Ellenzék, 1939. június (60. évfolyam, 122-146. szám)

1939-06-14 / 132. szám

( t ELLENZÉK 1010 j ti n 1 ii s / 4. mm „Ui, egészséges közszellemet kell teremteni!* — mondotta Teleki Adám gróf, kamarai képviselő az aradi magyar iparosság gyűlésén. - Közérdekű és figyelemreméltó fel­szólalások méltatták a magyar iparosság egységének fontosságát ARAD. jumiiis 13. Impozáns kcreYk közt,- az aradi • • \ ar iparosság; százakra menő gyülekezete eleyi zajlott A* v-wárn-ap dáliáin az Ip'ros CL. honban az a nagygyűlés, -arnieily hivat­va yoli; a<i 3radi mtig^'^r iparosságot most a aki;'óban. lévő mépközösségi szervezői­be«:» egy táborba tömöríteni. De máskülönben is nwigyjeleiAő^égii volt / az iparosgyü'és azént is, mert gróf Te­leki Ádám. mint országgyűlési iparos kép­visel ez alkulommp!. is legelőször Ar-’d íp.iiroosága elölt mondta el programját. Az iparosság már a délutáni órákban kezdeti’ gyülekezni az Iparos Otthon gyö­nyörű helyiségében, úgy hogy hd't órar-1 már 't^ljeson niegtciüt a ha a imas díszte­rem, ahol Anad miagyar vezetőségének minden rétege képviselve volt, sőc mint) vemdég, dr. Demian Aurel országgyűlés» képviselő is megjelent. A gyűlést Rinhardt Gyula főcéhmester, egyleti e’nök nyiitcfüta meg, üdvözölve gróf Teleki Ádám képviselőt', mint a Magyar Népközö-sség ipatfi alosztályának vezetőjét. Gróf Teleki Ádám beszéde Gr. Teleki Ádám a közönség hikes ün­neplése közt foglalt^ el helyét az emelvé­nyen), üdvözölte a megjelent érdeklődőket seregét, majd igy folytatU beszédé7: — A Magyar Népközösségjkereién belü^ a magyar "párosságot akarjuk szolgálni. Szimbolikus jelentőségét látom ómnak, hegy ma délelőtt ugyanebben. a teremben folyj le az EMGE, a magyar gazd;ltársau 2 dióm gyűlése is, mosd pedig a magyar ipa­rosság, a város magyar társadalmának alap­ja -la-rlja [t-t gyűlését. Miben áilnaik célkitűzéseink.? — le ’.te fel a kérdést Te.ekl; Ádám. Gr ól Teleki Ádám beszédéi szűnni nem akaró tapsvihar követte. Közérdekű kérdések Teleki Ádám gróf beszéde után Veress Endre dr. szokik fe', aki az 'aradi iparos­ság örténolmi •munkáját bmerletle, u'.alc a tanoncoft'honok feláll olásának v/iik«ége«ssé- gére, a h id problémájára, majd pedig arra •a« munkára, amelyet1 Telek« Ádám gról váll­lak. A követkző felszólaló Par.cz Béla dr. alninak jelentőségét hangsu yozil'o, hogy a magyar kisiparosság szervezése is n Nép- közöwség keretein belü 1 iiör'ténik, tehát ak­kor, amikor egy foglalkozási ágat szervez­nek meg, nem tévesztik szem oloi a ki:- s' bbségi magyarság általános szempont jail. — Divatos manapság az élet-tér kifejezé­sének használata — mondotta. — Nekünk is van élet-terünk, nemcsak az államoknak. Ncmcsupán az a hely az é'et-terünk, almi születtünk, hanem élet-tér a foglalkozás is, amelyet gyakorolunk, amellyel családunkat becsülettel eltartjuk, ehhez az élel-térhez jogunk V;:n és ezt a jogot vindikáljuk ma­gunknak. Böszörményi Benedek, n Magyar Nép- közönség szervezés«) bizottságának elnöke, a szervezéssel kapcsolatos kérdéseket ismer- ieíi.ie. Ezután. Kőszegi Emilt akmoncoktailás problémáim mulatott rá, Zombori Gyula azt kéri1', hogy miinél hamarább külidjék szét az iparos 'tagozat szervezési alapsza­bályait, dr. Szuchy Pál ai népközösség1 szervezeti szabályzat szétküldését sürgette, Gz.ei'Mctr István a^zlalosmc-l'er aj forgalmi adótörvény e őirásaiimak «enyhdé-'éli kérte, Juhász Gábor 2 kiskereskedők több problé­máját ismeHe te, Kelly István ^gazgailó arra kéri' Teleki Ádám grófol, hogy a parla­mentben szófiljon fel amiak érdekében, hogy nz uj házak adómentességét ismét lép­tessék életbe. — Kél' és fél évvel ezelőtt szüntették meg az uj házak adómentességét — mon­dom;» — azóta fe.lünő módon visszaesett az építkezés. Az építési ipar 30 más ipar­ágai foglalkoztái, elsőrendű érdek tehát, hogy az uj háziak adómentessége i«mét élet­be lépjen. Kovács Eerenc ugyancsak a forgalmi odó kérdésével, kapcsolatban szódailifc «fel, majd pedig Teleki Ádám gróf 'közölte, hogy az e hangaottt'.'kal' « megalakítandó országos magyar iparos szervezet- folté den ül figye­lembe ve-szi. Közöse, hogy az iparos szer­vezet alapszabály tervezetét már néhány napon be 1 üL szétküldik és hangsúlyozta, hogy röv'dcs’en sor kerül a magyar keres­kedőt áriadalom megszervezésére is. Ezután a nagy gyű1 és kimondta az Or­szágos Magyar Iparosok Egyesükének a legsürgősebb megszervezését és az ipairi ügyek egyöntetű vezetésének fontosságát. A gyűlés gróf Te'etki Ádám ünneplésé­vé ér’, vége«!', aki lelkes, szakszerű munká­jával Arad magyar iparosságának bizaílmát is megnyerte. Fényes ünnepségek A restauráció napjának megünneplése után , Abban, hogy elsősorban közös országos szervezetbe akarjuk tömöríteni a romániai magyar iparosságot. Vidékről-vidékre, vá­rosokat és falvakat járjam és járok be, hogy megtudjam: milyen Alapokon kívánja a magyar iparosság ezb a- nagyfontosságu szervezkedés1, amely a magyar iparosság egész jövőjónelk ab’pját képezi. Szükségünk van erre 3 szervezetre, amit muga r.z alkotmány is előír, de érintke­zésbe lépve ,a kormány tényezőivel, ők is közölték, hogy minden lehetőség megvan arra, hogy ezt a szervezetet megteremtsük. Példaként emili lem fél az EMGE szerveze­tét, «mely ma már — háromévi munka után — 40 ezer Hagoc számfái. Hasonló és produktiv munkát végző sziervezötet; oikla- ruink o magyar iparosság számára« is lie rém- lőni, mely a magyar iparosság ilegfontoso-bb kérdéseivel foglalkoznék. BUCUREŞTI, junius 13. Bucureşti sohasem élt át szebb és megnyilatkozásokkal teljesebb pillana­tokat, mint az ez év junius 8-ának emléknapján. | Az ország minden részéből gyönyö­rű, nemzeti ruhába öltözött polgárok hatalmas hullámai özönlöttek a fővá­ros felé, hogy lelkes üdvözletükéit1 hoz­zák el II. Károly király Őfelségének. Junius 8 án a hajnali óráktól a késő éjféli órákig Bucureşti szivárványszí­nű, hatalmas forrása volt a nép határ­talan lelkesedésének. A főváros ünnepi képe sohasem volt ennyire gazdag: igazi mesebeli fényben ragyogtak az összes utcák és az összes épületek. A propagandaügyi minisztérium különle­ges szervező módszere csodákat mü­ve lit1. 1 Fényben fürdő hatalmas festmények, óriási trikolorfolyók díszítették a pa­loták homlokzatát és gyönyörű keretet adtak a királyi jelvényeknek. Több tíz­ezer apró zászlócska lengett az Ural­kodó és Mihály nagyvajda arcképével — mindez Titeanu Eugen miniszter kezdeményezéséből felejthetetlen pom­pával, az ünnep jelentőségéhez mérten varázsolta valóságos mesevárossá Bu­cureştii. Az országőrök forró rokonszenvtün- tetéssel bizonyságot1 adtak az összes románok és a külföldi vendégek előtt Őfelsége II. Károly király nagy mü­véről. I Az összes tartományokból érkező küldöttségek festői csoportjait hatal­mas lelkesedéssel ünnepelte a több­százezerfőnyi tömeg, mely ilymódon hangsúlyozta, hogy mennyire hatalmas az Őfelsége körül felsorakozott állam­polgárok szeretete. > A nagy ünnep, 1939 junius 8, felejt­hetetlen élmény azok emlékezetében, akik megélhették. §£äii«Sje gyermekéi a iengerparira ■ Msm«falia Dr. imasltőz» gyermekorvosnő nyaralójában gondos, szakszerű felügyelet, elsőrangú ellátás (napi 5 étkezés) biztosítja az Ön gyer­meke számára a kellemes és hasznos szünidőt. Felvilágosítás és előjegyzés : Dr.l masSIoza Bucureşti, Strada C. A. Rosetti No. 42. Telefon: 2—44/76. szelektől védett partja a legideálisabb gyermekstrand és ott Cristina Stavrache úrasszonyok, akik román népdalokat és doinákat énekel­tek. Az olasz közönségnek alkalma volfi meghallgatni a tehetséges Stavrachn Cristina művésznő hangját, amelynek zenei érzékenysége, kifejlett techniká­ja mély hatást váltott ki az olasz mü-» értőkből. ; Junius 8-án az olasz rádió újabb ko­moly alkalommal szolgált a határod tuli propaganda kibővítésére. Ha az asszonyok politizálnak... KOLOZSVÁR, junus 13. A tartalékosok országos behívása al­kalmával, ez év március 22ér\, Maros­lankára is tömegesen érkeztek a behí­vók. Többek közölt Moldovan Para- schiva két fiát is behívták- A fiait nagy útra készítő Moldovánnénak egyik szomszédbej» özvegyasszony, Da- róezi Hona is segítségére sielett a sü­tés-főzésben. Bájam Katailin nevű is­merősük látogatóba jött és háborús riasztó hírekkel kezdte ijesztgetni nz el­foglalt asszonyokat. A hírekre Daró- cziné olyan érteiméi megjegyzést telt, mely az ország jelenlegi haláradnak ép­ségére vonalkozott. A rövidesen tovább adott kijelentések miatt feljelentést tet­teié Daróczmé ellen, akinek ügyét teg­nap tárgyaOfca a helybeli katonai tör­vényszék. A tárgyalás alkalmával a beismerés­ben lévő vádlott ellen Janón Clement százados, katonai ügyész szigorú bün­tetést kért, a bíróság azonban figye­lembe vette az enyhítő körülményeket és mindössze ezer lej pénzbüntetésben és 500 lej perköltségben marasztalta: el Ä királyi marsatii hivatal jelentése Ipiaros-ügyek Ezek közé terHozák a t’anoncoktauás, va- ffiamLnib a tajnoneolthomok teljes megszerve­zése, mert gondoskodnunk kell arról, hogy a jövő magyar iparos nemezedéke az ed­digi magas szakképzett színvonalon ma­radjon. ’ Történelmi felelősséggel tartozunk az­ért, hogy «a jövő miagyar iparos»!» éppen ügy meg 'tudják állaim helyüket az életben, m'n! szü'eik. Továbbá gondoskodnunk ‘kell 13 kisebb város-ok és különösen a falvakban éllő gy;ir iparosok szakmlai 'továbbképzéséről is, valamint k iáll kasok rendezéséről, 'hogy -ez- áili'Eil -a magyar rermék még nagyobb «tért nyerjen. Ápoklaink kell a testületi szdlüemec oly­képpen, hogy a közös munkában minden. ■páros vegyen részt. Félre kell tenni a személyi kérdéseket ás csak a célt szabad szem előtt tartani. Uj, egészséges közszellemet kell terem­lenni: az alázat, a munkla, a kötelesség közszellemét. Mi, akik a m&gy'ar iparosok' szavazóit^ révén kerültünk a parlamentbe, a magyar iparosságot akarjuk szolgálni. Arra kérjük a magyar llpiair osságok hogy ajándékozzon meg bizalmával és vegyen -tevékeny részt a közös, nagy munkában, amely egy, jobb ovo érdekében folvik, • '* ' A királyi udvar marsallja a követ­kező közleményt bocsátotta ki: íJunius 8-án reggel Őfelsége, a király a görög trónörökösnek és Mihály nagy­vajdának társaságában résztvett az if­júság ünnepén. A diszebéden Őfelsége meghívásából megjelentek: Görögország trónörököse, az idegen küldöttségek vezetői, akik résztvettek az ifjúság ünnepségein, a minisztertanács elnöke, a királyi tanácsosok, a kormány tagjai, j az országörség parancsnoka, élén az állandó bizottságnak, a Társadalomszolgálat vezérigazga­tója, i a II. hadites-t parancsnoka, a főváros polgármestere, a testőrhadosztály parancsnoka, élén a bucureştii testőrség egységei parancs­nokainak. Délután 4 óraikor Őfelsége, a király, a görög trónörökössel és Mihály nagy­vajdával réisiztvett az ANEF stadionban rendezett sportünnepségen, mig estte 9 órakor megjelent az Ateneul Román­ban, az egyeteini diákság által tiszte­letére rendezett díszhangversenyen. Este 10 órakor az Uralkodó a görög trónörökös és Mihály nagyvajda társa­ságában, jelenlétével tisztelte pieg a Cercul Militarban az országőrség által adott fogadóestét. 1 JUNIUS 8 A RÓMAI RÁDIÓBAN Az országörparancsnokság kezdemé­nyezéséből junius 8-án, amikor az egész ország lelkesen ünnepelte a res­taurációt, a római rádió külön „román nemzeti órát“ iktatott műsorába, amelynek során szemléltető módon hozták az olasz közvélemény tudomá­sára azokat a megvalósításokat, me­lyek II. Károly király Őfelsége égisze alatt az utóbbi években életre keltek Romániában. Isopescu Claudiu professzor, a ro­mán propagandaszolgálat határokon túl jólismert tevékeny képviselője, a római rádióban lelkes beszédet mondott az országörszervezetről és az országőr- szervezetnek az ifjúság kiképzése, testnevelése terén elért eredményeiről. Az előadó megemlékezett Őfelsége II. Károly királynak a kultúra terén, népének felvirágoztatása érdekében ki­fejtett tevékenységéről. Hála ennek a munkának és királyi erélynek, — mon­dotta az előadó — Románia ma a kö­zépeurópai államok között az élre ke- rült. I Isopescu professzor előadását mű­vészi program követte, melynek során közreműködtek Claudia Saghirv és a vádlottat.------- — ------­A KATOLIKUS NŐI MISSZIÓ ELŐ­ADÁSA. A Kát. Női Misszió e hó 13=án, kedden délután 5 órakor az egyesület helyiségében, Str. G. Duca 7. sz. alatt, előadást rendez, melyre minden érdek­lődőt meghív a Női .Misszió vezetősége. A „Szociális isko!á“-róI előad egy szo­ciális nővér. ( AZ UNITÁRIUS KOLLÉGIUM, DIÁK­JAINAK TORNAVÍZSGÁJA nagyszámú közönség jelenlétében vasárnap zajlott le, amikor mindvégig lelkes hangulat­ban mutatták be az unitárius ifjak azo­kat- a szebbnél szebb gyakorlatokat, melyek Lőrinczy Zoltán tanár eredmé­nyes munkáját dicsérik. A közös gya­korlatok fegyelmezettsége, a csoport­tornák ötletessége és az egyéni ered­mények kiválósága, mind-mind fejlett testkultúráról tettek bizonyságot. A változatos műsor keretében szabad- gyakorlatok, szertorna (nyújtó, korlát, ló és gyűrű), atlétika, svéd-torna, ta­lajtorna és kosárlabda szerepeltek. (A kosárlabdamérközést a róm. kát. lí­ceummal játszották és azt az unitáriu­sok 8:7 arányban nyerték meg. NŐI RUHA ÉS KABÁT-KOSZTÜM* LAPOK A TAVASZI SZEZONRA leg« aagybb választékban az ELLENZ 2K KÖNYVOSZTÁLYÁBAN Cluj-KoDii* «várj jPiata Uairii kaphatók} ’ 1 ^

Next

/
Thumbnails
Contents