Ellenzék, 1938. július (59. évfolyam, 145-171. szám)

1938-07-24 / 165. szám

1938 július 24. ELLENZÉK )íön ,Iöi Tay las iöi SIBELIUS Fiira irótársaim meghívására megérkez­vén Helsinkibe, hivatalos ebéden vettem részt. A finn külügyminisztérium sajtófő­nöke volt asztalszomszédom egyik oldal­ról. Azzal a páratlan és valóban csak test­vérinek nevezhető vendégszeretettel ke­zelt, amely Finnországban minden ma­gyarnak kijár. Irodalomról és művészet­ről beszélgettünk s igyekeztem megmutat­ni, hogy a finn nemzet kultúrájában nem vagyok teljesen járatlan. Szóba került az ő klasszikus nagy írójuk, Kivi Alexis (szó szerinti fordításban magyarul Kő Eleknek hiv'ták volna), akinek „A hét testvér“ ci- mü remek regényét francia fordításban is­merem. — Elmondtam szomszédomnak, hogy meglátogattam Kivi falusi lakóhá­zát, amelyben elborult elmével, nyomo- rult=szegényen meghalt az életében félre­ismert és üldözött nagy költő. Aztán ze­néről is beszélgettünk s én megjegyeztem, hgy ismerem a világhírű finn zeneszerző, Sibelius, sok müvét. Sajnálom, hogy életé­ben nem találkozhattam vele; mint ember nagyon érdekelt volna. — Hogyhogy életében, — üt'ődött meg a sajtófőnök, — hiszen Sibelius él és ki­tűnő egészségnek örvend. Ez nagyon meglepett. A Sibelius névvel réges-régen találkoztam a muzsikában. A századvégi közművelődés nevei között tartogattam tudatomban. El sem képzel­tem volna, hogy még él. — Igazán él? Ennek nagyon örülök. Szeretnék vele megismerkedni, ha már Finnországban vagyok. — Igen kedves öntől és én súlyt is he­lyeznék rá, hogy összejöjjenek. Az a baj, hogy Sibelius furcsa és komor remete, aki nem fogad látogatókat. De majd rábízom valamelyik külügyi fiatalemberre, “hogy igyekezzék ezt a találkozást megszervezni. A sajtófőnök kedvességét megköszön­tem s aztán másra terelődött a szó. Kö* vetkező nap egyhetes tanulmányútra in­dultam Finnország belsejébe. Annyi érde­a konok zárkózottságu urat felkerestem. Nem vagyok sznob, s az, hogy jártam egy világhírű ember otthonában, kevéssé iz­gat; én egy kiváló művész emberségét sze­rettem volna megismerni. De az ismerke­dés közvetlenségét erőltetni nem lehet, ennélfogva elhatároztam, hogy még várok öt percig, aztán udvarias búcsú után visz- szamegyek Helsinkibe. — Foglalkozik ön egyáltalában muzsi­kával? — kérdezte a házigazda, csak hogy kérdezzen valamit. — Nagyon szeretem a zenét, — felel­tem, — nem is tudnék zene nélkül élni. Életem egyik legszebb ideje volt, mikor teljesen belemerülhettem annak a könyv­nek az Írásába, amelynek a magyar Liszt Ferenc a hőse. Erre Sibelius váratlanul felugrott az ala­csony karosszékből. — ön irta Lisztről azt a regényt? Em­ber! Hát miért nem beszél? Én azt hit­tem, hogy valami zenéden, faggató ripor­tert küldtek a nyakamra. Még ilyet! Ez már egészen más. Hátrafordult, a könyvespolchoz lépett és levette onnan regényem német ki­adását. — Ebbe azonnal bele fog írni valamit. — Ingyen nem — válaszoltam — csak egy dedikált fényképért. A tiz másodperccel előbb rideg és ko­mor ur akkorát nevetett, mint egy ifjú zeneakadémista. — Jól van, hozom. Fürgén sietett egy másik szobába és hozta a képet. — Ezen még bajuszom van, — mondta vidáman, — mit szól, mennyire hasonlí­tottam Hitlerre? De mint látja, azóta le- borotváltattam. Ismeretlen legény voltam még aikkor. Tudja, miután Berlinben ta­nultam Beckemél, utána elmentem Bécs- be tanulni, ahol előbb Fuchs volt a meste­rem és később egy magyar. — Magyar? önnek magyar mestere volt? — Természetesen. Goldmark. Aki a Sába királynőjét irta. Nagyon sokat ta­nultam tőle. Várjon csak. jól ismertem... várjon csak: Franz Erkelt, jól mondom a nevét? — Pontosan. Erkel Ferenc nagy embe­rünk volt nekünk. — Úgy. Szódán, mogorva, igen rokon­szenves embernek ismertem. Mindig sak­kozott. Aztán igen kedves ismerősöm volt Hubay Jenő. Elegáns, csinos világfi, pom­pás hegedűs és lángelméjü pedagógus. Na- | gyón kedveltem s mikor most meghalt, j szívből meggyászoltam. De a mai magyar j zene is nagyon érdekel. Nemrégiben járt [ itt a Palesztrina-kórus. Kitűnő fiatal diri­Szívesen vásárolja min­denki a legjobbat^ a jó minőség azonban seholsem olyan fon­tos, mint a gyógyszereknél, ahol egész­sége forog kockán! Pyramidon vásárlásnál gyakran ki .van téve annak, hogy utánza* tot kapjon! Ez ellen csak a »$3jO#efc« kereszt védi megl Figyeljen tehát mindig a »iioty&l« keresztre. A TABLETTÁK valódiak csak keresztié1 J kés látnivalóban és élményben volt! ré­szem, hogy Sibelius, megvallom, alig ju­tott eszembe. Mikor a vidéki útról egy reggel megint Helsinkibe érkeztem, ki sem csomagolhattam még, már megszólalt a telefonom. A külügyminisztériumból keresett valaki. Mint rendkívüli vívmányt közölte velem, hogy Sibelius fogadni fog a mai nap folyamán, jelöljem meg az idő­pontot, mikor akarok elmenni hozzá. — Most — feletem röviden. — Helyes. Sibelius Tunsula községben labk, mintegy negyven kilométerre in­nen. Ha megengedi, elküdjük önért a külügyminisztérium egy kocsiját. Ezt megengedtem. A kocsi csakhamar megérkezett. Borongós, nyirkos délelőt- tön vitt kifelé a városból. Asztalsima or­szágúton gördültünk a finn vidéki táj folyton változó, mégis mindig egyforma olajfestményein keresztül. Rét, fenyőerdő, rét, nyirfaerdő, tó, fenyőerdő, rét, tó. Aztán a kocsi letért az országutról és megkereste a falusi kastélyt: a finn kúria tágas, emeletes faépület sürü növényzet lombjai között. öreg cseléd vette el a holmit és vette át a névjegyemet. De azt át sem adhatta a házigazdának. Sibelius már jött elém. Erőteljes, testes, robusztus egészségű idős ur állott előttem. Zsákemelőváll, nagy fej, mélyen ülő szem, igen erős állkapocs, szé­les és nagyon vékony száj. Rendkívül udvariasan és hidegen foga­dott. Németül beszélt és pedig kifogásta­lan németséggel. A társadalmi szokások­ban jártas úriember folyékonyságával on­totta a mondatokat: leültetbtt, fagyosan fejezte ki benső örömét látogatásom fe­lett, kávét hozatott. Szép könyvtárszobá­ja van neki, tásas ablakok néznek a kies tunsulai tó vidékére, a bútorzat a finn népművészet elemeit hordozó az a bő és kényelmes bútorzat, amelyet finn úri- házaknál általában lát az ember s beszél­getés alatt elragadtatva pillant meg egy- egy vonzó horgolásu népi asztalterítőt. Mindez nagyon szép volt és érdekes, de igen hideg. Kissé bántam már, hogy ezt gens vezényelte, hogy is hívják? Igen, Va- szy Viktor, az, az. Ismerem és figyelem Kodály és Bartók zenéjét. Rendkívül ér­dekes tehetségek; az a benyomásom ró­luk, hogy az önök kultúrájában valaho gyan kiegészítik egymást. Dohnányi te­hetségét is jól ismerem. Általában a ma­guk mai zenéje nagy zene. — Mondja, kérem, — kérdeztem én — Lisztet nem ismerte soha? — Nem. Nem is ismerhettem. Ő nyolc­vanhatban halt meg, én pedig nyolcvan­kilencben mentem külföldre tanulni. Na de ez bámulatos véletlen, hogy mi talál­koztunk. Tudja, hogy miért nem szere­tem az újságírókat? Mert folyton megkér­dezik, hogy mit dolgozom és képtelenek megérteni, hogy erre válaszolni szentség- törés. Ami egy művészben még kiforrat­lanul és készülőben él, az olyan, mint a pillangó. Minden mozdulatra elrepülhet. Soha ilyen kérdésre nem felelek. Pedig dolgozom most is, még pedig erősen, hál- isíennek. Sibelius kopogott begörbített mutatóuj­jával. — Az Istenért, — kiáltottam rá, — háromszor kell, alulról és fán, különben nem érvényes. Nagyot] nevettünk, beszélgettünk. Az az idő, amelyet a délelőttömből erre a beszélgetésre szántam, már rég letelt. De minden búcsúzó mozdulatomat tiltakozás fogadta s őszintén szólva nekem sem volt mehetnékem. Adomákat meséltünk egy­másnak, nevettünk, tréfálkoztunk. Majd I válogatva komoly tárgyakra tértünk, pél- l dául a finn színházi kultúrára s megtud­tam, hogy a helsinkii nemzeti színházban Sibelius leánya a primadonna, felesége a szinház egyik első művészének. Aztán megint tréfálkoztunk. Aztán irodalomról beszéltünk. Elmondtam, milyen benyo­másaim voltak Kivi utolsó lakóházában. Milyen megrendítő nyomor emlékét lát­tam ott, milyen megrázó példáját^ egy nagy tehetség meg nem értett életének. Beszéltem, beszéltem s mikor rápillantot­tam Sibeliusra, meglepetve láttam, hogy annak a rideg urnák, aki beléptemkor zordon udvariassággal fogadott, a nézése gyanúsan csillog. — Abban a házban én is jártam — mondta halkan — és engem is lelkem mélyéig megrendített. Igen, Sibeliusnak könnyektől csillogott a szeme. De más tárgyra tértünk át. Új­ra felmerültek Kodály és Bartók. Meg­kérdeztem Sibeliust, hogyan áll az a finn zenetörténeti vita, amely ma is folyik ne­ki, a folklóréhoz való viszonyáról. Ezt fe­lei tie: — Ezek mind hiábavaló beszédek. A valóság az, hogy én sohasem voltam fol­klorista. Amit irok, az finn, mert én finn vagyok. Családfámban ugyan bőven van svéd, de végeredményben ősi finn parasz­toktól származom és tetőtől-talpig finn embernek tartom magamat. Mi lehetne egyéb, amit a véremből irok, mint finn? Aztánt megint tréfálkoztunk s megint nagyot kacagott a komor remete. Az idő pedig szaladt. Végül mégis csak el kellett mennem Helsinkibe. Elivatalos ebédre, amelyet szívesen odaadtam volna még egy itteni félóráért. Hónom alá vettem a „Valse triste“ és a „Voces intimae“ szer­zőjének arcképét és elbúcsúztam. Ha ma­radhattam volna, még most is ott ülnék. Még aznap találkoztam egy hivatalos finn előkelőséggel. — Hallom — mondta aggodalmas és kutató pilantással, — hogy járt Sibelius- nál. Kissé komor ember, nem? — Uram — feleltem neki — életemben kevés olyan kedves, mulatságos, nyájas embert ismertem, mint Sibelius. Harsányi Zsolt. EesnsQB’sa Ml cg® ilMii keresztül lett gyilüossá Kiirt-offs sög&ra egész ATHÉN, julius hó. A görög Bolo város közelében fekvő Stratiites falucska juhtenyésztéséről is­meretes. A falunak mindkét juh pásztora., Ratulos és Batoras, már évek óta a leg­ismertebb pásztorai a községnek. Együt­tes munkálkodásukból már évek során még rokoni kötelék is keletkezett, mely Katuliost és Batorast még jobban össze­fűzte. És mégis ezekben a napokban mindennek vége szakadt. Ennek oka Batoras álma volt, amikor mindkét pásztor kint a mezőn éjszakázott. Batoras azt álmodtál, hogy Ka tikos az ő nyájából egy fekete ürüt kicserélt. Ez nagyon bántotta, mivel! éppen előző na­pon nézte meg a falu legöregebb embe­re a juhokat és különösen a feketéket, amelyeket Batoras őrzött, nagyon meg­dicsérte. A fekete ürü, amit Katolus ki­cserélt, a minta-állatok egyike volt és ezért a nagyszerű juhért egy nagyon rossz és gyönge állatot terelt az ő nyá- jába. Álmában Batoras Katulósnak he­vesen szemrehányást tett. amelyek olyan erősek és hangosaik voltak, hogy Katu- los felébredt rájuk és csodálkozva hall- gata barátja különös beszédét. Végül már olyan erős kifejezéseket használt Batoras, hogy Katulos hirtelen elhatá­rozással felkeltette. Azonban ez sem használt. Ahelyett, hogy végre észhez tért volna, Batoras tovább szidta Kafüu­los barátját. A pásztor azonban semmi­ben sem érezte magát hibásnak és igy verekedésre került ai sor, amely mindjob­ban. elmérgesedett, amig azután Batoras még Katulos családját is megbántota és őket együttesen üriitolva jóknak nevezte. Erre már azután a jámbor pásztort Egészségét őrzi meg, ha csakis Evangéliát és Olgátt és végül még saját édes leányát: Margheritát is. aki épper ott volt vendégségben. Azután a hegyek közé menekült, itt összeterelte Batoraj nyáját és egyenként levágta az állató- ka.t. Amikor a Boloból kiküldött rend őrség a látszólag! hirtelen megőrült pásztort elfogta, a dühöngő ember még két rendőrt is megsebesített. A törvényszéken előadta azután Kafru- los Batoras és családja. Üegyilkolásának történetét. A pásztor azonban egyáltalán nem sajnáltai, hogy barátját és sógorát megölte, mert felfogása szerint egyedül Batoras volt a felelős a; borzalmas tö­meggyilkosságért. A törvényszék más véleményen volt és huszév.j, fegyházra ntélte a gyilkos pásztort. Vendéglők! Cukrászdák! Háziasszonyok! Papír­szalvéta gyári áron az Ellenzék könyv osztályában, Ctuj, Piaţa Unirii. Vendéglőknek és cukrászdáknak való negyedes fehér szalvéta ára: 1000 darab 45 lej, 500 darab 25 fej. Háztartásokba való használ* egyszerű, fehér, oakkozott szélű 32X32 cm. A modern egészségvédelem apológiája “ ä.'nagySTiooAt rab 15 lej. Mintás szalvéták Ízléses összeál­is elhagyta a béketürés. Dühöngeni kez­dett, berontott a pásztorkunyhóba, megragadta fegyverét és lelőtte eddigi barátját és sógorát Azután, lesietett a falubűi, behatolt Batoras családjának kunyhójába és mindem családtagját lelőt­te, a pásztor 1‘elleségéí, két leányát: Jártásban csomagonként már 14 lejtől kezdve. Gyönyörű zsuns®aivóták csomagonként már 12 lejtől kezdve. LEVÉLPAPÍROK egyszerűtől a leg« választékosabb kivitelig legolcsóbban az Ellenzék könyvosztályában, Cluj, Piaţa Unirii* -

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents