Ellenzék, 1938. március (59. évfolyam, 48-74. szám)
1938-03-05 / 52. szám
) rî93lf mire I ti s S. W&V& V z g K A MOSZKVAI PERBEN VALLANAK A VÁDLOTTAK am „Az egész vádliiraáoá az Vizuális szelleme liadia C£ A francia baloldali sajtó Is felháborodással ír az „őrült“ sztálini rendszerről BARIS. március 4. A moszkvai s/ov jevbirsóág előtt már harmadik napja folyik a legújabb politikai per tárgyalása s a/, ügynek trockijista összeesküvéssel és jobboldali szervezkedéssel vádolt huszonegy volt kommumstave- zer vádlottja úgyszólván minden ellenállás nélkül vall maga ellen. Ügyedül Kér- tínszky volt külügyi népbiztos és berlini nagykövet volt az, aki — mint tegnap megírtuk — tiltakozott a vádak ellen akkor is, mikor Bcsanovval, a volt berlini szovjetorosz kereskedelmi képviselet vezetőjével szembesítették s hangoztatta, hogy a vizsgálat alatt csak a szörnyű terrornak engedve vállalta magtára a vádakat. Rakcvszky volt párisi, majd londoni nagykövet é.s Roscngold volt külkereskedelmi népbiztos a tárgyaláson bevallotta, hogy egyideig pénzt fogadott el az angol kémszervezettől. Csernov volt földművelésügyi népbiztos, akinek kihallgatására tegnap került sor, bevallotta, hogy Ukrajnában önállósági mozgalmat szervezett» 1928-ban egy jobboldali szervezethez csatlakozott s később jelentéseket adott a német kém- szolgálatnak. Ugyancsak a német kemszervezet utasítására, vallotta Csernov, igyekezett rendszeresen pusztítani a tenyészállatokat s arra törekedett, hogy oltásokkal fertőzzék meg a háziállatokat. Mindezért Németországból 30 ezer márkát és 150 ezer rubelt kapott. Rykowal többizben tárgyalt arról, hogy le kell tartóztatni, illetőleg meg kell gyilkolni a szövjétvezetőket. Vallomásának ezt a részét Rykov megerősítette. Ivanov volt faipari népbiztos bevallotta, hogy Buckharinnal már 1918-ban összeesküvést szőtt Lenin ellen, később pedig Bucharin megbízásából parasztfelkeléseket szervezett a Kaukázusban. T934-ben Bucharin közvetítésével kapcsolatba került az angol kémszolgálattal. Ivanov rombolásokat is vállalt magára. Subarev volt földművelésügyi helyettes népbiztos egész sor mezőgazdasági rombolás vádját vállalta magára. Subarevben különben egy tanúként kihallgatott volt cári rendőrtisztviselő felismerte a cári Ochrana 30 év előtti besúgóját. Felháborodással ir a külföldi sajtó A francia közvéleményt élénken foglalkoztatja a moszkvai per, melynek részleteiről még a szocialista lapok is felháborodással írnak. A „Populaire” éles hangon tiltakozik a szovjetigazságszolgáltatás módszerei ellen. A ,,Matin” a pernek angol vonatkozásaival foglalkozik s hivatkozva rá, hogy a vádirat szerint Anglia összeköttetésben állott a vádlottakkal, valószínűnek tartja, hogy Chamberlain miniszterelnök uj külpolitikája befolyásolta magatartásukban a szovjet hatóságokat. Az „Epoque" szerint Sztálin elméjét szadista őrület: homályo- silja el s a vörös diktátbr ezekkel A pö- rökkel tulajdonképen önmagát iá a vádlottak padjára ülteti $ a legjobb szolgálatot teszi eZZel Hitlernek és Németországnak, Az „Echö de Paris" megállapítja, hogy az egész müveit világ undorral tekint a szovjet véres tébolya felé, a „Figaro" pedig a szovjet felbomlásának előjeleit látja a megismétlődő1 hazaárulási pörökben és hangoztatja, hogy a francia kormány* Tliánok bukás®. A Titanic elsülyedésének drámai regénye, 372 lap, 198 lej; Trenck pandúr- ezredes, 297 lap, 152 lej; Simenon: IIosz- szu ut (óceánjáró csempészhajón), 200 lap, 158 lej; Kczdi Kovács: Isteni művészet (számos eredeti képpel), 165 lej Lepagenál Cluj. Postán utánvéttel. Kérjen teljes jegyzéket, - • - nak nem szabad figyelmen kívül hagynia ezt a körülményt, hanem tartózkodó álláspontra kell helyezkednie Moszkvával szemben. Trockij nyilatkozata A Mexikóban élő Trockij, akinek a most folyó moszkvai per vádirata a vezető szerepet tulajdonítja a vádlottak szervezkedésében, amerikai lapokban nyilatkozatot közöl a perrel kapcsolatban, melyet őrültségnek nevez. Sztálint őrültnek mondja, aki felmérhetetlen hatalmával visszaélve, időnként dühöngést rohamokba esik. Az egész vádiratot az idiotizmus szelleme hatja át, mondja nyilat- • kozatában Trockij. I GENF, március Ä népszövetségi fővárosban összeült ki- vándorlási ügyeket tárgyaló bizottság tegnap pénzügyi kérdéseket vitatott meg. Lengyelország képviselőjének bejelentése szerint minden kivándorló egyénnek feltétlenül kell annyi összeggel rendelkeznie, amennyibei uj hazájában hozzákezdhessen életének megalapításához. A kivándorlásokat intéző bizottságnak azt kell keresztül vinni az egyes államoknál, hogy EiSvéie'beíí válthatja meg jegyét szoraslbai cféVfőilől a IDíavslia Szinh ä a kisebbségi újságírók március 8.-iki ssiűvészesáélyére !1 Óriási árvíz Kaliforniában Eddig százlmszoimégy a halottak száma LONDON, március 4. Ncwyorkból jelentik, hogy Kaliforniában pár rmp ótű rendkívüli árviz sodra pusztítja végig a folyók partján fekvő városokat és környéküket. Legújabb jelentések szerint nz árviz halottainak száma eléri a százhúszon- négyet. Óriási területek viz alatt, állónak. a begyekből lezúduló lös patakok valóságos f oly ókká szélesedtek s a veszedelem óráról- órái’u nő. Mié tégy tízezer család az árvíz pusztításai következtében már hajléktalan. Los Angeles nloesnnyakban fekvő külvárosait elöntötte az ár. a Paramount filmgyár üzemeinek egyrésze szintén viz alatt álb Ezekben az üzemekben, hir szerint, színién tiz ember pusztult el, akik a rohamosan benyomuló ár elől nem tudtak menekülni. A lralós á gok nagyszállás! 1 ovin té z kedések e t lettek nz árviz további pusztításainál! megelőzésére. Legújabb hírek szerint a folyók; szintje tovább emelkedik. Függetlenségének 60 éves évfordulóját ünnepelte Bulgária SZÓFIA, március 4. Ünnepélyes külsőségek között tartotta meg függetlenségének és önállóságának GO. évfordulóját Bulgária. Ebből az alkalomból az egész ország lobogódiszbe öltözött és délelőtt minden templomban hálmodó istentiszteletet tartottak. Szófiában .az ünnepi istentiszteleten megjeleni maga Boris király Ls kormánya kíséretében. Politikai merényletet követtek el a lakást né®&ért vesére ellen TOKIÓ, máröus 4. Több ismeretlen egyénből álló terrorista banda tegnap este behatolt Iso Abenak, a néppárt elnökének lakására. Az orutámadás során a hősiesen oéele kezö Abe súlyosan megsebesült. A me rénylök egytöl-egyig álarcot visellek, Ll0y, bogy személyazonosságukat nem sikerült megállapítaniuk a vizsgálatai vezető hatóságoknak. Azt gyanítják, hogy a párt főnök politikai bosszúnak esett áldozatául. I igy láda konzervei lopíak el vat^rneB1® cigányok a simieul-sivaniei vas* na Ma éSíoisi átton SÍMLEUL-STLVANTEL március 4. Páratlan leleményességgel végrehajtott lopás történt az elmúlt délután » simlcnlsilvauiéi vasúti állomáson. A Znlau felöl érkező személyvonat csomagkocsijából a s n mellé rakták le az árut a vasutasok s az ide ciui - zeit ládákat a raktárba szállították. Ezalatt őrizet nélkül hagyták a perronon a tovább küldendő csomagokat s amikor az Oradea felé menő vonatra felrakták azokat, akkor vették észre, hogy egy 15 kg-os láda. amelyben különböző konzervek 'voltak, eltűnt. Az ellopott árul BisUitáról küldték egy oradea1 kereskedőnek. A nyomozás megindult, s a tetteseket, két környékbeli cigányt, másnap el is fogta a rendőrség. Rostás György crís- ieleci és Lingurar József chiesdi cigányok vonattal akarlak hazautazni falujukba s amikor látták, hogy a láda őrizet nélkül maradt, ellopták A városba vitték s ott egy kor esni árosnénaGí kínálták megvételre. Nyilvánvaló volt, hogy oz értékes konzerveket tartalmazó ládát lopták a cigányok #j a korcsmárosné rendőrt hívott. A tolvaj cigányokat letartóztatták. A „Populaire" hasábjain megjelent Teodor Dannak, az orosz menseviki-párt vezetőjének egy nyilatkozata, melyben Dán ezeket mondja: „Az a gyűlöletes okirat, melyet a Sztalin-terror uj áldozatainak pőrében vádiratnak neveznek, a legkisebb visszautasítást sem érdemli meg, de kénytelen vagyok megszólalni, mert benne rólam is szó esik. Azt állítják, hogy Csernov szovjetbiztos közvetítésemmel lépett kapcsolatba a német kémszol- gálattal. Határozottan kijelentem, hogy Csernovval semmiféle kapcsolatban nem állottam sem 1928 előtt, sem azután, nem ismerem őt és közvetítők révén sem érintkeztem vele". Kivándorlási ügyeket tárgyalt Genf ben a népszövetségi bizottság a kivándorlók legalább annyi pénzt vihessenek magukkal, amennyi elengedhetetlen az uj hazában. Azok a kivándorlók pedig, akiknek vagyona jóval felülhaladja a kivihető összeget, feleslegüket fizessék be az emigrációs bizottság pénztárába, ahonnan, majd azoknak nyújtanak segélyt, akiknek semmijük nincsen. Ezután azoknak a kérdéseknek tárgyalására tértek át, miképen lehetne elősegíteni a kivándorlók ingyenes utazásait úgy a szárazföldön, mint a tengeren. Â munka* kedvet és életműéin- ságot gyakran befolyásolja a dugulás. Gondolja meg, bogy milyen veszélyes betegségeket okozhat a rendetlen bél működ és. Óvja mog egészségét azáltal, hogy rendes székletről gondoskodik, legjobban Leo labdacs (Leo-Pillfl) által. Naponta kétszer- háromszor egy-egy labdacs tökéletesen elegendő^ Cégfeliratok hibái A Cítijj-i Keííikeiic'ini és Iparkamara köílenménye A kereskedelmi 'és iparügyi minisztérium és a ciuji hadteslparafficsnokság által a cégfeliratokra kiadott rendeletek alapján több cég cégfeliratait átirta, vagy teljesen uj cégtáblát készíttetett. A Kamara által végzett ellenőrzés rendjén azonban azt tapasztalta, hogy ezek aiz uj cégfeliratok sem felelneiií meg az előirt rendelkezésnek, dacára annak, hogy Kameránk egy előbbi közleményben pontosan megjelölte azokat a módozatokat, amelyek a cégfeliratokra irányulnak. Szükségesnek tartjuk tehát ezúttal újból figyelmeztetni a cégeket, hogy a cég emblémája nem lehet nagyobb betűkkel írva, mint a tulajdonos nave, a tulajdonos neve egészen kiírandó (vezeték és keresztnév), úgy, amint a céghivatalba be van jegyezve, a közkereseti, betéti és részvénytársaságok kötelesek szigorúan ragaszkodni a tíégh vatálban történt bejegyzés szövegéhez, abból semmit elvenni nem szabad. A fióküzletek kötelesek székhelyük teljes cégszövegét föltünletni, hozzáadva Cluji fiók-üzlet megjelölést. Egyebekben ped g a fent hivatkozott rendeletek intézkedései az irányadók. Kérjük mindazokat az iparosokat, akik az t uj rendeletek alapján cégfeliratok elkészítésével foglalkoznak, hogy amennyiben kétség merül fel valamely szöveg tekintetében, forduljanak bizalommal Kamaránkhoz, mely mindig szívesen fogja megadni a kellő útbaigazítást. Figyelmeztetjük az érdekeit cégekei, hogy amennyiben nem alkalmazkodnak pontosan az előirt rendelkezésekhez!, annak teszik ki magukat, hogy a nagy költséggel végzett átalakítások kárba vesznek s ezenkívül súlyos pénzbírságnak teszik ki magukat. Ezért helyénvalónak tartjuk, liogy amennyiben e tekintetben csak a legkisebb kételyük is tá- niüd cégfelirat helyessége szempontjából, forduljanak felvilágosításért a Kamarához. Megkezdődtek a kihallgatások a cukorügynök perében CLUJ, március 4. A helybeli törvényszék mellett működő III. számú vizsgálóbírói kabinet tegnap tartotta meg a tanúkihallgatásokat a szélhámossággal vádolt Fischer Ferenc cluji kereskedő ügyében. Fischer Ferencet több kereskedő azzal vádolta meg. hogy olcsó cukor beszerzése címén nagyobb ösz- szegü előlegeket vétt fel, amely mintegy 2TO ezer lejre rug. E feljelentések nyomán Liscbert néhány héttel ezelőtt letartóztatták. A napokban azonban újabb hason- nemü feljelentések érkeztek ellene. Ez tette szükségessé a tegnapi tanúkihallgatásokat. A SZTRÁJK MIATT Mai aatsu szálloda bezár! a francia Riviérán NIZZA, márőius h. A szállodai alkalmazottak sztrájkja oz utóbbi napokban újból veszedelmes arányokat öltött a francia Riviérán. Hat oa>gy nemzetközi hotel bezárta kapuit. Tegnap délelőtt a sztrájkolok csoportja elfoglalta annak a hotelnek a helyiségeit, amelyben Gusztáv svéd király tartózkodik. A békéltető tárgyalások mind- ezide'iy eredménytelennek mutatkoznak. A sztrájk következtében a- idegenforgalom egyre csökken. A szállodák tulajdonosai hatalmas veszteségeket könyvelhetnek el. LEVÉLPAPÍROK egyszerűtől a leg- választékosabb kivitelig legolcsóbban az Ellenzék könyvosztályában Claf, JPiata Unirii.