Ellenzék, 1938. augusztus (59. évfolyam, 172-196. szám)
1938-08-14 / 183. szám
ES 938 mugusztus 14. BLLENZ61C Hangulatok — az első légi utazáson---- mmrnmmym -----Feljegyzések a Bucurestiig való légi utazásról. —Hogyan fogadták a debreceni repülőkatasztrófa hirét a baneasai repülőtéren? CLUJ, augusztus 13. Valahogyan mindig tiszteletteljes fele- 1 íle.mmcl csodáltam a repülőgépe!', az emberi tu ciánnak és a modern közlekedésnek ezé a; nagyszerű találmányát. És mindig természetes borzalommal1 olvastam a repülőkatasztrófáról szóló híreket. Ilyen* kor minding arra gondoltam, hogy hiába, mégiscsak a legbiztonságosabb vonalon altatom, mert ha történnek is vasúti bal. esetek, az utasok egy része mindig megmenekül. Titokban talán azt is elhatároztam, hogy soha aiz életben nem ülök repülőgépre. A szilárd talajra teremtett élőlénynek az ösztönös irtózása volt ez a levegő rejtett veszedelmeitől, amelyet sokszor a kultúra és technikai tudás mesterkélt fölénye sem tud legyőzni. Most aztán úgy hozta magával a vé. létlen, hogy halaszthatatlan ügyben Bu- curestibe kellett utaznom. A szerkesztőségből legfeljebb 24 órát maradhattam távol. Hiába tanulmányoztam a menet, rendel: vonaton semmiképpen nem tudtam volna idejében hazaérkezni. így történt, hogy hosszas belső vita után rászántam magam a repülőgépen való utazásra!. őszintén szólva nagy lelki küzdelmet vívtam meg. Nem hiszem, hogy legyen ember, akáJ ne ment volna át ezeken a kétségeken, mielőtt először ült re- pülőgépre. Nem tehetek róla, die nem hiszek azoknak a hősöknek, akik azt állítják, hogy a legcsekélyebb izgalmat sem érezték, amikor először emelkedett velük magasba a gépmadár. Ilyenkor a belső izgalom nem gyávaság, hanem az emberi természet legőszintébb megnyilvánulása): félelem az ismeretlenségtől... Most, amikor világszerte mély meg. döbbenést keltett a magyarországi sajtó hat lelkes munkatársának tragikus repülőkatasztrófája, különösen aktuálisnak tartom papírra vetni első repülőutam benyomásainak hangulatát. Különösen akkor, ha hozzáteszem azt, hogy a (lehre- í ceni szörnyű katasztrófáról szóló hirt a baneasai repülőtér vendéglőjében olvastam, mialatt a visszaindulásra várakoztam... * Alkoinyaitba hajlott már a délután, mi. kör szerdán kimentem a somesenii repülőtérre. Iosipescu kapitánynak, a re- pülőtéiep polgári parancsnokának éppen ekkor jelentették, hogy az utasszállító gépnek ötvenperces késése van. Magamban az volt az érzésem: „Még csak ez kellett! Ezzel is későbben és nehezebben leszünk túl rajta!“ Igyckez- tem azonban közvetlenül és elfogulatlanul beszélgetni. Az utasok között volt ugyanis egy ismerős clujji uriasszóny, aki előtt nem mertem bevallani, hogy a szivem dobogását a torkomban kezdem érezni. Közben Sotroprr Alexandru, a „Lares“ rokonszenves cluji titkára, azt magyarázta,, hogy ezen a vonalon még sohasem történt szerencsétlenség. (Ismerve saját pechemel, még csak növekedett a bizonytalanságom. Ha eddig nem volt, majd leszi, ha én ülök repülőgépre. Egyszeriben megdöntőm a, statisztikát.) Félfüllel hallgatom, hogy egyik uti- lársam a hölgy-utasnak magyaráz. Na, gyón fölényesen és biztonságosan, lálszik rajta, hogy otthon van a repülőtéren.-— Képzelje el asszonyom, a biztosítótársaság minden esetben 880 ezer lejt fizet ki a hozzátartor. óknak, ha az utas rcpihlöszcrencsétlenségncl életét veszti Ebből is látszik, hogy milyen kevés a valószínűség repülőkatasztrófákra az utas szállító gépeknél. Ilyen óriási kockázatot különben egyetlen biztositó sem merne vállalni! Rájövök közben arra, hogy hölgyuti. társunk is fél. Legalább is arra vall, hogy vitáb/a) szállott a nyugodt úrral. Fel- hozza a példát, hogy csak a közelmúltban zuhant le a fengyel utasszállító repülőgép, amelynek tizenkét utasa szörnyethalt. A nyugodt urat azonban nem lehetett kihozni a sodrából. Azonnal ké. szén volt a felelettel: — Ez kérem éppen olyan ritka eset, mint a vasúti szerencsétlenség. Ebben az esetben a lengyel biztosítótársaságnak pechje volt'! (Jól nézünk ki! — morfondíroztam magambain. Azt mondja, hogy a biztosítótársaságnak volt pechje és nem az utasoknak, akiknek vajmi kevés hasznuk volt abból, hogy a biztosítótársaság fizetett, mint a köles!) A vitát újabb telefonjelzés szakította félbe. Közeledik az utasszállító gép. Csak hamar baililjuk a motörberregést. A gép. madár megjelenik a fejünk felett. Egyre közelebb és közelebb van. Pillanatok alatt földet ér. Könnyedén, zökkenő nélkül áll meg előttünk. Még egy negyedóra és visszavonhatatlanul indulnom kell... Tizennyolc utas számára van hely a gépen. A helyeket életerővel teli, feltűnően csinos szőke lány jelöli ki. A polgári repülők egyenruháját viseli. Halálos izgalmam dacára is gondolkozni kezdek, hogy honnan ilyen ismerős az arca. Végül is rájövök, hogy az utasszállító gépekről készített filmeken és reklámokon láttam. Annyi fiatalság és jókedv sugárzik ki belőle, hogy szinte elriasztja a komor gondolatokat. Beszállunk. A motor berregni kezd. Az az érzésem, mintha hintán ülnék. Félek, hogy rosz- szul leszek. Nagyon restellném magam a hölgy utitárs előtt. Hirtellen, anélkül, hogy az átmenetet észrevenném, látom, hogy a magasban vagyunk. Az egyetlen szilárd talaj a repülőgép számunkra. Emelkedünk1 ’ a fellegek közé. Érdekes, hogy a félelem érzését most egészen különös, vad izgalom váltja fel bennem. Feljebb és feljebb szádunk. Közben emlékeket idézek fel, anélkül, hogy szándékosan gondolnék múltba hullott időkre. Most járunk Turda fölött. (Arra gondolok, hogy milyen szörnyű drukkal állottam az érettségi bizottság elé). Médiás fölött járunk. Kísértetiesen szép panoráma. A lángcszlop a fellegekig ér. (Látom az operatőr orvos arcát, amikor felém hajol, hogy kioperálja a vakbelemet). A nyugodt utitárs apró fénypontokra mutat. A kivilágított Sibiu felett járunk. (Milyen boldog voltam, amikor egyszer együtt utaztam a szerelmesemmel! Milyen édes is volt a lopott boldogság! Csupa izgalom és titokzatosság!). Háromezer méter magasban vagyunk. Érzem, hogy hideg a levegő. (Vájjon én voltam-e a hibás? Azt hittem, hogy sohasem tudom elfelejteni és a sors mégis visszaadta a nyugalmamat!). A Kárpátok felett járunk. 4200 méter magasban. Egyszer csak meglepetve érzem, hogy minden izgalmam elmúlt. A szivem nyugodt ütemben, megszokottan dobog, eltűntek az álomképek is. Olyan nyugodt vagyok, mintha mindig repülőgépen utaztam volna. Érdeklődő, figyelő szemmel nézem az alattunk kavargó felhőket . . . Nem is értem, hogy mi okom lehetett az izgalomra! Olyan csodásán, biztonságosan halad a gép! A szőke ste- ward-hölgy most kéri az utijegyeket. Itt, közel ötezer méter magasban. Mosolyogva, kedvesen, a legnagyobb természetességgel. Mint a vonaton a kalauz. Hát lehet itt tartani valamitől? Azt is megkérdezi, hogy szendvicset nem parancsolok-e. Nem, nem, ennyire mégsem vagyunk... Ugylátszik, áthaladtunk a hegyláncok felett. Ismét csillogó fénypontok jelzik, hogy városok felett- járunk. Rohan az idő. Már több, mint egy órája jövünk. Csakugyan. Mellettem, a gyakorlott ur, már a kabátját keresi. Mint a vonaton, állomás előtt. A siető utas típus. Lenézek. Alattunk csillog Bucureşti, mint egy óriási ezüstkigyó. A nyugodt ur megmagyarázza, hogy a festőién szép fénysáv a Luna Bucureştilor területe. Minden fenségesen szép innen és megnyugtató. Egyre szebb a panoráma. A gépmadár sima biztonsággal földet ér. Nem lettem rosz- szul, nem zuhantam le, az ájulás sem fogott el és szivgörcsöt sem kaptam. Túlestem a premieren. * Péntek reggel: a baneasai repülőtéren. Nagy sürgés-forgás. Most indul a budapesti utasszállító gép. Van még annyi idom, hogy megreggelizzem. Bemegyek az étterembe. Átböngészem az Ellenzék csütörtöki számát. Szembeödik a cikk a debreceni irtózatos katasztrófáról. Újra elfog a bizonytalan szorongó érzés. Valakivel beszélnem kell erről. Hiába, az ember ilyenkor megnyugtatást, bácori- tást vár. Elfogom a repülőtér egyik tisztjét. Megkérdezem véleményét a katasztrófáról. Hogy vájjon nem jelent ez rossz előjelet. A repülőtiszt okosan, józanul megadja a magyarázatot. Néhány rövid, nagyon világos mondatban válaszol. — Uram, ön, aki lapszerkesztő, bizonyosan ismeri a szerencsétlenségek statisztikáját. Sokkal több vasúti szerencsétlenség tö'rténik százalékszámban kifejezve, mint repülőtragédia. Hiszen az emberéletek számtalan, egészen kis mellék- körülménytől függnek. Mégsem jut eszébe senkinek, hogy amiért tegnap kisiklott — mondjuk — a budapesti expresszvonat, holnap ne üljön fel a bucureştii gyorsra. Tragédiák mindig történnek, mert semmi sem tökéletes a világunkban. De előítélettel lenni a repüléssel szemben még mindig azt jelenti, hogy az emberek többsége nem tud lépést tartani a technika rohanásával. Külföldön ez már nincs meg, mert ott az emberek a közlekedés gyorsaságát keresik. Nálunk pedig az illúziókat. .. Napsütéses, gyönyörű időben volt alkalmam gondolkozni a hallottak felett. Egy óra és húsz perc alatt érkeztem haza. Baj nélkül, a legjobb hangulatban. Feledhetetlen élményt jelentett számomra ez az ut. És azt a tanulságot, hogy alaptalan volt a félelmem, mert sohasem tudhatjuk, hogy mikor haladunk a végzetünk felé. .. Végh József. Kettős szerelmi dráma egy eluimegyei községben Megölte szerelmesét a féltékeny leg íny, majd önmagával végzett CLUJ, augusztus 13. Döbbenetes kettős szerelmi dráma történt az elmúlt éjszaka a eluimegyei Bucea községben. A fiatal Ilia Joan hónapok óta teszi a szépet Bucoveanu Maria leányzónak. A szülők azonban nem jó szemmel nézték a legény udvarlását, ami Ilia Joant nagyon elkeseritette. Ennek súlyosbítására még az is hozzájárult, hogy újabb, több eséllyel rendelkező udvarlók tűknek fel a látóhatáron. Ez a tény, különösen az utóbbi időben, gyakran civódásra vezetett a legény és a leány között. Ezek a minduntalan megismétlődő civódások teljesen féltékennyé tették Ilia Joant, aki borzalmas tettre határozta el magát. Az elmúlt éjszaka magához vette édesapja karabélyát, amellyel az öreg, mint határkerülő rendelkezett és ezzel a fegyverrel odalopakodott Bucoveanu Maria háza elé. A holdvilág fényénél felcsillant a leánynak az ablakkal szemben fekvő Megölte a villanyáram a vigyázatlan tanoncot Tragédia egy úmi iakatos-müheSyhan CLUJ, augusztus 13. Tegnap este 8 órakor halálosvégii szerencsétlenség történt Túrák Kálmán helybeli géplakatosmester Calea Traian 17. szám alatti műhelyében. Lőrinczi György 16 éves merai illetőségű mechanikus inas egyik villamosgépen dolgozott, közben vigyázat lanul hozzáért a magasfeszültségű vezetékhez és az áram halálra sújtotta. Mire rátaláltak, a szerencsétlen fiú szénné- égett. Dr. Oana, a kihívott mentőorvos már csak a beállott halált állapíthatta meg. Pop Jacob szolgálatos rendőrtiszt megállapításai szerint, a szerencsétlenségért senkit sem terhel felelősség. ágya. A legény, mint aki mindennel leszámolt, lekapta válláról karabélyát és a leányra célzott, akit egyetlen lövéssel halálra sebezett. A borzalmas tettől megriadva Ilia Joan futásnak eredt, de szerelmese házától alig száz méterre hirtelen mást gondolt és levetette cipőjét, a magához szorított karabélyt lábujjával elsütve mellbölőtte magát. A 1'öVés azonban távolról sem volt halált okozó, erre a kétségbeesett legény szájába fogta a még füstölgő karabély csövét és az előbbi módon újból elsütötte a fegyvert. Ezúttal természetesen a golyó teljesen szétroncsolta Ilia fejét, azonnali halálát okozva. A lövések zajára elősiető szomszédság borzalmasan eltorzítva, vérében tálaira meg Ilia Joant, majd rövidesen kiderítették az egybegyűltek az öngyilkosság igazi okát is. A kettős szerelmi drama falu- szerte mély megdöbbenést keltett. Az ügy teljes tisztázására a helyi cscndórlu- tóságok bevezették a vizsgálatot.
