Ellenzék, 1938. szeptember (59. évfolyam, 197-222. szám)
1938-09-25 / 218. szám
19 3 8 szeptember 2 3. ELLENZÉK A fogház művész© Az ember magányos A napokban egy rövidke rendőri hir arra kényszeritett, hogy visszakalandoz- zam a múltba. Azt olvastam, hogy a nagyváradi ügyészségnek nevezetes foglya van. A véletlen folytán ugyanis rendőritér.’": került Nagyszalontán Gampe István, a hírhedt nemzetközi betörő, ak: régi ismerőse már a romarrai rendőrségeknek. Nyolc éves külföldi vendégszereplés után tért vissza .Romániába és úgy látszik, hogy nagy szükségben lehetett, mert a hatalmas pénzszekrények szakavatott fosztogatóját abban a pillanatban leplezték le, amikor egy nagyszalontai üzlet kézipénztárának tartalmát akarta kiüríteni. A rendőrségen rövid utón kiderült, hogy milyen szerencsés fogást csináltak és azóta Gampe István, ak :-c átadtak a nagyváradi ügyészségnek, az ügyészségi fogházban várja a bírói döntést további sorsáról. Ez a hir bennem a régi emlékek egésiz sorozatát idézte fel. Gampe Istvánt még abból az időből ismerem, amikor a kolozsvári rendőrségnek adott állandó gond okait. A főügyész engedélyt adott arra, hogy meglátogassam a fogházat. Tanasescu Teodor főügyészhelyettes az engedély alapján magával vitt egy fogház-vizsgálatra. Emlékszem, hogy milyen zavaróan voltam, amikor szembe kerültem egy letartóztatásban levő volt detektiwel, aki néhány hét előtt még „anyagot" adott î nekem a rendőrségen. Azért került fogházba, mert e°"v társával együtt tolvajt fosztottak ki. Letartóztatták az aradi Korniss-cég igazgatójának tolvaját, akinél megtalálták a lopásból származó egymillió llej készpénzt. A detektívek megszédültek ennyi pénz láttára. Némi köldusalamizsnát a tolvajnak is adtak, a többi pénzen pedig megostoztak. 'Később a futni hagyott tolvaj ismét rendőrségre került és elárula a megtévedt detekti- veket. Gampe István cellája közvetlenül a detektív mellett volt. A nagy betörő cellája úgy nézett ki, mint egy szobrász-műhely. Tanansescu főügyész ugyanis megengedte neki, hogy szobrász-szenvedély ének hódolhasson a fogházban a vizsgálati fogság alatt. A fogoly valóságos művész-öntudattal mutatta meg a rabság óráiban készített alkotásait. Csak azért panaszkodott, hogy a szomszédai nem hagyják nyugodtan dolgozni. A detektív ugyanis vallási tébolyba esett és egész nap keserves nyögéssel panaszolta el megtévedésének történetét. Másik szomszédja dr. Cseke Ernő, a szélhámos ügyvéd volt, akit a magyar kommüh alatt tanúsított szereplése miatt kikértek a magyar hatóságok. Cseke hajnaltól) késő estig féktelenül ordítozott tehetetlen dühében, ami a végsőkig elkeserítette Gampe Istvánt. — Az embernek már a fogházban sincs nyugodalma! ■— mondotta elkeseredve a müvészhajlamu betöírő, aki nemcsak agyagból, haníem kenyérbélből is csinált szobrokat. Nekem különösen megtetszett egy kenyérbélből készitetJt virágkosár. Aprólékos gonddal rózsákat, napraforgókat, ibolyát és más virágokat mintázott meg ebben Gampe, aki meg is festette készítményeit. Mikor látta, hogy mennyire tetszik nekem ez a virágkosár, felajánlotta emlékül. Kétszáz lejt adtam hálám jeléül, amefyet azzal fogadott el, hogy ezzel anyagot vásároltat valamelyik fogházőrrel következő müveihez. Erről a lelkesedd, szdidnézésül férfiről, aki a különböző szinkeverési módozatokait nagy szakértelemmel magyarázgatta, igazán nehezen lehetett elhinni, hogy rettegett betörő. Amikor eljöttünk a fogházépületből, Tanesescu főügyész meg is jegyezte: — Talán művész lehetett volna,hanem tér a bűn útjára! Gampeból azóta sem lett művész. Ha ugyan a betörésben való tökéletességet nem nevezzük művészetnek. Most, hogy újra találkoztam a nevével, otthon előkerestem az emlékül! kapott virágkosarat. A kenyérbél azóta kőkeményre száradt. A színek lekoptak a virágokról: a tetszetős szobráisz-munka most nagyon siralmas látványt nyújt. Elpusztította a kérlelhetetlenül rohanó idő, mint ahogy iassan-lassan szétfoszlanak a fiatalság szivárványszínű álmai is a múltba hulló enr lékekkel. - * v, j. ItegénjJ Irta: IHVRY ZSUZSA 5 Terka megmosta a térdét is, megkefélté körmeit kezén és lábujjam és pillanatok múltán Mari erős kezei között száradt a fürdőköpenyben. Mari lehorzsolté tetőtől-talpig, széles öreg tenyerével csapkodta a hátát, kezébe adta a hálóin- gat és nem túlságosan gyengéden, de megnyugtatóan végigszántott a fésűvel sűrű haján. Következett az urfi, éppen ilyen csendes, gyors és a maga megszo- kottságában unalmas1 esti tisztáiikodásia, majd két tálcán a kakaó, a vajaskenyerek bámulatraméftó tömege és Mari elvonulása. Ezek voltak a hétköznapok, a Gnra- napek pedig az ünnepi esték, vad, mámoros, lármás szertartással, a fürdetéssel, melynek Éva volt fehérbe öltözött, csapzott és ügyetlen papnője. A két gyerek mintegy közös elhatározással tehetetlennek és ügyefogyottnak játszotta magát. Elnyúltak a kádban, lustán és vonakodva adogatták végtagjaikat. — Anya, a könyökömet is. Anya, kérlek, jól dörzsöld l'e a hátaimat Éva dörzsölt, csutakolt, hévvel és boldogan és úgy érezte, hogy végre egyszer alaposan megtisztulva kerülnek ágyba a gyerekei. — Anya, úgy csípi a szappanhab a szememet — nyafogta Terka. Az asszony felső testével1 mélyen a kád fölé hajolt, tenyerébe vizet merített, azután a mosdórongyot mártotta meg vízzel és gyanakodón kérdezte— Ugye,- megint én voltam ügyetlen? A kislány két vizes karját az asszony nyaka köré fonta és áradozón tiltakozott: szó sincs róla. Anya remekül ért a fürdetéshez. Tulajdonképpen csak akkor érzi magát tisztának, ha anya keze alól kertül ki. Hogy Éva tökéletesen megállaná a helyét, mint masszirozónő bármelyik víz- gyógyintézietben. Tele torokkal nevetett, vad csókokkal árasztotta d’J az asszonyt, kiugrott a kádból, magára kapta a fürdőköpenyt és mind a ketten újra hallották, Feri kiváncsi és rimánkodó hangját: — Mit csinált anya? Válasz nem érkezett. Feri hallgatózva állt a fürdőszoba előtt. A viz 'lefolyik a kádból, Terka már papucsban csoszog a tükör előtt, ahol vizes haját igazgatja hullámosra a háló alá. Anya mezitláb szalad végig a kövön, hallatszik, ahogy gyékénypapucsából a kádba loccsantja a vizet. Terka nemsokára megjelenik, hosszú hálóinge alatt piros fi'anell pongyola, haja leszorítva, fénylő rózsaszín arcával. Feri a dívány széliére ül, cipőjét kezdte kifőzni. Amikor csengettek az előszobaaj- tón, harisnyában szaladt Anna elé, \isz- szanézve >a zárt fürdőszobára, hangos üvöltéssel: — Itt van Anna! A találkozás Annával, aki mindennap estefelé megjelent a családnál, mámoros és zajos örömet okozott. Már Anna látása izgalmas élmény Feri számára és heves érdeklődést keltett a család nőtagjaiMIHAI BENIUC ff ban. Anna állt az előszobaajtóban, élesen és röviden csengetett, megkopogtatta az ablaktáblát, majd újra csengetett. Kissé lihegett és melle hullámosán emelkedett az angol kabát alatt. Amikor Feri feltárta az ajtót, egyetlen pillanatig még lihegve állt a küszöbön, mintha futóverseny győzteseként rövid időre1 megállapodna a felvevőgép előtt, azután belépett. Ferit felkapta, magához ölelte és sietett a gyerekszoba felé. — Anyád hol van? Miért járkálsz harisnyában? Mi újság? Feri titokzatosan hunyorított; — Grita Garbo! — Ahá! Gyorsan kibújt kosztümkabátjából', kalapját a díványra tette. A tükör előtt megigazította haját és Feri áhítattal figyelte. Anna haja szőke, mint anyáé, de valamivel sötétebb és vastagabb szálú. A szeme kék, mint anya édes gyerekszeme. Anya lustán és gömbölyűén mozog, Anna siet mindig, mintha felkavarná maga körül a bágyadt szobailevegőt. A két nővér egyformán magas és karcsú, anya mégis apró és törékeny a húga mellett. Feri lenézett Anna lábára, szemügyre vette hosszú, keskeny félcipőjét, felkuiszott pillantása a vastag, sima .szövetszoknyán át Anna nyakáig, megállapodott a csillogó arany hajtömegen és hirtelen átkarolta Anna lábát. — Ugy-e, te fürdetsz? — Természetesen. Benyitott a fürdőszobába. Amikor Éva lányosán kipirult arcába nézett, hajára, amelyen vastag csikban gyöngyözött az olvadt szappanhab, hahotára fakadt. Átölelte, majd Terkát szorította magához. — Mi történik itt? Éva zavartan magyarázott. Mari moziba ment megnézni ai Krisztina királynőt. A gyerekeket meg kellett fürdetni, még hozzá alaposan, mert tisztelet-becsület Marinak, de a fürdésnél nem sok hasznát veszi. Anna vetkőzött. A fogasra akasztotta szoknyáját, blúzát, pongyolába bujt. — Ferit én fürdetem. — Jó. — Éva szinte megkönnyebbülten indult az ajtó felé. — Elkészítem a kakaót és a vajaskenyereket. Terka, menj az ágyba. Mi újság különben? — fordult vissza húga felé. — Semmi. Konferencia volt és bosz- szankodtam. — Vacsora után beszélni szeretnék veled, Anna. — Történt valami? — Igen. Azt hiszem... Majd elmondom, ha a gyerekek lefeküdtek. — jó. Feri átvette Terka hülyét a fürdőszobában. Levetette kabátját, apró és nevetséges nadrágját összehajtotta, gondosan egymásra illesztve a vasalás két élét. Anna felállította a gyereket a hosszú fehér pádra, legombolta fehérneműjét — Terka kinőtt, régi mellénykéjét és nadrágját, ameŐSZI FELELEM A szivem fáj s a gondolatom fázik, Őszi kertben krizánténum ázik, Cinterembe viszik csokorral az élők, IJgy menne a szivem s gondolatom vélök. Sárgát köpnek az ösvényre a fák is, Temetésre szól a nótás ág is, S a láthatáron sötét, bántó Lobogással leng fekete zászló. Hova bújjunk? Ali komor a kocsma, Kocsmárosné, mi végre a bora? . . . Mért néma a cigány, mint a hal. Emberfül itt nótát mért nem hall? Szivem húrját bágyadtan hangolja, Vérig sújt, ha megkondul a hangja S vesszőfutásomon gúnyosan röhög, Csak áll, vagy jön felém a halálküszöb? Hagyd, szél urfi, sirás nem segit, A vén diófa tördeli kézit, Pedig mindegy, mondtam én már régen, Semmi sincs úgy, mint kéne e földkerekségen! Fordította: SZABÓ ISTVÁN, H0D5ZESZTés5ZfiPP0NT! ■lyet gombok erősítettek a mellényhez. Feri fehér batisztnadrágját kis selyenr.za* laggail kötötték össze, hogy ne tolakodjék elő ruhája alól és a gyerek undorodva rúgta el magától a „lánynadrágot". Anna leemelte a pádról és ölében vitte a kádhoz. A fiú apró teste elmerült a vízben, pislogva törülgette szeméből a vizcseppe- ket és sürgetően nyújtotta Anna felé kerek gyerekarcát. A lány gyorsan és szakértelemmel dolgozott, néhány pillanat után elkészült a mosdatással és kissé lihegve ereszkedett a kád szélére. Feri megmártotta a szivacsot, odanyomta a kádhoz és figyelte, hogyan gurulnak lefelé a gömbölyű cseppek, eltűnve és felolvadva a vízben. Feri azt állította, hogy név szerint ismer minden egyes vizcseppet és amikor azok elindultak a fehér mezőn, találgatta, melyik éri el előbb a viz felületét: Alfonz, Hiláriusz, vagy Prokop. A neveket a naptárból betűzte ki és kedvelt versenyzőit ezekkel a különleges elnevezésekkel illette. Néhány ellenszenvesebb víz cseppet egyszerűen Bélának, Józsefnek és Jánosnak hivott. Anna volt az egyetlen, aki szenvedélyesen kivette részét a játékból. Fogadásokat kötött Ferivel, hogv Prokop győz-e Béla1 ellenében és amikor Béla erős iramot véve, gyorsan 'egördült a vízbe, diadalmasan mondta Ferinek: — Egy-null. Újabb és újabb futam indult a szivacs nyomása alatt, gördültek -efelé a vizcsep- pek és a nagylány és a kisfiú elfelejtkezve bámulták útjukat a kád szélén. Meleg és gőzzel telitett volt a fürdőszoba és Anna végül is felállt helyéről. Kiemelte Ferit, a padra állította és erős kezével rózsaszínre dörzsölte testét a lepedő alatt. Aztán ő is leült, a két vékony kar szorosan kapcsolódott nyaka köré, ismét felemelkedett és a szoba felé indult a szorosan hátához simuló, kissé verejtékező, meleg és gyengéd fiutesttel. Beborította az ágyba, de a gyerek még nem engedte el nyakát, ehuzta magához a takaróra és egészen mellé Lerakodott. — Maradj itt. — Terka felnézett könyvéből és ne- j vetett. — A szerelmes pár! Feri nem figyelt rá, Anna sem válaszolt. Ök ketten tökéletesen értették egymást. Anna úgy érezte, számára a legforróbb öröm maga mellett érezni a fiú finom tagjait, kicsi arcába nézni és hűséges szemébe, amely csodálatos ismétlődése az ő sötétkék, keskeny és> kissé ferdehajlásu szempáriának. A gyerek meg jólesőn sziv- ta magába a nagylány furcsán szivdobog- tató illatát, ujjai lassú izzásban babráltak a hosszú nyak hajlatában és nem lehetett elunni a mozdulatlanságot, bágyadt és álmos esti némaságot Anna mellett. Terka. ifjú és józan tizenkétéves kisasszony, jóindulatú fölénnyel kezelte őket. Tudta, hogy Anna az övék, de elsősorban Feri elvitázhatatlan tulajdona. Anna nemsokára lefejti nyakáról a fiú két sóvár karját, hozzálép és kissé bűnbánóan és elnézést kérőn megcsókolja. Terka szeretett volna mosolyogni és megnyugtatni Annát: ne csinálj magadnak gondot miattam. Nem rövidítesz meg. Tudom, hogy azért mindnyájan fontosak vagyunk neked . . . Anna felállt, fürgén és hosszú lépésekkel Terkához szaladt. Lehajolt, száját a leszorított, sima barna hajra helyezte. Megnézte a könyv címét, leült az ágy szélére, azután újra felugrott. — Megnézem, mit csinál anyátok — mondta és kiment. (Folytatjuk.^ 123
