Ellenzék, 1938. április (59. évfolyam, 75-97. szám)
1938-04-10 / 83. szám
« V.LLLÍN Z Ü K vtsrm .SZÜLŐFÖLDEM SZÉP HATÁRA...“ GyaÜo g indult Charbiniól — Hong-Kongba az ötvenéves magyar cigányzenész, aki szüiöialujába készül A háború szele sodorta el Suceagról. — Honfitársaitól vár segítséget a hazatéréshez CLUJ, április hó. A szeszélyes áprilisi szél élesen süvölt vés;it; az utcákon. A járókelők arcuk elé emelt kezekkel, vagy feltúrt gallérral igyekeznek védekezni ellene. Az érzékenyebbek oldalvást fordulnak; sokan meg kapuk alján, épülctkiszögellések megért keresnek ideiglenes menedéket. A forgalom szinte megbénul. Ám a metsző szél ellenére, egy sörét fejkendős asszony — mintha percnyi ráérő ideje sem volna várni, mig a szél kitombolja magát — sietve tovább igyekszik . . . Akárcsak, ha beteg részére orvosságért szaladna . . . Valóban. A beteg testnél is sürgetőbb fél gyógyszere után futkos: honvágy lázában égő lélek számára keresi a megváltó csöppeket — a pénzt. Minden kinyitható ajtón kilincsel . . . Minden meginduló szivet megmozgat . . . Szatyrában vármegyei engedély húzódik meg. Ezerkilencszázharminchét december 21-ével, 22.322. szám alatt, hatalmazzák fel arra, hogy jogosan fordulhat bárki ember fiához támogatásért — célja elérésére. Charbin—Suceag 43*660 lej Messze a cél és indítéka régi. Histórias kor volt a szülője. Romantikus történet vált belőle, aminek végén elképesztő realitásként mered elé e számsor: 43.660. Ennyi szükséges — lejben —, hogy a Charbintól eg5r órajárásnyira fekvő Asi- ho-ból — Szélső-Kelet Ázsiából — hazavágyó férfi övéihez visszatérjen. Ezért járja a suceagi Antal Rozália, az egykori hadifogoly: Antal Pál húga, szélben, viharban a várost ... De nehezen peregnek a jóakaratnak adományai a reménykedés perselyébe . . . Nehezen, lomhán, mint elmúlt évekről az emlékezés . . . A nyirettyűtől — a panganétig — Dali legény, 28 éves volt Antal Pali, midőn 1914-ben a „Legfőbb Hadur“-i szózatra magára kellett öltenie a honvéd attilát . . . Mint a 21. volt magyar honvéd gyalogezred szakaszvezetője, végig- küzdötte a nehéz kárpáti téli hadjáratot. Nem könnyű munka volt azonban számára. Aki eladdig — jófajta muzsikus emberhez illően — csak a nyirettyű kezeléséhez értett nem pedig holmi panga- néthoz. Hanem az 1915. év tavaszáig ebbe is bele tanult. Azon kikeletkor ugyancsak hasznát vehette. Mégis megesett vele a baj. Stanislau alatt — Kelet-Galiciá- ban — ellentámadás alkalmával kozák kézre került. . . . Aki egy emberöltő múltán került meg . . . Akkor ősszel a rozsda-barna falevelek sűrűn hulltak sirra. Sirhalmokra, miken még fejfa sem volt . . . így hát Suceag- ban nem csudálkozott senki, amikor megérkezett a. faluházára a hivatalos irás: „Eltűnt Antal Pál . . .“ Eltűnt! Csak kevéssé volt rosszabb ez a minősítés a halálnál: emezekről többékevésbé tudták, hol nyugszanak — amazokról semmit . . . Akadt ugyan hébe- korba kivétel: hónapok, évek múltán váratlanul hir érkezett a rég elsiratott hozzátartozótól. Rendesen valamelyik semleges állam vöröskereszt-egyletén keresztül. De Antal Pálról senki sem számolt el. Évek, évtizedek repültek tova anélkül, hogy hírét hallották volna. Anyja, testvére már a gyászruhát is régen levetette . . . Azonban még mindig történnek csodák: húsz évre rá a Stanislau melletti ütközetre (egy rövid emberöltő múlva) levél érkezett Suceagra: az egykor eltűnt, régen halottnak hitt Antal Pál tudakozódik övéi sorsa felől. Bizonytalan tapogatózására rövidesen válasz kerekedett. A sok országot bejárt, ismeretlen, cifra bélyegü levélről — a sokfajta pecsételés ellenére — csak sikerült leolvasni az elmosódó cimet. E levélre újabb irás lön a felelet. Ebben azonban már benne élt húsz esztendő minden elnyomott érzelme, keserves történése s az az epekedő hazavágyás, ami útnak indította a gyönge nőt — húgát a kérőnek — járni hivatalos urakhoz és a könyörületesekhez, hátha sikerülne összehozni azt a tenger sok pénzt, ami a LEVÉLPAPÍROK egyszerűtől a leg» választékosabb kivitelig legolcsóbban az Ellenzék köny vosztályábaa Clu|, Piaţa Unirii. hazatéréshez szükséges Merthiszen annyi keserv volt abban a levelbenţ . . . Húsz esztendő!... Az idő úgy eljár... ... A csatakos lengyel földet a nagy orosz síkság sártengere váltotta fel. A fo- golyszállitmány a Volga felé tartott . . . Szárátov—Peru—Omszk . . . Két év alatt három fogolytábor is sorsául jutott Antal Pálnak. Aztán még súlyosabb megpróbáltatások jöttek. Szibériai szénbányák tárnáiból túrták felszínre a szenet. A tárnák mélyén görnyedő munkás-század felett államformák, világnézetek viharzottak el közben. Már számon se tartották a rendszerváltozásokat. Ez a sok ide-oda, huzavona mégis idegükre ment a hadifoglyoknak. — Menekülni erről az istenverte földről! Akárhová, de menekülni! — diktálta valami ösztönös irtózat. A Tian-San hegyeken át néhányan valahogyan elvergődtek Kinába. Itt szétszórta őket az idegen táj töméntelen veszedelme. Kígyókkal s ezeknél is ártóbb néptörzsek bizalmatlanságával vivták napi harcukat. A bajok tengerében talált rá Antal a férfi sors örökös mentő-övére: Zotava-ra, a Szibériából elszármazott orosz asszonyra. Kettős gonddal ugyan, mégis az cgyüvétartozás érzésének erejével sodródtak tovább. Akkoriban már nagyon forró volt a talaj Észak-nyugati Kínában. A japán hatalmi törekvések folytán ezen, az orosz szovjettel rokonszenvező földdarabon, könnyen támadt a gyanú. Eképpen láttak keleti kémet a menekülő hadifogolyban és asszonyában is. Pedig ott hamarosan kijárt bárkinek a halálos Ítélet. Antalra sem várt volna különb sors. Szerencse még, hogy a bánatos magyar nóták a mandarinok szivére is hatnak. így engedték útjára árva muzsikusunkat és feleségét. Fellélegzve indultak Mandzsúria belsejébe. Hanem akit üldöz a balsors, még a Távol-Keleten is utoléri. Alighogy munkához jutottak a mandzsu rizsföldeken, jött a japáni megszállás ... A japáni gyanakvás sem maradt mögötte a kínainak. Mindössze annyi eltérés történt, hogy most meg szovjet-kémnek nézték őket. Pao-Tingben haditörvényszék elé kerültek. Nehéz dió volt a fejükre olvasott alaptalan vádaktól megszabadulni. Magyar látogató Í5.000 kilométerre a hazától..A megpróbáltatások és a gyakori „rendőri kezelés“ ágynak döntötte az ar- deali zenészt. Zotava asszony azonban szivósabb volt. Megrokkant emberét hűséggel ápolgatta. Ekkor esett meg velük a hihetetlen eset: magyar látogatót kaptak. A mandzsu földet járó fáradhatatlan református misszionárius lelkész — Babos Sándor —, aki különös szeretettel kutatgatta fel messzire szakadt véreit, felkereste sínylődő földijét. Tőle telhetőleg segített rajta és elsőként számolt be a suceagi Antal Pál sorsáról, huszonnégy más volt magyar hadifogollyal egyetemben. Ez volt az első hir az „eltűnt“ emberről. A lelkipásztortól tudta meg Antal a szülőföldjén beállott változásokat, az uj címet, amire aztán ő maga is irt ... A következőkben már fénvképet küldött élettársáról, Zotaváról. Hong-Kongból — a faluvégre . . . Lassan-lassan talpra állt a beteg zenész. Megpróbálkozott valahogyan a tengerhez jutni, ahonnan biztatóbb reménnyel tekinthetett hazafelé, mint az ezer meg ezer kilométeres, néptörzsektől és eszme- áramlatoktól keresztül-kasul ültetett szá razföld mérhetetlen távolán keresztül. Japán bonzok védelme alatt jutottak el jó darabon Hon-Kong felé, majd a kinai rendőrség egyengette útjukat tovább . . . A kikötővárosban újabb megpróbáltatások várták. Kikötői hordárként kellett kenyerét megkeresnie, ami nem könnyű verseny az igénytelen keleti népséggel szemben. Nem fehérnek való ez az élet; még a fáraók füstösképü utódainak sem. Ezért írja epekedve levelében: — Csak még egyszer elhúzhatnám oda= haza: „Faluvégén virágzik egy rózsaszál . . .“ * Itthon ugyan a rózsák még nem virágoznak, de csendesen nyílni kezd a szerető szivekben a reménység: Hátha nincs is olyan messze az idő, mikor postára kerül a hajójegy, hogy Antal Pál hazaindulhasson . . . Raffay István. 193 fi á prill» 10. A Mária Teréziává llér kiöregedett BÉCS, április hó Kevés érem hirdette hordozottjának dicső emlékét olyan messzi földeken &. évszázadokon keresztül, mint a Mária Terézia-tallér. Az érem egyik oldalon ki rálynői fejet hord, erős mellekkel, másik oldalon az osztrák sas a Habsburg-ház címerével, a két oldalon pedig rövidített írás olvasható: M. Theresia. D. G. R. Imp. Hu. Bo. Reg. Archid. Aust. Dux. Burg. Co. Tir. 1780, magyarul: M. Terézia. Isten kegyelméből római csiszámő, Magyarország és Csehország királynője, Ausztria főhercegnője, Burgundia hercegnője, Tirol grófnője. 1780. A modem érmék közül a legelterjedtebb a világon, Északafrikában éppen olyan fizetési eszköz volt a legutóbbi évekig, mint a Kö- zelkeleten, az olasz impérium azonban legnagyobb területéről, Abessziniából szorította ki. A tallérokat a XVIII, század utolsó éveiben jezsuiták vitték magukkal Abesszíniába, hol sórudakon kivül más pénz nem volt forgalomban. A királynő halála után általános érték lett a Mária Terézia-tallér, Abessziniából kiindulva terjedt nyugatra, Tripolisz, Algéria felé, délre Sansibar és a portugál gyarmatok irányába, arab kereskedők vitték Madagaszkárba és a Vörös-tengeren át Jeniembe, Mezopotámiába és Perzsiába, Pamira és Mongolia vidékeire. Nálunk 1854-ben érvénytelenítették, de Ausztriában tovább verték — kivitelre. Négy évvel később Ausztriában is beszüntették a verését, de a nagy érdeklődésre Velencében készítettek tallérokat, mig a várost Olaszországhoz nem csatolták. 1867-ben az angolok kerestek afrikai vállalkozásukhoz nagymennyiségű tallért, de még Rothschild is csak párezer darabbal rendelkezett. Az osztrákok a brit kormánynak felajánlották, hogy ezüst ellenében hajlandók heti 200.000 darabot készíteni, de az angolok nem fogadták el ajánlatukat. Az év végéig sikerült az angoloknak 540.000 darab tallért összevásárolni, melynek darabja több mint négy shillingbe került s kiszállították Afrikába. Az osztrákok egészen 1914-ig gyártották, a háború kitöréséig, Tuniszban és Algériában 1886-ban kivonták a forgalomból, rá két évre Egyiptomban is. Háború alatt a gyártás szünetelt, 1919—20-ban egy birminghami cég állította elő — exportra. Kitűnő utánzatok voltak, nagy részükbe 1919-es évszámot vertek, melyek most elég ritkák és értékesek lettek. Békekötés után újra megkezdték gyártását. Ausztriában, 1925-től évi 44.000 font sterling volt a kivitel, 1927-ben pedig 15 millió darabot vertek. 1929-ben elvesztette kereskedelmi árfolyamát is. 1933-ban Bécsben beszüntették az érmék előállítását s bár még igen távoli vidékeken ma is hirdetik a tallérok Mára Terézia egykori hatalmát, ezek az érmék a forgalomból — kiöregedtek. ^PAPÍRSZALVÉTA GYÁRI ÁRON! 100 drb. fehér zsurszalvéta Lei 15.—, 50 drb. mgyafaku fehér cakkos szalvéta Le: 12.—, ţo drb. nagydaku rózsaszín cakkos szalvéta Le> 14.—, vendéglőknek, culkrárzdíknak soo drb. fehér negyede-) szalvéta Lei 25.—, ugyanaz ioon drb. Lei 4S.—. M-ntás zsurszalvéták ioo drb. Lei 29.—. Kkphstók tz ELLENZÉK KÖNYVOSZ TÁLYÁBAN, Cluj Piaţa Unirii. Férfi illőiig, fsidifüüf, női haftáí, ^oszIBm cs íofiaszöfeSsüí BIT •.HtttS.Ji. -MjUBilM» CLUJ, PIAŢA UNIRII No. 2SÎ. Plai dels, takarók, szőnyegek!
