Ellenzék, 1938. március (59. évfolyam, 48-74. szám)
1938-03-05 / 52. szám
I Most szégyenlem umgarn. Igen. Egg hü burát nádul szerényen, szűnnie nélkül, ml,óbb esnie erzile nmjaturlásából u nád. lyy szoktuk az igaz burátok: u csalódást nem hirdetik zajos, vud meltutlunl,adással, némán, szelíden félreállnak es hallgatásba ötvözik bánatukat s Ildiik rémé nyét. hogy az clténcdt visszajön még és meglehet, hogy el se ment ö, esnie gondole fojtják benne vissza a gondoskodást. hiszen ember, esendő és könnyelmű lény. így gondolkodom ó elállté, mig gyűl a szivemben u: önvád. Téli nappaloknak és éjszakáknak csempéből épített oltuhnazúju, I agy óléból fakadt didergéseim orvoslójaö a kályha, — ahogy most itten áll előttem, szégyenlem magam egy kicsit. Mintha szólna: Iám, elfeledtél, szereteted csak eddig tartott! — mintha vádolna, hogy az elmúlt hónapok után, melyek végig a szolgálatait dicsérték, most, hogy az idő egy kicsit már tavaszszagot legyez köröttem, immároni kerek két nap óta, mintha a világon se volna, úgyszólván észre sem veszem. A hónapos szoba sarkában, ahol korán gyűl a homály, ot áll a kályha, ez a néma, jóakaratu óTiás, ott áll, mint egy hűséges őrszem, melyhez úgy húzódtam a télen, mint egyetlen vigasztalóhoz. Ott áll szegény most elhagyottan. Nem aféle kamasz vasszerszám, mely füstölögve mérgelődik, prüszköl a vizes fa miatt, dührohamában vörösre fújja magát s hamar hül szenvedélye, hogy aztán gyászosan, sötéten úgy álljon, mint egy furcsa sírkő. Nem ilyen ez. Meglett, kiérett, nagytestű, aki szakmájában bizton tekintély számba megy. ö az, akit már elfeledtem... Vádol a lelkiismeret. Vádol, hogy ilyen könnyű módon napirendre tértem felette... S őszinte megbánással ismét tüzet csiholok öble mélyén s bár nem hiányzott, hisz tavasz hoz 1ilyenkor könnyű melegítőt, mégis ujjongó jó örömmel engedem a pórusaimhoz a kiengesztelődött kályha szereletét: a meleget. (—) SZOLGÁLATOS GYÓGYSZERTÁRAK: Február 26-tól március 4-ig a következő gyógyszertárak teljesítenek éjjeli szolgálatot: Unicom, dr. Kohn Gyula P. Unirii 9. Telefon: 32—23. Demeter Cornel utódja, Cal. Moţilor 2. Telefon: 13— 49. Somlea Mihaiu, Cal. Reg. Ferdinand 32. Telefon: 21 — 55. Dr. Cseresznyés Gyula, Cal. Gén. Foch 38. Háry János összeírják azokat a Cbisinau-i zsidókat, akik Palesztinába akarnak kivándorolni. Chisinauból jelentik: A cionista szervezet az elmúlt héten utasítást kapott Londonból, amelynek értelmében összeírják azokat a zsidókat, akik Palesztinába akarnak kivándorolni. Ebben az ügyben érintkezésbe léptek a Chisinau-i cionista szervezetek a Bucuresti-i központtal, amely dr. Weiszmannt küldi ki Palesztinába, hogy felvegye az összeköttetést az angol hatóságokkal. Lefejezte a vonat az öngyilkos munkást. A fővárosi Grivita-uti vasúti átjárónál egy fiatalember az északi pályaudvarról kiinduló egyik személyvonat elé vetette magát. A mozdony a szerencsétlen öngyilkos testét teljesen lefejezte A Beneasa-i csendőrkülönitmény részéről kiszálló bizottság a holttestnél talált búcsúlevél nyomán megállapította, hogy az illető Ladislau Jacob fővárosi fiatal munkás. Tettének okáról azonban nem ad felvilágosítást. BŰNTÉNY, VAGY ÖNGYILKOSSÁG. Aradi tudósítónk jelenti: Tegnap a Dob ra-utca 9. szám alatti bognármiihelyben vértócsában halva találták Balta Gheor' ghe alkalmi kovácsmunkást. A hatóság nem tudta megállapítani még a halál okát. Az egyik feltevés szerint tüdövér- zés oltotta ki életét, a városi főorvos véleménye szerint halálát bűncselekmény idézte elő. A halál okának megállapítása érdekében elrendelték a holttest febon- colását. ti L l. / / /'. VfciiK Ismeretien milliomosok léteznek. Ök azek, akik 200 leive! egy milliót nyertek az Állami Sorsjátékon. Még fia nevét be is mosódja, nem lehetséges indiszkréció, mert a titoktartást az Állami Sorsjáték törvénye biztosítja. Minden hónapban uj milliomosok szüleinek és senki sem köteles, hogy nevét elárulja. VÁSÁROLJON TELJES BIZMSiAL SORSJEGYET R XVI. SORSJÁTÉK 1. OSZTflLYRNRK fl HUZRSR MÁRCIUS 15-ÉN AZ ARADI CSIZMADIA CÉH MES TERAVATÓ ÜNNEPÉLYE. Tudósítónk jelenti: A kétszáz éves múltra viss/ale kintő aradi Csizmadia Céh húshagyó kedden tartotta mesteravatási ünnepélyét ugyanolyan külsőségek között, mint azelőtt kétszáz évvel Az avatandó disz csizmadia mesterek felvonultak az ott hon színpadára, ahol mindegyiküknek átnyújtották a mesteri címet szimbolizá ló zöld kötényt, ezzel a ceremónia véget is ért A disz.mesterck azután sorra kezükbe vették a jelképes miniatűr disz csizmát, amely nem volt más, mint egy csizma alakú szafaládé. A zöldkötenyek levetése után vacsorához ültek, ahol egymást érték a felköszöntők. KJMJUUlMMMMmjl»UiBrlffWnira<*EEaBBBTraBBSBKreE5BKaEaB«B Háry János Megnyilt a Dorna-Vatra és Ilva-Mica közti vasútvonal. A CFR vezérigazgatósága ünnepélyes formák között a Dorna- Vatra és Ilva-Mica között most épült vasúti vonalat tegnap adta át a forgalomnak. Az uj vasúti vonalon a vonatok óránként 40 kilométeres sebességgel haladnak. személy és áruforgalmat bonyolítanak le. Egy tizenhétéves lakatosinas rejtélyes öngyilkossági kísérlete. Oradeai tudósitónk jelenti: Tegnap a kora reggeli órákban a Ciorogariu-utca 14. szám alatt levő kereskedelmi líceum épületének második emeletéről az udvarra vetette le magát Vidichan Gheorghe 17 éves lakatosmas. A borzalmasan összeroncsolt testű fiatalembert beszállították a közkórházba, ahol hamarosan magához tért és kijelentette, hogy sejtelme sincs arról, milyen körülmények között jutott a kereskedelmi liceum második emeletére és nem tudja okát adni annak sem, miért választotta az öngyilkosságnak ezt a megdöbbentő módját, amikor arra semmi különösebb oka nem volt. A lakatosinas állapota rendkívül sulvos. de nem életveszélyes. Esküt tettek az uj alkotmányra a városi tisztviselők. Cluj város tisztviselői kara az ui alkotmányra a városház, dísztermében tegnap délelőtt tette le a hivatali esküt. Eskütétel előtt a polgármesteri teendőkkel megbízott Fihpescu Richard törvényszéki tanácselnök intézett rövid beszédet az egybegyült tisztviselőkhöz, azután egyenként kivette tőlük az esküt. Pert nyert a Tímisoara-i Tparosszékház. Tudósitónk jelenti: A Timisoarn-j munkaadók szindikátusa által több évvel ezelőtt felépített székházat az ipartestület feloszlatása után a munkakamara visszakövetelte. majd saját magára kebel ez. tette be. A bekebelezés alapján a pén/ügyigaz- gatóság árverést kért az. épületre és azt a minisztérium el is rendelte. Az. árverés ellen 3 szindikátus jogtanácsosa felfolyamodást jelentett be. A felfolyamodás ügyében a bekebelezés törlését kérte. A kérésnek a bíróság helyet adott, mert a munkakamara nem tudort olyan okiratot felmutatni, melynek alapján a telekkönyvi bekebelezést végre lehetett volna haitani. Háry János A kisiparosok szövetségének közleménye. A Kisiparos Szövetség Cluj-i fiókja az alábbiakat hozza a tagok tudomására: i. A fiók közgyűlése március 13-án reggel 9 órakor lesz a volt Tpartestület helyiségeiben, Piata Carolina 5. Napirenden lévén az évi beszámoló, mérleg, zárszámadás, költségvetés. 2. A közgyűlést köve- tőleg megalakul a szerelőipari szakosztály a fiók keretén belül 4 Megkeresést intéztünk, hogy a bádogos ipar ne legyen széttagolva. 5. Központunkat megkerestük. hogy az illetékes helyeken hasson oda, hogy a kézmüiparosok — az uj alkotmány által — a 2-ik kategóriába legyenek beosztva (kereskedelem és ipar) és közöljenek bővebb felvilágosítást a végrehajtás tekintetében, mert a kézmü- iparosság az uj alkotmány révén helyzetének javulását reméli. f 9 1 A m ét r c 1 rí * *1 Visszatéríti a bctcgicgélyző a túlfizetéseket. Ismeretes, hogy a betegségéiyz.ő törvény a 65 évét betöltött iparosokat és munkásokat nem kötelezi további tagdíjfizetésre. Mégis megtörtént, hogy a be- tegsegélyző nem figyelmeztette tagjait erre a törvényre és a 65 éves korhatáron túl is szedte a dijakat. Több érdekelt iparos visszakövetelte a tulfizetett összeget és pert indított. A betegsegélyző ugyanis megtagadta a tévesen befizetett összegek visszatérítését. Ebben a helyzetben teremtett most rendet a betegsegélyző központja. Körrendeletben utasította a vidéki betegsegélyző pénztárakat, hogy azoknak, akik 65 éves életkoruk betöltése után is fizették a tagdíjat, minden további eljárás nélkül térítsék vissza a jogtalanul beszedett összegeket. Természetesen csak abban az esetben, ha az illető tag a 65-ik életévének betöltése előtt már 200 heti tagdijat befizetett. LÓTENYÉSZTÉS — A ZENE ÉRDEKEBEN. A mai idők már-már kivesző' ben levő állatának, a lónak fokozatos eltűnése elsősorban a lelteknek okoz nagy gondot. A zenekedvelő lettek, akik világszerte tekintély számba mennek a hege- dükészítés terén, voltak a*, elsők, akik komoly intézkedésekkel igyekeznek biz' tosilanj magukat a lovak kiveszése ellen és ezt a zene érdekében tették. Mig az angolok a roastbeef miatt tenyésztik a szarvasmarhát, a franciák pedig különösen sonkájáért tartják nagy becsben a disznót, a lettek szemében a különleges tenyésztelepeken általuk nevelt lovak legfőbb értékét ezek sörénye és far" kaszöre adja meg. Ez ugyanis nélkülözhetetlen kelléke a hegedüvonónak. Természetesen' a fehér ló az, mely a vonók felszerelése tekintetében anyaggal látja el az Európaszerte igen jó hírnévnek örvendő lett hegedürpart. AKIKNF.K A VÉRNYOMÁSA MAGAS ÉS SZÍVMŰKÖDÉSE RENDETLEN, úgy érhet el erőik ödé« nélkül megfelelő könnyű székelést, ha réggé" éhgyomorra egy kis pohár természetes ..FERENC iOZSEF" kés erű vizet i zik Kérdezze meg orvosát EZ A MŰSOR BESZÉL ÖNMAGÁÉRT. Már esek egy nap válasz.1 el a csoda gyerek balett bemutatótól és amint a jegyek elővételéből látható, zsúfolt ház fogja vég gnézm holnap ezt a nem mindennapi produkciót. B. Vaida Teréz növendékei olyen ambícióval készültek fel, hogy művészetükkel el fogják kápráztatni a közönséget. A szombat délután 3 órai csodagyerek balett műsorának szereplői: Berger Kató. Mayer Pötyi, Feidel Gottfried, Molnár Ferenc. Bacsens/ky-ikrek. Berkessy Tudit, Bereczky Juci, Csató Juci, Borbély Ti'ke. Nagy Éva, Nagy Pál, Pop Rodica, Hönigsberg Vera. Komáromy Kató, Komáromv Attila, Vnida Trénke. Pieth Lenke, C Molnár Anny. stb. A műsoron három nagy pantomim, klasszikus volcerek, sztepp, emgoT, akrobatikus, tiiroli. spanyol, cigány, mazurka, stb. számok szerepelnek. Az előadást vezényli 0 kis Rezsk Alice. Konferál Moldováb Tibor hírlapiró Törökországban ezerszámra élnek százévesek. Érdekes kimuracásr közöl az ís- tambulban megjelenő ..Djumhunti“ című török napilap. Ezek szerint Törökország Területén 30 olyan ember él, akik már a 130 évet is túlhaladták. A hosszú életű aggastyánok legtöbbje Kis-Ázsia keleti részén található. Az itteni parasztság általában joghurton és hánsfateán él és egyáltalán nem ismeri az alkoholt. A tyo évesek nesztora Elaziz. városkában lakik, és már a TTO évvel ezelőtt lefolyó török— görög háborúban is résztvett, bár jelenleg a Tf7-ik életevét tapos-sa, még mindig jó fogai vannak, naponta alig alszik négy-öt óránál többer és a dohányzás olthatatlan barátja. Azonban hallása már majdnem teljesen felmondta a szolgálatot. Rajta kívül Törökországban még 6240 ember él a százéves életkor felett. Háry János ALOMORSZAG CSŐDJE Csődnyitási kérelmet nyújtott be maga elten John Henry lles, az angol vurstli király ‘ Mr llesnek a legtöbb angliai nagy mutatványos és szórakozó telepben érdekeltségei voltak. Ezek közül legnagyobb a londoni ,,Álomország“ és a rnnncbesten ..Relicva A vurstli-király passzívái körül tv. 250 000 fontot (százötvenmillió /•■ tesznek ki