Ellenzék, 1938. július (59. évfolyam, 145-171. szám)
1938-07-17 / 159. szám
7938 Julius 17. JULIETTE Még Juliska korából ismerem Julictlet, amikor első gimnazisták voltmik és Juliette moiet't volt és komoran ette a tízórai vajaskenyeret. Nagyon rendes kis Juliska volt!, közepes tanuló, tisztelettudó, számtanban gyönge s a rövidlátó szeme miatt felmentették kézimunkából s rendetlenkedő tüdömirigyei uralt tornából is. Tulajdonképpen azért volt olyan kövér, mert édesanyja a tüdőmirigyek miatt állandóan hizlalta, etette, mint egy kicsi libát, tömte és kényeztette. Juliska meggyógyult s meghízott a vajaskenyeren, vaisárnaponkiint „háziiasszonyosdiit“ játszott s imádott mosogatni, babaedényeit egy öreg szakácsáé szakértelmével mosogatta el, rakta egymásra s törölte fényestisztára. Az osztályban mindenki íilmszi- nészmő, orvosnő, tanárnő, vagy zongoraművésznő akart tenni, Juliska volt az egyetlen, aki ha jövő terveiről kérdeztük, kijelentette, hogy ő mama lesz, hét, vagy több gyerekkel, óriás konyhával, kerttel, cselédekkel s borzasztó sok poreellán- edénnyd, amiket maga fog mosogatni. S ez a Juliska polgári erényeivel, vágyaival s mama-ambidióival iltití üli most előttem, huszonegynéhányévesen, agársoványan, vörös hajjal, kezében külföldi cigarettával, amelyet átlátszó rózsaszín szipkában tart, átlátszó rózsaszín körmei közölt (ez a legújabb sziin, a vöröset jobb nő már nem viseli) s azt mondja szór ól-szóra,, cigarettafüsttől, alkoholtól s éjszakázástól rekedt hangján: — Már csak azért is érdemes kelet helyett nyugatba szerződni, mert! ott bizonyos törvények védik az embert, ott nem látnak szabad prédát a magam fa j la nőben, az ember nem köteles konzuvnálni, leadja a számát és kész. A szállodába pe- cftiig ugv mehet haza, mint a fehér leányszobájába, ott férfi nem mehet fel nőhöz, se nő a férfihoz. S amellett nincs meg az a bizonyos társadalmi előítélet velünk szemben, egy kolléganőm Londonban a legjobb havere volt egy exclusiv előkelő társaságbeli urnák, aki nyűgöd lan vitte el a lege'őkelőbb helyekre s mindenkinek bemutatta. Igaz, hogy az embernek, olt kint, inkább vigyáznia keLlI ,a külsőségekre, meg arra, hogy mit dumál össze. Utóvégre lordok közt az ember nem viselik edh étik linken. Nézem és keresem benne a hajdani Juliskát, a pici elmosogatott tányérokkal s a nagy vajaskenyerekkcl, de olyan más, olyan -idegen, olyan szomorú, hogy szavai, a haver, a link, meg a duma, szinte fájnak. Valahogy sovány és törődött és megviselt, ha nem tudnám, hogy milyen nagyon fiatalít, harmincán felülinek nézném. A vörös haja., a választéknál a régi sötétbarna (észrevetted', tudom, utána kell csináltatni, este nem nagyon látszik — mondja). Időnként köhécsel, szerényen, alig hallhatóan, mintha bocsánatot kérne a világtól és önmagától vala- j miért, amiről nem is tehet. Az egész, lány, az éjszaka tolvajnyelvétől megfertőzötten is túlírnom s dekadens, olyan, mint egy szanatóriumi ápolt az elsőosztályon, aki csendesen panaszkodik egy régi barátnőiének. Nem értem, hogy miért dolgozik bárban, idegen balkáni és keleti városok éjszakai: lokáljaiban, soványan, azokkal a gyanús less köhögésekkel, mikor neki a gyerekeit kellene sétáltatni a napsütésben, egészségesen, moletten, boldogan. Az egész megfejthetetlen és vigasztalan, ez a Juliette rejtély. És tovább beszél: —- Magadfajta nappali embernek fogalma sincs, mi az éjszakai ember, mi az egy nemzetközái társasághoz tartozni, amelynek .tagjait számontartják a világ ügynökei, akik félig impresszáriók, félig — valljuk be — szeli'debb kiadású leány, kereskedők — már a tisztességtelenebb fajtából.iMeril másképpen nem is lehetne megmagyarázni!, hogy miért vittek engem éppen Alexandriába ,egy olyan ügynök, aki söhasem látott és nem is tudta, hogy tudok-e egyáltalán énekelni? Akkor — tavalyelőtt — platinaszőke voltam s az ügynöki arra gondolt, hogy ez a: sovány, szőke, igazi európai íipusu leány, hogy főig itetsizierrfi Keletén azoknak a fekete, villo'g.ofogu embereknek. És tetszettem is. Volt egy barátom, gazdag kereskedő, Perzsiába, Szíriába szállított különböző dolgokat, nem kérhettem tőle semmit, mert mielőtt kimondtam volna a kívánságomat, máris teljesítette. De ezek a beszülö.ttek: ojyart elképzelhetetlen gazdagok, hogy a legelvetemültebb gold-digger sem tudja őket kifosztani, mert nem kérhetnek tőlük annyit, hogy tízszer annyi* uk ne legyen. — Mii az ai gold-digger? Milyen aranyásó?- — Gold-digger az a lány, aki csak a barátja pénzére utazik, kifosztja és ott* hagyja, hogy másutt próbáljon szerencséi. Egy amerikai leánytól tanultam a kifejezést, aki valahonnan Sussexből jött Egyiptomba s o tt Kairóban ^érjhezment egy gazdag kereskedőhöz. Különben mondhatom neked, az ott egy nő-paradicsom, ahol mindenki úgy férjhezmehet, ahogy akar. Távoli gyerekbeszélgetések jutnak az eszembe, Juliska és a mama,vágyak. Megkérdezem: — És te miért nem mentél férjhez? Legyint. — Ugyan — fellelj —, hogy jut eszedbe? Én és a házasság. De különben sem bírtam a klímái! Látom, hogy nem akar többet arról az emberről beszélni, aki Perzsiába és Szíriába szállítón valamit, d amiről Juliette nem tudja, hogy mi, volt: fegyver, vagy gyapot. így hát hallgatok s ő mesél újra, ami a» eszébe jut. — Párisbain biztosan jó lesz — mondja -—, már alig váróin. Tudod, nem akarom szegény anyukának mondani, aki igazán lesi minden gondolatomat éso’yan boldog, hogy itthon vagyok vele —, de én már nem tudnék többet beilleszkedni ebbe a kispolgárii életbe. Ha külföldön vagyok, mindig hazavágyok ezek közé a horgolt térítők közé, enni szeretném a jó házi kosztot s érezni akarom anyu kertjének rózsa és szegfű szagát. De ha itthon vagyok, nem tudok velük mit kezdeni, viisszavágyom Szófiába, Athénbe, Konstantmápolyba s közben azt hiszem, hogy végleg elrontottam az életemet. — Hát miért lettél tulajdonképpen bárénekesnő? — Úgy, hogy színésznő akartam lenni, de nem kaptam szerződést. Egy ügynök pd.ig azt mondta, hogy bárba csinálhat nekem 'inkább helyet s érdemesebb is s ott inkább sikerül rendes emberekkel megismerkedni, mint a színháznál. Ez a mondat megint kellemetlenül hat, k-»Bapek« üzemek minden Halogatóját csodálatba ejti a szigorú és gyakori ellenőrzés, a szinte túlzottnak tetsző gond és tisztaság a gyógyszerek előállításánál. Egyetlen tablettát sem érint emberi kéz! A Pyramidon tabletta is »Baty&i« gyártmány és mivel sokan utánozzák, bevásárlásnál mindig ügyelnie kell a »Bofy&l« keresztre! A V TABLETTÁK valódiak csak a ** kereszttel. idegen, ezt megint a festetthaju Juliéi te mondta, nem az én régi Juliskám. De nem is lehet rá haragudni, akármit mond, akármi! gondol, mert érzem benne, hogy eltévedt s csak arra vár, hogy megfogja kezét valaki. Nem romlott, csak elrontották, nem nagyvilági nő, csak já't- sza ezt a szerepet, mintahogy nem tud spanyolul, de azért spanyol dalokat ad elő, kasztanyettával, tüzes mozdulatokkal, anélkül, hogy tudná mi az, amit énekel, anélkül, hogy értené az egészet. — Tudom — mondja —, azért minden bár egyforma s minden éjszakai ember. Nem vagyunk normálisak egészen, de hát normális dolog-e azi, hogy valaki tizenegytől hajnalig dolgozzon s nappal aludjon? S hogy maradjon meg az ember, polgári értelembe véve, tisztességesnek, mikor még‘a vendég, ki belép hozzánk is tudja, hogy őt itt most megfogják kolbász tani s mindenért, a háromszoros árat fizeti? Tudja, hogy ő most a pali s nem is nagyon bánja, ha már elszánta magát. Csak az a rossz', mikor meghívja az embert az asztalnál és itatja. Látod, ez is nagy különbség. Ahol eddig én voltam szerződésben, a tulaj is megkívánta., hogy az ember igyon, muszáj, nem lehet csalni, nem lehet a pezsgői kiönteni, mert a vendég megsértődik. A londoni kolleganő mesélte, hogy ott is iszik a bárnő a vendéggel, de szirupokat, málnaszörpöt, szódavizet, mindent, csak alkoholt nem s ezt tudja a vendég is és nem is erőlteti. Aztán Londonban, remélem, nem történnek nap-nap, illetve éjszaka-éjszaka után olyan jelenetek, amiket keleti, vándorlásaim között egészein megszoktam. Véres verekedés mindennapos volt s ne gondold, tiogy olcsóbb lebujokban, mert én igazán mindenütt a legjobb lokálban voltam szerződésben. A verekedők nem kocsisok, hanem előkelő urak: igazgatók, mérnökök, amil akarsz, akiken csak valami enyhe máz a kulturemberség s alat* ta elevenen él egy szerelemre és vérre szomjazó őslény, vad, őrült és elszánt him, aki tör-zuz, ha a fejébe megy az ital. Rendőrségi közbelépés mindennapi volt abban a városban, ahol legutoljára voltam szerződésben Keleten. Egyszer egy gazdag vállalati igazgató úgy vágta hozzá borsospoharát egy orvosbarátjához az asztalunknál, hogy az orvosnak azonnal leesett az orra. Hogy azlán. mi történt, azt jóformán nem is tudom, de mi re megérkezett a rendőrség, patakokban folyt a vér... — De hát mért maradsz mégis ezen a pályán? Makacsul ismétli:-— Nyugaton más. Nyugaton jobb lesz. És ül ott, cigarettázva, köhécselve, vörös hajával, finom és szomorú arcával, meggörnyedve, mini egy megfejthetetlen kérdőjel, Juliette, aki Juliska szeretett volna lenni, de valami irtózatos tévedés miatt eltévesztette aa útját. Marton Liti. HAJFÜRT írta: HUNYADY SÁNDOR Valamelyik nap zsebnagytakaritást rendeztem és ez alkalomból a tárcámban se* lyempapirba csavart hajfürtöt találtam. A hajfürt száraz volt, fakult. Percekig bámulva néztem. Honnan kerül hozzám női hajfürt? Jó sokáig kellett gondolkoznom, amig eszembe jutott, hogy a hajfürtöt körülbelül huszonöt évvel ezelőtt kaptam, nyáron. Igen, nyáron. Arra határozottan emlékszem, hogy meleg volt. Viszont azt, aki adta, tökéletesen elfelejtettem. Illetőleg nem tökéletesen. Maradt belőle valami, mint egy nagy elpusztult freskóból. Néhány homályos folt. Például, mintha látnám még valahogy a hüvelyk- j ujját, a keze mozdulatát, amint a kis cső magot átadja. De arra már nem emlék OCTAVIAN GOGA: szem, hogy hivták? Ki volt? Milyen volt? Kicsi? Nagy? Kövér? Sovány? A haja színét sem tudhatom. Mert a fürt két és fél évtized alatt tökéletesen megfakult. Az idő kiszívta belőle a festéket. Lassanként' visszaemlékeztem annak a technikájára is, hogyan maradt meg eny- nyi időn keresztül a zsebemben a hajfürt? Amikor kaptam, ahogy mondani szokták: a „keblemre rejtettem“ és a „szivemen hordtam“. Az első tárcacserénél még gyöngéden tettem át uj helyére. Azután később egyre kevesebb gyöngédséggel vándorolt tárcáról-tárcára. Valószintileg csak kabalából vagy illemből hordtam magamnál. Nem illik női hajat eldobni. Ez a tárca, amelyben most megtalálMARE AETERNUM Szabó István fordítása Űzetve, hajtva, íme most újra megállók Partjaidon nyugtalan és határtalan tenger, Izgalommal telten s örök szerelemmel Kérdezlek és válaszodra várok. Vized ha csobban, tükröd ha hosszan Borzong és rám mutatva ismét engem rémit, Nyiló sebekre villantja ádáz fényit, S a lelkemben fájó üszők régi tüze lobban. Mintha síppal, dobbal hirdetnék, hogy támad Hajdani hatalmunk az elfelejtett s érted Én csak érted vetek rendre,'rendre gátat. Bár azt sem tudom, mi kínoz itt jobban, Hogy parttalan meséid miért nem érnek véget S éltem mélységes rejtekén milyen titok dobban... tam a hajfürtöt, nagyon régen szolgál. Idestova tiz éve. Fekete szarvasbőrből van, a bélése kék moáré-selyem, mint a gyászszalag egy koszorún. Tehát tiz évig pihent a fürt háborítatlanul a szivemen. Mint látszik, hűséges természetem van. De most nehéz volt eldönteni, hogy mit csináljak vele ezután? Visszatenni a tárcába és tovább hordani, lélektani képtelenség volt. Hízásnak indult, középkorú férfi létemre női hajfürttel járjak a zsebemben? Pláne olyan hajfürttel, amelynek még az eredetére sem emlékszem! Nevetséges dolog! Viszont eldobni ugyanilyen lélektani képtelenség volt. Az embernek nincs lelke a szemétbe lökni az ilyen megható kis tárgyat. Maradjon. Éldegéljen valahogy, olyan kevés helyet foglal el. Darab ideig töprengtem, mit csináljak a hajjal? Végül beletettem Mikszáth parlamenti karcolatainak egyik kötetébe. Legyen ott a fürt eltemetve, kedves, derűs helyen. Hátba az, akinek a fején termett, életem egyetlen, igazi szerelme volt. Különös rekord PETROGRAD, julius hó. Jesov belügyi szovjetnépbiztos jelentése szerint az 1937. év folyamán a Szovjetunióban 2,609.000 embert tartóztattak le. Vagyis a Szovjtítunió minden tizenhatodig. lakosát. Ugyanez alatt az idő alart 813 „ trotz kysta“, „ellenforradalmi'? vagy hasonló szervezkedési fedeztek fel. u önyvnap 1951 Móricz Z$-: Légy jó mín düiaíáli 3 Olcsó könyvnapi kiadás, 59 lej, a~ ELLENZÉK könyvosztályában, Cluj Piaţa Unirii. Vidékre utánvéttel is azon nal szállítjuk. Kérje a könyvnapi könyvek jegyzékét. - - ^ ■