Ellenzék, 1938. június (59. évfolyam, 123-144. szám)

1938-06-26 / 141. szám

1 93 S iun lu* 26. ELLEN 7 A VILÁG ABLAKA MARÓT SÁNDOR KÖNYVE Külső életünk történelemellenes: szá­mos ponton megszakítottuk a haladás egyenes vonailát. Belső életünk viszont — és talán épp ezért — túlzottan történel­mi. Dertüre-borura jelennek meg a'z élet­rajzok, a regényes történetek, az emlék­iratok, a naplók, a történeti regények és beszélyek. A mult versenyez a jövendő deszpotizrnusával. Az újságírók szinten követik már ez áramlás sodrát, kötetek­be foglalják a kor jelentős személyivel történt beszélgetéseiket, vagy egyéb talál­kozásaikat és nem tudnak ellenállni a csá­bításnak, hogy politikai, társadalmi és iro­dalmi törekvésekről vagy jelentős és érde­kes alakjairól irtt cikkeket, amelyeket an­nak idején egynapi használatra írtak, de azért mindig titkosan kacérkodva valami idő felettivel, kötetbe gyűjtsék össze. Mindegy, hogy az ilyen újságíró Sauer- wein-e, vagy Knickerbocker, vagy odaát Pethő Sándor, itt nálunk a divatot kez­dő Gyárfás Elemér vagy most ezekben az órákban a derék Marót Sándor „Egy hú­ron perdülnek“. És a „válogatott' új­ságcikkek kötetei kezdenek tornyosodni. E1 L.*n a szélestaglejtésü és rádió-szónokias időben, amikor majdnem minden egyes nap történelmi kezd lenni a maga várat- ‘ lan, vagy várt fordulataival, bonyodal­maival és háború közelítéseivel, a törek­vő újságíró, aki érzi a maga felé sütő népszerűséget és érzi amint személyéből nem köznapi jelentőség árad, kezd föllá­zadni ama tény ellen, hogy csak az ő napi munkája legyen egy napi kérészélet és távol a történelmi tartósságtól, hogy amint egy=egy gondosan megirt cikkbe belelehelt a maiga forrongó izgalmaiból, az láthatatlanul, súlytalanul, méltánylás nélkül az önbelenyugvás révén is egysze­rűen elszivárogjon a temetőbe, amleyet múltnak nevezünk. A Szabadság neves szerkesztője, kisebb­ségi életünk kipróbált ősz vitéze, Marót Togal-tabletta biztos hatású mindennemű hüiéses betegségeknél, gripa, rfceuraa, kössvény, ülő. Sdegisába, ideg» és főfájásnál. Togal rnég idült esetekben is hatásos. 42, 14 és 3 tabiettás csomagolásban. Sándor, akinek előző köteteit is kedves szeretettel fogadta több mint 30 esztende­je gyük közönsége, most kihasználta lap­jának bekötött példányaiból az 1936 óta irt „maradandóbb“ cikkeket Ilyenkor látjuk, hogy mennyi mindent ir az idő és a tér üterén vizsgálódó kéz. Természeti képekkel foglalkozik egy-egy évszak be­köszöntésével, de természetesen a világ- történelem egy egész eseménysorozatát szövi belé, vagy mögéje hatályos háttér­nek. Természetesen a nagy angol királyi szerelem is megszólaltatja okosan, mele­gen, igazi emberiséggel. Ha utazik a hegy­aljai vasúton, eszébe jut — mert sokat , látott, sokat megélt és sokat tapasztalt ember — ki alapította ezt a pályát, mi­képen fejlődött, mi nagy érdek van mö­götte szőlődombokon és bucsujáró he­lyen, mi tapasztalható a villamos kocsik utasai közt. Meghallja, amit a lovasszob­rok mesélnek a budai vár bástyáin és aimit a hétszáz évet ünneplő Berlin jelent ma egy remegő világnak. Vidám, szomorú, kesernyés esetek, tréfák, adomák seregle­nek össze. S nem tud városában érdekte­lenül sétálni, mikor itt jelentős barokk püspökök árnyai meg-megjelennek. A leg­rokonszenvesebb, mert akkor leglelkibb, mikor az írókról emlékszik meg. Például, ha meghal egy Kosztolányi, vagy Gorkij, vagy Somlyó, vagy föl kell idézni a szín­házban Tolsztoj emlékét. Nem hideg, ha szinész elmúlásáról, mint az Odryéról kell Írnia. Irodalom és szinpad és müte­Könyvnap 1938 lóhal nor: Fehe.e gyémántok A magyar iró-fejedelem legnagyobb regényének olcsó könyvnapi kiadása szenzációi A két kötet, 400 oldalon, egy­bekötve, Ízlésesen kartonéivá, csak 92 lej az ELLENZÉK könyvosztályában, Cluj, Piaţa Unirii. Vidékre utánvéttel is azonnal küldjük. — Kérje a könyvnapi könyvek jegyzékét. rém szive szerint való, embere talán még inkább. Ezekhez a magyarokhoz ismeret­ségi szálak fűzték és ő jó barát. A leg­frissebb élmény s a legteljesebb átérzés dolga lesz természetesen, ha kisebbségi esetek, emlékek, személy kerül a tollhegy felé. Elkerülhetetlen, hogy a két súlyos esztendőnek nagy történelmi eseményei és nagy történelmi alakjai ne vonuljanak föl. Ez hivatalos szolgálat. Ekkor érezzük, hogy az újságírónak ilyen az önantológiá­ja, valamivel több, mint az első látszatra föltetsző. Efajta könyvdarab világtörté­nelmi emlékirat, amelyet azonban nem a nagy intéző ir maga, hanem sokszor alig érthető diktálására egy sereg titkár, az újságíró önt megfelelő alakra». Marót Sán­dor jó titkára ennek a hiú és közlékeny történelemnek, amely sosem volt ennyire az ember szeme előtt, mint most, amikor eseményeivel sokszor megzavar legsürgő­sebb életfeladataink elvégzésében. Néhány sorban beszélnünk kell azon­ban Marót Sándorról, az újságíróról, sut generis, aki az emberrel is azonos, az iró mögött élővel. Őszintén közli ugyanis mondanivalóit és a mondanivalók az em­beri méltóság, az emberi szeretet, az em­beri haladás, az emberi szabadság meze­jéről eredtek. Marót Sándor nem hiába jó hosszú ideje szerkesztő, élesen figyelő szeme van s kitűnő érzéke a közérdekű dolog kiválasztására. Tele van tárggyal, mint ahogy az ember is benne teli van eszmével és érzéssel. Mindent nemcsak pontosan, de jellemző vonásaiban lat meg, úgy, hogy röviden és mégis elég alaposan végezhet dolgaival. Mindezt könnyed irállyal cselekszi, kissé bőbeszé- düen is, a teljes megértés és az öntiszta- zás szenvedélyében. Saját jó kedvéből is ir. Pillanatig se fáraszt, állandóan leköt. Változatos, sokszínű és sokhangu a me­zeje. Még egy sereg egyéb jó ujságiró-tu- lajdcnt sorolhatnánk föl, de az idő és tér már int, hogy foglaljuk össze egy határo­zott és gyors mondatban Ítéletünket. Ez egy érdekes, mi több, hasznos, szórakoz­tató könyv, teli okos vidámsággal, egysze­rű bölcsességgel, de a kisebbségi öregedő magyar ember érthető csalódásaival és ke­serűségeivel megborsolva. Van még egy összegező mondatunk: ezt a könyvet ér­demes megvenni és nemcsak megvenni, de szívesen el is olvasni. S. hogy bármikor be­szélhessen rokonaival és barátaival; hogy bevásárlásait kényelmesen és idő­veszteség nélkül eszközölhesse; hogy termékeit és állatait akkor adhassa el, araikor tura, azaz ami mikor jó a konjunkJ kor magasak az áraki hogy betegség ese­tén azonnal hivhasso az orvost; hogy tűz esetén azon­nal hívhassa a tüzo- tókat; hogy szükség esetén hívhassa a rendőrségét SZERELTESSEN FEL' TELEFONI PÁRISI MOZAIK Irta: HUNYADY SÁNDOR PÁRIS, junius hó. , Tegnap délben a Place de Temen megállítottam egy taxit, hogy elvigyen a Ru»e Faisanderiere. Az a pár szó, amit franciául tudok, a gyakorlatban egy va­sat sem ér, tehát inkább megmutattam a cédulára irt címet, a sofőrnek. A sofőr bólintott, lecsapta a zászlót és j hozzányúlt a kormányhoz. Én azonban | nem tudtam beszállni a kocsiba, mert nem ismertem a kilincs trükkjét. Ebből a vergődésből a sofőr semmit I sem látott. Nem fordult hátra, várt né­hány pillamabig, azután a lecsapott zász- lóju, üres kocsival elindult az Étoile felé. Ordítottam utána, de hiába. A szédült buzgalom zajában elveszett a szavam. Mit csináljak? Beleültem egy másik ko­csiba, ezúttal jobban vigyázva a ki­lincsre. Nyolc perc múlva kikötöttem a Rue de Faisanderiem, a ház előtt, ahová igyeke§_ tem. Hiába na, van esze a franciáknak. A kapu előtt már ott állt az első kocsi. A becsapódott sofőr megismert és villogó szemmel közeledett felém. Rémes dolog utcai afférbe keveredni még odahaza is. Hát még itt, ahol nem értik a nyelvet, amelyet beszélek. A so­főr félelmes alaknak látszott, a kezefejé- re béka volt tetoválva, a tenyeréből ki­nézett féltucat pofon. Nem is vitatkoztam tehát, hanem a lehető legsürgősebben megadtam ma­gam: — Kombién?! A sofőr fölemelte kezét és kimereszttet- te az öt ujját. Azonnal átnyújtottam nem is öt, ha­nem hét frankot és még cigarettával is megkináltam a veszedelmes legényt, aki erre tüstént vigyorogni kezdteti Most közbelépett a másik sofőr, aki el­hozott a Rue Faisanderiere. Érthető, hogy kiváncsii volt, miért fizetek egy üres taxinak hét frankot? A kollégája röhögve beszélte el, hogy mi történt? Mind a kelten röhögtek, majd én is röhögni kezdtem. Ez tetszett nekik. Hátba vágtak, a vádamra vereget­tek. Mindenféle módon értésemre adták, hogy szeretik az Ilyen szelíd és engedel­mes pasast. Volt a sarkon egy kis bisztró, karon fogtak és bevittek. Nem lehetett ellenkez­ni. Rendeltünk három pohár sört. Ittunk egymás egészségére. Amikor fizetni, akartam, az első számú sofőr lefogta a kezemet. Azt már nem! Élénk gesztusokkal közölte, hogy az ő vendége vagyok aperitifre. * Ugyanazon a napon, éjjel félkettőkor a Madelaine táján ténferegtem. Sejtel­mem nem volt róla, hogy merre lehet a hotelem? Nem baj, — gondoltam — ha elfáradok, beülök egy taxiba. Acsorog- tam a járda szélén», néztem a járókelőket. Egyszer csak észrevettem, hogy na­gyon kerülget egy alak, nyilván aizzal a szándékkal, hogy megszólítson. Az alak engem nem ismert, én az alakot ismer­tem. Láttam véletlenül előző nap a Co- lisée teraszán, hallotam, hogy magyarul beszél. Utas, boldoigtalan idegen, akár csak én. Végre megszólított. Borzasztóan nyö­gött és némettel kevert, magyaros fran­ci a ságga.1 arra kért, hogy magyarázzam meg, merre van az Opera? Szegény ember, éppen engem válasz­tott ki erre a célra négymillió francia közül. Türelmesen végighallgattam és köz­ben törtem a fejem, hogy mit csináljak vele? Feleljek neki magyarul és mond­jam meg, hogy nekem sincs ándungom róla. Kössek egy uj ismeretséget Páriá­ban? Mutatkozzam be és tudjam meg ä nevét? Menjünk együtt sétálni? Mert ide lyukadtunk volna ki bizonyosan. Az Isten tudja, mért, irtóztam a do-, fogtól. Bölcs képpel hallgattam tehát, majd végül, mint egy született párisi, energikus mozdulattal, de minden ok nélkül, délkelet felé mutattam. Az alak hálásan megemelte a kalapját és sebesen elindult a jelzett irányba. Ta>- lán még most is megy, elveszve Pária végtelen labirintusában. A MÉLYBEN Az emberből csak dűl, árad a rossz, a természet meg mindent helyrehoz Elszáll a füst, mely etfödött eget s a gránáttépte tölcsér behegged. A holt harcosokon a föld s a fű oly békítő és olyan egyszerű. S a vér foltoktól rozsdás szuronyon időtlenül, bölcsen fekszik a gyom, Ki látná meg a sok homok megett a futóárkot, fedezékeket? A kötözőhely vérpatakjain a semniíségbe párolgóit a kin. S a föld mélyében már kinek se fáj a szövevényes, vad drótakadály. Betömődött a sok véres verem, behorpadt csajka virágot terem. Elmük a baj, tisztul a komor ég, és minden emb'er mégis nyomorék. ___ ________ BÄRD OSZKÁR. Könyvnap 1938 Móricz Zs.: Légy fó mindhalálig Olcsó könyvnapi kiadás, 59 lej, az ELLENZÉK könyvosztályában, Cluj, Piaţa Unirii. Vidékre utánvéttel is azon­nal szállítjuk. Kérje a könyvnapi köny­vek jegyzékét, ■ > ■

Next

/
Thumbnails
Contents