Ellenzék, 1939. március (60. évfolyam, 49-74. szám)
1939-03-17 / 63. szám
ti. 2 t N /. É A Őrültek vagy kérnek? Nyár .véljen három középkeru ai> k<bé alt egy 'villát híjon föidcéi jóiban. .1 villa tulajdonostinak őzt mondották, hogy macskák és baromfiak neve csend akar uak foglalkozni, mert nagyon szerelik <iz állatokat. Ott tartózkodásuk második hetében a szomszédok a három nőt furcsaf ismeretlen rendi t,z tartozó a pácára hóban látták eltávozni. Ettől kezdve állandóan ebben a különös apácurnhában jártak. Mintán ,i város szegényeinek igen sok pénzadományt adtak, a lyoniak mánia ieas vénkisasszonyoknak gondolták őket. i: elmúlt heten egyik kislány kegyeli jük- ke' együtt bérelt untába ültek és Lourdes- be mentek, mint a szomszédoknak mond tők, imádkozni Miután 'négy napig nem jöttek aissza, a szomszédok behatoltak a oda kertjébe, hogy a nyivákolfi macskáknak és a többi éhező áltatnak enni adjanak. Időközben a rendőrség is tudomást szerzett a furcsa esetről és mire két nappal később a három ,,apáca“ visszatért Lyonba, a rendőrség faggatni kezdte őket. Kiderült, hogy a: egyik nő francia, csak a második svájci, a harmadik német. Kiderüld továbbá, hogy 400.000 frank készpénzt őriznek valójukban- Rendőri utasításra mindhármukat a lyoni elmeklinikára szállították — ahonnan huszonnégy órával később kémkedés gyanújával vád ottan szállították el őket. INSPEKCIÓS GYÓGYSZERTÁRAK. Március ii—1715 a következő gyógy^ szertárak tdiesitenek éjjeli .szolgálatot: Bíró P. Unirii 5, telefon: 24.80. Apostol C. Regele Ferdinand, telefon 17.82. I aló- czy Calea General Foch ţ6, telefon: 17 05. Holicska C. Moţilor (Émincscu-u. serken), telefon: ic6ţ. a nemzet halottjának teKINTIK DR. SUCIU WAN VOLT KOLOZSVÁRI Vü Y VÉDK AMARAI DÉKÁNT. Bucureşti bői jelentik: A minisztertanács elhatározta, hogy a nemzet halottjának tekinti dr. Suciu loan kis- jenöi közjegyzőt, a kolozsvári ügyvédi kamara volt dékánját, aki annakidején a Consiliul Dirigentben a belügyi reszort ionoké volt. Torda Erdély ötödik nagyvárosa. Tor .da lakossága az utóbbi évtizedben, a mul = rákhoz viszonyítva, jóval fokozódntiabb mértékben szaporodott, egyrészt a gázüzemű gyárvátas s ebhez kapcsolódott munkástelepek hatványozott fejlődése, másrészt a Torda környéki hat árrészekének egyre nagyobbmérvü beépülése és a oanyai lakott 1 efepek szaporodása áttol,. Mindezekhez járult a múlt évben még az uj kaszárnyák benépesülése, vagyis -a tor d?u katonai helyőrség létszáma is, ugv hogy ezeket számbavéve, jelenleg Torida vatos lakóinak a száma már túlhaladta a huszonötezret, melynek következtében 'lakossági létszám és határtserjedelem (22.000 kát. hold) tekintetében Torda ma Kolozsvár, Marosvásárhely, Brassó, Nagyszeben után Erdé'ynek ötödik nagyvárosa. A REF, NŐSZÖVETSÉG HANGVERSENYÉN egy szürke kalapot elcserélitek. kérjük, szíveskedjék az illető a ref. teológia kapusához bevinni a kalapot, .ahol sajátját átveheti. FELHÍVÁS A KOLOZSVÁRI KOL- PING LEGÉNYEGYLET TAGJAIHOZ. Felhívom a kolozsvári Kolping Legény» egylet minden egyes tagjának figyelmét arra, hogy f. év március hó 16, 17 és 18=án este 9 órakor a legényegylet helyiségében tartandó lelkigyakorlaton, valamint március 19=én délelőtt 10 órakor a Szent Mihály-tmplomban tartandó ünnepi szentmisén és avatáson megjelenni szíveskedjenek. A felhívás minden tagnak szól: régi tagoknak és jelölteknek egyaránt. Az, aki elmaradását, úgy a lelkigyakorlatokról, mint a vasárnapi közös szentáldo- zásrói elfogadható súlyos ési igaz okkal nem indokolja, az egylet tagjainak .sorából törlőm. Semmi néven nevezendő kirándulás senkit fel nem ment! Úgy a lelkigyakorlatokra, mint az ünnepségekre régi, volt tagjainkat szeretettel meghívom, Bálint József igazgató. I MEGHALT A GYILKOS MERÉNYLET ÁLDOZATA. Bucurestiböl jelentik: Lepniöa Demetríade ügyvéd, akit édesapja szolgája leszúrt, s kórházban meghalt 7 Megnyílt a világ első házassági iskolája Manapság már minden száméira van iskola, vagy faiskola, ahol alaposan kioktatják a fiáké okát, sőt ha tetszik, a felnőtteket is. Van, ahol főzést, autóvezetést. r< pulcsi. méhfcmjésZtést, csillagjóslást, sőt [ml os kai Húst tataiunk, de csadáhit ősképpen nincsen olyan iskola az egész vilii gon, ahol (t házasságra készítenék cUi a fiatalokat. .1 házasság igazéin „ugrás a ( sötétbe** es a fiatalok teljesen készületlenül vágnak neki életük legfontosabb szakaszának. l)r. Clonton Co.r, a chicagói Drexcl Parié i prcsbUcriámis templom ielkipász- tora elhatározta, hogy segít a bajon, ezért házassági előkészítő tanfolyaméi nyitott a fiatalok okulására. Vállalkozásának máris nagy sikere van, úgyhogy egész sor fiatalembert és fiutal leányt el kellett utasítania, mert nem volt több hely u tanteremben. — Tanfolyamom célja — mondta Ccxr lelkipásztor az első órán többszáz főnyi hallyalóságának — az, bogy a házasságét kienu■'jeni a tréfa, a véletlen és a köny- nyelmiiség légköréből, hogy a jövőben (, szerelem mellett az okosság, igazság és nyi* 1 lséig legyen a döntő tényező. — Nagyon fontos, hogy a fiatalok meg- feledi ismeretségi körre tegyenek szert — folytatta dr. Cox. — Ezeket természetesen csak megfelelő helyeken találhatjuk meg. Se aló sem várhát ja, hogy u csatornáinál gyémántra bukkanjon, éppen így (/ burok és tánclokálok legfeljebb arra jók, hogy futó ismeretségek szülessenek, ile Isten ments, hegy ebből házasság legyeid A véletlenre sem jó bízni a dolgot, meri ainit az ember véletlenül talál, azt rendszerint hamar el >s szóld a dobni. A legjobb ismerkedési helyek a sport kin bök, a bériek és térne mulatságok és nVn- denekfölött a munkahely. — Nem jó a hossza jeyyesség, — mondta e'sá előadáséiban Cox lelkipásztor. Ha á jegyesek kénytelenek hosz szabb időre elvéi, ni egymástól, akkor ne tiltsák meg a másiknak, hogy a fiatalság között matat kozzanak. Ha a szerelem mély és komoly, nyugodtan megbízhatunk egymásban, ha pedig nem, akkor meg amúgy is jobb, ha minél előbb szakításra kerül a sor. Különben sem jó, hn a menyasszony teljesen visszavonul n vi Iágtól, mert egy eivódús, vagy egy hirtelen haláleset egyszerre otthagyhat fa magánosán és szinte teljesen száműzve a társaságból. Előadása befejezésében Cox lelkész kü lönösen a hencegő emberektől óvta hallgatóit. Alá még az előtt *em tud őszinte és természetes lenni, akibe állítólag sze rclmes, az súlyos csalódásokat hozhat a házasságba. BEZÁRTAK MAROSMEGYÉBEN EGY I UNITÁRIUS ELEMI ISKOLÁT. Marosvásárhelyi tudósítónk jelenti: A marosmegyei Nyomát községben már régóta működik egy unitárius elemi iskola, amelynek nyilvánossági engedélyét még nem tudták megszerezni. Néhány évvel ezelőtt a községben először egy, később két tanerővel állami elemi iskola nyílott meg, amelynek igazgatója Barbulescu Virgil volt, aki egyúttal elnöke volt az unitárius elemi iskola vizsgáztató bizottságának is. Az 1 elmúlt tanév elején a vizsgáztató j bizottság egyik tagja közölte, hogy a vizsgán 18 tanuló bukott el és csak négy ment át a vizsgán. A tanügyi hatóság az osztályozás ellen a kultuszminiszterhez felebbezett, de egyúttal a folyó évben is megnyitotta az iskolái. Nyolcadikén felsőbb utasításra bizottság jelent meg a községben, amely a főszolgabíróból, egy csendörörmeseter- ből és a tanfelügyelőből állott és az iskola működését beszüntette. Az is- koíe beszüntetése következtében ötven unitárius gyermek maradt iskola nélkül. Az unitárius tanügyi főhatóság a/, iskola bezárása ellen a kultuszminiszternél keres jogorvoslatot. * Székelési zavaroknál és az ezekkel járó általános rosszullétné! a rendkívül i enyhén ható természetes „Ferenc József“ keserüviz — reggel felkeléskor egy pohárral bevéve — a gyomorbélcsatorna tar'almát gyorsan kiüríti, a puffadtságot csakhamar , csökkenti, az emésztést és á vérkeringést előmozdítja s tartós megkönnyebbülést sze- j réz. Kérdezze meg orvosát-. j Anyagdrágulás és pénztelenség miatt 1 nagyobb építkezésre Déson nincs kilátás. Az építkezési anyagok rohamos drágulása, valamint a pénztelenség miatt, semmi reménység sincs arra, hogy a tavasszal nagyobb szabású építkezés induljon meg Désen. Ebbon az évben mindössze hét kisebb családi ház építésére kértek engedélyt a városi mérnöki hivatalitól, ezzel szemben az e'muilt évben ötvenkét építkezés iránti kérést iktatnak. Ezek között volt a dési betegsegélyző hivatal kilencmillióé palotára is, melynek építését' már az elmúlt őszön meg is kezdték. Désen -ez az első épület, melynek 'tervezeténél és építésénél szigorúan figyelembe vették és lég- és gázvédelmi törvények idevágó rendelkezéseit. A kétemeletes palota alagsorában hatalmas, gáz-védelemre alkalmas beton 'férőhelyiségek vannak, melyeknek megépítése mintegy másfélmillió lejbe került. Az épületet ez. év őszén szándékoznak rendeltetésének átadni. Petróleummal öntöde îe az anyját és meggyujüítta. Focsaniból jelentik: Megdöbbentő bűntény történ t IIestj községe ben. Maria Insülértei 70 éves özvegyasz' szonyt két leánya bestiális kegyetlenség- gal meggyi’koliba. A két leány alvó édesanyját petróleummal leöntötte, majd j meggyujtorta, A szerencsétlen öregasszony J szörnyű kínok között halálra égett. • Az ■anyagyiltkos két leány a bűntett «iköveié- 1 se után megszökött, Nyári otthonokat létesítenek a középiskolások számára a Fekete-tenger partján. Bucurestiből jelentik: A Casa Scoa* ■letér átiratot intézett a tankerületi felügyelőségekhez, hogy javasolják :» középiskoláknak nyári otthonok létesítését Eforia, Carmen Sylva és Techirghio'l fekete- tengeri fürdőhelyeken. SKÁRLÁT ÉS INFLUENZAJÁRVÁNY GYULAFEHÉRVÁRON. Gyulafehérvárról jelentik: Az utóbbi napokban a városban skárlát és influenzajárvány lépett fel. Az egészségügyi hatóságok megtették az intézkedéseket a járvány elfojtására. A munkaügyi felügyelőségek átszervezése. A munkaügyi minisztérium rende* letet adott ki, amely szerint a ploestii, brassói, marosvásárholyi, szebeni, nagyvárad: és aradi munkaügyi a lfelügyel öté geket felügyelőségekké szervezi át. Megállapították ezenkívül «3 egyes vezérfed- ügy’tőségek kerületeit. A kolozsvári ve- zérf el ü gyei őséghez K-clozs, Bihar, Szamos, Szilágy, Sz’otmár, .Mázamáros és Naszód' megyék tartoznak. A gyulafehérvári ve- zérfelügyelőséghez Alsófehér, Tordaara- nyos, Maros'torda, Csík, Udvarhely, Bogaras, Nagy- és Kisküküllő, valamint Sze- ben megyék 'tartoznak. A 'temesvári munkaügyi felügyelőséghez Tém ss'Tor<mdál, Arad, Krassó Szörény és Hunyod megyek tartoznak. FIATALKORUAKBÓL ÁLLÓ HUSZ- TAGU BETÖRÖBANDÁT TARTÓZTATTAK LE. Nagyváradról jelentik: A rendőrség többnapos nyomozás után letartóztatott egy húsz fiatalkorúból álló betörőbandát, amely a városban számos betörést és besurranó tolvaj- lást követett el. A banda tagjai 15—ló éves fiuk voltak. A banda vezetői egy lakatosinas és egy pikkoló voltak. Rejtekhelyükön nagymennyiségű ruhaneműt és több revolvert foglalt le a rend- örség. 1 Sakkozók figyelmébe. A kolozsvári „Kolping“ Sakk-fcör értesíti a város ősz* &zes sakkozóit, hogy március 2ítél kezdődőig I., II. osztályú egyéni sakkversenyt rendez. A versenyt 3 szigorú szabályok alapján rendezik meg. A partikat napokra kisorsolják és semmiféle hiányzást nem ismernek 'ed. A verseny vezetői: dr. Bródi Miklós, -a város bajnoka, dr. Szabó Zoltán és Balogh György. Ezen a versenyen résztvehet minden sakkozó, ha nem is tagja egy klubnak sem. Benevezési-' dij I. oszt. 50 lej, II. oszt. 30 lej. Az első 3—3 helyezett értékes és szép díjazásban részesül. Benevezni lehet minden nap bármely időben az egyesület gondnokánál, Str. Baron L. Pop No. 3. Benevezési határidő március 19. este 9 óráig. ELŐADÁST TART A MUNKÁS- ATHENEUM ÍRÓI CSOPORTJA. A ko- lozsvári munkásság Munkás-Atheneum néven működő kulturális egyesületé» nek irói csoportja folyó hó 19-én, vasárnap délelőtt 10 órakor az Épiíömun» kás Otthon Vaii=uíca 7. szám alatti he» lyiségében irodalmi előadást tart. Az előadásra a. belépés."díjtalan. t»jy tnárvtua lit. Faültetési ünnrpaégck. A , lisügyi miniyzteír rendelet** intézőt* uZf ország iskoláihoz, melyben tudomisukr1 hozza, hogy az Országőr Szervezet u tirr, Naduilmi no »lg hattal és u katonai előkép' ZÖ9 intézménnyel egy ölömben az ország ’e rátétén fu-üketési ünnepségek«* rendez amelyeken cv/ összes iskoláik, növendék«, és tanárai köteleseik részt ven ni. A faültetési ünnepségek napjának megáll api fása, mindig az illető község vagy váró** klimu- likus viszonyától függ, úgy hogy március 23-án vagy 30-án, azokon a helyeken pedig, ahol hidegebb a k’irna, április 20. és 27-cn tartják >» faültetési iim népségeket. MEGFAGYOTT EGY EMBER AZ ÉJSZAKA. Bucurestiböl jelentik: Az éjszaka az egész ország területén nagy hideg volt. Számos helyen hó esett. Bucureşti közelében Ion Rapete, egy gazdaság éjjeliőre az éjszaka megfagyott. I Halálos szerencsétlenség a bányában. Nagybányáról jelentik: A kereszthegyi bányában egy felvonó kiugrott és m-aga alá temette Dávid Antal 31 éves bányu- munkárít. Társai -azonnal segítségére siettek, de már csak holtan tudták kihúzni. Minthogy gr hivatalos vizsgálat megállapította, hogy véletlen szerencsét!entég történt, -ami miatti senki sem vonható felelősségre, az ügyészség eltekintett a holttest fcíboncolásától és megadta <3 'temetési en‘ g&dólyt. TOVÁBBRA IS FOGSÁGBAN MARAD A GYALUI GYILKOS. Hirt ad- J tunk már erről, hogy március 4-én Maier Vasile gyalui legény részeg él- 1 lapotban összeverekedett Rusu Iliével, akit a verekedés hevében késsel mell- beszurt. Rusu néhány óra múlva bele- , halt sérülésébe. Maier Vasilet letartóztatták és beszállították a kolozsvári ügyészség fogházába. Most a törvényszék vádtanácsához kérést intézett, hogy a fölárgyalásig engedjék szabad* lábra. A vádtanács a szabadlábrahelye- zési kérést elutasította. j A fáradtságot az izmokban felhalmozott mérgek okozzák, DIANA sósborszesz be- dörzsölés felélénkít. Harminc késszurással meggyilkolta a feleségét. Brassóból jelenük: Nichha Trar ion Saceletér 11. szám alatti ikikos részeg állapotban összeveszett feleségével. A részeg ember ni-kitémaer az asszonynak akit 30 k essz urassal meggyilkolt. A fele- téggyrlkosí lelurrtóatartták. VESZETTSÉGBEN MEGHALT EGY KISFIÚ. Megrendítő halálesetről kaptunk értesítést: tegnap délelőtt a kolozsvári Pasteur-iníézetben három hé* ten át tartó kínos szenvedés után meghalt Dani Károly hatéves fiúcska. A Csíkszeredái illetőségű kisfiú báróra héttel ezelőtt szülei házának udvarán játszadozott, amikor a nyitott kapun át berohant egy kóbor kutya. A gyermek követ dobott az állat felé, mire az nekirohant, íöldreteperte és arcát több helyen megrnaría. Á kis Dani Károly jajkiáltásaira elösieítek a szomszédok, akik lelőtték a veszett állatot. A gyermeket szülei beszállították a kolozsvári Pasturüntézeíbe, ahol nyomban kezelés alá vették és rendszeres oltásokat alkalmaztak nála, de minden orvosi beavatkozás hiábavalónak bizonyult. A szerencsétlen székely fiúcska tegnap iszonyú kínok között kiszenvedett. I 1939 MÁRCIUS 15-ÉN A 19-lK SORSJÁTÉK I. OSZTÁLY HÚZÁSÁNAK EREDMÉNYE. A Mátránál nyertek: Egymillió lejt a 44.357 I. S., egymrOto lej! a 44.357 II.S., egymillió lejt -a 36.957 I. S., egymi’-lió lejt Q *36.957 rí. S., egymillió lejt n 11.348 I. S., egymillió lejt a 11.348 II. S., egymillió lejt a 88.778 I. S., egymüÜó lejt 88.778 II. S„ egy* m:'Mió Jejt a 12.367 I. S., egymi'Eó -lejt ö 12.367 II. S.. 200.000 lejt a* 41.792 I. S.. 200.000 Oejt a 41.792 II. S., 200.000 lejt a 41.371 I. S., 200.000 lejt a 41.371 II. S., 200000 'ejt a 46.278 I. S.. 200.000 lejt a 46.278 II. S., 200.000 lejt a 67.925 I. S.. 200.000 lejt a 67.925 II. S., 200.000 37.552 I. S., 200.000 lejt a 37.552 II. S. Vakon int 60 darab 100.000 i'lejes nyeremény mindkét szériából Mindegyük sorsjegy, me'ynek végződése: 01. 08, Ifi, 32, 41. 48. 65; 66; 71; 90 912 lejt nyert. — A meJMksorsjeggyel nyertek: Egymillió lejt a 279.938 s’ám, egvmiRió lejt a 169.621 szám, egymillió lejt a 305.826 szám, egymülió ’’ejt a 170.306 szám, egymilió lejt a 776.771 sízám, egymillió lejt a 693.332 szám, egymillió lejt a 772.490 szám, egymillió lejt 621-047 szám, egymillió lejt 0 352.752 szám egynűtéó lejt a 728 670 szám. Voiam-nt 10 darab 100.000 lejes nyeremény. Mindegyik sorsjegy, melynek végződése: 042, 090, 146, 167. 168. 208.'234, 268; 343; 352; 353;.389; 498; 581. 6-15, 772. 795, 927, 937. 978 — 228 iejt nyert, Colectnra Oficida.