Ellenzék, 1939. március (60. évfolyam, 49-74. szám)

1939-03-25 / 70. szám

A százéves mimoza és más váratlan centenáriumok

PÁRIS, március hű.

(Sok szépet és jót köszönhet Francia- országnak a világ, e sok szép közé tartozik a mimóza is. dekorativ aranysárga gömböcskéivel, miket vázában, lányszobákban annyira megszoktunk valamennyien, akárcsak a fagyöngyöt Nagy az ibolyát. Nem érezzük francia virágnak és nem érezzük uj virágnak sem soha. Pedig ez a virág sem nyilt a Pompadourok Versailles! diszkertjei- ben, sőt Kármán szenvelgő, finom Fanny-ja sem hajtotta még hajtornyos Biedermayer-fejecskéjét mimúzaágak fölé. A mimóza most iilte meg születésének századik évfordulóját, kerek 100 esztendeje, hogy egy marseillel hajókapitány elhozta kedves nejének Can» nesba sok más furcsaság között San Pomingoból egy ottani akácfaj apró magvait. Egy cannesi kertész, Jacques Bon ültette el elsőnek a távolból jött virágmagot és nem tudott hová lenni csodálatában, hogy a szokatlan magból óriási. 15 méter átfogatu bokor sarjadt ki, melynek sárga virágocskái szakadatlanul nyíltak mind a négy évszakon keresztül és csodálatos illattal árasztották el a cannesi kerteket.

AKI STEPHENSON ELŐTT

CSINÁLT GÖZVASUTAT

Azóta a nagy' francia illatszergyárak óriási mimózamezöket gondoztatnak Cannesban. A derék Jacques Bon unokái és dédunokái, a Tournaire-család ma vilúgismert mimóza»miHiomosok, Cannes határában a mimözabokrok száma kerek 215 ezer. Mert a mimóza a tni földrészünkön ma is csak az egyetlen Cannesban hajt ki szabad mezön. így lett a kis sárga virág Cannes városka legfőbb kiviteli cikke: a termelése sokezer embernek ad biztos kenyeret. A három cannesi pályaudvar, Cannes, Cannes-Bocca és Mande-lien la Napcule évente 2500—5000 tonna mimózát meneszt a világ minden tája felé.

Uj illatokkal és uj izekkel gazdagították a világot a franciák száz év előtt. Nemcsak a mimóza jubilál idén. hanem két közkedvelt párisi étel is: a „pommes soufflées“, a vajban (Nagy

olajban) felfúvódott sültburgonya-sze- Jet és a „sole normande", a németül ,,seezunge" nak nevezett, nálunk meglehetősen ismeretlen, tojással és gombával elkészített lapos tengerihal. Csakoly kevéssé normand étel egyébként, mint ahogy a „pozsonyi kiflit" sem pozsonyi pék találta fel. A felfedezője Jean Langelnis nevii párisi szakács volt, kit a hálásgyomru francia nép a százéves évforduló napján KZám- lálhatatlan „sole normande‘-daI ünnepelt. ;

Most lett százesztendős a fényképezés művészete is, melyet a francia Jacques-Mandé-Daguerre valójában 1827-ben talált fel, illetve akkor sikerült neki először egy ezüsttel bevont üveglemezen jódgőzük segítségével egy emberi alak siluettjét felidéznie. De ez még nem volt igazi fénykép, sőt nem volt „daguerrotype" sem. Kísérlet inkább, melyről keveset tudott a világ. Most száz esztendeje, 1838-ban balt meg Daguerre pénzesebb munkatársa, Nicéphore Niépce. Daguerre pénz híján nem tudta folytatni kísérleteit és találmányát 6000 frank évdljért a francia államnak adta el. így államsegély- lyel született meg a fotográfia, melyet azután a tudósok egész raja tökéletesített rövid esztendők alatt használhatóvá és fejlesztett tovább a hollywoodi magaslatokig száz év folyamán... , A mi szegény Irinyink (és hány száz niúsD dicstelen sorsára gondolva, hamar kész vagvunk megirigyelni a boldog francia feltalálót, aki megértő és bökezii állam segítségére számíthat munkája gyümölcseinek érvényesítésében. De nyugodjunk meg: a francia haza sem mutatkozott mindig megértőnek merész újítókkal szemben. |

A régi, elfelejtett s beomlott Mont- brison-i temetőt hogy végleg felásatía a hatóság e hetekben, a földmunkások kapája egv rég elsülyedt sirkövet hozott napvilágra, melven még tisztán olvasható a felírás: „Itt nvueszik Mo- isson-Desnoches Péter Mihály főbányamérnök, ki 1814-ben elsőnek csinált Franciaországon gözvasutat.. .“

Ki hallott valaha MoissomDesnoches

Péter Mihályiból és az ő vökuIjárói, mikor t.udvolevő, hogy a világ legrégibb gözvasutja, a Stockton-Darlington-I is

I csak 1814-ben indult meg és uz első gözmozdony vonat francia vonat 1928 végén sistergett először jelentéktelen j kicsiny pályán St. Étienne és André- I zieux között. Igaz ugyan, hogy az. an- í goi Trevethik ég Vivian a Merthyr- • Tydril-i szénpályán már 1805-ben megpróbálkoztak egy gözmozdony félével, de a próbálkozás nem sikerült és Ste- ph enson György csak 1814-ben ismételte meg a próbálkozást valamivel jobb eredménnyel. Nos, Moisson-Desnochea bányamérnök tir, Angliában járván, éppen ezt a Trevethik-féle első kísérletet nezte végig 1805-ben és onnan ha- j /átérve, önmaga kísérletezett tovább; I megszerkesztette az. első gözmozdony!, sőt n kovácsolt vasból való sinkészi- tés előnyeire is rájött már, amit pedig csak 1820-ban kezdett meg Birken- shavv a gyakorlatban. Kész volt a vasút javai a derék bányamérnök nem is I 1814-ben, hanem már 1808-ban és ez 1 évben nagy memorandumban fordult az államfőhöz, melyben pontos kimuta- I tások, sőt teljes költségvetés alapján ajánlotta, hogy bízzák őt meg Francia- országot keresztül-kasul átmetsző hét nagy vasútvonal megépítésével, hogy ezáltal „megkönnyítse és meggyorsítsa a közlekedést a birodalom egyes megyéi között." A beadványához mellékelt térképen fel is rajzolta mind a bét vonalat. Jól ismerjük valamennyit: ma is ez a hét legfőbb vasútvonala Franciaországnak, de bizony egy ne* j gyedszázaddal a derék főmérnök ha- I lála után lettek meg azok. Pedig az államfő, aki még válaszra sem méltatta a Moisson-Desnoches ur tervezetét, máskülönben nem tartozott a maradi és értetlen emberek közé: I. Napoleon volt a neve. v

Aloissom Desnochcs ur későbbi sorsáról mindössze annyit tudunk, hogy a saint-etiennei bányásziskolán tanárko- dott azon időben (ugyanott, ahol busz évvel későbben tényleg megindult az első francia gözvasut)-, de kedveszeget- ten hamar búcsút mondott a szakmájának, sőt egyéb földi dolgoknak is: teológus lett és meghalt ugyanaz évben, mint Szent-Ilonán Napoleon, az első francia vasút megindulása előtt... Százhúsz év múltán egy földmunkás csákánya véletlenül vetette fel a feledésből nevét. 1

HELYETTESEK

Irta: FALU TAMÁS

Az ál lomás fő nők kiállt a sínek közé és vizsgálni kezdte az érkezőket. Nem volt nehéz dolga, csak egyetlen ismeretlen ember érkezett. Egyetlen gyanús ismeretlen. A felesége ugyanis megígérte a tanítónőnek, ha egy tanfelügyelő kinézésű ur száH le a vonatról, egy gyereket lóhalálában beszabijt hozzá a vészhirrél. Az i.sl Lola már hetek óta várta a tanfelügyelő látogatását s állandóan voh valami, amit leplezni kelleti. A leplezéshez pedig ariny- iigos lelki nyugodtság, előlkészült ség

szükséges. A hirtelen megtámadott ember zavarba jön és dadog. Leiki beállítottsága szerint, legalább tíz-tizenöt percre volt szükség, hegy mosolyogva tudjon elébe nézni a hivatalos vizsgálatnak.

Jó lett volna legalább egy nappal e’őre tudni a tanfelügyelő érkezését, például azért, mert a tanító albérletbe adta a tanításit. A szó szoros értelmében: albérletbe. •

A tanítónak jó hangja volt’, de nem volt egészen kiművelve az éneklésre. Szeretett volna jól és szépen énekelni, művészi tökéletességet elérni, hogy szükség esetén, később esetleg hivatásként, a templomi szolgálatot is e-végezhesse. ö maga azt érezte, hogy egy Caruso és egy Saljapin szólal meg egyszerre a torkában s mámoritó reménységül felcsillant „•lőtte az opera színpada is.

Ezért szabadságot kért az iskolaszéktől, hagy a városba bejárhasson ének- leckék vétele céljából. Az iskolaszék csupa megértő férfiakból állott, nem tagadták meg tőle a szabadságot, annál kevésbé, mere a tanító magára vállalta a helyettesítés kielégítő elintézését. Volt a faluban egy fiatal diplomás, ezt szerződtette maga helyett, fizetésének feléért. Jut is, maradi Is, ez volt a megegyezés alapja.

Ha előre tudta volna, hogy a tanfel“ ügyelő mikor jön, akkor aznap nem utazott volna el énekórára. De a tanfelügye- i őségét a titokzatosság áthatolhatatlan köde övezte, cmég csak sejteni sem engedték a látogatás időpontját.

Az állomásfőnök nem vette le szemét a titokzatos idegenről. Külseje szerint meg lehetett volna esküdni rá, hogy ő a tanfelügyelő. De a titokzatos ismeretlen nem a faluba vezető utat választotta, hanem a fahi vége felé, a mezők irányába indult, úgyhogy az. állomásfőnök egészen megnyugodott. Az idegen ur valamelyik földbirtokoshoz jöhetett vendégségbe, meglepetésül, mert előzetes bejelentés után biztosan küldtek volna érte fogatot.

A titokzatos idegen eltűnt a házsorok közt. Megkerülte a falut, szeretett sétálni. Ideje 'is voflit a legközelebbi vonatig, talán a helyszínen akarta tanulmányozni, hogy vannak-e iskolakerülő gyerekek a faluban, vagy talán ravaszul, bombaként akart hatná', mikor belép valamelyik osztályba- Mert ő volt a tanfelügyelő.

Megállt a kis, sárgára meszelt felekezeti isiről a előtt, melynek tantestülete mindössze egy férfiból és egy nőből állt. Gyerek hangok ütötték meg a fülét. Otthon volt. Kopogtatott és benyitott a fk>lyx>- sóról nyíló legelső ajtón.

— Isten hozta! — kiáltották a gyerekek óriása lelkesedéssel. Szerették, ha nagyuéhn idegen nyitott be, mert ilyenkor üdítő sziget képződött a tanulás egyhangúságába, fel lehetett állni a paciban s jőizüt lehetett sivi tanú

A tanfelügyelő bemutatkozott s első elhangzás után újra kérdezte a tanító nevét.

— Helyettese vagyok a tanító urnák — dadogta a fiatalember.

Kiderült,, hogy a tanü<$, az igazi, a városban van, mert énekórát vesz. Műveli a hangját s szerződéses helyettest tart a tanulási időre.

Az iskolajlátogató nagykomolván elfoglalta helyét a katedrán, végignézett a gyerekseregen, mely kíváncsian, minden felinduhsóg nélkül tekintett a soha nem látott urra. A gyerekek tudták, amit tudtak és nem tudták, amit nem tudak, lelki egyenlegük nem mutatott semmiféle rendellenességet.. Csak á lányok szeme csillogott fényesebben, minit egyébkor.

Ez a lányok szemével már Így van az elemi Iskolában is. A fiuk az ablak melletti padsorokban ültek s közönyösen várták a bekövetkezendő sorsot.

A sors mindjárt jelentkezett is. Az Iskolalátogató megkérte a tanítót, hogy hívjon ki egy gyereket felelésre.

A tanító clkiáltott egy nevet s az első pad széléről kilépett egy bamafejii kis ur I gyerek.

A gyerek bátran nézett szembe a nagy- úrral s úgy vágta ki a feleletet, mint a katonák a disz!epést a kövezeten— Jól van, kisfiam, mi is a neved?

Es a7. iskolalátogató már lapozgatta is

az osztálykönyvet, mely a tanulók névjegyzékét tartalmazta.

A tanító még sápadtabb lett, mint az előbbi ajtónyitáskor s nem tudta hirtelen, hogy a fö^d ingott-e meg alatta, vagy ő bigott meg-e a földön.

A gyerek neve nem volt bevezetve a tanulók névsorába. A gyerek magántanuló volt s beteg unokaöccse helyett járt az iskolába. Akit helyettesitett, az iskola legjobb diákja volt, de ő is méltó volt ahhoz, akit helyettesített. A tantestület szívesen 'látta a többi gyerek között, nem is titkoltan arra gondolva, hogy milyen jó lesz brillírozna vele, ha esetleg betoppan az iskolalátogató. De az iskolalátogató végzett detektív lehetett, páratlan szimattal, mert már az első tapimfássai rán.yuh a sebreSzerencsére mm gyárt csengettek s bőségesen áramolhatott be a levegő a nyitott ajtón át a tanító kiverejtékezeü homlokára.

Az ásköLailátogalónál az volt a kel emet- len, hogy nem szólt egy szót sem. Még csak nem is hümmögött. Csak felnézett, szemében megvillant egy különös fény, minit a zsebből) előrántott villanylámpa fénye az éjszakában. Nézett, látott, hallgatott és láthatólag: elkönyvelt. Ha támadott volna, lehetett volna védekezni, de mégcsak meg sem kísérelte a támadást.

Kiment a folyosóra- Egy feketeképii, göndörhaju cigány söpörte a gyereklábak alatt alaposan megkopott vörös téglát.

— Maga az iskolaszolga? — kérdezte a hivatalos vendég csodálkozó hangon.

— Én a helyettese vagyok, instálom — feleke a cigány alázatosan. — A szolga leint van a szőlőben, nem szeret söpörni. Kapok, tőle havaként egy pár garast, jó’, jön nekem m, instálom.

A másik osztályból most jött ki az orvos. A tenáőónö, aki az énekórára járó tanító felesége volt, rosszul lelt, mjkor az Iskolalátogató betoppanásának hírét vette— Már jobban van a nagyságos asz-, szony — közölre az öreg doktor beavat-' hozásának eredményét a tanítóval. —. Csak semmi izgalom, ez a fontos.

— És ha iskolalátogató jön? — kérdezte az idegen ur kíváncsian.

j — Még csak az kellene! — tiltakozott ! a gondolat ellen is a doktor és elsietett, j Hogy- a délelőtt folyamán még ml tör \ tént az iskolában, arról a tanító ur már nem tudott magának számot adni. Egy' nagy lángoszlop volt, csak járt-kelt, tettvett s várta, hogy elmúljék végre a rá-, szakadt büntetőhadjárat. S közbe-kőzbe benyilfcgatott agyába a kérdés: Mit iog szólni az énekórára járó tanító, ha hazajön?

A tanító épp akkor érkezett haza, arcúkor az iskolalátogató az ellenkező irányú vonatra szállt:

Az állomásfőnök eléje ment és megnyugtatta:

— Nincs semmi baj, nem jött ki- Leszállt ugyan reggel egy gyanús idegen, de hála Istennek* nem az veit. Hanem most már jó tesz résen lenni, mert a szomszéd község tanítója épp az előbb mondta, hogy náluk tegnap járt kint a tanfelügyelő.

Ajz iskolalátogató megérkezett székhelyére, egyenest a tanfelügydőségre ment, lerakta hivatalos helyiségében kabátját, táskáját s bekopogtatott a szomszéd szobába.

— Ilyen érdekes iskolát még nem láttam ételemben) — mondta az íróasztala mögött idő kövér urnák. —- Aki ■‘tanít, az nem a tanító, hanem a helyettese. Aki felél, az nem a tanuló, hanem a helyettese. És aki söpör, az nem az Lskolaszo'ga. hanem a helyettese. Hát még ha tudnák, hogy én is csak te he'yetted voltam oda- kir-n.

A gyógyító kés

London leghíresebb sebésztnnára, a vb lághirii Bankból', lélegzetelállítóan érdekes könyvet irt saját életéről. V»KD ban nem hétköznapi dolog a JángolA Oroszországból rongyosan, fillér nélkül elindulva, éhezésen és megaláztatásokon, országok és városok, foglalkozások és kalandok útvesztőjén át elérkezni az orvosi hírnév, a nemzetközi tudományos megbecsülés csúcspontjáig.

Ara fűzve 132, kötve 198 lej az ELLENZÉK KÖNYVOSZTÁLYÁBAN Cluj-Ko- ţ lozsvár, Piaţa Unirii. Vidékre utánvéttel is azonnal szállítjuk. Kérjen dijti- lan könyvjegyzéket.

A KŰTSZÁZÉVES SÚVRE*

Idén lett kétszázesztendős a sévre*4 világhírű porcellángyár is, mely viszont létezését (sőt az egész francia porcé** lánipar keletkezését is) valójában eg7 király szeszélyének köszönheti. Madame de Pompadour, a király, XV. Lajoa kedvese, rajongott a Kínából hozatott méregdrága porcelánokért. A felsége* ur azonban megsokallotta a porcellán- számlákat és hogy barátnőjének kedveskedjen, ráparancsolt a birodalom vegyészeire, hogy találják ki hamarosan a kínaiak titkát, nehéz büntetés terhe alatt. Ki is utalta nekik a ma is álló vincennesi vár donjon-ját, hogy ott a kerek toronyban építsék meg a kemencéjüket.

i!738-ban, pontosan kétszáz esztendő előtt, került ki a vincennesi buzgólko- dók kezéből az első lágyanyagból készült (még kaolinmentes) porcellán, mely alakjában, színezetében, rajzaiban elérte, túl is baladta a kínaiak művészetét. A siker lázba hozta az egész udvari nemességet; az első porcellán „bibelot"»kat (csecsebecséket), fantasztikus árakon kapkodta szét az udvar, a vincennesi torony szűk lelt a nagy sikernek és a király megparancsolta jó Sévres városának, hogy menten építtessen a porcellánmüvészek számára megfelelő kiterjedésű üzemet. ...A kaolint magát, tudjuk, egy szász- országi alkimista találta meg véletlen szerencsével abban az anyagban, melyet az inasa használt, hogy parókáját puderezze vele ... Benedek Károly.