Ellenzék, 1938. március (59. évfolyam, 48-74. szám)
1938-03-25 / 69. szám
t l. t. li ;V / t. A I 'J J ó március 2 5. HÍREK Hal a vázában j balot, amely cg íj vázában fejezi be fobii .Jetet, szinpedi Leli éknek használják egy s!-ind arabban. ,4 halat az egyik főszereplő hozza be a színpadra, férj, aki halászai vad s rzaiatt megcsalta <j \felesrye. De mindez nem fontos most, mert csak a halról van ssá. Szegény halat behozza a szinonim a szülész. ki veséi a hálából s akkor a ka - öik sétj észreveszi, hóim a gyámjáról hal cl. <]as:ép példány, erőteljes, hasas, nem csoda. ha büszke rá <a színész, aki a (hrmb szerint a Italai ónban fogta a hajat. Matt szerepe szerint be kell tenni a latint (t~ asztalon kvá koncsóba. a kancsó nem is kancsó, hanem valami aranyozott váza fi'le s olyan szák, hogy n halászó szereplő csak a legnagyobb ügyességgel tudja beledugni a szép, idyy halat, A bál némán csrtpkod r farkával, halódó erejének miniden megfeszítésénél igyekszik védekezni a hallatign inzultus ellen. A fejét, meg a teste felét a színész végre beleerőlteti r vázába. .1 h<tf olt mered most farkéval künn, fejcnel benn, u- aranyozott színpadi kellékben, rémes látvány szegény, minden néző dsnk vele törődik, hip- üotizáltnji merednek az emberek a groteszk róitványra, a csepkodó ha!farokon, amely kiáll a vázas zeni kanosából. A hal majdnem felborítja a vázát s a színészek tovább játszónak c Színpadon. A cselekmény folyik, jobbnál-jobb mondások m két áznak a levegőben. hiába. Amíg a jobb sorsra érdemes halat ki nem viszik, mindenki csak őt nézi, ő most a sztár, haldokló hol a vázában. Micsoda szörnyű erő rjan ebben a halban, amelyet mér valószínűleg régebben kivette!z a (tízből s mlég mindig védekezik, reflexszeréi, erőteljes mozdulatokkal, fuldokolva és szenvedve a halál ellen, a kegyetlen sors ellen. Szegény hal ■— suttogják az emberek a nézőtéren. Mindenki sajnálja & halát, érle drukkol s mondhatnak a színészek akármit, cinig ai hal a vázában van, oda sem figyelnek, csak’ a nagy halat nézik a szüle vázában. Tudjuk, hogy a hal úgyis meghal és hogy naponta százmillió hal pusziul cl. S azt i< tudjuk, hogy talán gyerekség egy halról Unni most, mikor annyi óriási esemény s annyi tragikus történés olyan sok szenvedő embert pusziit cl naprót-napra. De mégis kérjük sóépen a kellékes urat, tegyen oda máskor nagyobb vázát annak az élő halnak, a színész, meg a dalrab érdekében is. (M. L.) Krortzttcríj i Meghalt Ferenczy Vendel sebeshelyi rom. kath. plébános. Tudósítónk jelenti: Vasárnap, március 20-án hunyt el életének 7S-ik s papi szolgálatának 54-ik évében Ferenczy Vendel, a sebeshelyi róm. katolikusok derék plébánosa. Nevezett Xagykászonban született 1860-ban. Családja két papot is adott a róm. kath. egyháznak. Testvére szintén pap s mint ilyen esperes volt. Az elhunyt derék plébános 15 évig, 1898—1913-ig volt a szászvárosi róm. kath. gyülekezet nagy szeretetnek és közkedveltségnek örvendő papja. Majd 25 évig szolgált a Szászváros melletti Sebesheiyen. Ferenczy Vendel igen becsületes, kötelességét mindig buzgón teljesítő, köztiszteletben és szeretet- bén álló egyéniség volt, akiben nemcsak a sebeshelyiek, hanem paptársai és egyház- kerülete is igen kedves papjukat veszítették el. Temetése kedden, folyó hó 22-én folyt le Sebeshelyen a kerület főesperesének és papságának jelenlétében. Egykori szászvárosi hívei, akik állandóan fenntartották az érintkezést volt plébánosukkal, nagy tömegben zarándokoltak ravatalához. Temetésén a szászvárosi róm. kath. dalárda énekelt. i. LETARTÓZTATOTT DOHÁNYCSEMPÉSZEK. ZilahróL jelentik: A Pacal községbeli csendőrőrmester letartóztatta Castrat Dumi- tttu-es Ilié Tatalan. földműveseket, akik esem- pé-síZett dohánnyal kereskedtek. A két do- Irány csempész jelenleg a zilahi ügyészség foglya. ___________ ’miiitifinii nHBHHanRnBDnnBau Tengeri háhom Frank Thiess' „Csuzima“ (orosz—japán tengeri háború), 400 lap, kötve 178 le'j..— Uj Athenaeum könyvek még: Thomas Mann: Összes novellái, 572 lap, kötve 238 lej, Móricz Zs.: Mig uj a szerelem, 332 lap, kötve 178 lej, Jules Sáűerwein: így láttam (a XX-ik század történelme) 178 lej Lepageriál, Cluj. Pöslán utánvéttel. Kérjen teljes ingyen jegyzéket Lepagetól. VALLÁSOS DÉLUTÁN ZALAIJN. Vasár- 11»]* délután 1 lómat kato'ii'Mi•> vgyli-a/ OIU*»- egylele vallásos délulájiiit IvutoH a/. Iparos Olvasókör nagytermében. A •svx'peii sikerült ünnepély műsora a luivelke/o voll: Éneke I a román katolikus elemi iskola kórusa. Mécs László I.egyen világosság eimü verséi sz«i.- ualla Kellegi Moris'ka. ,,Ave m;V "á“-l énekelte ( sav.H'v r,vike. zongorán keiséi'le Kun- (i.imhi Rózsik.1. Az öskereS'/tyiónsé.g éleiéről I art oil igen érdekes eiö.idáKt Babich László scgiVIlelké'/ Wien uwsky Ktiynvhvk és Hu* hay Cremonai hegedűsét Mii lei elő Oláh Gi- Z'ik<- ( sok Sárika z origorak iséeo lével'. S/ti.lay Mátyás Péter Ignác zsolozsmáját szavalta Szőke lié'a. A hangulatos vallásos ünnepélyt PeVze'k KeiViir esperes-plehános zárószavn.i fejez lék 1k\ Szabadlábra helyezték az okirathamisi- tással vádolt jegyzőt. Ccrghezan loan Marosszentanna községbeli jegyzőt néhány nappal ezelőtt a marosvásárhelyi ügyészség rendeletére letartóztatták. Letartóztatása feljelentésre történt, melyet Simon Nicolae sámsonJi jegyzőtársa adott be ellene. Cerghezan megelőzőleg ugyanis Sámsond községben teljesített jegyzői szolgálatot és Marosszentannára való áthelyezése után, a helyét elfoglaló Simon Nicolae különféle okiratok hamisításával vádolta meg. A vizsgálat azonban tisztázta Cerghezan helyzetét, akit most szabadlábra helyeztek és el is foglalta hivatalát. ROTHADÓ HOLTTEST AZ ÁROKBAN. Izmiéiból jelentik, hogy a község halárában, a katonai e'ő képzősök gyakorlat közben árkot áslak és ásás 'közben, mintegy íVüm éterre, egy Tollvadó férfiú-holttestet találtak. A csendőr ség bevezette a »nyomozást almiak tnegáMa- pitásárai. liogy m Íven körülmények között került a holttest az ároklxív Nyolrszúzh<itv"rf családfő jelentkezett Marosvásárhelyen a góllistába való) jeU vételre az állam polgárságok feliilmzs- gálaJa ügyében. Ismeretes, hogy mind- nzoknnk, akik nem szerepeinek. uz iiI- I am polgárságok IV1 iilvi/isgá lain végeit készdelt névjegyzékekben, do a felül- vizsgálásról s/ólé) lörvéiiiv rendelkezései alá esnek, 11 ló lag kötelesek jelenlke/m. Marosvásárhelyen eddig mintegy 800 családiéi jelentkezeti, n városház;i illetékes ügyosztályánál. Az állampolgársági listáinál kimaradót lak számai a családtagokkal együtt mintegy háromezer- négyszázra. tehető. A felvettek és utólag jelentkezettek száma igy összesen több, mint 7000. A napokban Marosvásárhelyre érkezeit Avram belügyminiszteri ve- zéríclügyelő, aki felülvizsgálta az állam- polgárságok felülvizsgálása ügyében főivé) munkálatokat. AGYONVERTÉK AZ TINÓKAÖCCSUKÉT. Tordáréü jelentik: Az esküdtszék. P. Dum't- ncse.11 táblaibiró olinöklete alatt tárgyaié* te Surd Mihály, Surd Ilié, Surd loan és Surd ; Vasi to Viosaro kö/.-s éghet: földművesek bün- i ügyéi, akik cgv lakodalomban agyornverlék unoka öccsüket. Drago In Gheooghel. A hkróíág j Surd Mihály, Surd loan és Surd Iliét 10—10 j évi fogy házira iléllo, Surd Vasiét pedig fol- I méntéllé. Ezunkivül pedig 200 ezer lej polgári. perköltség megfizetésére kötelezte az el- iKTleket. NYUGTÁZÁS. Szegényeink részére az utóbbi •napokban az alábbi adományok érkeztek: li. Piroskának fíikfafny József, Zalan 50 lejt, Török Annának és Bányai- ménak N. N. 120—120 lejt küldőit. Többek részére N. N. 200 fejt küldött. Az adományokat köszönettel nyugtázzuk és rendeltetési helyeikre juttatjuk. Broadway Hfeiody 1938 Holnap, pénteken a ROYAL Mozgóban az év és minden idők legnagyobb zenés Látványos pazar kiállítású filmremek. Fősz. filmjének bemutatója. ROBERT TAYLOR, ELEANOR POVVEL. Ma utoljára : Vladia Korsacov és Harcias hölgyek dupla műsor KIFOSZTOTTA MENYASSZONYÁT. Buzauból jelentik: Cocea Ro/alu brassói leány n búzám ügyészségen feljelentést lett Tren- Tea Alexandru el en. akivel egy háznsság- közivetitö révén Ismerkedett meg. Cocea Rózáiba. írva lány volt és szüleitől vagy 150 ezer lejnyi készpénzt örökölt. 'Perdea házasságot ígért neki és a leány a pénzzel Buzimba utazott, hogy megesküdjenek. Trenta a lakásán helyezte el a menyasszonyát, elvette tőle a pendít és a házasságkötést folyton halogatta és végül, mikor a l'eálny sürgetni kezdte 0 házasságot!, kidobta a lakásból. A pénzt természetesén nem adta vissza. Az ügyészség a- háizasságszédelgö ellen megindítottál az eljárást. Kremzftcnfl Bérbeadja a város a köztereken és a parkokban, a fényképezési, perecárusitási és fagylaltárusitási jogot. Kolozsvár városa április 5=én délelőre 11 órakor a városháza 5-0S számú szobájában árlejtést tart a köztereken és parkokban való fényképezés, perec és fagylaltárusitás bérbeadásáról. Az árlejtési feltételek a városmajorban, Decebal-utca 14. szám alatt délelőtt ii — i óra között tudható meg. PÉNZSZAPORITÓ CIGÁNYOK. Z* lábról jelentik: Lakatos György í:s Rézműves János bajuczoi cigányok ravasz trükkel csaip- ták be Szabó Gyöngy földművest. A két cigány bcbeszélte a gazdának, hogy ha nekik 20.000 lejt ad, akkor különböző varázslatok segítségévéi, -a pénz két hét múlva megfiad- zik és őOO-flsokat fog vetni. A cigányok nagy hókusz-pókus'Z közepette párosították az ezreseket és mikor két hét múlva e gazda je- len'tkezett az újszülött öOO-aSokért, letagadták, liogy pénzt kapták tőle. A becsapott ember a csend őrséghez fordult, amely letartóztattál -a ravasz cigányokat. Flusvétí őrlést engedélyeznek a falusi malmoknak. Szatmárról jelentik: A földművelésügyi minisztérium körrendeletben értesitette a megyei hatóságokat, hogy a falusi malmokban úgynevezett húsvéti őrlést engedélyezett. Az országban a malmokat tudvalévőén osztályozzák s a falusi malmok fehér lisztet nem készíthetnek. A földművelésügyi minisztérium most megengedte, hogy a falusi lakosság házi használatra — tekintettel a húsvéti ünnepekre — április 2. és 22. között a malmok fehér lisztet is őrölhetnek. A mennyiség azonban korlátolt, amennyiben a rendelet minden családtag után 50 kiló fehér liszt őrlését engedélyezi. Bérbeadják a Maniu-utca sarkán levő trafik-kioszkot. Kolozsvár város május 3-án délelőtt it órakor árlejtést tart a Piaţa Unirii és a Maniu-utca sarkán levő trafik-kioszk bérletére. A trafikot három évre adják bérbe. Az árlejtcsi feltételek a pénzügyi osztálynál, Kogalniceanu-utca 7. szám alatt a hármas szobában tudhatok meg. ENERGIKUS HARC A SZEKTÁK BURJÁNZÁSA ELLEN. Bucurestiböl jelentik: A Neamul Romanesc jelentése szerint a Szent Szinódus közbenjár a kormánynál, bogy a közeljövőben erélyes harcot vezesselek az ország területén burjánzó szekták ellen. Az állami, vagy községi alkalmazóitokat különösen megbüntetik, ha kiderül róluk, hogy valamelyik, törvény által el nem ismert, esetleg üldözött szekta tagja. A hatóságokhoz minden valószínűség szerint még a közeljövőben) erélyes utasítás érkezik, hogy nyomozzák ki a szekták apostolait és vezetőembereit. Kreiiízberg j FELNYÁRSALTA MAGÁT ESÉS KÖZBEN. Dicsőbentmartomból jelentik: Megrendítő szerencsétlenség történt Ágoston községben. Sfcrenkert György gazdálkodó padlásán dolgozott és marháinak az etető nyíláson át szénát akart vetni. Munkaközben megszédült és leesett a padlásról, oly szeren- csétleiuül', hogy egy karóba zuhant, amely felnyársalta. Egy naspó kínlódás után meghalt. i A HETEDIK EMELETRŐL UGROTT LE EGY 16 ÉVES LEÁNY. Bucureşti bői jelentik: A Regala-utca 8. szám aJafE ház hetedik emeletéről az utcára ugrott Kornstein Dina 16 éves leány. A szerencsétlen leány, aki koponyaalap! és hátgerinc törést szenvedett, rögtön meghalt. Búcsúlevelet nem. hagyott hátra. Jegycsalás miatt letartóztatták a iasii községi fürdő igazgatóját. Bucurestiböl jelentik: Tegnap váratlanul letartóztatták a iasii községi fürdő igazgatóját. A vizsgálat, amelyet az ügyészség a polgár- mesteri hivatal feljelentésére ellene indított, megállapította, hogy az igazgató összejátszva a személyzettel, hamis jegyeket adatott el, amelyek árát ő tette zsebre. így a fürdőnek napi 2000—2500 lej hiánya volt, noha igen nagy látogatottságnak örvendett. A kár többmillió lei, mert az igazgató évek óta folytatja ezt az eljárást. Ódnál tszltr * lvaa,ii,v4”yai- szenűvtes Kiállítási íendez a róm. kát. elemi fiúiskolában, l’iata Unirii No. 14. (Plébánia épület.) A biállitás csak már. 24-én d. u. 4 órától este 9 óráig lesz nyitva. A szendvics és sós teasüteményeket tartalmazó könyv a kiállításon kapható. Ára 30 lei. B A kiállítás megtekintése díjtalan. Ko. 83A4 [■ mummnwKmmwmmsmmmmmmmmmmmmamammmmmtLâx A nyugdíjasok felhívása az aktív tisztviselőkhöz. Bucurestiböl jelentik: Az állami nyugdijasok felhívással fordultak a jelenlegi aktiv tisztviselőkhöz, volt é jövendőbeli kartársaikhoz, amelyben — mint az Universul közli — kifejtik szomorú helyzetüket, amely, ha meg nem javul, ő reájuk is fog várni. Kimutatják azokat a súlyos károkat, amelyeket nekik 1931 — 32-ben a nyugdijak leszorítása okozott. Sokkal nagyobb nyudgijjárulc- kokat vonnak le tőlük, mint amennyi nyugdijukkal arányban állana, mert hiszen például egy 5600 fejes nyugdijat 2400 lejjel, egy 12 ezer lejes nyugdijat 3700 lejjel csökkentettek, mig a 18 ezer lejes nyugdijat csak 1140 lejjel szállították 1c. Kimutatják a nyugdijasok, hogy 1932 —1937. évek között hányszor jártak közbe a különböző kormányoknál, tárták fel azt az igazságtalanságot, amely őket érte. — Különösen azzal, hogy a nyugdijak leszállítása nem történt progresszív alapon. Újabban ugyan kaptak hat százalékos nyugdíjemelést, azonban a nyugdij mégsem elég ahhoz, hogy megéljenek. Reményüket a jelenlegi aktiv tisztviselőkbe helyezik, akik szintén nyugdijasok lesznek egykor. Kérik az aktiv tisztviselőket, egyezzenek bele, hogy tiz százalékos nyugdijjárulékaikon felül még két százalékot vonjanak tőlük le, amiből egy második nyugdíjalapot létesítsenek s ebből enyhítsék a nyugdijasok mai súlyos helyzetét mindaddig, amig az állami tiszt* viselők és nyudijasok illetményeit rendezni fogják. Felemlítik a nyudijasok, hogy a katonatisztek már egy évvel ezelőtt megcselekedték ezt nyugdíjas kartársaik érdekében. KÚTBA FULLADT EGY 73 ÉVES FÖLDMŰVES. Dicsöszentmárlorű tudósítónk jelov- ti, bogy halálos szerencsétlenség törtért Ágoston községben. Balut Vasile 73 éves földműves, aki V zethuznö ment o kútra, viz- merités közben el szédült és a kútba cselt, hol megfulladt. Kísérleti célokra mezőgazdasági telepeket létesítenek Szatmármegyében. Szatmárról jelentik: A Mezőgazdasági Kamara a megyében kísérleti célokra öt mező- gazdasági telepet létesit. A telephez beosztott vegyészek megvizsgálják a környék talaját és a földműveseknek a talajnak legjobban megfelelő vetőmagvat szállítják, kedvezményes áron. Szatmár határában is lesz egy ilyen kísérleti telep. A telepen gyapotnövényt is vetnek annak a megállapítására, hogy lehetne-e Szatmá- ron gyapotot termelni. A kamara vezetősége legutóbbi ülésén elhatározta, hogy nagymennyiségű nemesitett gyümölcsfa- csemetét bocsát a gazdák rendelkezésére. Az időközi bizottság felhatalmazására a kamara igazgató tanácsa számos mezőgazdasági gépet vásárol a Resicától. A gépeket a vételárnál húsz százalékkal olcsóbban adják el az igénylőknek, akik a gépeket a járási székhelyen vehetik majd át. Krciíízicröl ELŐLÉPTETÉSEKET ÍGÉRT JÓ PÉNZÉRT A RAVASZ SZÉLHÁMOS. Petrozsónv- ből jelentik, hogy a rendőrség leta’itózInUa és a dévai ügyészséghez szállíttatta Bordeţin Ion volt közsEgii Írnokot, aki ra-rasz trükkel több peko zsiényi tisztviselőt megkárosít ott. Bordewn a hunyadmegyei prefektura lük iának adta ke magát és a petrozsényi lisztv - selőknek előléptetést és fizetésemelést ígéri, kellő pénzbeli ellenszolgáltatás fejében. Ügyfeleitől* nagyobb összegű előlegeket vett tök különösen a> vasutasok közül károsított meg sok tiiszt'vs>'előt. A szélhámos ellen elrende - ték a 30 napos vizsgálati fogságot. Iparosok, gyárak, vezeíőh ! Minden szakkönyv, szakfolyóirat, minden nyelven LEPAGE nál Cluj. Közölj . milyen szak vagy kérdés érdekli cs mi Íven nyelven ért és megkapja LEPAGL- tól a megfelelő szakjegyzéket. Cim: LEPAGE Cluj.