Ellenzék, 1938. július (59. évfolyam, 145-171. szám)
1938-07-24 / 165. szám
f f 9 3H I u 11 ti n t 4. heti KALEIDOSZKÓP .4 francia lilm a íuozgószinhaznak, ha jó volt, tel rossz volt egyaránt. Volt kló, igaz, hogy régen, amikor szinte nem tudtunk IvotL'lni az cgyügvü cov-b<>\ unalmas vágtat a sas al a Cordillterák hegyláncain ás örökre visz- s/. ali óz hallatlan derűre hangolt az örök jelenet, amikor a sas-szemű mai coma alak övéből kirántott kegyetlenül hosszú csövű pisztolyával lödüzni kezdte a pattogó sziklafalaikat. vagy ennek hiányában bank és nyájrabló édes egykomaját. Az „vj tárgyiassög*• jelszavával beköszöntött időszakban élveztük a mástaijta amerikai filmet is, az úgynevezett társadalmi játékot, -amely enyhe málnufrüccs* történetein keresztül mégis egy sima és nagyvonalú épitkézcs és némileg a nagyvonalú élet ártatlan visszfényét vetítette vidéki árvaságunkba. Megnéztünk soksok német filmet, a lágy és érzelmes Hftidclbergiádákrtt s egyebeket, amelyekben egyformán és kivétel nélkül csodálhattuk a rendezés múlhatatlan pon tosságát, számtani kiszámi totlságát s a történelmi és környezetrajz szinte tudományos hűségét. Aztán láttunk mulatságos vagy bosszantó csodabogarakat, spanyol kulisszák közt- mozgó, spanyolul beszélő alakokat, akik orosz történetet szándékoztak „megelevenítenitudományos grccseket ai holdban járó emberről, a szintetikus emberi bus eloállitó- járól, „Mister A'-röl és „Dr. G.“-röl, de minden mulatságunk és jóakaratunk elleném is lassan abbahagytuk volna a mozgólátogatást, ha ritkán ugyan, de nem lett volna részünk francia filmben is. Figyelni kezdtük: mi is van a franciák filmjeiben, ami minden más ízléstől és gyártmánytól megkülönbözteti okét, mi az a „több vagy „kevesebb“, amit csak ők adhatnak és mérhetnek ilyen szerencsés, ilyen mindennapján egyszerű, vonzó és csábi-tó adagolásban. Körülbelül az, hogy szándékosan nem törekszenek sem pompára, sem jelszószerinti nagyvonalúságra, a színész és a rendező munkája nem alapszik tudományos tanulmányon és nem törekszik természetrajzi hűségre. Sem többet1, sem kevesebbet nem akarnak, min” bemutatni az embert a matga me s terkélé ti en ü 1 esendő mindennapias- ságábam. Jelszó, program és kiszámított divatos irály nélkül. A francia f-i-lim egy- szemen az embert, ezt a kailíandos tévely. gőt mutatja be, akit Pascal úgy aposztrofált: „ ... «77 milieu entre riert et tout< s ebben a törekvésben összebeszélés nélkül megegyezik a színész és a rendező. Micsoda szerencse. Nemhiába fedezték fel1 a francia romantikusok a „szépséget a csúfban“, ők szívesen otthagyják az arcon a pórusokat, a halántékon az izzadságot, történeteikben az élet egyszerű, furcsa és megnevezhetetlen izgalmát. Akik csak egyszer látták Marcelle Chartaié arcának rándulását kalapfátyla mögött, vagy Danielle Darrieux-t ügyvédi talárban harcolni a bíróság előtt, megértik egy kép villanásnyi idő alatt az asszonyi élet minden megkülönböztető finomságát s azt a sajátos „mélységet a felületen“, ami egyedül a női lélek tulajdonai. Megfigyelték, micsoda bánat van Harry Baur szemöldöktáskájának meghúzz adásában, mennyi férfierő derűlátásában s mennyit tud a gai savói r.ból? Mindezek általános francia jellegzetességek is, de mögöttük és fölöttük van valami kifapiinthatatlan többlet. valami, ami miatt még az örökös párisi táj, a szüntelenül előbukkanó karcsú Eiffel- torony, a Diadalív s a Nagyopera-tere sohasem válhat unalmassá vagy nevetségessé. A francia film is megteszi, hogy hozzáadja a kalaposlányt a gépkocsivezetőhöz s a szabállyal szemben ritkábban a grófhoz; módja azonban, ahogyan ezt teszi, mégis kultúrát, az értelem, érzelem és kifejező mozdulat tökéletes egyensúlya, drága évszázados párlat, melynek ágyát az érzelmes trubadúrok, a mesteri truvérek s a csípős és gúnyos szellemű fabliaux-szerzők közösen munkálták századokkal ezelőtti. A sok közül ez csak egyik oka annak, hogy a francia film olyan, mint az áfonyabor. Édes, de nem émelyítő, fanyar, de finom és sokszor valóban eléri azt a fokot, amit az életbölcsesség iskolájának is tarthatunk. nur.ENZfiK 'mmaximimmiM ATLANTISZ Vájjon csakugyan létezett-c Atlantisz, az eJsülycdt világrész, vagy pedig csak mese, amit róla mondanak? * Atlantisz emlékét főkép Plátó müvei őrizték meg, aki Timaeus néven ismert párbeszédében egy Critias nevű görögöt szerepeltet s olyan ősrégi kéziratokról beszél, amelyeket még a bölcs Szólón hozott magával Egyiptomból. Ezen kéziratok szerint kilencezer évvel Szólón előtt Atlantisz lakói meg akarták hódítani Athén őslakóit, de a vállakózásuk nem sikerült, mert a vitéz athéniek a támadókat mesz- sze túlra kergették a görög föld határain. Ez a hódítani akaró nép valahol Herkules oszlopain túl (Gibraltár) az óceán cgv akkora szigetén lakott, amely nagyobb volt, mint Kis-Ázsia és Észak-Afri- ka együttvéve, de ezt a szigetet nemsokára a kudarccal végződött athéni háború után elnyelte a tenger. Szörnyű vihar volt; egcsz éjjel és egész nap patakokban ömlött az eső s mire másnap az idő ismét kitisztult, Atlantisz szigete már sehol sem volt látható. Plátó a Critias néven ismert töredékes müvében is irt Atlantiszról. Ezen töredék szerint Atlantisz lakói gyönyörű épületekben laktak; a templomaikat szebbnél- szebb aranyszobrok és márványosvlopok ékesítették, mert a nép nagyon gazdag és pompakedvelő volt. A sziget termékeny földje sok gabonát és gyümölcsöt adott, kövér legelőin pedig mindenféle háziállat, köztük a megszelídített elefánt is, hatalmas tömegekben legelt. Hajósaik és kal- máraik messze földeken járva, kincsekkel megrakodva tértek haza. Atlantisz lakói Poseidontól, a tenger istenétől származtatták magukat. A hitregéjük szerint Poseidon legidősebb fia Atlantisz volt; ő alapította az országukat, amely épugy, mint az Atlanti óceán is, őróla kapta a nevét. A fővárosuk legnagyobb ékessége Poseidon temploma volt. Ez faragott színes kövekből épült s belülről arannyal, ezüsttel és elefántcsonttal volt boritva, a kupolája pedig vörösrézből készült. A szentélyben aranyból készült hadiszekéren Poseidon aranyszobra állott s ez elé hat szárnyas arany ló volt fogva, a falak mentén pedig húsz más aranyszobor volt, amelyek Poseidon tiz fiát és azok feleségeit ábrázolták. A templomot csodaszép liget és szökőkút vették körül s ezek lenyúltak messze, egészen a kikö- tőig. A sziget hatvanezer egyenlő nagyságú birtokra és tiz királyságra volt osztva. Minden király korlátlan hatalmú ur volt az alattvalóinak, de egymással sohasem háborúskodtak, mert a tiz. ország közös törvényei, melyekre időnként Poseidon templomában mind a tiz király megesküdött, tiltotta az egymásközti háborút. Az a király, aki Atlasztól származott, császára volt a többi kilenc királynak. A nép sokáig törvénytisztelő és istenfélő volt, de idővel idegen népekkel is keveredett, az ivadékokban egyre kevesbb volt Poseidon véréből s végül a 'legtöbb jótulajdonságukat elvesztették. Plátó töredéke itt megszakad, azonban Diodorus Siculus, a legrégibb görög történetírók egyike, szintén irt Atlantiszról és néhány adattal kiegészíti Plátó közléseit. így többek között megemlíti, hogy az amazonok országa is Atlantiszon volt s ezek Atlantisz férfih&rpocaival szövetkezve, az ősidőkben Egyiptomot és Kis- Ázsiát is meghódították, de később innen kiverték őket. Nemsokára azután, hogy visszatértek a szigethazájukba, nagy földrengés támadt s a tenger elnyelte országukat. A két ősrégi görög leírásban nyilvánvalóan mesés dolgok mellett figyelemreméltó dolgok is vannak: egy történelem- előtti nép hajókon eljutott egész Kis- Ázsiáig, női katonái voltak, embcráldo- zatokat mutattak be, stb. Azt kell tehát kutatni, hogy vannak-e tények, melyek a valószínűnek látszó dolgokat megerősítik. A tudósok fantáziáját már évszázadok óta foglalkoztatja Atlantisz s jelenleg három vélemény van arra i'rizve, hogy hol kell Atlantiszt keresni. A legtöbb tudós azt hiszi, hogy az Azori- és Madeira-szigetek az elsülyedt legendás világrész megmaradt legmagasabb csúcsai, mások Tuniszban, ismét mások pedig Grönlandban keresik Atlantiszt. Az utóbb: feltevés első percre nagyon is fantasztikusnak látszik, pedig nem az. Az első, aki az Azori-szigeteken kereste Atlantisz nyomait, Kirchner Athanáz, a polihisztor jezsuita volt. Az 1657-ben irt könyvében rámutatott arra, hogy ott történetelőtti időkből hatalmas faiak maradványai vannak s ezeket szerinte csakis Atlantisz lakói építhették. Ezt a véleményt számos későbbi lelet alapján, 1795-ben a francia Cadet is magáévá tette. 1882-ben az amerikai Donnelly észrevette, hogy az Azori- és Madeira-szigetek, továbbá Egyiptom és Mexikó legrégibb emlékein egyforma motivumok láthatók s ebből azt következtette, hogy valamikor csakugyan kellett egy olyan nagy kontinensnek lenni, amelv csaknem Közép-Ameri- káig ért s igy lehető volt, hogy Amerika őslakói a kezdetleges kis hajóik dacára is, legalább közvetve érintkezzenek Kis- Ázsia népeivel. A hajót, a hajóst, a napkorongot, az emberáldozatok bemutatását, stb. ezek a három különböző világrészben talált prehisztorikus emlékek csaknem egyenlő módon ábrázolják. 1898-ban az Azori-szigetek mellett a tengerfenékről olyan kőzetet kotortak ki, mely a lávából csakis úgy keletkezik, ha nagyon sokáig van a levegő hatásának kitéve, ez tehát azt bizonyítja, hogy ott, ahol most tenger van, valamikor tűzhányó és szárazföld volt. Tudjuk, hogy a Föld tengelye folyton más és más szög alatt hajlik a pályája síkjához s ennek megfelelően a sarkvidék éghajlata is folyton változik. Ahol ma örökös jég és hó van, a kőszénleletek tanúsága szerint, valamikor buja növényzet volt s évezredek előtt, mikor az északi sark táján enyhe éghajlat uralkodott, Európa és Észak-Amerika között egy nagy sziget létezett: Atlantisz. Ez a sziget később eltűnt a tengerben, de a lakói járhattak Grönlandban és Norvégiában is és ez magyarázza- meg azt, hogy ezen a három helyen azonos szimbolikus ábrázolásokkal díszített prehisztorikus síremlékeket és szobrokat találnak. Az a legendás északi sziget, melyet a rómaiak Thule néven említettek, számos német és dán tudós szerint Atlantisz volt. Legutóbb felmerült az a vélemény, hogy Atlantisz a mai Tunisz területén lehetett. Hermann Albert, akitől ez a gondolat ered, abból indul ki, hogy ősrégi időkben, amikor Szólón élt, a Földközi- tengernek Tunisz és Szicília között is volt egy olyan szűkülete, mint amilyen ma a Gibraltár-szoros s habár annak az észak része azóta el is tűnt, de a déli része a Bon-foknál még ma is megvan. Hermann szerint azok a hajósok, akik SzóLonnak Herkules oszlopairól beszéltek, ezt a szorost gondolták. Annyi tény, hogy Tunisz ezen kopár része valamikor olyan termékeny volt, hogy nagyon sok embert tu dott eltartani s az is tény, hogy a belsejében, mocsarak között ősrégi romokat, a homoksivatagban pedig tengeri állatok csontjait találni. Ez azt mutatja, hogy ott valamikor szárazföld víz alá jutott, a tenger vize pedig egyes helyekről eltűnt. Ugyanitt a félig magyar-származású By* ron-Kuhn-Prorok gróf is talált olyan ősrégi városromokat, amelyek szerinte Atlantisz lakosaitól eredhetnek. Mint látjuk, e vélemények nagyon eltérnek abban a tekintetben, hogy hol volt Atlantisz, azonban az tény, hogy olyan ősrégi időkben, amelyek még nem mosódtak el teljesen az emberiség emlékezetéből, volt egy müveit nép, amelyet valamilyen geológiai katasztrófa elpusztított s ennek a népnek a kultúrája már a történelemelőtti időkben elszivárgón négy világrészbe. Sok bizonyosat nem tudunk erről a népről, de számos tudós kitartó munkával kutatja a nyomait s idővel vagy az ő munkájuk folytán, vagy valamely szerencsés véletlen következtében, bizonyára sokkal többet fogunk róla tudni. M. E.--------- ————» -----Az <938. é emlékünnepély műsora 1. Délután 4 óraikor gyülekezés, az albeşti! „Hangya“ szövetkezet udvarán, innen fél 5 órakor zászlók alatt, fúvós-zene kísérete mellett felvonulás az emlék-oszlophoz. 2. Imnul Regal, énekli a sighisoarai Magyar Kaszinó dalárdája. 3. Imát mond Nagy Béla sighisoarai unitárius lelkész. 4. Jánossy—Táreza: „Transzilvániai Szimfónia“ énekli a sighisoarai Megver Kaszinó dalárdája. 5. Emlékbeszédet tart: íDr. Lévay Lajos, az odorheitii református tanítóképző tanára. 6. Petőfi—Ausalpútz: „Mi volt nekem a szeletein“, énekli az odorheiiui Székely Dal egylet. 7. Petőfi: ,,Egy gondolat bán* engeme!“, szavalja Iinecs Bélát az odorheiui I. K. E. tagja. 8. Petőfi—Fech: „Egy gondola* bátnt en- gemet“, énekli az odorheiua Székely Dalegylet. 9. Petőfi; „A magyar ifjakhoz“, szavalja Bartos Albert, a sighisoainaii I. K. E. tagja. 10. Petőfi-—iFövényessy: „Falu ivégén kurta kocsma“, énekli a teiusi róm. kát. dalárda. 11. Petőfi: „A Tab“, szavalja Bokor Deines, a sighisoarai I. K. E. tagja. 12. Táreza: „Petőfi-duJok“, előadja a teiusi róm. ka*, dalárda-. 13. Pe*őf:i: „Jövendölés“, előadja eiz odorheiui I. K. E. szavaló kórusa. 14. Csokonay—Táreza: „Árvalány-haj“ és «Tihanyi Echo“., énekli a sighisoarai református dalkör vegyes kara, 15. Izsák Domokos benezédi lakos saját ódáját szavalja. 16. Nagy—Táreza: „Négy eredeti Tárcztidal“. énekli a sighisoarai ref. dalkör férfikara. 17. Szilágyi: „Petőfi“, előadja a sighisoarai Székely Alkalmazottak társaságának szavaié kórusa. 18. Pósa-—Táreza: ,,Mi szép- a- dal“, előadja a sighisoarai Magyar Kaszinó dalárdája. 19. Petőfi—Balázs': Petőfi- dalok, előadja a fehéregyházai ref. fúvós-zenekar. 20. Az emlékmű megkoszorúzása. Sighişoara, 1938 juláus hó 15-én. A Petőfi-bizottság. 4 szőke brigád . Mef££“"k 138 Amerikában a klubok és ligák ezreit s azt, hogy a kcr molytól a legboloodiosabb kategóriákig úgy csoportosítják tagjaikaiti, hogy valamennyi, les közösségnek, majdnem saját kis házi használatra berendezett törvény» hozása, tabuja és totemje van. Olyan kísérő jelenségei ezek az angoffi-szász világ n:ak, minit) mássalhangzónak a magánhangzó, mély nélkül nem élhet meg. Ä fegyverkezés erőshödésével divatbajöttek a békellrgák is s alig múlik el hónap, hogy a csillagos lobogó államainak valamelyik pontján ne jegyeznének be a jogiszemélyiségek lajstromába egy egy békeligát. Miss Jean Cotwdlnek támadt most az az ötlete, hogy a békéért folyó harcba bevonja a nőket is s ezen a ponton, mint ahogy azt is megszokhattuk, az amerikai hölgytársadűlom természetesen ismét elragadtatta magát. Igaz, hogy békéért harcolunk. — gondolta a bájos miss —, ám ez mégis csak harc, tehát megkívánja a szabályszerű alakulatot és — zászlóaljakat alaki tett csupa fiatal, szép és szőke nőből. Háború esetén — fűzte tovább elgondolását — megjelenünk az ellenség sáncai előtt s az eldobja fegyvereit és hanyat-homlok karjainkba rohan. Kizárt dolog, hogy belénk lőjjön. Ezt a bűnt siemmifélte ellenség nem követheti el annyi szőke szépség láttára. A miss ligájának valami unalmas, hivatalos cikornyákban bővelkedő cime van — ,a, hatóságok előtt. De nem azért történt Amerikában, hogy az ötlet ne keverje fel az érdeklődést és meg ne születhessen az egyetlen találó elnevezés: A szőke brigád. Az „esetet" két hónapja figyeljük. Megérte, mert beigazolódott előérzetünk: akkora volt a szőke brigád publicitv-ja, hogy mozogni kezdett a hollywoodi gyárosok aranyszive s ha minden jól halad, nemsokára világszámot jelentő girl-csa- pat lesz a béke harcosaiból s „diadalmasan) járják be majd a földet", mint azt a mesékben és a sztárvilágban mondják. Valahogyan el kellene rejteni a róluk szóld híreket a béke igazi, nagy és fanatikus apostolai, a Romain Rolland-szerű lelkek .szemei elől. Bizonyára újbóli súlyos csalódást okozna nekik. Bár <aJz egész dolog — amerikai szemmel nézve—filmtémának valóban nem utolsó. Szabó István.
