ezúttal utoljára) figyelmez.-* letek minden kereskedőt arra, hogy mindenkor a legszigorúbban tartsák be a saját érdekükben is a áruzsora- törvény rendelkezéseit, mert ellenkező esetben semmi mentség nem lesz szá­mukra a reájuk váró súlyos büntetés­sel szemben. J Mügéi MíMguekra fin szükségé ego modern szárazföldi hadseregnek?, Szenzációs adatok a szárazföldi hadviselésről. — | Katonai szakértők véleményét ismerteti a „Roma- ! nia“ a szárazföldi hadviselés módszereiről A ,,Romain!acc dmü bucureştii lap érdé* kés cikket közöl a szárazföldi háború fel­szereléseiről A cikk c’me: Mik a szükség" letel egy szárazföldi hadseregnek? Egy ezer kilométeres front szükséges felszerelései egy évi időtartalomra. Az időszerű cikk magyar fordítása ă kö" vetkezőt i • ’ ■ Mö3&5 amikor a keleti frontról a nyugati hadszíntérre terelődik a világ közfigyelme és áraikor magy erőfeszítések törtemnek a Siegfrled'v'onai felé, nem lesz érdektelen rámutatni arra, hogy mik a szükségeiéi egy szárazföldi hadseregnek. Most nem gondolunk emberanyag szempc>ntjábó* ezek* re a szükségletekre, hanem a felszerelés Kflffle A harci módszerek nagyon különbözők lehetnek és ezek a módszerek» éppen sok" féleségüknél fogva lehet etil emuié teszik, hogy előre meghatározza valaki a hadi szükségletekét'. Mindenesetre az emberiség kétféle tiipusu háborút ismer: i. száraz­földi védekezés’légitámadó, z. szárazföld« támadó és ugyanakkor erőteljes légitáma* dás. Egy hadsereg szükséges felszerelésére vonatkozó adatokat) ezekben! a típuisu há" •borukban érdekes módon ir le Possomy, 'egy ez évben megjelent könyvében ia to" tális háborúról. íme néhány adat ebből a miiből: „r■ t i i ^ , , Ágyuk, légelhárftóágyuk, harcikocsik, repülőgépek, golyószórók A szakértők számításai szerint ä feunt felsorolt harci eszközök bizonyos számuak .kell legyenek 'egy adott fronl’sziakaszon. Ilyenformán az eredmények a kövétkezők: I. Golyószórók. Egy golyószóró szakasz 13 méter frontot takar be 2 kilométer mély* ségben, ami azt! jelenti, hogy 100 kilomé" teres froamszakaiszon 8 — ic ezer jut és egy ezer kilométeresem 80 ezer- Kiszámít* va azt, hogy egy év folyamán ezt az anya" got teljesen meg kell újítani«, részben- a vesz* teség, részben az elhasználtság miatti, az következik, hogy egy ezer kilométeres fronton egy évben 160 ezertől 200 ezerig kérdését ismertteljük- Különösen azért fon­tos ez a kérdés, mart a fegyverek és felsze" relétek kérdése a hadi ellátás problemájá* hoz tartozik­Minden teória ellenére tény marad, hogy a háborút az a nemzet nyeri meg, mely" nek lehetősége van arra, hogy a front hála- mögiU ellássa a hadseregét. Kér egyenlítő erejű hadsereg között ezek a tények elvitatharabanok. Jtit kinyillik az a probléma', hogy miképpen- lehetséges a felszerelések és fegyverek pótlása. Egy egy* forma erőkből álló háború mérlege annak az oldalára billion, aki folytonosan eltudja látni hadseregét hadliamiyaggal é-s élelem* meL - v ~ ­háború terjedő golyószóróra van szükség. 2. Tü* zérségi ágyuk. Herr tábornok véleménye szerint egy védekező hábonx számára kö* rülbelü! 12-500 darab ágyúra vain szükség ezer kilométeres fronton és körülbelül 22.500 ágyúra támadó háború esetén. A tüzérség veszteségei évente száz százaléké* sak. 3. Gyalogsági ágyuk. Armengaud tá* bonniclk szerinti egy kilométeres frontszaka* szón 12 ilyen ágyúra van szükség. Vfszonilj EFimiainnisberger tábortn-ok véleménye szerint 8—16 darabjg. Ebből az következik, hogy a védekező háborúra 8000 gyalogsági ágyú szükséges egy ezer k illőm éter es froiníton, 16-000 pedig a 'támadó hábor,urnái. Évente a veszteség So—90%‘1’g terjed. 4. Lég" elhárító ágyuk. Ennél! a fegyvernemnél a védekezés és támadó háború szükségletei egyenlők. A (különbség csak a veszteség Hits" ián látszik, amelyet 50 százalékban állapi* tanak meg évetnt'e ha védekező harcról van szó és 100 százalékban ha támadás áll fenn. A védekező háború szükséglete egy ezer kilométeres fronton 40.000 darab és a rá* madó háborúinál, miivel nagy veszteségre lehet számítani, még többre van szükség. Harrikocsik. Miniden hadosztálynak egy I zászlóalj harciikocsira van szüksége. Egy jól j felszerelt zászlóalj 100 harcikocsibóí áh. Possony számlásai szerint egy totális há* borút véve alapul, ezer kilométeres front részére száz diviz'ó védekező és kétszáz támadó harcikocsi kell. Ha ezekhez hozzá" ves ztik a veszteségeket úgy 25.000 tankra van szükség évente a védekező háborúban és két német, táborno kvéleménye szerint, évente 28.000 tank kell a támadó hábo* ruban. 6. Repülés. Minden hadosztálynak liegke* Vctsebb 15 felderítő repülőgépre van szűk* sége. Ezenkívül 15 repülőgép szükséges védekezésre. Egy hadseregnek 4000 vedé* kező és 8000 támadó repülőgépre van, szüksége, száz százalékosnak számivá a veszteségekéit. Egy egyéves háború mini" muma 8 —16 ezer repülőgép között válta* kozik ebben a kategóriában. Azonkívül xo ezertől 30 ezerig terjedő számú repülő* gépre van szükség íi tüzérség támogatási" vak A bombázó repülőgépek és vadászgé" pék száma Ei-marnnsberg szerint 50 száza" lékát kell ikiil-egyék a repülőgép állomány nak- Ilyen módon védekező háború esetén 15.000 bombavető repülő gépre és 7500 va* dászgépre van szükség, míg a támadó há" borúban 65 ezer bombavető és 39 ezer va dászgép szükséges. Néhány számadat összegezve az eddig elmondottakat, ki" derül, hogy egy védekező háborúban a hadseregnek az év bármely percében, hogy fémrut,ar|l,haosicin egy ezer kilométeres front" szakasz!, szüksége van a (következőkre: Száz hadosztály, a következő felszereléssel: 80 ezer gc-Otyószóró, 15 ezer ágyú, S ezer gépfegyver, 25 ezer légeLháritó ágvu, 12 ezer 500 harcikocsi, 4 ezCr felderítő re* pidőgép, 4 ezer csapatokat védő repülő" gép, 5 ezer bombavotő repülőgép és 2500, vadászgép. Egy támadó háborúra ped'g 100 ezer golyószóró, 22 ezer 500 ágvu, 16 ezer gépfegyver, 25 ezer iégelháriró ágyú, 40 ezer harcik öcsi, 8 ezer felderítő repülőgép, 10 ezer nxegfigyelőgép, 22 ezer. b-ombavotőgép és 13 ezer vadászrepülőgép. Mivel a veszteségek rendkívül nagyok, évente szükséges, hogy a harcoló elem a fend mennyiség háromszorosával!, vagy1 négyszeresével rendelkezzen, hogy kellő pillanatban pótolni tudja a harcieszlközö* két. Figyelembe véve ezeknek az anyagoknak, fontosságát és drágaságát, megelégedtünk, azzal, hogy csak néhányat és a légfon tő* sabb-akat soroljuk fel. És igy is a fentem'!* ■telt számok túlzottaknak látszanak. Azon" 1 ban özeik: a számlások világhirü katonai szakértőktől származnak. Possen}'-, az idé* z-erí könyv szerzője kifejti, hogy ezek a számok nem sokkal nagyobbak mint a műk háborúban elhasznált hadianyagok számai. Ellenkezőleg nagyon szerény és minimális számításom alapulnak. így hát, eLhihetjük a sz.akérlő állításait. Ezek az ij" jesztően nagy számok annál kevésbé fan" taszítikusak, miért a harcban lévő nagy vesz" tőségek fcelárhatatlanok. Most már az a nagy kérdés, hogy ki bkja jobban a veszte", ségeket: akinek lehetősége van arra, hogy ezeket előteremtse, vagy aki gazdaság' élete 'szerint tud előnyekor biztosítani. (—) IRií kall Indul légvédelmi riadd esetén? A rendőrkvesziura ieSfoâwâsa a lakossághoz KOLOZSVÁR, szeptember 22. | Többizben 'közöltük a légvédelmi gyakorlatokkal kapcsolatos hatósági intézkedéseket, amelyek pontos utasí­tással látták el a hatóságot, arravonat- kozólag, hogy miként járjanak el akár az előre bejelentett, akár pedig a be­jelentetlenül, váratlanul történő légi-« riadó esetén. A kolozsvári rendőr- kveszíura a fontos tudnivalók kiegé­szítéseképpen, pótlólag még a követke­zőket közli: jAz esti légvédelmi gyakorlatok so-« rán, vagyis, amint a riadójelzések (ha­rangok, gyárak szirénái) felhangza­beteg van a háznál, vagy valami egyéb körülmények miatt nem olthatják el a lámpákat, agy gondoskodtok kell jó előre arról, hogy az utcára és az ud=< varra tekintő ablakokat is kék papír­ral vagy egyéb fedőpapirokkal, esetleg ablaktáblákkal lássák el, mindenesetre úgy, hogy a legkisebb fény se szűrőd­jön ki. A cél ugyanis az, hogy légi­riadó idején, mindaddig, amig a gya­korlat tart, teljes sötétség boruljon a városra. A hatóságok a város összes pontjain előre kijelölt repiiiöbizotísá- gokkal fogják ellenőrizni ezeknek a légvédelmi rendelkezéseknek a pontos betartását s mindazok, akik a rende- let ellen vétenek, katonai bíróság elé fognak kerülni. nak, minden egyes polgárnak köteles­sége az azonnali teljes elsötétítés. Ha w Megkezdődtek az őszi érettségi vizsgák Kolozsváron tegnap volt az írásbeli érettségi első napja KOLOZSVÁR, szeplcmíher 22. Szeptember 20.-vaTí, hétfőn országszerle megkezdődtek az őszi érettségi vizsgák. A városunkba kinevezett két érettségizte­tő bizottság előtt szerdán még csak a jc löltek tórzskönyvelősét és igazoltatását végeztek él, míg az 'írásbeli vü-sgáá/tokat csupán csütörtökön délelőtt nyitották meg. Tegnap a román, majd délután a fran­cia nyelvből tettek Írásbelit a jelöltek. A mai napra a latinnyeltvü és mattemaftiikaii írásbeli tételek vannak kitűzve. Ezek sze­rint az irâ&be'-i érettségi pedig a jövő hé­ten, hétfőtől kezdödő'leg történik meg. A kolozsvári bizottságok közül a 23. szánni a Gheorghe Bánátin fiulieeum he-’ Ínségében Popovici A. helybéli egyetemi tanár elnökletével vizsgáztat­Ezelőtl a bizottság előtt a kolozsvári Baritiu, az egyetem Pedagógiai Szemmá- riumániatk Líceuma és a 2. számú volft Anghelescu fiulceumok jelöltjei, úgy­szintén a besztercei evangélikus (szász) főgimnázium, a besztercei, naszódi, sz;a- rnosujvárí és dési fiuHcmmjok, valamint a szatmári fiú- és leányiKiceumok jelölt­jei vizsgáznak. A. beiratkozok száma id 13G volt de [ mindössze 115-eni jelentek meg közülük. A 24' számú bizottságnál, mely a Regi­na. Maria leány líceumban vizsgáztat, 123 jé ölt érettségizik. Nevezetesen a hely beül római katolikus főgimnáziumból 18, az unitárius főgimnáziumból 13, a reformá­tus kollégiumból 11, a Mánianum rom. kát. ieánymtézet főgimnáziumából 9, míg a református leánygimnáziumból 8 jelölt. Ezenkívül 15 jelölt jelentkezett a Princi­pesa. Ileana, egy jelölt pedig a Regina María kolozsvári leány líceumokból! Ez előtt a bizottság előtt vizsgázik továbbá a szatmári református fiú főgimnázium 11, a zi'.ahi református kollégium 6, valor, mint a nagybányai és szilágy so mily ói fiú líceumok 4, illetve 14 jel Ötje. Ide osz­tották be a szatmári római katolikus le- ánylögimnázium 5 jelöltjét és a tanké­nt éti főigazgatóság utján jelentkező 8 növendéket is. Ez utóbbi bizottságot az eredetileg kinevezett Drcgan N. egyetemi tanár he­lyett Pascn Stefan kolozsvári egyetemi tanár vezeti. De változás történt a bizott­ság 'tagja'! között Is, amennyiben a mate­matikából Maríncai Iliié vizsgáztat­infózkedeseh Bi?cnresíi fiz- ellátásának biztosítására BUCUREŞTI, szeptember 22. (Rador) A kormány nagyszabású in­tézkedéseket tett egy esetleges bábom esetén Bucureşti megfelelő ivövtzekátása­ra:. A bucureştii viziizem a város külön­böző kerületeiben nagy tartályokat léte­sített és az ArgesTolyónak Bucurcstibe váló vezetésére is megtették az intézkedé­seket. ' -

Next

/
Thumbnails
Contents